Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-07 / 210. szám

ww ,

WUlti

1987. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ

Egy majdnem elfeledett műfaj nyomában

A viták és álviták tüzében

p Viták és álviták hangzót* í tak el a képregény sorsa ^ fölött az utóbbi esztendőkében hazánkban is. Irodal- é marok és képzőművészek, ^avatottak és kívülállók, tár- é sadalointudósok és az utca ^ embere mondott véleményt. ^Mindenkinek volt hozzáfűz- (nivalója: miért szereti, f avagy miért utasítja el a é műfajt. Azután — mint é ahogyan az lenni szokott — é elült a vita. Néhányan em- é lékeznek rá, hogy folytató- ^ nőtt a polémia irodalmi ^ hetilapunkban is. Ám ^mindez a múlté, ki tudja zmár miről is volt szó. é Nos, egy szűk csoport, a é nyíregynázi kísérleti kép- é regénystúdió számára meg é mindig nagyon fontos, ami f a műfaj körül zajlik — ^ avagy nem zajlik. A Nyír- ^ egyházi Tanárképző Főis- < kólán először csupán saját é kedvtelésre rajzolgatott é néhány fiatal. Majd fölfe- é dezték az elfeledett, rom- é jaiból igazából fel nem tá~ ^ madott műfajt, a képre- '/ gényt. Munkájuknak lökést £a tavalyi bemutatkozásuk í tanulságai ad(hat)nak.

Torinói bemutatkozás

A lelkes csoport Torinóban „belecsöppent” a képregény igazi világába. S nem utolsósorban megismerkedtek Ric- cardo Migliorival, a torinói képregényiskola vezetőjével valamint Alessandri Feruccio grafikussal, a Glénat Italia Kiadó igazgatójával. Az ismeretség nyomán hívták életre Gödöllőn, a művelődési központban az első hazai képregénytábort, konferenciát és kiállítást.

Akik azt gondolták, hogy most ismét felmelegedik a hajdani vita, nagyon tévedtek. A képregény mai megszállottái a terméketlen szócséplés helyett immár tanulni szeretnének. Tanulni, dolgozni s mind jobban megismerkedni a műfaj rejtelmeivel. Nem titkolja ezt Kertész Sándor, a kísérleti stúdió vezetője:

— Úgy érzem, egykoron olyan dolgokról folyt a szó- csata, amelyeket igazán nem is ismertünk, s mellékesek. Tulajdonképpen egy hazánkban nem létező műfajról mondtunk ítéletet. Mert hiába jelentek meg képregénynek tűnő rázok, azok csupán képsorok voltak. A torinóiak nyitották fel a szemünket: nem kell felfedeznünk a spanyolviaszt! Külföldön iskolája van a műfajnak, kidolgozott tankönyvekkel, elméletekkel és gyakorlati kurzusokkal. S ha valaki elsajátította a képregény technikáját, tehetségétől függ, hogy művészi alkotásokat hoz-e létre avagy alkalmazott képregényeket rajzol.

Hazai kísérletek

A konferenciával egyidőben Gödöllőn megnyílott a hónap végéig megtekinthető kiállítás — az olaszok rendezésében —, reprezentálja a műfaj fejlődését, a művészi lehetőséget, s az alkalmazási területeket. Még a kívülálló is nyomon követheti a stílusirányzatokat. Fölfedezheti valójában mi is a különbség az ál- és a valódi képregény között. Tetten érhető, mit jelent, ha a képek csupán egymás mellett sorakoznak, s mit, ha a rajzok vonulatának dramaturgiája adja meg a mozgást, a feszültséget. A művelődési központ egy másik helyiségében a hazai kísérleteket szemlélhetjük meg. Mindezek kapcsán arról faggattuk Riccardo Migliorit, milyen elképzelésekkel jöttek Gödöllőre?

— Tanulságos volt számunkra is a nyíregyházi kísérleti stúdió bemutatkozása. Azonnal észrevettük, hogy tehetséges fiatalok gyűltek össze egy jó cél érdekében. Csak éppen alapvető dolgok hiányoznak számukra. Főként az iskola, ahol tanulhatnak. Tehát elsősorban tanítani jötJókó Csaba: Az életmentő — humoros képeslap

tünk. Ám ezalatt mi magunk is felfrissíthetjük elképzeléseinket egyfajta új vérkeringés áramlatával. Az együttes munka során mindenki ötletekkel gazdagodik.

— Ezek szerint ön az itteni képzés hiányát érzékeli a leginkább. Véleménye szerint hol és miként kellene oktatni a képregény alapismeretéit?

A technika elsajátítása

— Semmiképpen sem szükséges ehhez önálló iskola. De lehetőséget kellene nyújtani azoknak, akik grafikával foglalkoznak, a specializálódásra. Akár velemelyik főiskolán is lehetne például képregény speciálkollégium. Talán ez az önök fülének furcsán hangzik, számunkra azonban már természetes. A vezetésem alatt álló iskola amolyan szabadegyetem. Bárki beiratkozhat akinek kedve van kipróbálni a műfajt. A kurzusok hat hónaposak; reggeltől estig oktatunk. Fél esztendő elteltével kiderül: ki mire képes.

— Gondolom, a torinói iskolát sem kerülhette el a vita: vajon milyen értékeket hordoz a képregény? Szükség van-e erre. a látásmódra a huszadik században? Egyáltalán: nem szoktat-e kényelmességre, az olvasás elhanyagolására?

— Ott, ahol ebből nem csinálnak ügyet, ez a kérdés elhanyagolható. Igaz, hogy a képregény még mindig keresi a maga lehetőségeit. Az mindenesetre világos, ha megtaláljuk a funkcióját, szervesen beilleszkedik a kommunikációs rendszerbe. Az embereknek mindig igényük volt arra, hogy a legérzékenyebb szervükkel, a szemükkel jussanak információkhoz. Ennek az érzékelésnek különféle szintjei vannak, s ezt hordozza magában a képregény.

— Azaz: lehet-e művészet a képregény?

— Természetesen, csak ügy kell művelni. Lehet funkcionális információhordozó, de magas művészeti értékeket is tartalmazhat. Ha végignézzük a világon a törekvéseket, ez világosan kibomlik. Csak egy példát említenék: az avantgárd képregény kifejező ereje, látásmódja, dramaturgiája korunk érzésvilágát közvetítve, érdekes művészi kísérleteket eredményezett.

Kiadót és iskolát keresnek

Ahhoz, hogy a képregény sokakhoz eljusson, terieszteni kell. Nem véletlen, hogv a tanácskozáson Alessandro Fer- rucci kiadói véleményeket közvetített:

— A Glénat Italia Kiadó elsősorban a humort célozta meg az utóbbi esztendőkben. S ezzel együtt a képregényekben a szatirikus vonásokat szerettük volna erősíteni. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen kiadó. amelyik gondozza a képregényeket. hiszen a megjelenés a műfaj életeleme.

Iskola és kiadó kerestetik tehát a hazai képregény művelőinek. Hiszen a gödöllői tanácskozás a példa arra, hogy a kísérleti stúdiósok keresik az utat a kibontakozáshoz. Ehhez viszont nyitniuk kellett a világra, keresni a képregény mestereit, tanítóit, hogy az alapokat elsajátítva, netán megalkothassák a hazai képregény sajátos stílusát. Az olasz mesterek igazán készségesek. Számukra az sem elképzelhetetlen. hogy a stúdiósok legtehetségesebbjei Torinóban tanuljanak, s segítségükkel megjelenjenek alkotásaik. Mi több: fölkínáltak képregényt itthoni megjelenítésre. Segítőtársak és kiadók kerestetnek mindezek megvalósítására!

Erdősi Katalin

Leletmentő ásatások

Műemlék pince

Vácott, a Széchenyi utcában, a középkori német város területén, építési munkákhoz kapcsolódva a múlt év novembere óta folyik leletmentés. Ennek során két kő lakóházat (XIII., illetve XV—XVI, század), több faszerkezetű ház részletét, egy kutat és 50, a XIII—XIV. századból való hulladékgödröt sikerült feltárni. A legjelentősebb objektum a XV. század második feléből származó, 4,40X5,40 méter alapterületű kőből épült pince, amelynek műemléki helyreállítása a tervek szerint ebben az évben megtörténik.

Nagyon sok lelet került felszínre: elsősorban kerámia-, fém- és üvegtárgyak, amelyek a XIII—XIV.. iletve a XVIII —XIX. századból származnak. Az ásatást dr. Miklós Zsuzsa vezeti.

Gótikus kelyhek

Építési munkák során Kom- polton (Heves megye), a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kutatóintézetének területén, Bitó Árpád segédmunkás három gótikus kelyhet és a hozzájuk tartozó három pané- tát talált. Minthogy az esetet azonnal jelentették, az egri Dobó István Vármúzeum munkatársai dr. Havassy Péter és Fodor László, még aznap regisztrálhatták az előkerülés körülményeit és beszállíthatták a múzeumba a páratlan értékű leleteket.

A kelvhek egy régi temető sírjai közt voltak, mintegy 40 centiméter mélyen, egy keskeny fal maradványa mellett. Felettük három kődarab volt, tehát valószínűleg szándékosan rejtették el.

A szakértők megállapítása szerint 1420—1450 között készülhettek. Elképzelhető, hogy az oklevelekből ismert. XIII. században alapított, és a török időkben teljesen elpusztult kompolti bencés apátság kegytárgyai lehettek.

Tv-FIGYELÓ'

Főt. Csak azok az egykori kollégisták, otthonlakók tudhatják igazán átérezni azokat a pillanatokat, amikor egy- egy vaságy sodronyos betétje a helyére kerül. Előbb az egyik fekvőhely készül el, aztán a másik, és sorban így valamennyi, hogy beteljen a háló, s jelenteni lehessen: fogadóképes a terem.

Hogy mostanában kijár-e az ilyen élmény a fiataloknak, nemigen tudni. Az azonban bizonyos, hogy a Fóti Gyermekváros egykori lakói pontosan így élték át a honfoglalást. Tanú erre az a dokumentumfilm, amelynek címe: Az ember boldogságra születik, és amely a minap kapott helyet a képernyőn.

A vetítés dátumát egy kerek évforduló határozta meg: harminc évvel ezelőtt, 1957- ben nyitotta meg kapuit a szülők nélküli gyermekek otthona. Kezdetben néhány százan, manapság ellenben már majdnem ezren tartoznak ehhez a különleges pedagógiai intézményhez, amely alapítóatyjaként Barna Lajost tudhatja magáénak, újabban pedig a szintén igen agilis Kádár Jenőnét látja az élén.

Akik végignézték a most emlegetett — különben soksok meghatóan kedves, már- már a naivságig szókimondó híradórészlettei teli — montázst, azok jól tudhatják, hogy a fóti intézmény fölött is sebesen járt az idő. Egykori növendékei felcseperedtek, családot alapítottak, és most veteránokként járnak vissza- vissza; s amúgy is sok minden a múltat idézi e Pest környéki településen. Hogy egyebet ne mondjunk — s azért jelezhetjük, mert hallhattuk —, jelenleg egy ekkora gyermekotthon már nagyobb annál, amit még jól kézben lehet tartani. Az utánzás ilyenformán időszerűtlen lenne. v v - ' - • *"*

Nevezetes tudományos évforduló

A limnológia évtizedei

Az intézmény fennállásának hatvanadik évfordulójára emlékeztek a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Lim- nológiai Kutatóintézetében. Ebből az alkalomból két emléktáblát lepleztek le az intézet tihanyi épületén. Az egyik Hankó Bélának, a magyar limnológiai kutatás kiemelkedő személyiségének emlékét hirdeti, ö volt az. aki évekig, s végül is eredményesen küzdött azért, hogy e tudományág otthont kapjon a Balaton partján. A másik tábla Verzár Frigyesnek, a tihanyi Biológiai Kutatóintézet első igazgatójának, a Magyar Élettani Társaság egyik alapítójának tudományos érdemeire emlékezteti az utókort. Az ünnepségen Salánki János akadémikus, az intézet igazgatója mondott beszédet.

Maga a nevelési szellem, tehát az a felfogás, hogy az egészen kicsiktől a majdnem felnőttekig együtt lehet és kell tartani a rászorulókat, nos, ez az idea életképesnek látszik. Bizonyság rá az az újonnan elkészült épület, amelybe — végleges befejezése után — a kiöregedett, de elpályázni nem szándékozó lányok, fiúk kapnak szobákat. Hogy milyen elméleti és gyakorlati rend szerint történik majd ez? A forgatás idején erről a reguláról még kevés biztosat lehetett tudni.

Nem lehetett viszont kétsége egyik nézőnek sem afelől, hogy Főt programja a családhoz való visszavezetés. Ehhez igazítják ott a mindennapok nevelési programját ugyanúgy, mint ahogyan e cél érdekében rendezik meg az újabb és újabb összejöveteleket az immár családos Fót-lakók számára. Jönnek is ők szép számmal, karjukon, előttük, mögöttük sok-sok kisebb-nagyobb gyerekkel. S kell-e ennél több ahhoz, hogy kifessék: tényleg elérhető, megcélozható életforma a família.

Bogdány. Sajnos hiába veri a nagydobot az Új Reflektor Magazin a dunabogdányi hegyrobbantás ügyében, mert — igazolja ezt Ilkei Csabáék legutóbbi jelentkezése — nemigen hajlandók nyilatkozni a megidézettek. Üjdonságként csak azt tanúsíthatjuk, hogy az Állami Biztosító immár készségesnek mutatkozik a kártérítésre, míg ellenben sem a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, sem pedig a kőbánya képviselői nem tartották időszerűnek a kamerák meg a mikrofonok útján való üze- nést. Ami mégis megüthette a többé vagy kevésbé érdekelt nézők fülét, az az, hogy szóba került, miszerint Bogdányban hajdan nem ilyen nagy töltetekkel bomlasztottak. Égy kedves hölgy arra emlékeztetett ugyanis, hogy szerinte lehet jöveszteni kevésbé vehemensen is. Majd a jövő dönti el, tényleg léhet-e...

Koller, a Fővárosi Operettszínház Bécsben vendégszereplő kiválósága, Németh Sándor mutatta be az osztrákok revücsillagát. Dagmar Kollert. Sajnos pocsék forgatókönyv szerint, tehát hozzá .— mármint a mi kedvencünkhöz — méltatlanul kedélyeskedve, poros poénpatronokat pufog- tatva. Ráadásul a látvány is bazárian csillogott. Ilyenformán a remélt öröm a visszájára fordult.

Akácz László

Politikai könyvek

*

Útmutató propagandistáknak

H

a valamikor szükség volt a jó propagandistákra, a felkészült, politikailag' tisztán látó emberekre, akkor ma nélkülözhetetlenek. Társadalmunk fejlődése ugyanis egyre bonyolultabbá válik, amely egyre több jól tájékozott dolgozót kíván. Igaz, hogy a párt kibontakozási programja, amely összegzi a társadalmi-gazdasági feladatainkat, nagy segítséget jelent a propagandisták, de minden olvasó számára. Nem tudom, hogy hány propagandista van Pest megyében olvasóink közül, de abban bizonyos vagyok, hogy számukra, de mindenki számára nagyon hasznos könyvet jelentetett meg a Kossuth Kiadó Propagandáról propagandistáknak címmel. Négy pártpropagandista, társadalomkutató mondja el tapasztalatait, összegzi a propaganda célját, jellegét, feladatait, elemzi a pártoktatás- és a politikai pedagógiai tevékenységet.

A gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának megvalósítása a gazdálkodó-termelő embertől és a termelő közösségektől is az eddigiektől eltérő, más felfogást, magatartást igényel. Ahogyan a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalása kimondja: nem elég a fegyelmezett végrehajtás. Konok következetességgel kell tartanunk magunkat a haladás irányához, ugyanakkor rugalmasan és okosan, önállóan gondolkodva kell kiielölnünk a konkrét utakat.

Vonatkozik ez a megállapítás a propagandamunkára is. Ugyanis határozott, célratörő propagandára van szükség. arra, hogy őszintén és nyíltan feltárjuk a gondjainkat, s megtaláljuk az utat az emberekhez. Ebben segít a

kötet anyaga, amely nagyon sokoldalúan mutatja meg, hogy milyen legyen napjaink propagandája, mind a pártoktatás, mind a napi tapasztalatok értékelésében, a közvetlen kaDcsolatok- ban. S ahogyan a kötet előszavában a kiadó megfogalmazta: a könyvnek nem titkolt szándéka, hogy gyarapítsa az útbaigazító-támogató irodalmat. Segítséget adjon a propagandaképzéshez, egyben muníciót a propagandamunkához. A szerzők — Csorna Gyula, Lóth László, Szatmári Miklós és Zrinyszky László — amellett, hogy elméleti szakemberek, egyben tapasztalt propagandisták is. így mondanivalójukkal előmozdíthatják a napi propagandafeladatok újragondolását is.

Az kétségtelen, hogy a kommunisták a marxista—leninista elméletre alapozva végzik agitációs-nevelő munkájukat. Az ideológiai-politikai munka fő feladata napjainkban is az, hogy választ adjunk a szocialista fejlődéssel és a világban végbement változásokkal kapcsolatos kérdésekre. Milyen legyen ez a munka? A szerzők kifejtik, hogy mindenekelőtt a meggyőzésre, az ideológiai eszmék, ismeretek terjesztésére kell alapoznunk. Fel kell tárni a problémákat, őszintén, nyíltan beszélni.

Ezután a pártoktatási rendszer mai helyzetét ismertetik. Rámutatva arra, hogy sok múlik rajta. Az alapszervezeteknek is konkrét feladataik vannak ezen a területen: szervezniük kell az oktatásban részt vevőket, gondoskodni, hogy az emberek a tanultakat hasznosítani tudják, felhasználni a naDi munkában.

Érdekes az, amit Zrinyszky László fejt

ki tanulmányában: a propagandista szerepe, egyénisége. Van propagandista típusú ember, az, aki egyenesen propagandistának született, de más is elsajátíthatja ezt a nagyon fontos tevékenységet. Milyen legyen napjaink propagandistája? Legyen politikailag elkötelezett, ami meggyőződése, azt szív- vel-lelkesedéssel és szenvedélyesen képviselje. Legyen érzékeny az ideológiai és a társadalmi kérdések iránt. Tudjon vitatkozni, kiállni nézete mellett, vállalja meggyőződését. A mai proDa- gandista sajátja még, hogy elméletileg felkészült legyen és folyamatosan tájékozódjon a világ dolgai iránt. Reagáljon az új jelenségekre, az új problémákra. Az állandó tanulás, a jól tájékozottság is elengedhetetlen a munkájához. Hiába tájékozott azonban, ha nem bíznak benne. Tehát olyannak kell lennie, hogy a bizalmat árassza. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a nyíltság és a nyitottság. Legyen a szavainak fedezete, vagyis úgy éljen, ahogyan beszél: ha mondjuk a munkafegyelemről vagy a közéleti tisztaságról beszél, akkor magának is úgy keli dolgoznia, élnie, mert ellenkező esetben nemhogy használna az ügynek, amelyet képvisel, hanem ártana neki.

B

efejezésül a propagandista munkáját segítő módszerekről és eszközökről is írnak a szerzők, a beszélgetések és viták levezetésére adnak tanácsokat. Hangoztatják, hogy az elvszerűségnek az igazságban kell megnyilvánulnia. Ha tekintettel vagyunk mások véleményére, a vita nem fajulhat el — írják.

összességében tehát jó útmutató a könyv a gyakorló propagandistáknak. Nagy hasznát vehetik a pártoktatásban részt vevők, de mindenki tanulhat belőle, aki bővíteni akarja ismereteit. Ezért ajánljuk a kötetet lapunk olvasóinak is,

Gáli Sándor