Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-04 / 208. szám
Pest ftlegyei Hírlap WMMMMBaMBg? 1987. SZEPTEMBER 4. A SztM'liT-iKapal Szöuli edzések Szerdán még ünnepelték a világversenyeken eredményesen szerepelt úszókat, csütörtökön reggel viszont hat versenyző — Darnyi Tamás, Szabó József, Szilágyi Zoltán, Ka- laus Valter. Deutsch Tamás és Ágh Norbert — már háromhetes szöuli, edzőtáborozásra utazott. A küldöttség tagja még Széchy Tamás edző, s a csapatorvos, dr. Kricsfalvi Péter, aki egy személyben a csapatvezetői teendőket is ellátja. Biséljes a hazai csapat Hullámborzolók a Dunán Motorzúgástól lesz hangos a hét végén a Margitsziget melletti budai Duna-ág. A Forma— 500-as és a 0—700-as kategóriákban ugyanis motorcsónak Európa-bainokságot rendez a Magyar Motorcsónak-szövetség és a Lapkiadó Vállalat sportegyesülete, s az említett két kategória mellett több géposztályban nemzetközi versenyre is sor kerül. A szombati és vasárnapi küzdelmekről tegnap délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az Almássy téri szabadidőközpontban. Dr. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes, az MHSZ elnöke, egyben a verseny egyik védnöke, bevezetőjében elmondta, hogy a mostani versenyt is a korábbiakhoz hasonlóan — több cél szem előtt tartásával — rendezik. Részben a versenysport felien dítését, s ezzel együtt az utánpótlás nevelését, valamint a közönség szórakoztatását, ilUöntcllrní ért el a Pilísvöriisvár Helytálltak a ceglédiek Szerdán a fővárosban, a Kőér utcában vendégszerepelt a Közgép férfi kézilabdacsapata. Bp. Spartacus—Ceglédi Közgép 20-18 (10-9) Közgép: Fejes — Fritz (8), Pásztor (4), Túlik (4), Dér, Podhorszki, Etédi. Csere: Tu- róczi (kapus) — Horváth (2), Tündik. A csapat kapitánya, Nagy az indulásnál — nem tudni, miért — nem jelent meg. Ettől függetlenül a Közgép az első félidőben 8-5-re is vezetett, majd az első félidő elején hosszú ideig — hét percig(!) — 11-11 lett az állás. Ebben a szakaszban mindkét gárda többet hibázott. A hullámvölgyből a fővárosiak „kapaszkodtak” ki hamarabb, a ceglédi indítások, lövések nem sikerültek. így a hazaiak 17-13, majd 20-14-re elhúztak. A hajrá percei már a ceglédieké volt, de az egyenlítésre már nem volt idejük. A javuló teljesítményt nyújtó Közgép a gól nélküli második félidei periódus miatt vesztett, pedig a játékosok az átlagosnál jobhat nyújtottak Különösen Túlik, Fritz és Etédi tűnt ki. ★ A Közgép legközelebb pénteken — 16 órakor — játszik bajnoki mérkőzést. Foton az osztály egyik megyei rangadóját vívják. Ungurcán László Honvéd Szondi SE— Dunai Kőolaj 22-25 (14-10) A kiesés ellen küzdő hazaiak játékán látszott, hogy bizonyítani akarják, hogy a tavaszi szereplésük csak kisiklás. A Kőolaj álmosan, ener- váltan játszva komoly hátrányba került. Fordulás után a sikeres cserék és a pályán maradók följavult játéka révén két perc után 16-14-re módo sította a félidő eredményét a Kőolaj. A nagy taktikai csatát hozó mérkőzésen a játékvezetők korrekt közreműködése mellett igen fontos két pontot szerzett a százhalombattai együttes. D. Kőolaj: Zsilka — Gáspár (3) , Németh, Kiss (3), Koller (4) , Péter (2). Makai (3). Csere: Hoffmann, Szabó (8), Gólya (2), Palotai. A következő bajnoki mérkőzés 1987. szeptember 5-én 15 órakor lesz: Dunai Kőolaj— Spartacus. Százhalombattán. 1987. szeptember 8-án 18 órakor Dunai Kőolaj—Graz barátságos mérkőzésre kerül sor Százhalombattán. Malév SC—Csepel Autó 17-16 (8-8) Cs. Autó: Kövér — Gallainé (5) , Burghardtné (2), Farkasné (7), Temesi (1), Csomós, Dem- janics. Csere: Pályi, Gregus (1), Witzjng, Juhos. A hullámvölgyben lévő Pest megyei csapat ellen a vendégek lelkes játékukkal rászolgáltak a győzelemre. Az autógyári együttes 12-9-es vezetés után engedte ki a kezéből a győzelmet. A hullámzó teljesítményt nyújtó csapatból Sallainé és Kövér játéka emelhető ki. A megyei kézilabda-bajnokság őszi nyitányán a Pilis- vörösvgr csapata végig fej fej melletti küzdelemben pontot rabolt a Váci Izzó csapatától. A forduló legjobb dobói: Szabó I. (Gyömrő) 11 góllal, ill. Krekács (Hernád), Steckl (Pe- mü) 11-11 góllal. Megyei I. o. férfi felnőtt: Pilisvörösvár—V. Izzó 26-26 (11-11) Ld. Kovács (10), ill. Flas- kai (7). IM. Vasas—Dabas 19-19 (8-7) Ld. Urbán, Raffai (7-7), ill. Hegyi G. (9). Gyömrő—Cs. Autó 31-11 (11-10) Ld. Szabó I. (11), ill. Vas (7) . Budakalász—Gödöllő SC 30-26 (14-15) Ld. Bionszki (8), ill. Szlif- ka (8). Megyei férfi ifi: Pilisvörösvár—V. Izzó 16-29, IM. Vasas—Dabas 26-10, Gyömrő—Cs. Autó 22-23, Budakalász—Gödöllő 13-38. Megyei női felnőtt: Hernád—Gödöllő SC 25-18 (11-10) Ld. Krekács (11), ill. Szűcs (8) . Nagymaros—Pcmü 11-29 (5-15) Ld. Jeszenszky (4), ill. Steckl (11). V eresegyház—Pilisszent- iván, Cegléd—Göd elmaradt. Göd—Tóalmás 25-19 (14-12) Ld. Balázsovits (9), ill. Ko- •vács, Szabóné, Balázsné (5-5). Tápióvölgye—GEAC elmaradt. Megyei női ifi: Hernád—Gödöllő SC 5-7, Nagymaros—Pemü 8-23, Veresegyház—Pilisszentiváh. Cegléd —Göd elmaradt. Göd—Tóalmás 27-9. Megyei II. o. férfi felnőtt: Domony—Erdőkertes 26-27, Tápiószele—Albertirsa 22-17, Vecsés—Veresegyház 19-15. Megyei II. o. nők: (Zárójelben az ifieredmények) Érd—Abony 20-15 (24-25), Lsaszeg—Maglód 19-10. Berthóty Attila viadalra még amerikai részve vő is érkezik, nem is kevés eséllyel. Vizen lesz az egész magyar élboly; így láthatjuk Volentért, aki a Forma—500 kategóriában, ettől a verseny tői függetlenül már Európa- bajnok, valamint remélhetően az élmezőnyben találhatjuk Kormost, Csepregit és Ticskát is. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a Margitsziget mellett új pályát jelölnek ki, amely a hazai csapatnak remélhetően kedvez majd. A biztonság ér dekében korszerű és gyors mentőhajókat állítanak szolgá latba, amire lehet, hogy szükség is lesz, hiszen a Forma— 500 mezőnye várhatóan 30 ver senyzővel rajtol. Emellett kü- lönhajók szolgálják a versenybírók elhelyezését, és a sajtó képviselőinek tájékoztatását. Bánsági György Tír. kilnmétcren Futapest Szeptember 13-án, vasárnap ismét fel lehet venni a futócipőt. A Futapest klub, a Népstadion és Intézményei, az Adidas Budapest Kft., az MTI, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Rádió és a Képes Sport közös futásra mozgósítja a sportolni vágyókat. A 10 kilométeres táv rajtja a Népstadion Dózsa György úti részén, célja az Ifjúság útján lesz. Jelentkezni a helyszínen lehet 8.30 órától 10.30-ig. Az előnevezéseket a Körcsarnokban 11-én 15—18 óra között. 12-én 9-től 12 óráig várják. Az indulási díj 30 Ft. IIé< végi *p«rtimí*oi* Pontokért férd és lent Gőzerővel zajlik a bajnoki pont- vadászat, minden szem a labdajátékok felé irányul. A részletes program: PÉNTEK KÉZILABDA. Megyei I. n. Férfiak: V. Izzó—IM Vasas (17). SZOMBAT KÉZILABDA. NB II. Nők: Csavar SK—Cs. Autó (10.00). Megyei I. o. Férfiak: Gödöllő SC—Cs. Autó (17). Dabas—nógrádi SE (12), Budakalász—Nagymaros (17). Nők: Gödöllő—Nagymaros (li), Tóalmás—Hernád (16). Megyei II. o. Férfiak: Vecsés—KKF3E (14 "' Veresegyház—Erdőkertes (18). Nők: Tököl—Nagykáta (U), Maglód—Érd (11). Vecsés—lsaszeg (17). VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB III. Duna esoport: Osztapenko SE—Kartal (17). Esztergom—Érd (17), Sárisáp —Ráckeve (17), MÁV Előre—Dunakeszi (17), D. Kőolaj—Dorog (17). Megyei bajnokság. A felnőttek 16. az ifik 14 órakor kezdenek: Főt—Szentendre, VOSE—Dabas, Bem SE—Dány. Dömsöd—Bugyi, Göd—Gödöllő, GEAC—Pilis, Tápió- szentmárton—Cegléd, Bag—Pilisvörösvár. II. osztály. (A találkozók 16.30, ill. 14.30 órakor kezdődnek). Déli csoport: Örkény—Nagykőrös, Dabas—Kakucs. Tápiógyörgye—Tá- piószecső, Tököl—Üllő, Abony— Hernád. Sülysáp—Szigetúj falu. Monor—Pécel. Északi csoport: SZTK—Piüscsaba. Halásztelek- Verőcemaros, Dunavarsány— Aszód. Márianosztra—Solymár, Szokolya—Veresegyház. Pomáz— Törökbálint. Budaörs—Hévízgyörk. KÉZILABDA. Megyei I. o. Férfiak: Tököl—Pilisvörösvár (11). Nők: Pilisszentiván—Göd (11), Pemü—Veresegyház (18). Cegléd —Tóalmás (12). Megyei II. o. Férfiak: C. Közgép II.—Maglód (9.30), Mogyoród—Nagykőrös (11), Erdőkertes—Tápiószele (11), Domony —Vecsés (11). KKFSE—Albertirsa (U). Nők: Abonv—1Tököl (11), Nagykáta—Dány (11). Ewmét a Ifiungaroríiig kövrfkczik Autósoknak szuper kupa Szeptember 11—13. között autós magyar bajnoki futamot rendeznek a Hungaroringen — hangzott el csütörtökön a Béke Szállóban megtartott sajtó- tájékoztatón. A Külker SC autósport-szakosztálya Hunga- roring Szuper Kupa elnevezéssel nagyszabású nemzetközi gyorsasági viadalai bonyolít le. Szabolcsfi Péter, a rendezőbizottság vezetője arról tájéVasúrimp Rómában elkezdik Újabb sportsegély Vasárnap, a római olimpiai stadionban, a II. atlétikai világbajnokság záróünnepségén mintegy 2000 sportoló, s a várhatóan telt ház, 80 ezer néző előtt fellobban a Sport Aid (sportsegély) lángja, s ezzel beindul az újabb, több mint egy évig tartó, az egész világra kiterjedő mozgalom. Csúcspontja az 1988. szeptember ll-én sorra kerülő II. világfutás lesz. A Sport Aid londoni központjából körlevelet bocsátottak ki, amely összegzi a tavalyi eredményeket. Az elmúlt évi világfutás 89 országban mintegy 20 millió embert mozgatott meg, s 35 millió dollár gyűlt össze a világ éhezőinek megsegítésére. Túlzás nélkül állíthatják a szervezők, hogy ez volt az emberiség történetének legnagyobb jótékony célú eseménye. A 89 ország 274 városában máius 25-én egyidejűleg megrendezett futás „élenjárói": Londonban 110 ezren, Barcelonában 55 ezren, Brisbane-ben és Ouagadougouban (Burkina Faso) 28-28 ezren, Bangkokban 25 ezren, Budapesten 20 ezren indultak a Sport Aid futásán. A várakozást messze felülmúló eredményeken felbuzdulva vasárnap ismét világ körüli útjára indítják a fáklyát. A római kezdet csak megadja a jelt az egy évig tartó eseménysorozathoz. Jövőre a világ mind a 218 országában versenyeket rendeznek 14 éven aluli gyermekek részére, s államonként a két-két legjobb meghívót kap New Yorkba, az 1988. szeptember ll-én esedékes II. viiágfutásra. koztatot.t, hogy a magyar bajnoki futam mellett osztrák bajnoki futamot rendeznek. Versengenek majd a Béke és Barátság Kupáért, a Semperit Kupáért, valamint a Porsche Kupáért. Tehetségkutató viadalra is sor kerül. Tizenkét országból mintegy kétszázötven versenyző részvételére számítanak. A tehetségkutató versenyre a 150-nél több indulóból a legjobb negyvenet már egy korábbi alkalommal kiválasztották. Az autós gyorsasági országos bajnokság résztvevői közül a zárt kocsikkal versenyzők a Vasért Kupáért, míg a nyitott sportautókkal szereplők — nemzetközi viadal keretében — a Hungária Biztosító Kupáért szállnak harcba. Az abszolút értékelés legjobbjai pénzjutalomban részesülnek. A Béke és Barátság Kupáért 1300 kem alatti zárt kocsik, illetve formula easterek csatáznak. A Semperit Kupát olyan osztrák pilóták részére írták ki, akik Semperit gumikkal versenyeznek, míg a Porsche Kupáért nyugatnémet versenyzők — kizárólag Porsche kocsikkal küzdenek. A pénteki edzések ingyen tekinthetők meg. Szombaton és vasárnap 100 forintos áron válthatók jegyek, a 14 éven aluliak belépése díjtalan. ÁLLÁS Országos hálózattal rendelkező nagykereskedelmi vallalat azonnali belépéssel alkalmaz: küzepioku végzettséggel, kezdő fiatalokat, gyaKoi- iattal rendelkező munkaerőket pénzügyi eiöadoi, pénztárosi, gyora-gépu 01, gépkönyvétől, adminisztrátori munkakörbe, egy műszakos munkahelyre női munkaerőket áruösz- szeallitói és raktári munkás munkakörbe. Jeientkezes: 853- 933/161 m. a. telefon- számon, vagy személyesen Budapest, XI., Budafoki út 59. sz. alatt Gyarmati Fe- rencnénél. ADÁSVÉTEL Gorella szamócapalánta eladó. 2,50 Ft db. Hajdú Lászlóné. Nagykőrös, Batthyány u. 40. A. _______■ C serkeszölő, kenderföld u. 10. szám alatti, 2 család részére alkalmas családi ház, sok melléképülettel eladó. Irányár: 350 ezer forint. Miskolci két szooa, komfortos, gázfűtéses 49 nm-es második emeleti tanácsi lakást budapesti vagy Budapest környéki tanácsira cserélek. „Megegyezés 180 777" jeligére a Felszabadulás téri __hirdetőbe. B alaton vonzásterületén Buzsákon eladó nem beépítési telek 327 n.-öl 25 000 Ft-ért, 740 n.-öl 50 000 Ft-ért. fürdőszobás lakóház vasút mellett. Villany. víz van, 1054 n.-öllel 300 000 Ft-ért. Gazdálkodásra, üdülésre, állattartásra alkalmas. Érdeklődni: Ácsai, Szolnok, Sütő u. 29. szám. Jó karban lévő 800 négyszögöl szőlő eladó. Busz 5 perc. Érdeklődni lehet: Tá- piószőlős. Bogaras 227. szám Klément Mihály nái. Gödöllőn eladó kertes modern családi ház, három szoba összkomfortos, pince, garázs, nyárikonyha, barkácsmühely, stb. gyors beköltözé- lehetőség, áron alul. Gödöllő. Nyárfa u. 4. esténként. Sürgősen eladó csalá di ház. Nagykőrös Lázár Vilmos u. 20. Áron aiul központban 4 szoba, beköltozhe- tőséggel ház üzlethelyiségnek létesítménynek is alkalmas Érdeklődni; Nagykőrös, Losonczy 42, OTP-lakást beszámítok,________ ________ B udapest — mátyásföldi (Centenárium ltp.) 40 nm-es, szoba, hallos öröklakás eladó. Érdeklődni 17 óra után 130-955. M7-től 50 m-re Érd- Parkvárosban 208 n.- öles közművesített telek, hétvégi házzal sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: hétközben 10-töl 15 óráig 224-000.__________ N agykőrösi központon lévő kiskertes, fürdőszobás házamat elcse r élném budapestire Földgáz az udvarban Vffigy eladó. Érd.: 2- 6-ig. Ferencz Lászlóné Nagykőrös. Kalocsa Balázs u. 8. 2750.___ Ö sszkomfortos családi ház eladó. Nagykőrös II. kér. Lázár Vilmos u. 18 ____________ K özponti fűtéshez való kazán eladó. Érdeklődni : N agy kőrös, Szolnoki út 63. 4 éves Skoda mikrobusz eladó. Árboz út 38. Nagykőrös. Garázsban tartott, ió állapotban lévő, há roméves Dacia 1310 személygépkocsi eladó Érdeklődni: Kőbl Károly, Vác, Gombási u. 3. (2600) este. Kertes ház eladó Vác- Deákváron. Négy szoba. összkomfort, központi fűtés (»gáz)-, ga rázs. pince. Érdeklődni: Kossuth utca 22, Telefon: (27) -11-30*1. Ceglédhez közel háromszintes 70%-os el- készültségű, 4 szoba, komfortos családi ház száraztészta-készítő műhellyel, vagy bármilyen ipari tevékenységre alkalmas 100 négyzetméteres szuterénnel. gazdasági épülettel, 250 négyszögöl telekkel áron alul családi okok miatt eladó. Megkereső levelet „SOS" jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kir. Cegléd, Teleki u. 30. szám.________________ Eladó: családi ház, betegség miatt, sürgősen, áron alul: két szoba, konyha, garázs, mellékhelyiségek, cseréptetős kőénület, azonnal beköltözhető! Fiatal, termő szőlő, gyümölcsös. Csak személyesen tárgyalok, levélre nem válaszolok. Perőcsénv, Börzsönvj út 5. szám. Sürgősen eladó! Nagyon szép. intarziás hálószoba-garnitúra — 8 darabból, 5 darabból álló faragott bútor. Érdeklődni: mindennap. Nagykőrös, Kossuth L. út 43. Eladó Nagykörös. IX., Zrmyi utca 92. számú ház két utcára nvfló nagv kerttel. A kert esetleg külön is eladó. Riseliőzést Angol madéria. madériará- tétes cakkozást és á^rnemű varrást bedolgozást vállalok. Cegléd, Szén u. 39. Tzzó Ts^’ánné. Telefon : 11-109 Eladó nagv családi házzal. 40 éve működő pékség, vagy bérbe k’adó. Nagykőrös. T.. Tázerdei u. 15. Érdeklődni : T . Almos u. 4 TpT.; 5««. EVr<M 800 négyszögöl zártkert a Hosszúhátban. Érdeklődni: Nagvkőrös, Máius 1. ii. lt. szám du. Betegség miatt áron alul eladó 2 szoba, hallos családi ház. Nagykőrös. Kassal u. 24. Csizmadia József. Megtekinthető egész nap. _____________ E ladó Nagykőrös, Táncsics Mihály u. 10. sz. családi ház. 6fl négyszögöl portával. jó téglakerítéssel, állattartás is lehetséges. Érdeklődni; Ságvári Endre 39. Eladó Budai úton zártkertben 540 négyszögöl terület szőlő és gvü mölcsös lakható házzal. Érdeklődni Cegléd, Malom utca 9. Telefon: 11-450. Monor Hunyadi u. 8. sz. alatt csatád részére alkalmas központi fű- téses lakóház eladó. Gázbevezetés alatt. Érdeklődni a helyszínen szombat 9—18. vasárnap 13—18 6ra között, Szentendre Mathlász utca 33. sz. alatt több generáció együttélésére alkalmas 3 szobás családi ház 200 ri.-Öl telekkel eladó. Azonnal beköltözhető. Gáz csatorna van. ________ E ladó Érd központjában, 57 nm-es két szoba összkomfortos Öröklakás. Irányár 700 000 Ft -f OTP. Megtekinthető: n óra után, vasárnap egész nap. Cím: Érd. Béke tér IV. B. II. em, 9 ZN írsz. 1300 Lada szgk. eladó. Érd.: Nagvkőrös. Ceglédi út Kinizsi sDf. Zeíor 60—Fi Dekt 2*3 eladó. Érdeklődni Üjhartyán. Erdősor u. 29. szombaton 10-tő] 14 óráig. Eladó 54 négvzetméter OTP-öröklakás garázzsal, Kp. plusz OTP-átvállalássak Érdeklődni l°het: Cegléd’ Kossuth F. u. 48. ív. !h. fsz. 3. Vámosmiliola. Kossuth út 13 sz. alatti háromszobás. kertes családi ház eladó. Érdeklődni hétvégén a helyszínen vagy Vác (27)-11-issei 5 felefons?ámon Tápiószentmárton központjában, 2 szoba. konyha, mellék- épületekkel. 120 négyszögölön, ólcsó, gyógyfürdőhöz közel eladó. Érdeklődni bármikor: Tápióbicske. Arany János p. 16. 2764. Kiss Lajosnál. Vt házrész, üzlethelyiséggel eladó. Érdek- •ődni: csak levélben. Sárikné. Cegléd, rsen- gerv középdlDŐ 2 Sürgősen eladó beköltözhető ház Nagykőrös X. kér. Abonyj út 43. sz. Eladó: ÉTZ 250 köbcentiméteres, tárcsafékes motorkerékpár kevés kilométerrel, újszerű állapotban. Érdeklődni: Torma Róbert, Sződliget, Határ út 3. ___________ S ürgősen eladó Nagy- körfic 7.rínvi u nfi számú ház, érdeklődni 'epet Nagv Dezsőné a HR szám alatt. Háromszobás családi ház eladó Nagykő- röa, Tabán u. 23. sz. Tanya eladó Budapesthez 25-30 km-re villany, víz van, 380 V-os ipari áram. A 4. számú főútvonaltól l km-re. Érdeklődni lehet: Üllő, Faiskola út 4 szám. Budapesttől 36m-re. A porkán összkomfor. tos családi ház, 400 n.-öles telekkel eladó. Érdeklődni tehet hétvégén és este. Mucs- ka Ferenc, Áporka, Tavasz utca 6. 2338. Nagykőrös V. kpr, Bajesy-£s, 23. sz. ház eladó, azonnal beköltözhető; Sürgősen eladó Monor. Csokonai u. 35. sz. alatt régi, hosszú paraszthoz, hozzá tartozó új istállóval, alakkal, fúrott kúttal. Víz a lakásban. Érdé klődni lehet 18 órától._____________________ Monori-erdőn a lakóházak mellett, 4-es országúihoz, kempingtáborhoz, vasúthoz közel 250 négyszögöl jó termőföldű, vikend telek eladó. „Kertészkedésre is alkalmas” jeligére leveleket a Monori Hírlap szerkesztőségébe. Tanya eladó Táborfalván. Villany nincs. Érdeklődni: Fakan Imre, Táborfalva, Kecskeméti út 24. Közműves tanya eladó Táborfalván. Érdeklődni: Fakan Imre, Táborfalva, Kecskeméti út 24. Kétszobás ház beköltözhetően eladó Monoton, Mátyás király u. 20. sz. alatt. Irányár: 780 ezer forint. Érdeklődni: BajcsyZs. u. 4L ___________ E ladom kétszintes, központi fűtéses. két csa'ádnak is alkálmas vidéki házat, M3-as- tól 1 km-re budapesti lakást beszámítok. Bag. Sport út 9. szám. Sürgősen eladó, áron alul Vecsés, Kinizsi u. 56. sz. alatti 3 szobás, gázfűtéses családi ház, melléképületekkel, 300 n.-öl telekkel. Érdeklődni a helyszínen. Horgásztelek eladó Gombán. Érdeklődni 16 óra után Varga. Monor, Kossuth L. u. 76. Telefon: 544. Eladó 390 négyszögöl telek családi házzal és berendezett kertészettel. Csemő, Rákóczi utca 2. s^ám. Antennaszerelés, színes televíziókhoz garanciával, Pest Megye egész területén. 251072. ______________ E lőnevelt csibe húshibrid és sárga tojóhibrid jérce kapható szombatonként. Kecskemét, Hegedűs köz 2. Budai kapunál. Igényes butikos figyelmébe ajánlom női •szabóságomat. Dózsa György út 102. 6050. Szombat délelőtt. Kilencéves kislánynyal eltartási szerződést kötnénk idős nénivel vagy bácsival. Leveleket „Megbízható" jeligére a Monori Hírlap Szerkesztőségébe kérjük. Sürgősen átadó egy 18 négyzetméteres berendezett kozmetika bérleti joga. Jelenleg is üzemelő fodrászüzletben. Tel.: 753-242 reggel, este. 10—13 óráig. 685-348. ____ R eluxa, redőny készítését 3 év garanciával vállaljuk. Megrendelhető Assenbrennc” György, Dánszent- miklós, Dózsa Györgv u. 95. 2735. Telefon: is ESKÜVŐI ''RUHAKÖlCSÖNZÖl Bp. XII., Greguss u. 4. (Déli pályaudvarnál) ^Szombaton is nyitva!. .Vidékre i Nagykáta központja ban, üzletsoron jé bevezetett kávé-tea édesség üzlet eladr vagy bérbeadó. Profilváltás lehetséges. Mák Sándor, Nagykáta. Úttörők útja 13 2760. _______ Jó minőségű, tovább- tenyésztésre alkalmas, norvég kékrókák és nemes prémgörények eladók. Mező- gazdasági kölcsön felvételéhez segítséget nyújtok. Nagy tétel esetén árengedmény. Cím: Nagyváradi András, Csák vár. Széchenyi u. 44. Telefon: (24)-44-029. SzŐlőoltványok, lugasszőlők, őszi telepítésre. termelői áron. Díjmentes árjegyzéket küldök. Valeskó. Gvöngvös. Gy- ■* Vácott ismét meg. kezdtem redőnys/e- relő kisipari tévé. kenységemet. Hagyó mányos, külsőtokos miniredőny készítéséi és javítását vállalom. Mireisz Leyer János. Vác. Tavasz u. itt, (2600). ituve a sportág nepszerusue- sét tűzték ki célul; emellett szeretnék a motorcsónakozást, illetve a túrasportot „felemelni”; s nem utolsósorban az északról délre irányuló jachtforgalmat Magyarországra terelni. Ebben már a távlati tervek is valamennyire benne foglaltatnak, hiszen a Duna— Majna—Rajna csatorna csak a kilencvenes évek elejére készül el. A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy a jelenleg rendkívüli eredményeket produkáló sportág léte nem biztosítható a mostani amatőr feltételek között, s éppen ezért egy japán gyárral már megkezdődtek a tárgyalások, amelynek értelmében a hazai versenyzők „szállítanák” az eddigi jó eredményeket, cserébe a gyár motorokat adna, illetve támogatná a legeredményesebb magyar élversenyzőket. Dr. Kovács Ferenc, a mintegy 60—70 főnyi versenyzői gárda szövetségi kapitánya, a versenyről szóló tájékoztatásában elmondta, hogy eddig 12 ország versenyzői adták le a nevezésüket, de még szombat reggel is elfogadják a jelentkezéseket. Igaz ugyan, hogy a két hazai fiatal tehetség — Bálint és Faragó — sérülés miatt nein tud indulni, ám az szenzációnak számít, hogy a