Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-29 / 229. szám
Meg akarnak kapaszkodni G yerekkorom gyerekálmait összehasonlítván a ma cseperedő, világgal éppen- csak ismerkedő, aprócska emberek vágyaival, nem sok különbséget látok közöttük. A tiszta érzelmekből fakadó, a szülőket, az emberiséget megváltani akaró tettekre készül a ma gyereke éppúgy, mint akkori önmagunk vagy elődeink, zsenge ifjúságuk idején. Aztán idővel, ki később, ki hamarabb, de észreveszik, hogy a realitások malomkövei közt szépen elkopnak ezek az álmok, hogy valódi küldetésünk e sárgolyón sokkal szerényebb célok felé vezet, mint hittük. Nemhogy másoknak, magunknak is nehéz helyet találni a világban. Az ebbe -az életszakaszba érkezők viszont már nagyon különböznek a korábbi évtizedek nemzedékétől, néha száznyolcvan fokot fordul megítélésük jelenről, jövőről. Ám nem mindig ők tehetnek róla, ha gyakran (szerintünk) negatívra változik érzelmeik előjele, hanem az őket is körülvevő, általuk teremtett világ, amiről az ikszek szaporodásával egyre kevésbé hihető, hogy megváltoztatható. Az érett felnőtt ragaszkodik erkölcseihez, szokásaihoz, értékrendjeihez, azokhoz is, amik a fiatalság számára talán már régesrég nem vonzóak. Emez újat keres helyettük, s noha az új keresése közben mindig felbukkannak deviáns jelenségek, ma döbbenten állunk olyan tény előtt mint az, hogy gyerekeink bizonyos értelemben megtagadnak bennünket is. Nem példa az apa szakmája, megmosolyognivaló küszködése amint a doktorátusért küzd. Gazdaggá nem teszi a diploma, a cím, mit ér hát vele? Anya fél életét a katedrán tölti, eszi a mérget a rosz- szalkodó gyereksereggel, és mégsem futja neki kocsira, nyaralóra, olaszországi útra. Hát lehet példa az ő foglalkozása, ha mégannyira szépnek tartja is, felemelőnek, igazi hivatásnak? Ismert dolgok ezek, s mégcsak nem is a kor sajátja. Az igazi probléma másban leledzik. Mi leszel, ha leérettségizel? Mindenkinek van elképzelése, ám a válaszok bizonytalanok. A korombeli tizenhat, tizennyolc évesek határozottságának nyoma sincs, halvány képe villan elő a közeljövőnek, s gyakran egyetlen mag körül csoportosul minden elképzelés, ez pedig a pénz. A sok pénz. „Oda megyek, ahol sok pénzt lehet keresni, nem baj, ha nehéz a munka, fiatal vagyok, bírom. De lesz majd márkás autóm, nyaralóm, hifi-tornyom, és fityiszt mutatok a reménytelenül küszkö- dőknek.” Ha valaki erre azt mondja, beteges n^avalygás az anyagiak után, nagyon téved. Annak van igaza, aki egészséges törekvésnek ítéli meg. Az viszont már nem mindegy, milyen úton, milyen áron keresi a fiatal a boldogulását. Két vendég. érkezése közt hallgatom a fiatal leány szavait, s míg elkészülnek a tejfeles lángosok, egy szokatlan világot ismerek meg. Szokatlan és furcsa, mert egy csomó ellentmondást, ugyanakkor logikát is látok benne. Sajátos, kényszerből fakadó logikát. Már az meglepett, hogy újdonsült ismerősöm nem kön- törfalazott. mint helyében mások valószínűleg azt tették volna. Biztos ■ állását hagyta oda a büfé-kisiparért, igaz eladóból eladó lett, de mostantól sokkal többet talpal, lót- fut, hogy megéljen. Megéljen? Megélt ő eddig is, szerényen, csakhogy többet, jobbat akar. mint ameny- nyi az átlagembernek megadatott. S ehhez a pénzt ízletes palacsintái, lángosai árából szeretné előteremteni. Kisiparosként. Nincs ebben semmi kivetnivaló. A kérdés azonban kikerülhetetlen Miért tűnik úgy sokak szemében, hogy csak a kisiparosnak van esélye a gyarapodáshoz? Az elérhető foglalkozások kö zott ez kecsegtet legtöbb földi jóval? Faggatom a hölgyet, vajon ő sem látott más lehetőséget céljai valóra váltásá hoz? „Idehaza nem — mondja —, máshová meg nem kí- vánkozok, és majd csak kialakul, úgy még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy. Ez bizony igaz, de hát egy szárnyára kelt fiatalnak is számolnia kell az esélyekkel, főleg itt, ahol a vállalkozás esetleges sikertelenségének elsősorban anyagiakban rejlik a veszélye. A napi néhány tucat lángos, szendvics eladása kevésnek látszik a boldoguláshoz, igaz, az üzlet még csak most indult. Akkor is... „Tudja, én mindkét végletre felkészültem — jegyzi meg nagy komolyan —. ha nem sikerül a bolt, bezárom, más munka után nézek. Ha meg sikerül, és hoz annyit, hogy egy vándorbüfére fussa, akkor pár év múlva azért zárom be. De ezek még nem komoly tervek...” Hm, erre a feleletre nem számítottam, arra meg végképp nem. hogy a büfé csinos tulajdonosa a gazdasági kalkulációval sem nagyon fárasztotta magát. De megnyugszom abban, hogy ez csak nekem tűnt így. „A fontos, hogy szabad vagyok” — teszi még hozzá. Igen, ez is egy szempontja lehet a munkahely megválasztásának, ám úgy éreztem, ez most részletkérdés, mondhatnám indoklás, nehogy a hitetlenség látszatát keltse próbálkozásával szemben. Pedig gyanítom, ilyen momentum is meghúzódik érzelmei közt. Ha így van, akkor sem önmaga erejét, ügyességét tartja elégtelennek, hiszen. ha nem lenne tudatában természetadta, iskolában finomított kereskedői tehetségének, talán eszébe sem jut, hogy büfésnek csapjon fel. A körülmények ismerete teszi szkeptikussá, de nem ő az egyedüli a kisiparos társadalomban, aki előre meg nem fogalmazhatónak látja tevékenységét. A könnyed gondolatok azt jelzik, ő csak őszinte volt. ez pedig inkább alkati kérdés. Példánk nem jó arra, hogy kisarkítsuk a kisiparosokhoz fűződő össznépi megítélést, de sajnos sok felnőtt, még több fiatal hiszi azt, hogy egyedüli színtere lehet a gyors anyagi gyarapodásnak, s mindezt alighanem a munka társadalmába való beilleszkedés zavarával a bizonytalansággal magyarázható. Említhettünk volna konzervesből lett lakatost, pékből lett rádiószerelőt, s mindezt fordítva is. H ogyan képzeljük el a fiatalságra jellemző alkotókedv, erő, és lelkesedés kibontakozását, amikor a pályaválasztás küszöbén sem mindig látnak helyet, ahol nyugodt szívvel megkapaszkodhatnának? My. J. A Holstein Szövetségtől Genetikai program Az állami gazdaságok tejhozamának növekedésében nem kis része van a tengerentúlról vásárolt holstein-friz fajtának, amelynek itthoni tenyésztésében mind nagyobb szerepet játszik a számítógép. Az egyesült államokbeli Holstein Szövetség három évvel ezelőtt. az Állami Gazdaságok Egyesülésének közreműködésével, hat magyar mezőgazdasági nagyüzemnek adta meg a lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjék a szövetség genetikai programjába. Ennek keretében a gazdaságok adatokat gyűjtöttek állományukról, és ezeket félévenként kiértékelésre küldték el az Egyesült Államokba, ahonnan a komputeres genetikai ellenőrzés és nyilvántartás eredménye rendben és időben meg is érkezett. Az adatok jó szolgálatot tettek a tehenészetek teljesítményének fokozásához: az állattenyésztők a korábbinál részletesebb genetikai információhoz jutottak állataikról és azok várható további teljesítményéről, valamint az utódok képességeiről. Az amerikai szakemberek szerint különben akár a száz tehénnel rendelkező üzemekben is kifizetődő lehet a genetikai programok számítógépesítése, ezt bizonyítják az egyesült államokbeli tapasztalatok. tAoumm A nagyteremben: Férfiak. Színes, szinkronizált NSZK- film. Előadás 6 órakor. Áruló a vezérkarban. Színes, szinkronizált lengyel film. Előadás 8 órakor. A kertmoziban: Férfiak, előadás 20.30-kor. Kötelező a védekezés Nyúlbetegség Az elmúlt napokban a nixomatózis nevű betegség megjelenését észlelték városunkban. A kór a házinyulak- ra jelent veszedelmet, és tekintettel fertőző voltára az ellene való védekezés kötelező. Az áfész nyúltenyésztő szakcsoportja felhívja a nyúl- állomápnyal rendelkezők figyelmét, hogy csak azoktól vásárolják fel az állatokat, akik az oltást bizonyító érvényes állatorvosi igazolással rendelkeznek. Továbbá kérik, hogy saját érdekében minden tenyésztő adjon jelentést a körzetéhez tartozó állatorvosnak az állomány számbeli nagyságáról is, mert elhullás esetén csak ennek alapján teljesíthetők kártérítési igények. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 225. SZÁM 1987. SZEPTEMBER 29., KEDD Tehetősebb tett az intézmény Út az egészségesek birodalmába Egy iskola életében mindig emlékezetesek azok a történések. amelyekkel munkájukhoz jobb feltételek teremtődnek meg. A Dalmady Győző utcai általános iskola kibővült épületszárnyával hosszú évek zsúfoltságát, helyhiányát, a rossz körülményeket a jelenleg teremtett lehetőségek lényegesen módosítják. Az építkezés időtartama alatt négy telephelyen tanítottak. Ez év szeptemberétől 123 tanuló speciális oktatása és nevelése folyik a jobb lehetőségek között. Kilenc osztály, öt napközis csoport, egy előkészítő osztály és egy előkészítős napközis csoport, egy iskolai, egy városi logopédiai csoport, egy imbecillis tanuló, egy kisegítő iskolai heti 6 órás korrepetálása adja a jelzett létszámot. Huszonnégy pedagógus alkotja a tantestületet. A szakos ellátottság 54 százalék, csupán egy álláshely a betöltetlen. A technikai feladatokat ellátó személyek száma ötre emelkedett. Az új tanterv bevezetése most a 7. osztályban folytatódik. Korábban is, most is az érintett tanárok megyei felkészítő tanfolyamokon vettek részt. Az alsós és felsős, valamint napközis munkaközösségek az új célkitűzések szellemét segítették napi gyakorlattá tenni. Az iskola működési szabályzatának kidolgozásában is felelősséggel és kellő átgondoltsággal közreműködtek. Tekintettel az iskola speciális körülményeire. az iskolatanács megválasztása ez év feladata lesz, mely- lyel kapcsolatosan az elképzelések már körvonalazódtak. Bizonyos kompromisszumok árán ez évtől megoldódott végre az egy műszakos tanítás, mely jobb helyzetet teremt, így új tevékenységi formák délutáni megvalósítása nem okoz problémát. Az étkezés a Zsemberi Gyula utcai tagépületben folyik, itt a körülmények ehhez megfelelően kialakítottak. Délelőtt hét alsós osztály is itt tanul. A csökkent mértékben terhelhető gyerekek egy részének kímélése miatt az egy telephelyen működő iskola volna az ideális. A tanév folyamán nagy érdeklődés kísérte a kis létszámú előkészítő csoport munkáját. Egy év tapasztalata bebizonyította ezen szervezett foglalkozások létjogosultságát, szükségességét, eredményességét. Az önálló logopédiai tevékenység korábban alsós, ez évben felsős szinten is hatékonyan segíti a tanulmányi munkát és a személyiség- fejlesztést. Májusban az OPI felmérést végzett az a,lsós osztályokban matematikából szaktanácsadó Életjáradékkal könnyebb A nyugdíjasok helyzetén nemcsak az ország, hanem saját maguk az érdekeltek is segíthetnek. A talányos mondatat rögtön meg is magyarázzuk:' az Országos Takarék- pénztárban tavaly július óta van lehetőség a nyugdíj-elöAz őszi szezon legjobb mérkőzése volt Kakues—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi 1-2 (1-1). Kinizsi: Barabás — Adámi, Virág, Szabó, Nyári — Kovács, Petrezselyem, Soós, Vigh — Benkó, Toricska (Pörge, 57. p.). A jó, füves, de az eső miatt kissé csúszós pályán nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, gyors iramú, változatos játék folyt. A 12. percben a hazai csatár a 16-oson belülre cselezte magát több védő mellett is és nagy lövéssel megszerezte a vezetést. 1-0. A gólnál a teljes körösi védelem elmélázott. Adámi szerelt jól két ízben is és Virág jó fejessel. A.z ellentámadásnál Benkót és Soóst is szerelték. A 22. percben a kakucsi csatár jó helyzetben kapu fölé lőtt. A 25. percben szép körösi támadásnál Benkó lövését kiütötte a kapus, ebből Kovács veszélyes fejesét szögletre tudta ütni. Egyenlítési alkalom volt. Hiba volt, hogy a körösi középpályások túl sokáig akartak cselezgetni, szerelték őket, a támadásoknál hamar elveszítették a labdát a csatárok. A 30. percben jó támadás után Toricska lövése kapu mellé szállt. Ez is gólszer'zési alkalom volt. A 32. percben egy 25 méteres szabadrúgásból Soós a bal felső sarokba lőtt. 1-1. Nagy gól volt. A hazaiak támadásánál a körösi kapu előtt suhant el a labda, majd Virág hárított két ízben is jól. A 40. percben egy veszélyes szabadrúgást Barabás kiütött, Virág hárított. Petrezselyem nagy lövését a kapus a kapu fölé ütötte. A hazai csatár közeli, nagy lövését Barabás kiütötte, Szabó szögletre továbbította. A II. félidőben, a szél segítségével is, többet támadtak a hazaiak, de a körösi védelem jól szűrte a támadásokat, vagy Barabás védett biztosan. A 62. percben Soós pontosan indította Pörgét, ó jól húzott kapura és a kifutó kapus fölött ügyesen emelt a hálóba. 1-2. Fokozatosan tudatosabbá vált a körösi csapat összjáté- ka, hiába erőlködött a hazai csapat, a Kinizsi ellentámadásai gólveszélyesebbek voltak. A 68. percben gyors, jó körösi akcióból Pörge a hálóba lőtt, de a'játékvezető — érthetetlenül — nem ítélt gólt és az ezért reklamáló Vighet kiállította. Az egyenlíteni igyekvő hazai csapat támadásainál Barabás két ízben, majd Nyári, Adámi hárított. A 80. percben jó helyzetben a kakucsi csatár kapu fölé lőtt. Gyors ellentámadásnál Benkó első lövését a kapus kiütötte, a másodikat szögletre hárította. Nagy gólszerzési alkalom volt. A 85. percben egy jó szabadrúgást Barabás biztosan védett, az utolsó percben pedig jó reflexszel, lábbal hárított. Az őszi szezon eddigi hat mérkőzésének legjobb, legnehezebb mérkőzése volt a Kinizsi szempontjából. Igen jó ellenfelet győztek le otthonában, mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban kialakuló csapatjátékkal és fokozódó küzdő- szellemmel. Kár, hogy a jó színvonalú mérkőzésnek induló játékot lerontotta Rózsavölgyi játékvezető, főleg a II. félidei, gyenge működése. Durva játékért egy hazai játékost is kiállított. Jók: Barabás) Adámi, Kovács, Petrezselyem, Pörge. Szerdán délután fél 4- kor hazai pályán a Ceglédi Vasutas csapatával lesz edzőmérkőzés. Kakucsi ifi—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi ifi 0-4 (0-1). Kinizsi ifi: Petrik — Tóth, Czinkus, Sinos, Aszódi — Parázs, Dér (Forgács), Bari (Pécsi) — Pavelkó, Vikor, Szabó. A jó küzdőszellemért, de a jó játékért is dicséret illeti a teljes csapatot. Jó ellenfelet győztek le egyre biztatóbb játékkal. Góllövő: Vikor, Pavelkó 2, Parázs. Jók: Petrik, Tóth, Gzinkus, Parázs, Pavelkó. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi serdülők—Törteli serdülők 3-2 (1-0). Kinizsi serd.: Nagy — Kiss, Biró, Szűcs, Csikós G. — Pécsi, Varga, Balogh — Pot- horszki, Csonka, Zsiga. Csere: Lengyel, Faragó, Balanyi, Raffael, Baranyi, Csikós Zs. Javuló játékkal nyertek a körösi serdülők, de a védekezésben és a helyzetek kihasználásában, valamint a labdatovábbításokban is elemi hibák voltak. Az akarásért a télies csapatot dicséret illeti. Góllövő: Zsiga, Pécsi (11-es- ből) Baranyi. P. S. takarékossági betétre, sőt annak életbiztosítással kiegészített formáját is választhatják az érdeklődök. Az üzletág népszerűségét mutatja, hogy a 300 millió forintot meghaladja ez e betétfajtában elhelyezett pénzmennyiség. Milyen előnye van ennek a takarékossági formának? Az életbiztosítással kiegészített változatán 35—50 év közöttiek, évi 10,5 százalékos kamatos kamat mellett köthetnek szerződést. Tízéves takarékossági időszakot feltételezve, ez pontosan 17,1 százalékos hozamot jelent. Az 50 éven felüliek a ló.5 százalékos évi kamatos kamat mellé további 1 százalék prémiumot kapnak, ez szintén tíz év takarékossági időszak után 19.7 százalékos hozamnak felel meg. A tízéves takarékosság után a betételhelyező választhat három lehetőség közül. Első esetben felveheti a kamatos kamatokkal növelt betétjét, másik esetben tetszés szerinti ideig kamatozni hagyja betétiét, s csak annak további kamatait vészi fel negyed- évenkénti egyenlő részletekben. Harmadik lehetőségként a tovább kamatozó betétet veszi fe! tetszés szerinti idő aiatt, szintén negyenévenkénti egyenlő részletekben. A nyugdíj kiegészítéseként elsősorban ez a második, illetve harmadik változatban javasolt életjáradék jöhet számításba. Ez igen jelentős ősz- szeg, tehát érdemes végiggondolni és végigszámolni, mert az árak emelkedése mindenkire terhet ró, arra az emberre viszont kevesebbet, aki előrelátó, takarékos. Az OTP egyébiránt e betétformára a figyelmet felhívandó, tombolaparádét rendez, s ezeken még értékes nyereményeket is lehet nyer- *ni. A pontos feltételekről az OTP-fiókban lehet érdeklődni. B. O. kollégák közreműködésével. Megyei összehasonlításban az iskola eredményei jók. A nyár folyamán miniszteri vizsgálat keretében a nyári foglalkoztatás rendezését tanulmányozták. Az év végi összegzés szerint a tankötelezettség terén kis- fokú javulás tapasztalható. Nagy eredmény, hogy . a 16. életévet betöltve, egyetlen tanulónak sem kellett alacsonyabb osztályokból kimaradnia. Változatlanul gondot jelent azonban a sok hiányzás, illetve a mulasztás miatt osztályozatlanul maradtak száma. A végzett nyolcadikosok közül öten tanultak tovább a ceglédi speciális továbbképző tagozaton, ez a lehetőség, ha lassan is, de évről évre bővül, örvendetesen. Az iskolában való jó tanulást e gyerekek jó példájával kell vonzóvá tenni, mert ez a lehetőség a jobb boldogulást segíti az enyhén fogyatékosok számára. Az iskolaszövetkezeti bolt, mint új kezdeményezés, bevált, nem a haszonért alakult, de így a tanulók uzsonnához és a legszükségesebb tanszerekhez házon belül is hozzájutnak. Ezzel megszűnt a szünetek ideje alatti külső vásárlás. Ez évtől az úttörőcsapat szakrajokat szervez, így az érdeklődés alapján lesz lövész-, közlekedési, természetbarát, irodalom- és művészetkedvelő közössége. A múlt év megyei és városi rendezvénye sok értékelhető eredményt hozott, a városi kulturális gálán való bemutatkozás lehetősége nem kis jelentőségű az iskola életében. Mint az igazgató, Szépéné Nagy Enikő elmondta: mindez nevelési koncepciónk egyik olyan törekvése, amellyel az épek társadalmába való beilleszkedéshez keressük a minél eredményesebb utakat azért, hogy lényegesen csökkentsük az izolációt. További terveik között szerepel a snortudvar létrehozása, a pincehelyiség tornatermi használatra alkalmassá tétele, a megnyert számítógép használata már meglévő kisegítés irodalom alapján, bizonyos anyagi háttér birtokában az iskolarádió kiépítése, valamint a diákönkormányzat formájához a legmegfelelőbb út kimunkálása. A jelenlegi bővítéssel 2 új tanteremmel, logopédiai foglalkoztatóval. szertárral, iskolatitkári szobával, igazgatói irodával, tanári szobával, kisméretű önálló könyvtárral lett gazdagabb az intézmény. A szebb, esztétikusabb környezet, a lehetőségek javulása komoly ös-tönző. Olyan iskolát kell felépíteniük, amely arra tanít: a fejlődés a legtermészetesebb, leghumánusabb jelenség. Ezt segíteni, ebben bízni teljes odaadással még akkor is. ha ennek bizonvos határai vannak, egy csodálatos pedagógiai feladat. Sz. 3. ★ Az iskola új épületszárnyának átadása ma, kedden délután 3 órakor lesz. Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, hogy szeretett férjem Subicz Dezső temetésén részt vettek és velünk éreztek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosának Mikó doktorúrnak fáradhatatlan munkájáért. Gyászoló felesége, gyermekei és unokái. ISSN 0133—2708 (Nagykörösi Hírlap)