Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
VILÁG PRO LETHRJHI, EGYES ÜLJETEK! MA: 1987. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT A Pest megyei pártbizottság FELADATTERVE az MSZMP KB július 2-ai állásfoglalása alapján Az MSZMP KB 1087. július 2-ai ülésén áttekintette a népgazdaság fejlődésének és a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításának helyzetét. Megállapította, hogy a fejlődés több tekintetben jelentősen eltér a XIII. kongresz- sztison meghatározott főbb irányoktól, valamint a VII. ötéves tervi fő célkitűzésektől, Az idei év első felében sem tapasztalható megfelelő pozitív irányú elmozdulás, ezért a kedvezőtlen tendenciák megállítása és megszüntetése érdekében hatékony intézkedések megtétele szükséges. Á Központi Bizottság állásfoglalásában megfogalmazott szándék a gazdaságban felhalmozódott problémák radikálisabb megoldását jelenti. A következő évek fontos feladata, hogy e politikai program a gazdaság és a társadalom valamennyi szférájában a cselekvés és a köz- gondolkodás központi elemévé váljon. A megyei pártbizottság a fenti követelményből kiindulva feladatait úgy határozza és szervezi meg, hogy azok végrehajtásával a gazdasági-társadalmi kibontakozás folyamatát tel,les körűen segítse. Ennek érdekében a korábbi célkitűzésekre támaszkodva olyan politikai teladatterv kidolgozása a cél, amelyben nem a már megtett út hibáinak ismételt elemzése, hanem a tanulságok levonása, a tapasztalatok hasznosítása és a cselekvésre való összpontosítás kap kiemelt hangsúlyt. Számolni kell c program végrehajtásával együttjáró feszültségekkel, és fel kell készülni ezeknek a politikai munka eszközeivel törtéhö kezelésére. Ebből kiindulva a megyei pártbizottság a megértetés, az elfogadtatás, a mozgósítás és a cselekvés feladatait helyezi programjának középpontjába. A megyében a VII. ötéves tervidőszak célkitűzései egy viszonylag kiegyensúlyozott előző időszak gazdasági fejlődésére épülhettek. A gazdaság fejlődésének áttekintésekor a párt- bizottság néhány feszültségpontot már 19S3-bcn is érzékelt. Az elért eredményeket és a lehetőségeket alapul véve a testület az 1935—1990-cs évek alapvető gazdaságpolitikai céljaként — a XIII. kongresszus határozatának megfelelően — a fejlődés Intenzív jegyeinek erősítését és ki- terjesztését jelölte meg. A tervidőszakból eltelt másfél év tapasztalatai nem kedvezők. A gazdaságpolitika megvalósítása során mind országos, mind helyi viszonylatban a célkitűzések megvalósulását nehezítő akadályok keletkeztek. — A gazdálkodás külső és belső feltételrendszere alapvetően megváltozott. Számos exportcikkünk ára — a világpiaci folyamatok számunkra kedvezőtlen alakulása miatt — jelentősen esett. Több területen fokozódott a diszkrimináció. A jövcdelemszabályozás- ban továbbra is az újraelosztás érvényesült, az elvonás mértéke nőtt, fokozódott a termelőeszközök avulása, a fejlesztési lehetőségek beszűkültek, ugyanakkor a meglévők felhasználása sem volt megfelelően célirányos. — A gazdálkodók energiáinak nagy részét a szabályozókhoz való alkalmazkodás, a gazdasági stabilitás megteremtése, a talpon maradás feladatai kötötték le. Ezzel együtt erőtlenné vált a stratégiai távlatokban történő gondolkodás, általános lett az eredményt célzó kiskapuk keresése, a szabályozók alóli kibújást kereső alkuhelyzetek kierőszakolása. A gazdálkodók egy jelentős részénél nem sikerült érdemben javítani a költségérzékenységet, a korszerű berendezések kihasználtságát, a teljesítményelv érvényesítését. Gyakran a munkahelyi párt- és szakszervezetek is a népgazdasági érdek fölé kerekedett egyéb érdekszférákat támogatták. E problémákkal a megyei párt-végrehajtóbizottság — a Politikai Bizottság 1986. április 8-i állásfoglalásához kapcsolódóan — 1986. május 20-i határozatában foglalkozott átfogóan. Az 1986-os év elején kialakult helyzetet értékelve a testület az eredeti célkitűzések megvalósítása mellett foglalt állást{ kísérletet téve arra, hogy a politikai aktivitás fokozásával a fejlődést hátráltató tényezőket feltárja és az alkalmazkodást gyorsítsa. Szükségesnek és hasznosnak minősítette a pártszervezetek ez irányú tevékenységét a gazdaságban, emellett azonban azt is megfogalmazta, hogy a gazdasági fellendülés feltételeinek megteremtéséhez a helyi politikai eszközök önmagukban nem elegendőek. A kongresszus óta eltelt időszak ellentmondásos gazdasági-társadalmi folyamatait felerősítették a közgondolkodás és az értéktudat negatív irányú változásai. A teljesítményelv érvényesítésének erőtlenségéből, a teljesítmé- nyek és jövedelmek között tapasztalható aránytalanságokból, a gazdasági folyamatok szabályozásának következetlenségeiből, a politikai-társadalmi nyilvánosság formális elemeiből, s mindenekelőtt egyes rétegek életfeltételeinek romlásából eredő feszültségeket a közgondolkodás a párt- kongresszus célkitűzéseitől való egyre jelentősebb eltávolodásként értékelte. A pártmunka középpontjáMegyei vezetők a BNV-n Tegnap a megye vezetői — Krasznai Lajos, az MSZMP Pest .Megyei Bizottságának első titkára, Balogh László, a megyei tanács elnöke, a megye több vezetőjének társaságában látogatást tett a Budapesti Nemzetközi Vásárban és megtekintette a Pest megyei kiállítók bemutatóit. Képünkön dr. Lenyó László igazgató (jobb, oldalon) beszél a Forte munkájáról és terveiről Krasznai Lajosnak (középen) és Balogh Lászlónak. Tudósításunk a 7. oldalon. ban a gazdasági feladatok megvalósítása állt, ami a pártirányítás minden szintjén a korábbinál aktívabb politikai tevékenységet igényelt. A párttestületek lokozott igényt támasztottak a gazdasági elemzésekre, erősítették az ellenőrzést, határozottan számon kérték a készült feladattervek teljesítését, jobban koncentráltak a feszültség- pontokra, a nehéz helyzetben lévő gazdasági egységekre. Korszerűsödött a gazdaságpolitikai információs rendszer, a döntéselőkészítésben nőtt a munkabizottságok szerepe, javaslatok készültelT a központi döntések elősegítésére. A gazdaságpolitikai pártmunka tartalmában és munkamódszereiben bekövetkezett változások azonban nem bizonyultak elegendőnek. A szocialista demokrácia továbbfejlesztésének, az ön- kormányzati funkciók kiszélesítésének fontos területe volt az új vállalatvezetési formák bevezetése. Működési tapasztalataik összességében kedvezőek voltak, de az is látszik, hogy a párt irányító szerepének érvényesítéséhez a hagyományos módszerek már nem elegendőek. Az ország- gyűlési képviselők és tanácstagok módosult választási rendje, a kötelezővé vált töh- bes jelölés kedvező hatást ért el. A tanácstestületek mindinkább a nyílt és aktív politizálás színterévé válnak, (Folytatás a 3. oldalon.) Magyar-szovjet Békeszeminárium A magyar—szovjet békeaktivisták találkozója egyhetes eseménysorozatának eredményeit összegezték pénteken az Országos Béketanácsban a magyar és a szovjet békemozgalmat képviselő küldöttségek tagjai. Mindkét részről megállapították, hogy a találkozók hasznosan szolgálták a két békemozgalom közötti kapcsolatok kiszélesítését, formai és tartalmi gazdagítását. A találkozó méltó módon kapcsolódott a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját ünneplő eseményekhez. A HAZAFIAS NÉPFRONT ÁIÍÁSFOCÍAÍÁSA (5. OLDAL) Ésszel „11. ha úgy látjuk, hogy az adott te, , „ rület ugyan idegen számunkra, de es penzzeü van üzlet benne, akkor bevonunk szakértőket is a vizsgálatba. Nem zárkózunk el semmi elől, ami pénzt hozhat, hasznunkra válhat. Ám ehhez egyvalamit még meg kell tanulnunk az amerikaiaktól: az üzleti életben az érzelmeket félre kell tenni.” (2. OLDAL) A Tifínkó „Érthető ugye, hogy ezt az új , „ , épületet épségben akarjuk megSZGfffKBJZefSSe őrizni. Az ablaktörésekről, a zuhanyzótál behorpasztásáról és így tovább, nem is érdemes beszélni, hiszen a tánccsoport végül is a művelődési központba költözött — ahová tartozik.” (4. OLDAL) Balesetveszélyes ”Ne™ ^ könnyebben ., * megközelíthető, raadasul B&pCSO most, ha a lovak végigmennek a betonon, s esetleg összetörik a patkójukkal azt, akkor meg abból lesz a baj. Itt semmit sem lett volna szabad csinálni, a ház előtti fa is szabálytalanul lett odaültetve, inkább azt kellett volna kivágni, mint össze-vissza betonozni mindent.”. (9. OLDAL) Kádár János fogadta Kenneth David Kaundát A zambiai államfő Budapesten £ Nemeth Károlynak, az El- ^ nüki Tanács elnökének ^ meghívására pénteken hi- £ vatalos látogatásra ha- £ iánkba érkezett c!r. Kcn- ^ aeíh Dávid Iíaunda, a < Zambiai Köztársaság clnö- ^ ke. A magas rangú zain- ^ biai vendéget Németh Káli roly üdvözölte a nemzeti ^ .obogókkal, illetve üdvözlő i? feliratokkal díszített Feriig hegyi repülőtéren. Jelen ^ volt Nagy Gábor küliigy- j miniszter-helyettes. A ven- í légek és magyar házig,-tz- £ iláik a repülőtérről az ün- ^ nepélyes fogadtatás helyszínére, a Kossuth Lajos 'i térre indultak. A Parlament előtti fellobogózott téren — ahol felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja — Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Markója Imre igazságügyminiszter, Iványi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke, Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár, valamint a hazai politikai, gazdasági és kulturális élet több más vezető személyisége fogadta a díszmotorosok kíséretében érkező zambiai államfőt. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Az ünnepélyes fogadtatás katonai díszmeneltel zárult. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára pénteken a Központi Bizottság székházában találkozott dr. Kenneth David-- ———'wawwwww, í,£«cí.-o»v.v,v.v....a. ■iami)uiiniinuuu»nniii wnmi 'ft twtrr D r. Kenneth David Kaunda elnököt a repülőtéren Németh Károly üdvözölte. Kaundával, a Zambiai Köztársaság és az Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt elnökével, valamint kíséretének tagjaival. A találkozón jelen volt Németh Károly és Horn Gyula. A szívélyes légkörű megbeszélésen vélejnányt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, különös figyelmet fordítva az afrikai földrész problémáira. Egyetértettek abban, hogy a dél-afrikai térség békéjét az apartheidrendszer által szított feszültség és a környező független országok ellen elkövetett agresszió veszélyezteti. Kádár Új épületben a Váci Rendőrkapitányság A biztonság szolgálatában Ünnepélyes keretek között avatták fel tegnap a Váci Rendőrkapitányság új épületét. Az eseményen részt vettek Kiss Sándor rendőr vezérőrnagy belügyminiszter-helyettes. Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke, dr. II- csik Sándor rendőr vezérőrnagy, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, valamint Vác város párt- és állami vezetői. Kiss Imre rendőr alezredes a Váci Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Kiss Sándor rendőr vezérőrnagy belügyminiszter-helyettes méltatta a létesítmény jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy az egykori járási tanács épületének bővítésével és korszerűsítésével kialakított modern kapitányságot korszerű, az egész város biztonságát szolgáló technikai eszközökkel szerelték fel. Megköszönte a Váci Városgazdálkodási Vállalat dolgozóinak munkáját, akik határidőre, kifogástalanul végezték el feladatukat. Elismerését fejezte ki a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság és a Váci Rendőrkapitányság dolgozóinak, akik a szervezésben és a kivitelezésben is öntevékenyen közreműködtek. Ezt követőien dr. Ilcsik Sándor fejezte ki elismerését az építőknek, akik közül tíz dolgozónak jutalmat adott át. Szólt arról, hogy a fegyveres erők napja tiszteletére avatják föl a lakosság érdekét és a fegyveres testület dolgozóinak kulturált munkakörülményeit szolgáló létesítményt. János az MSZMP és a magyar nép további szolidaritásáról biztosította a frontországokat, és méltatta Zambiának a független afrikai országok egysége és a földrész békéje érdekében kifejtett tevékenységét. A zambiai államfő — Nagy Gábor kíséretében — délután katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezután a Parlamentben Németh Károly megkezdte tárgyalásait dr. Kenneth David Kaundával. Az államfők megerősítették országaik szolidaritását az apartheid megszüntetéséért, Namíbia függetlenségéért küzdő erőkkel, mozgalmakkal. Egybehangzóan megállapították, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Zambiai Köztársaság kapcsolatai rendezettek, s több területen lehetőség van az előrelépésre. A találkozón részt vett Horn Gyula, valamint a zambiai elnök kíséretének tagjai: Reuben Kamanga, az Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt Központi Bizottságának vidékfejlesztési bizottságának elnök.1, (Folytatás az 5. oldalon) A régi épület szűknek bizonyult a megnövekedett feladatok ellátására. Korszerű, új helyiségbe költöztek a Váct Rendőrkapitányság dolgozói Kiss Sándor mondott avatóbeszédet. Mellette: Kiss Imre, Balogh László és dr. Ilcsik Sándor. (Vimola Károly felvételei)