Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-24 / 225. szám
1987. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK ’ 3 AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE NÉMETH MIKLÓS: Feltétel a politikai intézményrendszer átalakítása KRASINAl LAJOS: Újszerű politizálással segítsük a párt egységének erősödését! Németh Miklós felszólalásának bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a megyei pártbizottság elé terjesztett feladatterv lényegretörően foglalja össze a helyi tennivalókat, támogatásra érdemes. Ezt követően arról a munkáról szólt, mely a párt gazdasági és társadalmi stabilizációs és kibontakozási programjának megszületéséhez, a július 2-i állásfoglalás végrehajtásának szervezéséhez, ellenőrzéséhez kapcsolódik. Kiemelte: tavaly november óta tisztábbá vált a helyzet, de még nem dolgoztunk Jel minden tanulságot, nincs még meg minden kérdésre a válasz. E folyamat — mint előrelátható volt — hosszabb időt vesz igénybe. Július 2-a óta a felkészülés, az erőátcsoportosítás, a végrehajtás garanciáinak keresése a jellemző. Világossá vált: ahhoz, hogy a határozat ezúttal hiánytalanul megvalósuljon, ahhoz további szervezeti, személyi változások szükségesek az irányításban. Folyamatosnak kell lenniük azoknak az intézkedéseknek, melyek a döntési mechanizmusokat kellően rugalmassá, hatékonnyá teszik. A Központi Bizottság titkára azokról a felismerésekről beszélt, melyek az elmúlt néhány év tapasztalatainak eddigi elemzéséből fakadnak. Egyértelművé vált, mondotta, hogy az adott gazdasági helyzetben hibás lépés volt a gazdasági fejlődés gyorsításának napirendre tűzése. Ez alapvetően járult hozzá az elmúlt két évben az adósságállományunk gyors növekedéséhez. Az élénkülésre szükség van, dé csak a struktúraátalakítás fítári, egészén más alapokon. Az is fontos tapasztalat, fűzte tovább a gondolatsort Németh Miklós, hogy a helyzet változtatást követelt, de a határozott cselekvéstől sokan félnek. Pedig a válságból való kilábalás a szocializmusban is konfliktusokkal, áldozatokkal jár, s ugyanakkor az is természetes, hogy a párt és az állami vezetés igyekszik e fájdalmas következményeket minimálisra csökkenteni. Különösen az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültekkel szemben vannak kikerülhetetlen kötelezettségeink. Ezután a Központi Bizottság titkára arról szólt, hogy mutatkoznak az elmozdulás első jelei: kezd már becsülete lenni a munkahelynek. Következetesen érvényesítenünk kell a továbbiakban azt az elvet, hogy a teljes foglalkoztatottság központi feladat, helyben mindenütt a hatékony munka az elsődleges. Ezután olyan intézkedéseket említett, melyek a stabilizációs program végrehajtásának elhatározott szándékáról tanúskodnak. Kiemelte: csak egy évig maradhat fenn a kötött bérszabályozás, amíg jövőre kidolgozzuk az átfogó bérreformot. Enélkül ugyanis nem haladhatunk zavartalanul előre céljaink felé. Arra is utalt, hogy a kisvállalkozások hosszabb távon részei maradnak a gazdaságnak, sőt a foglalkoztatási gondok megoldásában is segíthetnek. Az is tisztázódott — folytatta a gondolatsort Németh Miklós, — hogy a legideálisabb eszközrendszer mellett sem képes önmagától kimozdulni a holtpontról a gazdaság. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a kedvező társadalmi környezetet teremtő, átalakított politikái intézményrendszer. A Központi Bizottság titkára szólt arról, hogy az elkövetkezendő hároméves időszak minden évére jut több olyan intézkedés, mely az egymással összefüggő területeket átfogóan szabályozza. Ilyen lesz például 1988-ban a piac szerepét növelő társulási törvény, a nyugdíjrendszer átalakítása. Az elképzelések szerint 1989-re az érdekek integrálásának, harmonizálásának szerepét a pénznek kell átvennie a gazdaságban. A lényeg az, hogy ne az anyagi eszközök elköltését nehezítsük a jogszabályok tömegével, hanem a pénzhez jutásnak legyenek kemény előfeltételei. Ki kell gazdálkodnunk az adósságcsökkentés eszközeit, de ezzel párhuzamosan be kell építeni a kibontakozást szolgáló elemeket is a szabályozórendszerbe. A korlátozással szemben az évek folyamán ezeknek kell erősödniük. Céljainkat csak fokozatosan tudjuk elérni — hangsúlyozta a Központi Bizottság titkára —, e felismerést tükrözi a legfontosabb ágazatokra kidolgozott hároméves támogatáscsökkentési program, amely lehetőséget nyújt a nem elég hatékonyan dolgozó vállalatoknak a felzárkózásra. Végezetül Németh Miklós a legutóbbi parlamenti ülésszak társadalmi fogadtatásáról, hatásáról beszélt. Kiemelte: a felelősségteljes vita sokat segített az előttünk álló feladatok szélesebb körű megértetésében, azáltal, hogy őszintén beszélt helyzetünkről, törekvéseinkről. Azzal is támogatta a programot a testület, hogy nyitott elképzelést hagyott jóvá. A végrehajtás sikerétől függ, mennyiben kell a későbbiekben módosítanunk a folyamatot. S nem utolsósorban a Parlament munkája nyomán megerősödött az állampolgárok cselekvőkészsége, növekedett a törvényhozás, a kormány tekintélye. BALOGH LÁSZLÓ: Az új rendszer jobb a lakosságnak, a tanácsnak Balogh László szóbeli kiegészítőjének bevezetőjében kiemelte: az elmúlt néhány évben reformértékű változások mentek végbe a tanácsi igazgatásban, s ez a folyamat természetesen nem zárult le. A Központi Bizottság 1983-as állásfoglalása óta e területen markánsabb az átalakulás, mint a gazdaságban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanácsok irányítási rendszerének, gazdálkodásának korszerűsítésére tett intézkedések eredményesek voltak Pest megyében. Az első nagy lépés a járások megszüntetése volt. Amint a jelentés ezzel kapcsolatban kiemeli, az átszervezés után a megyei tanács a korábbinál közvetlenebb kapcsolatba került a helyi tanácsokkal, döntései kevesebb átvitelen keresztül jutnak el a községekhez. Űj formák, módszerek alakultak ki a megyei és a helyi tanácsok működési rendjében, a városok és a városi jogú nagyközségek átvették a járási hivatalok másodfokú hatósági jogkörét, s a megyei végrehajtó bizottság szabályozta a körzetközpontok közreműködését a megyei irányításban. Az átszervezés nem okozott különösebb fennakadást a lakosság ügyeinek intézésében, a hatáskörök átcsoportosítása a helyi tanácsoknál azonban nem mindenhol párosult megfelelő személyi feltételekkel. Balogh László azt is hangsúlyozta, hogy kedvező hatást gyakorolt a tanácsi munka fejlődésére az új választási rendszer bevezetése. Mára már megállapítható, hogy az elöljáróságok betöltik funkciójukat, javult a tanácselnökök képzettségi szintje, s az első időszakban a tanácstagok aktivitása is megélénkült. Hozzátette azonban, hogy ez az aktivitás mára láthatólag csökkent. A jelenség okát föltétlenül körültekintően meg kell vizsgálnunk. Az újabb nagy horderejű változás a közigazgatásban az új irányítási és gazdálkodási rend tavalyi bevezetése volt. Ezáltal kiszélesedett a helyi önkormányzatok önállósága, újszerű feltételek teremtődtek a településfejlesztésben. A közvélemény kedvezően fogadta a tanácsi gazdálkodás kötöttségeinek feloldását, a központi források elosztásának normatív rendjét. Amint a megyei tanács elnöke megjegyezte: az a kár, hogy a legnagyobb pénztelenség idején kerültek napirendre ezek a változások. Így olyan gondok is mutatkoznak, amelyek kigyensúlyozott gazdasági viszonyok között nem jelentkeznének. Mindezek ellenére a jó tanácselnökök egyöntetű véleménye szerint ezt a rendszert nekik találták ki. S az is nagy eredmény, hogy akiknek fenntartásaik vannak vagy lehetnek, azok sem kívánják vissza a régi szisztémát. Miben nem sikerült a kívánalomnak megfelelően előbbre lépni? — tette fel a kérdést Balogh László. A példák között sorolta, hegy nem sikerült csökkenteni az állami munka túlszabályozottságát. Fellelhetők még a bürokratikus gondolkodás s az ebből fakadó módszerek. Nagy erőfeszítésekkel sikerült viszont elérni az előírt határidők megtartását a megyei tanácson. Hogy ez mennyire nem kis dolog, azt aláhúzza, hogy egy év alatt 834 ezer iktatott ügyiratot kezelnek Pest megyében. Ennek ellenére nem mondtak le az előrelépésről, a rövidített határidők eléréséről. Kitért a megyei tanácselnök arra is, hogy a tanácsi munka feltételei Pest megyében jóval nehezebbek az átlagosnál. Mindenekelőtt a lakosság számát, az agglomerációt és számos egyéb sajátosságot figyelembe véve. Ráadásul a tanácsok munkája a főváros közelsége miatt minden tekintetben fokozottan reflektor- fényben van. Itt a tömegkommunikációs eszközök is gyorsabban megtalálják a jogosan vagy jogtalanul bírálnivalót, mint az ország távolabbi területein. S a felsorolás még nem teljes, hiszen az anyagi feltételek is mostohábbak, mint más megyékben, negatívan hatnak a fluktuációval, a képzettséggel, a túlzott elnőiesedéssel kapcsolatos problémák. A jelentés a következőképp összegzi a pozitív változások nyomán is jelentkező legsúlyosabb gondokat. Pest megye részére a jelen ötéves tervidőszakban központilag kialakított fejlesztési lehetőségből nem csökkenthetők érzékelhetően a hátrányos helyzetben lévő térségek felgyülemlett feszültségei. Az is külön problémát okoz, hogy a központilag meghatározott fejkvóta és céltámogatások leadása után a megyeközpontban nem áll rendelkezésre olyan tartalék, amelyből év közben ösztönözhetnék a helyi kezdeményezéseket, támogathatnák a váratlanul nehéz helyzetbe került tanácsokat. A szabályozók kialakításánál tehát a központi szerveknek fokozottabban figyelembe kell venniük Pest megye sajátos viszonyait. Enélkül ugyanis a megyei és helyi források a széles körű társadalmi ösz- szefogás mellett sem elégségesek az elmaradás megszüntetésére. Krasznai Lajos elöljáróban hangsúlyozta: pártunk felszabadulás utáni történetében hetedik alkalommal kerül sor erre az eseményre, amely 1957 óta az időszerű politikai tennivalók megvitatásával, egyéni beszélgetésekkel kapcsolódik össze. Indoka ezúttal is az, ami az MSZMP történetében korábban is volt: a tagkönyvek 1988 végén betelnek, érvényességi idejük lejár. A pártalapszervezetek ismerik a Központi Bizottság júniusi határozatát, megkapták a lebonyolítást szabályozó útmutatót és a Központi Bizottság pártszervezetekhez és a párt tagjaihoz szóló levelét. A dokumentum és a megyei pártbizottság szervezőmunkája alapján már mindenütt folynak az előkészületek. A politikai kampány két célt szolgál: a párttagság mozgósítását a gazdasági-társadalmi kibontakozási program képviseletére és megvalósítására, illetve a szervezeti élet élénkítését, a pártegység erősítését. A beszélgetések haszna Pártbizottsági ülésünk előző napirendjének vitájában szó esett arról, hogy a Központi Bizottság és a kormány programjának megvalósítása bonyolult feladat. A gazdasági, politikai helyzet korábban nem tapasztalt nehézségei mellett sokak számára próbatételt jelent azért is, mert a mostaninál kedvezőbb körülmények között a dinamikusabb fejlődés, a gyarapodás időszakában kerültek a pártba, A kommunistáknak azonban életkoruktól, tapasztalataiktól független kötelességük, hogy képességeiket latba vetve megértessék: nemzeti ügy a biztonságos jövő megalapozása, a válságos helyzetből való kilábalás, az eredményesebben működő politikai intézményrendszer és gazdaság. A célok eléréséért a munkahelyeken, a lakóterületen, a közélet fórumain folyó politizálás tehát a párttagság által korábban nem ismert, új módszerek kialakítását és alkalmazását igényli. A párttagságot csak úgy lehet felkészíteni a program megvalósítására, ha annak során szoros kölcsönhatás alakul ki a végrehajtás és a tagkönyvcserét kísérő politikai munka között. Fontos, hogy ne csupán az egész folyamat helyességéről győződjenek meg, hanem fogadják el azt is, ha a munkahelyüket, személyüket érintik az egyes — esetleg kedvezőtlen — intézkedések. Értsék meg és értessék meg másokkal is, miért váltak ezek szükségessé, és hogyan kapcsolódnak a program egészéhez, távolabbi társadalmi céljainkhoz. A tagkönyvcserét ezért feltétlenül fel kell használnunk arra, hogy a párttagokkal személy szerint megbeszéljük közreműködésük módját, ahol szükséges, segítsük az elbizonytalanodás leküzdését, az új körülmények és követelmények megértését. Csak így érhető el, hogy a párttagság meggyőződéssel vállalja a mai feltételek között a politikai cselekvést. A beszélgetések erősítsék az egyes párttagok és az egész kollektíva önbizalmát, azt a meggyőződést, hogy a párt képes a felgyülemlett problémákat szocialista módon megoldani. A gazdaságpolitikai feladatok mellett a beszélgetéseken essék szó a párt politikájáról, helyzetéről, belső életéről, általában és helyi konkrétsággal egyaránt. Tisztázzák, hogy melyek az alapszervezet erős. illetve gyenge pontjai, érvényesül-e a pártdemokrácia, milyen a szervezeti rend és fegyelem. A párttagság véleménye alapján a vezetőség pontosabban lássa, mit kell tennie azért, hogy a pártélet jobban igazodjon a feladatokhoz, a tagság igényeihez, a megváltozott körülményekhez. Javaslatokat várunk a párton belüli túlszabályozottság, a formalizmus, a bürokrácia és a hivatali munkastílus visszaszorítására. A továbbiakban a megyei pártbizottság első titkára rámutatott: Kívánatos, hogy az előbb elmondottakkal összefüggésben a beszélgetéseken a vezetőségek munkájáról is szó essen. A párt egységének erősítése, a pártmunka megújítása szükségessé teszi, hogy a párttagok nyilvánítsanak véleményt az irányítás különböző szintjeiről is. A párttagok munkájáról, magatartásáról alkotott véleményben a vezetőségek, a bizalmiak nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a mai helyzet nem tűri el a felületes, semmitmondó értékítéleteket. Csak a tényekre épülő, konkrét észrevételeknek lehet nevelő hatásuk. A megítélés tárgyilagosságához az is hozzátartozik, hogy ismerjük el mindenkinél, amiben kiemelkedőt nyújtott, méltányoljuk a közösségért végzett önzetlen munkát, a felelősség- és a kötelességtudatot. Megkülönböztetett figyelmet igényelnek az idős párttagok és a fiatalok. Elismerést érdemel a megtett életút, a párthoz való hűség és különösen az, ha erejéhez mérten ma is aktív tagja az alapszervezetnek. Ügyeljünk arra, hogy kapcsolatuk a párttal továbbra is erős maradjon. A fiatalokat a beszélgetések is segítsék hozzá ahhoz, hogy 'mielőbb megtalálják helyüket az új közösségben. Segítő szándékkal értékeljük első megbízatásaik teljesítését. Mutassuk meg, miben számítunk korszerű tudásukra, lendületükre, kezdeményezőkészségükre. Érzékenyen figyeljünk jobbító szándékú javaslataikra. A XIII. kongresszus óta különösen felerősödött az a szándék, hogy a feladatok elől félrehúzódók, a közösséget nem becsülök, a szervezeti kötelezettségeiket elhanyagolok folyamatosan kerüljenek ki a pártból. Most sincs tehát szükség arra, hogy a párton belüli öntisztulás tagrevízióba torkolljon, mivel a párttagok többsége munkája, magatartása alapján megbecsülésnek örvend. Az eddigi gyakorlatot kell a tag- könyvcsere során is folytatni, hiszen továbbra is vannak a pártban olyanok, akik nem felelnek meg a párttagsággal járó mai követelményeknek; munkájuk, magatartásuk gyengíti a párt erejét és tekintélyét. Akik kikerülnek Kik azok, akiknél törlésre kerülhet sor? A párttagság milyen csoportjainál számíthatunk a kilépésre? A megyében több száz olyan párttag van, akik a párt számára csak a statisztikai nyilvántartás szerint léteznek. Munka- és lakóhelyváltoztatáskor, nyugdíjaztatásuk után többszöri kérésre sem jelentkeztek át az új alapszervezetükbe. A nehezebb gazdasági helyzetben számolni kell azok lemorzsolódásával is, akik a sikerek idején velünk tartottak, de most közömbössé váltak és a követelmények, a kötelességek emlegetésekor félrehúzódnak, előbbre jutásukat más úton, a közösség nélkül képzelik el. A kikerülők között lesznek továbbá olyanok is, akik elégedetlenek a párt befolyásával, a pártélettel, nem kaptak megfelelő feladatot, a párthoz való kötődésük épp azért meglazult. Az utóbbi csoportba tartozók kiválását a párt, illetve a pártszervezet kritikájaként kell felfogni, olyan jelzésnek, amely a politika alakításánál, a pártélet fejlesztésénél különös figyelmet érdemel. Mindent meg kell tenni, hogy hitüket megerősítsük és közülük minél kevesebben váljanak meg véglegesen a tagsági könyvüktől. Számítunk tehát kisebb létszámcsökkenésre, pontosabban a csökkenés folytatódására, amit nem szabad politikai hibaként felfogni. Történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy a párt ereje elsősorban nem a létszámában van. A csökkenés természetesen nem előre elhatározott. Nem a központi vagy megyei akarat, hanem a párttagsággal ma együttjáró többletkövetelmény révén csökken a létszám. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pártból való kilépés ugyanúgy önkéntes, mint a belépés, és aki erre szánja el magát, nem szenvedhet sem egzisztenciális, sem erkölcsi hátrányt. Pótolhatatlan veszteség lenne azonban, ha azért veszítenénk el párttagokat, mert nem egyénre szabott, túlzott igényeket támasztanak velük szemben, vagy elmaradna az aktivitást befolyásoló családi körülmények körültekintő mérlegelése. Alapvető fontosságú a jövő szempontjából, hogy az egyéni beszélgetéseken felhalmozódó politikai tőkét jól kamatoztassuk, az észrevételek, javaslatok beépüljenek a pártéletbe. A taggyűlések és a választott testületek ezért minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítsanak a beszélgetések tapasztalatainak ösz- szegzésére. Az alapszervezeti vezetőségek taggyűlésen minősítsék a felmerült javaslatokat, gondos mérlegelés után a rájuk vonatkozókat építsék be a pártmunka helyi gyakorlatába, a többit továbbítsák a felsőbb pártszervekhez. Erre legkésőbb márciusban, a beszámoló taggyűléseken kerüljön sor. Ekkor foglaljanak állást a kilépések ügyében és felelősen mérlegeljék a törlésre vonatkozó javaslatokat. Értékeljék a taglétszám alakulását. A taggyűlésen is lépjenek fel a beszélgetések során felmerült szélsőséges nézetekkel és törekvésekkel szemben, vita után a taggyűlés alakítsa ki ezekkel kapcsolatban az állásfoglalását. Vélsményt várva A tagkönyvcsere során a megyei párttestület tagjaival is beszélgetésekre kerül sor abban az alapszervezetben, amelyben párttagok. Ezeken az eszmecseréken a megyei pártbizottság tisztségviselői, illetve a végrehajtó bizottság tagjai is részt vesznek. Az előbbiekben elmondott — minden párttagot érintő — kérdéseken kívül testületi munkánk néhány fontos elemét kívánjuk — az alkalmat felhasználva — érinteni. Csak a legfontosabbakat említem: a megyei pártbizottság munkamódszere és munkastílusa; a pártbizottság titkárainak és tagjainak munkakapcsolata; a munkabizottságok tevékenysége; az ülések és a testületi munka színvonala. A megyei pártbizottság vezetői pedig véleményt mondanak a pártbizottság tagjainak politikai-közéleti tevékenységéről, az üléseken, a különböző megbízatások teljesítése során és a munkahelyilakóhelyi környezetében tanúsított magatartásáról. Érdeklődnek munkahelyi, családi körülményeiről, szakmai és politikai fejlődésének feltételeiről. Természetesen a megyei pártbizottság is elvégzi a párttagokkal és a megyei pártbizottság tagjaival folytatott beszélgetések tapasztalatainak összegzését. Kérem a pártbizottság tagjait, hogy ezekhez az eszmecserékhez politikai irányító munkánk javításának szándékával aktívan járuljanak hozzá.