Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-02 / 206. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM 1987. SZEPTEMBER 2., SZERDA A szőlőről és a szamócáról Már az elmúlt esztendő, de az idei időjárás sem kedvezett a szőlőnek országszerte. Az idei fagy csak már amolyan kegyelemdöfés volt, egyes szőlőtermelő vidékeken 90—100 százalékos kárt is jeleztek. Ezt tetőzte sokfelé a nyári jégverés. Rengeteg termelőnek ment el a kedve a további termeléstől. Pedig a kevés ellenére is gondozni kell az ültetvényeket a következő évek jó termése érdekében. Minden rosszban van valami jó; ahol kevés a fürt, megerősödnek a vesszők, jövőre több termés lesz. Ennek érdekében a hajtások csúcsait még most is vágjuk vissza, csonkázzuk, így a termőrügyek ki tudnak alakulni, meg tudnak erősödni. Ugyanis a termőcsúcstól megfosztott hajtásban 12—16 napra megáll a növekedés, és az addig növekedésre fordított tápanyagot a tőke másra használja fel. Több tápanyag jut a rügykezdemények ki- nevelésére, de ezzel elősegítjük az idei bogyók fejlődését is. A júniusi kánikula után jöttek a hűvösebb napok, szinte megállt a szőlő érése, fejlődése. Tanácsos a levelek ritkítását alkalmazni. Célja, hogy a fürtök környékét meg- világítottabbá, szellősebbé tegyük, a nap kedvező hatása jobban érvényesül. Előbb érik a fürt és a betegségek nehezebben támadják meg a termést. A termés értékét elsősorban a cukortartalom szabja meg. Borszőlőnk mustja 2—3 fokkal jobb lesz ezáltal, a csemegeszőlő pedig ízletesebb. Fürt alóli leveleket minden hátrány nélkül lecsíphetjük, a fürtök felett hagyjunk annyi levelet, amennyi a fürt neveléséhez, a vessző beéréséhez elég, hiszen a levelek táplálják a fürtöket A szamóca munkaigényes, de talán az egyik legízlete- sebb gyümölcsünk. Értéke látszott a piaci áraknál is. Most van ideje, hogy a jövő évi termésről gondoskodjunk. Ha van ültetvényünk, haladéktalanul végezzük el a lomblevelek és hajtáscsúcsok eltávolítását. A levágását sarlóval vagy kaszával végezhetjük el, majd összegyűjtve távolítsuk el. Ugyanis a szamóca leveleiben hormonszerű anyag van, mely gátolja a termőrügyek differenciálódását. A levelek eltávolításával ez a gátlás megszűnik, 15— 20 százalékos terméstöbbletet lehet ezáltal elérni. Most van a telepítés ideje is. Minél korábban ültetünk, annál jobban megerősödik a palánta, nagyobb termésre számíthatunk az ültetés utáni évben. Mivel a meggyökere- sedéshez 3—4 hét szükséges, ez idő alatt a palánta regenerálja a gyökérrendszerét és megindul a levelek képzése is. Rövid napszakon kialakulnak a szamóca termőrügyei, differenciálódása oly mérvű lesz, hogy már a telepítés utáni évben jelentős termést hoz. Tehát szeptember közepéig feltétlenül fejezzük be a telepítést. Ültetés előtt ne kurtítsuk meg a gyökérzetét, mert a növény ezáltal sok tápanyagot veszít. Ne ültessük mélyen és lazán. Mély ültetésnél a szívlevelek nem tudnak a talajfelszínre törni és elrothadnak. Feltétlenül nagy lyukat készítsünk, hogy a palánták levelei ne hajoljanak vissza, ezért ültetőásót használjuk, majd azonnal, bőségesen öntözzük be. Ha nem csapadékos az időjárás. többször öntözzük és tartsuk gyommentesen. Télire talajtakarásra istállótrágyát vagy komposztot használjunk. Kettős haszna van, védekezünk a fagykár ellen, következő évre biztosítjuk a tápanyagellátást. Marczi Ferenc Vashulladék-export Továbbra is átveszi a MÉH a vashulladékot. Az acélgyártás fontos alapanyagából. a vashulladékból az' utóbbi hónapokban jelentős készletek halmozódtak fel. a szokásos 25 ezer tonna helyett 75 ezer tonnányira duzzadtak a tartalékok, s ez különösen a kisebb átvevőtelepek túlterhelését, fogadóképtelenségét okozta. Valóban előfordult, hogy egyes helyeken átmenetileg visszautasították a vashulladék átvételét. A fel- halmozódásnak több oka van. Az egyik az, hogy a hulladék- vas-igényes technológiát, a Siemens-Martin eljárást fokozatosan korszerű, konverte- res gyártási technológiára cserélik, s ezért a jelenlegi vashulladék összetétele már nem felel meg az igényeknek. A Lenin Kohászati Művek japán UHP-keme-ncéje üzemzavar miatt három hónapig állt, s csak augusztus elejére sikerült megjavítani. Emiatt 40 ezer tonna vashuladék átvételéről mondott le a kohászati vállalat. A feleslegessé váló vashulladék értékesítését a MÉH Tröszt megkezdte, s idén eddig 35—40 ezer tonna vashulladékot szállított tőkés országokba. Az évad utolsó hónapjában Vígjátékok, kalaiídfilmek A nyári évad utolsó hónapja is sok érdekességet ígér a gombai autós kertmoziban. Eddig a látogatottsággal elégedettek a szabadtéri filmvetítőhely vezetői, s reménykednek abban, hogy szeptemberben is kedvez majd az időjárás az előadásoknak. Érdemes tallózni a szeptemberi programban. Szeptember 3-tól 6-ig vetítik Stevern Spielberg Vissza a jövőbe című színes, amerikai sci-fi-jét, amely műfaját tekintve zenés vígjáték. Érdekes egybeeses: a televízióban most kezdődik a Belmondo-sorozat, s Gombán is láthatják a nézők egy filmjét szeptember 10-től 13-ig: Kellemes húsvéti ünnepeket. Nagy érdeklődésre tarthat számot A Beverly Hills-i zsaru című amerikai krimi-vígjáték, amelynek főszereplője Eddie Murphy, s amelyet szeptember 17-től 20-ig vetítenek a kies környezetben levő autós kertmoziban. Kirk Douglas és James Coburn, a két legendás westernszinész a főszereplője a Ránts jegy- vert1. című produkciónak, bemutató szeptember 21-én. A Mono Lisa testőre angol krimi, 24-től 26-ig látható. A szezonzáró bemutató október 2-án, 3-án és 4-én lesz, ekkor A szél járó című amerikai kalandfílmet izgulhatják végig a gombai autós kertmoziba látogatók. Kulturális programok Ecscrcn szerdán 10 órától 20-ig gázkészülékek kiállítása. Gombán az autós kertmoziban 21-től: A Pókasszony csókja (színes, szinkronizált Válaszolt az illetékes Figyelemmel kísérik Lapjuk 1987. augusztus 8-i számában az autóbusz pontatlan közlekedéséről jelent meg Közös dolgainkról Doboz az útban, sajtrejtvény Az utóbbi időben sok jót hallottam a DÁV monori ki- rendeltség dolgozóiról. Javult munkaszervezésük, jobb az anyag-, alkatrészellátás, aminek mi, lakosok, állampolgárok érezzük elsősorban előnyét. Hiba, hiányosság azonban mindig akad. Ilyen például Monoron a Móricz Zsigmond utcában (a Petőfi utcától az Ady Endre útig) az elektromos elosztódobozok elhelyezése. Szinte belelógnak a járda űrszelvényébe, állandó baleseti veszélyt okozva. K. Ja- nosné 69 éves újtelepi lakost elsősegélynyújtásban kellett részesíteni, mert sötétben — nem látta az útjába eső akadályt — fejjel nekiment a doboznak, amint utat engedett egy gyermekkocsit toló szülőnek. Sürgősen felül kell vizsgálni a jelenlegi helyzetet, s biztonságos teret kell engedni a közlekedésnek a járdákon. Mindenki látja, aki Monor- ról utazik a MÁV szerelvényein, hogy milyen gonddal tisztítják, takarítják a monori vasútállomás épületét • és területét. Irtunk már erről nemegyszer, s felhívtuk az utazók figyelmét a kölcsönös megbecsülésre, a környezetvédelemre. A napokban bosszús arccal panaszkodott az állomás- főnök: kitépték és ellopták a szép őszirózsákat, petúniákat az elkerített virágágyásból, amire olyan büszkék, s üde színfoltja az állomásnak. Az esetet senki sem jelentette, s ez a legszomorúbb. Pedig közös társadalmi felelősség nélkül önmagunkat károsítjuk. Szeretem a sajtot, bizonyára sokadmagammal, mert egészséges, ízletes táplálék. Legutóbb vásároltam 20 deka ementálit, s akkor rökönyöd- tem meg igazán, amikor evés közben észrevettem rajta (benne) a nagy indigós kék „KH” betűt. Egyszerűen belebélyegezték — jó rejtvényfejtést kívánva —, hogy az a fránya fogyasztó evés köbén ne unatJegyzet Forintokból milliók í átni kellett volna azt a ■*- sok boldog gyermekéi felnőttarcot, áruikor a múlt hét végén felavatták Pilisen az 1. Számú Általános Iskola négy új tantermét és tornatermét. (Az avatóünnepségről lapunk más helyén már beszámoltunk.) A piros és kék nyak- kendős pajtások mintha nem is a tanévnyitóra gyülekeztek volna, olyan vidámak és felszabadultak voltak. Nagyon sok szülő is elkísérte gyermekét erre az ünnepségre, hiszen maguk is kíváncsiak voltak az új iskolaszárnyra. Weisz Krisztián nyolcadikos tanuló mondott köszönetét a felnőtteknek a gyönyörű új létesítményért, amely tegnaptól már az ő tulajdonuk, nemcsak jelképesen, hanem a valóságban is. A pilisiek igazán büszkék lehetnek az új oktatási szárnyra, hiszen az a lakosság és a helyi üzemek összefogásával valósulhatott csak meg A Pest Megyei Tanács 3.6 millió forintos céltámogatása csak az induláshoz volt elegendő, a településfejlesztési hozzájárulás összegeit (Nyáregyházáét is!) erre gyűjtötték (erre gyűjtik), s az üzemek támogatása, se- sítsége is nélkülözhetetlen volt. Az avatóünnepségen a nagyközségi közös tanács és a HNF-bizottság emléklapját vehette át az Aranykalász Tsz, a Penomah hizlaldája, a Pirusz Kisszö- vetkezet kollektívája, valamint a Monor Vidéki Afész képviselője. De jutalmazták a helyi kisiparosok közösségét, a szülői munka- közösséget és a tanári kart is. S bár ezt a nagyközönség nem láthatta, a baráti beszélgetésnél dr. Novák István. a megyei tanács művelődési osztályvezetője Balogh László megyei tanácselnök köszönő levelét is átadta Balázsné dr. Mi- halecz Ilonának, a nagyközségi közös tanács elnökének, akinek nagy érdeme van abban, hogy elkészült ez a gyönyörű új létesítmény. Érdemes szót ejteni a kivitelezőkről is. A Monori Építők Ipari Szövetkezetének dolgozói szépen dolgoztak. Lehet, hogy egy kicsit ők is magukénak érezték ezt a beruházást, hiszen a munkások, irányítók között is találhattunk helybeli illetőségű szövetkezeti dolgozót. Szép volt ez az avatóünnepség. Az összefogás szép és követendő példája. Minden pilisi büszke lehet, hiszen végül is az ő apró forintjaikból (is) épült a négy új tanterem és tornaterem. Ez utóbbi azért is figyelemre méltó, mert eddig csak szükségtornaterem állt a gyerekek rendelkezésére. Tegnaptól már a 12Y, 27 méteres tornaterem is a gyerekek mozgásigényét, egészséges testedzését hivatott szolgálni. Ihasználják sokat, töltse- nek minél több szép és fárasztó órákat a tornaterem falai között. Hogy aztán az iskolából kikerülve egészséges ifjakká serdüljenek, s még később egészséges felnőtté. Hiszen ez nemcsak az ő érdekük, hanem az egész társadalomé. Gér József kozzon. Ezt tettem én is. A „Kis Hülye” ugye nem megy, ez egy kissé drasztikus, a „Kiváló Hami” — ez meg ellentmondásos. Végre azután megfejtettem a rejtvényt. íme: „Kívánd Holnap!" Én azonban ígérem, hogy nem holnap, sem holnapután nem kívánom, és fogyasztom el.. Tegye az. aki ilyen „bélyegzőmániás”. Végre bezárt Monoron áz Ady Endre úti Sorompó presz- szó. Merem remélni, hogy nem ideiglenesen. Egyébként semmi kifogásom az exponált vendéglátó egység bérlője ellen, ők tisztességgel tették dolgukat. Arról nem tehettek, hogy a betévedt vendégek éppen nem voltak szalonképesek, legfeljebb szalonspiccesek. Innen az út ugyebár már ismert és köztudott.. . Nem regélek tovább. Egy idős, nyugdíjas, unokáit nevelő asszony kérdezte: „Nem lehetne itt egy tejivót nyitni, a főtéren egyébként is bezárták. Leikecském, ki ne adják még egyszer talponállónak!” Hát, ha rajtam múlna — nem is. Én pártolom, kedves néni, csak meg ne igyam a levét... Hörömpő Jenő Környezetkímélő Üj termékkel bővült a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek mosószerkínálata: a Tomi Forrás márkanevű készítményből az első szállítmányt — hétszáz tonnányi mennyiséget — küldték el a kereskedelmi vállalatokhoz. Az újdonságot egyelőre háromkilós tételben, dobozolva hozzák forgalomba, rövidesen megjelenik azonban a hétszáz grammos kis doboz is. A mosópor csökkentett foszfáttartalmú, környezetkímélő; kézi és gépi mosáshoz egyaránt alkalmas. újságcikk „Hűség, autóbusz, kutyahad” címmel. A gyömrői vasútállomásról Monorra a menetidőnél korábban elindult járati autóbusz- vezetőt figyelmeztettük a megállóhelyekre előírt indulási időpontok pontos betartására. Az autóbuszjáratok menetrend szerinti közlekedését folyamatosan figyelemmel kísérjük és a jövőben is ellenőrizni fogjuk. Az utazóközönségtől ezúton is elnézést kérünk az utazásuk során ért kellemetlenségért. A Volánbusz monori üzem- igazgatósága nevében: Tusák Márton üzemigazgató Joó Ferenc forgalmi osztályvezető brazil—amerikai film, országos bemutató előtt). Gyömrőn a művelődési házban filmvetítés 17.30-tól: A kicsi kocsi legújabb kalandjai (magyarul beszélő színes amerikai filmvígjáték). a Strand kertmoziban 20.30-tól: Krokodil Dundee (magyarul beszélő, színes ausztrál film- vígjáték). Monoron 14-től Linómetszet címmel kiállítás a művelődési központ galériájában, a filmszínházban 18-tól és 20-tól: A Birodalom visszavág (színes amerikai sci-fi). Az iskolában Kevés a hely A bényei—kávai összevont általános iskola a pedagógusok szerint, rendelkezik az oktatáshoz szükséges alápvető technikai eszközökkel. Erre az évre megyei központi keretből 62 ezer forintot kaptak felszerelések vásárlására. A nevelő- testület közösen határozott arról, hogy mire költsék a pénzt. Nagy gondjuk azonban, hogy az iskola túlzsúfolt, kevés a hely. sok problémát jelent az eszközök biztonságos tárolása. Kézilabda Kezdetnek megfelelő játék Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Gyömrő—Csepel Autó 31-21 (11-10), Gyömrő, 200 néző. vezette: Nagy II. J., Pátkai A. Gyömrő: Szabó István (1) — Barabás M. (1). Tavasz B. (5). Kiss Z., Horváth L. (4), Szél Sz., Szabó Imre (11). Csere: Szellő J. (kapus), Nagy J. (4), Baranyai P. (1), Szécsi L. (4), Somogyi G. Tavasszal a Csepel Autó otthonában négygólos győzelmet arattak a gyömrőiek helyenként igen jó és szellemes játékkal. Ezek után érthetően nagy önbizalommal fogadták az autógyári gárdát otthonukban. Ez a — talán túlzott — önbizalom azonban a játék és főleg az eredményesség rovására ment az első 30 percben. A vendégek okosan játszottak, s két-három góllal vezettek mindig. A 23. percben 10-7-es vendégvezetésnél megrázták magukat a gyömrőiek. s a félidőben már ők vezettek egy-egy góllal. A második félidőben alaposan változott a helyzet a pályán.. A gyömrőiek szellemes, sok ötlettel, improvizációval szőtt támadásai ellen egyszerűen nem volt ellenszere az egyébként jó képességű ellenfélnek. A nézők tapssal honorálták a szép gólokat, amelyek sűrűn potvogtak — többnyire az ellenfél hálójába. Feljavultak a kulcsemberek, Szabó Imrét pedig egyVecsés, Erkel u. 11. alatt 2 szoba Összkomfortos családi tiáz, nagy telekkel, azonnal beköltözhetően. sürgősen eladó. Vit? villany gáz van. csatorna lövőre *esz. Megtekinthető: kizáróifi 4 vasárnapokon egész nap. 'I* A Pest Megyei Tanács Tüdőgyógyintézete (Törökbálint) azonnali belépéssel felvesz — belső ellenőrt (feltétel : szakirányú képzettség, egészségügyi területen szerzett gyakorlat előnyös). — portást. Az Alagi Állami Tangazdaság Igazgatási Központjában felvételre keresünk építés! beruházások bonyolításában fártas ériítés? mérnököt jelentkezni lehet Dunakeszi. Ver senv u. 8—10., személyesen vsuiy telefonon: 692-594. szerűen nem tudták tartani a vendégek. Szécsi L. — az új játékos — jól illeszkedett be a csapatba, nagyszerűen irányított, s még — amolyan ráadásként — négy gólra is futotta az erejéből. Egyre nőtt az előny, s a végén megérdemelt tízgólos győzelmet arattak a gyömrőiek az egyébként sportszerű és tárgyilagos játékvezetés mellett lezajlott találkozón. Biztató lehet ez a kezdet, s reménykedhetünk a hasonló jó folytatásban. Minden számításba vehető játékos csatasorba állt — kivéve Érsek Tibort, akit tavasszal porccal műtötték. A vezetők számítanak az ő játékára is a későbbiekben. Jó: Szabó István, Szabó Imre (a mezőny legjobbja), Szécsi L. Ifi: Gyömrő—Csepel Autó 22-23 (10-10). Az első 25 percben felváltva vezettek a csapatok. A második félidőben a gyömrőiek négygólos előnyre tettek szert, de rutintalanságuk egyre jobban kiütközött, a vendégek — közvetlenül a lefújás előtt — nemcsak egyenlítettek, hanem a győztes gólt is bedobták. Góldobó: Tuskán A. (8), Renkó R.. Szellő Z. (5—5), Murvai L„ Major B. (2—2). Jó: Tuskán A., Domonkos. A gyömrőieknek a hét végén a Gödöllői EAC lett volna az ellenfele — idegenben —, de a szeptember közepi tanévkezdés miatt ezt a találkozót későbbre halasztották. G. J.—G. L. Ezúton mondunk köszönet« mindazoknak, akik szeretett drága fériem. édesapánk, nagyapánk i.l. Prckler Károly temetésén Gyömrőn részt vettek, sírjára virágot. koszorút helyeztek, osztoztak mély fájdalmunkban. A gyászoló család. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)