Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-15 / 217. szám

1987. SZEPTEMBER IS., KEDD ^fílfaP 3 A külügyminiszternél Békedelegáció Várkonyi Péter külügymi­niszter hétfőn hivatalában fo­gadta az Országos Béketanács Sztanyik B. László elnök ve­zette küldöttségét. A delegá­cióban a magyar békemozga­lom vezető képviselői vettek részt. A delegáció az ENSZ őszi ülésszakára utazása előtt tájé­koztatta a külügyminisztert arról, hogy a békemozgalom növekvő mértékben vesz részt hazánk érdekeinek nemzetkö­zi képviseletében, s tapaszta­latai szerint változatlanul élénk érdeklődéssel tekinte­nek határainkon túlról né­pünkre, nemzeti programunk megvalósítására. Az Országos Béketanács, a XI. békekonfe­rencia megbízása alapján, kez­deményező magatartást tanú­sít nemzetközi kapcsolataiban és az ezzel összefüggő itthoni munkájában. Várkonyi Péter nemzetközi kapcsolataink fontos eleme­ként értékelte a társadalmi együttműködést, amely össz­hangban áll népünk érdekei­vel, a kibontakozási program megvalósításához elengedhe­tetlen nemzetközi feltételek megteremtésében. Vetélkedősorozat minden korosztálynak Szocialista hazánkért! Tegnap a Magyar Honvé­delmi Szövetség országos köz­pontjának székházában Trin- ger Gyula ezredes, a szövet­ség főtitkárának helyettese ar­ról tájékoztatta az újságírókat, hogy Szocialista hazánkért! címmel honvédelmi-történelmi vetélkedősorozatot indítanak szeptember 29-én, a fegyve­res erők napján, s az egy év múlva Pákozdon és Székesfe­hérváron látványos honvédel­mi bemutatókkal, légi parádé­val egybekötött országos dön­tővel ér véget, amit a televí­zió egyenes adásban közvetít. A felmenő rendszerű honvé­delmi vetélkedőt a szövetség koordinálja, de annak meg­hirdetésében részt vesz a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa, a KISZ, az úttörőszö­vetség, a SZOT, az Állami If­júsági és Sporthivatal, a Hon­védelmi, a Művelődési és a Belügyminisztérium, a Mun­kásőrség Országos Parancs­noksága, a BM Határőrség Or­szágos Parancsnoksága és a Polgári Védelem Országos Pa­rancsnoksága is. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség négy évtizedének a megismertetése mellett szolgálja ez a vetélkedő forradalmi hagyományaink ápolását, a honvédelmi ne­velés cselekvésre ösztön­ző hatásának fokozását is. Résztvevői lehetnek az általá­nos iskolák felső tagozatos ta­nulói, a középiskolák, a szak­munkásképzők és szakközépis­kolák diákjai, MHSZ-klubta- gok, szocialista brigádok tag­jai, a fegyveres testületek sor­állományú fiataljai, tisztek, tiszthelyettesek, egyszóval: gyerekektől az aggastyánokig mindenki. A játéksorozatba a szeptem­ber 15-én megjelenő, az MHSZ klubjaiban és szerve­zeteiben kapható Rejtvényúj­ság megfejtésével és beküldé­sével lehet benevezni. A honvédelmi vetélkedőt meghirdető szervek augusztus 3-án alakították meg az or­szágos szervezőbizotságot. Pest megyében szeptember 1-jén alakult meg a koordiná­lást végző munkabizottság. Cs. S. ! Tettekkel a kibontakozásért A téeszekben van még tartalék A természet órája szabja meg a munkaidőt Mit sütsz a kenyérben, kis szűcs? Az ingyenradír nem éri meg — Nézze ezt a zsemlét! Nézem: kicsit lapos, kicsit gusztustalan. »- Nézze meg azt is, hogy tni van benne! Egy üvegdarab. Éppen ak­kora, amit egy hároméves gyermek egy harapással be­kap. Kendőbe bugyolálta — Hallottam én ennél cif­rább dolgokat Szobon, ahol la­kom — folytatta a fiatalasz-«; szony. — Találtak ott már ci-: garettacsikket is zsemlében, meg kenyérben sült egeret... Nem sokkal a beszélgetés után elém tettek egy zsemlét a Pest Megyei Tanács mező- gazdasági és élelmezési osz­tályán: kicsi volt, ráncos és penészes. A kísérőpapíron csak ennyi állt: szobi bolt. Hát milyen is az a kenyér, péksütemény, ami az Észak- Pest Megyei Sütőipari Válla­lat szobi kenyérgyárából kerül ki? Megoszlanak a vélemények. Egyesek elégedettek, sőt, mos­tanában mintha javult volna a pékáru minősége — mond­ták. De a megkérdezett vásár­lók másik fele nem takarékos­kodott a bíráló szavakkal: nyers, nyúlós, csirizes, tele van liszt- és sócsomóval, hamar megpenészedik — panaszkod­tak. Egyben azonban meg­egyeztek: sosem találtak még „különleges" tölteléket a zsemlében, kenyérben. Ez volt a tapasztalat a település há­rom élelmiszerboltjában is, ahol szintén a szélsőséges mi­nőséget kifogásolták az el­adók. vezetők. A polcokon és a tárolókban csupa friss, illatozó, ropogós héjú gömbölyűségek sorakoz­tak, már-már cáfolva a sok elmarasztalást, amikor — ala­posabb szemlélődés után — egyszercsak előtűnt, szerényen a háttérből, jó néhány túlégett vagy palacsintává deformáló­dott bukta és külseje alapján zsemlének sehogyan sem ne­vezhető valami. Kiderült, hogy nemrég a helyi tanács is járt az üzletekben. — Volt idő, amikor istení­tették a szobi kenyeret — szö­gezi le Szabó György vb-tit- kár. — Ám a közelmúltban szinte egy időben érkezett hozzánk lakossági bejelentés Szobról és Nagymarosról, amely szintén az itteni gyár ellátási területéhez tartozik. Jogos volt a panasz, ezért két szabálysértési eljárást indítot­tunk az üzemvezető ellen, aki az új lisztre hivatkozott. — Üj búzából őrölt liszt ter­mészetes, hogy nem ad olyan minőséget, mint egy fél éve megpihent anyag — magya­rázza a kenyérgyár fiatal irá- nvítója, dr. Szutorné Polonyi Éva. — Igyekszünk mi a technológiai folyamat során alkalmazkodni ehhez: rövi- debb tésztaérési idővel dol­gozunk, és ászkor! insavat adunk hozzá. A finomliszt­nek — amit a vevő a boltban lát, s amivel a maszek süt — eleve jobbak a minőségi jel­lemzői. Csakhogy mi kényte­lenek vagyunk a gabonaipar­tól kapott durvább szemcséjű kenyérliszttel keverni a fehé­ret, az előírt receptúra szerint. Kellő sütQipari szakismeret híján csak idézni tudom az üzemvezetőnek a fogyasztók­tól hallottakat. — Nyáron mindig több a ki­fogás — bólint rá. — Ez talán a rossz tárolási szokásokból is adódik. Alföldi vagyok, nagy­anyám még kendőbe bugyolál­ta a kenyeret és a hűvös kam­rába rakta, el is állt az egy hétig. Ma meg a kenyértartó- ba teszik, nejlonba. Röptében toborzottak Lassanként feltárul a gyár igazi gondja. Naponta mintegy 60 mázsa kenyér, 10 ezer zsömle, 8 ezer kifli és körül­belül ezer darab finomáru jut el vagy 15 településre Verő­cemarostól Ipolytölgyesig. Eh­hez van 20 termelő dolgozó, közülük mindössze kettő sü­tőipari szakmunkás. Nincs pék. Volt egy jó dagasztó, de be­hívták katonának. A betaní­tott munkások jöttek a vasút­tól vagy máshonnan, s nem biztos, hogy itt is maradtak 16—17 forintos órabérért, két műszakban, amikor a szobi szörpüzemben vagy a maszek péknél többet kapnak. Mindig akad hiányzó, helyüket a te­lepülésen röptében összetobor- zottakkal pótolják, vagy a ve­zetők öltöznek munkaruhába. — Igaza van, ilyen torzszü- lőttek nem kerülhetnek a vá­sárlók elé — mutat Szutorné a boltokból összeszedett „kol­lekcióra”. — 17 éves gyerek a beszámláló, hanyagul válogat­ta ki a selejtest, összefogott öt zsömlét és nem vette észre köztük a rosszait. Fizikai kép­telenség örökösen minden munkás háta mögött állni és figyelni, mit csinál. Fantasztikus összegekért — Egy évtizede még jól fi­zetett szakma volt a miénk — jegyzi meg a. vállalat igazga­tója, dr. Oláh András. — Az­óta évről évre kevesebb bér- fejlesztést kapunk — mivel nem exporia termelünk — az idén 3 százalékot oszthattunk el 19 üzem között. Ráadásul az éjszakai és túlórapótlék mind az alapbéremelés elől vonja el a lehetőséget, amit egyébként is korlátoznak a szabályozók. Az állami támo­gatás teljesen megszűnt, ezzel szemben — a pékáruk árának emelése miatt — van egy fel­fokozott igény. Mindez csep­pet sem mentesít bennünket, s ha ilyen kritikát hallok, egyáltalán nem érzem úgy magam, mintha hájjal kene- getnének. Üvegcserép zsömlé­ben: súlyos hiba, kirúgás jár érte. Megpróbáljuk rászoktat­ni a dolgozókat, hogy más­fajta követelményei vannak az élelmiszer-feldolgozásnak, mint teszem azt, a vagonrako­dásnak. Akit rá tudunk venni, beiskolázzuk a vállalati szak­munkásképzőbe, ingyen adunk neki a radírtól kezdve min­dent, csakhogy elvégezze. Jó kapcsolatunk van három szak­munkásképző intézettel, a 12 végzett' nálunk maradt, de legtöbbjük most a katonaidejét tölti, vagy a gyermekét neveli otthon. Három éven belül újabb 30 fiatal kap bizonyít­ványt. Ha nem csábítják el őket a magánpékségek, fan­tasztikus összegekért, akkor egyszer talán csak rendbe jö­vünk. Tóth Andrea Az Országgyűlés néhány nap múlva összeülő őszi ülés­szakán két, a jövőnket alapvetően meghatározó napirendről kell dönteniük a képviselőknek. Az egyik a kormány által összeállított, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának legutóbbi ülésén hozott határozatán alapuló sta­bilizációs program, a másik pedig az ehhez szorosan kapcso­lódó új adórendszer bevezetése. Hogy nem lesz könnyű voksolni, az már az előzményekből is látszik. Egyre többen mondják el a véleményüket, s az álláspontok olykor annyira eltérőek egymástól, hogy már-már felmerül a kérdés: a hon­atyáknak a Parlamentben vajon sikerül-e a végrehajtáshoz nélkülözhetetlen közmegegyezéshez az alapot megteremteni? Egy tény: gazdasági és tár­sadalmi bajainkat ismerve, az emberek többsége változtatni akar. Hogy miért jutottunk ebbe a helyzetbe és mit le­hetne tenni, arról sorozatunk­ban ezúttal Lévák József, a sződi Virágzó Termelőszövet­kezet elnöke mondja el véle­ményét. — A gondok az elmúlt év­tizedekben oly sok sikert fel­mutató mezőgazdaságot sem kerülték el — kezdte beszél­getésünket. — A nagyüzemek döntő többségében egyre ke­vesebb szabadon felhasználha­tó pénz maradt, s a szűkös esztendők az általunk használt technika elöregedéséhez, a halaszthatatlannak tűnő beru­házások kényszerű elodázásá­hoz vezettek. Arról nem is be­szélve, hogy az utóbbi időben az időjárás sem volt kegyes hozzánk: hol az aszály, hol a nagy esőzések, a kemény téli fagyok tettek kárt a vetésben, vagy éppen az érőben lévő ga­bonában, a gyümölcsösökben. Persze, ml is követtünk el hibákat. S hadd söpörjek mindjárt a saját portánk előtt. Huszonnyolc év alatt ta­valy fordult elő először, hogy többet osztottunk fel, mint amennyit megtermeltünk. Vagyis egy optimistább terv alapján — nem számítottunk például arra, hogy az aszály továbbra is keresztülhúzza terveinket — olyan bérfejlesz­tést adtunk ki, amelyet a tényleges teljesítményünk nem indokolt Tanulságos eset volt. — Ez nemcsak Sződön, ha­nem más termelőszövetkeze­tekben, sőt az ipar sok válla­latánál is megtörtént, önök mit tettek azért, hogy a jövő­ben a hasonló fiaskót elke­rüljék? — A tanulságokat alaposan elemeztük, s- úgy döntöttünk, hogy minden területen meg­határozzuk: száz forint mun­kabérre mekkora nyereséget kell elérni. Ez a módszer be­vált, ám ez sem tökéletes, hi­szen a bérszínvonal behatárol­ja a kifizethető összegeket, s ez — kár lenne tagadni — némileg visszafogja a teljesít­ményeket. Ennek ellenére az a tapasztalat, hogy mégis dolgoznak az emberek, s min­den esetben többet tesznek az asztalra, mint amennyit on­nan elvesznek. — A stabilizáció időszaká­ban, majd az azt követő ki­bontakozás éveiben a mező­gazdáságra is új feladatok várnak. Az önök szövetkezeté­ben mekkora iránymódosítás­ra lesz szükség? — A Központi Bizottság közleménye tulajdonképpen nem ért váratlanul minket. Egyrészt a saját bőrünkön éreztük, hogy valami nincs rendben, másrészt — képlete­sen szólva — egyre gyakrab­ban kellett a kormányt jobb­ra vagy balra fordítanunk Szerencsénkre volt erőnk és akadt annyi tartalékunk, hogy a változó körülmények­hez folyamatosan és végül is eredményesen tudtunk al­kalmazkodni. Én személy sze­rint azt várom az elkövetkező időszaktól, hogy nemcsak papíron, hanem ténylegesen is megadják a nagyüzemeknek a teljes önállóságot, s meg­erősödik a piaci, a kereske­delmi szellem. A stabilizáció idején, de még inkább a ki­bontakozás időszakában fel kell számolni minden olyan gátat, amely a gazdaság egész­séges fejlődését akadályozza. Ilyennek tartom például a nekünk Is sok gondot okozó bérszínvonal-szabályozást. A termelőszövetkezetek már ed­dig is megmutatták, képesek oly módon gazdálkodni, hogy azzal a tagság boldogulását és az állam érdekeinek érvénye­sülését is szolgálják. S me­gint csak hadd beszéljek ma­gunkról. Nemrég felmondtunk harminc embernek, mert úgy láttuk, kevesebben is meg tudjuk csinálni ugyanazt a munkát. De nem azért vállal­tuk ezt a lépést, mert a lét­számcsökkentés manapság di­csérendő dolog, hanem a sa­ját jövőnkért. — Eddig nem kényszeritett gyorsabb cselekvésre a szabá­lyozás sem... — A szabályozás? Nos, a szabályozás olyan, amilyen. Mi általában nem szidtuk so­hasem, hiszen olyan helyzet nem alakulhat ki, amely tel­jesen lehetetlen helyzetbe hoz­za a mezőgazdaságot. Erre az ágazatra szükség van, hiszen a búzát és a krumplit még egyetlen más helyen sem si­került nagy méretekben meg­termelni. Emellett az a véle­ményem, hogy szinte minden nagyüzemben van még tarta­lék, s ha nagyon muszáj, ki tudnak préselni magukból né­mi pluszt. — Mit vár az elkövetkező hónapoktól? Milyen gazdasá­gi környezet segítené a leg­jobban a mezőgazdaságot a stabilizációban? — Ügy látjuk, hogy amit elkezdtünk itt, Sződön, azt kell folytatnunk a jövőben is. Egyetértek azzal, hogy a tá­mogatások csökkenjenek, s amit mégis kiadnak, az az eddigiektől eltérően minden esetben oda kerüljön, ahol a népgazdasági érdeket tekintve valóban a legnagyobb szük­ség van rá. Felkészültünk ar­ra is, hogy változnak az árak, bár a legutóbbi emelések na­gyon felborzolták tagjaink ke­délyét. Annál is inkább, mert nálunk keményen meg kell dolgozni minden forintért, s nem tehetjük meg, hogy egy kicsit lazítsunk: számunkra a természet órája szabja meg a munkaidőt. De látjuk, halljuk, hogy máshol jóval kevesebbért is sokkal többet lehet haza­vinni. Ezt mielőbb meg kell szüntetni! S azt még hadd tegyem hozzá: az utóbbi évek egyik kiemelkedően jó dön­tése lehet az adóreform beve­zetése, ha mindez párosul egy olyan ellenőrzési rendszerrel, amely szigorú és következetes, s érvényesül az egyszemélyi vezetés és felelősség elve — mondotta befejezésül Lévák József. Furucz Zoltán Hitrátjeíek a Szentendrei-szigeten Megoldás lenne, csak pénz nincs Mire elérkezett az ünnepléstől hangos millennium, Budapest világ­várossá fejlődött. Voltak palotái, sugárútjai, kéregvasútja s több százezer lakosa. Egyre kevesebb lett azonban az egészséges ivóvíz, s a szakemberek rájöttek, hogy a főváros határain túl kell keresni a megoldást. Osztottak, szoroztak, számba vették az összes lehető­séget, s így esett a választás a Szentendrei-szigetre, ahol 1897-ben megnyitották az első kutat, amely a főváros ivóvízellátásában fon­tos szerepet játszott. De nemcsak Budapest volt érdekelt a kutak működésében, hanem maga a sziget is, hiszen Kisoroszi kivételével ma már a térség összes települése ezekből a kutakból kapja az él­tető elemet. Ez a témája annak az előadásnak, amely Verőcemaro­son hangzik majd el, ahol az MTESZ Pest Megyei Szervezetének környezetvédelmi bizottsága, a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társasága és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem szer­vezésében A talaj környezetvédelme címmel kétnapos tudományos ülésszakot tartanak. Az előadó, Kissné Jáger Erika, a Fővárosi Vízművek környezetvédelmi szakmérnö­ke beszélt a téma fontossá­gáról lapunk munkatársának. — A Szentendrei-sziget ideális terület arra, hogy nagy mennyiségű és jó minő­ségű vizet adjon akár több százezer embernek is. Kicsi a népsűrűség, nincs jelentős ipari tevékenység, s nem szá­mottevő a mezőgazdaság sem. Ellenkező esetben veszélyez­tetve lenne az egészséges ivó­vízbázis. S bár a felsorolt ká­ros tényezők hiányoznak, mé­gis jelentkeztek a nitrátosodás tünetei a talajban. Köztudott, hogy a nitrátos víz fogyasztása a kékkór kialakulásához vezet­het. Ez olyan betegség, mely­nél a nitrát a vörös vértes­iekhez kapcsolódva csökkenti a vér oxigénfelvevő képessé­gét. A különböző szervek nem képesek ellátni funkció­jukat, a test legyengül, s cse­csemőknél ez halálhoz is ve­zethet. O Ha nincs ipar, kicsi a népsűrűség, s nem jelentős a mezőgazdasági tevékenység, akkor mi lehet az oka a szennyeződésnek? — Két tényező jöhet számí­tásba. A települések nincse­nek csatornázva, a hagyomá­nyos ülepítő-, szikkasztórend­szer az általános, s nem fe­ledkezhetünk meg a növény- termesztésnél felhasznált nit­rogénalapú műtrágyákról sem. Előttünk a Szentendrei-szi­get térképe, s azon különbö­ző körzetek bejelölve a nitrá­tosodás mértékétől függően. Többnyire 10—20 milli- gramm/liter, néhol előfordul a 40 milligramm is, de egy helyen ennél jóval magasabb érték látható, 100 milli­gramm literenként. A leg­magasabb megtűrt érték az ivóvízben 40 milligramm. Sze­rencsére ez a térség szántóte­rület, csupán mezőgazdasági termelés folyik itt. A két leg­közelebb eső településen, Ta- hitótfaluban és Surányban sokkal jobb a helyzet, de egyébként sem érinti különö­sebben ez az itt élőket, mivel mindkét községben van vízve­zeték. • Mi lehet az oka ennek a magas értéknek? — Ezt szeretnénk mi is tudni — válaszol Kissné Já­ger Erika. — A GATE talaj­tani tanszékével közösen nyolc esztendeje végzünk mé­réseket, hogy megállapítsuk a tápanyagmozgást s a legfőbb szennyezőforrást. Egyelőre nem jutottunk kézzelfogható eredményre, igaz a jelenlegi módszereinknél vannak jóval célravezetőbbek is, de erre nincs pénzünk. • Ez a szennyeződés meny­nyiben veszélyezteti a kutak vízminőségét? — A szigeten lévő több mint ötszáz kút tartalmát úgynevezett figyelőkutak se­gítségével ellenőrizzük, ott tehát nem lehet szennyeződés. Arról nem is beszélve, hogy hármas védősáv veszi mind­egyiket körül. A belső ötven méterre öleli körül a kutakat, ez teljesen zárt terület. A külső kétszáz méteres sávot foglal magában, ahol nem le­het lakóház, s bár lehet itt növényeket termeszteni, tilos a növényvédő szerek alkal­mazása. A harmadik, úgyne­vezett hidrológiai védőövezet, ennek kialakítása most van fo­lyamatban, ahol már vannak települések, s ezzel együtt ve­szélyeztető tényezők is. Tulaj­donképpen erre az övezetre kellene a legjobban vigyázni. A múlt század végén, ami­kor az első kutakat megnyi­tották, nemigen gondolhattak arra, hogy a civilizáció ilyen veszélyes változásokkal jár: bővülő települések, kemiká­liák. • Mit lehet ilyenkor tenni, van-e egyáltalán mód, hogy hosszabb távon megvédjék a vízkészletet, hiszen ha a ku­takban még nincs is szennye­ződés, a háttérben már kimu­tatható. A környezet pedig ha­tással van a vízminőségre is. — Erre készült egy tanul­mány, ami a tavalyi árakon számolva másfél milliárd fo­rintot jelölt meg, amit óvin­tézkedésre kellene fordítani. Ez magában foglalná az ösz- szes település teljes csatorná­zását, a szennyvíz és hulla­dék elhelyezését, s a legfon­tosabb talajjavítási munkála­tokat. Mivel a homokos, s más, lazább szerkezetű tala­jok könnyebben átengedik a nedvességet, s a szennyező­dést, kötöttebb rétegekkel kell megakadályozni a gyors mozgást. Ebből az összegből futná a zártkertek kisajátítá­sára is, hiszen az a fontos, hogy mind szélesebb legyen a védőterület. Sokat, számítana az is, ha szilárd műtrágyák helyett a sokkal környezetkí­mélőbb folyékonyát használ­nák a kertészek és mezőgaz­dászok. 19 Ezek szerint megvan a megoldás? — Igen, csak a pénz hiány­zik egyelőre... F. A. M.

Next

/
Thumbnails
Contents