Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
1987. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT ff6»*» líúiap 5 MAGAZIN e ... ; %í**t vv V ••Ví • • Júliusi délután Lurkó Gábor tusrajza Bényei József: Györke Zoltán: Hazatérhetsz Megtört Köszönd meg a kerítések dadogó ritmusának, hogy olyankor is hazavezettek, amikor szemed világító cserépdarabkái belehulltak a mámor kavargó kútjaiba s a szélütött jegenyefák táncoltak hajukba tűzött csillagokkal — Köszönd az árokparti fűnek, hogy volt párnád, eledeled, tartott árnyékot arcodnak, amikor hosszú útjairól az elégedetlen csodakeresésnek hazatalállúl s tétova lábad alig ismerte a falusi fordulókat — Köszönd a torony árnyékának, hogy megbújt alatta egy jászol, amelyben sárga kükoricakóró zizegett s hiába csörgették láncaikat a térdreboruló buta tehenek, csak szemük és orruk fényessége volt hajnali olajosmécsed — Köszönd a klumplisvcremnek, hogy mindig megvédett két szem krumplit a fagytól, két korty tejet a forróságtól azért, hogy ízüket sose feledd el — Köszönd a kaskötö széknek, hogy borzongatták éjszakai nyugalmad boszorkányos mesék, manók imbolygó surranással, ördögfiókák, lápi li- dércek s hogy adtál az öreg Illésnek egy karaj kenyeret, mert megmutatta hogy táncolnak a holtak Dávid hegedűjére a kikerekedett holdban — Köszönd a mindennapi lélegzetet, a lépés biztonságát, és azt a mozdulatot, hogy meg tudod emelni kalapod minden ember előtt, aki az útonjárók alázatával rádköszön —, és hogy megtanítottak kezet fogni s azt a nyulat is, amit egyszer kabátja bekötött ujjába hozott apád — és köszönj meg mindent, ami vagy, ami voltál, s amivé lesznek a gyermekeid, köszönj meg mindent a kerítésnek és krumplisveremnek, és álmodd azt, hogy feláll a fehér szalmán egy újszülött kisborjú reszkető lábbal, de anyamosdatta tisztasággal és szemében olyan mély a végtelenség, mint a tiedben valamikor, amikor útnak indultál s azt hitted, legalább meghalni hazatérhetsz ... Vúsztál Zoltán: Ott gubbaszt azóta is... Erkélyünkön napok óta egy átlőtt szárnyú galambot istápolunk. Lábujjhegyen közelítve felé: cirokseprűről szedett magot, műanyag tálkába loccsantott vizet juttatunk neki; fehér porokkal szórjuk a golyó roncsolta felületet, cseréljük az elszíncződött kötést. Útban hazafelé, a rejtekhellyel nem kecsegtető bitumenen találtunk rá. Rövid hajsza után kezünkre adta magát; kimerülve, bénán lifegő szárnnyal, hiábavalónak találta a további menekülést. A seb pár órás lehetett csupán. Félig alvadt vércsomók tapadtak a pihetollakon; szinte hallottuk, amint a parányi ólom süvít — Ahová tettük, ott gubbaszt azóta is. meszes ürülék púpozódik alatta, nem hagyja el a négyzetméternyi területet. Titkon azt reméltük; előbb-utóbb szárnyra kap. Mint annyiszor, csalódnunk kellett megint, Egy hirtelen mozdulattól riadva a macskák elé vetette magát. Tehetetlenül, madártávlatból figyeltük, ahogyan cafatokra tépik, ahogyan belét ontják a csontokon köszörült fogak. A bűnbánat nem segít; ronggjal, súrolókefével ügyeskedünk — feketére festve lelencünk tolláit: károgni tanítjuk egymást. Látjuk, ott gubbaszt azóta is, csőre az eljegesedett mozaikokon kopog — a varázs Elsodort a szél tőlem mindörökre, mint ahogy elszáll beoltott tűz füstje. Összezáródott mögötted a távol, t Szivárvány néz rám az ég homlokáról. Nirics űé utánádí' "' beforrt hiányod, mint folyó hátán hajó-vágta árok. Kifakult emlék lettél mára csupán. Átfutó árnyék létem tarka falán. Ami volt — álom. Sohase láttalak. Nem őrizlek, mint múltat a várfalak. Kiszellőztetem magamat utánad, megtört a varázs — vissza már nem várlak! Véntek Imre: szószedet nap viz szél szél víz nap nap viz szél nap mint nap napszél visz vízszél húz szél visz szél napszem kel partszél vonz széliében szél támad éles part széles víz visz elvisz szél les víz part les nap víz visz cl szél visz el ég alatt ég a nap ölében szélbe visz napra visz partra tesz ó a szél ő a nap ő a part elvisz el nappal is éjjel is viz nem árt nap nem árt magamhoz visszavisz halálig elvisel Kelecsényi László: Három groteszk CSODÁK PEDIG NINCSENEK. Korán leesett az első hó, aztán mindjárt olvadni kezdett. Másnapra a lucsok ráfagyott az aszfaltra, korcgolya- . pályához hasonló lett a járda. A mellékutcán, amelyen Kisteleki minden reggel végigment, úgy jártak az emberek, mintha tojásokon lépkednének. Csak a gyerekek csúszkáltak örömmel a karácsony közeledtét ígérő jégpáncélon. Ahol az utcácska a főútvonalba torkollik, egy anyóka ácsorgott a járda szélén. Kikerülték, elsiettek mellette a dolgukra igyekvők, ö mindenkire ránézett, felmérte, mire számíthat. Amikor Kisteleki odaért, a nénike megszólalt. Arra kérte őt, hogy kísérje át a túloldalra. — A templomba tetszik menni? — kérdezte Kisteleki. — Ma ünnep van — mondta az anyóka. — Hát csak tessék vigyázni — mondta udvariasan a néninek, amikor elengedte a karját. — Az én istenem áldja meg magát, fiam! — hallotta még a jókívánságot, de már sietve lépdelt, mert busz közeledett a megállóhoz. Fölszállt, valahogy elhelyezkedett a zsúfolt kocsiban, és elfeledte az egészet. Pedig micsoda szép dolgok történhettek volna vele, ha hitt volna efféle, áldásos csodákban. A szerkesztőségbe érve például arról értesülhetett volna, hogy felemelték a fizetését. Vagy kollégái azt újságolhatták volna lelkendezve, hogy leváltották Káplán kartársat, a főszerkesztőt. De ne legyünk ennyire földhözragadtak. Az is előfordulhatott volna, hogy a szerkesztőségi szobában magára maradva kiváló verset ír, és azt azonnal szedésbe küldi a konkurens lap rovatvezetője, Avagy ebéd után az utcán meglát egy gyönyörű nőt, aki nemcsak szóba elegyedik vele, hanem meghívja magához, hogy egy pohárka sherry mellett verseket olvassanak föl egymásnak. Este pedig hű barátaival sétálgatva a tiszta és kivilágított városban a szembejövők lelkendezéséből tudnák meg, hogy végbement az általános és teljes leszerelés. S talán még az sem lett volna elképzelhetetlen .... Ilyesmik történhettek volna Kistelekivel. Ám ő nem hitt se istenben, se a csodákban. így hát nem is történt vele semmilyen csoda. A HOSSZÚ ÉLET TITKA. Ébredés után ne kapcsold be mindjárt a rádiót. Elég, ha a színes híreket és a sportot böngészed át az újságban. Ha teheted, gyalog menj a munkahelyedre. A városi levegőből ne szippants túl mélyen. Autót ne vegyél. Ha már van, sürgősen add el. S ne törd magad, hogy az érte kapott pénzt elköltsd. Munkádat végezd jól és pontosan, de lelkesedést ne mutass, még ha érzel is, mert kollégáid bolondnak néznek, főnököd pedig kihagy a fizetésemelésből. Néha kövess el valami apró hibát, bocsánatos bűnt, nehogy feletteseid az évek múlásával alkalmasnak találjanak vezető beosztásra. A jövedelmed ne izgasson túlzottan. Telket, nyaralót ne vegyél, őrizd meg a szabadságod, hogy mindig máshová mehess. Televíziód legyen otthon, nehogy látogatóid különcnek véljenek, de jobb, ha egyáltalán nem nézed. Ezért megteszi egy üzemképtelen készülék is. Ha telefonod van, ne sajnálj magadtól egy üzenetrögzítőt. Seregnyi kellemetlen fiívátstól ó*v meg é!z a kis szerkezet. Kerüld a méltatlan társaságot. Akkor is egyedül lehetsz, ha sokan vannak körülötted. Mindig jegyen készenlétben feleleveníthető női kapcsolatod, hogy a szexuális nyomorúság elkerüljön De vigyázz: csak olyan barátnőt tűrj meg, aki nem követel többet, mint amennyit ad. Szenvedélyeid ne legyenek, csak szokásaid. Nyugodtan dohányozhatsz, hisz oly mindegy, hogy a passzív vagy az aktív füstnyelők közé tartozol. Az sem baj, ha nagy néha felteszel egy kisebb összeget egy lóra. Vacsora utón, lefekvés előtt nem árthat egy pohárka alkohol. Alaposan fontold meg, mielőtt este kimerészkednél otthonról. Elalvás előtt kedves szerzőidet lapozgasd, s ne akarj lépést tartani a legújabb irodalmi divatokkal. Imádkozz, ha akarsz, higgy, amiben akarsz, de ne vedd túl komolyan a hitedet. Ekképpen elérheted az emberi kor legfelső határát. S akkor megkérdezheted magadtól, hogy voltaképpen miért is éltél. A TÉVEDÉS JOGA. Naponta kétszer tette meg az utat a lakása és a gyár között. Végállomástól végállomásig utazott, Mindig az ablak mellé ült, hogy senki se zavarja. Reggelente kiolvasta a sportújságot, délután magába merülve pihent. Szoros normában dolgoztak, óránként öt perc cigarettaszünetet tartottak. Az ebédidő csak arra volt elég, hogy bekanalazza az üzemi konyha főztjét, Otthon az asszony panaszáradata fogadta. Gyerekük nem született. Negyvenéves volt. Sivatagi forróság telepedett aznap a városra. Kollégái sörözni hívták, de nem ment. Annyi pénze volt elsejéig, amennyi cigarettára elég. A végállomáson az árnyékos oldalra ült. Lehetett vagy negyven fok a kocsiban. Indulás után szaharai fuvallat lökte mellbe. Kopaszodó feje búbján verejtékpatakok fakadtak. Elszenderedett, s csak a pályaudvarnál moccant meg. Megürült a hely mellette, kényelembe helyezte magát. A sok leszálló miatt tovább állt a busz. A járdán tolongó tömegből egy tüneményes szőkeség ejtette rabul tekintetét. A lány felnyomakodott a tömött buszra, és letelepedett pontosan őmellé. Először nem mert ránézni. Orrában érezte a fiatal test kipárolgásának kellemes illatát, Még forróbb lett a levegő körülöttük. Két megállón át ültek így egymás mellett. A hídfőnél, az éles kanyarban, egyensúlyát vesztve a lányhoz dőlt. — Bocsánat — hebegte zavarában. — Nincs miért — szállt fülébe alig hallhatóan a lány hangja. Odanézett, és nem hitt a szemének. Az imént a tömegben csak a lány arcát látta, csillogó szeme, vállára omló göndör haja tűnt föl. Most viszont mindent láthatott belőle. A szőkeség összes ruházata egy rövid ujjú, feszes trikóból és egy combtőig érő parányi sortból állt. Elkapta tekintetét, és nem mert újra odanézni. Ekkor csiklandozás- félét érzett a füle körül A lány bodor fürtjei birizgálták az arcát. Megmozdult benne valami, de megőrizte önuralmát. Az ablak felé húzódott, és kibámult az utcára. Ám most meg perzselő forróság ütött át a nadrágján. A lány csupasz combja odanyomódott az övéhez. Az érintést biztató mosoly kísérte. Több se kellett neki. Hiszen nem volt 5 muiya, csak fáradt a munkától, és tíkkadt a melegtől. Az aranybarna combok pihéin vibráló fény és a trikót kiíeszítő domborulatok megtették a hatásukat. Lassan felemelte a kezét, elindított mozdulatába a busz belerántott, így előbb súrolta a lány mellét, s csak aztán ért célhoz tenyere a bársonyos combokon. Kiabálásra riadt. Felháborodott hangok zúdultak rá, egy öles termetű suhanc fenyegetően tolakodott feléje. A szőke lány nem volt sehol. Ellenben egy őszes hajú, kontyos asszony igyekezett eltávolítani petyhüdt lábszárai közül a férfi kezét. Ijedten húzódott az ablakhoz. Nem felelt az utasok szitkaira. Kifelé bámult, és semmit sem értett. A zúgolódás még tartott egy darabig, de aztán olyan hirtelen ült el, mint ahogy támadt a nagy melegben. A végállomáson leszállt. Szomszédnője spárgaszatyrát magához szorítva iszkolt előle; A bádogbódénál az egyik hangoskodó utas vehemensen magyarázott a menetirányítónak valamit. Felliftezett a panelház hetedik emeletére. Amint beletette kulcsát a zárba, a felesége azonnal rákezdte.
