Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-31 / 204. szám
4 1987. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ Kistenyésztés — nagyban Hernádon vállalják a kockázatot ló a kapcsolat a háztájival Hcrnád egyik mellékutcájában — községszéli dűlő az inkább — áll egy hatalmas, mégsem hivalkodó, kerítéssel övezett épület, Cserepkei Istvánék családi háza. S bár sok hasonló hajlékot hozott tető alá a jólét a községben, mégsem irható le mindegyikről az, ami jellemzi ezt az impozáns épületet: Gondos asszonykézre vall a virágoskert éppúgy, mint a tisztára sepert udvar, férfiszorgalomra a porta hátsó fertálya. Pedig ott, az ólak környékén nem valami könnyen lehet eleget tenni rendnek és tisztaságnak, lévén az a terület olyasféle tenyészüzem, hol csirkék ezrei, kocák tucatjai nevelődnek. Most ugyan üres a csirkenevelő hodály — Cse- Tepkeiék a minap adtak túl a súlyukat elért jószágokon —, ám annál zajosabb az élet a disznóólak világában. Légymentes ólak Szelíd fehérsertés-konda lustálkodik a betonaljzatú, tágas, szellős ólakban, egyhangú röffenéssel üdvözlik gazdaasszonyukat a 60—70 kilós süldők. Túl vannak már a pocaknövesztő reggelin, s csak úgy, megszokásból döfködik orrukat az önetető pereméhez. Ápoltak, tiszták a süldők, ak- násított szennyvíz- és trágyatároló van az aljzat alatt, talán ezért sem érezni bűzt a légymentes ólak körül. Gábor, a tizenhat éves Cserepkei-fiú — a ceglédi állategészségügyi szakközépiskola másodikosa — most gumicsizmásán lép kedves állatai közé, elvégezni a mindennapi takarítást, almo- lást. — Hogy üthon volt, a nyári szünidejében sokat segített a fiunk — mondja az édesanyja. Autó fékez a kapubejáró előtt — fáradtan száll ki üléséről a fiatal, negyvenéves gazda, Cserepkei István. Ideges, mert kocsijából — irataival égyütt — jelentős összeget loptak ki a minap. — A rosszmájúak azt gondolhatnák, maradt még nekünk kalácsra való — dohog a férfi —, pedig higgye el, nagyon megdolgozunk minden forintért. Rá ugyan nem fizetünk, de kockázatos dolog a jöszágnevelés, különösen, ha nagy tételről van szó. így tartja ezt minden hernádi kistenyésztő mégis évek, évtizedek óta kötnek újabb szerződést a Március 15. Termelő- szövetkezettel. Közismert, hogy a gazdaság baromfifeldolgozójába nagyobb részt a háztájikban fölnevelt szárnyasok kerülnek. — Talán a tenyészalapban van a hiba? — Szó sincs erről, a szövetkezet kiváló tenyészegyedeket ad számunkra, csakhogy amíg a naposcsibéből másfél kilós jérce válik, nagyon sok nap — hét hét! — múlik el... Egyre drágul a táp, a takarmány, emelkednek a járulékos költségek is. Hiába a változatlan nívójú kezelés, a szakértelem, évről évre kevesebb a haszon. Levonják a hitelt Részesművelők, hiszen munkakönyvünk a termelőszövetkezetben maradt. Én csirké- zek, a feleségem szerződése sertéstenyésztésre szól. — Mennyi szárnyast kell leadnia egy évben? — öt turnusban mintegy tizenötezret. A téesz meghitelezi a naposcsibét, az almot, a takarmányt, megoldja a gyógyszerezést, az állatorvosi ellenőrzést és kezelést, s amikor 49—56 nap múlva leszállítjuk a csirkéket, a végösz- szegből vonják le a hitelt. Egy naposcsibéért most 9,60-at számláznak, s a hét-nyolc heti etetés utáni vágósúlyt elért csirke kilójáért 36,30-at kapunk. Ne számoljon, nem a két összeg közötti különbség a hasznunk, mivel abból még lejön a táp, az alom, a takarmány ára. Fűtési idényben egy-egy állomány felnevelése során húsz-huszonöt hektoliter olajat is eltüzelünk, most pedig ugye, nyolc forintra emelkedett a fűtőolaj literenkénti ára... — A csibenevelő most üres. Mikor érkezik a következő szállítmány. — Majd ha visszajöttünk Igáiról, ugyanis két hétig abban a Somogy megyei kisközségben szeretnénk pihenni — veszi át a szót felesége. — Ám oda is csak akkor jutunk el, ha leadjuk a sertéseket, vagyis jó egy hónap múlva. Tavaly Hévizén és Bükfürdőn üdültünk; ránkfér az az évenkénti két-három hetes pihenés, különben nem bírnánk ézt a „robotot”. Van a portánkon egy 1200 négyszögöles kert is, annak művelése szintén az én feladatom. Milliomosok nem vagyunk: egyszer kiszámoltuk, nem sokkal több a jövedelmünk. mintha bérből és fizetésből élnénk. — A sertéseken nagyobb a haszon? — Jó esetben süldőnként 4—500 forint... Attól függ, a férjem — mert ő szállítja haza az állatokat — melyik vásári kupeccal köt üzletet a választási malacok vétele során. A szerződés szerint évente legalább 60 sertést kell leadnom; négy-öt hónap alatt érik el a süldők az előirt — 95•—120 kilogrammos — vágósúlyt. A mostani állományban vannak 70—80, de negyven kilós jószágok is. A téesz által nyújtott állategészségügyi kedvezmények egyébként a sertésekre is vonatkoznak, ezzel is csökkentve a tenyésztők kockázatát. Rangsor nélkül — A hernádi állattartók rangsorában, milyen helyet tudnak magukénak? — Nem tudok ilyen rangsorról ... — Vannak irigyeik? — Hernádon nagyon sokan foglalkoznak állattenyésztéssel, s aki lelkiismeretesen eleget tesz a szerződés kitételeinek, az tisztában van a mi hajnaltól késő estig tartó munkánk minden fáradalmával és örömével. Egy biztos; egyelőre nem hagyjuk abba... Irigyek? Lehet, hogy kilenc évvel ezelőtt akadt néhány ilyen ember; a férjem akkor, tehát a kezdet kezdetén, kapott Kiváló Kisállattenyésztp oklevelet. B. I. A. Rostlen-betakarítás — Mióta foglalkoznak állat- tenyésztéssel? — Tíz évvel ezelőtt, amikor mostani házunk ősét. egy sátortetős épületet megvettük, sok hernádi kistenyésztő példáját követve mi is szerződést kötöttünk a téesszel. Korrekt, segítőkész volt — s ma is az — a szövetkezet: kölcsönéből építettük az ólakat, vásároltunk berendelést —. s be is vált számításunk. Gyarapodtunk, bővítettük a tenyész- területet, átépítettük a házunkat. Nekem egyébként villanyszerelő az eredeti szakmám, de dolgoztam gépjárműszakoktatóként. később autó- buszsofőr, majd szállítási ága- zatvezető-helyettes lettem. Négy éve önállósítottam magam: főfoglalkozású kistermelő lettem éa is, a feleségem is. A napokban megkezdték a rostlen betakarítását az országban. A lennyüvők munkáját nehezíti, hogy a sok esőtől megdőlt ez a fontos ipari növény Vasúti rekonstrukció — tanácsi segítséggel Gyalogos-aluljáró Nagykátán Már megkezdődött a terület előkészítése Idős asszony igyekszik át bukdácsolva a nagykátai vasútállomás közelében a féltucatnyi vasúti sínpáron. Magában sem lenne számára könnyű dolog, ám még egy kerékpárt is cipel. Ijedten pillantgat jobbra-balra. fél szemmel állandóan a távolt figyeli, nem köze- lcdik-e vonat valamelyik irányból. Balra csengetve leengedik a sorompót. Eléje megyek, az utolsó métereket együtt tesszük meg. Mutatvány a sínek között — Miért nem szabályosan tetszik átjönni? — kérdezem, amikor biztonságba érünk. — Na látja, a rendőr is mindig ezt kérdezi tőlem. Meg azt, hogy miért nem használom a gyalogos-felüljárót? Én meg azt szoktam válaszolni, hogy tessék, itt a kerékpárom, mássza meg vele azt a sok lépcsőt. A sorompó innen többszáz méteres kerülő. Aluljáró kellene ide, kedveském! — válaszolja, és elkerekezik a szakrendelő irányába. x Azt mondják Nagykátán, hogy egy-egy súlyos baleset után kevesebb gyalogos bóklászik a sínek között. Ám ez rendszerint néhány napig, legföljebb egy hétig tart, utána minden folytatódik. — Több mint kétezer ember él a vasúton túli területen — adja meg a magyarázatot a gyakori szabálytalankodásra Akantisz Marcell, a nagykátai tanács elnöke. — Naponta többször is át kell jönniük, hiszen erre van az orvosi rendelő, a nagyobb élelmiszer- boltok. az árúház, az OTP, a tanács, szinte minden hivatal ezen'' az oldalön található, tfeyanakkor .ellenkező .-.irányú Siozgáá is’^ári, ffiérfdáááf Található a Telefongyár, sokszáz ember munkahelye. A rozoga felüljáró megmászása bizony egészséges embereknek is megerőltető feladat, hát még a sok idős. beteg nagykátaínak. Nekik minden méternyi kerülő számít, felesleges megterhelésnek tartják, s inkább választják a sínek közötti veszélyesebb, ám rövi- debb utat. Nem látványos - szükséges — Most még istenes, mert vakáció van — mondja az egyik vasutas. — De képzelheti. mi van itt szeptembertől júniusig, iskolaidőben, amikor a sok gyerek éppen abban az időben, reggel és délután „közlekedik” a sínek között, amikor egymás után jönnek a munkásvonatok. Hiába beszélünk. hogy ne tegyék! Bevallom. egy kicsit megértem az embereket. A felüljáró régen elavult és megmászni is fárasztó. — Mikor lesz végre biztonságos a közlekedés a forgalmas nagykátai vasútállomás környékén? — Pontos időpontot még nem tudok mondani, de az biztos, hogy a tanácson nem fog múlni a dolog — válaszol Akantisz Marcell, majd magyarázatképpen hozzáteszi: aláírtuk azt a megállapodást a MÁV illetékeseivel, amely szerint a tanács anyagilag is hozzájárul a helyi vasúti rekonstrukcióhoz. Három részletben, összesen tízmillió forintot utal át Nagy- káta a vonal fenntartójának, a MÁV Debreceni Igazgatóságának, hozzájárulásképpen egy gyalogos-aluljáróhoz. Ez az ára annak, hogy az állomás felújítása során a MÁV nem a rozzant felüljáró helyett épít újat, hanem a felszín alatt oldja meg a gyalogosforgalom elvezetését. Ha jól belegondol az ember, nem egészen érti, hogy is nem fért bele a mintegy háromszázmillió forintos vasúti rekonstrukció költségeibe a gyalogos-aluljáró, s miért kellett a városi jogú nagyközségnek ehhez hozzájárulni. — Ez a tízmillió forint milyen teher a tanácsnak? — Meglehetősen nagy veszteség, hiszen ez a pénz az egy esztendőben fejlesztésre fordítható összeg tíz százaléka — válaszol az elnök. — A pénznek pedig száz helye lenne. — Miért határoztak mégis úgy, hogy anyagi áldozatot vállalnak ezért a célért, amely egyébként nem olyan látványos, mint egy óvoda vagy iskola építése, s ha elkészül, az emberek java része á MÁV számlájára. írja majd a közlekedési feltételek javulását. Most, vagy sokáig nem ■r-> ■ • — Legalább tízéves gond a településen a vasúton valóátjárás. Szinte alig volt 'olyan lakossági fórum, ahol ne szerepelt volna ez a kérdés. Két éve, az országgyűlési választások idején is a - lakosság egyik legfontosabb kívánságaként fogalmazódott még, hogy gyalogos-aluljáróval enyhítsenek a két településrész közötti közlekedésen. Ráadásul erre most jó alkalom is kínálkozott a vasúti rekonstrukcióval. Néhány éven belül nemcsak a vasútállomás és környéke szépül meg, s a biztosítóberendezések cseréje révén gyorsabb, kulturáltabb lesz a közlekedés, de biztonságosabb a két településrész között közlekedők számára is. — Mikor kezdődik az építés? — Eredetileg már ebben az évben jelentősen előre kellett volna haladni a munkálatokkal, ám egyelőre csak a terület-előkészítés kezdődött meg. Mindenesetre a tanács már átutalta az első hárommilliót, jövőre ugyanennyit fizetünk, majd 1989-ben a hiányzó négymillió forintot. Ma még szinte egyedülálló, hogy egy település ilyen módon járuljon hozzá vasúti beruházásokhoz, s ahogy a tanácsi gazdálkodás helyzete változik, szigorodik, feltehetőleg nem is lesz ez rendszeres. Mindenesetre a nagykátai jó példa arra, hogy miként igyekeznek minden eszközzel, megvalósítani egy régi lakossági igényt. A segítség nem olyan látványos ugyan, mint egy bármilyen, tízmillióból megvalósítható, más, a lakosságot szolgáló beruházás, de bizonyos, hogy legalább olyan alkalmas a helybeliek megnyerésére, közérzetük javítására. Móza Katalin Kenőolajszűrő teherautókhoz Megkezdték a tehergépkocsikhoz való kenőolajszűrő sorozatgyártását hazánkban. A konstrukciót magyar szabadalom alapján fejlesztették ki. A, berendezés nagy. előnye, hogy nemcsak az olajba kerülő szilárd szennyezést, hanem a folyékony szennyező anyagokat is kiválasztja. A berendezés- őWnWént : i3—20 -liter olajat áramoltat át s tisztít meg. A tehergépkocsiba pótlólagosan beépített berendezés együtt fejti ki hatását a gyárilag beszerelt úgynevezett fö- áramkörű szűrővel, s számottevően javítja a tisztítási folyamat hatásfokát. A tisztán tartott motorolaj kenőképességét hosszabb ideig megtartja: a számítások szerint üzemideje ötszörösére emelkedik. Az új termékét az Autóker Vállalat értékesíti. Tervezik, hogy jövőre kifejlesztik a berendezés személygépkocsihoz alkalmazható változatát is. Vashulladék exportra Korszerűbb technológia Továbbra is átveszi a MÉH a vashulladékot, nyilatkozta Mátsik György, a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt vezérigazgatója az Oiporter: Persze szó sincs arról, hogy tényleg a hárommilliomodik lesz itt a há- rommilliomodik. Ebben a szponzor posta képviselője is megerősíthet. Szponzor: Bizony, kérem. hiányzik még vagy 70 millió a kerek előfizetésből, de a há- rommilliomodik most kijelölésre kerül. Riporter: Tetszik látni, éppen ez az. Mi, egyszerű emberek mindig gyanakodunk, ha valaki, mondjuk tízezredik vásárlóként jutalmat kap, hátha a cég valamely alkalmazottját, vezetőjét akarják így jufaimazni. Lehet? Nem mondom azt, hogy így, sem azt, hogy úgy. Mindenesetre mi ezúttal az önök színe előtt nem kiválasztjuk, hanem verseny útján kinevezzük a hárommilliomodikat. A versengőket persze kiválasztottuk, köztük van azonban a kétmilliomodik is, aki nyilvánvalóan nem hárommilliomodik. A versengés a televízió múltja ismeretéből lesz, amit persze igazán csak azok tudhatunk, akik kezdettől fogva, miként jómagam, itt voltunk, a versengők nem, ment rnindGombó Pál: / árosnrnllliotnotliL nyáján kétmillión felül kezdtek minket nézni. Most pedig kezdődjék a verseny. Ki ez a tévériporter? Első asztal: Antal Imre. Riporter: Hehe, a méret csaknem stimmel, de ... Második asztal: Poór Klári. Riporter: Hát kérem, tessék jobban megnézni. Nő volna? Aligha. Harmadik asztal: Maga az, ön saját személyében. Riporter: Ügy van! Csak itt még fiatalabb vagyok, de hát mindenki megöregszik egyszer és fogalommá válik. Önök kapnak a szponzortól húszhavi tévéelőfizetést, mínusz tíz százalék csehó ! ! ! Másodikként tessék megmondani, hogy tíz fent ábrázolt riportalanyom közül ki kicsoda? ... Senki... kilencet? Negyedik asztal: Csak nyolcat tudok. Riporter: Az baj, akikor csak nyolc hónapot nyerhet. De tessék. Negyedik asztal: Greta Garbo, Chaplin, Douglas Fairbanks ... Riporter: Sajnos nem, ő már az én időmben nem élt. Tessék, ki vállalja tovább? Első asztal: Clark Gable, Gina Lollobrigida ... Riporter: Önökbe állt a szó, ugye, olyan szép ez a nő. Na tessék, folytassa valaki más. Harmadik asztal: Maströian- ni ... a többit nem tudom. Riporter: Nincs remény tehát, sajnos. Nos, itt vannak még Lord Pickwick, Rotschild és tovaris P., meg a sógorom ... Most tessék megmondani. kik a következő jelenet szereplői. (A jelenet egy csecsemőotthont ábrázol.) Riporter: Igen, igen, még kezdők, de azóta nagyra nőttek. Tessék, második asztal. Második asztal: Benedek István, Páger Antal, Kiss Manyi. Riporter: ügy van. Háromhavi előfizetés a jutalmuk! Most tessék vállalkozni arra, hogy megnevezzék a kiosztott képeken szereplő személyeket. Harmadik asztal: Ez Lata- bár Árpád, ez Szendrő József, a harmadik mintha ön lenn^. Oiporter: Hehehe, nem va- -**• gyök sem olyan magas, mint Latabár Árpád, sem olyan testes, mint Szendrő József, bizony mind a három én vagyok. Nem azért, hogy önreklámot csináljak, áááá, hanem azért, mert ezek a képek voltak kéznél. Vetélkedőnk tehát véget ért. A harmadik asztal lesz a hárommilliomodik előfizető, ő kapja az elektronikus Signum Ldudist. De nem, ugyebár önök a kétmilliomodikak is, de aki kétmilliomodik, az nem lehet hárommil- liömodik, hehe, erre bizony nem gondolhattunk, de ugyebár a játék, az játék, legyen a hárommilliomodik a második helyezett, úgysem az ő sem, tapsoljuk meg. övék a Signum Laudis, a kétmilliomodik ezúttal érje be egy tízforintos postabélyeggel. MTI-nek. A MÉH Tröszt ve zérigazgatója elmondta: — Az acélgyártás fontos alapanyagából, a vashulladékból az utóbbi hónapokban jelentős készletek halmozódtak fel, a szokásos 25 ezer tonna helyett 75 ezer tonnányira duzzadtak a tartalékok, s ez különösen a kisebb átvevőtelepek túlterhelését, fogadóképtelenségét okozta, s valóban előfordult, hogy egyes helyeken átmenetileg visszautasították a vashulladék átvételét. A felhalmozódásnak, több oka van. Az egyik az, hogy a hulladékvas- igényes technológiát, a Siemens-Martin eljárást fokozatosan korszerű konverteres RVártási technológiára cserélik. s ezért a jelenlegi vashulladék összetétele már nem felel meg az igényeknek. A Lenin Kohászati Művek japán UHP kemencéje üzemzavar miatt három hónapig állt, s csak augusztus eleiére sikerült megjavítani. Emiatt 40 ezer tonna vashulladék átvételéről mondott le a kohászati vállalat. A feleslegessé váló vashulladék értékesítését a MÉH Tröszt megkezdte, s idén eddig 35— 40 ezer tonna vashulladékot szállított tőkés országokba. A szállítások azonban a vártnál lassabban indultak meg, s ez ugyancsak az átvétel akadozásához vezetett.