Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
Délben a határban A falu hírnevét is öregbítik Langó János és felesége a leszakadott zöldpaprikákat mutatja jogos büszkeséggel. (A szerző felvétele) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM. 199. SZÄM 1987. AUGUSZTUS 26., SZERDA Várják a visszajelzéseket Teljességre nem törekedhettek A kultúra pénzbe (is) kerül Előző nap a fővárosban voltam. Azon a napon pedig Monor érintésével, a 4-es főút- ról lekanyarodva jutottam el Vasadra. Hát hogyne lepett volna meg Budapest, majd Monor s a főút forgalma, zaja után a mély csend, nyugalom, amibe belecsöppentem délidőben a kisközségben. Persze jól tudom, hogy a munkaképes lakosság nagyobbik hányada ingázó: többnyire a fővárosba járnak dolgozni a helybeliek. Így nem csodálkoztam, hogy az elhagyatott utcákon alig-alig láttam járókelőket. Kimenve a határba, az első kilenc kilométer után egy helybeli asszonnyal találkoztam, aki a háztáji földjén gyomlálgatott. Nemigen hajolgatott, mert már gondosan meg volt kapálva a dúsan termő paprikaföld, azt hiszem, inkább csak gyönyörködött a maga és családja művében. Néhány száz méterrel távolabb egy gólyapár vadászott, talán gyíkokra, rágcsálókra. Rajtuk kívül senki sem látszott a környéken, senki és semmi nem zavarta a csemegéző gólyákat. Valamivel távolabb, a nevelőotthon és szakiskola szomszédságában kutyaugatás verte föl a környék csendjét. A kunyhó elé kikötött jószág jelezte a gazdáinak, hogy idegen lépett a földjükre. Az út mellett, kétüléses fogat mögött Csibész, a paripa egykedvűen várakozott szorgoskodó gazdáira, de az idegent azért „megbámulta”. Megkapó volt a hamisítatlan alföldi táj látványa a szépen művelt földdel, a dűlő- utak mentén a szélfogó akácóriásokkal, a csőszkunyhóval, a láncos kutyával. Nem volt hát véletlen, hogy néhány évvel ezelőtt fővárosi művészek, akik a szomszédos szakiskolában vendégeskedtek, lefestették a tájat Langó Jánossal és feleségével. Ezt a képet meg is kapták ajándékba, sőt még odahaza a portájukat is megfestették az alföldi emberek életét tanulmányozó és megörökítő festőnők — valószínűleg a képzőművészeti főiskola hallgatói lehettek. A két ember előzékenyen elébem jött. Nem mintha féltek volna attól, hogy eltaposom a termést, hiszen a sorok között vigyázva lépkedtem. A kölcsönös bemutatkozás után jóformán kérdeznem sem kellett, hogy kik ők, mivel foglalkoznak, a látvány önmagáért beszélt, no meg a gazda is szívesen eldicsekedett munkájuk gyümölcseivel. Mert egy darabig együtt mentünk a kunyhó felé, majd egyszer csak lehajolt Langó János, gyönyörű, kétökölnyi zöldpaprikákat szedett, s büszkén tartotta elém a termést: nézzem meg, mit tudnak ők kihozni a sovány földből. — Itt, Vasadon öt hold földünk van, a vecsésivel együtt összesen tizenegy hold. Uborkát, zöldpaprikát, dinnyét, céklarépát, káposztát, zöldségféléket termesztünk, csupa lo- csolós portékát. Persze ezt nem mind mi fogyasztjuk el, piacon értékesítjük a felesleget. De termelünk búzát, árpát, kukoricát, ami nélkül nem tarthatnánk odahaza jószágot. Igaz, nagy haszon nincs a hizlaláson, mert sertésenként 400—500 forintot kapunk visz- sza a költségeken felül, a szarvasmarha után 3—4 ezer forintot. Ugyanakkor ha meggondoljuk, hogy egy szopós borjút 8—10 ezer forintért veszünk meg, s másfél év kell, amíg leadhatjuk a vasadi szak- szövetkezetnek szerződéses alapon, sokat megeszik ám a jószág (!), s rengeteg a munka az állatokkal is — sorolja dolgaikat a maga csendes, de közlékeny módján a gazda. De mindjárt hozzá is fűzi, hogy amit mondott, korántsem panasznak szánta. Ök szüleiktől örökölték a gazdálkodást, ebből élnek, a jószágból, s abból a 11 holdból, amit még a földosztás idején, 1946-ban kaptak. Nekik ez az életformájuk, máshoz nem is értenek, így hát csak akkor tudnak boldogulni, ha nem sajnálják idejüket, erejüket, a szombatokat, vasárnapokat, olykor az ünnepnapokat is munkával tölteni. Igaz, a földdel egyre nehezebben birkóznak meg, hiszen már idősek, érzik tagjaikban az évtizedek kemény munkájának következményeit. Ma már a család sem tud úgy segíteni, mint régebben. Egyik asszony lányuk Vasadon él, a másik Vecsésen, ahol ő is mezőgazdasági munkás, részesben dolgozik a helyi termelőszövetkezetnél. A szántásnál, egyéb nehezebb munkánál jó hasznát veszik a régi, saját Dutra traktornak, de hát hiába a ló, az erőgép, az izmok már nem a régiek. Hogy mi lesz majd a föld sorsa, ha ők végleg abbahagyják a művelését? A föld nem örökölhető, visszaszáll majd az államra, hacsak egy részét mégis megművelik majd a gyerekek, vagy talán az unokák, ha felnőnek. Ez még kérdés, mint ahogy a személyi jövedelemadó tervezete is. Érthetően izgatja ezeket a gazdákat a jövedelemadó bevezetése. Amikor elmondom a gazdának, hogy hazánkban 1 millió 700 ezer háztáji gazdaság van, s az összes mezőgazdasági termelvény harminc százalékát állítják elő — sertés esetében ez ötven százalék! —, érdeke az államnak is, hogy ezek a gazdaságok továbbra is fennmaradjanak, s termeljenek, megnyugodva bólogat a két ember. Majd ott folytatták a munkájukat, ahol abbahagyták. Tovább szedték a savanyítani való uborkát. Mert ugye változás ide, bizonytalanság oda, a termést be kell gyűjteni, mert a munkájuknak csak úgy van értelme. Az emberek pedig szeretnek ám jól élni, jól enni. A vasadi gazdák az idei szeszélyes nyár ellenére sem fognak szégyenkezni a piacokon ... Szabás-varrás tanfolyam indul kezdőknek szeptember hónapban Vecsésen. a József Attila Művelődési Házban, mely húsz hétig tart, s a részvételi díj 900 forint. Női tornára és dzsesszbalett- re is várják az érdeklődőket. Ez utóbbira két csoDortot is indítanak 10-től 14 éves korig és 15-től felnőttek részére. Művészi tornára 6-tól 9 éves korig jelentkezhetnek, de indul társastánc-tanfolyam is, melynek időtartama 12 hét Az idegen nyelvet kedvelők németet, angolt és eszperantót tanulhatnak, kezdő fokon. Valamennyi tanfolyamról részletes felvilágosítást adA Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest Megyei Szervezete újdonsággal rukkolt ki a közelgő közművelődési évad előtt: megjelentette és közreadta azt a kis füze- tecskét, amely az útmutatót és egyben a tematikai ajánlatot tartalmazza. Dr. Tóth Albert, a megyei szervezet elnöke — a Zsám- béki Tanítóképző Főiskola főigazgatója — ajánlását olvashatjuk a kiadvány elején. Leírja, hogy a tavaly októberben és novemberben megtartott városi, nagyközségi közgyűléseken fogalmazódott meg a javaslat, hogy a megyei szervezet foglalkozzon egy ilyen kiadvány szerkesztésével és megjelentetésével. Sok lelkes közreműködő segítségével sikerült az igénynek eleget tenni. Teljességre nem törekedhettek, ugyanis nemcsak a terjedelem jelentett bizonyos korlátokat, hanem tekintetbe vették azt is, hogy a szakosztályok többsége már a korábbi években is készített és közreadott témaajánlásokat. (A TIT Monori Szervezete a megyében az elsők között adott közre tematikai válogatási lehetőségeket.) Ebben a kiadványban elsősorban az időszerű, a korszerű irányokra, témákra kívánták felhívni a figyelmet. Ismertetik a TIT feladatát, az ismeretterjesztés formarendszerét és rendezvényfajtáit. Részletesen megtudhatjuk belőle, hogy milyenek a sorozatok, a komplex rendezvények és a nyelviskolák. Nagyon érdekes az a rész, amely a társulati munka anyagi forrásait veszi számba. Ezt idézzük teljes részletességgel az alábbiakban: „Sokszor vita támadt már a kultúra és áru összefüggéseiről. Nehéz ebben állást foglalni, talán szükségtelen is, az azonban bizonyos, hogy a kultúra pénzbe (is) kerül. A társulat tulajdonképpen olyan vállalkozói jellegű társadalmi szervezet, amely alapvetően kulturális szolgáltatásokból tartja fenn magát, és ezen bevételekből támogatjuk még a rendezvények egy részét és az előadók továbbképzését Ezért a szervezőknek a szerződések megkötése előtt pénzügyi kalkulációt kell készíteni, számolva az előadók tiszteletdíjával, az utazási és egyéb járulékos költséggel úgy, hogy 20—25 százalék szervezési hányad a társulat bevételeként megmaradjon. A forrásokat nak és egyben jelentkezni le-, hét hétfőtől péntekig 13 és 19 óra között a művelődési ház irodájában, illetve a 99-es telefonon vagy írásban. illetően fontosak a városi, körzetközponti, a nagyközségi és a községi tanácsoktól kapott és az ismeretterjesztésre fordítható anyagi támogatások. Ebből lehet megszervezni azokat a rendezvényeket — tanintézetekben, öregek napközijében, stb. —. amelyekre egyébként a költségvetésből nem lenne lehetőség. A művelődési házak jelentős része a TIT-en keresztül oldja meg az ipari, a mezőgazdasági üzemekkel, a szövetkezetekkel, a különböző gazdasági egységekkel kötött szerződésekkel és azok bevételeiből.” A továbbiakban a 66 oldalas tematikai kiadvány részletesen ismerteti azokat az előadásokat, sorozatokat, témaköröket, amelyeket ajánlanak a szervezeteknek. Amint Kuzsel Antaltól, a TIT Monori Városi Jogú Nagyközségi Szervezetének titkárától megtudtuk, a megyei szervezet tematikai ajánlatát Hét mérkőzéssel kezdetét vette az 1987—88. évi körzeti labdarúgó-bajnokság. Az első fordulóban általában az esélyeseknek kikiáltott csapatok győztek. A Mende—Albertirsa találkozó a mendeiek csehszlovákiai túrája miatt egy későbbi időpontban kerül megrendezésre. Nyáregyháza—Péteri 3-2 (1-0) Nyáregyháza, 250 néző, vezette: Gavló. Jó játékvezetés mellett végig a hazaiak irányították a játékot a tartalékosán felálló venaégegyüttes ellen. Gól: Gajdos, Molnár T., Mészáros G., illetve Munkácsi, Hrutka G. Jó: a hazai csapat lelkes játékáért dicséretet érdemel. Maglód—Tápiószőlős 7-0 (4-0) Maglód, 300 néző, vezette: Szarka II. Gy. Jó iramú mérkőzésen, ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat a lelkesen játszó vendégek ellen. Gól: Sziklai (2), Papp (2), Juhász (11-esből), Tóth Z., Be- rényi. Jó: Tóth Z., Berényi, Sziklai, illetve a vendégek kapusa. Dánszentmiklós—Törtei 2-0 (0-0) Dánszentmiklós, 150 néző, vezette: Dér. Monori-erdő—Ecser 2-3 (1-2) Monor, 100 néző, vezette: Zsuzsandor. Gól: Szikszó (2), illetve Pri- bula (2), Számwéber. Jó: a hazaiaktól senki sem dicsérheminden körzetbeli szervezethez. gazdálkodási szervezethez eljuttatják. Annak alapján várják a visszajelzéseket, hogy hol, milyen előadásokat kívánnak tartani az 1987/88-as új ismeretterjesztő évadban, amely októberben kezdődik. G. J. Vecsésen Jogosítványért Személygépkocsi-vezetői tanfolyamot szerveznek szeptembertől Vecsésen a József Attila Művelődési Házban. A részvételi díj 5 ezer 320 forint. Jelentkezni lehet a művelődési ház irodájában hétfőtől péntekig 13 és 19 óra között személyesen, telefonon (99), vagy írásban. tő, illetve: Számwéber, Ka- nyik. Újszilvás—Csévharaszt 1-1 (1-1) Újszilvás, 100 néző, vezette: Karcsú. Jó iramú mérkőzésen, jó játékvezetés mellett, helyzeteik álapján a vendégek közelebb álltak a győzelemhez, góljukat Magda szerezte. A Csévharaszt valamennyi játékosa dicséretet érdemel. Vecsés—Űri 6-0 (5-0) Vecsés, 200 néző, vezette: Eperjesi. Jó játékvezetés mellett a hazaiak sziporkázó első félidei játékot nyújtottak. Gól: Csőke (2), Széli (2), Földvári, Siszler. Jó: Török, Földvári, Széli, Csőke, Han- kovszki (Vecsés). Ceglédberccl—Gyömrő 1-3 (0-1) Ifjúsági eredmények: Maglód—Tápiószőlős 3-1, Vecsés II.—Ecser 1-3, Ceglédbercel— Gyömrő 4-2, Vecsés—Űri 7-0. MNK-eredmények: Maglód—• Dánszentmiklós 5-0, Nyáregyháza—Vecsés 1-1. Ceglédbercel—Tápiószőlős 1-4. Kucsera József Megyei II. osztály, Déli csoport : Sülysáp—Üllő 3-0 (0-0) Sülysáp, 300 néző, vezette: Hermann. Jó iramú, színvonalas mérkőzést játszottak a csapatok a körzeti rangadón. A vendégek több mint egy óráig ellenálltak a hazai rohamoknak. Ekkor azonban tíz perc alatt három gólt kaptak, s ezzel a Sülysápé lett a győzelem. Gól: Merczel (2), Fedeles. Jó: Mihály, Győri A., Csaba, Merczel, illetve Bodnár, Bírta, Balázs. Ifi: Sülysáp—Üllő 1-2. Cs. J. MAI FOCI MNK-mérkőzésck: Mende —Gyömrő, Nyáregyháza— Dánszentmiklós. Mindkét találkozó 17 órakor kezdődik az elöl álló csapatok otthonában. Virágkertészek, zoldségtermesztök! Eladnám vagy bérbe adnám monori. 500 ;négyszögcl- nyi. öntözhető, szilárd úton megközelíthető zártkertemet. Érdeklődni a Monori Hírlap szerkesztőségében. ISSN «133—2651 (Monori Wriap; Jegyzet Amatőrök, profi módon Bár már elmúltak az ünnepek, de sok helyen még ma is beszédtéma az a sok színes esemény, amely országszerte lezajlott. Szű- kebb pátriánk néhány községében is kitettek magukért jó páran, hogy sokáig emlékezetessé tegyék augusztus 20-át. Gyömrőn az Erzsébet-te- lepiek hallattak ismét magukról. Már május 1-jei programjuk mindenki számára igen vonzó volt, de ha lehet, ez az augusztus 20-i eseménysorozat még jobban sikerült. A teljesség igénye nélkül érdemes feleleveníteni, mi mindenben volt része az Eskü téren az oda látogatóknak. A kispályás labdarúgó villámtornára olyan sok csapat nevezett (gyerekek és felnőttek), hogy előselejtezőket kellett tartani, a döntőkre kora este került sor. (Kár, hogy ezúttal elmaradtak a női mérkőzések.) A 7 méteres rúgásokba két forintért lehetett benevezni, csoda-e hit, ha csaknem százan indultak. Három tucat felnőtt vett részt a zsákban futó versenyen. S amíg ezek az események peregtek az aszfalton, a gyerekeket videorajzfil- mekkel szórakoztatták a ponyva alatt. Minden adva volt a jó hangulathoz, a kellemes időtöltéshez. A bográcsokban halászlé és babgulyás főtt. egy malacot is sütöttek — mindenki szeme láttára, volt debreceni és virsli, no meg zsíroskenyér. Es hús sör, magyar és német fajta. Több százan fordultak meg az Eskü téren ezen a napon. A szervezők még illemhelyet is kialakítottak. Este a táncversenyt kísérte a legnagyobb érdeklődés. S bár kissé nehezen melegedtek bele a diszkótánc szerelmesei, a végén ellepték a bitument a fiatalok és az idősebbek, csaknem reggelig mulattak jókedvűen. Aki ellátogatott ezen a napon az Eskü térre, nem bánta meg. Ezzel szemben a község központjában talán még sohasem volt ilyen szegényes a megyei vizi sportnap. Igaz, a strand vize igencsak lehűlt az utóbbi hetekben, de ezúttal a szárazföldi programok sem vonzottak tömegeket. A lelkes Erzsébet-tele- piek méltán lehetnek büszkék újabb sikeres rendezvényükre. Jó közösséget kovácsoló, baráti szellemet alakító volt ez a nap. Egy ilyen amatőr rendezvénytől aligha várható el több. Példát mutattak lelkesedésből, szervezésből, vendégszeretetből — másoknak is. És máris a következő programon törik a fejüket ... Ha mindenütt ilyen jó hangulatúak lennének az ünnepekhez kötődő események. aligha fájna a fejük a profi szervezőknek (is). G. J. Monori apróhirdetések Vecsés, Erkel u. 11. alatt 2 szoba összkomfortos családi ház, nagy telekkel, azonnal beköltözhetően. sürgősen eladó. Víz, villany, gáz van, csatorna jövőre lesz. Megtekinthető: kizárólag vasárnapokon egész nap. Az Alagl Állami Tangazdaság Igazgatási Központjában felvételre keresünk építési beruházások bonyolításában jártas építész mérnököt, jelentkezni lehet Dunakeszi. Verseny u. 8—10.. személyesen vagy telefonon: 692-594. A Pest Megyei Tanács Tüdőgyógyintézete (Törökbálint). azonnali belépéssel felvesz munkatársakat ápolónői és asszisztensi munkakörbe. Szükség esetén nővérszálláson férőhelyet biztosítunk. Jelentkezés az intézetvezető főnővérnél. Aszódi László Antal Lehet válogatni Tanulhat, aki akar Körzeti labdarúgó-bajnokság A papírforma érvényesült