Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
12 HfSf 1987. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK A MÚLTAT VÁLLALNI KELL M" fai szóhasználatunkban mit takar a szent fogalma. marxista és keresztény értelmezésben — erről beszélgettünk Juhász Róbert történésszel és filozófussal, a Hazafias Népfront elnökségi tagjával és Biró Imre kanonokkal, az Elnöki Tanács tagjával, ország- gyűlési képviselővel. A római katolikus egyház ebben az esztendőben is megünnepli szent királyának, Istvánnak évfordulóját. A nagy megemlékezés valójában jövőre esedékes: Szent István 1088-ban halt meg — mondja Bíró Imre. — De kik is a szentek? Olyan emberek, akik példát mutatnak. Első királyunk anyaföldet és ezzel kenyeret adott az addig kalandozó magyaroknak. A kenyér egy darabja az oltárra kerül áldozatként, így ünnepli a római katolikus egyház augusztus 20-át. Az egyház más áldozatot is hozott, elég említenem a szerzeteseket, vagy azt, hogy külföldi országokból telepeseket hozatott be, akik megtanították eleinket a szántásra-vetésre. Áldjuk tehát a jobb kezet, mely földet és kenyeret adott, de azt a kart is, amely erősen tudta fogni a kardot, s megteremtette az egységes Magyarországot. Előre kell bocsáíanom azt, hogy a felszabadulás előtt visszaéltek I. István alakjával, az úgynevezett Szent István-i gondolat hamis ideológiát takart — kapcsolódik a beszélgetésbe Juhász Róbert. — A Szent István-i alkotmányra hivatkoztak, ami történelemellenes és hamis ábránd volt csupán. Nagy királyunk szellemét ezzel a széles néprétegek körében besározták. Mindezek után megérthetik, hogy mekkora meglepetés volt számomra 1944., amikor Illés Béla szovjet tiszti egyenruhában előadást tartott arról, hogy az átlag magyar állampolgár mit ért a történelembői. Debrecenben volt mindez, ahol az ideiglenes magyar kormány székelt, s ahová sokan jöttek el meghallgatni az írót. Illés Béla a dialektikus történelmi materializmus szemszögéből vizsgálta az államalapítást is, s nem resteilte kimondani első királyunk nevét így: Szent István. Nem dőlt össze az épület. A másik élményem 1956 utáni. Augusztus 20-a volt, az alkotmány ünnepe. Kádár János beszélt, ugyancsak kimondva: Szent István. A tömegek pontosan tudták, hogy a jelző nem taktika, hanem közmegegyezés. Nem titok az, hogy az ötvenes években voltak olyan vezetők, akik I. István ünnepét ki szerették volna irtani a magyar történelemből. Az ellenforradalom után új idők jöttek. Egyszerre ünnepeljük államalapító királyunkat, az új kenyér ünnepén a munkás-paraszt szövetséget, s meggyőződésünk, hogy alkotmányunk tartalmazza az igazi Szent István-i gondolatot, azt, hogy ebben a hazában min. den népnek össze kell fognia. A népcsoportok őrizzék meg anyanyelvűket, kultúrájukat, hiszen ez nem szegé- nyíti, hanem gazdagítja az országot. Nekem személy szerint sem idegen a szent fogalma. Lászlóig három magyar szentet adtunk az egyháznak, s ezzel az európai államoknak. Így is fogalmazhatnék: szentjeink belépőjegyet jelentettek a magyarságnak az európai népek családjába. A -szent -sír megnyitásának ünnepe megmutatta, hogy a magyar nép fogadta el szentnek és emelte erre a helyre első királyunkat — vetette közbe Biró kanonok. Van két gyönyörű egyházi ének. Az egyik a hívő csillagokról, a másik Boldogasszony anyánkról. I. István nem idegennek, hanem a Boldogasszonynak ajánlotta fel az országot — folytatta a gondolatot a történész és filozófus. — Egyébként a nem vallásos világnézetű emberek számára is létezik a szent fogalma: társadalmi, erkölcsi, szellemi értéke folytán nagy megbecsülést érdemlő. Mi, a Hazafias Népfrontban — mely szervezet elsősorban felelős ezért az ünnepért — tudjuk, hogy ma nem olyan időket élünk, amikor úgy kell keményeknek lennünk, mint I. Istvánnak. Fontosabb a törvénytisztelet, amit örökségül kaptunk. Nagy királyunk ünnepe nem az ellenzékieskedés napja — vette át a szót Biró Imre —, hanem az egybe- tartozás ünnepe. Erre tanít a történelem is, hiszen szent királyunk halála után ' hazánkban elszabadult a pokol. Ellenzékiek irtani kezdték az idegen nyelvűeket és a papokat. Szent Gellértet megélték, majdnem ebek harmincadjára került az ország. Megingott a Szent István-i gondolat: magyar az, aki annak vallja magát. Ideák és ideálok nélkül nem szabad élni — szögezte le Juhász Róbert —, de a valóság ismerete nélkül sem. I. István korában — polgári értelemben — még nem volt nemzet. Állam létezett, s ennek alapelve az volt, hogy minél több gondolat áramoljék be hazánkba, minél több nyelven. Ma is bölcs felfogás ez, nevezzük akár Szent István-i gondolatnak, mert ez felel meg az európaiságnak. Minden nemzetnek nemcsak vállalni, hanem be is kell vallani a múltját. N agyszerű példája a Szent István-i gondolatnak, hogy a budapesti bazilikát, melynek kupolája a II. világháború alatt sérült meg, az egyház és a kormányzat közös erőfeszítéssel állítja helyre — összegzi mintegy az eszmecserét Bíró kanonok. — Mindez csak egy olyan országban valósulhat meg, ahol a népi-nemzeti egység nem hamis jelszó, hanem valóság. Valóságos társadalmi vita egy családi ebéd FŐNÖKÖM VOLT, ELVETTEM — Mi nagyon jól kiegészítjük egymást. Feleségem politikus, az ehhez szükséges valamennyi jó tulajdonsággal, magam pedig közgazdász vagyok. Megtanultam tőle az embert is nézni a döntésnél, én viszont mindig igyekszem rávenni; elemezze az egyes döntések gazdasági hatását) anyagi oldalát. — Gyakran tréfálkozunk ezen, pedig tulajdonképpen igaz; a mi házasságunkkal a munkás-paraszt szövetség erősödött. Magam nincstelen parasztcsaládban születtem, még jártam napszámba, a férjem viszont munkásszülők gyermeke. Az élet úgy hozta; ma ő az agrár-közgazdász, én pedig a munkásszakszervezet tisztségviselője. Dr. Czerván Márton, a Rá- kosvölgye Tsz elnöke és felesége, a Ruhaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára sommázta így mondanivalóját. A beszélgetés lassan indul, a két vezető, közéleti ember zavarba jön. — Mi ugyanolyan család vagyunk, mint sok százezer — mondja dr. Czerván Már- tonné. — Hasonló gondokkal és örömökkel. Felneveltük a gyerekeinket, s rajtuk kívül már öt unokára szórjuk sze- retetünket. Most például szabadságon vagyok, így „főállású nagymama” lettem. Négy gyermeket neveltek fel. Huszonegy esztendeje, mindketten második házasságban kötötték össze az életüket. A feleség két fiút, a férj két lányt hozott a házhoz. Nem mondják, de el lehet képzelni, milyen nehéz feladat volt összetartó családot kovácsolni. — Két éve temettük el szegény édesanyámat — folytatja a feleség. — Kezdettől velünk élt ágyhoz kötött betegként. Hányszor maradt a gondozás terhe a férjemre, ha én külföldre utaztam! Egyetlen zokszó nélkül vállalta. Mint ahogy jól tűri — ez azt jelenti, hogy csak ritkán fakad ki —, amikor munkát hozok haza, s éjszakákon át egy kongresszusi beszámoló vagy egy főhatóság elé kerülő jelentés fölött görnyedek. Érdekes, Marci soha nem hoz haza munkát. — Persze — csattan fel a férj —, te mindent tökéletesen akarsz csinálni, az pedig lehetetlen. Igaz, a hazahozott munkákat tudjuk a legalaposabban megbeszélni. Most a kibontakozás programja a mindennapos téma a Czerván családnál, érkezésem éppen a vásárlóerő visz- szafogásának lehetőségei fölötti vitájukat szakította félbe. Ahogy sorolják a lányok, fiúk, vők és menyek foglalkozását, az is kiderül, hogy az ő véleményeikkel, munkaterületükről hozott tapasztalataikkal már valóságos társadalmi vita egy vasárnapi ebéd. Észrevétlenül visszakanyarodunk a munkához, s már a ruhaiparban dolgozók 4817 forintos átlagbéréről folyik a szó és arról, vajon mit tehet a szakszervezet az ágazat gondjainak megoldásáért. Ezt, az atomhalál elleni tiltakozás jelképévé vált papírdarvat egy japán édesanyától kaptam Moszkvában — mondja dr. Czerván Mártonná (Erdősi Ágnes felvétele)- Az az iparág, ahol alig több mint negyven forintból állítanak elő egy dollárt, nem tartozik a legrosszabbak közé — érvel nagy hévvel dr. Czerván Mártonná. — Ugyanakkor a nyereség kilencvenöt százalékát elvonják a nagy élőmunka-felhasználással dolgozó vállalatoktól. Szerettük volna elérni, hogy végre a legmagasabb szinten essék szó ennek az iparágnak feszítő nehézségeiről. A részletes feltáró jelentés hatására született a döntés: tárgyálja meg a ruhaipar helyzetét az Állami Tervbizottság. Májusban megtörtént. S ha általános bérrendezést nem is sikerült elérni, elismerték: az iparág eredményes, s a textiliparral közösen egymilliárd forintot kap a ruhaipar szerkezetlcor- szerűsítésre, s legalább a második műszak után fizetett magasabb bérpótlék adómentes lesz. Talán keveset tud a nagy nyilvánosság, a szak- szervezeti tagság ezekről a harcokról, amelyeket csak úgy lehet sikeresen megvívni, ha az ember a kifogásolt javaslat helyett másikat visz. Ebben jelentenek nekem nagy segítséget a férjem tapasztalatai, tanácsai. Megbízom benne, mi sem bizonyítja jobban. mint hogy a családban évek óta ö a pénzügyminiszter. — Bizony, a feleségem szépen leteszi a fizetését az asztalra — mondja tréfás büszkeséggel dr. Czerván Márton. Nevetve mesélik, hogy amikor a feleség néhány éve megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, leszámolt négyezer forintot az asztalra. Bár az ilyesmi a Czerván családban sem mindennapos, úgy adódott, néhány hónap múlva a férj kapott ezüst fokozatot. Ö kétezret tett le. Ahhoz négyezer jár — szólta el magát a felháborodott feleség. — Igen? És az arany fokozathoz is?! — vágott visz- sza a férj. Dr. Czerván Márton, aki híve minden közgazdasági újdonságnak. annak idején a gyerekeknél is „forradalmasította” a zsebpénz rendszerét. — Keretgazdálkodást vezettem be. Meghatározott összeget kaptak a gyerekek, ebből fedezték a ruházkodásukat, szórakozásukat. A nejem kezdetben iígyah nagyón berzenkedett ettől, de néhány hónap múlva, amikor észrevette, hogy mind jobban vigyáznak a ruhájukra, s minden módon igyekeznek megfogni a pénzt, rájött; mégsem volt az olyan rossz gondolat. öntörvényű ember, mondta nemrég a tsz-elnökről egy felelős minisztériumi vezető. Vannak negatívnak szánt jelzők, amelyek az eredmények hatására ellenkező előjelűvé válnak. Az öntörvényű ember által vezetett kollektíva évek óta az ország első tíz legeredményesebb szövetkezete között van, két éve másodikok voltak. — Igaz, mi jó időben kezdtük el a bértömeg-gazdálkoFELESÉGÜL dást — mondja dr. Czerván Márton. — Senkit sem küldtünk el, de több mint hétszá- zan kikoptak a sorból. Maguktól mentek el, — A férjem már évtizedek óta dolgozik ugyanazon a munkahelyen, míg nekem felsorolni is hosszú, hány poszton dolgoztam eddig — tűnődik el dr. Czerván Mártonná. — Hosszú copfjaim voltak és nagyon kevés önbizalmam, amikor szinte gyerekként lettem Fejér megyében az adonyi járás párttitkára. Egy rövid ideig a Pest megyei pártbizottságon is politikai munkatárs voltam. A XVII. kerületi pb első titkáraként ismertem meg a páromat mint a kerületben is dolgozó termelőszövetkezet elnökét. — Főnököm volt, hát inkább elvettem feleségül — süti el a környezetükben oly jól ismert poént évődve a férj, miközben megsimogatja a felesége kezét. — Felette- si minőségében sikerült is megszabadulnom tőle, a XV. kerület tanácselnök-helyettese lett. Később a SZOT-ba került, de a Ruhaipari Dolgozók Szak- szervezetének élén találta meg azt a feladatkört, amelyért hosszú évekig társadalmi tisztségviselőként dolgozott, hiszen dr. Czerván Mártonná a Magyar Nők Országos Tanácsának egyik alelnöke. Nyáron ő vezette delegációnkat o nők világkongresszusán, Moszkvában. Előkerülnek a fotók az elnökségről, ahol a legismertebb nőmozgalmi vezetőkkel ülhetett. Megkapó. lelkesítő eseménvek egész sorát említi, szép példáit annak, hogy a világ százötvennégy országából érkezett nők, anyák miként ölelték harcostársként egvmást. Hogyan vonultak együtt, összekulcsolt kézzel az iráni és az iraki asszonyok, miként cserélték ki unokáik fénvképét, címéta szovjet és amerikai nágy- mamák. — Azt hiszem, nem sokat tudott meg rólunk — mentegetőzik a búcsúzásnál a feleség. — Talán azért nem tudunk magunkról beszélni, mert annyira beleolvadt hétköznapjainkba is a munkánk. — Este a vacsoránál a legfontosabb téma, hogy mi történt a ruhásoknál, mi volt aznap a szövetkezetben — teszi hozzá dr. Czerván Márton. — Edéikül talán már nem is iz- lene az étel. Móza Katalin Szerelmesek haragja forgatja az örvényt Legenda és valóság a tóról Energiatakarékos troli. Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár a Ganz Villamossági Művekkel együttműködve új típusú trolibuszokat készít hazai és külföldi piacokra. A 145 utas befogadására alkalmas jármű energiafelhasználása lényegesen alacsonyabb a hagyományos fékekkel rendelkező trolibuszokénál. Van Tinnyén, a falutól nem messze, a Piliscsabára vezető út mentén jobb felől egy kisebb terjedelmű, részben magában álló hegy, melyen valamiféle körsáncolatok nyomai ma is láthatók. Ezt a hegyet a tinnyei nép kis várnak nevezi. A monda szerint a régi időkben itt egy kastélyszerű erődítmény állott, amelynek tulajdonosa Hajmási Csepke nemes ember volt, aki a török időikben a családjával élt itt. Hajmásinak volt egy szép hajadon leánya, akit midőn a közeli zsámbéki várkastély török parancsnokának fia egyszer vadászat közben megpillantott, azonnal beleszeretett. Addig kerülgette a szép leányt, míg az is viszonozta a daliás legény érzelmeit. Hogy a szülők észre ne vegyék, a várkastélyt környező erdős vidék egyik legszebb pontján, egy erdőkoszorúzta magas hegyektől övezett völgyben, ahol a szomorúfűzek alján egy ivókút állott, találkoztak a szerelmesek. A néphagyomány szerint eay idő után a jóisten nem nézhette tovább, hogy egy keresztény magyar leány önként egy hitetlen pogány karjaiba vesse magát, s egy találkozásuk alkalmával megnyílt alattuk a föld és elnyelte mindkettőjüket. A kút vize pedig elöntötte a völgyet; így keletkezett a Garancsi-tó, amely nevét is a török ifjútól vette. A kút helyén pedig a mai napig van egy örvény a tó vizében, amely az évszázadok alatt nem egy kenderáztató hajadont és fürdőző gyereket sodort már el. A szép mondát a mai napig őrzi a környékbeli szájhagyomány, s ebből következtethetünk arra, mennyire más volt néhány évszázaddal ezelőtt a Garancsi-tó környéke. A több mint négy hektárnyi kiterjedésű, 377 méter hosszú és 142 méter széles tó a Budai-hegység legészakibb része és a Zsámbéki-medence találkozásánál, a Nagyszénás északnyugati nyúlványainak tövében 240 méteres tenger- szint feletti magasságban található. Az 50—60 méter magas domboktól körülvett tavacska^ vizének mélysége a hét métert’ is meghaladja. A nép ajkán élő monda szerint a török időkben még sűrű erdők borították a környező dombokat. Ezek az erdők a XVIII. század második harmadától kezdődő irtások következtében alaposan megfogyatkoztak. Pusztulásukat tetézte az intenzív legeltetés. Kétszáz éve még csaknem 1500 hold erdőt tartottak nyilván a tinnyei határban. Ez napjainkra eltűnt, így alakult ki a mai kép, amely ugyan megka- póan szép. Erdő hiányában a környék állatvilága is szegényes. Valamikor, nagy szárazság idején a környező erdő vadjainak a Garancsi-tó volt az egyetlen ivó-, dagonyázóhelye. Ma már csak őz él ezen a vidéken. Eltűntek gyakorlatilag a ragadozó nagy madarak is. Néhány éve még volt uhufészek a környéken, napjainkban már csak az egerészölyv költ itt. de örvendetesen növekszik a hollók száma. Ha a tó környékén nem is, a vízben sok az élőlény; így valóságos horgászparadicsom alakult ki. A Garancsi-tó környezete ugyan sokat változott, növény- és állatvilága is csökkent az évszázadok során, ám mai formájában is csodálatos látvány. Nem véletlen, hogy évről évre mind többen keresnek pihenést, felüdülést partján.
