Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-17 / 193. szám
XXXI. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM 1987. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ Gazdag program a körzetben mindenütt Aikotmánynapi ünnepségek A Magyar Népköztársaság alkotmánya megszületésének 38. évfordulóján, az új kenyér ünnepén, megemlékezve államalapító nagy királyunkról, ünnepségeket tartanak Vácott és a környező községekben is, amely mindenütt gazdag kulturális és sportprogrammal egészül ki. Vácott augusztus 20-án, délelőtt 10 órakor a városi tanács épületének udvarán kerül sor az alkotmánynapi ünnepségre, amelyet dr. Bóth János tanácselnök nyit meg. Az ünnepi beszédet Illés Mária, a HNF városi bizottságának titkára tartja. Az új kenyeret a kisnéme- di Aranykalász Mgtsz dolgozói adják át a város munkásságát képviselőknek, a DCM dolgozóinak. A városi ünnepségen elismeréseket adnak át, ezt ünnepi műsor követi. Délelőtt 9 órakor kispályás labdarúgó-bajnokság kezdődik a városi stadionban, a pincelőtéren lövészverseny lesz. Délután fél négykor a Kultúr filmszínházban a gyerekek számára vetítik a Macskafogó című filmet, amelyre a belépés ingyenes. Előtte, 14 órakor a városi stadionban tréfás vetélkedő kezdődik, öt órától egészen éjfélig tartanak a tréfás vetélkedők, versenyek —■ korábban a gyerekek, később a felnőttek számára — a Duna-parton, az országzászló előtti szakaszon. Az utcabálon már este nyolctól lehet táncolni, s bár a plakátokon meghirdetett tűzijáték — technikai okok miatt — elmarad, ezt pótolja a lampionos csónakok felvonulása a Dunán — ha az időjárás nem szól közbe ... Színes programok várják a községek lakóit is az ünnepnapon és a megelőző két napon. Valószínűleg a legemlékezetesebb Nagybörzsöny, LetAkl Verőcemaroson átutazott az elmúlt napokban, tapasztalhatta, hogy a község belterületén a 12-es főút egy sávra szűkül. Az út közepén mély árok húzódik, szennyvíz- csatorna vezetékét fektetik, százméteres szakaszon dolgoznak egyszerre. Sajnos, egyelőre nem a saját szennyvízcsatorna-hálózat épül, a nagymarosi erőmű-építkezés része ez a munka, ami az Árpád úton végig a Vág utcán, Garam utcán át érinti a községet. A vezeték építését a községből kiérve folytatják egészen Vá- cig. Megtudtuk. hogy nincs akadálya annak, hogy a későbbiekben több ponton is csatlakozzon a gerincvezetékre a község leendő szennyvíz- hálózata. Egyelőre azonban csak a környező intézményeket kötik rá. Mivel az építés kezdete elNem lesz szirénahang! A Vác Városi Polgári Védelem Parancsnoksága értesítése szerint a plakátokon és a lapunk pénteki számában közűitekkel ellentétben, augusztus 19-én nem kapcsolják be a szirénákat. Az ünnepet köszöntő szirénahang — technikai okok miatt — nem szólal meg. kés, és Ipolytölgyes lakosainak lesz az idei ünnep: augusztus húszadika tiszteletére adják at a tsz új szárítóját, az elkészült utakat, a nagybörzsönyi házasságkötő termet, a letkési gázcseretelepet. 18-án és 19-én lesz a börzsönyi kisvasút elkészült, felújított szakaszának az átadása is, 21-en pedig egy NSZK-beli művészegyüttes vendégszerepei Nagybörzsönyben. Természetesen, lesznek műsorok, sportprogramok, es erre készülnek Verőcemaroson és Nagymaroson is. 19-én este mindkét községben nagyszabású ünnepség lesz a Duna-parton, lampionos felvonulással, utcabállal. Galgagyörkön 20-án 10 órakor munkás-paraszt baráti találkozó lesz, amelyre vendégek érkeznek Szlovákiából és Salgótarjánból is. Berneceba- rátiban ezen a napon reggel 9 órakor adják át a felújított konyhát a napközi részére — és mindenütt megszegik az új kenyeret... Idén ismét megrendezik a Szobi napok eseményeit: Szobán, Ipolydamásdon, Márianosztrán gazdag programmal egészülnek ki az ünnepségek, sor kerül határmenti baráti találkozóra, műsort ad a letkési pávakör, a BM Duna művészegyüttese, és számos sportversenyre is sor kerül. Sződligeten, a Sződligeti napok keretében, 20-án a Duna- parton horgászverseny lesz, ezt 10 órától játékos sportversenyek követik, 11-kor kulturális vetélkedő kezdődik. Délután öt órakor műsor várja a gyerekeket, a felnőttek az öregfiúk labdarúgó-mérkőzésén szurkolhatnak. Este nyolckor kezdődik — Pécsi Ildikó, Bárdy György, Bojtor Imre és Urbán Katalin felléptével — egy esztrádműsor, amelyet filmvetolódott. várhatóan az eredeti szeptemberi határidő módosulni fog, és átcsúszik októberre. Addig is az átutazók és az ott lakók türelmét kérik. Még fővárosi lakos koromban gyakran elszörnyülköd- tem a kukába dobott vagy egyszerűen az utcán elhajított kenyér láttán. Ebben talán az is közrejátszott, hogy gyermekkoromban gyakran hallottam: a kenyeret kidobni bún. Meg voltak saját tapasztalataim is, például 1956 októberéből, amikor órákat álltunk sorban kenyérért. Egy- egy gépfegyversorozat szétug- rasztott ugyan bennünket, de aztán, amikor csend lett, újra összeállt a sor. Van közelebbi élményem is, 1987 januárjából: a falu boltja előtt vártuk. hogy a katonai teherautón megérkezzen a kenyér ... Gondolom, hasonló — vagy még több — tapasztalattal kell rendelkezzen jó néhány ember. Azok is, akik nem becsülik sokra a hazai táplálkozásban fő helyet elfoglaló ételünket. Városban kidobják, faluhelyen a sertésekkel etetik meg a kiszáradt darabokat. Még mindig túl olcsó lenne? Valóban, Nyugaton sokkal drágább — bár nem hiszem, hogy csak ezért beütés követ. Másnap, 21-én, 18 órától ifjúsági estet rendeznek, amely szabadtéri diszkóval zárul. Nincs veszély? Életveszély a járdán címmel jelent meg írásunk a lap hasábjain a Damjanich téri állapotokról, ahol egy lezárt zsákutcában a vaskorlátot félredobva, a járdán keresztül közlekedtek a teherautók, veszélyeztetve a gyalogosok testi épségét. Most végre intézkedés is történt ennek az állapotnak a megszüntetésére, ugyanis a kommunális üzem dolgozói mázsányi betontömböket helyeztek a főidbe, hogy a teherforgalom elől lezárják a gyalogjárdát. Az itt lakók ugyan pesszimisták, hogy ezeket is félredobják a teherautók gazdái, ugyanúgy, mint a vaskorlátot, és marad minden a régiben. Persze, ők is tehetnek ez ügyben valamit, hiszen mindez a szemük láttára történik, és a szabályt megszegők rendszámait feljegyezve, eljárás indítható ellenük. Csak ösz- szefogással lehet fellépni a rendbontók ellen, és akkor a kommunális üzem munkája sem lesz hiábavaló! r. L. Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): augusztus 17-től 19-ig este fél 6 és fél 8 órakor felemelt helyárral játsszák az 1980-ban készült Country Texasban című amerikai zenés filmet. Rendezte: Jerry Schatzberg. Főszereplői: Willie Nelson, Dyan Cannon és Amy Irving. Yáei kertmozi (a városi könyvtár szomszédságában): augusztus 17-től 19-ig felemelt, Il-es helyáron tekinthető meg este 9 órai kezdettel a Tű a szénakazalban című angol kalandfilm. Ságvári kertmozi (Deákvár): augusztus 17-én este 9 órai kezdettel vetítik a Három férfi, egy mózeskosár című francia filmet a vasúton túli szabadtéri filmszínházban. (Rossz idő esetén a teremben vetítenek.) csülnék meg jobban ... Ausztriában vendégeskedve a reggelinél házigazdám finoman figyelmeztetett, hogy a tányéromon hagytam egy darab kenyeret. Ha többet vágtak le — nem ismervén a vendég étvágyát —, a megmaradt szeleteket a következő étkezésre megpirították. A kenyeret hűtőszekrényben tartják, és egyébként is csak annyit szelnek le belőle, amennyi biztosan elfogy. Micsoda különbség, mondhatják sokan, a hazai és mondjuk az osztrák kenyér közötti Lehet, hogy van különbség, azonban ennél nagyobb az itthoni és az ottani fogyasztási szokások közötti differencia. A mi szokásaink, némileg leegyszerűsítve, pazarlásnak is nevezhetők. Nemrégen panaszkodott a sütőipari vállalat igazgatója: új termékükből, a frizsiderke- nyérből, szinte kizárólag a fővárosban vásárolnak. Vácott és környékén nincs rá igény. Pedig ez az a kenyérfajta, amely a hűtőszekrényben tartva hosszabb ideig megörLeszűkült főút A község később ráköthető Pántlika nélkül Ártándtól Nagylakig Csárdást játszott a magyaroknak A nyár az üdülések, kirándulások időszaka. Az üzemekben megkezdődnek a leállások. karbantartások, és a dolgozók nagy része kiveszi szabadságát. A Váci Izzó MTE természetjáró szakosztálya is erre az időszakra tervezte külföldi útjait, és az egyikről, mely Romániába vezetett, és Erdély nevezetességeit járta körbe, a közelmúltban érkeztek meg a váci turisták. Az egyhetes körutazás sok élményt és látnivalót nyújtott a résztvevőknek. Autóbuszunkkal Artándnál léptük át a határt, és máris robogtunk utunk első állomására. Nagyváradra. A Sebes- Körös két partján épült várost I. László alapította a püspökséggel együtt. Ady kedvenc tartózkodási helye volt a város, és Körös-parti Párizsként emlegette. Ma múzeum őrzi ezeknek az emlékét, előtte pedig a költő mellszobra áll. A Királyhágó szerpentinjein felkapaszkodva folytattuk utunkat Kolozsvár felé. Csúcsán elhagytuk a Bonc/.a-kas- télyt, Csinszka szülőházát, ahol Ady is sokat tartózkodott. Még Bánffyhunyadon bementünk a gótikus református templomba, melynek festett kazettás famennyezete lenyűgözi a látogatókat, de megcsodáltuk a díszítésként itt látható kalotaszegi népi kézimunkákat is. Feltűnt egy dombtetőn a kolozsmonostori kálvária, mely a bencés kolostor, az apátsági templom és a vár maradványa, majd elhaladtunk a Kos Károly tervezte református templom mellett. Kolozsvár főterén órákat lehetne eltölteni; megtekintettük a Bánffy-palotát, Mátyás király szülőházát, a gyönyörű gótikus Szent Mihály-templo- mot, az egyetemi városrészt, a Mátyás király által építtetett Farkas utcai gótikus református templomot. Utunkat Torda irányába folytattuk. Űtitárs- ként követett minket az Aranyos-patak. mely nevét a benne található aranyról kapta. Torda tipikus erdélyi város, katolikus templomában valaha országgyűlést is tartottak, és Európában először itt mondták ki a vallásszabadságot. Több mint tíz kilométeres gyalogtúra következett a Torda i-hasa dókban. A látvány feledtette a nagy meleget. A szakadék oldalfalai közel 200 méter magasságban zárják közre azt a kis patakot és a gyalogutak mely végigvezet a hatalmas sziklatornyok között. A hasadókhoz fűződő monda Szent László király imájának tulajdonítja a hasadók keletkezését. Innen érkeztünk Maros megye központjába, Marosvásárhelyre, az itt élő magyarok kulturális központjába. Sütő András városába. A művelődési palota színes majolika tetőzete már messziről magára vonja a figyelmet, de nem kevésbé szép a belső tere sem. Lépcsőházának üvegfestményei Petőfit, Jókait, Kossuthot Kerámiavásár Korondon Virágcsokrok az aradi hős tábornokoknak (A szerző felvételei) ábrázolják, és az első emeleti tükörteremben tizenkét festett üvegablak a székely mondavilágot ábrázoló jeleneteket mutatja be. A Teleki Téka, mely utpnk következő látnivalója, Teleki Sámuel, Erdély kancellárjának páratlan gyűjteménye. Innen tettünk egy kitérőt Koronára, mely nem csupán a vasas-kénes fürdőjéről, hanem főként a fazekasságáról híres. Autóbuszunkkal átmentünk a Nagy- és Kis-Küküllő dombhágóján, és a romániai német nyelvű lakosság központjába, Segesvárra érkeztünk. A vár megtekintése után a fehéregyházi csatatéren haladtunk keresztül, felkerestük a Petőfi-múzeumot, a turulos emlékművet. Csakhamar megérkeztünk Erdély legszebb fekvésű városába, Brassóba, mely a Barcaság medencéjének déli részén egy védett katlanban fekszik. Itt magasodik a város fölé a Cenk-hegy, melyről csodálatos a kilátás az óvárosi utcákra. Páratlan szépségű a régi városháza, mely eredetileg a céhek tanácsának háza volt. Az európai gótika remekműve a fekete templom, melynek egy tűzvész során feketedtek meg a falai. Belülről csodálatos keleti szőnyegek díszítik, mely a város kereskedőinek fogadalmi ajándéka. Útközben megtekintettük még a fogarasi várat, majd a Fogarasi-havasok tövében folytattuk útunkat Nagysze- benbe, majd Gyulafehérvárra. Itt áll Erdély legmonumentá- lisabb román kori építménye, a püspöki székesegyház. A templomban találhatók Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné és János Zsigmond szarkofágjai. Itt van Corvin János, Báthori András, Bocskai István és I. Apafi Mihály sírja is. A sírokat és síremlékeket az évszázadok során feldúlták és kirabolták, viszont épségben maradtak a vár kapui, melyek közül az alsó és felső Károly-kapu a legszebb. Itt töltöttük utunk utolsó éjszakáját, este a hangulatos búcsúvacsorán a magyar csoport tiszteletére á zenekar tsárdást játszott. Hazafelé vettük utunkat. Megálltunk még „magos” Déva váránál, a Hunyadi-család fészkénél. Vajdahunyadnál és Aradon. Ez a város leginkább az 1849. október 6-i dátummal kötődik történelmünkhöz. A tizenhárom vértanú tábornok síremléke egy libalegelőn magasodik, a meg- illetődött váci turisták negyven virágcsokrot helyeztek el a hős tábornokok emlékművénél. Ezután már Nagylak, a határ következett... Papp László Mi, hol, mikor Két estén a Madách Színkör zi frissességét, minőségét. Es lehetővé teszi a kevésbé pazarló fogyasztást. Aratás előtt mindig nagy az izgalom: milyen lesz a búza, milyen lesz a belőle őrölt liszt? És milyen lesz az új kenyér? A szakemberek szerint az idei csupán közepes minőségű, ám nem lesz belőle rossz kenyér. Talán még jobb is lesz, mint az idei vagy a tavalyi volt, amelyet a Kermi ellenőrei csak közepes- nem minősítettek... Az üzletekben már a múlt héten rendeltek az ünnepekre. Hallottam, amikor az egyik szállító kérdezte: nem- zetiszincimkés kenyeret hozzak? A boltvezető, természetesen, igennel felelt... Az ünnepi kenyeret talán a vásárlók is nagyobb megbecsüléssel fogadják és fogyasztják — talán nem kerül sem a kukába, sem a malacok elé. Jó lenne, ha igy lenne — és nem. csak az ünnepen, és nem csak a kenyérrel. Egy nemzet felnőtt voltát az is bizonyítja, mennyire becsüli az értékeket, értékeit. Legyen szó akár a múlt egy emlékéről, akár egy darab kenyérAugusztus 17., hétfő: 14 órától számítógépes játékokat vezet Princz Miklós a szigeti úttörőtáborban. — Este 21 órakor Zebegényben, a Fagyöngy vendéglő kertjében a váci Madách Színkör bemutatja Burns —Villon Vidám koldusok című verses játékát. Augusztus 18., kedd: Verőcemaroson, a nagyközségi sporttelepen sportolási lehetőség labdarúgó és tenisz sportágakban. — A szigeti táborban 14 órától repülőmodellezésre oktat Csizmarik Ferenc. Augusztus 19., szerda: 10 órakor a művelődési központban a Figurina Bábszínház bemutatja a Cserkesz meséit. — A pedagógusklub vezetősége meglátogatja nyugdíjas kartársait. — A Váci Izzó ma Pécsett játszik. Augusztus 20., csütörtök: Alkotmánynapi ünnepségek és programok. — 16 órakor természetvédelmi kiállítás nyílik a Börzsöny Múzeumban. — 17 órától térzene Zebegényben, a Petőfi téren. — A Madách Imre Művelődési Központ előtt (rossz idő esetén az aulában) utcabál. Augusztus 21., péntek: 19 órakor a vácrátóti botanikuskertben a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertezik, Kovács János vezényletével. Műsorukon négy Mozartom szerepel. — 20.30-kor.a ze- begényi Kálváriadombon a Madách Színkör bemutatja Shakespeare A vihar című tragédiáját. Augusztus 22., szombat: 8tól 12 óráig, szombat délelőtti meseszolgálat a művelődési központban. — 17 órakor kezdődik a Vác—Rába ETO NB I-es labdarúgó-mérkőzés a sportstadionban. Augusztus 23., vasárnap: Ezen a napon zárul Rátkai György grafikusművész kiállítása a Hincz Gyula-gyűjtemény épületében. ISSN 01!3—2739 (Váci Hírlap)