Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-17 / 193. szám

1987. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ Dömös és a Duna az Ördögsziklától DömsödncI a Duna-part horgászparadicssm Dömös és Dömsöd a Duna két partján Kényszerkapcsolat és hídverés Z Dömös a Duna U alakú 4 kanyarulatának jobb, Döm- '4 söd pedig a Ráckevei-Du- '4 na-ág bal partján fekszik. ^ A közigazgatásilag Ko- í marom, illetve Pest me- 4 gyéhez tartozó települése- £ két csaknem 100 kilométer ^ választja el egymástól, 4 mégis — nevük hasonló- í sága miatt — gyakran ösz- ^szeté vesztik a települése- ^ két. Bosszantó bonyodal- ^ mák származnak ebből, ^ amelyeken utólag persze ^ mosolygunk. Megesett, ^ hogy eltévedt turisták a | dömösi parkolóban Döm- 4 söd társközsége, Apaj- 4 puszta iránt érdeklődtek, ^ avagy Dömösre érkezett ^ egy dömsödi úttörőcsapat ^ győzelméről szóló értesí- ^ tés. Máskor a Kútvölgyi £ Kőrjiáz egy zárójelentése ^ bolyongott a két község 4 között, majd Papp Gábor 4 grafikus emlékkiállítását '4 Dömsödön keresték a dö- ^ mösi galéria helyett. A '4 hajdani dömsödi Dunatáj '4 Tsz zárszámadó közgyűlé- ^ se pedig — igaz, már '4 több mint egy évtizede — 4f ünnepi műsor nélkül ma- 4 radt, mert Haumann Pé- 4 tér és színésztársai téve- '4 désből Dömösre mentek. Királyi központ Ezek a történetek, másrészt mindkét település történelmi múltja, végletesen más ter­mészeti, földrajzi, ugyanak­kor sok mindenben hasonló adottságai és esetleges jövő­beni kapcsolatai sugallták, hogy együtt mutassuk be — igaz csak villanásszerűen — nevezetességeiket. Dömös vadregényes, he- gyes-völgyes Duna-parti tele­pülés, a Börzsöny délnyugati lábánál. A turisták Pilis ka­pujának nevezik, hiszen a ha­jóállomás a Dobogókőre ve­zető turistaút egyik kiinduló­pontja. Gyors vizű patakok vájták a Rám-szakadékot és a Lukács-árkát. Ez a vidék a honfoglalást követően je­lentős kulturális központtá vált a XI. században. Az Ár­pád-házi királyok szívesen tartózkodtak itt. Gerevich László doktor ásatásai föl­tárták a feltehetően Álmos herceg által, a XII. század­ban építtetett prépostságot, és a korábbi földvárakat is. Ki­rályi sorstragédiák színhelye Dömös, hiszen a legenda sze­rint itt szakadt le I. Béla alatt a trón, avagy rászakadt a mennyezet, ami végzetét okozta, majd itt vakíttatta meg Könyves Kálmán 1113- ban Álmos herceget és fiát, az akkor tízéves II. (Vak) Bélát. Nemcsak a prépostsági ro­mok érdemlik meg az íue ki­rándulok figyelmet, hanem a XVÍI1., illetve XIX. szazadban épült katolikus es református templom, a pestisjárvány em­lékére emelt Minaszentek ba­rokk kápolna is. Dömös szei- lemi hagyományait íeleiesztik és folytatják a baráti kül­tagjai. Elnökük Vertei József beiyegtervezó grafikus. Dö­mös barátainak köre éppen tíz éve aíakuit meg, hogy a történelmi múlt kutatását támogassák. Az utóbbi évek­ben azonban főleg a jelen gondjainak megoldásában segítettek. A Dunakanyarban talán Domöst érinti legin­kább a vízlépcső megépítése. Erős Miklós tanácselnökkel egyeztetve, összefogva védik a lakosság érdekeit, a termé­szeti környezetet. Terveik szerint az idén üdülőhelyi al­bizottságot, alakítanak, s eb­ben a hónapban megrendezik a dömsödi napokat. A galé­riában Szabó Vladimir, Ko­vács Lajos, Szűcs Ilona, Püs­pöki István, Vertei Beatrix és Vertei József munkáit ál­lítják ki, hangversenyt szer­veznek, s a galéria melletti nagy teremben megtekinthető a kilencszáz éves múltra visz- szatekintő helytörténeti gyűj­temény. Dömös szellemi hagyomá­nyait képzőművészek terem­tették meg, Krutsay Ferenc, Glotter Gyula, Poll Hugó és Pásztor János, de Dömös szü­lötte Zelovich Kornél akadé­mikus is, a világhírű közle­kedésügyi szakember és több­ször is itt nyaralt Babits Mi­hály, mintegy hatvan költe­ménye így Döntőshöz kötő­dik. Kalász és kard Dömsödről ugyanúgy, ahogy Döntősről az Üj magyar le­xikon csak pár mondatban szól, pedig a tihanyi apátság jobbágyközségéről, az 1938- ban Döntőshöz csatolt Dabról már 1085-beli királyi oklevél tesz említést. Az írásos do­kumentumok szerint tehát a Pest megyei település is ki­lencszáz éves múltra tekint vissza, a történészek szerint pedig már 3500 évvel ezelőtt lakott volt. Dr. Sitnikiewicz A Duna Döntősnél. (Vertei József grafikája) László tanácselnök, aki ko­molyan foglalkozik Dab— Dömsöd helytörténetével, nem engedi, hogy a közös közigaz­gatás elfedje, elhomályosít­sa a más-más történelmi múltat. Dab címerében búza­kalászok. Dömsödében pedig szőlő, bor és kard látható. Másfajta emberek lakhatták a két települést, s a közös gon­dolkodás mellett a különbö­zőségekre is oda kell figyel­ni. Hiába a nagy történelmi múlt, mert itt a tatárjárás és a török hódítás mindent el­pusztított. Kiskunlaeházától Paksiq 300 négyzetkilométe­ren tizenöt település közül tíz a földdel vált egyenlővé a törökök uralma alatt. Ebből a korszakból származik az a történet, hogy Balassi Bálint tizenöt főnyi csapatával vá­sárt ütni ment Dömsödre, de Eger vára felé haladva meg­támadták a törökök, s csak páran értek Egerbe. A múlt századból megmaradt emlé­kek, a két református és egy katolikus templom, az a két ház, amelyben a Petőfi csa­lád lakott a szabadságharc előtt, és a nagy tölgyfa a Dana-parton, ahol Petőfi Sán­dor a Piroslik már a fákon a levél... versét írta —r a ha­gyományok szerint. A Petőfi- emlékbizottság, amelynek ve­zetője a nyugdíjas pedagó­gus Takó Miklós, Lázár Jó- zsefnéval, az iskola és Stein Jánossal, a művelődési ház igazgatójával, s több peda­gógussal helytörténeti gyűj­tőmunkát kezdett el. Mentik a kultúrházat és a régi pa­raszti életformát idéző hasz­nálati tárgyakat, amely a terv szerint egy faluházban kerül elhelyezésre. Fejlődő turizmus Dömsödöt mintegy hatez­ren, ötször annyian lakják, mint Dömöst. Dömsöd nem üdülőterület, pedig nyáron tízezerre nő a lakosság. A tu­risták, az üdülők leginkább horgászni jönnek, avagy Döm­söd társközségébe, Apajpusz- tára mennek pásztornapokra vagy csikósbemutatóra. Ahogy Dömös a Pilis kapuja, úgy Dömsöd a Kiskunságé, a nagyalföldi síkságé, a Kiskun­sági Nemzeti Park észak- nyugati bejárata. Mindkét település fejlődő idegenforgalmi központ. A ta­nácsok közötti kapcsolatfel­vétel hasznos tapasztalatcse­rével’ 'járhat, s a két egyesü­let, a Petőíi-emlékbizottság és a Dömös barátainak köre egymás kölcsönös meglátoga­tásával, kirándulásokkal, te­vékenységük kölcsönös meg­ismerésével a kellemetlen, bosszantó történetek, kény­szerű kapcsolatok sorát meg­szakítva kellemes élmények­kel gazdagíthatná a két te­lepülés életét. Ujj írisz Tv-FIGYELÖ' Carelli. Ez aztán az iga­zi csevegő! — csettinthetett jókedvűen az a néző, aki ko­rábban még nem hallotta tár­salogni világhírű operaéneke­sünket, Carelli Gábort. Aki pedig már megízlelte és poip- pásnak találta az ő monologi- zálását a rádióban, nos, az a zene- és anekdotarajongó elé­gedetten dőlhetett hátra, mond­ván: a tengerentúlra elszár­mazott hazánkfia a kamerák előtt is igazi önmagát adja, az­az csak úgy árad belőle a szé­pen megfogalmazott, ízes­zamatos szózuhatag. Gigli egykori tanítványa és pártfogoltja, a New York-i Metropolitan több évtizeden át csillogó sztárja tehát már legelső alkalommal csatát nyert a budapesti televíz’ó ban. S nyilván ugyanígy fog diadalmaskodni még öt estén át, hiszen Vitray Tamásék ép­pen egy fél tucat alkalommal nyújtják át azt a képes-han­gos memoárt, aminek ez a hajdani kis jogász az első szá­mú főszereplője, igazán meleg fénnyel világító csillaga. Dicséretére az imént emlí­tett beszélgetőtársnak, ő ezút­tal is képes volt gyakorolni az önmérséklet erényét és szin­te bele sem kérdezett ebbe a csobogásba. Ha nagynéha még­is elhagyta ajkait egy-két ér­deklődő szó, az mindig csak azért hangzott el, hogy a visz- szarévedés ne térjen el a fő­sodortól, vagyis mindig az fo­galmazódjék meg, ami a kar­riert illetően a legfontosabb, a legközérdekűbb és persze a legérdekesebb. Mint ahogyan mintapéldá­ja ez a pályafutás az éne­kessé — s közben a jellem­mé, személyiséggé — válás­nak, ugyanúgy tanítanivaló az a televíziós megörökítés is, ahogyan Carelli Gábor most a magyar nézők elé kerül. SzOHISZédok. Amikor el­indult útjára a Szomszédok című teleregény, azon mor­fondíroztunk ebben a rovat­ban, hogy ugyan tényleg élet­képes lesz-e; ha él, meddig él. Ismerve ugyanis vonatkozó közállapotainkat, el lehetett képzelni, hogy az állandó szereplésre fölkért színészek egyike-másika egyszer csak azt mondja, néki fontosabb — ne­tán jövedelmezőbb — külföldi munkája akadt; hogy az a maszk, amelyik az előző foly­tatásban egy bajuszt is magá­ban foglalt, az a következőben pucéran jelenik meg; s hogy az, akit egyszer Pistának szó­lítottak, esetleg Karcsiként folytatja (ha folytatja) cset- lését-botlását. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy semmi ilyesmiről nincs szó a Horváth Ádám dirigál­ta, Miskolczi Miklós, Szabó György és Polgár András ír­ta filmben. Az epizódok pasz- tellnyomású képeskönyvként, komótos ritmusban, pontosan követik egymást kéthetes idő­közönként, s az az előfizető, aki a Szabó családot, ezt a ródiótörténeti csodát is hall­gatja időnként, egyáltalán nem panaszkodhat: ezek a mentő­orvosék. idegenforgalmisék meg a többiek is vannak any- nyira érdekesek, hogy rájuk lehet pazarolni azt a csekély­ke harminc percet. Talán azért is, mert Belia Anna dramaturg igen ügyesen szöveti ezt a mai mesét. Ha csak teheti, egy-egy újabb fi­gurát mindig beleültet a ring- lispílbe — legutóbb Koltai Já­nos szakállas alakja keltett izgalmat a szép kozmetikusnő kocsijában —, a jeleneteket pedig bátor kézzel szabja el- viselhetően kurtára. Persze hogy tolsztoji mélységekkel, Agatha Christie-i izgalmakkal nem tud szolgálni ez a bátor különítmény, de amit felvál­lalt, becsülettel teljesíti. Csak így tovább még néhány hó­napig, évig! LégiÓSOk. Hanem azokat a megállapodásokat, amelyeket a külföldre szerződött magyar focisták szignáltak, éppen nem mindig tartották be az alkal­mazó sportklubok. Tanú rá az az Idegenlégiósok című két­részes riportfilm, amely a Szép volt, fiúk elnevezésű helyzet- elemzés betétjeként került a képernyőre. Más világ, más paragrafusok, más erkölcsök. Csak az vágjon bele a profi­életbe, aki körülbelül olyan legény, mint Fazekas Laci: ő a pályán is szorgalmasan tel­jesített, s közben még a fla- mand (!) nyelvű edzői fő-fő iskolát is elvégezte. Ha vala­kinek, neki igazán kijár a tisztelgés: Szép volt, fiú... Akácz László Beszélgetések Castróval Fidel és a vallás 171061 Castro korunk meghatározó *• személyisége, a Kubai Kommunista Párt, a kubai forradalom vezetője. So­kat írtak már róla és sokféleképpen. Most egy beszélgetést adott közre a Kossuth Könyvkiadó, amely négy este 23 órán át tartott Frei Betto domini­kánus szerzetes és Fidel Castro kom­munista vezető között. Már az önma­gában is érdekes, hogy egy szerzetes és egy kommunista hosszasan beszél­get egymással, még érdekesebb, hogy ennek a beszélgetésnek a tárgya a val­lás, mégpedig két eszmevilág képvise­lője között. F. két világ azonban több ponton is találkozik, és a véleménykü­lönbségek elismerése mellett a beszél­getőpartnerek a közös pontokra he­lyezték a hangsúlyt. Ismert, hogy Latin-Amerikában ha­talmas erők mozdultak meg az utóbbi években, évtizedekben! Pozitív irányba terelni ezeket az erőket; ezt tartják feladatuknak a kontinens érdekeit fel­ismerő államférfiak, politikai és szel­lemi vezetők. A latin-amerikai egyház a felszabadítás teológiájával, a konti­nens szocialista útra lépett országai pe­dig társadalmi rendszerükkel töreked­nek a földrész gondjainak megoldásá­ra. Ezért is érdekes ez a beszélgetés­sorozat. Érdekes azért is, mert egy olyan kommunista forradalmár véle­ményét tartalmazza, akinek megnyilat­kozásaira mindig figyelnünk kell. Nemcsak azért, mert sok újat mond, hariem azért is, mert hallatlan szug- gesztív erővel, meggyőződéssel mond­ja, képviseli elveit. A könyv tartalmát egy recenzió ke­retében lehetetlen visszaadni. Olvasni kell, elgondolkozni rajta, amit Castro mond, s ahogyan mondja. A beszélge­tések során feltárul egy nagyon érde­kes életút, amelyet Castro megtett. őszintén vall származásáról, nevelte­téséről. Nagyszülei még szegénypa­rasztok voltak, apja már fuvaros, majd a környék egyik leggazdagabb földbirtokosa, földbérlője. Castro már kisgyermekkorában, alig négyévesen elkerült a szülői háztól, előbb ismerő­seinél a városban nevelik, majd be­adják különböző egyházi Iskolákba, kollégiumba, végül is a piaristáknál érettségizett. Castro megvallja, hogy szülei vallásosak voltak, különösen édesanyja, aki gyakran imádkozott, de gyermekeitől már nem követelte meg ugyanazt. A beszélgetésekből megtudjuk azt is, hogy miképpen lett forradalmár, hogyan szervezte meg a Moncada laktanya ellenj felkelést, majd miként lett gerillaharcos, s hogyan vezette győzelemre a forradalmi erőket. Az események felelevenítése mellett ki­bontakozik a forradalmi harc történe­te, az az álláspont, amelyet Fidel Castro a társadalmi, vallási kérdések­ben elfoglal. Véleménye szerint egy forradalomban számos döntő jelentő­ségű erkölcsi tényező játszik szerepet. Országaink túlságosan szegények ah­hoz, hogy — mondotta Castro — az embereknek gazdag anyagi javakat ad­hassanak, de igenis megadják az egyenrangúság tudatát, megadják az emberi méltóság tudatát. Castro elme­sélte, hogy amikor protokoll-látoga- tást tett Silva Henriguez bíborosnál Santiago de Chilében, beszélt annak szükségességéről, hogy „népeinkben keresztényeknek és forradalmároknak össze kell fogniuk”. Ez nemcsak Ku­bának érdeke, hanem az egész Latin- Amerikának. A látogatás során a bíboros megaján­dékozta a kubai vezetőt egy bibliával, s megkérdezte, „ mcs-e ellenére”. „Már miért volna? — monda Fidel. — Hiszen ez nagyszerű könyv, magam is olvastam, tanulmányoztam fiatal ko­romban. Most majd feleleveníthetek számos dolgot, ami érdekel.” A kubai vezető más kérdésekben is kifejti véleményét. A kapitalizmust bírálva Castro kijelentette, hogy ezer­szer több az egybeesés a keresztény­ség és a kommunizmus között, mint amennyi a kereszténység és a kapita­lizmus között valaha is lehetne. Sze­rinte tiszteletben kell tartani az em­berek meggyőződését, hitét, felfogásu­kat. Mindenkinek legyen meg a saját álláspontja, a maga hite. De a mind­annyiunkat érintő emberi problémák azon területén, amely mindannyiunk­ra kötelességeket ró, éppen ezen a te­rületen kell együtt munkálkodnunk. Kifejtette azt a nézetét is, hogy nem kell ellentétnek lennie a társadalmi forradalom és a lakosság vallási esz­méi között. Forradalmi harcukat a legszélesebb néprétegek részvétele jel­lemezte. Más alkalommal elmondotta, hogy sokszor foglalkoztatta a kérdés: a társadalmi igazságeszméknek vajon miért kell összeütközésbe kerülniük a kereszténységgel? Meglehetősen jól ismerem — mondotta — a keresztény tanokat és Krisztus szavait. Vélemé­nyem szerint Krisztus nagy forradal­már volt. Ez az én véleményem. Olyan ember volt, aki egész tanítását az egy­szerű embereknek. a szegényeknek szentelte, hogy küzdjön a visszaélések, az igazságtalanságok ellen, küzdjön az ember megaláztatása ellen. T ehetne még az idézeteket citálni, hiszen a 250 oldalas könyv tartal­ma felöleli Castro egész filozófiai fel­fogását, a kommunista eszmék iránti elkötelezettségét. Egyben Frei Betto és Fidel Castro beszélgetése azokat a kö­zös gondokat , tárja fel, izgalmasan rendhagyó stílusban, amelyek sokakat foglalkoztatnak; miként lehetne Latin- Amerikában pozitív irányba terelni azokat a hatalmas erőket, amelyek a szegénység eilen, az ember felszabadí­tása érdekében akarnak cselekedni. Gáli Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents