Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-17 / 193. szám

I98Í. AUGUSZTUS 1t; HÉTFŐ 3 Hét végéia a dinnyeföldeken Ne a juhok csemegézzenek Kóstoló az út szélén. (ErdSsi Ágnes felvételei) (Folytatás az 1. oldalról.) zet. Persze az elemi károkra is a termelő fizet rá, hiszen jövedelmének 24 százalékát kellene a biztosítónak adni, s mindezért lehet, hogy jóval kevesebbet fog visszakapni. Ám ennél is nagyobb gond jelen pillanatban az, hogy nincs összehangolva a terme­lésük és a piaci igényék. A külkereskedelmi vállalatok számlájára írható, hogy mi­közben az országban a külön­böző egzotikumok behozatalát megoldják, addig az itt meg- termő értékek elhelyezését nem tudják biztosítani. A nyakán marad A szakember, miközben az egyelőre még bizonytalan sor­sú dinnyék, után hajlong, el­mondja, hogy az ő családja a ceglédi I/enin Termelőszövet­kezettől bérelt, földet, s ezért velük szerződte le a termés jó részét. Ám ez a szerződés szinte semmit sem jelent, hi­szen, ha a gazdaság el tudja adni a gyümölcsöt, akkor át­veszi, ha nem talál vevőre, akkor a termelő nyakán ma­rad. Nagy Istvánná., miközben az unokáját irányítja, elpa­naszolja. hogy amíg a koráb­bi években a maszekok sor­ban álltak a tábla szélén, most egyszérűen nem kell nekik a jó áru. Ma mar nem sokat számít a szaktudás, il­letve a dinnyetermelésben szerzett tekintély; csak az a lényeg, hogy valaki egy jó kis utánfutós autóval rendel­kezzen, amivel a kiskereske­dőknek helyébe viszi a gyak­ran gyengébb minőségű zöld golyókat. Ezt a kiszolgálást sokan meg is szokták, s most már az sem tűnhet furcsának, hogy a termelők által kilón­ként 5 forintos áron eladott termést a fővárosban vagy néhány keresettebb niacon 10—18 forintért értékesítik. Sajnos a megfelelő ellenőrzés hiányát vagy éppen lehetet­lenségét sokan' ki is használ­ják, s tekintélyes keresetre tesznek szert a kistermelők és a vásárlók rovására. Ötven forintért A gazdák elmondták, hogy a piaci bizonytalanság ellené­re — amit a Csehszlovákiába induló export akadozása is elősegít — most gyorsan kell cselekedni, nehogy a dinnye túl érett legyen, s éppen ezért a ■ ' szedésbe bevonnak jó néhány bérmunkást is, akiknek a fizetése ugyancsak megemeli a költségeket, hi­szen ma már legfeljebb 50 forintos órabérért hajlandók dolgozni. Ilyenkor nincs hét­vége vagy pihenés, egy a lé­nyeg, hogy idejében leszed­jék^ a termést,, . és megfelelő szállítóeszköz is a rendelke­zésre álljon, hiszen ezt a ter­melőszövetkezettől hell igé­nyelni. Azt pedig, hogy hova kell szállítani, gyakran csak az utolsó pillanatban lehet megtudni, mint ahogy azt is; sikerül-e egyáltalán túladni a szállított mennyiségen. Ahogy. Nagy Istvánná, a még mindig óriási munkabí­rású nagymama elmondta: 1952 óta termelnek itt a kör­nyéken dinnyét, de ilyen bi­zonytalanságban még nem nagyon voltak. Nem volt elég, hogy a 16 hektáros területre kipalántázott növényeknek több mint egynegyedét el­pusztították a hangyák, vala­mint kétszer elverte a jég a termést, és 34 fokos hőség is emésztett a maradékból, most még ennek a mennyiségnek az értékesítése is akadályok­ba ütközik. Az évek hosszú során a költségek fokozatosan emel­kedtek, az árak pedig alig változtak, ők mégis csinálják, mert ahogy mondják, ez nem■ szakma, hanem hivatás, amit nem lehet csak úgy ab­bahagyni. Márciustól szep­temberig itt laknak a tábla szélén, s most már el sem tudnák képzelni másként az életüket. Az unokák is dol­goznak az iskola befejezésétől az új tanév kezdetéig, s ez bennük is olyan nyomokat hagy, amelyeknek köszönhe­tően nem kell attól félni, hogy kihalnak a dinnyések. Van utánpótlás Szabó Erzsébet, az egyik unoka is már kora reggel óta talpon van és segít a szülőknek, illetve a nagyszü­lőknek. A sok munka ellené­re nagyon szereti a dinnyét, s ha elvégzi az óvónőképzőt — ahol most a második évet fejezte be —, nem lehetetlen, hogy folytatója lesz a családi hagyománynaK. Persze ehhez az kell — ahogy az édesapja is mondta —, hogy jövője le­gyen a dinnyetermelésnek. A piaci viszonyoK ugyanis már- már egészségtelenül hatnak, s a bizonytalant ők sem szere­tik. Javasolták már a gazda­ságnak, hogy garantált áron vegyék át tőlük a dinnyét, azpaban az átvett ternaés biz­tos eladását, nem tudják sza­vatolni, s így az ajánlatra nem érkezett, nem érkezhe­tett' Kedvező válasz. Éppen ezért nem tudnak mást tenni, mint hogy hét végén és hét­köznap is keményen dolgoz­nak, s ha nem sikerül túlad­ni az egészen, hát ősszel rá­engedik a juhokat, s azok csemegéznek a felesleges ter­mésből. B. Gy. Leszállás után a vitorlás gépek Hadárként szárnyra kelnek Nekik nemcsak térkép e táj Az eligazítást befejezték, a gépek motorjait sorban egy­másután elindítják, s meg­kezdődhet, fegyelmezett rend­ben, a felszállás. A dunakeszi repülőtéren az utóbbi napok­ban az imént leírt jelenet több­ször megismétlődik, hiszen az augusztus 20-i légi parádé résztvevői itt gyakorolják a látványos repülősprogramot. Az MHSZ pilótái o hét végén sem pihentek, fáradhatatlanul gyakoroltak, hiszen nekik, ez a bemutató egy évente ismét­lődő vizsgával is felér. Sajnos az. elmúlt esztendőben az idő­járás nem fogadta kegyeibe a levegő akrobatáit, s. most bízva a három a magyar igazság mondás igazéban, mindenki nagy izgalommal várja, hogy bemutathassa tu­dását, a levegőben töltött sok-sok óra eredményét. Sárkány a Dunában Mint azt Szepesi József ez­redes, a honvédelmi szövetség repülöfőnöke elmondta, a ka­tonai repülőkön és helikopte­reken kívül ők csak félszáz légi - járművel vesznek részt a parádén. A repülőfőnök 36 évig teljesített szolgálatot, mint. vadászpilóta, négy éve viszont átkerült az MHSZ-, hez, s most ő irányítja a fel­készülést és a gyakorlatot. Korábban még részt vett az április 4-i díszszemlén, most már csak alkalomszerűen ül a botkormány mögé. Ettől füg­getlenül jogosan lehet büszke teljesítményére, hiszen csaknem négyezer levegőben Szedni sem gyerekjáték. Ta­vasztól őszig kemény munka vár a dinnyésekre Erről olvastam Hiánygazdálkodás Amerikában M ost már tudom; Amerikában is hiány- gazdálkodás van. Mielőtt elárulnám, honnan tudom, néhány szót arról, amit la­punkban olvastam. Egy héttel ezelőtt, a szombati számban két panaszos levelet közöltünk. Az egyik írója a Pille nevű sört hiányolta. Állítása szerint a nyári melegben sokan fogyasztanák ezt az alko­holszegény, kellemes, üdítő hatású italt, de nem kapható. A sörgyár illetékese a szo­kásos választ adta. Ha van igény, lesz Pil­le. Az igényt azonban a szociológusok még nem mérték föl, így hát a söripar sötét­ben tapogatózik. A boltosak szerint a Pille nem túl népszerű, rövid a szavatossági ideje, ezért félnek tőle. Tehát a kereske­dők sincsenek tisztában az igényekkel. El­lenben van javaslatuk. Igyunk Nektár sört, az is alkoholszegény. Elképzelhető, mit szólnak ehhez a Pille rajongói. Még ilyet! A Pille és a Nektár íze egy napon nem is említhető. Másik olvasónk a vecsésiek dobozos ká­posztáját hiányolja. Érden lakik, kereste már a szomszédos településeken, sőt Bu­dapestre js elutazott, annyira ízlik neki. Amerika a korlátlan lehetőségek hazá­ja, ilyesmi azonban ott nem fordulhatna elő. Az eltűnt Pillét, a dobozos káposztát vagy bármi mást ott a kutya sem keres­né. Egy amerikai minden megjegyzés nél­kül meginná az eléje rakott Nektárt, s a bármilyen káposztából készült cvekedlit is zokszó nélkül bekebelezné. Amerikában valami olyasmi hiányzik, amit aligha lehet pótolni. Az ízek iránti finom érzék. Ami bennünk, vagy a japá­nokban megvan. A Japán csoda japán szemmel című könyvben ír le egy jellem­ző esetet a szerző Makoto Kikuchi. New Yorkban fölment a kilátótoronyba, szem­ügyre venni a rakparton kiütött tüzet. Egyúttal kipróbálta a toronyban található jópofa dolgokat. Például a hanglemezfel­vevőt, amely rögtön lemezre vette a hang­ját. A jópofa dolgok szemrevételezése köz­ben megszomjazott, körülnézett hát, van-e Coca-Cola. Csak Pepsit átrultak. Mit csi­nált a japán? Lement a földszintre ital nélkül. Akárcsak mi. Csak Nektár van? Akkor nem iszunk. Később Makoto Kikuchi úr elpanaszol­ta ezt amerikai ismerősének. Az elképedt. Mi különbség van a Coca és a Pepsi kö­zött? — kérdezte. Amikor a japán el­mondta, hogy az izük különbözik, ő ma­kacsul állította, a Coca és a Pepsi egy­forma. — Sajnálom önt, mivel nem érzi ezt a különbséget — mondta Makoto Kikuchi úr. — Sajnálom önt, mivel érzi ezt a kü­lönbséget — válaszolta az amerikai. Makoto Kikuchi évtizedek óta jár Ame­rikába, tapasztalatai mérvadónak tekint­hetők. Beszámolója szerint ebben a tekin­tetben a legtöbb amerikai hasonlít isme­rősére. Amerika ízetlen ország. Japánra fordítva: erre a hatalmas országra az ízek hiánya jellemző. E zzel az óriási hiánnyal gazdálkodnak az ottani világhírű gazdálkodók. Ez a fajta hiánygazdálkodás sokkal egysze­rűbb, mint a miénk. Nálunk a gazdálko­dók folyton panaszkodnak. Alig készült el a milliomodik termékféle, az újságokban máris megjelennek az újabb igények to­vábbiak iránt. Ezt lehetetlen győzni, mon­dogatják lehangol tan. Az igények utáni ro­hangálásban a képzelőerő sem szárnyalhat. Bezzeg Amerikában. Gondtalanul alkothat­nak. Biztosak lehetnek abban, hogy bár­mit találnak ki, honfitársaik megveszik, megeszik, használják. Jé, hát még ilyet, tapsikolnak örömükben, s addig bíbelőd­nek a jópofa dologgal, mígnem valami új­ba botfának bele. ízetlenül, igénytelenül. Kör Pál töltött óra után egy nagyon látványos programot hozott össze segítőivel. Ebben a mű- repülőkön és a kötelékrepü- lőkön kívül szerepet kapnak majd a sárkányrepülők, illet­ve a vitorlázók, s utóbbiak közűi egy a Dunára is le }og szállni. Az egyre izgalmasabb mu­tatványok hatására bizonyára sokan vannak, akik azt hi­szik, hogy a fejlettebb techni­ka segítségével ma sokkal könnyebb megoldani egy-egy bravúros feladatot, mint ko­rábban. A parancsnok véle­ménye szerint azonban ez egy tévhit a sok közül, hiszen a műszaki színvonal emelke­désével a szaktudásnak, is együtt kellett fejlődnie, mert csak így oldhatók meg a pilóták elé tűzött egyre ösz- szetettebb feladatok. S nap­jainkban az érdeklődés ugyan egy kicsit visszafogottabb a repülés iránt,' ám amíg ilyen színvonalas technika van a honvédelmi szövetség tulaj­donában, addig nem kell tar­tani az utánpótlás hiányától. Motoros és vitorlás Oláh Endre alezredes most vesz részt tizedik alkalommal a légi parádén. Most 30 éve az MH.SZ-nél repül, de csak több év után került a vitor­lásvontatókhoz. Ügy mondja, hogy ez tulajdonképpen egy kétszemélyes csapatmunka, amely a közepes fizikai igénybevétel mellett óriási idegi és szellemi fegyelmet; kényszerít mind a motoros, mint a vitorlás gép vezetőjé­re. Kétezer-ötszáz levegőben töltött óra után neki ez már könnyen megy, s általában a vitorlázóban sem kezdők ül­nek. Ezekre a bemutatókra ugyanis nem kijelölni szokták, az embereket, hanem azok közül választják ki a legal­kalmasabbakat, akiknek tisz­tában vannak a tudásával. Éppen ezért a légi parádén' részt venni elismerést is je­lent. S hogy a repülősök csa­ládja ilyenkor hogyan viseli el a családfő hiányát? Csak­úgy, mint máskor, ha éppen fel kell szállni. Egy kis mor- golódás. aztán mérhetetlen büszkeség. Ez a pilóták min­dennapjaihoz tartozik. S ha valakinek az jutna eszébe, hogy meséltesse őket élmé­nyeikről, gyakran hallgatás a válasz. Ók ugyanis bár kitű­nő pilóták, de a levegőben mindenkivel előforduhatnak műszaki vagy egyéb hibák, amiről senki sem beszél. Vi­szont annál inkább megjön Tartálykocsiról töltik fel a tankot a szavuk, ha egymás munká­ját kell értékelni, s ilyenkor bizony nem tisztelik sem a kort. sem a tapasztalatot, kertelés nélkül elmondják a hibákat is. Persze csak re­pülősbe!'kekben.-S erre ilyfen bemutató alkalmával is iga­zán nagy szükség yán, hiszen egy kis tévedés is elóg, ■ hogy százak munkáját tönkretesze, a veszélyhelyzetekről nem is beszélve. r Sikeres leszállást! Jenei Zoltán az MHSZ Postás Repülőklubjából jött el a felkészülésre. .• Egyelőre mint tartalék szerepel a csa­patban, s éppen ezért min­den figurát be kell gyakorol­nia, hiszen nem lehet tudni, hogy kit kell helyettesítenie. Neki ez az első éles bevetése, s mindössze 150 órát töltött vitorlázva a levegőben. Nagy szerencsének tartja, hogy ennyi mester közt remélhe­tően ő is pályára léphet, s végre bizonyíthat. Itt ugyanis nem elég a kiválasztottak csapatába bekerülni, dolgozni kell tisztességesen, mert kü­lönben könnyen elküldhetik az embert. Bízzunk benne, hogy • sem vele, sem társaival nem for­dul elő ilyesmi, és jó időben tudják bemutatni • munkájuk gyümölcseit. Mindehhez re­pülősnyelven : szerencsés le­szállást kívánunk! Bánsági György Az utolsó ellenőrzés a start előtt

Next

/
Thumbnails
Contents