Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-13 / 190. szám
8 1987. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK ISSEK MA . 1987. augusztus 13. Ipoly nyugszik nyugszik Csütörtök. napja. A nap kél 5.36 20.02 órakor. A hold kél 21.49 IC.35 órakor. bvAh ■■ ATo~.Tyn:aryyi Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, az éjszakai órákban többfelé, napközben már csak elszórtan várható eső, zivatar. Az északira forduló szél az éjszaka második felétől megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatar idején viharos széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18 és 23 fok között alakul. Kézi szövéssel Hagyományos módon, kézi szövéssel, kézi csomózással készítik a szőnyeget a <0 éves múltra visszatekintő békésszentand- rási Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetben. Napjainkban olasz, francia, NSZK és angol piacokra szállítanak. Az idén bővítik tevékenységüket,, megkezdik az igen magas szakmai tudást igénylő szőnyegrestaurálást. ELHUNYT SZÖJ3BATMY VIKTOU A Magyar Írók Szövetsége megrendültén tudatja, hogy Szombathy Viktor író, újságíró, életének 85. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetéséről később intézkednek. ★ Szombathy Viktor 1902. április 8-án született Rimaszombatban. A gimnáziumot szülővárosában, az egyetemet Budapesten végezte. Bölcsészeti, művészettörténeti és biológiai tanulmányokat folytatott, majd a 30-as évektől Komáromban jelentős tevékenységet fejtett ki a csehszlovákiai magyar kulturális és irodalmi életben. Igazgatója volt a komáromi Jókai Múzeumnak, szerkesztője egyebek közt a Magyar Vasárnapnak, a Prágai Magyar Hírlapnak és a Magyar Írás című folyóiratnak. A Forrás szerkesztőjeként 1940-ben Budapesten telepedett le. Novelláit, útirajzait számos napilap és folyóirat megjelentette. Legutóbb, 1986-ban két könyvét adták ki Budapesten. — Folklórsiker. A sziget- újfalui német nemzetiségi táncegyüttes augusztus 14-ig szerepel az NSZK-ban . és Franciaországban. A megye legszínvonalasabb produkciót nyújtó együttesét többször tapsolták vissza a Ludwig- steinben rendezett nemzetközi fesztiválon is, de nagy sikert arattak a franciaországi Saint- Gardensben is. — Cukorkaüzem. Tápiósze- lén cukorkacsomagoló üzemet működtet néhány hete a farmosi Tápiómente Termelőszövetkezet. Csaknem ötven asszonynak és lánynak ad munkát: kézzel csomagolják a dianás cukorkát. Kétfejű malac Kétfejű malacot ellett szerdán Juhász Gábor tatai lakos anyakocája. A kis állát tizedikként született két fejjel, két szájjal, két nyelvvel, de csak egy aggyal. Szívószállal igyekeznek táplálni a szopni nem tudó állatot. A fejlődési rendellenességnek az a magyarázata, hogy a sejt- osztódás korai szakaszában a cajtek egy bizonyos csoportja tovább osztódik, mint kellene, s így dupla szervek keletkeznek. Az érdekességen kívül ennek a rendellenességnek sem gyakorlati, sem tudományos jelentősége nincs. NIKOLAUS LENAU SZÄZNYOLCVANÖT ÉVE született Nikolaus Lenau (1802 —1850), családi nevén Nikolaus Franz Niemschbach Edler von Strehlenau osztrák költő. Apai ágon porosz nemesi- katonatiszti családból származott, anyai ágon pesti patri* ciusi családból. Gyermekkorát Sátoraljaújhelyen, Tokajban, Magyaróváron, Óbudán és Pesten töltötte, gimnáziumi tanulmányait is a pesti piaristáknál végezte. Később a bécsi egyetemen jogot, filozófiát és orvostudományt tanult. 1832-ben kivándorolt Amerikába, de egy év múlva — csalódva az Újvilágban — hazaiért. Kedélyállapota egyre inkább romlott; 1844-ben kitört rajta az elmebaj, s a döblingi elmegyógyintézetben ápolták. Byron és Leopardi mellett a világfájdalom, a pesszimizmus egyik legnagyobb költőjeként emlegetik. Költészetének ez a sajátossága részben életkörülményeiből fakadt, hiszen ifjúságának meghatározó élményeit a feudális Magyarországon szerezte, férfikorát Metternich Bécsében, s a kapitalizálódó Németországban töl-r tötte. Nem találta helyét a politikai önkényuralom légkörében. Költészetében egyébként megfogalmazta azt a hegeli eszmét is, amely szerint az emberiség története a szabadságra való folytonos törekvés. Vegyes vállalói alakult Pangni gii isii termékek Magyar—amerikai vegyes vállalat alapító okiratát írták alá szerdán Budapesten, a Taurus Gumiipari Vállalat és az egyesült államokbeli Truf- lex cég vezetői. A budapesti székhellyel. Pangus gumitermék néven megalakított vegyes vállalat részvénytársasági formában működik; a két partner az alapító tőkéből és a haszonból fele-fele arányban részesedik. A közös vállalat az amerikai cég eljárása alapján olyan gumiipari javítóanyagokat készít majd, amelyekhez a hazai felhasználók eddig csak importból juthattak hozzá, s beszerzésük évente 3—5 millió márka kiadást jelentett a népgazdaságnak. Az új vegyes vállalat a Taurus műszaki gumigyárának te lephelyén üzemel majd. A próbagyártást a jövő év elején kezdik meg, azokon a berendezéseken, amelyeket az amerikai partner szállít. Sérült gumiabroncsok és szállítóhevederek javításához készítenek majd különféle foltokat és tapaszokat, amelyek nagyobb részét a megállapodás szerint az amerikai cég visszavásárolja. A tervek szerint a vegyes vállalat két-három év múlva már évi 100—150 millió forint értékű terméket állít elő. A Taurusnak ez már a második amerikai érdekeltséggel alapított vegyes vállalata; az első kereskedelmi feladatokat lát el az Egyesült Államokban. Pest megyeiek Szombathelyen Országos ifitalálkozó Augusztus 18. és 22. között csaknem ötszáz középiskolás korú fiatalt lát vendégül Szombathely; a vasi megyeABC-áriiház épült Úriban Tart a műszaki átadás Az elavult kisboltok helyett korszerű ABC-áruházban vásárolhatnak az Űri községben lakók. A megyei tanács hozzájárulásával 6 millió forintos költséggel épült 300 négyzet- méter alapterületű új kereskedelmi létesítményben most folyik a műszaki átadás. A jő munka a szentmártonkátai Kossuth Mgtsz, építőipari önelszámoló részlegét dicséri. Nemcsak a minőség, a gyorsaság is elismerést érdemel, mert a megnyitásra váró ABC- áruház építését idén márciusban kezdték el. Az Alsótápiómenti Áfész kezelésében megnyíló ABC- ben gazdag választékban találják majd a vásárlók a napi élelmezési cikkeket, a hús- és felvágottféléket. Külön részlegen kínálják a vegyi- és háztartási cikkeket, de árusítanak majd kisebb mező- gazdasági és háztartási gépeket is. A zöldség eladására külön részleget jelöltek ki. A modern épületben két hűtőkamrában — külön a húsáruknak és a csemegeáruknak — két nagy raktárt alakítottak ki. K. Z. Pozsony—Maszk va Szomszédaink tévéibe»! POZSONYI TV 17.25; Megérek a méhek a 2000-et? Tudományos ismeretterjesztő műsor 18.30; URH-kocsival. Magazin 19.30; Tv-híradó KilOlO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30; Jó reggelt! 8.00; Hírek. Időjárás 8.05; Műsorismertetés 8.15: Mai programok 8.20: Kin áll a vásár? 8.30; Varázsos hangok — vará- zsos dallamok 9.15: Szólj, szólj sípom! 9.30: A külpolitikai rovat műsora (ism.) 10.00: Hírek. Időjárás 10.05; Kéz és hagyomány 10.35: Labirintus 10.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 11.34: A Prometheusz-rejtély 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Intermikrofon 13.00: Klasszikusok délidőben H.öO: Hírek. Időjárás 14.12: A magyar széppróza szá14.25: Zenei Tükör 15.00: Ládafia 15.30: Népdalok, néptáncok 16.05: Messze ... messze .. • 10.45: A csókái csóka 16.53: Kalendárium 17.09: Elveszett otthonok 17.31: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 18.02: Kritikusok fóruma 18.17: Hol volt, hol nem volt. • . 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti magazin 19.15: Lottósorsolás! 19.25: Hazudj igazat! 21.50: Könnyűzenei hangszerszólók 22.00: Hírek. Időiárás. Snort • 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Magyar r.ran3Tásókkal Kubában 22.50: Operaest , 23.40: Schubert: ff-moll szonáta 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 0.05: Reggeli csúcs 7.35: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időiárás 8.05; Antonin Votava fúvós- , zenekara játszik 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Filmzene 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből 13.09: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Nosztalgiahullám 13.45: időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Egy órában, egy élet (Judy Garland) 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 13.45: Törvénykönyv 16.00: Színész vagyok, énekelek 17.00: Hírek. Időjárás. Kommentár. Útközben 17.08: Dzsesszfelvételeinkből 17.30: Rádióexpressz 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Közvetítés az öttusa-világbajnokságról. Vívás. 19.15: Operettkedvelőknek 20.00: Poptarisznya 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.03: Nóták 22.03: Emberiség, gyerünk a víz alá! 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Az Európa Kiadó együttes koncertje 24.00: EarI Klugh dzsesszegyüttese játszik 0.15: Éjfél után 3ART0R RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben 6.03: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Bizet: Dzsamile 9.21: Janacek: Tarasz Bulyba — rapszódia 9.45: Kamarazene 10.50: Szőllősy András kórusműveiből 11.05: Felhívjuk a figyelmet! 11.10: Zenekari muzsika 12.40: Jess Thomas operaáriákat énekel 13.00: Hírek. Időtárás 13.03: Magvarán szólva (ism.) 13.20: A felvilágosodás kora a XVIII. század 14.10: A Magyar Néphadsereg Központi Zenekarának hangversenye 14.59: Pophullám 15.47: Massiaen: A kanyonoktól a csillagokig 17.30: Zenés játékokból 17.50: Évfordulók — évszázadok — kórusművek 18.30: In limba materna 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Rádióhangversenyekrő! 19.35: Onczay Csaba (gordonka) és Jandó Jenő (zongora) hangversenye 20.39 : XVIII. századi operákból 21.13: Nagy siker volt. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye 22.50: Napjaink zenéje 23.00: Hírek. Időiárás 2?.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Teledoktor 9.25 : Szinte hihetetlen 9.15: Heuréka kalandjai 9.35: Katica 10.00: Muzsikáló szerszámok 10.25: Képújság 17.23: Pcrpctui m mobile 18.00: Telesport 18.251 Képújság 18.30: Reklám 18.40: Tom és Jerry show 19.03: Esti mese 19.15: Lot.tósörsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: Szomszédok 20.35: Van öt perce? Debussy: Clair de lune 20.40: Hírháttér 21.25: A hármas számú űrbázis 22.50: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.20: Képújság 17.25: Vessző, gyékény, csuma 17.55: Tévétorna 18.00: Pannon krónika 19.00: Szomszédok (ism.) 19.30: A Neville Brothers 20.00: Szókimondó asszonyság 21.10: Híradó 2. 21.25: Betűreklám 21.30: Angelika 22.15: Képújság 20.00: Micsoda klassz nap! Tévéjáték 21.55: Éjszakai hangverseny Mozart műveiből 22.35: Tenisz Grand Prix, összefoglaló a 4. napról 2. MŰSOR 18.40: Az Üzbég SZSZK ősi városai 20.30: NDK revüműsor, felvételről MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 6.35: Gyermekműsor 7.0a: Nyilvánvaló hihetetlen 8.05: Hírek 14.00: Hírek 14.15: Fúvószenekari koncert 14.30: Dokumentumfilmek 15.10: Hírek 15.20: Magvar gyermek népi ugyültesek műsora i5.a0: Dokumentumfilin 16.35: Ha '/film •6.43: Világhíradó 17.00: Közgazdaságtudományi szabadegyetem 17.30: Hírek 17.40: A 34-es gyors 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás 10.50: Miért ölték meg O. Pálmát? Tévéjáték 20.55: Világhíradó 21.10: Zenés nyári esték az osz- tankinói kastélymúzeumban 21.45: Női örömök, bánatok 23.15: Hírek 23.20: Az orosz múzeum 23.50: Pantomimműsor Rendőrségi közlemény Elfoglak a g r a dió sí tollat Balatonedericsi lakásán augusztus 6-án bűncselekmény áldozata lett Kocsis Gyuláné 73 éves nyugdíjas. A rendőrség augusztus 11-én Pécsett elfogta a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Vesztróczi Ferenc 28 éves segédmunkás balatonedericsi lakost. Az ügyben — Vesztróczi előzetes letartóztatása mellett — a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a vizsgálatot. . Sződligeti KFSZ-iskola íj igazgnlói <vá!nK7lotlak Tegnap rendkívüli ülést tartott a KISZ Pest Megyei Bizottsága. Az egyetlen napirendi pont keretében a megyei politikai képzési központ igazgatói posztjának betöltéséről döntöttek. A meghirdetett állásra tizenkilenc pályázat érkezett, nemcsak a megyéből, hanem az ország más területeiről is. Az elképzeléseket először a titkárság bírálta el, majd az igy versenyben maradt három pályázó a bizottság előtt ismertette terveit. Ezek alapján a testület a sződligeti Ligeti Károly Politikai Képzési Központ igazgatójává választotta Rudas Lászlót, a KISZ Test Megyei Bizottságának tagját, az ik- ladi Ipari Műszergyár alapszervezeti KISZ-titkárát. Rudas László megbízatása két évre szól. székhely ad otthont' az idei, sorrendben kilencedik országos ifitalálkozónak. Az ifivezetőket a város kétezer éves múltjára emlékezve, római kori jelmezes fogadás várja majd és a delegációk tagjait ünnepélyesen a város polgáraivá avatják. A nyitónap programján fáklyás felvonulás is szerepel. A résztvevők tájékoztatót hallgathatnak meg az ifiket érintő aktuális kérdésekről és feladatokról, benevezhetnek a Vasifi névre hallgató sportversenybe, munkaműhelyekben foglalkozhatnak számítástechnikával, dramatikus játékokkal, művészetekkel. A klubfórum keretében választhatnak a politika, az önismeret, a mozgalom vagy a popzene között. Augusztus 20-ra nagyszabású ifipiacot terveztek a rendezők, ahol a delegációk az előzetes felkészülésük során készített tárgyakat, játékokat árpsítják^,. műsort adnak a szombathelyi gyerekeknek, s egész napos programot a város lakóinak. A piac bevételét a Gyermekek a gyermekekért alapra utalják majd át. A Pest megyei delegációt Körmend látja vendégül. Ekkor vitatják meg Az ifik tevékenysége és közösségei című anyagot is. Az eseményt vízi karnevál zárja. Egy-egy megyéből tíz—tizennégy ifivezetőt várnak Szombathelyre, de a korábbi évek tapasztalatai alapján az idén lehetővé tették, hogy további érdeklődők is bekapcsolódhassanak a programokba önköltséges alapon. Megyénket összesen tizenkilencen képviselik majd, a 14 fos delegáció mellett még öt ifi utazik a találkozóra. KEDVES OLVASÓNK! Szeretnénk, ha a Pest Megyei Hírlapban még több önt érdeklő írást találna. Ezért kérjük, segítsen, Írja meg hetenként, hogy meltjili cihl* lefizeti Onneb íeyjoblan, A véleménsüket beküldők között minden héten 5 darab 100 forintéi •fáii utalványt vaiar sorsolunk ki. A véleményüket rendszeresen beküldők közül egyikük havonta nagyobb nyereményt is átvehet. Az a munkatársunk, aki az év során a legtöbb olvasói szavazatot kapta, elnyeri év újóaijiroia címet. Várjuk tehát szavazataikat, VT. ;-yis a héten legjobban tetsző cikk címét. Kérjük, a borítékra mindig ragassza fel az újságban szereplő: „Adunk a véleményére!** emblémát, és ne felejtse el ráírni nevét és címét. Beküldési határidő: a hónap utolsó napja. Címünk: Pest Megyei Hírlap ,1446 Budapest, Postafiók 311. Segédmotorosok balesete Betonoszlopaink vágódott Féktávolságon belül. Az abonyi Ceglédi út 13. számú ház előtt történt baleset augusztus 7-én fél l-kor. Topánka Géza budapesti lakot az általa vezetett személygépkocsival fékezés közben — féktávolságon belül — elütöt te az úttesten jobbról balra átfutó Tiba László várnai lakost. Tiba László koponya csonttörést szenvedett. Figyelmetlenül vezetett. Jászi- í rajenő lakóterületén ki vii örtént augusztus 8 án este 7 ólakor az a baleset. ai'eijben Horváth Péter cég lédi tenuló a károsult. Fi • gvelirteUenül vezette motorkerékpárját, s az árokba borult. Súlyos sérülést szenvedett. Ltasa, Csalos Katalin cegiéd tanuló könnyebb serülésekkel ..megúszta”. Figyelmetlenség. Csobán- kán, augusztus 10-én este 9 óra körül Zajmusz Sándor csobánkai lakos segédmotor- kerékpárjával a járdaszegélynek ütközött, majd az út mellett lévő betonoszlopnak vágódott. A segédmotor-kerékpáros 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Súlyos sérülés. Törökbálint lakott területén kívül a2 M7-es autópálya 12. kilométerénél Dieter Heuer NSZK-ál- lampolgár személygépkocsival nekiütközött az előtte szabályosan közlekedő Sztojkó Kálmán budapesti autósnak. Sztojkó súlyosan megsérült. Elütötte a segédmotor-kerékpárost. Monoron, augusztus 10-én a vasadi és a 4-es számú főút kereszteződésében Kosztén Sándor, budapesti lakos személygépkocsijával elütötte az előtte, vele azonos irányban haladó és balra kanyarodni szándékozó Mihály Ferenc jászapáti segédmotorkerékpárost, aki 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatokat, PEST MEGYEI HÍRLAP a Hagyat szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő; Sági Agnes. Főszerkesztő-helyettes; Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. s POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: H46. - Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1939. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja; 343-100 és 336-130. -------Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér l., Pf. 19 . 2701. Telefon: 11-400. - ÉRDI HÍRLAP. Érd Engels u 1—3 1030 T elefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, szabadság út 2 Pf. 11. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös. Hősök tere 5 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 43. Pf. 32. 2001. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. E'öflzethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér l. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft egy negyedévre 129,- Ft. félévre-53— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap flnűejc: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi ÜäN 0133—265; {Mor.ori Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133—2759 (Váci, Hírlap).