Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-11 / 188. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TINACS LAPJA MA: Export nélkül Pamutfonóipari • • . Valiidat váci gyaraban nem nmts impOBV érzékelték az anyagbeszerzési gondokat a »maguk bőrén«, ugyanis amit ők feldolgoznak, azt az anyagyár szerzi be a nemzetközi kereskedelemben. Közvetve azonban azt érzékelik, hogy megnövekedett a hazai — korábban annyiszor elátkozott — termékek iránti. kereslet.” (3. OLDAL) CL ÉVFOLYAM, 188. SZÁM Ára: 1,80 forint 1987. AUGUSZTUS 11., KEDD XX MTESZ VB-iifés Megvitatták a munkaprogramot A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Végrehajtó Bizottsága Fock Jenőnek, az MTESZ elnökének vezetésével hétfőn ülést tartott. A testület megvitatta a kormánynak a gazdasági-társadalmi stabilizálásra vonatkozó munkaprogramtervezetét. Az ülésen jelen volt és felszólalt Grósz Károly, az MSZMF Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. Kevesebb paradicsom termett Magas a búza nedvességtartalma Az elmúlt hét vége esős időjárása beleszólt a mezőgazdászoknak abba az elképzelésébe, mely szerint a megyében ezen a héten mindenütt be tudják fejezni a kenyérgabona aratását. Az elmúlt néhány nap kényszerpihenőjét néhány gazdaságban, Cegléden, Gödöllőn és Póton is sikerült pár órára felfüggeszteni, s így a nagyüzemekben dolgozó, más gazdaságoktól FÜSTBEN érkezett gépeket foglalkoztatni. Jelenleg a termelőegységek búzaterületének alig 10 százaléka várja az aratóbrigádokat. Csaknem 5 ezer hektár kenyérnekvaló, illetve 4 ezer hektár rozs még betakarításra vár szűkebb pátriánkban. A csapadék, hatására a termés nedvességtartalma 20 százalékra emelkedett, s nem egy gazdaságnak kell bérszárítást végeztetnie, mert a helyi szárítókapacitás nem bírja el: a beszállított termés- mennyiséget. A szárítás mellett a gépekkel történő kooperáció is megnőtt az üzemek között, s ez különösen jellemző a1 termelési rendszerekre, amelyek taggazdaságaik részére magas színvonalon szervezik meg a technika átcsoportosítását. A kalászosok betakarításán kívül több gazdaságban megkezdték az összesen 1200 hektáros olajlen aratását, valamint a mák szedését is. ■ A... szőlőültetvényekben a szakemberek a közelmúltban végeztek termésbecsléseket, s ebből kiderül, hogy a várt gyenge termésnél jobb átlagokra számíthatnak. A gyümölcsösökben még tart a meggy-, és az őszibarackszüret, valamint megkezdték a nyári alma szedését is. A dinnyetermé's nagyon jó. ez azonban az árakban még mindig nem- mutatkozik meg. A zöldségeskertekben a legnagyobb feladatot jelenleg a íonzervnek való paradicsom oétakarítása jelenti. Az elmúlt évekhez képest a termésátlag a rossz virágkötődés miatt ugyancsak elmarad. Paradicsomsziiret Dánszentmiklóson. A konzervgyárak kínálatára vajon milyen hatással lesz a korábbi éveknél gyengébb termésátlag? (Erdősi Ágnes felvétele) Fuvarozási leányvállalat alakult Újfajta keretek között A külföldi hosszú távú szolgálatból kiöregedett járműveit ezentúl idehaza használja a Hungarocamion. A kamionok hazai üzemeltetésére újfajta szervezeti keretet alakítottak ki: Transcamion néven létrehozták a cég első belföldi leányvállalatát. A nemzetközi fuvarozásban az erős piaci verseny rákényszeríti a szállítócégeket, hogy kizárólag kifogástalan állapotú, megjelenésű, a legkorszerűbb műszaki színvonalú járműveket állítsanak forgalomba. Általában öt-hat év alatt elavul a jármű, külseje is megkopik, így nehezebben lehet rá fuvarfeladatot szerezni. Ezeket a kiszolgált, ám korántsem működésképtelen, vagy leromlott műszaki állapotú kocsikat eddig itthon vagy külföldön értékesítette a Hungarocamion. Most úgy döntöttek, hogy bevonják ezeket a kocsikat a belföldi fuvarozásba, bővítve ezzel a szolgáltatások körét. A leány- vállalat, mely fuvarozásra, szállítmányozásra, s egyéb szolgáltatások (például csomagolás) elvégzésére egyaránt vállalkozik, igyekszik kiaknázni a kis szervezetek gyors, rugalmas alkalmazkodóképességében rejlő előnyöket. Az előztes piacfelmérések szerint a Transcamion jelentős szerepet . vállalhat a belföldi hűtölánc kiteljesítésében: a rendelkezésre álló 15 hűtőszerelvénnyel közvetlen kapvacsolatot lehet teremteni a góhidak, valamint a feldolgozó- és értékesítőhelyek, hűtőházak között. Ebien feertaní A történelmi emlékhelyek m e ■ és építészeti emlékek részeivé O negyeimet váltak egy adott tájnak, _ tájegységnek. S akihez ez a terület tartozik, az felelős az ottani értékekért.- Bár ezt a helyzetet én »megörököltem«,, de mindenképpen egyetértek veié. Jóllehet mi nem vagyunk szakemberek ezekben a témákban, ám felelősök igen. Éppen ezért összefogunk mindenkivel, akik érintettek, hozzáértők.” (5. OLDAL) AptMftwra váltott »Átlagban heti 200 fizető ti J nézőjük van. mintegy CEUSt 300-an övezik otthoni meccséken a játékteret, A szurkolók többsége idegenbe : elkíséri,, kedvenc csapatát, s a vendégségben is jól jön a buzdítás!” (7. OLDAL) paksi atomerőmű negyedik blokkja • r A paksi atomerőmű negyedik blokkjának reaktorában — a nukleáris üzemanyag behelyezése és a szükséges, próbák elvégzése után-—.vasárnap megindították az irányított láncreakciót. A maghasadás egyelőre minimális teljesítményszinten történik, és a Paksi Atomerőmű Vállalat szakemberei az előírásoknak megfelelően állandó ellenőrzés alatt tartják . a reaktort. _ Á nagyberuházás legújabb létesítményének rendszerei kifogástalanul működnek, így a reaktor teljesítményének fokozatos növelése után várhatóan még ebben a hónapban megtörténik a blokk párhuzamos kapcsolása az országos v.il- lamosanergia-hálózatra, vagyis a negyedik blokk is megkezdi az energiatermelést. Hazai termesztésben Korszerűbb szójafajták Az egészséges táplálkozás jegyében az élelmiszer-ipari üzemek igyekeznek fokozni a fehérjében gazdag termékek arányát és az állattenyésztés is nagy mennyiségben igényli különösen a fiatal állatok takarmányozásához — a magas biológiai . értékű anyagokat. A MÉM tervei szerbit a VII. ötéves terv időszakának végéig megháromszorozódik a hazai szójatermő terület, a jelenlegi 22—24 ezer hektárról mintegy 70 ezer hektárra növekszik, jeléül annak, hogy a fölhasználok mindinkább hazai alapanyaggal igyekeznék pótolni azt, amit eddig külföldről hoztak be. A program keretében új szójafajták köztermesztésére adott, engedélyt a minisztérium az illetékes fajtaminősítő tanács javaslatára. Űjabb három, fehérjében gazdag növényfajta szolgálja a következőkben a fehérjeprogram sikerét. Félidőn túl a nyári vásár Készülnek már az őszre is A hét végén lélegzetvételnyi szünethez jutottak az üzletek és az áruházak, félidejéhez érkezett a kedvezményes szezon végi ruházati vásár. A Pest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat több, mint 90 üzletében nagy volt a forgalom az elmúlt héten. A hétfőn is nyitva tartó .boltokban arról érdeklődtünk, hogy milyenek az eddigi tapasztalatok. A váci Dunakanyar Áruház például 5 és fél millió forintos vásári készlettel várta az érdeklődőket. Itt az elmúlt heti forgalom negyven százalékkal volt magasabb az előA 30—40 százalékos engedmény sokak számára vonzóan hat ző év hasonló időszakához képest. Ebben persze nem csak a kiárusításban szereplő termékek iránti érdeklődés mutatkozik meg. Az üzletekbe betérők kihasználták az alkalmat, hogy őszi ruhatárukat is felfrissítsék, és megkezdődött a gyerekek felöltöztetése is a szeptemberi iskolakezdésre. Ehhez bőséges választék van iskolaköpenyekből, tornaruhából és cipőből. A vásári sláger a női és férfiszandál, a női konfekció, a karton méteráru és a férfi rövidujjú ing volt. Maradt még erre a hétre is férfi, női és gyerek vászonnadrág, divatos pamutpólók, strandtáskák és bár nem teljes méretválasztékban, de kaphatók még szandálok. i.s 30—40 százalékos árengedménnyel. A szigethalmi Sziget Áruház első heti vásári forgalma duplája volt a tavalyinak. Itt például nagy keletjük volt a női nyári ruháknak, sok fogyott a férfi- és gyerek-ingekből és más gyerekkonfakció-áruból. A vásárlási kedv olyan áruk iránt is élénk: volt, amelyek nem szerepeltek a szezon végi listán, mint például a lakás- textíliák és az iskolaruházati cikkek. Az áruház készül már az őszre. Divatos, impűrt alapanyagú ballonkabátok, olcsó kézi- és hátitáskák érkeztek az üzletbe. A nagykőrösi méteráru- és lakástextilüzlet 30 százalékos kedvezménnyel hirdetett vásárt. Forgalmuk a tavalyihoz hasonló volt, az elmúlt héten egymillió-kétszázezer forint értékben adtak el főként nyomott mintás pamutárut, se- lyemdzsörzét, függönyt, nyári inget, pólót és fürdőruhákat. A legnagyobb sláger itt a Bé- textől vásárolt faltól falig szőnyeg volt, amelyet még a pénteki vásárzárásig folyamatosan árulnak. A. P. MEGYEI VILÁG PBaiETffMAÍ, EÍYESÜLJETEK! annyi cigaretta fogy el, mint tíz évvel korábban. Ami^ persze, az egészség- megőrzés oldaláról nézve nem lebecsülendő eredmény, hiszen nem nőtt az elfüstölt mennyiség. Az élvezeti cikkek (ahová a dohányáru is tartozik) különleges árufőcsoportot alkotnak a kereskedelemben. A tapasztalatok szerint ugyanis az áremelések lényegesen nem befolyásolják a fogyasztói magatartást. Amit az is mutat, hogy a megyében a háztartások kiadásai között az élvezeti cikkek változatlanul növelik arányukat, miközben a családok kevesebbet költenek testápolásra, művelődési célokra, ruházkodásra ... Egyetlen előnye mégis van ennek az árucsoportnak. Nevezetesen, hogy a fogyasztó (a vásárló) tisztában van vele, az élvezetért tetemes vámot fizet be a közös pénztárba, adózik tehát önként, saját akaratából, mivel tudja, jóval többet fizet az áruért, mint amennyibe az ténylegesen (előállítása költségeit tekintve) kerül. Az ésszerűtlen éppen az a fogyasztói magatartásban, hogy mindezt tudva is leszurkolja a pénztárnál a forintokat. S miközben ezt teszi, füstben jár,, azaz tájékozatlanul, tétován lép ide és oda a te- íintetben, minden más, amit vásárol (fogyaszt) mibe is kerülhet a valóság- aan, s amikor ő fizet, adó- aifc-e, avagy éppen a körös pénztár csurgat forin- ;okat a zsebébe. A min- len-egyre-drágább alapom örténő gondolkodás és télkezés nem tesz kü- önbséget az alapszükségletek, a szükségletek és a aj át elhatározás szerint lozott fogyasztói döntések :özött, s ezt nem szabad úzárólag a vásárlónak fel- óni, mint hibát. L ehetetlenül hosszú ideje él, hat egy olyan árrendszer, amely üstben hagyja a lényeget. Jevezetesen azt, hogy a saládok fogyasztási szerkezete nem iehet(ne) más, aint amit a társadalmi aunkamegosztásban elfogult helyük lehetővé tesz. t családok egy jelentős rézé igényeihez és nem jö- edelméhez méri fogyasztá- a színvonalát és annak rát (költségét), s mert sok tyásmire is igénye van, mit valójában jövedelme tern fedez(ne), tág kiterje- ésű torzulások árán való- . ítják meg elképzeléseiket. ! még ez seim a legna- lyobb baj. Az igazán nagy >aj az, hogy a füstben le- 'ő ár- és bérrendszer következtében az is füstben 11 mindenki előtt, mit ér énylegesen a munkája a ársadalmi tiszta jövede- em mérlegén. ■ Mészáros Ottó K özügynek tartható-e hogy a legutóbbi áremeléskor tetemesei megugrott a dohányárukért fizetendő összeg is, amitől — bevallottan, nem szépítve a dolgot — a szakemberek számításai szerint az állami költségvetés 1,4 milliárd forint bevételi többletre tehet szert. A kérdés a fogyasztók tanácsa ülésén fogalmazódott meg a kisvárosban, s a pusztán hallgatóságként jelen levő hírlapíró (el nem titkolva, ő is többet fizet szenvedélyéért) meghök- kenve tapasztalhatta, miként oszlik meg a tanács két táborra szinte percek alatt, s korántsem annak megfelelően, a tagok közül ki a dohányos, s ki nem rabja ennek az egészség - károsító szenvedélynek. Holott azt hihetnénk, az érintettség egyben annak is meghatározója, ki mi mellett voksol, ám az előzetes várakozásokra —• mint oly sok minden másban szintén — gyorsan cáfolatot mondott a gyakorlat, a tapasztalat. A heves Vita ugyanis azt vette célba, ami válóban elvi kérdés: szabad-e úgy számolni az árszínvonal alakulását (emelkedését), hogy abba minden belekerül, azaz azonos súlya lesz a kenyér drágulásának és a füstölnivalóért kifizetett többletf orintoknak ?! A kenyér kell, de a cigaretta?! Az egyik szükséglet, a másik luxus, szenvedély; enni kötelező, de dohányozni nem. S ez utóbbi megállapítást éppen olyan tagja tette a tanácsnak, akinek a kezében akkor is ott füstölgőit a dohányrudacska. Ezzel a logikával — replikázott a tagtársak egyike — oda jutnánk, hogy szinte minden luxusnak minősíthető, ami nem tartozik a lét- fenntartás minimális körébe... s itt, mint montírozóasztalon a filmszalagot, vágjuk el a vita képkockáinak sorát. Kétezeregyszáz darab cigaretta jut a megyében minden egyes lakosra évi elfüstölt mennyiségként, s mert ebben az átlagban benne vannak a csecsemők is, a nem dohányzók is, beláthatjuk, a tényleges összeg, ami egy-egy dohányosra jut,: sokkal magasabb. A magánügyük-e, hogy hajlandók megfizetni az ártöbbletet, avagy vegyük úgy, ezzel (is) nehezednek háztartás-gazdálkodási feltételeik, életszínvonaluk mérséklődik? Mert ha az utóbbi, akkor már kétségtelenül közügyről van szó. A dohányáruk többszöri áremelése azt tudta elérni a megyében, hogy az 1980 évi csúcsfogyasztás csekély mértékben csökkent, s ma (az egyre dráguló árakon)