Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-06 / 157. szám
1887. JÜLirS 6., HÉTFŐ Msr .mix Száj tát va Gondozatlan Nem közeledik jeles ünnep. Nem várható magas rangú látogató. Sok helyen úgy látszik, már esztendők óta. nem volt jeles ünnep, nem érkezett jeles személyiség. Onnét tudhatjuk ezt, szinte teljes biztonsággal, hogy embermagasságú ducivá köríti az emlékműveket, amelyek rendeltetése az emlé- keztetés lénne. Letört faágak, tavalyi lombok bomló kupacai. hulladék, szemét... Siralmad kép ott, ahol kalapot levéve kellene állnia az utókornak. Nincsen kalapja? Talán-taláti még megértenénk, bár el nem fogadnánk, ha a településeken kívüli — különböző korok nagyon is eltérő mondandójú alkotásai ezek — emlékművekről, szobrokról lenne szó csupán. Aj gondozatlanság, az elhanyagoltság, a nemtörődömség persze akkor is bánat, ha kevesen látják. Akkor azonban, ha napról napra, ha szinte közszemlére téve, ha a település legfőbb helyein néznek ránk a szobor- és emlékmű- alakok, vésetek, domborművek, feliratok mocskosán, madárpiszoktól szennyezetten, dudvával ékesítettem akkor már nincsen, nem lehet megértés. Akkor már a felháborodás a jogos. Bizonyosan sokan vannak, akik felháborodnak. Csak éppen az nincsen, aki vödröt, kefét, kapát fogjon. Holott úttörőörsök, KiSZ-es fiatalok gyakran hangoztatják, ők mindent vállalnak, ha kérik őket... Nem kérik. Miért nem? S ha nem, kell külön kérés ahhoz, amit a saját szemükkel látnak?! A gondozatlan köztéri szobrok, az elhanyagolt emlékművek, a nem minősíthető környezetük általánossá válása túicmeli az ügyet egy hely, néhány ember mulasztásán. A külső gondozatlanság a beJsö fésületlenség lehetséges jeie, gondolataink, érzelmeink gondozatlanságának bizonyítéka. A napokhoz kötött formális emlékezés kegyeleti helyeinek méltó külsőjéhez valami belső többlet kellene. MOTTO Húszéves a zebegényi szabadiskoía Közösségteremtő, alkotó munka Mély érzelmi és gondolati tartalmat Is tükröz a zebegényi szabadiskola jubileumi programja, hiszen a Szőnyi baráti kör immár két évtizedes munkája és a huszadik évadjába lépő képzőművészeti szabadiskola egyaránt a kezdeményező, mindig újat akaró, az olykori nehézségeken is úrrá levő, a közösséget teremtő, alkotó emberi munkát dicséri — mondotta ünnepi beszéde bevezetőjében Nagy Sándorné, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára a megnyitón, amelyről már az 1. oldalon hírt adtunk. Szőnyi művészete, pedagógiai munkássága, a táj magával ragadó szépsége arra ösztönözte Dániel Kornél igazgatót és barátait, hogy — a mester által főiskolai tanárkodása előtt szervezett szabadisko- iára emlékezve — törekvéseiben, szellemiségében hasonló képzést, önképzést kezdeményezzenek itt, Zebegényben, abban a művészi szellemi közegben, ahol Szőnyi élt és alkotott. Művészetszerető emberek Az iskola alapítói elkötelezett elszántsággal nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint azt az összetett feladatot, hogy az érdeklődő növendékeket megismertessék a művészet alapvető sajátosságaival, s a rátermetteket segítsék tehetségük kibontakozásában. Felismerve a kezdeményezés jelentőségét, olyan vezető tanárok álltak a nemes ügy mellé, vállalták a részvevők tanulmányainak irányítását, mint Érdemes hinni benne Mennyit ér az irodalom A művészi értékteremtés kívánalma napjainkban mintha vesztett volna a fontosságából.. Egyre gyakrabban kerül-, nek előtérbe asekélyes gyorsan piacra dobható tucatáruk, álértékek, az előállításukban olykor drága, de gyorsan megtérülő, tartalmukban viszont olcsó alkotások, produktumok. Elég, ha napjaink új istenségének, a videónak a filmekre és a könnyűzenére gyakorolt, nem éppen a gondolatébresztést szolgáló hatására utalunk: mindent a szemnek, semmit az agynak. Az irodalomban is érezhető ez a tendencia. Ténykérdés, hogy egy-egy nagy port felkavaró, vagy gondatlan időtöltést ígérő kiadvány a ma emberét erősebben vonzza; sokan nem is vesznek a kezükbe mást. Félreértés ne essék, nem a könnyed szórakozás ellen kívánok szólni. Zaklatott korunkban minden eddiginél nagyobb szükségünk van a kikapcsolódásra. De meg kell találni az igénytelenebb és a tartalmasabb közti egészséges egyensúlyt. Hogyan? Nehéz kérdés, de amint megvalósul egy elképzelés, egyszerűvé válik a felelet is. Jó példa volt erre a Tiszta szívvel című irodalmi vetélkedő Pest megyei döntője. Mint megtudtam, az előcsa- tározások ötszáznál is több embert mozgattak meg. A szervezők fő célja az volt, hogy költészetünket közelebb hozzák a gyárak és üzemek dolgozóihoz, brigádtagjaihoz. A zsürielnök, Kenyéri Kornélia, az MSZT könyvtárosa elmondta, hogy a felszabadulás óta — fájdalom — klasz- szikusá vált nemzedék, amelynek alkotói nem élnek annyira a köztudatban, mint például Petőfi, Arany, vagy épp a nyugatosok. Pedig méltó felvállalói és folytatói voltak a tekintélyes szellemi örökségnek. Ezért döntöttek úgy a verseny kiírói, hogy Nagy László, Váci Mihály, Szabó Pál, Darvas József, Veres Péter, Déry Tibor, Tamási Áron, Illyés Gyula és Gáli István életéből és műveiből kelljen felkészülniük a versenyzőknek. Lapunkban már beszámoltunk a végeredményről. Elgondolkoztató azonban, amit a győztes csapat tagjai megfogalmaztak. Nem sajnálták az olvasásra fordított időt, mert megérte a találkozás a közelmúlt magyar valóságát ábrázoló szerzők könyveivel. P. Z. Elkészültek a tankönyvek Az Alföldi Nyomda munkáskollektívája túlteljesítette első féléves tervét. Az eredményt elősegítette, hogy időre el tudták készíteni a 87—88-as tanév könyveit, a mintegy ötmillió 500 ezer példányt. Az idén az általános iskolai tankönyvekből 20 százalékkal kellett többet gyártani. Hincz Gyula Kossuth-díjas festőművész, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, dr. Végvári Lajos, a Képzőművészeti Főiskola művészettörténeti tanszékének vezető professzora, valamint Gyémánt László és Mizsér Pál festőművészek. S ezzel Zebegényben elindult egy olyan folyamat, amelyben az elmúlt évek során alkotó munkájukkal, hitükkel, tehetségük tökéletesítésével ezrek váltak a művészetet értő, szerető emberré, sokan pedig a művész- szé érlelődés útjára léptek. Nagy Sándorné a továbbiakban szólt arról is, milyen jelentősége volt a Szőnyi Emlékmúzeum baráti köre megalakulásának, amely szélesebb fejlődési pályát, új mozgásteret teremtett a további munkához. Emlékeztette a jubileum közönségét a kezdeti időszak mostoha körülményeire, s arra, milyen széles körű összefogással készült el a jelenlegi tábor. A kulturáltabb körülmények lehetővé tették a programok bővítését is. A Két nap a múzeumban című iskolai kirándulások, a zenei és irodalmi hétvégek, amelyeket Czigány György vezet, máig is országszerte- öregbítik Zebe- gény hírnevét, bővítik a fiatalok és a felnőttek művészeti ismereteit, s egyúttal magukban hordozzák a barát), közösségi együttlét melegét ás bensőséges hangulatát is. A mind szélesebb külföldi érdeklődés tanúsítja, hogy milyen sokan ismerik fel, mi az az egyedi, ami csak itt és most biztosíthatja a mással nem pótolható élményt, mi az a természetes közeg, amelyből nemes egyszerűséggel táplálkozhatnak a művészi alkotó munka mestersége elsajátításának gyökerei. Társadalmi összefogással Megemlékezett azokról az alapítókról és tanárokról, akik ma már nincsenek közöttünk, s azokról is, akiknek eredményes munkáját a húsz esztendős szabadiskola népszerűsége is' bizonyítja. Ma nyolc szakon tanulnak itt. Jelentősen javultak a tábor körülményei. Szinte önerőből, társadalmi munkával, megépült egy 150 személyt be fogadó előadóterem, egy nagy vizesblokk, az iroda, a kerámiaműhely és kemenceház, a saját üzemeltetésű büfé és az ötszemélyes tanári szállás. A fejlődésben a baráti kör tagjainak és a szabadiskola hallgatóinak önzetlen társadalmi munkáján kívül komoly segítséget nyújtott a megyei tanács, a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság, a megyei múzeum igazgatóság, az Országos Köz- művelődési Tanács és sok más szervezet, gazdálkodó egység; így a többi között a zebegényi Érc. és Ásványbánya, a váci 204. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet, a váci vasútállomás villanyszerelő szocialista brigádja, a helyi általános iskola, a KISZ-szervezet és a turistaszakosztály anyagi hozzájárulása, illetve társadalmi munkája. Fejlesztés — pénzszűkében is Ebben az esztendőben volt a legtöbb jelentkező a szabad- iskola programjaira. Közel négyszázan kérték részvételüket, s ez sajnos azt is jelentette, hogy rekordot ért el a visszautasítások száma. A tény figyelmeztet arra, hogy tovább kell gondolkodni a fejlesztés és a korszerűsítés lehetőségein, még akkor is, ha tudjuk: pénzszűkös időket élünk. Hiszen az elmúlt két évtized tapasztalatai szemléletesen bizo- njútották, hogy a Zebegénynék nyújtott — bármily csekély mértékű — állami támogatás mindig megsokszorozódik és'ez a közösség tartósan, magas színvonalon szolgálja a megye és az ország kulturális életének fejlődését. Befejezésül a megyei párt- bizottság titkára eredményes mnkát és tanulást kívánt az idei halgatóknak, Rodin hitvallását idézve: „...a mesterség csak eszköz, viszont az a művész, aki elhanyagolja, nem érheti el célját, hogy az érzelmet, az eszmét tolmácsolja. Körmendi Zsuzsa Tv-figyelo JOC. Senki se restelkedjen amiatt, hogy mindaddig nem hallott Pető Andrásról, meg az általa alapított mozgássérültotthonról, amíg a televízió a Mozdulj, hogy Joe járhasson című dokumentumfilmet be nem mutatta. Ez a kiváló, de igen-igen zárkózott - tudós ugyanis szinte kizárólag a maga tudományának élt, vagyis azt a missziót vállalta, hogy a sérülten született gyermekeket mozogni, járni, önmagukat ellátni megtanítsa. Míg más országokban szerte a világon afféle megőrzőkben gondoskodnak a javarészt magatehetetlen apróságokról, addig Pető András az aktivitás programját dolgozta ki, és honosította meg az általa alapított s egy ideig vezetett intézetben. Hogy micsoda sikereket lehet elérni az ő módszerével, azt ez a BBC-vel közösen forgatott jelentés nagyszerűen bemutatta. S ezt a minősítést többszörös értelemben is használni kell, hiszen egyrészt magáról a metódusról tudhattunk meg szinte mindent — tehát azt, hogy lényege a szívósság, a következetesség és a teljesítményeket követő jutalmazás —; másrészt az angol Horsley- házaspár bizakodóra forduló drámájába csöppenhettünk bele annak minden mélységéig; harmadrészt pedig egy igenigen szépen fotografált képsort láthattunk. Hogy ki emelgette a kamerát, az ugyan nem derül ki a műsorújságból, de az igen, hogy egy bizonyos Ann Paul dirigálta a felvételeket, s hogy ő igazán érti a mesterségét, azt szinte valamennyi kocka bizonyította. HírSdÓ. Dicsértünk és lelkesedtünk eddig, s ezután sem tehetünk mást, lévén ennek az Angliában oly nagy port felvert — kis hazánkra pedig olyan jó féiiyf'vétő — jelentésnek egy föltétlenül nyugtázandó utórezgése. Az történt ugyanis, hogy az egyik napon, nevezetesen szerdán bemutatták ezt a Mozdulj... című alkotást, és másnap este a híradóban máris ott próbálgatta lassan ügyesedő végtagjait a kis Joe, Lisának és Mike-nak Budapestre átszármazott kisfia. A korábban feltett nagy kérdésre, hogy tudniillik nem szivárványkergetés-e a magatehetetlen lábak, kezek munkára fogásában bizakodni, nos, minderre dicséretes gyorsasággal ráfelelt ez a riporteri válasz, amelynek elkészítéséhez csak gratulálni lehet. így kell — kellene! — mindig gyakorolni az éberség, a témakibontás művészetét... Levelek. Nagy közhely, de még nagyobb igazság, hogy az idő milyen kegyetlenül helyre rak műveket, hogy azt ne mondjuk, életműveket. Itt volt például Illés Endrének, a nem is olyan régen elhunyt és éltében rendre jó kritikákkal illetett írónak a Névtelen levelek című drámája. Aki csak egy picit erőlteti .meg az emlékezetét, az is fölidézheti, hogy ez a színmű micsoda diadalmenetben jutott fel a Madách Színház színpadára. Előbb irodalmi folyóiratunk hasábjain látott napvilágot; aztán számos nyilatkozat — szerzői is, közreműködői is — verte hozzá a nagydobot; mindezek után pedig jobbnál jobb jelzőkkel fogadták a kritikák. Most ellenben? Keresgélni kell a szót, hogy emléket ne sértsünk, de mégis kimondjuk az igazságot. Egyszóval azt, hogy ez a jelenetsor nagyon, de nagyon íróasztali munka; eleven emberek ilyen sápkó- rosan sem nem élnek, sem nem tereferélnek. És ráadásul az ügyek is egészen másként intéződnek — pergőbben, keményebben, kevesebb 1 Vi gőzzel a tarajukon —, mint itt. Akácz László T aiií tóképzősöknek: Honismeret Két kocerten mutatkoztak be a zsámbéki zenei tábor résztvevői — mintegy búcsúként — a hét végén a nagyközönségnek: július 4-én, szombaton a Zsámbéki szombatok keretében a híres templomromnál, másnap, vasárnap délelőtt pedig a budavári palotában, a fővárosban. Ugyanezen nap estéjén közös táncházi mulatsággal zárult programjuk, amelyen a július 3-án kezdődőit honismereti tábor hallgatói is részt, vettek. E táborban az ország tizenegy tanítóképző főiskolája kivétel nélkül képviselteti magát, mintegy száztíz növendékkel, akik több témakörben — régészet, néprajz, helyi irodalmi hagyományok — fejleszthetik ismereteiket. A július 13—i eseményzárás előtt szakkörvezetői vizs-gát is teszek majd. A hatvan hazai honismereti tábor közül ez aé egy ad ilyen képesítést. Látogatást tesznek majd a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban is. Megismerkednek a katalogizálás, a raktározás tudnivalóival is, s a táborozás tapasztalataiból tankönyv is készült Táborverés címmel. Az eseménysorozat táncházzal zárul. IC i ne hallott volna már a Szilícium- völgyről? Nevezték már az emberi szabadság és önmegvalósítás társadalmának. Valami mítosz fogja körül. Az újságok, a rádió és a tévé leírják és bemutatják, hogy ez a jövő ipari bázisa, ahol ki lehet kovácsolni a sikert, meg lehet valósítani a fejlett technikát, és ami vele jár: a jólétet. Igaz-e ez? Ennek jár utána Werner Rügemer nyugatnémet szerző, aki a tömegkommunikációban itthon, Magyar- országon is sűrűn szereplő technikai centrumot, a Szilícium-völgyet új nézőpontból mutatja be olvasóinak. A kevésbé reklámozott másik arcát mutatja be. Ez annál inkább is érdekes, mert amikor megmutatja riportkönyvében ezt az ipari központot, egyben mítoszt is oszlat, megmutatja a valóságot. A helyszínen szerzett benyomásait vetette papírra, egyben színesen leírja, hogy miként született meg ez az élenjáró technikájú terület, hogyan tódultak oda az emberek, s egyben értékes adatokkal, dokumentumokkal, elemzésekkel, kritikai észrevételekkel teszi még világosabbá, hogy mi is ez a már-már fogalommá vált Szilícium-völgy. Nézzük meg a könyv kapcsán közelebbről ezt a tőkésvilág által annyira reklámozott új technológiák centrumát. A Silicon Valley, a Szilícium-völgy Kaliforniában, San Franciscótól. délre terül el, tulajdonképpen egyetlen térképen sem található, ez a név a válságoktól sújtott kapitalizmus fellendülőben levő gazdasági területeinek egyike. Néhány kisváros feküdt a völgyben, amikor a csúcstechnológiájú üzemek működni kezdtek. Santa Clara 1950-ben még mindössze 185 ezer lakosú városka volt, ma másfél milliós. Még egy adat: Kaliforniának 1940-ben mindössze hatmillió lakosa volt, napjainkban 24 m-ilA mikroelektronika világa A Szilícium-völgy lió. Santa Clara lakosságából 720 ezer űz valamilyen kereső foglalkozást, ebből 220 ezer dolgozik az elektronikai iparban, A szerző leírja, hogy milyen is ez a világ, hogyan keletkezett, miként fejlődött olyanná, amilyen napjainkban. A technikai folyamatokat ismerteti, majd felvázolja, hogy miként zsákmányolják ki a munkaerőt, illetve azt. hogy milyen a kapitalizmus „szocializmusa”. Világos képet kapunk az életkörülményekről, a népesség megoszlásáról, a szegényekről és a gazdagokról, a kisebbségek helyzetéről, tehát a Szilícium-völgy sajátos társadalmáról. Természetesen megismerkedhetünk a valóban csúcstechnológiával, a jövő technikájával, s azzal is, hogy ez -az iparág a hadiiparból nőtt ki, hogy a csúcstechnológiát az amerikaiak ma is a hadiiparban alkalmazzák, illetve termékeiket a világűr meghódítására használják fel, persze a többi között, mert a csúcstechnika egyéb területen is átformálja az emberek gondolkodását. A kötetből az olvasó arra is választ kap, hogy a hiedelmekkel ellentétben kikből lesznek ténylegesen a sikeres vállalkozók a Szilícium-völgyben, mi a siker titka, kik és hogyan finanszírozzák az új vállalatalapításokat; milyen szálak fűzik az elektronikai ipart (különösen a chip- és a számítógépgyártást) a Pentagon megrendeléseihez. Milyen követelményeket támaszt a hadsereg, s miért sikertelen ebben a térségben a szakszervezeti mozgalom tevékenysége. Persze más kérdésekre is választ kapunk a kötetből. Az új társadalmi viszonyokról, az elit alacsony „életminőségéről”, a fajgyűlöletről, a természet pusztulásáról. Miközben valóban a világ legfejlettebb technikáját valósítják meg a Szilícium-völgyben, a legkényesebb dolgokról a statisztikák mélyen hallgatnak, a hivatalos jelentések is csak a sorok kö- zött nyújtanak át valamilyen információfélét. A kényes dolgok felvetése politikai tett. A fejlett kapitalizmusban sehol sem szorították ennyire háttérbe a szakszervezeteket, mint itt, sehol sem félnek az alkalmazottak ennyire az adatok közlésétől, mert sehol másutt nem tehetők ki ilyen rövid úton és törvényes következmények nélkül az utcára. Ennek feltárását tartotta egyik feladatának a szerző, aki a mítosz ellenében komolyan szembenézett' a valósággal. A szép fekvésű Szilícium-völgyet harminc év alatt kifacsarták, akár egy citromot. Terjed a sivatag, s miközben valóban a legfejlettebb a technika, a természet pusztul, az emberek igyekeznek távolabb költözni vagy a hétvégeket a hegyekben tölteni, hogy a kemény és feszített munkát valahogyan kipihenjék. Ahogyan a szerző fogalmaz, az a társadalom, amely ezt az új technikai csúcsteljesítményt létrehozta, történelmi végküzdelmét vívja. A könyvet érdemes volt Magyarországon is megjelentetni. Olvasmánynak is érdekes, de ismeretanyagnak is bő, mert közelebb kerülünk, hogy megértsük a mai világot. rA kötetet a Kossuth Kiadó adtaköz-, re, a fordítás Zala Edvin munkája. Gáli Sándor
