Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-27 / 175. szám
Jegyzet Vendégül látni r Amikor a pincér másodszor jött vissza, hogy tisztázza, mit is rendeltünk, már éreztem, hogy ismerőseim zavarban vannak, visszafojtják a kikívánkozó megjegyzést. A felszolgáló harmadszori megjelenését már nagyon nehezen áll. ták meg szótlanul — ugyanis, ez alkalommal derült ki, hogy azok az ételek sincsenek, amit első alkalommal, eleve megalkuvással választottunk ki. ■. Ismerőseim sok év után először tértek haza, és kínosan ügyeltek rá, hogy semmit se kritizáljanak, ne hasonlítsák össze Fordjukat az itthoni ismerősük Trabantjával, házukat egy lakótelepi lakással — és a honi vendéglátóipart a tengerentúlival. Jóval később mégis elhangzott szájukból néhány megjegyzés a kiszolgálást illetően, teljesen jogosan, s utána már könnyebb volt elmesélni néhány friss tapasztalatukat. Például azt, hogy amikor Balatonon megtudták, mely földrészről érkeztek, két- ezer-hatszázt forintért ajánlottak nekik magánszállást — egyetlen éjszakára ... Amikor a Váctól nemmesz- sze levő község vendéglőjéből hazaérkeztünk, még ismerőseim szabadkoztak: ők úgy emlékeztek, hogy annak idején ez egy nagyon jó kis hely volt. És így emlékeztek a Balatonra is .., Vá ctól jó másfél ezer kilométerre, Ipirosz- ban mondta valaki: Szerencsére ezen a tájon nem nagy az idegenforgalom, nem romlottak el az emberek. — Ök, a görögök is látják, hogy az idegenforgalomért, az ebből befolyó összegért „fizetni” kell: az igazi vendéglátás elhalásával, az emberi tartás megbicsaklásával. Nekik pedig hinnünk kellene: talán ök rendelkeznek a legnagyobb tapasztalattal ezen a téren... Nemrég tábla került a váci piac bejáratára, amely felhívja a figyelmet arra„ hogy külföldi állampolgároktól tilos vásárolni. A táblán levő idegen nyelvű szöveg azt is egyértelművé teszi, hogy elsősorban kikre gondoltak a tábla kifüggesztöi. Amennyire helyeselhető az az álláspont, amelyet a tábla szövege tükröz, annyira helyteleníthető az a szemlélet, amelyet erősít. Tudniillik azt, hogy a külföldiek — akár Vácott, akár Sopronban, akár üzleteléssel szerzett pénzzel, akár szabályosan beváltott fizetőeszközzel —felvásárolnak, „elesznek" a hazaiak elől mindent. Arról talán nem is érdemes beszélni, hogy a — legendákban vagy valóságban? — több kiló hússal, láda pezsgővel vagy frissen berakott frizurával, netán megszépült fogsorral hazatérő „sógorok” számunkra talán a legjobb exportot jelentik, a szemléletről azonban igen. Egymás mellett él az a gyümölcsárus, aki az országút mentén kétszeres áron próbálja eladni portékáját a külföldieknek, és az az ember, aki az ellátási zavaroktól kezdve a prostitúcióig mindenért a külföldieket okolja. Sajnos, nem olyan régen, ennek a szemléletnek a megnyilvánulását véltem felfedezni egy olyan embernél is, aki hivatalból foglalkozik külföldiekkel. Tege- zödve és nem éppen barátságosan szólt rá a határon várakozó külföldi állampolgárra, hogy állítsa le autójának motorját, mert ő nem hajlandó a bűzt szagolni. (Ha jól emlékszem, az autó egy igen tetszetős Volkswagen Passat volt...) Fentebb idéztem görög ismerősömet, most újra végiggondolom, amit mondott. Talán mégsincs igaza, talán mégsem kellene hinnünk neki... Nem rontott el bennünket az idegenforgalom; ami visszás benne, az csak abból adódik, hogy most tanuljuk a vendéglátás módját, fortélyát, illemtanát. Szeretném hinni, hogy így van — és szeretném hinni: még egy-két szezon, és valóban megtanuljuk!... B. J. A lagzi hajnal négyig tartott Barangolások Szatmáriban Tiszacsécsén, Móricz Zsigmond szülőházánál. (A szerző [elvétele) Szabolcs-Szatmár megyéről nem sokat tudtak indulás előtt a Váci Izzó MTE természetjáró szakosztályának tagjai, akiket a nyári meleg sem tartott vissza attól, hogy kirándulást tegyenek az almájáról, burgonyájáról és dohányáról híres megyében Utunk során lépten-nyomon a történelem lapjai elevenednek fel, és jólesett felidézni a régmúlt emlékeit, eseményeit. Szatmárcsekén lakott egykor egészen haláláig nagy reformkori költőnk, Kölcsey Ferenc, akinek emlékét múzeum őrzi itt, és a szatmár- csekei temetőben magasodik a síremléke a nemzeti Himnusz költőjének. De a szat- márcsekei temető csónakos fejfái is a múltat idézik, amikor e vidék még mocsaras, lápos volt. az itt élők csónakkal közlekedtek, és annyira az életük része volt a csónak, hogy haláluk után is szimbólumuk lett. A váci turisták sorba vették a történelem emlékeit, szinte feledve a n)'ári kánikulai meleget, mindent látni akartak. Megilletődve léptünk be Móricz Zsigmond nádte- délés szülőházába, és amíg Leányfalun Móricz-emlékbi- zottság alakult a nagy író szülésnapján, addig a váci turisták Tiszacsécsén virágot helyeztek el a szülőház falán. Felkerestük a Báthori család ősi fészkét, Nyírbátort is. A késő gótika fellegvárának számít az a református templom, melyet Báthori István erdélyi vajda építtetett. A volt minorita templomban — melyet szintén a Bátho- riak építettek, de később barokk stílusban átalakítottak — megcsodáltuk az 1737. évszámot viselő Krucsay-oltárt. Barangolásaink során megtekintettük Túristvándin a vízimalmot. és kellemesen hűsölhettünk a kis Túr vizében, ott, ahol a Tiszába siet. Itt már nem Petőfi korabeli kép fogadja az ide látogatókat, a két folyó találkozásánál a kis Túr- tíz méterrel magasabb szintkülönbséggel érkezik, és egy betonból készült bukógáton ereszkedik le a Tisza vizébe. Ez a vízesés a horgászoknak, fürdőzőknek egyaránt öröme ... Megilletődve álltunk meg Tarpán, ahol Esze Tamás, a későbbi kuruc briga- déros indult a jobbágyokkal II. Rákóczi Ferenc zászlaja alá. Minden falu, minden helység őrzi a történelem egy-egy darabkáját., Tunyog- matolcson született Zalka Máté, a spanyol szabadság- harc legendás hírű katonája, és itt állt valamikor Petőfi „kurta kocsmá”-ja. Utunk során nem kerültük el a megyeszékhelyet, Nyíregyházát sem. Ez a város jó példa arra, hogy a mai kor építészete is tud emberit és szépet alkotni, akár a lakótelepeket, akár az üzletsorokat szemléljük meg. Kellemes felüdülést biztosított a Sóstó mindany- nyiunknak, mely egy igazi víziparadicsom és szabadidő- központ az itt élőknek. A skanzen évszázados házait bejárva a paraszti életforma, a paraszti múlt romantikus szépsége elevenedett fel számunkra. Kőrútunkról, barangolásainkról mindig szálláshelyünkre, Szatmárcsekébe, a Kölcsey fogadóba tértünk vissza. S tanúi voltunk a kis falu csendjét és nyugalmát felverő készülődésnek: mint megtudtuk, a falu kocsmáro- sának, Kajdi Gusztávnak és Seres Szilvia óvónőnek az esküvőjére készültek. A váci turisták is elmentek meglesni az ifjú párt, hiszen nem mindennap lehetünk tanúi egy szatmári lagzinak. Itt kóstoltuk meg először az igazi szatmári töltött káposztát, melynek ize feledhetetlen. A „menyasszonynézésből” reggel négykor tértünk haza: a Kondor-trió, mely a környék leghíresebb lagzis zenekara, reggelig húzta a talpalávalót — amely nekünk egyúttal a búcsút is jelentette a megyétől, természeti szépségeitől, műem1 ékeitől, az ott lakó vendégszerető emberektől. Papp László A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1987. JÜLIUS 27., HÉTFŐ NEB-vizsgálat után Pazarolt és óvott energia Az utóbbi egy-két héten 1 Vajon megfelelnek-e az nem takarékoskodott erejével | eneregiatakarékossági progaz életet adó égitestünk, a nap. Szinte számolatlanul, pazarolva szórta ránk a világűrön áthatoló sugarait. Mi az neki? Még néhány milliárd évig lesz miből, akárcsak eddig. Szerkezete nem emberi kéz alkotása, s mint ilyen, tökéletesnek mondható. Akár pazarolhat is, ha éppen úgy alakul. Sajnos, mi idelenn nem tudjuk összegyűjteni és eltenni igényesebb napokra ezt a többletenergiát. Nyáron kánikulát, télen esetleg a hideg távfűtéses szobákat kell elviselnünk. Mert hiszen a távfűtési rendszer az emberi találmány, rengeteg hibalehetőséggel. Messze van a tökéletestől... Az alapvető igények kielégítésén kívül, hogy télen meleg legyen a szobában, és a csapból, ha arra van szükség, meleg víz csurogjon, arra is gondolni kell, hogy mindez a leggazdaságosabban történjen. Ne szökjön el a meleg a rosszul szigetelt vezetékeken vagy a résnyire vetemedett ablakon, ajtókon. ,Ne kelljen az egyik szintet trópusira föl- fűteni ahhoz, hogy máshol éppen elviselhető legyen. ram céljainak fűtőműveink és azok kellékei? Milyen az intézmények és a lakosság fegyelme ebben a kérdésben? Ezekre keresett választ vizsgálataival a Váci Népi Ellenőrzési Bizottság. Dunakeszin és Vácott jártak. A két város erdekes módon összehasonlítási alanynak mutatkozott. Miért, miért nem, ellentétes dolgokat tapasztaltak. Amiért most a nyár derekán tesszük közzé mindezt, az nem más, mint hogy ezek a hónapok azok, amikor még elő lehet, sőt kell készíteni a nehezebb napokat. Jó magyar szokás szerint, hajlamosak lennénk mindent a végére hagyni. Reméljük, idén nem így lesz! Tehát Dunakeszin és Vácott ellentétes tapasztalatokat gyűjtöttek. Dunakeszin inkább a túlfűtés, mig nálunk az alulfűtés volt a jellemző. Takarékossági szempontból ez utóbbi volna a dicséretes, bár nem tudom, jutottak-e dicsérő séavak a fázó lakók eszébe? Sajnos a leginkább használt egycsöves rendszer hátránya, hogy egyazon épülettömbben Focirajt előtt a csapatok Rövidesen megkezdődik a váci körzeti labdarúgó-bajnokság őszi fordulója. A rajt előtt kerestük fel Kovencz Antalt, aki csaknem három évtizede a körzeti szövetség elnöke, hogy a tervekről, elképzelésekről és a csapatokról érdeklődjünk. — A körzeti MNK-selejte- zők megkezdődtek, és augusztus másodikéig tartanak, ösz- szesen tizenhárom csapat jelentkezett — kezdte a beszélgetést az ismert váci sportvezető. — Mielőtt erről szót ejtenénk, tekintsünk vissza a múltba! A körzeti bajnokságot a Márianoszt- ra csapata nyerte, és bejutott a megyei második vonalba ... Vácról a hazai lapokban A Nógrád című megyei lap beszámolt arról, hogy Salgótarjánban találkoztak három megye önkéntes rendőri segítői tanácsadó csoportjának képviselői. Vácot Kocsis János alezredes képviselte. A Petőfi Népe (Kecskemét) riportot közölt a kunszentmik- lósi Akkumulátor- és Szárazelemgyárról. A váci HAGY-tól Reménység, Vox Humana Érdekes események tanúja Rákospalotán, 200 lépésre a XV. kerületi tanácsháza épületétől él Sümegh Miklós, a váci Vox Humana alapító karnagya. Idős kora ellenére figyeli napjaink színes eseményeit és visszaemlékezik a fél évszázaddal ezelőtt történtek érdekes krónikájára. — NB' I-es csapat lett a Váci Izzó MTK, ebből az alkalomból egyik hetilapunk felidézte Vác sportapostola címmel Vanyek Béla emlékét. Visszaemlékszem a hat évtizeddel ezelőtt lezajlott eseményekre. Vanyek nemcsak a sport, a labdarúgás szervezője volt. Indulástól kezdve, 20 éven keresztül, 1942-ig munkatársa lehettem. Énekkar, zenekar, színjátszás: sokoldalú kulturális munka. A mozi is a szervezőkészsége folytán felépült emeletes Reménység kultúrházban működött. A tagság? Iparos, munkás és kereskedő ifjak, felekezeti különbség nélkül. — Tánciskola, bál, koncertek, matinék, ismeretterjesztő előadások, turizmus, kirándulások: sokoldalú volt a Reménység kultúrház munkája. Még a Vox Humanát is védnöksége alá vette. Fél évszázad távlatából úgy érzem, megérdemelne egy emléktáblát a Lenin úti épület falán. S ne hagyjuk a feledés homályába veszni az olyan neveket, mint Bán Mártonét, a fáradhatatlan iskolán kívüli népművelőjét; Wolkóber Jánosét, a lelkes tanár-muzsikusét; László Árpádét, az állami iparitanuló-képzés atyjáét, vagy Andor Károlyét, aki a Vízmű első igazgatója volt és emellett verseket írt, országosan ismertté vált dalok zenéjének szerzője volt. P. R. vásároltak három Schuler típusú horganyhüvelygyártó gépet, s már üzembe is állították. A Vasárnapi Hírek méltatta a közelmúltban elhunyt dr. Dercsényi Dezső pályafutását, a hazai műemlékvédelem szolgálatában eltöltött évtizedeit, megemlítve, hogy Vác díszpolgára volt. A Népszava hírül adta, hogy a VII. ötéves tervidőszakban Vácott megvalósul a DCM rekonstrukciójának első üteme. Ennek során egy korszerű, hő- cserélős forgókemencét létesítenek, elektrofilterrel. A Staféta című képeslap hangulatos tudósítást közölt a Törökmezőn rendezett, idei békenapról. A gyalogosok, gépj árművesek között sok volt a váci. Aki ott volt, remek időtöltésben részesült. A Taurus Hírlap hasábjain Nagy János, a váci gyár igazgatója a többi között arról nyilatkozott, hogy az év hátralevő részében nagymértékben fokozzák az ékszíj termelést, a sebészkesztyű gyártását. A Dolgozók Lapja ismertette a tatabányai Fantáziatábor életét. A közművelődési házban rendezett, 10 napos turnus részvevői között volt Komjáthy Virág, két másik, váci iskolából érkezettel. A Dunántúli Napló (Pécs) értesülése szerint a váci központú Dunamenti Regionális Vízművek bajai kirendeltségének kivitelezésében készül a 320 homoródi családi házat ellátó helyi vízmű. — Nagy öröm ez számunkra! S el kell mondanom, hogy véleményem szerint jó csapat a márianosztraiaké! — Az első osztályban jelenleg hány csapat szerepei? — A váci körzetben tizenkettő. A másodosztályból feljutott a Letkés, az örbottyán. Űj csapatok is jelentkeztek, például Zebegény, Csornád, Ácsa. Elgondolkodtató a Vác- haríyán, Fortuna szereplése, s akik kiestek az első osztályból. — Az átigazolások időszaka lassan lejár. Mik a tapasztalatai? — Az, hogy más csapathoz meglepően kevés játékos igazol át. Ügy gondolom, ez jelent valamiféle felelősséget is. Egyébként tizenkét serdülő csapatot indítunk a következő bajnoki idényben. — Mikor kezdődik a bajnokság? — Az első osztályban augusztus utolsó szombatján és vasárnapján. Problémát csak a serdülő csapatok indítása okoz, hiszen nyári szünet van, így csak szeptemberben tudjuk a csapatok mérkőzéseit megkezdeni. A második osztály kezdési ideje a jelentkező csapatok létszámától függ. — Megindul az élet a kispályákon is .. . — A városi kispályás labdarúgó-bajnokságban harminchét csapat vesz részt. Három csoportban folynak majd a küzdelmek. Ez a torna közel ötszáz amatőr labdarúgót mozgat meg. Augusztus 12-én már ők is kergetik a bőrgolyót ... Nagy Péter János msm Mozi __ K ultúr filmszínház (Lenin út 58.): július 27-től 29-ig, felemelt 1-es helyáron vetítik az 1985-ben készült Álomszerelem című angol ifjúsági filmet. Rendezte: Brian Gilbert. Főszereplői: Jane Snowden, Alexandre Sterling, Raoul Delfosse és Oystein Wilk. Váci kertmozi (a városi könyvtár szomszédságában): június 27-től 29-ig felemelt helyáron játsszák az öt láda aranyrög című magyarul beszélő, színes francia—olasz kalandfilmet. Ságvári Klub (Deákvár): július 27-én szabadtéri filmszínházban tekinthető meg a Sárga Haj és az aranyerőd című amerikai kalandfilm. egyszerre lehet alul- és túlfűtés is. Ha pedig valaki hozzányúl a radiátor csapjához, mert melege van, vége mindennek, fölborul az egesz rendszer. A középületekben nem lehet túllépni egy adott hőmérsékletet, büntetés is járna érte, de hogyan ellenőrizzék? A NEB-esek utánanéztek.: egyáltalán megvannak-e a feltételek ehhez? A végeredmény összegzésekor megállapították, hogy a vizsgált tanácsok műszaki osztályai nem rendelkeznek feladatkörükhöz szükséges képzett szakemberekkel, pedig ezt rendelet is előírja. A szak- igazgatási szervek a NEB- vizsgálat ideje alatt nem kezdeményeztek energiagazdálkodással kapcsolatos vizsgálatot, viszont a pénzügyi osztályok a revizori ellenőrzést .kor pénzügyi szempontból kitértek erre a témára. Mindkét város tanácsánál elmaradtak a konkrét intézkedési tervek. Nem tudják figyelemmel kísérni folyamatosan az energetikai létesítmények építését, de még átadáskor se képesek a munka minőségi ellenőrzésére. Ezt igazolják Vácott a C 12, 13, 14 és a H 1, 2, 3 épületek fűtési rendszerének problémái is. Egyáltalán érdekeltek-e az intézmények a kedvező energiagazdálkodás betartásában ? Nincs egységes elv, de ha mégis, nem mindig hatékony. Számonkéréssel és a prémiumok odaítélésével vagy visszatartásával a Váci Gamesz biztosítja — és ellenőrzi. — az energiagazdálkodásban részvevők ösztönzését. Dunakeszin a normák betartása és a karbantartások határidőn belüli elvégzése mellett a költségek csökkentését is megnevezték a prémium feltételei között. A vizsgált évben csak a Szabadság téri lakások ablakainak szigetelésére 800 ezer forintot kellett költeni. Egy-egy hétre 6 darab hőfokregisztrálót helyeztek különböző lakásokba, de az eredmények csak részben értékelhetők, mert feltehetően a lakók közül többen manipulálták a készülékeket. Feltételezések szerint, hogy ne mutasson túl sokat, az erkélyre vagy az ablakba is kitették, erről árulkodtak a hirtelen csökkenések, de lehet, hogy csak a túlfűtés ellen védekeztek ablaknyitással. Három szakértőt bíztak meg a fűtőberendezések vizsgálatával, akik egybehangzóan tervezői és kivitelezési hiányosságokat állapítottak meg. Mivel a fűtőművek a leadható hőmennyiségét maximálták, nem lehet pótolni a levegőbe menő veszteséget, az ténylegesen a lakóhelyiségekből hiányzik. A következő problémakör, hogy mindenki csak annyit fizessen a fűtésért, amennyit felhasznált, és csak annyit használjon, amennyire szüksége van. így mindenkinek saját érdeke lenne a takarékosság. Sajnos, jelenleg csak az ipari fogyasztóknál tudják mérni a felhasznált hőmennyiséget, A közületi fogyasztók ugyanúgy átalányt fizetnek, akárcsak a magánszemélyek. Az egyedüli kontroll az intézményeknél a bírság. Addig, amíg nem éri meg hőmennyiségmérőt felszereltetni, mert többe kerül, mint az esetleges bírságok, addig nem is várhatunk változást. Ennek ellenére a tudatosabb takarékosságra lehetőség volna, ha lenne a témának gazdája, és az időről időre szükséges karbantartásokat pontosan, késedelem nélkül elvégeznék. D. Z. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)