Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
MAGAZIN 4 mr Wf 6 } £; 1987. JÜLIUS 25., SZOMBAT íSzÍNHÁZI leveliim! Véglények diadala Életmódot változtató erővel bírnak Nagyon kevéssé meglepő, hogy a francia színházi életben annak idején botrányt okozott egy előadás, melynek legeslegelső színpadi szövege így szólt:— Szobor.' 1896-ban a párizsi színivilágot nem ez a stílus uralta. Ros- tand posztromantikus komédiái, Sardou vígjátékai, Feydeau komédiái voltak jellemzőek, s amikor a fent említett botrányos darabkezdő mondat a Theatre de l’Oeuvre- ben, 1896. december 10-én elhangzott, Rostand talán már az utolsó jeleneteit írta a kor nagy és abszolút sikerdarabjának, a Cyrano de Berge- racnak. : A fennkölten nemes erkölcsű, nagy orrú lovag és az aljasul kisszerű, undorítóan közönséges, fenyegetően ostoba, véres kezű Ubü király között világnyi távolságok vannak. Ez utóbbié ugyanis a hírhedt darabkezdő mondat, s az ő nevét használja darabcímként a huszonhárom éves szerző, Alfred Jarry is. A darab, ez a minden addiginál tiszteletlenebb, frivolabb, szabadszá- jűbb, vad és szertelen komédia, az Übü király, akkor csak botrányt kavart, és végletes véleményeket váltott ki. A francia szellem akkori legjobbjai lelkesen fogadták, egy uj korszak nyitányaként üdvözölték. Mások kikérték maguknak ezt a hangvételt, ezt a látásmódot, ezt a stílust. Mindenesetre az Übü király mindössze két előadást ért meg, noha, mint a korabeli beszámolókból kiolvasható, nagyon jó produkció lehetett •— előadásként is éppúgy valami mást mutatott, mint drámaként a darab. Ez a kilencvenegy esztendős botránydarab azóta, az évtizedek során, lassan klasszikussá emelkedett (noha bizonyos, hogy az ' extravagáns szerző, aki egyébként igen fiatalon — harmincnégy éves korában. 1907-ben — halt meg. ezt a fajta klasszicizálódást óhajtotta a legkevésbé). Hogy így történt, az azt bizonyítja, hogy ez a diáktréfának indult, aztán a hatalomra kerülő ostoba, pöffeszkedő, kegyetlen gusztustalan kispolgár gyilkos karikatúrájává növekedő darab talán az írói szándékon túlmenően is, Jarry elképzeléseit meghaladva talált telibe valamit, aminek a körvonalai csak később bontakoztak ki. Ez a valami: a kispolgári lét manipulálhatóságából fakadó veszély. A darabbeli Übü papa alapjában véve nem más, mint egy átlagosan korrupt, erőszakos, gátlástalan, műveletlen hivatalnok, akinek egyszer csak alkalma nyílik, hogy nagy emberré legyen egy egyszerű királygyilkosság révén. És a rossz szellem, übü mama sikeresen rá is beszéli Übü papát erre a gyilkosságra. Mint valami modernebb JUachbeth-történetben. Übü papa néhány hullán átgázolva megszerzi a lengyel trónt, átveszi a hatalmat, s megvalósítja azt a ..rendet” amelyet pár évtizeddel később majd a nácizmus teremt meg, nem színpadi, hanem véres köznapi valóságként. És az egyszer hatalomra került kispolgár szinte elpusztíthatatlanná válik: hiába szenved vereséget az orosz cártól, épségben melyekül meg, s hajózik el valamerre nyugat felé Übü mamával és a köréjük gyülekezett söpredékkel együtt. A darabbeli konkrét ország- reveknek persze semmi jelentőségük nincsen: Jarry írhatott volna bármely két nevet, ítt a lényeg az, hogy valamilyen — Párizshoz képest — távoli és egzotikus, de mégis valamiféle konkrét asszociációt keltő országról legyen szó. De ez éppúgy átemelődik a groteszk, az abszurd szférájába, mint ahogyan az egész darab is ebben a szférában lebeg. Vad logikai ugrásai, szóíacsa- rasokkal, új és szokatlan szavakkal teli nyelve, drasztikus humora, a szituációk és a figurák abszurditásai az Übü királyt nemcsak merész szín padi művé avatják, hanem — ma már tudjuk — az abszurd drámák ősét is üdvözölhetjük benne. Ez a semmiféle tekintélyt vagy megszokott rendet nem tisztelő, szertelen darab hoz zánk, a mi színpadjainkra csak 1977-ben jutott el. Akkor vitte színre Pécsett Pál István egy emlékezetesen kiváló és merész előadásban. Azóta a budapesti Katona József Színház is eljátszotta (a múlt évadban is a műsorán volt még). Most pedig, nem egészen a megszokott nyári színházi műsorválasztáshoz illeszkedően. a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata újította fel a boglárlellei nyári színházukban, Lukáts Andornak, a társulat jeles színészének a rendezésében. Ez az előadás nemcsak a megszokott színházi tradíciókat nem tiszteli, de már magát a darabot se nagyon. Lukáts nyilván úgy gondolkodott, hogy mivel annak idején Jar- rynak és a darabnak az alapállása a tiszteletlenség, a megcsontosodott gondolkodással, a kispolgári ízléssel való sokkoló szembeszegülés volt, e vonásait a mai körülmények közé helyezve kell újraalkotni, s az alapműhöz hozzá kell adni azt, ahogyan mi ma látjuk a kispolgári mentalitás veszedelmeit, meg azt, hogy ez a mentalitás, és a kispolgár manipulálása mivé fejlődött századunkban, trt •> B oglárlellén Űbü papa és Ubü mama már majdnem valamiféle véglényként jelenik meg. A homokkal borított játéktérnek egy pontján valósággal kikelnek a porból, mint valami ártalmas lepkefaj bábjai, mint óriási hernyók. És ez a primitiv fokú élőlénypár válik aztán fokozatosan a hatalom birtokosává. Ez a riasztó, mocskos, gusztustalan, olykor már a véglények vegetatív létezésének szintjére süllyedő kettős dönt élet és halál, törvény és jog fölött, illetve: teremti meg a maga iszonyú külön törvényeit. Hiszen végtére a törvénytelenség is egy- fajtá törvény, amolyan negatív lenyomat. Ijesztő kép ez, és még ijesztőbb perspektíva. Arra int bennünket, hogy ha nem vigyázunk, diadalmaskodhatnak ezek a férgek, az emberiség alja, söpredéke. (Sajnos volt erre példa, s nem is olyan rég.) Ám az előadásnak csak a végkövetkeztetése komor, maga a játék, épp ellenkezőleg, káprázatosán mulatságos, olykor vadul rö- högtetö. De attól, hogy röhögünk Ubü papán és Übü mamán meg a körülöttük felsorakozó alakokon, még egy szemernyivel sem válnak kevésbé veszedelmesekké. A gyilkos indulatok akkor is gyilkos indulatok, ha a pojá- caság álarca mögé rejteznek. Takács István Egyik zárt ajtótól a másikig Nyár derekán — különösen a délelőtti órákban — a művelődési házak nagy többségében még ügyeletet sem tartanak, Így hát amikor Dunavarsány. Bugyi. Kiskunlacháza, Ráckeve. Szigetújfalu, Szigetszentmárton, Tököl, Szigethalom művelődési házaiba bekopogtattam, csak kettőben nyitottak ajtót, illetve ezekben beszélhettem szakemberekkel. Annál figyelemre méltóbb, hogy a most is dolgozók — az ötleteket, lehetőségeket kereső és kiharcoló népművelők — munkája sikerrel jár. Bugyi művelődési házában nem csak Nagy László technikus fogadott, hanem jó néhány gyerekkel és egy nyelvtanárral is találkoztam. Látszattevékenységnek az írmagját sem fedeztem fel. Szünet nélkül — Nem csupán a francia nyelvtanfolyamnak adtunk otthont. Napközis táborunkban játszóházat rendeztünk be, ahol gyöngyfűzéssel, rongybá- bukészítéssei ismerkedtek az iskolások. Foglalkozásokat szerveztünk a számítógépekkel és az autóvezetéssel ismerkedni vágyók részére. Színjátszóink, néptáncosaink is bejárnak a házba — sorolja a technikus, akiről hamar kiderül, hogy az a fajta „mindenese” az intézménynek, akihez hasonlók nélkül másutt sem mennek rendjén a dolgok. — Igaz. nincsenek nagy rendezvényeink. Legfeljebb a heti diszkókat említhetem. Ezzel szemben hasznosabbnak tartom a gyerekek részére szervezendő játékos angol nyelvtanfolyamot. amely megalapozhatja a későbbi komoly tanulás sikerét, még ha az előbbinél kevésbé látványos is — hangzik az indokolás. Körülnézek az irodában. Programok nyilvántartása a> falon, amelyek között Pest megyei társintézmények műsorai is helyet kaptak, a hivatásos népművelő arról ismerszik meg, hogy azt is tudja. mi történik a szomszédban. Üzenetek, levelek, szerződések az asztalon — a folyamatos munka bizonyítékai. — Nagyüzem van itt most is. pedig sokan úgy tartják, jóval nehezebb életet vinni a művelődési házakba nyáron — jegyzem meg. — Van gondunk nekünk is. Például a citerásaink éppen üdülnek valahol. A falu lakosságának nagy része pedig oda- kinn dolgozik a földeken. Mégsem ereszthetjük szélnek a csoportjainkat a meleg hónapok alatt. Ha így tennénk, ősszel elölről kezdhetnénk mindent. A szabadabb foglalkoztatási formáknak viszont sikere van, mert nincs tanítás az iskolában, tehát délelőtt is ráérnek a gyerekek. Maribka néni hírei A folyosón, a helyiségekben zajlik az élet. Be-bejönnek az irodába és kérdeznek, kérnek valamit. Nagy László éppen újságolja, hogy most jött egy népzenei táborból, és az ott tanultakból ősszel vizsgázni is fog, amikor megjön Józsa László, az intézmény igazgatója. Alig mutatkozunk be egymásnak, már meséli is az örömteli hírt munkatársának: — Mariska néni mondta, hogy a nyugdíjasainkat úgy kellett ágyba parancsolni a kétnapos kiránduláson! Aztán egy szülő értetlensége miatt dohog: — Megállított az utcán és kérdőre vont, hogy a fia miért nem tehette le az autóvezető vizsgát! Rajtam kérte számon, hogy a minden állampolgárra kötelező előírást miért érvényesítették a fiával szemben is. Szóval zajlik az élet a község művelődési házában, A két fiatal szakember tele van tervekkel. Elmondták, hogy összesen tizenhármán vettek részt népi mesterségekkel foglalkozó tanfolyamon, illetve egy népzenei táboron. Ez a csapat adja egy hosszabb távú terv megvalósításának a magját. — Kiderült, hogy valameny- nyien egy összetettebb folyamat indításán törjük a fejünket évek óta — lelkesedik az igazgató. — Az egyes foglalkozások nem külön-külön tartatnak majd. Fazekaskorongokat csinálunk, szövőszékeket vásárolunk, és szeretnénk beszerezni cserépégetö kemencét is. Újra felvettük a kapcsolatot a Jánosi-együttessel; akik vezettek táncházat nálunk korábban. Az együttlétek így kiegészíthetik egymást, s talán életmódot változtató erő is van bennük. Pénzt és pénzt — Mindenhez pénzre van szükség ... — vetemiközljp. — Azzal mi is rosszul állunk. Ezért igyekszünk körültekintően tervezni a munkánkat. Az évente megtartott „falunapok” rendezvénysorozatunkat elhagyjuk, mert úgy gondoljuk, hogy sok pénzt emésztettek fel, ugyanakkor kis hatásfokúak voltak és nem helyi művelődési értékeket szolgáltak. Annak a tíz nap alatt elköltött ötven-hat- van ezer forintnak másutt van a helye. Erre az összegre alapozzuk reformunkat. Józsa Lászlóék csapata már létezik. Társra találtak Nyerges Károlyné nyugdíjas klubvezetőben, Kecskés Rozália függetlenített KlSZ-titkár- ban ugyanúgy, mint Tóth Béla pedagógusban, aki házépítési gondjai ellenére is rendszeresen részt vesz a művelődési ház munkájában. Ami pedig az anyagiakat illeti; vannak életrevaló ötleteik. Máris nyertek egy videokamerát, és újabb pályázatot nyújtottak be egy fénymásoló gép beszerzése érdekében, amellyel több falu propagandaanyagának elkészítését vállalhatnák. A lakosság szolgálatát célozták meg a videoberendezés bővítésével is. Nem szerencsés Méltánytalan lenne nem említenünk a másik intézményt, amelyben szintén szakember nyitott ajtót: a Csepel Autógyár szigethalmi, művelődési központjában a szükséges rekonstrukciókról beszélgettünk Soós Mihály igazgatóval. Az intézmény színházterme meglehetősen elhasználódott az elmúlt huszonöt év alatt. A felújítás anyagi feltételei biztosítottak, annak ellenére, hogy nem kevés pénzről van szó. Az sem hallgatható el, amit Ráckevén tapasztaltunk: az ideiglenesen (?) elhelyezett öreg .tanácsháza épületében a művelődési ház helyiségei egymásba nyílnak. Aki a harmadik szobába akar eljutni, annak végig kell mennie az előző helyiségeken. Ez a tény eleve kizárja több foglalkozás egyidejű: megtartásúik * Mtnr ahogy a vizes falak, a szó szoros értelmében elrothadt par. ketta sejp minősíjl^veadéscs#-^ logatónak. Végül még egy gondolat — immár a helyszín megnevezése nélkül —: ha ugyanabban az épületben kap helyet a művelődési ház és a könyvtár is, nem szerencsés, ha mind a kettőt zárva tartjuk egy hónapon át. Szilas Zoltán Szépen magyarul A félelmetes Basic Hungarian Külföldi úti élménycivell dicsekedő fiatalember szavainak lettem akaratlan tanúja múltkoriban. izgalmas vadászuta- Uon járhatott valahol a forró égövi őserdőkben, mert sűrűn ütötte meg fülemet előadásában ez a s/ó: „félelmetes!” Aztán ahogy mentünk tovább, kiderült, hogy barátunk nem is Afrikában járt hojinii vadászexpedícióval, csak itt valahol a jó öreg Európában, egyszerű turistaként. Neki azonban mindenre, amit látott, csak egyetlen szava volt: félelmetes! félelmetesek voltak a fényűző szállodák, félelmetes vollt a világvárosi forgalom, félelmetes az áruházak tömérdek áruja, a múzeumok kincsei — előadásában hovatovább félelmetes lett Mona Lisa csodálatos mosolya is. A „megdöbbentő”, a „meghökkentő”, az „elbűvölő”, a „szédületes”, a „káprázatos”, a „hihetetlen”, a „bámulatos”, a „varázslatos” nála mind-mind „félelmetes” volt. De nem merült ki ebben az egy szóban a világ dolgairól alkotott ítélete: volt egy másik minősítése is a látottakról: ..az nem igaz!” Olyan szép volt az ünnepi játékok ülö- adása, hogy az nem igaz!; annyian voltán a tengerparti fő vény fürdőn, hogy az nem igaz!; olyan gyorsan száguldoztak a gépkocsik a széles sugárutakon, hogy — az nem igaz!; annyi szép nő tündökölt az utcákon, hogy — az nem igaz! Lassanként az az érzésé támadt a hallgatóknak, hogy amit tőle hall, az talán nem is igaz. A nyelvi elszíntelenedésnek és modorosságnak csakugyan félelmetes jele az, amikor színes, sokatmondó jelzők helyett kényelemből, szellemi restségből, divatból beérjük egyetlen szóval. S a villamosbeli fiatalemberhez hasonlóan vannak, akik igék dekában is épp Ilyen kisigényűek: „kajál”, „piál”, „be/song”, „kiborul”, „befűz”, „átráz”, „han- táz” — ezek alkotják ennek a pár szóra korlátozódott uj nyelvnek Igei alapszókincsét. Néhány évtizede a derék Ogden professzor 850 szóból álló nyelvet próbált Lflkotni az angol szókincs alapján: az úgynevezett Basic Englisht, ß» a kerete azonban túlságosan szűknek bizonyult az érző és gondolkozó ember számára. A jeles titdós kísérletét tiszteletre niéJ|$> cél fűtötte: köny- nyen megtánullható néhány szavas világnyelvet akart teremteni. Kísérlete azonban így is meghiúsult, szűknek bizonyult. A kialakulóban levő bár szavas haza! ..szükségnyelv”, a „Basic Hungarian” mögött azonban nincs semmilyen tiszteletre méltó lelki rugó; egyedüli oka a henyeség, a lelki lomposság, Szilágyi Ferenc Rádiófigyelő Übü mama (Csákányi Eszter) és übü papa (Bczcrcüy Zoltán) a boglárlellei előadásban NEMZETISÉGEINK ÉLETÉBŐL. Még ma sem tudom megmondani, miért jöttem zavarba egy kérdéstől. Pest megyei nemzetiségei-: együttes tanácskozásán vettem részt, az első olyan rendezvényen, amelyen a megyénkben élő szlovák, német és délszláv lakosok egymással beszélték meg gondjaikat, örömeiket. Természetes. hogy hol az egyik, hol a másik csoporttal váltottam szót. mégis váratlanul ért a barátságos kérdés: Te melyik nemzetiséghez tartozol? A színes információs műsort hallgatva jutott eszembe ez az eset. Kerner Lőrinc és László Lajos szerkesztők ügyeltek arra, hogy a hazánkban élő román. német, szlovák és délszláv nemzetiségek életéről szóló hírek hasonló arányban részesüljenek a műsoridőből. Talán még ez is hozzájárult ahhoz, hogy néha az az érzésem: vagy zavarba jövünk, vagy éppen nagyon is tapintatosak vagyunk mostanában, amikor országunkbeli nemzetiségekről esik szó. hogy még az árnyékát is kikerüljük a múltnak. Olvastam szépen, kereken megfogalmazott, tartalmas programokat mind a nemzetiségi közművelődésről — nyelv, kultúra, szokások, tudatformálás és fennmaradás —, mind pedig életükről, életkörülményeikről. Ma már senkinek sem származik abból hátránya, ha vállalja nemzetiségi voltát, s ez újabb tereket nyit meg művelődésükben, tehetségük . kibontakoztatásában egyaránt. Természetesen másfajta problémákat és másfajta lehetőségeket is felvetnek a j<j irányú változások. Erősödik például a nemzetiségek múltjával, történelmével foglalkozó honismereti mozgalom, amellett, hogy növekszik az anyanyelvi művészeti csoportok száma — megyénkben is. Mindez azt igazolja, hogy nemcsak a nemzetiségek életében, hanem általában az emberek gondolkodásmódjában is je- jentös átrendeződés megy végbe. PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG. E közkedvelt ajánlóműsor — sok muzsikával, az 5-ös stúdióból jelentkezett tegnap. A szerkesztő Szeberényi Vera, a műsorvezető pedig Vágó István volt. A színes, lendületes programot élvezhette a hallgat*. Mindössze azt hiányoltam, hogy a hatvan percbe csupán budapesti rendezvények fértek bele. Pedig azt hiszem, hogy ebben a rekkenő hőségben — még ha kiváncsiak is — nem fognak távolabbi vidékekről a fővárosba utazni. Sokkal inkább várható, hogy helybeli kulturális felüdülés lehetőségeit keresik az emberek. Jóllehet még a kiállításokat említve sem tekinthetjük a nyarat uborkaszezonnak. Annál inkább nem, mert bőséges a kulturális kínálat — leginkább a zenei —. még a rádióban is. Főleg déiidőben, amikor a klasszikusok műveivel foglalkozó sorozat zenés természeti sétára invitál. A tegnapi adásnak aktuális témája volt: a nyár, bár sétára nemigen lehetett kedve senkinek. Sokkal inkább el tudom képzelni e műsor hallgatását egy hűs, lefüggönyözött szobában, ahol még ventilátor is működik. Ám a Weisz Gábor által szerkesztett komoly zenei program olyan kellemesre és bensőségesre sikerült, hogy akinek csak hőségben volt módja meghallgatni — még az is elfeledkezett a kánikuláról. Vcnnes Aranka Új múzeumi műtárgyak Űj szerzeményekkel, értékes művészet- és művelődéstörténeti emlékekkel gyarapodtak múzeumaink az elmúlt hónapokban. A Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményébe II. Rákóczi Ferenc egyik úti kárpitja került a közelmúltban: a nagyméretű, falra akasztható, brüsszeli készítésű festett textília a XVII. században a fejedelem zborói vadász- kastélyát díszítette. A bibliai jelenetet ábrázoló kompozíciót — amely akkoriban a nagyobb értékű szövött kárpitokat helyettesítette az utazások alkalmával — egy magángyűjtőtől vásárolták meg. Az Iparművészeti Múzeum egyik jelentős szerzeménye ugyancsak egy brüsszeli kárpit. A Le Clerk szövőműhelyéből származó, kézzel szövött gyapjútextília ritkaságnak számít, hiszen az 1700-as évekből igen kevés jelzett darabja van a gyűjteménynek. A nagyméretű, a késő barokk stílusjegyeit magán Viselő képet Ovidius Átváltozások című művét idéző jelenetek díszítik.
