Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-23 / 172. szám
1987. JŰDIUS 23., CSÜTÖRTÖK 5 A vizsgáztatóknak is készülniük kell Ragyogó feleleteket hallottak Talán éppen most csönget a postás, kezében a jövőt eldöntő válasz: munka vagy továbbtanulás vár a címzettre. A Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán a napokban ültek össze a pedagógusok, hogy értékeljék a felvételi vizsgák eredményeit. Azt már tudjuk, hogy az idei esztendő e rendszerben változásokkal szolgált — amelyek minden hazai felsőoktatási intézményt érintenek, Zsám- bókon azonban az újdonságokat még azzal is meg- tetézték, hogy a pályázó választhatott a hagyományos tételhúzás és a komplex, témakör szerinti szóbeli vizsga között. Két szélsőség — A leendő hallgatók tehát már tudják mit értek el, de hogyan szerepelt az újfajta felvételi rendszer? — fordulok dr. Tóth Albert főigazgatóhoz. — Tanítói szakra, nappalira 498-an. levelezőre 508-an jelentkeztek. Mintegy 15 százalékuk élt a komplex lehetőséggel, főleg a levelező szakra pályázók. Felkészültségüket tekintve két szélsőséget figyeltünk meg. Akik valóban tájékozottnak. olvasottnak bizonyultak — azoktól ragyogó feleleteket hallhattunk. Akiknek tudása hiányos volt, felszínesen számoltak be az adott témakörről. — Az alapelvet régóta szeretnék megvalósítani. Étiekkel. sőt évtizedekkel ezelőtt is szó volt már a diákok komplex gondolkodás- és látásmódjának kifejlesztéséről. Vélemé- live szerint miért nem vállalkoztak .. többen erre a felvételin? — A frissen érettségizettek tételek szerint készültek fel. Számítottunk rá, hogy ők ugyanilyen módon adnak számot tudásukról Itt is. Ha a középiskolák nagyobb hangsúlyt helyeznének a történelem és irodalom összefüggéseire, akkor javasolnánk, kezdeményeznénk a magyar— történelem szóbeli érettségi elfogadását — felvételi vizsgaként. Még az is elképzelhető, hogy eleinte oktatóink kimennének az érettségi vizsgákra. A felvételi pedig tulajdonképpen kötetlen beszélgetésből és az alkalmassági vizsgából állna — Nem tart attól, hogy ha ez megvalósul, könnyebb lesz bekerülni a főiskolára? — Ettől nem félek. Mert mindezek együtt éppen elég próbatételt jelentenének. A képesítés nélküliek számára Budaörsön tartottunk előkészítő tanfolyamot. Az elkövetkezendőkben már a komplex felvételi rendszer szerint készítjük föl a hallgatókat. Azonban akkor látnánk igazán hasznát a témakörök szerinti felvételinek, ha már a középiskolákban is e szerint tanítanák a diákokat. — Tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem vált be ez a forma? Nem lesz könnyebb — Azt azért nem mondanám. Azonban finomításra, módosításra szór, !. Szeretnénk a kérdésköröket bővíteni, hogy az adott történelmi korszakba nemcsak irodalmi, hanem képzőművészeti témákat is beépítenénk. A komplex szóbelit megszüntetjük a magyar—matematika szakon, mert igen nehéz az összefüggéseket megtalálni. Aki óvónői szakközépiskolában érettségizett — és tanítói diplomát akar szerez*! —, legyen lehetősége pedagógiából felvételizni. A pályázóknál továbbra is megtartjuk kísérletiképpen az alkalmassági próbákat. Sőt, szeretnénk összekapcsolni valamifajta ÍnSzegedi randevú Boszorkányok, varázslatok Szeged városa az idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg a SZOT-tal karöltve a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivált. Olyan országok együtteseinek szervezik meg évről évre ezt a találkozót, amelyek folklór- hagyományaikban és mai táncművészetükben számos rokon vonást mutatnak. De nemcsak szocialista országok. hanem más népek képviselői is bemutatkoznak a magyar közönségnek. A július 17-től 25-ig tartó eseményre ezúttal Bulgáriából, Ciprusról. Csehszlovákiából. Jugoszláviából, Lengyel- országból, Franciaországból, az NDK-ból. Romániából és a Szovjetunióból érkeztek ven- dégfellépők, míg hazánkat a HVDSZ Bihari, a Dunaújvárosi Vasas, a Gutenberg Nyomdász- és a Délép Napsugár együttes reorezentálja. A sokszínű. látványos forgatagban több száz láb ropja a táncot és több ismert hazai és külföldi zenekar húzza a talpalá- valót az újszegedi szabadtéri színpadon, a táncházban és a tereken felállított dobogókon. A találkozó fénypontjának az utolsó két napon — pénteken és szombaton — a Boszorkányok, varázslatok című, egész estét betöltő gála ígérkezik a Dóm téren. A számos résztvevő előadásmódja, virtuóz tudása és a gyönyörű népviseletek minden bizonnyal kellemes élményt kínálnak majd a közönségnek. A műsort Novak Ferenc rendezte. zene.i vezetője Rossa László, míg az elhangzó verseket. szövegeket Polner Zoltán írta. A meghívott együttesek arra is szakítanak majd időt hogy más megyékben, településeken szintén bemutatkozzanak. Ez ugyancsak hozzájárulhat ahhoz a törekvéshez, hogy mindinkább megszeressék az emberek a népművészetet, és érdeklődjenek más népek kultúrája iránt is. telligenciateszttel. Kádár Gyula, a neveléstudományi tanszék pedagógia szakos tanára vezetésével az irodalmi-nyelvi, valamint a marxizmus—leni- nizmus tanszék oktatóiból alakított csoportja dolgozta ki a témaköröket. Eddig is óriási munka feleszik ebben a komplex felvételi rendszerben. Ráadásul a felvételi bizottságok tagjainak is alaposan fel kell készülniük a vizsgáztatásra, s a módosítások miatt további feladat hárul rájuk. Nehezebb helyzetben — Az írásbeli érettségit az ország összes felsőoktatási intézményében írásbeli felvételi vizsgának, is elfogadták. A ré gebben érettségizetteknek viszont a helyszínen kellett írás belizni. Kik voltak nehezebb helyzetben? — Mindenképpen az utóbbiak. Egyrészt több helyesírási hibát ejtettek, másrészt pedig sokkal nehezebb volt az írásbeli feladatuk, tehát eleve kevesebb ponthoz jutottak. Egyébként a felvételizők nagy része élt azzal a lehetőséggel, hogy megtekintette dolgozatát, a reklamációk száma azonban elenyésző volt. — Akadályozta-e a bízsga menetét, hogy a bizottságok nak reggelente termet sorsoltak? — Nem, a felvételizőknek is megnyugtató volt, hogy mindez előttük játszódik le, s a „vándorlással” a csalás lehetősége kizárttá vált — Hogyan alakultak a ponthatárok? — Igen jól, Sárospatak és Esztergom után Zsámbékon voltak a legmagasabbak. Nappali tanítói szakon 91, speciálison 88, levelezőn 86. Az óvónői nappali tagozaton 87, levelezőn 86 volt. Hadd jegyezzem meg, hogy tavalyelőtt főiskolánkon az alsó pontérték 65 volt. — Beszélgetés közben bennem is felötlött a gondolat, szükség lesz-e egyáltalán felvételi vizsgákra? — Véleményem szerint igen. Már csak azért is, mert sok helyen nincsen elég szók sem, ahová minden jelentkezőt leültethetnek, s azért is, mert nem elegendő pusztán a lemorzsolódásra számítani. S továbbra is meghatározó lesz a társadalom igénye, a betölthető állások száma. Vennes Aranka Eltemették Vészi Endrét Gyászolók sokasága kísérte utolsó útjára szerdán a Farkasréti temetőben a 71 éves korában elhunyt Vészi Endrét, a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével kitüntetett Kossuth-díjas írót. A ravatalnál a Művelődési Minisztérium nevében Köpe- czi Béla művelődési miniszter vett végső búcsút a mai magyar irodalom kiemelkedő képviselőjétől. Ezt követően a Magyar Írók Szövetsége nevében Bárány Tamás író idézte fel az elhunyt alakját. Vészi Endre végső nyughelyénél a barátok, pályatársak nevében Hubay Miklós író emlékezett meg irodalmunk jeles személyiségéről. Népművelőre emlékezünk AS Ore az életnek Az utolsó kézfogás minden érzést, gondolatot felmérő, felzaklató érzelmei egy nagy formátumú embert, a Tápió mente kiemelkedően sokoldalú polihisztorát illetik. Várallyai Béla életútja, nyolcvankét esztendő produktív cselekvése bölcseleti tapasztalata, kutatási eredményei, már-már legenda számba menő akarásai és teljesítményei közismertek szűkebb pátriájában. Akár Pest megyében és mindenütt az országban, ahol népünk közművelődési, helytörténeti, honismereti magaslati pontjait kitűzik. Mindig az élet pártján állt. Önfeledt tenni akarással vállalta azt a szolgálatot amivel használni tudott falujának és nem. hátrált meg akkor sem, amikor a demokratikus kibontakozás erőit segítendő szorgos közéleti munkát vártak el tőle: előadásokat, bemutatókat, tanfolyamokat, kirándulásokat szervezett nehéz történelmi időkben is. Mindvégig megmaradt töretlen hitű népművelőnek, nemzetben gondolkodónak. Olyan élenjárónak, aki a kétely és a remény párharcában mindig a reményt részesítette előnyben. Várallyai Béla kiváló népművelőt, a tápiószentmártoni művelődési központ nyugalmazott igazgatóját 1987. július 23-án 16 órakor búcsúztatják a tápiószentmártoni köztemetőben. V-FIGYELŐ' A bőség zavarával küS2. ködött a recenzens vasárnap este: A Hét közvetlenül érintette megyénket, és ugyanakkor közvetítették az autócross Európa-bajnokság péceli futamát. Az utóbbiból látott villanások jó érvvel erősbítették azok vélekedését, akik szerint a péceli terep nemcsak sportértékét, hanem a környezet küllemét tekintve is minden igényt kielégítő versenypálya. Szentendre tanácselnöke „az utca emberei”-vel egybehangzóan, jó okkal sorolhatta aggodalmait: a nyári színházi előadások nézőtere a turista- szezon kellős közepén elrontja a főtér vendégcsalogató látványát, másfelől pedig nincs elég pénz az épületek rendben tartására, felújítására. Az első gondot azzal vélik megoldhatónak, hogy máshová telepítik a játszóhelyet, vagy naponta felállítható és eltüntethető nézőtérre cserélik a mostanit (határozat van rá, hogy 1990- től nem csúfoskodhat a mai helyén). Persze, ha a színházat máshová vinnék, elveszne a játéktér mai varázsa — márpedig az a szentendrei nyárnak helyettesíthetetlen értéke; a nézőtér villámgyors mozgatása pedig manapság alighanem az álmok birodalmába tartozik. Hogy a nyári játékok megmaradjanak, egy harmadik technikai megoldásra vagy a színház arculatának megváltoztatására van szükség. Bárcsak megfoganna egy igazi „nagy ötlet” — máskülönben az illetékeseknek olyan kompromisszumot kell keresniük, amelyet az ott lakók és az oda érkezők is elfogadhatnak. Ami az anyagiak szükségességét illeti: remek dolog, máshol is követendő példa, hogy a szentendrei búcsú bevételét műemlék-restaurálásra fordítják a város gazdái. De ez az önerő tényleg nem végtelen. Az átlagos, csupán a lakosság lélekszámát figyelembe vevő központi támogatás pedig méltánytalanul kevés. Hiszen ha sok a turista (évente kétmillió!), az nemcsak a városnak, hanem a megyének, az országnak is hasznot hoz. Dunavarsányba kísérte el a kamera a Dél-Amerikából hazalátogató— első és második nemzedékes kivándorlókból verbuválódott — csoportot. Nem derült ki, hogy miért épp oda vezetett az útjuk, szerencsére ez nem változtat azon. hogy szívet melengető (vagy inkább: szívet szorító?!) szavakat halljunk egy elcsvikló hangú vendégtől: „Azt hiszem, hogy magyar vagyok." Ezt az érzést feltehetőleg megerősítette a téeszben tett látogatás (ez ugyan a hevenyészett riportból nem vi- láglott ki, de másképpen aligha mondta volna el a megFésületlen Stúdió ’87-et láthattunk kedden. A gyulai és a szegedi próbaképeket ugyan menti a frissességre való törekvés, a bennfentességre, az okoskodó-szépelgő riporteri kérdésekre, az interjúk, riportok rossz sorrendjére azon ban nincs mentség. Mennyivel szerencsésebb lett volna, ha a műsor készítői a különben is formális időrendet elvetve nem az elején, hanem a végén „csattantják az ostort”! Ennek az adásnak vitathatatlanul a moszkvai filmfesztiválon és a vele kapcsolatban itthon forgatott beszélgetéscsokor volt a slágere. A filmvilág nemzetközi sztárjai fontos gondolatokat mondtak el a művészet szerepéről, a valósággal való kapcsolatáról. Udvaros Doroty tya, „a mi lányunk” e tekintetben is derekasan helytállt csak sokáig megmaradjon ez a most (is) látott-hallott bölcs derűje, realitásérzéké, s vajha minél több hozzá hasonló művész — és nemcsak művész hanem más területeken mű ködő szakember is — volna e hazában... Daniss Győző Heti filmtegyzeth Country Texasban Country Texasban: Willie Nelson, a főszereplő. Sokan úgy tartják, az amerikai népzene másik változata a country music. (Az egyik a dzsessz). Nevezhető a fehérek népzenéjének is, hiszen művelői valamikor, a Vadnyugat hajnalán, jó zenei érzékű, jó fülű, autodidakta zenész fehér telepesek lehettek, akik egy szál gitár vagy más pengetés hangszer kíséretében, adták elő maguk szerzetté dalaikat, A country (azaz: vidéki) zene aztán a cowboy- s a wild west- romantika kibontakozásával szinte azonosult a cow- boy-muzsikával. A későbbi úgynevezett wild west show-k, a vadnyugati zenés látványosságok már műzenei produkcióvá tették ezt a spontán műfajt. Később a country visszatért oda, ahonnan elindult: a mindennapok világába. Még később pedig be- és elfogadott előadói zenei stílus lett belőle, jól képzett, tehetséges hivatásos muzsikusokkal, akik a count- ryból jellegzetesen közép- és távol-nyugati amerikai zenét Csináltak, kissé átszínezve már a mai kor témáival, zenei fordulataival, stb. Hogy a műfaj élő és viruló a szülőhazáján kívül is, arra mi sem jobb bizonyíték, mint hogy világszerte működnek count- ryegyüttesek (nálunk is, például a 100 Folk Celsius), és születnek country-stílusú számok más együttesekben is (mint például annak idején a mi Fonográf együttesünknél is). A country: egy adag érzel - messég, egy adag férfiasság, egy adag szimpla filozófia, egy adag világfájdalom, egy adag magányosság és egy adag szerelem. A műfaj mai menői ezeket az alkotórészeket igen pontosan és hatásosan keverik, a sémák mára tökéletesen kialakultak és meg is merevedtek, s csak igen kevés countryzenész tud vagy mer ezeken valamit is cserélni, változtatni. De minek is, ha a jól bevált sablonokra is van vevő, lemezboltban, kazettákat árusító bodegákban. és country- koncerteken ? A countryzene értői számára bizonyára jeles név a Willie Nelsoné. Ez a ma már jól az ötvenes éveiben járó countryzenész a műfaj egyik sztárja, bár elég későn futott be. Stílusát elemezni itt most fölösleges volna; aki a Country Texasban című filmet megnézi, ezt úgyis megteheti saját fülűleg. Ennek a Jerry Schatzberg rendezte filmnek ugyanis — Buck né- ven — Willie Nelson a hőse, róla szól, az ő számai köré kerekít érzelgős, csupa előregyártott elemmel teli történetet, amelyben lehet, hogy Nelson életének tényleges fordulatai is benne vannak, de ez semmit nem jelent: az élet gyakorta igen kiválóan utánozza a művészetet, különösen, ha ez a művészet elég giccses is. Ez e történet pedig elég giccses. A nagy countryzenész, aki alig látja a családját, válságba kerül, bajok vannak a zenekarában is, mígnem aztán előbukkan egy zsenge, ám annál rámenősebb és még annál is csinosabb countryénekes leány, aki rég bele van zuhanva Buckba. és most realizálja is ezt az el- epesztő vonzódást, nem törődve azzal a csekélységgel, hogy Buck akár az apja is lehetne. A hajdan szintén countryénekes nej azonban neszét veszi a kis románcnak, a helyszínre csörtet, de olyan nagy a szíve, hogy megbocsát a haszontalan Bucknak, és édes hármasban — Buck, a nej és a rámenős leányzó — énekelnek egy álomszép dalt az álomszép szerelemről. De hogy azért mégse legyen minden olyan szirupos (vagy épp ellenkezőleg, hogy minden még sziruposabb legyen), a tercett úgy fest, hogy Buck és a nej a színpadon dallik, a rámenős leányzó meg a közönség közé bújva zokogja a harmadik szólamot. Miért kell szárny az embernek? Ez a szovjet film lehetne akár egy szép lírai történet is a született jóemberről, aki egész életében nem sokat törődött a maga bajával- gondjával, ám annál többet az embertársai ügyes-bajos dolgaival, az életük apróbb- nagyobb konfliktusaival. És szólhatna arról is, hogy ez a szerény, alig észrevehető kisember, akinek a háborús történeteit a falujabeliek nem hiszik el, mert úgy vélik, az ilyen szürke kis alak nem vihetett végbe hőstetteket, mennyire jellegzetes figurája a háborút végigcsinált szovjet nemzedékeknek. Szólhatna a nem hencegésre vagy különböző előnyök kicsikarására használt veterán múltról, szólhatna a segítőkész ember kis tragédiáiról és kis megalázásairól. Szólhatna arról is, hogy ha a világnak nem kell a jóság, akkor ez a nemes emberi erény még mellékutakon is jót és szépet keres, de akkor sem magának, , hanem másoknak. Vlagyimir Samsurin rendező filmje azonban mindezeket az igazán érdekes motívumokat csak érinti. Mindenről szó esik a filmben, mindent meg is mutat — de az egész valahogy amolyan karakterológiai tesztláppá válik: sorra ki kell pipálni valamely tulajdonságot, vagy a megfelelő kockába egy x-et kell írni, és akkor kijön a kedvező végeredmény: Vász- ja bácsi alapjában véve remek öreg fickó, de ezt szemérmesen titkolja, és csak véletlenül derül ki róla, hogy nem vén hazudós, hanem igazi hős volt annak idején. A film tévútra csúszásában alighanem a forgatókönyv a legfőbb ludas. Anatolij Kudr- jacev könyve valamikor a 80-as évek legelején íródhatott (a film 1984-ben készült), akkor, amikor ennek a „háború utáni” témakörnek még nemigen bukkantak fel a valósabb megfogalmazásai, amikor még ez az enyhe és jótékonyan elsimító lakkozás volt divatban. Ez a film körülbelül abba a kategóriába tartozik, amelyről oly kedvezőtlenül nyilatkoztak az utóbbi szovjet filmművészeti fórumokon. Takács István
