Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-20 / 169. szám

A

1987. JÜLIUS 20., HÉTFŐ

Jövő ősszel szalagátvágás

Szabadidőközpont épül Úcsán

Egy hét jurtában és nyeregben

Az apuka stopperrel érkezett ellenőrizni

Rendkívülinek nevezhető Vállalkozásba fogott az Öcsai Tanács. Másként nem is igen lehetne nevezni az elhatározásukat, hogy a mai pénzszűkös világban, minden felsőbb támogatás nélkül belevágnak egy minden igényt kielégítő művelődési ház, s mellette szabadidőközpont építésébe. Farkas János, az Öcsai Tanács elnöke sorolja, kik, mennyivel segítik a terv megvalósítását:

Sorompóban a gazdálkodók

— A 36 millió forintos beruházáshoz 8 milliót rr.i adunk, készpénzben ugyanennyit a néphadsereg. Ehhez még hozzá jön, hogy ők készíttették el a terveket és adták a telket, mindez együtt újabb 4 millió forintot jeleni;. Az ócsai Vörös Október Tsz öt, a Felsőbabád! Állami Gazdaság három, a FÉG helyi üzeme szintén három, a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat két és fél millióval járul hozzá a költségekhez. Általában fél-fél millió forinttal száll be az Épfa ócsai üzeme, a PVCSV, az Áfor, a kavicsbánya, a BM, és a helyi áfész.

Ügy tervezik, hogy a község lakói, mintegy kétmillió forintot érő társadalmi munkát vállalnak majd az építéskor. S a vállalatok, intézmények, szövetkezetek anyagi hozzájárulásán felül sorompóba állnak a szocialista brigádok is, az ócsai központi orvosi rendelő szocialista brigádjának felhívásához — hogy két munkanapjuk bérét ajánlják fel a művelődési házhoz — már több szocialista kollektíva csatlakozott.

— Köztudott, hogy Ócsán rendkívül jó a tanács és a területen dolgozó, sazdálkodó vállalatok, intézmények, szövetkezetek kapcsolata. Ennek ellenére egy ekkora beruházás megvalósításához nem kis bátorság kell.

— Magam is sokat gondolkodtam ezen — válaszol a tanácselnök. — Hiszen nálunk sincs több pénz, mint más hasonló nagyságú tanácsoknál és akármilyen jó, felhőtlen a kap-1

csolat a gazdasági egységekkel, tudomásul kell venni, hogy az ö lehetőségeik is egyre korlátozottabbak. Mégis, ezzel a beruházással kapcsolatban olyan egységes álláspont alakult ki, hogy ez adta a bátorságot nekünk. Közben megtudtuk, hogy az egész tervidőszakban alig épül művelődési ház az országban. Tehát az avatás ezért is nagy esemény lesz.

— Mikorra várható?

— A kivitelezést a HM ÉKV vállalta, éppen a napokban vonultak fel a területen. Talán elhamarkodottnak tűnik — a magyar építőipari ismerve — pontos átadási határidőt mondani akkor, amikor a munkálatok még el sem kezdődtek, de az építők véleménye szerint jövőre szeptember 29-én, a fegyveres erők napján átvágják a nemzetiszínű szalagot a művelődési központ kapujában. Ügy legyen! Mindenesetre mire az alapozás szeptemberben befejeződik, már a birtokunkban lesznek az engedélyezett tervdokumentációk és kezdődhet a falazás.

Engedtek a realitásoknak

A terveket nézegetve látható, hogy valóban impozáns és minden igényt kielégítő művelődési ház készül ócsán. Engedtek elképzeléseikből, hiszen eredetileg olyan létesítményt képzeltek el, ahol a színháztermen kívül, külön mozi is van. Ez azonban igencsak 50 millió' forint fölé vitte volna a költségeket. Végül is a színházteremben folynak majd a filmvetítések. Így is lényegesen jobb feltételek között, mint a mai mozi épületében.

— Ha elkészül az új művelődési ház, felszabadul a régi épülete, Vannak-e már tervek ennek hasznosítására-?

— Természetesen, másik régi gondunkat szeretnénk megoldani itt. idős korúak klubját alakítunk ki. Az előzetes felmérések szerint két és fél millió forintos költséggel lehet átalakítani az épületet erre a

célra. Anyagi lehetőségeink csak 1989—90. táján lesznek, de feltétlenül a legfontosabb céljaink egyike a napközi kialakítása, hiszen Ócsán csaknem ezernyolcszáz idős korú ember él. Jó hír, hogy a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat a két és fél milliós építési hozzájáruláson felül, térítésmentesen a tanácsnak adja a mai moziépületet. Ennek hasznosításáról még nem döntöttünk.

Panasz helyett tettekkel

— A terveket nézve kitűnik, hogy az új művelődési házban nem lesz könyvtár.

— Valóban, nem tervezzük a 2100 négyzetméteres létesítményben elhelyezni a könyvtárat. Ennek ugyanis nagyon jó helye van. A 240 négyzet- méter alapterületű klubkönyvtár mellett tágas szabadidőudvar található, ahol tartalmas, értelmes szórakozással tölthetik a fiatalok az időt. van itt vetítés, diszkó, nappal pedig többféle sportra nyílik lehetőség. A környékből is egyre több könyvtár érdeklődik az itt szervezett programok iránt, és ahol lehetőség van ilyen szabadidőudvar kialakítására, szeretnének élni a lehetőséggel.

Sok mindenről esik szó még a gimnázium bővítésétől egészen a központi orvosi rendelő korszerűsítéséig, új szolgálati lakások építéséig. A hosz- szú beszélgetés alatt panasz nem hangzik el, a tanácselnök tárgyilagosan ecseteli a helyzetet. Végezetül megjegyzi:

— Néha úgy érzem, túl sokat markolunk. Egyszerre több olyan munkába is belekezdünk, amelyből egy is elég lenne egy ekkora településnek. A napjaink is nyugodtabban telnének, lehetőségeinket ismerve senki nem tehetne szemrehányást, ha a pénz szűkére hivatkoznánk. Mégis mindenféle fogadkozás ellenére belevágunk valami újabb nagy fába. mint most ez a művelőd ésiház-építés.

M. K.

— Dehogy ülök én lóra, nagyságos uram, nem bízok én egy olyan állatban, amelyik elöl harap, hátul rúg! — vonakodott az Egri csillagok egyik szereplője, amikor társai nyeregbe próbálták parancsolni. Igaza volt-e a török kori vitézjelöltnek, vagy sem, nem vagyak hivatott eldönteni. mivel utoljára gyerekkoromban lovagoltam, és akkor is hintalovon. De a bizalmatlanságban a gyerekek legnagyobb része nem osztozik — a lovastáborok egyre nagyobb népszerűsége legalábbis erre utal.

Hsjnsli vadles

A számtalan ilyen jellegű program szervezője kozott ott szerepel a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság, illetve utazási irodája, a Natours is. A különlegesség, amelyet a mostanában megszokott prospektus- dömping közepette az iroda nyújt, nevéhez illően a természetesség, az együttélés a környezettel. Ezért is viseli szünidei kínálatuk a Natours- természetvakáció nevet. A jelszóhoz illik a helyszín: a visegrádi jurtakemping. Az egy hétre kifizetett — igencsak borsos árért — 2 ezer 900 forintért minden táborozó részt vesz egy természetismereti alapprogramban: madárodút

készítenek a gyerekek, hajnali vad lesre, mennek, kirándulásra, , strandra, filmvetítésre. Ezenkívül pedig attól függően. melyik szakosított tanfolyamot választották, angolul, németül tanulnak, illetve teniszezni vagy lovagolni.

A lovastábor tagjai a Vi- segrádon töltött egy hét alatt naponta két órát ülnek a nyeregben, a parkerdőgazdaság Gizella-majorbeli lovardájában. A „tanárok” a tatai Dobi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola jövendő lótenyésztőd, akik nyári szakmai gyakorlatukat töltik a majorban.

— Azaz a gyakorlat tulajdonképpen már véget ért, de mi még maradtunk! — mosolyog Fekete Attila, és egy időre lovaglócsizmás társaira hagyja a szalmaforgatást, hogy megmutassa a gyakorlóteret.

Odalenn öt gyerek kuporog a fűben, hét-nvolc év körüliek. A fakorláton belül a futószáron vezetett ló hátán ott zötykölődik a hatodik, a vezényszavaknak megfelelően igyekszik irányítani az állatot, átvenni mozgásának ütemét. Az öt szempár aggodalmasan követi, bár ha esik, sincs nagy baj: puha a fű.

— Most csak hatan vannak, de a múlt héten tizenkilencre kellett vigyáznom — sóhajt a csoport gimnazista kísérője, Gál Orsolya. — Azok aztán nem féltek, vagány gyerekek voltak, szaladgáltak a lovak hasa alatt, meg befonták a farkukat. Én eredetileg a németesek mellé jelentkeztem, mert anyukám német, de aztán kiderült, hogy lovagolni is tudok, három évig tanultam a Városligetben, így kerültem ide.

A lovászfiú napja

Közben lehuppan a tornacipős fiú, helyén szőke kislány kapaszkodik a kantárba. Ancsa korábban nem mert egyedül lóra szállni, csak ha valaki fölült mögéje, meséli Orsolya, de most már bátrabb. Sárga nadrágjában újabb szemlélő támaszkodik ra korlátnak: Franyó Barbara saját titulusa szerint lovászfiúnak érkezett a majorba, civilben zeneművészeti szakközépiskolás. És hogyan telik egy „lovászfiú” napja?

— Reggel ötkor kel. hajnalban lovagol, utána megpucolja, megitatja a lovakat, etet, trágyát hord, szalmát forgat, szénabaglyát rak, kapálja a pályát...

Az itt élő állatok megszokták már a közönséget, amolyan mindeneslovakként több napos túrák résztvevői, és a palota játékokon is szerepelnek. A ma munkára fogott pej béketűrően kapkodja a patáit. nyergében sűrűn változó utasaival.

— Ilyen idős gyerekeknek még nem való a lovaglás — mondja Kerényi Gábor, a lovasiskola vezetője. — Tizenkét éves koruk előtt még nem elég erősek ahhoz, hogy elbánjanak egy lóval. Nézd meg, alig bír felkapaszkodni! — mutat a kengyelbe fogódzkodva ugráló piros melegítős kisfiúra. — A tábor általában a szülők ötlete,‘azt hiszik, egy hét alatt mindent megtanul a gyerek, és szépen kilovagolhat Piáisimarótra. A múltkor megjelent itt egy apukk, stopperrel a kezében mérte az időt, amíg a nyeregben ült a csemetéje, és kiszámolta, mennyit fizetett egy percért. Ügy látszik, sokallta, mert összepakolta a gyereket és hazavitte.

A legtöbb szülő az egy hét

alatt is töbször látogatja kis- fiát-kislányát; a tábori felügyeletben nem bíznak, vagy csak a saját szemükkel akarják látni, mit kapnak a pénzükért — ki tudja? Mindenesetre a fenti példa nem egyedi. Megfordult már a jurták között árgus szemekkel figyelő. folyton elégedetlenkedő anyuka, és fiacskája panaszkodására betoppant, pofozkodó apuka. A gyerekek pedig jól éreznék magukat — élvezik a lovaglást, a ki- és befogást. a fogaton tett kirándulásokat, az állatok csutakolását.

Az első élmény

— Gyakorolják a felszerszá- mozást is — folytatja a felsorolást az iskola vezetője —, de alig bírják el a nyerget, és hogy kantározzák föl az állatot, ha fel sem érik? Az egy hót alatt csak az alapokat tanulják meg. Amit itt elültetünk beléjük valamilyen szinten, az esetleg később térül meg. A legszelídebb állatokat választottuk ki, mind engedelmeskedik nékik, hiszen az első élmény a legfontosabb, hogy ne ijedjen meg a gyerek. Az igazi persze az lenne, ha itt is lakhatnának éjjel-nappal a lovakkal.

Erre viszont aligha nyílik lehetőség. A telep kicsi és nem éppen szállodának épült. Dél van, a kapun piros kis mikrobusz fordul be, rajta a parkerdőgazdaság hollós emblémája. A gyerekek beszállnak — biztosan kényelmesebb, mint a nyereg. Két óra „ter- mészetiközeliség” után irány a tábori .komfort”.

Mörk Leonóra

Megkésve ért be

RepcefeEdoIgozás

A Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalatnál hozzáláttak a repce feldolgozásához. Az elkövetkező hetekben ez ad elfoglaltságot valamennyi gyárunknak. Elsőként nyírbátori üzemünkben fogadták a termést.

Az idén 50 ezer hektárról mintegy 110 ezer tonna repcemagot várnak a gazdaságoktól. A termés minősége megfelelő, az ipar várhatóan a tervezettnek megfelelő meny- nyiségű nyersanyaghoz jut. A gondokat az okozza, hogy a növény későn érett be, a feldolgozást a szokásosnál egymásfél héttel később kezdhették meg. Emiatt félő, hogy a munka nem fejeződik be a legfontosabb olajnövény, a napraforgó beéréséig. így az üzemekben gyorsítják a repce sajtolását.

A repcéből készülő nyers növényi olaj nagyobb hányadát a vállalat — a külkereskedelem közvetítésével — 7-8 országba exportálja, a többit, finomítás után, különféle termékek, például margarin és más éteizsírok gyártásához használja fel. Repceétolajat hazai fogyasztásra az idén nem készítenek, mivel a fogyasztók nem kedvelik.

M

ióta Helsinkiben vagyunk, dolgozik bennünk a vágy: felülünk egy sétahajóra és körbejárjuk a szigetvilágot. Különben is azt tartják, hogy Helsinki igazában a tenger felől gyönyörű, rálátni a városra, a dómra. Igen, az lett volna az igazi, hajóval érkezni a finn fővárosba. De mi repülővel jöttünk, tegnapelőtt, a nyár első napján. Holnap már Szent Iván napja köszönt ránk. És megyünk tovább, Tamperébe. Akkor hát hajózunk? Persze. Egyesek már tegnap szervezkedtek, persze csak addig, amíg meg nem tudták, hogy egy százperces hajóút 38 finn márka, ez ugye kettőnknek 76, mi is gyorsan átszámítjuk, ez éppen 866 forint, szabad ennyit elkölteni hajózásra? Nemcsak szabad, hanem kell, aki ezt elmulasztja, csak felületesen ismeri meg a várost. De azért útitársaink is akadnak: Erzsiké és Miklós, jobb négyesben hajózni, megosztani az élményt, a látványt. Szerencsére vad nyár van, egyetlen felhő sincs az égen. Ha húszán ülünk a hajó hátsó fedélzetén, válogathatunk a jobbnál jobb helyekben. És fél kettőkor indul az Alexandra, olyan és akkora, mint egy budapesti vízibusz. Kezemben a térkép, most is, amikor visszaemlékezem az útra, nézem a finn főváros előtti gazdag szigetvilágot, nem, egyszerűen nem lehet megszámolni a szigetek sorát. Száz, százötven, vagy kétszáz sziget emelkedik ki a tengerből? Köztük kicsik és hagyok, némelyik csak egy lapos szikla, amelyet viharos időben elborít a tenger. Az út 21 km. Arcunkon öröm ég, és persze erősen égünk mi is. tűz a nap, kánikula van, a parton 24 fok.

Az Alexandrán finnül, svédül, angolul és németül köszöntenek bennünket, a Kauppatorin szálltunk be, vagyis a piactéren, közvetlenül a vámház mellett. Ringunk a vízen, már látjuk a János-templom kettős és a Mikael Agricola-templom tűhegyes tornyát, igen, a part közelében hajózunk, kifelé a kikötőből, most fordulunk egy hatalmas, sziklás földnyelv felé, ahol egy laposra tsiszolt kőtömbön bronztábla hirdeti: kétmilliárd éves! Ezt onnan

tudjuk, hogy tegnap erre buszoz- tunk el, álmélkodtunk és csodálkoztunk.

Hajózunk. A parton stégek, kicsinyke mólók, de nem hajók kikötésére szolgálnak, hanem rongyszőnyegek mosására. A helsinkiek kedves időtöltése, szórakozása ez, autóval kihozzák a mosásra szánt szőnyegeket, a tengervíznél jobb víz ehhez a művelethez nincs, és az egész család szőnyeget mos. Pancsolnak, hevernek a napon, élvezik a tengert, micsoda kikapcsolódás! S ez az idő a legalkalmasabb, amikor vadul tűz a nap, amikor élvezet a szőnyegmosás, s aztán a színes. tiszta szőnyegek a mólók karfáira kerülnek vagy kiterítik valahányat a sziklákra és amíg meg nem száradnak, addig ugye, nem lehet és nem is érdemes hazamenni.

Amott, a parton a világhíres hajógyár, jégtörők kerülnek ki a sólyatérről, sok szovjet megrendelésre. Partközeiben hajózunk, jaj, már húsz perc mögöttünk. A hajó pedig szeli a habokat, pedig nem is siet, csak az idő vágtat. velünk. Néha visszanézünk, már úgy kanyarodtunk, hogy nem látszik a dóm, nem látszik a kikötő, inkább előre nézünk, igen, tegnap itt autóbuszoz- tunk el, amikor Tapiolába mentünk, a világhíres kertvárosba.

Valahonnan felhő került a nap elé. ezt igazán nem szeretjük. Hirtelen feltámad a szél is, mi öltözködünk, magunkra vesszük a kardigánokat, de egy büszke finn férfi csak sortban feszít, fehér testén itt-ott piros foltok, beleharapott az eddig erősen sütő nap. Napozik, mintha ez lenne a legtermészetesebb, mert természetesen már újra süt a nap. Látszólag büszke és boldog.

De mi tudjuk, hogy mi négyen vagyunk itt a legboldogabb turisták, a negyventagú csoportból csak mienk az élmény, a többiek meghátráltak, bizonyára hasznosabbra fordítják pénzüket, csak éppen élményt nem szereztek.

Még mindig van egy óránk. Híd alatt siklunk, előttünk és mellettünk Lauttasaari szigete, azt már tudjuk, a saari szigetet jelent. De hánynak nem tudjuk a nevét. Kicsiny, tenyérnyi szigetek a közelben, néhány fa, vagy egy kis nyaraló éppen csak elfér rajtuk. Amott meztelen fiatalok integetnek, visz- szaintegetünk. Milyen jó lehet itt élni. Motorcsónakok száguldanak el mellettünk. Azoknak is integetünk, hahó, meg akarjuk osztani örömünket, boldogan integetnek vissza a hajó ptasai. Milyen jó lehet itt élni, tér vissza az előbbi kérdés. Ilyenkor, nyáridon bizonyára csodálatos, de amikor beáll az ősz és a tél? Igen, télen befagy az öböl, a tenger, ha 15 cm-es úgynevezett páncéljég feszül a vízre, akkor autózni is lehet rajta, ha nem, akkor csak gyalogosan vagy korcsolyázva lehet átkelni a szigetekre.

Ez a sétahajózás olyan, mint egy kitűnően megrendezett előadás. Minden percben változik a díszlet, változik a táj, amott egy katonai célokra szolgáló sziget, közli a hangosbeszélő és megtudjuk, itt a katonai szolgálat kilenc hónap. Aztán újra fordul a hajónk, szebbnél szebb házak, luxusvillák, most visszafordulunk, miután megkerültük Lauttasaari szigetét, de még mindig van időnk.

Közben lekerül rólunk a kardigán, megállt a szél, vadul tűz a nap. És boldogok .vagyunk. Bizonygatjuk mi négyen, s milyenek vagyunk, itt e világszép helyen arról beszélünk, hogy ha hazaérünk, kiszaladunk Szentendrére, a Tyúkos- tetőre, mert érik a cseresznye, Er- zsiék Verőcemarost említik, nekik ott van nyaralójuk, de hagyjuk ezt, csak nem kapott még el a honvágy?

A víz szép, tiszta, de nem lehet belemeríteni a kezemet, ahhoz le kellene menni, de mikor innen legszebb a kilátás. És máris új sziget kerül elénk, észak Gibraltárja,

vagyis Suomenlinna, ha lefordítjuk a nevét, azt jelenti: Finn vár. Közben a hangszóró figyelmeztet, innen legszebb a rálátás a városra. Igen, innen Helsinki olyan, mint egy Hanza-város, már látszanak a parti házak. de messze a dóm, messze a kikötő.

Az erődsziget viszont itt van egy kéznyújtásnyira. Nini, ott egy partra helyezett tengeralattjáró, s körben a vastag, bevehetetlennek hitt falak. Itt van a Király-kapu, ez is csak a tengerről mutatja meg teljes szépségét. Magát a várat 1747— 48-ban kezdték el építeni. Kilencven hordó arany volt a kezdő tőke, ezt Franciaország adta Svédországnak. 1808-ban a sziget orosz kézre került. A krími háborúk idején hiába ostromolták a francia—angol hajók. 1919 óta műemlék. Van itt ma minden, múzeum és étterem, ágyúsor és strand, nyári színház és kávéház, szép liget és sétálók, kirándulók sokasága.

De innen már csak csakugyan visz- szafordulunk a kikötőbe. Látszik már a dóm, egy nagy hajó húz el mellettünk, itt már kötelező számukra a révkalauz igénybevétele, annyi a rejtett zátony, veszélyes szikla. Mi biztosan haladunk a város felé. Már másfél óra mögöttünk. Milyen kár, hogy vége. Milyen kár, hogy kiköt a hajó. Már mindent jól látunk, a dómot, az Uszpenszkij- székesegyházat, a kikötői palotasort, a városházát, az elnöki palotát, a kikötői nyüzsgést, vajon lesznek-e a kikötőben magyarok, akiknek el lehet dicsekedni, hogy milyen jó volt hajózni?

Letelt a száz perc.

E

nnyit ígért a hajóstársaság, még ráadásul kapunk hármat. Az Alexandra a parthoz simul. Sirályok köszöntenek. Helsinki kitárulkozik. Ügy lépünk partra, mint akik meghódították a szigeteket. Egymásra nézünk. Nevetünk. Nini, téged is lekapott a nap, téged is. A parton halászok árulják csemegéiket. Megyünk, indulunk. Hogy megérte-e? De mennyire! Akár most, azonnal visszafordulnék egy újabb, százperces hajózásra.

Takács Tibor