Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-14 / 164. szám

1987. JÜLIUS 14., KEDD 'Tollhegyen A szerelő alaposan otthagy­ta névjegyét, pontosabban kéz­jegyét az Érdről Százhalom­battára induló buszon, a ko­csi négy ülésén és az előtte lévők háttámláján éktelenkedő fekete maszatokból félreérthe­tetlenül leolvashatók voltak az ujjnyomok. Nyilvánvalóan ki­bontotta a padlóborítást, hogy hozzáférhessen az alatta lévő hibás szerkezethez, közben az ülésbe kapaszkodott. S ez el­végzett munkájáról minden kétséget kizárandó, még ott hagyta az ülések alatt az ilyen tevékenység nélkülözhetetlen kellékét, a feketére színező- dött kóccsomókat, textilhulla­dékokat. A gépkocsivezető pe­dig kiállt ezzel a kocsival az indítóállásnál várakozók elé. Nagyon valószínű, elnézték volna neki azt a két-három perces késést, amit az ülések áttörlése és a szandálos lá­bakat Összekenő olajos hulla­dékok eltávolítása okozott vol­na. És természetesen a figyel­metlenebb, az egymással be­szélgető és az ülések ilyen helybenhagyására nem számí­tó utasok belecsücsültek az olajos maszatba. Ügy tűnt, a motor zúgása miatt a vezető­höz nem jutott el a háta mö­gött ülő emberek felzúdulása, jogos felháborodása, mert még csak elnézést sem kért. Mondhatnánk, nem nagy ügy, ilyesmire kár szót vesz­tegetni. Mindennap belebot- luiia ilyen kisebb-nagyobb em­beri hanyagságba, felületes­ségbe. És akkor mi van? Ez! Meg kellene értenünk végre, hogy nagyon gyakran éppen az ilyen apróságokon, tehát csak rajtunk, embereken mú­lik nemcsak a saját, hanem azzal az együttes munkánk megítélése, végső soron az eredménye is. Mert vajon nem az lenne a legtermészetesebb, hogy a szc relő távozáskor rendben hagy ja maga mögött a munkaterü­letét? Hogy a gépkocsivezető legalább egy pillantást vessen az általa vezetett busz belse­jére? Egy tömegközlekedési jármüvet nagyon nehéz rend­ben tartani, hiszen sok az igénytelen, hanyag utas is. Ép­pen ezért száll fel az ember jobb érzésekkel egy viszony­lag tiszta kocsiba. Ebben az esetben még a pilótáját is szemrevételezi. Aki rendsze­rint ápoltan, tisztán ül a vo­lánnál. Mert aki magára igé­nyes, az a környezetére is az — és viszont. Félreértés ne essék, igaz, mindezt a lányomnak mond­tam, de talán a menyem is ért belőle. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Húsbolt marad, tallózó lesz Tatarozás miatt zárva Tárgyalnak az új vezetővel Ellentmondó híresztelések kaptak lábra három bol­tunkról: az év elején kiégett pavilonban levőkről és a Pataki sétányon tatarozás alatt álló húsboltról. Az utób­bi sorsáról a tanácsülésen is elhangzott a kérdés: igaz-e, hogy megszüntetik, illtve a felújítás után nem húsbolt­ként nyitják meg? Mi is ezzel a kérdéssel kerestük meg dr. Szegedi Sándort, a tanács hatósági osztályvezetőjét. — Nem szűnik meg a hús­bolt. Csupán azért zárták be, hogy kifessék, rendbehozzák és bizonyos külső felújításokat is elvégezzenek. Köztudott, hogy az elmúlt években a ha­talmas portálüveget többször is betörte az erős szél. Emiatt most a homlokzatot is átépí­tik. # Az üzletben jelenleg is dol­goznak, ez látható. Miért támad­hattak olyan hírek, hogy mint hús­bolt megszűnik? — Gondolom, az okozhatja a tévedést, hogy a szerződéses üzlet eddigi vezetője szerző­dést bontott. Ezt valószínűleg közölte néhány vásárlójával is, akik ebből arra a következte­tésre jutottak, ha a személyzet távozik, megszűnik a húsáru­sítás is. Beszéltem az üzemel­tető vállalat vezetőivel, akik közölték, már tárgyalnak az új vezetővel, tehát a tatarozás után változatlanul húsárusítás céljából nyitják meg az üz­letüket. várhatóan augusztus közepén. A kiégett pavilonból legin­kább az olcsó könyveket for­galmazó tallózó könyvesbolt ilT, H 10 Lr, MIKOR? Kulturális programajánlat — Néptáncelőadás. Finnor­szágból érkezett vendégek mutatkoznak be július 21-én 20 órai kezdettel a művelődési központ színháztermében: az érdeklődők a Veljarit amatőr néptáncegyüttes műsorát te­kinthetik meg. A belépődíj 40 forint. — Kiállítás. Augusztus vé­géig két rajzszakkör, a látás iskolája és a paletta tagjainak alkotásaiból összeállított tárlat látható a művelődési központ­ban. — Moziműsor. Július 14-én A lovakat lelövik, ugye? című amerikai, 16-án a Meseautó című régi magyar filmet te­kinthetik meg a százhalom- battaiak. Július 17-én és 18-án a filmszínház műsorán a Mad Max című amerikai film szerepel, és ugyancsak 18-án vetítik Foky Ottó báb­filmjét, az Éljen Szervác!-ot is. Vasárnap, 19-én a mozi­program: a Bogáncs című ma­gyar, illetve A kicsi kocsi leg­újabb kalandjai című ameri­kai film. Hétfőn, 20-án ismét A kicsi kocsi legújabb ka­landjain izgulhatnak a nézők, míg a 21-ei műsor: Kabaré — amerikai film. — Rockkoncert. Július 18-án este 8 órai kezdettel a Helyi Járat együttes ad koncertet a művelődési központ előtt. Konyha- és gyermekbútorok vására Százhalombattán, a DOMUS bútorboltban, a Pataki sétány 30—32. sz. alatti A bemutatott színes, elemes konyhabútorok, valamint a különféle típusú és méreteiben változtatható gyermekbutorok gazdag választékával várjuk a kedves vásárlókat. DOMUS hiányzik a város lakosságá­nak. A tűz nyomait úgy- ahogy eltakarították, de a kis épület és benne a két boltocs­ka rendbehozásához még hoz­zá sem kezdtek. Pedig az egyik tulajdonos azonnal hoz­zá akart kezdeni és ehhez ki­vitelezőt keresett. Lemondtak róla? — ezt kérdeztük Jován Lászlótól, a Művelt Nép Könyvszolgálat boltigazgatójá­tól. — Megtaláltuk végre a ki­vitelezőt, akitől gyors munkát kértünk. Nemcsak vásárlóink­nak, nekünk is hiányzik ez az üzlet. Szépen forgalmazott. A vállalkozó azt ígérte, napo­kon belül hozzálát. # Nem sikerült közös nevezőre jutni az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalattal az együttes helyreállí­tásban? — A PIK-nek más az igé­nye a kivitelezővel szemben, de úgy értesültem, megtalál­ták a számukra megfelelőt. Az ő helyiségükben keletkezett a tűz, ott nagyobbak a károk. A mi oldalunkon a tetőt kell rendbehozni, és természetesen a tönkrement teljes elektro­mos hálózatot. Ezt most levá­lasztjuk a szomszédtól. Elkép­zeléseink szerint augusztusban a tankönyvárusítással, vala­mint az ajánlott irodalom ér­tékesítésével nyitjuk meg új ra könyves pavilonunkat. Az­után, ha ezzel végeztünk, szeptember elején új, gazdag kínálattal ismét tallózóvá ala­kítjuk, és várjuk régi és újabb vásárlóinkat. Műszaki fejlesztés és környezetvédelem Igazodás a feltételekhez Az idei gazdaságpolitikai célkitűzések időará­nyos teljesítését vitatta meg a városi párt- bizottság végrehajtó bizottsága múlt pénteki ülésén. A testület elé terjesztett írásos be­számoló megállapítja, hogy a párt Központi Bizottságának a közelmúltban hozott gazda­ságpolitikai határozatai napjainkban még csak részben érvényesülnek a vállalati magatartás­ban. Rámutat, hogy ennek okai a tartalékok lassú feltárására, szervezetlcnségi problémák­ra. a párt- és a gazdasági irányítás hiányos­ságaira, továbbá az állami, gazdasági irányítás adaptációjának, a szükséges jogszabályoknak a hiányára, az év eleji különösen kedvezőtlen időjárásra és az importanyagok beszerzési nehézségeire vezethetők vissza. A meglévő hiányosságok ellenére a város vállalatai, gazdasági egységei az első félév során több­ségükben teljesítették, illetve túlteljesítették időarányos terveiket. Kismértékű előrelépés tapasztalható a munkahelyi rend és fegyelem erősítése, a belső irányítási és érdekeltségi rendszerek kialakítása terén. A lakóterület fejlesztésében folytatódott — az ötéves tervi koncepcióban meghatározottak szerint — a minőségileg új szakasz kibontakoztatása, az életkörülmények javítása. A vállalatoknál folyamatban lévő és a tervezés alatt álló fejlesztések a műszaki haladás gyorsítására, a termelési szer­kezet korszerűsítésére, az anyag- és energiatakarékos­ság fokozására irányulnak. A DKV-nál új üzemek épül­nek, és a komplex energia­racionalizálás I. programja határidőre befejezhető. A kő­olajipari vállalatnál még elő­készítés alatt álló újabb be­ruházások esetében komoly problémát jelent a pénzügyi fedezet előteremtése. A hőerőmű rekonstrukciójá­nak előkészítése visszafogott ütemben halad mindaddig — várhatóan szeptemberig —, amíg nem születik döntés ar­ról, hogy a rekonstrukció he­lyett nem lenne-e célszerűbb korszerű, kombinált gáz-gőz köríolyamatú hőszolgáltató és villamosenergia-termelő egy­ségekkel bővíteni a vállalatot. Az SZKF1 kísérleti félüze­mének építésénél a korábbi bizonytalanságok megszünte­tésére hozott pártvezetőségi határozat után a gazdasági in­tézkedések hatására a próba­üzemi tevékenység már nap­jainkban, a folyamatos üzemi munka ez év októberében megkezdődhet. Vállalataink kiszolgálták a hazai igényeket. Az elmúlt év azonos időszakához képest né­mileg csökkent a szocialista és növekedett a tőkés export ár­bevétele. A termeléshez szük­séges importanyagok vásár­lását központilag erőteljesen korlátozták, ami néhány eset­ben veszélyeztette a terv­szerű termelést. Az érintett vállalatok azonban belső ér­dekeltségi rendszerük alakítá­sával is arra törekedtek, hogy a tőkés importot szocialista importtal váltsák ki. A DKV kőolaj-feldolgozása mennyisé­gileg csak kismértékben csök­kent, a termelési érték és az árbevétel csökkenése azonban jelentős a múlt évben végre­hajtott termelői árcsökkenté­sek és a kedvezőtlen külpiaci árak miatt. Intézkedés történt a piacok megtartása és a ked­vezőtlen árhatások kompen­zálása érdekében, s a tőkés piacokra többlet kiszállítására is sor került. A hőerőmű vil­lamosenergia- és hőtermelése megközelítőleg a múlt évi viszonylag alacsony szinten mozog, amellyel megbízhatóan eleget tett a vele szemben támasztott igényeknek. Az SZKFI időarányos tervét költ­ségkereten belül teljesítette. Komoly szemléletváltozás ta­pasztalható az intézetnél, amelyre a hosszabb távra tör­ténő gondolkodás és tervezés a jellemző. A városban dolgozó építő- szerelőipari vállalatok, egy­ségek munkáját hátráltatta az év első felének kedvezőtlen időjárása, de felróhatok belső irányítási, szervezési hiányos­ságok is. Ezek miatt most fo­kozott erőfeszítésre van szük­ség a folyamatban lévő épít­kezések: a szakközépiskola, az SZKFI kísérleti félüzem és a kőolajipari vállalat új üzemei­nek határidőre, jó minőségben történő átadása érdekében. A mezőgazdasági termelést képviselő Tehag az elmúlt, rendkívül sikeres évet köve­tően biztonságos, jó alapokról indult el. Az április végén be­következett halpusztulásnál azonban mintegy 7 millió fo­rint értékű kár érte. Hasonló jelenség rendszertelenül és kis­mértékben azóta is tapasztal­ható volt. A kialakult helyzet gyors elemzését követően meg­tették a szükséges intézkedé­seket: az anyahalakat, az iva­dékokat pótolták, növelték — bérlettel, kooperációval — a külső halastavak nagyságát, a keletkezett kárt szakértők be­vonásával mérték fel. A felelő­sök megkeresése és azzal az okozott kár megtérítésére vonatkozó tárgyalások folya­matban vannak. Kínálat kívánságlista alapján Nem hittem a szememnek: mindeddig úgy gondoltam, a Május 1. tér bal oldalán emelkedő modern épület a Barátság Művelődési Központ és Könyvtár hivatalos névre hallgat. Ám ehelyett jókora tábla hirdeti a bejá­rat fölött: Érdi Skála Áruház. Az előcsarnokban is vá­sári a hangulat, két fiatalember hűtőgépet cipel kifelé, gyerekek lengetik a Skála-kópés zacskókat, a kamara­terem előtt pedig türelmes sor kanyarog, kosárra vár­nak a vevők. Tévedés kizárva, ez bizony Skála — igaz, csak átmenetileg. Tíz napon át, július 18-ig két és fél milliós árukészlet várja a százhalombattaiakat, még szombat-vasárnap is. Odabenn négyféle színes ITT készülékből mosolyognak ki a tévéfilm szereplői, a két­kazettás magnós rádióban Paul Simon énekel a kegye­lem földjéről. A kosarakban trikók, cipők, szoknyák, leme­zek, műanyag edények — mindenféle. — Az élelmiszer kivételével áruházunk teljes profilja meg­található itt — mutat körbe Saltzer Kornél, a Buda-kör- nyéki Áfész Érdi Skála Áru­házának igazgatóhelyettese. — Egyes cikkekből 20—30 szá­zalék árengedményt adunk, de a legnagyobb sláger, a fa­gyasztóláda már elfogyott, az első félórában elkapkodták. Az áruháznak nem ez az első ilyen jellegű akciója, nemrégiben az érdi művelődé­si házba „települtek ki” kon­fekcióval, a helybeliek nagy örömére, hiszen ilyen osztá­lyuk egyébként nincsen. A következő állomás pedig a Magyar Gördülőcsapágy Mű­vek diósdi gyára lesz, ahol ruházati vásárt rendeznek. — Százhalombattán renge­teg sokgyermekes család él — mondja Gajzágó Lászlóné, az áruház igazgatója. — Nyitás­tól kezdve jöttek az anyukák két-három babával is. Elsősor­ban nekik terveztük ezt a vá­sárt. Segítséget jelent a tíz- százalékos hitelakciónk is: egyes műszaki cikkek vásár­lása esetén az egyébként szo­kásos 30 százalék helyett az árnak csupán 10 százalékát kell befizetni előlegként. En­nek az akciónknak nagy sike­re van; a lehetőséget egyéb­ként az Érd és Vidéke Taka­rékszövetkezetnek köszönhet­jük. — A két város között csak kilenc kilométer a távolság, bizonyára sok százhalombattai vásárol az áruházban. Nem féltek attól, hogy éppen emiatt kisebb lesz a forgalom? — Már évek óta tervezzük, hogy rendezünk itt vásárt. Jobban meg kellene ismer­nünk Százhalombatta konkrét lakossági igényeit. Most a kí­nálat összeállításában segítsé­get kaptunk a helyi tanácstól, felmérést készítettek arról,, milyen cikkeket vásárolnának szívesen az itteniek. A kíván­ságlistán szerepelt iskolatáska, köpeny, gyermekruha, és kér­tek sok bébiholmit is, ebből úgy látom, még utánpótlásra lesz szükség. A fagyasztóládá­kat is kimondottan erre az al­kalomra rendeltük, mind a száz darabot, de véletlenül egy héttel korábban megérkezett a szállítmány, és majdnem el is fogyott már Érden. Ez orszá gosan hiánycikknek számít. Ha tíz nap alatt körülbelül egymillió forintos forgalmat elérnénk, rendszeresebbé ten­nénk a jövőben ezt az akciót. A művelődési központ gaz­dasági igazgatóhelyettese, Ve­zér Mihály elmondja, öröm­mel fogadták a Skála ajánla­tát, és máskor is vállalják, hogy helyet adnak az idősza­ki árusításoknak. — Az a célunk, hogy a BMKK a város igazi kulturá­lis központjává váljon, ahova rendszeresen eljárnak az em­berek, nemcsak időnként, egy- egy alkalommal — magyaráz­za a gazdasági igazgatóhelyet­tes. — Ehhez hozzájárulhat a mostani vásár is. És ha úgy vesszük, az öltözködést is te­kinthetjük a kultúra egyik elemének! Az oldalt írta: Kádát Edit és Mörk Leonóra A város környezetvédelmé­nek minőségi javulását céloz­zák azok a kísérletek, amelyek a hőerőmű kazánjaiban a koromlerakódások megszünte­tését szolgálják. Folytatódik lakóhelyünk légszennyezett­ségének fokozott ellenőrzése, s azzal párhuzamosan az egész­ségügyi vizsgálatok felnőttek­nél, gyerekeknél. A tapasztala­tok összegzését követően, ősz­szel a végrehajtó bizottság meghatározza a feladatokat és azt széles körben ismerteti a társadalmi szervekkel és a vá­ros lakosságával. Ugyanis a végrehajtás csak széles körű összefogással képzelhető el. A városi párt-vb áttekin­tette a városfejlesztés ered­ményeit és megállapította, hogy a városi tanács az elmúlt évinél nehezebb pénzügyi fel­tételek mellett végezte tevé­kenységét, az első félévben azonban nem voltak finan­szírozási gondok. Az éves terv teljesíthető, a pénzügyi stabi­litás megőrizhető lesz a jelen­legi ismeretek szerint. Elkez­dődött a hőszolgáltatás re­konstrukciójának előkészítése, határidőcsúszással ugygn, de folyamatban van a vízbázis és a telefon-alépítmények bővíté­se. Javult az élelmiszerellátás és a lakossági szolgáltatások köre. színvonala. Szeptember­ben megkezdi tevékenységét a szakközépiskola és döntés szü­letett egy új általános iskola építéséről. Az elmúlt időszakban foko­zottabban a termelés emberi, tudati tényezőinek fejlesztésé­re irányult a városi pártbizott­ság és az irányított pártszer­vek gazdasági építőmunkát se­gítő tevékenysége. A testületek elemezték az ezzel kapcsolatos legfontosabb tendenciákat, s ezt követően minden esetben meghatározták az időszerű fel­adatokat, valamint egyre gyak­rabban a végrehajtásért felelős személyeket is. A Szái fárosi Tanács V. B. pénzügyi és tervosztálya felvesz Pénzügyi és Számviteli Főiskolát végzett, valamint számítástechnikai ismereteket szerzett csoportvezetői és Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH rendelet alapján, megegyezés szerint. A pályázatukat, 14 napon belül, levélben nyújtsák be Danai Istvánnénak, az osztály vezetőjének, cim: Százhalombattai Május 1. tér 3.

Next

/
Thumbnails
Contents