Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

Tudósítónk jelenti Mada Boleslavból Születésnapi EB-gyÓzelem Magyar aranyaik Zágrábiján Eredményes főiskolások Hatalmas küzdelem után mindössze 19 másodperccel nyerte meg Ferjáncz Attila és dr. Tandari János a XIV. Bo­hemia Rallye-t, a kettes szorzójú Európa-bajnoki versenyt. Végig nagy csatát vívtak a helyiek gyári Audival versenyző kitűnőségeivel, Pavlikkal és Jirakóval, akik két ízben is ve­zettek előttük, az első szakasz után és a huszonkettedik gyor­sasági után. Akikor már csak négy gyor­sasági volt hátra. Ferjánczék mindkétszer azonnal vissza­vették a vezető helyet a cseh­szlovákoktól és a legutolsó lóerőket is kipréselve autó­jukból, győztesen haladtak át a Camel-Audi Quattro Coupe- jukkal a célon. Minimális előny A legutolsó gyorsasági sza­kasz előtt már csak hat má­sodperc volt Ferjánczék elő­nye, úgy vágtak neki a táv­nak, hogy most nem szabad hibázni és menni kell, ahogy csak lehet. A csehszlovákok mögöttük indultak, nem lehe­tett taktikázni. Jól kijött a lépés és végül is 13 másod­perccel verték a majdnem húsz kilométeres szakaszon riválisaikat. Mindent összevetve végül is jól megállta helyét a Camel- Audi Quattro Coupe, csali időnként támadtak kisebb za­varok a gépezetben. Előbb, az éjszakai szakaszop generátor? gondjaik voltak Ferjáncz At- tüáéknak, majd a kuplung- munkahenger mondta fel a szolgálatot. Ez utóbbit némi tanakodás és kitűnő előkészí­tés után másfél perc alatt cse­rélte ki Léhi Sándor vezeté­sével a kiváló szerelőgárda. A verseny történetéhez tar­tozik még. hogy a második szakasz után, amikor nagy el­lenfelük, a Pavlik—Jiratko duó olyan súlyosan megron­gálta kocsiját, hogy a kizá­rás fenyegette őket, Ferján­czék felajánlották saját tré­ningautójuk csomagtartófede­lét, amivel a csehszlovákok folytathatták a küzdelmet. így fordulhatott elő, hogy autójuk elöl HB. hátul Camel felira­tú volt. Ez alighanem egyedül­álló az autó-motorsport törté­netében, bizonyítva, hogy a piacért folytatott harca nagy cégek ügye, a soortbarátság nem ismer ilyen üzleties gon­dolkodásmódot. Nagy csata volt A helyi szervezők és sport- bírók, valamint a Nemzetközi Autó- és Motorsportszövetség képviselői, valamint a többi versenyző, elismerését fejezte ki Ferjánczék fair play-díjas cselekedete kapcsán. Még a díjkiosztón, vasárnap délelőtt is szóba került ez a nemes gesztus. Aznap reggel még kis ün­nepségre került sor Liberec­ben a magyar csapat szállás­helyén: Ferjáncz Attila szüle­tésnapját ünnepelte meg a csapat. Akár szülinapl aján­dék is lehetett volna a sok gyönyörű serleg és díj, mert erről is megemlékeztek az előzékeny rendezők. A születésnapos Ferjáncz Attilát kérdeztük a verseny­ről: — Végig nagy csatát vív­tunk Pavlik Leóval és navi­gátorával. Igyekeztünk ki­egyenlíteni hátrányunkat, hi­szen nekünk csak három nap edzésre futotta a lengyelor­szági verseny után, Leóék pe­dig jól ismerték ezeket a pá­lyákat. Jó itinereket sikerült csinálnunk és nyertünk. Ez a lényeg, s megmondhatom, nem először vertük meg óikét... — válaszolta Ferjáncz Attila. — Nem gondoltatok arra, legnagyobb ellenfeletektől sza­badulhattatok volna meg, ha nem adjátok oda saját tré­ningautótok csomagtartófede­lét? — Nem. Mi azt szeretjük, ha a pályákon dőlnek el a ver­senyek. Eddig is mindig segí­tettem azokon, akik megkér­tek arra. Akik kívülállóként nézik az autósport világát, nem tudják, hogy mi azon túl, hogy ellenfelek vagyunk, ba­rátként is tiszteljük egymást. Fordított esetben bizonyára ő segít rajtunk — mondta be­fejezésül a legeredményesebb magyar autóversenyző. Újabb csúcs A verseny végeredményei X. Ferjáncz Attila—dr. Tandari János (Magyarország — Camel- Audi Quattro Coupe (3 óra 23 perc 23 másodperc. 2. Pavlik—Jiratko (Csehszlovákia — Audi Quattro Coupe) -0:19 3. Muster—Verheiden (Belgium — Audi Quattro Coupe) -5:02 4. Werner—Rausch (NSZK — BMW M3) -7:42 5. Richter—Vendel (NSZK — Opel Manta 2.0e) -9:32 6. Kvajzár—Janecek (Csehszlo­vákia — Skoda 130L) -10.08 Ferjánczék pedig alighanem újabb csúcsot állítottak fel ki­tűnő eredményekben amúgy serp szűkölködő pályafutásuk során, egy hét alatt két EB- futamot, egy hónap alatt pe­dig hármat tíyertek. Pillanat­nyilag 120 ponttal állnak az Európa-bajnokságban. Roóz Péter Motocross BBK Szekszárdim Kamrás Károly sikere Vasárnap a szekszárdi sző­lőhegyen rendezték a moto- cross Béke és Barátság Kupa ez évi versenysorozatának el­ső fordulóját. A 125 és 250 köbcentiméteres géposztályban 8 ország válogatott versenyzői álltak a rajtvonalhoz. A 125-ös kategória mindkét futama magyar győzelmet hozott, az ürömi Kamrás Károly volt a leggyorsabb. Válogatott csa­pattársa, Horváth Pál. az első futamból szerencsés kimenete­lű bukása után, a második fu­tamban az 5. helyen ért cél­ba. Ez a rendkívül erős me­zőnyben, összetettben is az 5. helyet jelentette. A 250 köbcentiméteresek küzdelme a csehszlovák Pavel Kunz és az egykori vb-szerep- 16 bolgár Dimitar Rangelov párharcát hozta. A győzelmet a rendkívül tehetséges fiatal csehszlovák versenyző szerez­te meg. Gyurászik László sze­replése csalódást okozott, csak 5. lett összesítésben. Eredmények: 125 kem: 1. Kamrás Károly (ma­gyar. Honda). 2. Mrazek (cseh­szlovák. Czetka), 3. Nikolov (bol­Hazai győzelem Silvcrsfone-ban Mansell bravúros hajrája Vasárnap délután, az angliai Silverstone-ban rendezték meg a Forma—1-es autós-világoajnokság újabb futamát. Mintegy 150 ezer néző előtt, a hazai közönség hatalmas örömére, a brit Nigel Mansell, a Williams-csapat versenyzője szerezte meg a győzelmet, mégpedig bravúros hajrával csapattársa, a brazil Nelson Piquet előtt. A har­madik helyet a Lotus-Hondát képviselő brazil Senna érdemelte ki. A világbajnok francia Prost bravúrosan kezdett, a negye­dik helyről az élre vágott, de nem sokáig vezetett, mert nem sokkal később, gyors Honda-motorjával Piquet és Mansell is megelőzte. A hatos élbolyban a két Williams-ver- senyzőn és a világbajnokon kívül még Senna, Alboreto és Johansson foglalt helyet. Nem sokkal később a svéd turbó­motorja kigyulladt, feladásra kényszerült, majd Berger csú­szott ki, meg is sérült, kivizs­gálásra kórházba kellett szál­lítani. Prost kerékcsere miatt, több mint 8 másodnercet ve­szített, így a 34. körben már Piquet—Mansell—Senna hár­mas vezette a mezőnyt. A me­zőny tovább csapoant, se a Ferrarinak. se a Mct.arennek nem maradt képviselője. Közben Mansell folyamato­son dolgozta le hátrányát, az 55. kör után már látszott, hogv ha semmi nem jön közbe, ak­kor csak közte és Pinu>°t kö­zött dő'het el az e'ső helv sor­sa. A 60. kör érdekessége az volt. hogy ekkorra a két Wil- liams-versenyző már rmnden- kit lekörözött. Három körrel a befeiezés előtt Mansell sokat kockáztatva., belülről előzte Piquet-t, s ezután a sorrend már nem is változott, a brit Williams-pilóta érdemelte ki az első helyet. Mögötte Piquet idén ötödször lett második, a harmadik helyet Senna sze­rezte meg, a negyediket a ja­pán Nakajima, aki ilyen elő­kelő helyen még nem is vég­zett. Az 5. helyezett a brit Warwick, 6. az olasz Fabi lett. A silverstone-i verseny után a világbajnoki összetettben a brazil Senna vezet 31 ponttal, a 30 pontos Piquet és Man­sell előtt. A 28. hét Totóeredmények Vasas—Lausanne Szpartak Várna—Ü. Dózsa Tatabánya—Dunajska Streda Grasshoppers—Videoton Aarhus—CZ Jena Magdeburg—Hammarby Chaux-de-Fonds—Szczecin Halmstad—Wismut Aue Bellinzona—Naestved Lech Poznan—Lyngby Norrköping—Etir RW Erfurt—RH Cheb Bröndby—Beitar Jerusalem Bohemians Praha—FF Malmö gär, Yamaha). ...5. Horváth Pál (magyar, Kawasaki). Csapatban győzött a Szovjetunió, a magyar fiúk a harmadik he­lyen végeztek. 250 kem: 1. Pavel Kunz (cseh­szlovák. KTM). 2. Rangelov (bol­gár, Yamaha), 3. Rudenko (szov­jet. KTM). ...5. Gyurászik László (magyar, Honda). A esapatgyőzelmet itt a cseh­szlovákok szerezték meg. Minden várakozást felülmúló a magyar mérleg a zágrá­bi XIV. nyári Universiade félidejében: egy hét elteltével az összesített éremtáblázat 3. helyén áll Magyarország, a Szov­jetunió és Románia mögött, többek között olyan sportnagy­hatalmat megelőzve, mint az Egyesült Államok. A négy arany, két ezüst és három bronz önmagáért beszél. Eddig különösen a vívók remekeltek, két első, egy má­sodik és egy harmadik he­lyezésükkel a magyar Uni- versiade-csapat messze leg­eredményesebb részlegét al­kotják. Vasárnap azonban fel­zárkózhattak melléjük a ka­jak-kenusok is. Hét versenynap után már kockázat nélkül leszögezhető: a nagy világversenyek rende­zésében komoly, több évtize­des gyakorlattal rendelkező jugoszlávok minden elismerést megérdemelnek az Univer­siade zökkenőmentes, elsőran­gú lebonyolításáért. A versenyek színvonala olyan, amilyen általában egy főiskolás viadalé. Egyes sport­ágakban a közvetlen élvonal nagyon erős — ez főként a vívásra, kajak-kenura, kosár-, röp- és vízilabdára érvényes —, az a „derékhad” viszont, ami például egy vb-t jelle­mez, hiányzik. Vagyis: nincs erős középmezőny, s ezért gyakoriak a már-már komi­kus eredmények. A jugoszláv férfi kosárlabda-válogatott például 130 pont különbség­gel verte Líbiát. A teniszse­lejtezők során pedig a ju­goszláv Bruno Oresar, mi­közben percek alatt 6-0, 6-0-ra verte a líbiai Abdulszalamot, elkezdte szórakoztatni a kö­zönséget, ami helyenként a szerény tudású ellenfél ne­vetségessé tételével ért fel. A vasárnap este nagy rang­adója: az ' Egyesült Államok férfi kosarasai Spanyolország­gal találkoztak. Az alsóbb he­lyezésekért a magyar női csa­patnak Kuba volt az ellenfe­le. Vízilabdában is kialakult az elődöntő i mezőnye. Magyaror­szág a Szovjetunió, Olaszor­szág és Japán mellé került, a másik négyest az Egyesült Államok, Jugoszlávia, Kuba és Kína alkotja. Kajak-kenuban a román versenyzők voltak a legered­ményesebbek, de ez nem is meglepő, tudva azt, hogy a teljes világbajnoki csapatukat indították. A sportág harmadik ma­gyar érmét Ábrahám Attila szerezte k—1 500-on. A hatal­mas termetű kajakos gyenge kezdés után féltávnál előre­tört, s egészen 450 méterig biztos győztesnek látszott. Ekkor azonban elfogyott az ereje, s a célban az ameri­kai Kent és a román Letcae is megelőzte. Napjaink kenukirálya, a román Aurel Maearencu, a tavalyi kétszeres világbajnok nem hagyott kétséget afelől, hogy az Universiaden is ő a legjobb. A göndör hajú sportoló végig vezetett a C— 1 500-as döntőben, s volt olyan időszak, amikor a ma­gyarok négyszeres világbajno­ka, Sarusi Kis János lapátolt mögötte a második helyen. A végén azonban neki is ugyan­úgy elszállt az ereje, mint Ábrahámnak, s meg kellett elégednie a negyedik hely- lyel. A magyar női négyesnek en­nél is szerényebb helyezés ju­tott, a mindössze hét hajót felvonultató mezőnyben csu­pán az amerikai egységet tudták megelőzni. Itt is ro­mán győzelem született, szoros befutóval. igen Meglepetések a birkózó OSl-n jHódi legyőzte Sípost Vasárnap már reggel 8 órá­tól folytatódtak a 80. kötött­fogású magyar birkózóbajnok­ság selejtezői, és több mint 4,5 órás küzdelmeket köve­tően alakultak csak ki a vég­ső helyosztók párosításai. Igazuk lett azoknak, akik azt tippelték, hogy Sipos Ár­pád erejét jócskán igénybe vette az utolsó selejtezőn ara­tott verítékes győzelme. A 62 kg-os döntőben — ez volt a kiemelkedő finálé — Bódi Je­nő ugyanis életében először legyőzte a Vasas Európa-baj- nokát, s ezzel egyszersmind pályafutása első felnőtt ma­gyar bajnoki címéhez jutott. Bódihoz hasonlóan pályafu­tása első bajnoki címéhez ju­tott Simita, Repka, Podolszky T., Major és Kékes, és ez is jelzi: a kötöttfogású mezőny­ben jelentős egyensúly-eltoló­dás észlelhető a fiatalok ja­vára. A legtöbb aranyérmet a Bp. Honvéd szerezte, de az egye­sületek pontversenyében szen­záció, hogy a korábbi kétsze­res világbajnok Tóth István vezetésével újjáéledt BVSC más riválisait megelőzve élen végzett. A bajnokok: 48 kg: Faragó József (Bp. Honvéd); 52 kg: Vadász Csaba (Dunaúj­város); 57 kg: Simita Imre (FTC), 62 kg: Bódi Jenő (Ganz-Mávag), 68 kg: Repka Attila (DVTK); 74 kg: Po­dolszky Tibor (Bp. Honvéd); 82 kg: Komáromi Tibor (FTC); 90 kg: Major Sándor (Ű. Dó­zsa) ; 100 kg: Gáspár Tamás (Vasas); 130 kg: Kékes György (Bp. Honvéd). Az egyesületek pontverse­nye: 1. BVSC 28 pont, 2. Bp. Honvéd 27, 3. FTC 26. At ^DK'ltelí úszókon nem múlott Foghíjas váci mezőny Gyönyörű környezetben, szikrázó napsütésben úsztak a váci nyitott medencében. 'j Szombaton néhány perc- ^ cél 10 óra előtt már biztos íj volt, hogy a kupavédő íj gyöngyösiek nem fogják 1 megvédeni címüket a Du- % nakanyar Kupa elnevezésű íj úszótornán. Az ok: az elő- 1j zetes ígéret ellenére, nem íj érkeztek meg a verseny 1 helyszínére. De nem jöttek el Vácra Pest megye úszóégyüttesei sem. A rendező Váci Vízmű SE mel­lől hiányoztak a szentendrei, a százhalombattai és az abonyi versenyzők. Itt voltak viszont az NDK-ból a váciakkal sport­baráti kapcsolatokat tartó Ber­lini Postás kitűnőségei és a Miskolci Postás színeinek kép­viselői. — Meglep engem is, hogy ilyen kevesen jöttek el a tor­nára — mondta Vogel Csaba, a váciak egyesületi elnöke, a megnyitó előtti percekben, hi­szen sokan kifejezetten kér­tek bennünket, hogy küldjünk számukra meghívót. Jászai Sándorné, a Váci Víz­mű SE vezető edzője szerint a foghíjas mezőny fő oka talán az volt, hogy megváltoztatták a verseny időpontját. Ugyanis korábban — eddig háromszor — szeptemberben tartották. A rendezők kedvét nem vet­te el azonban a vártnál keve­sebb részvevő, az egyes szá­mok színvonalát nagyban emelte ugyanis, hogy vízbe szálltak az úszónagyhatalom­nak számító NDK-s vendé­gek. Az előzetes elképzelések­nek megfelelően 19 számban rajtoltak a versnyzők, amelyek sorát a 100 méteres gyorsúszás nyitotta, a gyermekkategóri á- ban. Természetesen itt is, mint a legtöbben, NDK-s siker szü­letett, a sort Stefan Hartwig nyitotta meg. Rögtön ezután hazaiak is jelezték: nemcsak mellékszereplői a szombati elő­adásnak. A serdülő fiúk 200 méteres mellúszó számában Jászai Péter remekelt. A gyönyörű, napsütéses idő­ben remek szórakozást nyúj­tott a strand vendégeinek is a viadal. A gyors, zökkenőmentes rendezés is ezt segítette. A tor­na kitűnő felkészülési alkal­mat jelentett egyúttal a vá­ciaknak a közelgő nagy erő­próbákra, és a többi Pest me­gyei csapat igazán sajnálhat­ja, hogy nem élt ezzel a kínál­kozó lehetőséggel. Mint Nagy Ferenc, a Pest Megyei Űszó- szövetség elnöke kérdésünkre Az NDK-s úszók egy csoport­ja még a verseny előtt a ka- * balamacival. (Vimola Károly felvételei) elmondotta: a szóban forgó együttesek jószerint önhibáju­kon kívül maradtak távol. A szentendreieknek szinte „darabokra hullott” a csapa­tuk, mert a neves fővárosi együttesek eligazolták a tehet­ségeket. A Százhalombatta iák ed%ő nélkül maradtak, míg az abonyiak, mivel csak nyáron tudnak készülni, létesítmények hiányában, még nincsenek olyan formában, hogy érdemes lett volna Vácott elindulniuk. Mindenesetre a távolmara­dások okán is érdemes az il­letékeseknek elgondolkoz­niuk... Bódi István i A hazaiak egyik üdvöskéje, Simonyi Balázs.

Next

/
Thumbnails
Contents