Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA xxxL évfolyam, i6i. szám i9S7. jülius 11., szombat Csendesek, mint az alkonyat Csodát láttak a műhelyben Egy lépéssel közelebb József Attila susztere, az öreg Csoszogi bácsi emléke oly mélyen belegyökerezett a gyer­meki képzeletbe, hogy attól fog­va ősz hajú aggastyánná vé­nült benne a földkerekség" ösz- szes cipészmestere. Nem is fia­talodtak meg többé, máig olyanok maradtak, ahogyan hajdanán Csoszogi példájára megszülettek. Mert amikor szétnéztem job­ban a világban, s bekukkan­tottam a tenyérnyi, íaggyúsza- gú műhelyekbe, ott is csak rán­cos. arcúj ősz hajú, cipő talp­pá hasonult tenyerű mesterek dolgozgattak. Csendesek vol­tak, mint az alkonyat. Akkori­ban kezdtem rádöbbenni, hogy amit én örök állapotnak hit­tem, az tulajdonképpen egy fo­lyamatnak a vége, aminek én még tanúja lehetek. Egy tisztes mesterség napja van leáldozóban. Azóta sokszor elfogott a nosztalgia, amikor gyerekko­rom egyre fogyó cipészmeste­rei jutottak eszembe, s volt idő, amikor szentül hittem, hogy a régi szakmák halódá­sa a kor törvénye, amely sza­badulni akar mindentől, ami idejét múlta, ami szükségte­len. Így mondtuk, s komolyan gondoltuk, s álmunkban sem ötlött volna fel bennünk, hogy még a századforduló táján is sóhajtva emlegetjük a derék kézműyeseket. Mert nem a kor logikája ficamodött ki, mi fe­ledkeztünk el róluk méltatla­nul. Fiaiknak, unokáiknak más szakmát szántunk, jobbat, szeb­bet, modem világba illőt, s azok a kevesek, akik mégis vállalták apáik mesterségét, hamarosan félredobták a kap­tafát, s elmentek oda, ahol jobb fizetséget reméltek. Meglehet, nevetségesnek tű­nik a hatalmas cipőgyárak vi­lágában a kézművesipar, ben­ne a cipészmesterség jelene, jövője fölött sóhajtozni, de ne feledjük, amiről már sokszor volt alkalmunk meggyőződni. Ök olyasmit tudnak, amit a futószalagok mellett nem na­gyon lehet utánozni, legalábbis ma még nem: minőségi ter­méket előállítani. Csoda-e hát, ha elfogultak vagyunk, amikor látjuk, hogy a napsütötte kira­katban leválik a szandál tal­pa, vagy két nap múlva el­hagyja sarkát a bundacsizma. De azt hiszem, nem is ez fáj nekünk a legjobban, hiszen a minőségi eltérések azért még­sem okoznak akkora problé­mát, hogy megkérdőjelezzük a cipőgyárak létét. Az a baj, hogy lassan nem lesz az sem, aki megjavítsa elszakadt, meg­kopott lábravalóinkat. Semmi kedvem örökösen a múltra hivatkozni, nem min­dig találni ott jó példát, csak a szemléltetés kedvéért írom le, hogy a hajdani nagykőrösi Cipőipari Ktsz-ben, még a fel- szabadulás után is volt idő, hogy több mint félszáz mes­ter és segéd készítette, javítot­ta a lábbeliket. Az időközben ceglédi hasonnevű szövet­kezetbe olvadt, és kirendelt­séggé alacsonyodott szövetke­zet iparosgárdájából mindösz- sze két embert találni a Deák téri műhelyben, de Istráb László és Papp Kálmán is évek óta nyugdíjasként dolgozik itt. Laci bácsi például egy hí­ján ötven éve szerezte a mes­terlevelet. Életében, munkája során sok bölcs dologra rá­jött. — Nehogy azt higgye, hogy mesterségünk régi jó hírét si­ratjuk, azt már nem lehet úgy­sem fényesre csiszolni, de úgy vélem, ott sem tartunk még. hogy nélkülözni tudnánk a kézművesipart, netán tagadni létjogosultságát. Sajnos a nagy probléma az, hogy a szakma elvesztette presztízsét, nagyon kevés fiatal van, akiket rá le­het beszélni, hogy cipésznek álljanak. Pedig a körülmények éppen azt bizonyítják, hogy meg tudnának élni a kis mű­helyek is, ha anyagi vonatko­zásban is több megbecsülést kapnának a társadalomtól. A fogyasztó minőségi termé­ket szeretne, s az csak látszat, hogy megelégszik a gyatrább áruval is, egyszerűen nincs más választása. A jobbat, ami­hez viszont éppúgy joga lenne, nem mindenki tudja megfizet­ni, de sajnos lassan a nagy­ipar egyes termékeit sem. Ezért van az, hogy újabban a javítások iránt megnőtt az igény, a drágulás rákénysze­ríti az embereket a toldozga- tásra, foltozgatásra. Padlásról, kamrából előkotort régi fazo­nokkal egyre-másra találko­zunk mostanában. Lám, úgy tűnik, a cipésznek nagyobb kenyér jut asztalára manapság, csakhogy azt a né­hány idős mestert leszámítva, akik még dolgozgatnak vala­hol, jószerével erre a kis szol­gáltató egységre szorul a vá­ros lakossága. Sőt nemrégen még úgy tervezték, a magas rezsi, a létszámhiány miatt ezt az évek alatt mind kisebbre zsugorodott műhelyt is meg­szüntetik, és csak egy felve­vőhely marad a helyén. Ekkor láttak csodát! Nyúl- Tóth Györgyöt a konzervgyári kertészetben eltöltött 11 év A z utcán sétálva egy ap­ró, magányos szőke fej­re lettem figyelmes. Közelebb mentem. Egy kis srác volt, ta­karos piros pólóban és forró­farmernadrágban, ÜL a pázsi­ton. Ügy tetszett, mintha magá­ban motyogna. Olyan korán volt még, hogy a fű éppen- hogy csak száradni kezdett, s jóformán csak ketten voltunk az egész környéken. Még közelebb érve láttam, hogy valóban beszél magában. Halkan köszöntem, nehogy megijedjen. — Szia. — Szia — köszönt vissza. Szemében nem félelem, ha­nem kíváncsiság tükröződött, s rögtön meg is lepett kérdésé­vel. — Hát te, ki vagy? — Engem Dettinek hívnak. És téged? — Engem meg Kornélkának — Hány éves vagy? — Most megyek nagycsoport­ba. — Nem tudod megmutatni sem, hogy hány éves vagy? — Nem, de anya tudja. Ö szokta a szomszéd nénik­nek is megmondani. — Mit csinálsz itt? — Hát nem látod? ! Ját­szok. — És mit játszol? Mert én csak azt láttam, hogy ülsz itt és beszélgetsz magadban. — Na látod. Ezt játszom. Nézd! Az a fa ott anya, az meg apu. És én most itt ülök után visszahúzta szíve félre­dobott szerszámaihoz, Göröm- dő Gábor pedig friss cipészbi­zonyítvánnyal tarsolyában tár­sult a két jónevű mester mel­lé. Az ügyfelek minderről alig­ha tudtak valamit, csak azt vették észre, hogy nem kell már heteket várni a cipellők­re, mint eddig. — Na ja, így nyáridőben a munkánk is kevesebb ám, ki­nek jut eszébe ilyenkor ci­pészhez járni, legfeljebb csak sürgős esetben. Pedig nekünk is, az embereknek is jobb len­ne, ha nem az utolsó pillana­tokban kapkodnának, mert ősz táján úgy megszaporodik itt a cipő, csizma, hogy megint na­pokat kell várni a javításuk­ra. — De majd igyekszünk. Ugye fiúk? — intett munkatársai fe­lé az idős mester, s választ sem várva, ismét útjára en­gedte szerszámát. A borotva- éles kés kacskaringózva szelte a vastag bőrt. — Hát, olyan nem lesz, mint új korában, de egy-két évig nem kell újat venni helyette — jegyezte meg csak úgy ma­gának, s olyan elégedetten szemlélte a feje fölé emelt láb­belit, mintha élete mestermű­vét tartaná. Félszáz év óta so­ha nem marad ki ez a pilla­nat ... velük szemben és mesélek. El­mondom nekik, hogy mit mondott tegnap a Kovács a matchboxokról és a kutyák­ról. — A, értem. És ezt miért kell eljátszanod? Már biztosan elmondtad nekik? — Nem. De nem is fogom. Ügysem érdekli őket. Anyut csak az érdekli, hogy mit mond a bemondó a tévében, milyen idő lesz holnap. Apu meg csak az újsággal és a focival foglalkozik. — Egyedül jöttél ki ilyen korán? Elszöktél? — Nem. Már rég elmentek dolgozni Mindig ilyenkor jár­nak és csak este jönnek ha­za, ha besötétedik. — És addig teljesen egye­dül vagy? — Igen, de nem *élek ám semmitől — a szája egy kicsit elgörbült. Tétovázott. — Csak a Pisti kutyájától. De a na­gyi is eljön hozzánk mindig. Csak most üdülni van a gyárával. — Mit szoktál enni napköz­ben? — Anya csinál szendvicseket. De már utálom! Te tudsz főz­ni? — Igen. — Akkor gyere velem át a játszótérre. Ott van homok és főzöl. Jó? Ugyan ki ne bosszankodna, amikor árkokat, földhányá­sokat kell napokig kerülget­nie a városban. A múltkor a posta mellett a Ceglédi út burkolatát bontották fel a markos munkások. Sokan mér­gelődni is elfelejtettek, kíván­csian találgatták, vajon mi épülhet itt, ha sem gázt, sem T eri néni mostanában minduntalan pénzzel ál­modik. De nem ám zöld hasú ezresekkel, még csak nem is pirosló százasokkal, csilingelő ötforintosok molesztálják a pukkasztó melegtől amúgy is nyugtalan éjszakáit. Csupa ötforintosra változott a spájzban a mák, szín alatt a jutalékban a kukorica, s zi­hálva, nyögve ébredt, éppen amikor csillogó fémpénzekkel púpozott szatvrával egyetem­ben kipenderítették a bolt­ajtón, — Uramisten, milyen gyalá­zatos a világ, egyik ember ott csapja be a másikat, ahol tud­ja. Csak ne lennék ennyire vaksi — sóhajtotta szódás­üvegtalpra emlékeztető szem­üvegét törölgetve a múltkor. Dühösen lökte a kredenc sar­kába a dobozt a félkilónyi öt­forintossal. — No, várjatok csak! A vasárnapi hetipiacra az­tán odakészítette a para­dicsom, sárgarépa mellé az „érmegyűjteményt”, s apró- donként bekeverte a vissza­járó közé. Persze volt, aki rög­tön észrevette a cselt, s már nyújtotta is vissza az ötösöket. — Néni kérem, cserélje ki, hiszen ezek már hónapok pta nincsenek forgalomban. — No, nézd! Csakugyan. Bocsásson meg kedves, de tud­ja, rossz a szemem. A fene rágia meg, miért vannak ak­kor kint, ha egyszer már be­vonták? — adta a meglepet­tet és jókat örvendezett magában, amikor valaki csak úgy számolatlanul vágta buk­szájába az aprót. így ment ez jó darabig, mígnem kiürült a doboz. — Ó, hát úgy nem az igazi. Ügy nem tudok. — Neeem? — Szemei tágra nyíltak, szája ismét elkámpi- csorodott. — Akkor mégis a Beát veszem feleségül. Ö így is tud. — Ki az a Bea? — Komolyan elmondjam? — Komolyan. — Na, szóval tudod ő ül mellettem az oviban, meg együtt szoktunk játszani is. Kisebb mint én, meg fiús ha­ja van. A többiek csúfolják érte, de nekem tetszik. Is­mered ? — Nem. Így nem ismerem. Az órámra pillantottam. — Most mennem kell, Kor­nélba. Sietnem kell, mert sok dolgom van. Játssz csak to­vább. Szia. Légy jó kisfiú! — Szia. Holnap is idejössz? Elmesélem neked, hogy mi volt a kiránduláson, és hogy mit mondott az óvó néni a csillagokról, és azt is, melyik repcsi a leggyorsabb... Jó!? Eljösz? A végét már alig hallottam és fáj, hogy nem tudhat­tam meg tőle, milyen volt a kirándulás, hogy mi a hely­zet a csillagokkal és a re­pülőkkel ... Hargitai Bernadett pedig vizet nem vezetnek. Te­lefonkábeleket fektettek. Egy lépéssel tehát közelebb jutottunk a várvá várt cross­barrendszer üzembe helye­zéséhez. Fotósunk éppen a 300 milliméteres vas védő­köpeny fektetésekor kapta filmre a posta dolgozóit. (Varga Irén felvételei) Eljött a legközelebbi heti­piac is, ' minekutána jóked­vűen kocorászott hazafelé és kedvtelve látott neki a kony­haasztalra borított bevétel szá­molásának. De virágos kedve csak addig tartott. Egy perc múltán már szörnyülködve pillogott az ismét kétmarék- nyira szaporodott régi öt­forintosra. Sírni lett volna kedve... ★ H áromezer-negyvenkettőben a nagy szakállú ré­gész izgatottan forgatja ujjai között a megzöldült érméket, majd hazaszaladt és kom­puterébe diktálta doktori disz- szertációját a hajdanán Hosz- szúhátnak nevezett tanyavilág homokjában talált, s jelentős muzeális értékkel bíró husza­dik századi fizetőeszközökről, író barátja is profitált a lelet­ből, remek sztorit kanyarított, h gya- menekítette egyik őse pénzét á föld alá. Honnan is gondolhatta volna, hogy most az egyszer éppen szabadulni akart tőle ... My. J. Tekeverseny Budapesten rendezték a lép­csőzetes rendszerű serdülő te­kebajnokság országos döntőjét. Mészáros Tibor (Nagykőrösi Mészáros Tsz SK) a 28 fős mezőnyben száz vegyes dobás­ból 362 fát ütött. Ezzel a me­zőny közepén végzett az egyé­ni viadalon. A párosban így nem kellett szerepelnie, mert oda a legjobb 12 jutott. Cegléden 18 meghívott csa­pattal (legtöbb NB Il-es volt) háromnapos volt a Türei Pál emlékére rendezett négyfős csapat- és páros tekeverseny. Egy ceglédi öregfiú egészítet­te ki a körösi együttest. A csapatversenyben az erős mezőnyben a Nagykőrösi Mé­száros Tsz SK (Lóczy Mihály 401, Kovács László 403, Gál- los Sándor 420, a ceglédi Both 310) 400 vegyes dobásból 1534 összfával a tizennegyedik he­lyen végzett. Párosban (36 kettős vetélke­dett) Gállos igen jól dobott, de partnere visszafogta a jobb helyezéstől. Lóczy—Kovács (Nagykőrösi Mészáros Tsz SK) 200/804-es, jó teljesítménnyel is csak 22; a Gállos—Both (Nagykőrösi Mészáros Tsz SK —Ceglédi öregfiú) páros 200/ 730-cal a 35. helyen végzett. Módosították az 1986/87. évi NB III-as teke csapatbajnok­ság délkeleti csoportjának végeredményét, amely így a következő: 1. Szegedi P. 18 15 — 3 100:44 30 2. Szanki Olajbányász 18 13 — 5 86:58 26 3. Battonyai Szöv. SE 18 10 — 8 84:60 20 4. Tiszakécske SC 18 9 1 8 73:71 19 5. Szentesi Vasutas 18 8 3 7 71:73 19 Mein a számyog Bár az AIDS-ről az utóbbi hónapokban sok folyóiratban, napilapban jelentek meg ösz- szefoglaló ismertetések, vala­mint a tévé és rádió is foglal­kozott a súlyos fertőző beteg­ség világméretű terjedésével, úgy tűnik, hogy az AIDS- szel kapcsolatban a hazai la­kosság körében mégis vannak tévhitek, és ennek következté­ben félelmek is. Ezek egyike az, hogy az AIDS-t szúnyogok is terjeszthetik. Az MTI mun­katársa dr. Vass Ádám főor­vost kérdezte meg, mi az igaz­ság: terjesztheti-e a szúnyog az AIDS-t? — Bár az AIDS járványta­nában még vannak tiszázandó kérdések, de ami azt illeti, hogy a szúnyog terjesztheti-e az AIDS-t, arra határozottan nemleges a válasz. Nemzetkö­zi járványügyi adatok bizo­nyítják ugyanis, hogy az AIDS terjedésében a szúnyog nem játszik szerepet. Közép­afrikai AIDS-es betegek kor- összetételét vizsgálták és ki­derült, hogy a betegek csak­nem 90 százaléka a 20—50 éves korosztályokból került ki. Ami érthető, mivel az AIDS első­sorban szexuális és ezen be­lül is heteroszexuális nemi kapcsolat útján terjed Afriká­ban. Ha a szúnyog terjeszte­né, akkor valószínűleg min­den korosztályban lennének betegek. Szakértők valószínű­sítik: ha a szúnyog AIDS-fer- tőzött személyt csíp meg, a ki­szívott vérben lévő vírusok mennyisége nem elegendő ah­hoz, hogy egy másik emberbe azt csípéssel átvive fertőződést okozzon. Hm Mozijára A nagyteremben: Türkiz nyakék. Szinkronizált román bűnügyi film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Banditák. Színes,' szinkronizált ausztrál kalandfilm, fél 4-kor. Kincs, ami nincs. Színes, szink­ronizált olasz kalandfilm, fél 6-kor. A kertmoziban: Tex és a mélység ura. Olasz wes- temfilm, 9 órakor. VASÁRNAP A nagyteremben: Türkiz nyakék. Előadás 4, 6 és 8 óra­kor. A stúdi’óterémbén: Bandi­ták, fél 4-kor. Kincs, ami nincs, fél 6-kor. A kertmozi­ban: Tex és a mélység ura, 9 órakor. / több helyen 6. Kecskeméti TE 18 9 1 8 88:76 19 7. Kiskunhalasi AC—MED. 18 9 — 9 76:88 18 8. Kecskeméti MEZŐGÉP 18 7 3 8 64:80 17 9. Nagykőrösi Mészáros Tsz SK 18 6 1 11 66:78 13 10. Makói Spart.­Vasutas 18 4 — 14 66:78 8 íi. dutep­Kecskemét szakosztálya megszűnt Változatlanul befolyásolta a körösi csapat összteljesítmé­nyét, hogy a segédkező gyere­kek többszöri hiánya miatt a hazai mérkőzéseken maguk­nak a sportolóknak nemcsak versenyezniük, hanem a bábu­kat állítaniuk is kellett. MODELLEZŐK A gyermekek szórakoztatá­sára a városi strandfürdőben az MHSZ Nagykőrösi Kinizsi Modellező Klub hat tagja (Székelyhídi József, fia és uno­kája, Bartók László és fia, va­lamint Szűcs Balázs) hajómo- dell-bamutatát tartott, mintegy háromszáz néző előtt. A legif­jabb: 6 éves Székelyhídi Jó­zsef kis hajómodelljét egy kö­rön át vezette a nagymeden­cében. Tíz indulóval itt rendezték a motoros hajómodellak vá­rosi úttörőversenyét, amelyen a következő pajtások szerez­tek pontot: 1. Farkas Fércre (Arany isk.) 30, 2. Kaszap Dé­nes (Aranv isk.) 28, 3. Kincses Zoltán (Rákóczi isk.) 26+10, 4. Nagy Zoltán (Petőfi isk.) 26”8, 5. Erdős Sándor (Arany isk.) 2. 6. Körtvélyesii Péter (Arany isk.) 18. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Miklay Jenő Istráb László és tanítványai Ki hallgatja meg? A hazajáró érmék ■hSporthírek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents