Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-03 / 129. szám

A Magyar Diáksportszövetség Évszázados hagyományok Pest Megyei U írlap SPORT 1987. JÚNIUS 3. Magyar—svéd mecrs A Fáy utcában Csaknem negyed évszázad után találkozik szerdán újból a magyar és svéd olimpiai labdarúgó-válogatott. A Fáy utcában 18 órakor kezdődő mérkőzés — játékvezető az osztrák Holzmann — a negye­dik selejtezője a magyar csa­patnak az olimpiai selejtező csoportban. Az eddigi három összecsapáson jobban nem is szerepelhetett volna az együt­tes. hiszen tavaly Dublinban 2-1-re verte Írországot, idén áprilisban, szintén idegenben 2-0 arányban fektette két váll­ra Franciaországot, majd má­jus 13-án a spanyolok ellen az Üllői úton 2-1-re nyert Verebes József szövetségi ka­pitány csapata. Szombaton a Nemzeti Sport- csarnokban kerül sor a Ma­gyar Diáksportszövetség ala­kuló küldöttközgyűlésére. Ez­zel egy hosszú és intenzív szerveződési folyamat végére kerül pont. amely egyben or­szágos méretű mozgalom ki­bontakozásának kezdetét jel­zi. Az MSZMP KB 1984. évi állásfoglalása és a Miniszter- tanács 1985. évi határozata nyomán látott munkához 1985 decemberében a Magyar Diák- sportszövetség létrehozásával megbízott ideiglenes intéző­bizottság, Azóta mintegy 1736 diáksportkör, s 143 150 diák­sport-egyesület alakult az or­szágban. megteremtve a fia­talok tanórán kívüli sporto­lásának megfelelő kereteit. Pezsgő élet A diáksportnak, diáktestne­velésnek Magyarországon év­százados hagyományai van­nak. Már a XVI. században, a jezsuita szerzetesrend iskolái­ban gondot fordítottak a test- gyakorlásra, s az ezzel egy időben alapított protestáns iskolákban is követték ezt a hagyományt. A neves lengyel pedagógus, Comenius a XVII. század derekán Sárospatakon már játszótereket létesített az iskolák mellett — ezek a ját­szóterek a mai sportpályák őseinek tekinthetők. Száz év­vel később Mária Terézia az 1776-ban kiadott Ratio Edu- cationisban. is hangsúlyozta a testnevelés fontosságát. A reformkorban, majd a kiegyezés időszakában, a pol­gárosodással párhuzamosan pezsdült meg Magyarországon a sportélet, tulajdonképpen ezekben az években jött létre az, amit manapság sportnak nevezünk. 1865-ben a Pesti Tornaegylet, 1873-ban a Nem­zeti Tornaegylet megalakulása jelentett mérföldkövet ezen az úton. Az I. világháború ugyan megtörte ezt a bízta­tóan boptaKozó folyamatot, de a huszas években ismét len­dületet kapott a sport — ezen belül a cliáktestnevelés. Az 1920-ban alakult, s öt éven át működő Budapesti Középisko­lai Athlétikai Club (BKAC) a fővárosi középiskolás tanuló- ifjúság sporttevékenységének keretéül szolgált. Jogutódja, a példaként ma is sokat emle­getett Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Szö­vetsége (KISOSZ) 1927-ben már 90 ezres taglétszámmal működött, több mint 400 diák- sportkört tömörített. Tevé­kenységének anyagi alapját a tanulók által fizetett testneve­lési járulék jelentette. Az 1928-ban alakult Középfokú Iskolák Sportköreinek Orszá­gos Központja (KISOK) to­vábbfejlesztette a jogelőd te­vékenységét. A felszabadulás után a KISOK szerepét az 1946-ban alapított Központi Iskolai Sportegyesület vette át. Érmek és árnyak Az 1945 utáni négy évtized a magyar versenysport legdi­csőségesebb időszaka. A1,'több tucat olimpiai aranyérem, a világ- és Európa-bajnoki sike­rek árnyékában azonban egy­re kevesebb figyelmet szentel­nek a tanulóifjúság testmoz­gásának megszervezésére. A különböző sportágakban ren­dezett középiskolás-bajnoksá­gok ugyan komoly tömegeket mozgattak meg, s egy-egy — jobbára fővárosi — alma ma­ter (Toldi, Kölcsey, József At­tila, Petőfi, Táncsics gimná­zium és mások) joggal szer­zett országos hírnevet, a fel­sőoktatásban, méginkább az általános iskolákban vajmi kevés1 történt a tanterven bé­lüli, s az azon kívüli testne­velés terén. Az elmúlt negyven év so­rán nagymértékben nőtt a la­kosság életszínvonala, ezt ázonban nem követte az élet­mód kedvező és szükséges módosulása. A gazdasági és társadalmi változások hatásá­ra egyre kevesebb időt töltöt­tek az emberek mozgással, el- kényelmesedtek, vesztettek el­lenállóképességükből. A nyolc­vanas évek derekán riasztó jelenségekre kellett felfigyel­ni Az általános iskolások több mint húsz százaléka ma­napság alkalmatlan a testne­velési órákon való részvételre, számukra csak a gyógytorna jelent megoldást. Ugyanakkor nagyon sok 6—14 év közötti gyermek mutat neurotikus tü­neteket. Egyensúly kell Az okok? Hosszú évtizede­ken keresztül az iskolák épí­tésénél a pénzmegtakarítást a tornatermek elhagyásával ér­ték el, s még ma is gyakorlat, hogy az órarend túlzsúfoltsá­gát a haszontalannak vagy nélkülözhetőnek tartott testne­velési órák elmulasztásával vélik megoldani. Legalább ennyire megdöbbentő, hogy egy 1985-ös időmérleg-vizsgá­lat szerint egy magyar ember naponta átlagban 87 percet tölt ülve vagy fekve a tele­vízió előtt,' ugyanakkor ki­mondottan sportolásra a nők csak 1, a férfiak mindössze 2 percet fordítanak. Sokféleképpen próbálták már megfogalmazni a szomba­ton megalakuló Magyar Diák­sportszövetség célját, a leg­találóbbat azonban dr. Géczi István, az ideiglenes intéző- bizottság elnöke mondta: „el kell érni, hogy áz ifjúság szellemi és fizikai igénybevé­tele, terhelése egyensúlyba ke­rüljön.’,ú. ... • A 23. hét Totótippek 1. MTK-VM—Ü. Dózsa X 2 2. Haladás—Debrecen 1 3. Frankfurt—VfB Stuttgart törölve 4. Kaiserslautern—1. FC Köln 2 5. Nürnberg—Hamburg x 6. Kassel—Freiburg x 1 7. Fortuna Köln—Braunschweig 1 8. Oberhausen—Bielefeld x 9. Ulm—Aachen x 2 10. Salmrohr—Essen 2 11. Cesena—Genoa x 1 12. Cremonese—Parma 1 13. Taranto—Arezzo 1 x Pótmérkőzések: 1, 1, 1. Először Magyarországon Zónaközi döntő Szirákon Villámlátogatást tett Budapesten Florencio Campoma- nes. A Nemzetközi Sakkszövetség Fülöp-szigeteki elnöke hétfőn délben érkezett a magyar fővárosba, s kedden reggel már vissza is utazott Luzernbe. a FIDE székhelyé­re. Az elnöki vizit legfontosabb eseménye: Campomanes aláírta azt a jegyzőkönyvet, amely a július 17-én kezdő­dő férfi világbajnoki zónaközi döntő odaítéléséről szól. A versenyt Szirákon, a Hotel Kastélyban rendezi a Ma­gyar Szénhidrogén-ipajj^Jíutató-Fejlesztö Intézet, Pa- ku'cs János, áz intézet ügyvezető igazgatója a követke­zőkről tájékoztatta az MTl-t. -r '.vv.r <■ * — Hónapok óta levelezésben álltunk a FIDE-vel s személy szerint Campomanes elnökkel, aki az 1985-ös és, 1996-os, tehát az első és a második Hungaroil sakk­tornán is ott volt Szirákon — mondta. — Mindkétszer kellemes benyomásokkal távozott, s talán ennek is kö­szönhető, hogy — Magyarországon először — zónaközi döntőt rendezhetünk. Idén egyébként ez a viadal viseli majd a III. Hungaroil—Honvéd Kupa nevet. Manapság egy zónaközi döntő megrendezése komoly pénzösszeget emészt fel, s nem is csak forintokat... — Az ötvenezer svájci frankos összpénzdíjnak azt a részét, amit konvertibilis valutában kell fizetni, a FIDE állja. Ez óriási segítség, s gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak forintkiadásaink lesznek. A gépkocsi-nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarék- pénztár a gépkocsi-nyere­ménybetétkönyvek 104. sor­solását május 29-én Buda­pesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétköny­vek vettek részt, amelye­ket 1987. január 31-ig vál­tottak. és 1987. április 30-án még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsi- . nyereménybetétkönyvek között vannak olyanok, .amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt • eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben sze­repel. Az eredmény meg­állapításánál az értékelhe­tő számok előtt szereplő nullás számokat természe­tesen figyelmen • kívül kell hagyni. Az alábbi rövidítéseket alkalmaztuk: Dacia Combi D Dacia 1310 TLX L Trabant Lim. Spec. T Trabant Combi C Polski Fiat 126 P Wartburg Spec. . W Wartbúrg Tourist X Wartburg Spec. TT Z Csak a Pest megyében és Budapesten vásárolt gépko­csi-nyereménybetétkönyvek nyertes sorszámait közöl­jük. 10 000 Ft-os betétkönyvek 10 .10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 11 11 11 035325 P 041492 T 043663 T 043899 D 046384 T 048393 T 048711 C 049326 D 051866 T 053308 P .055191 X 060583 C 063805 W 014138 T 026843 C 027233 P 11 029909 W. 11 030623 P 11 034764 X 035293 Z 036913 C 037765 T 038193 L 045003 T 11 41 11 12 12 12 12 12 12 12 . 12 055847 L 071175 C 077787 P 0863395 T 102155 P 111723 X 12 119140 L 12 122718 T 12 123698 P 12 127835 P 12 12 22 12 12 32 12 .12 .12 12 12 12 12 12 .12 12 12 *12 12 12 12 12 32 12 12 12 12 12 12 .12 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 21 2.1 21 21 21 21 21 21 21 21 21 128971 W 131790 C 133137 Z 134786 C 138200 T 145131 L 146108 P 147261 Z 148043 W 150617 P 150795 L 151307 P 152583 D 154198 Z 154507 L 155565 P 157707 T 159587 W 162878 C 164606 T 164737 L 164815 T 166618 Z 167511 W 167937 C 173277 P 173851 Z 178672 D 179435 C 183592 T 128615 W 187317 C 188321 T 236082 T 278244 D 303592 P 303630 C •33207-8 C 350261 P 369089 P 374443 T 392388 P 403451 D 416877- C 426595 T 432257 X 453685 T 485139 C * 492123 W 496515 C 498993 Z 002266 W 003471 X 018108 T 021076 T 022466 L 023357 Z 028156 C 037961 T 051661 T 056561 C 067217 L 06T6H7 L 101323 T 104972 T - 106401 Z 109706 T 116906 P 126800 T 131916 P 140559 Z 144299 C 155299 Z 192031 P 198018 L 217985 C 218853 W 222015 L 22246« P 222701 D 220973 D 233704 T 234507 T 244209 X 250023 C 254743 W 266763 Z 270723 C 294247 Z 296034 L 3011177 C 307777 C 308108 C 310930 T 324876 T 326323 P 327285 P 329034 Z . 330052 P 332493 P 335114 Z 336975 P 340151 C . 344941 Z 347446 T 3532186 P 371092 P 376259 Z 380839 C . 3820112 L 395337 P 395860 P 396474 C 402886 X 404890 C 406816 T 408594 C 417328 L 420979 T 422785 L 423632 W 426096 Z 431374 W 435013 T 436817 C 489199 D. 442013 W 443972 P 449793 L 456745 Z 462382 C 462381 X 467682 T 473760 T 474239 X 47711-54 W 4:77542 C 479527 T 484724 L 486271 T 487220 C 489094 W 49H189 T 492837 P 49404-5 X 497520 X 5 000 Ft-Os betétkönyvek 10 524942 X 10 362985 P 586479 P 603766 P 608505 T 616779 C 619359 C 634161 X «37842 T 664436 T 667855 T 671752 C 873210 Z 679032 C 6823118 P 683182 T 683515 P 684258 P 687518 Z 705963 T 706060 P -528613 C -533856 T 543669 Z 548773 P 557092 P 568034 W 676744 C 582370 L 595210 D 596560 T 597008 T 604318 Z 606343 L 611525 X 613893 P 21-: 21 21., 21 21 21 21 21 21 21 21 21 21 21 21 21 231 21 21 21- 21 21 21 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 11 11 11 11 11 n íi n íi n íi .11 íi n íi 614527 P 615749 T 521746 L 564934 P 576837 P 602407 W 609524 P 630757 Z 670781 T 685797 D 686001 X 730961 L 732434 P 739734 C 743065 P 746368 P 762338 C 797232 C 803157 C 8257.75 T ■832876 T 835908 W 841052 T 845485 D 845774 C 854508 C 857603 T 801-894 P 863638 T 865125 C 868377 T 870000 P 870529 X 871852 P 884261 Z 884631 Z 905939 C 907436 C 907963 T 909560 T 909603 C 909971 W 910887 C 911708 C 916969 C 91,97118 L 922328 P 922649 W .930104 C 932351 Z 936057 C 649783 X 654649 W 797590 C. 845420 L 896917 W 20' 913143 L 20 949595 C 20 987483 C 20 1014478 P M 1027430 W 20 1050760 T. 20 1056052 C 20 1072005 C 20 1260547 P 20 1274768 T 20 1282648 T * 20 1304870 P 20 1306308 P 20 1344819 T 20 1402794 C 20 1384399 P 20 1415765 T . 20 1460873 T 20 1488026 L 20 1492295 X 20 1509643 C 20 1528202 C 20 1543874 C 20 1614094 C 20 1630192 D 20 1633633 P 20 1638281 T. 20 1649472 P 20 1656469 X 20 1666979 C 20 1672445 P 20 1694333 L 20 1778794 T 20 1790103 W 20 1807042 D 20 1808537 Z 20 1824198 C, 20 1851184 T, 20 1894471 C 20 1900889 C, 20 1918912 P 20 1937795 T 20 1970737 X 20 1978375 T 20 1981012 T?1 20 1989608 C 20 204081-1 C 20 2043380 P 20 2075922 X 20 2082395 C 20 2085224 T 20 2106980 T 20 2114426 W 20 2128547 P 20 2175826 Z 20 2177448 T 20 2180431 P •20 2206493 C 20 2229148 P 20 2230580 C 20 2274337 W 20 2297074 C 20 2310673 L 20 2336005 T 20 2352417 D 20 2357319 Z 20 2380913 P 20 2383656 D 20 2391247 Z 20 2394768 C 20 2396437 L 20 2405683 T 20 2418542 X» 20 2426827 Z 20 2443308 T 20 2476998 P 20 2517596 Wx 20 2520641 P 20 2524731 C 20 2526182 P . 20 2549370 T 20 2549639 D 20 2557132 C 20 2558116 T 20 2566589 P 20 2571078 L 20 2591974 P 20 2595816 C 20 2606575 X 20 2610068 Z 20 2620591 T 20 2650385 X 20 2654723 Z 20 2664604 P 20 2667327 X 20 2672836 P 20 2682527 W 20 2685127 C 20 2691412 T 20 2698124 P 20 2710360 L 20 2719091 C ' 20 2738899 X » 20 2749510 T - 20 2752058 C 20 2766230 C 20 2772083 C 20 2773878 P 20 2780653 T 20 2781092 T 20 2792533 C 20 2808646 D 20 2817805 T 20 2822159 L 20 2824264 P 20 2827783 T 20 2882273 C 20 2835691 D 20 2839058 T 20 2854593 C 20 2859766 D 20 2859952 P 20 2860340 C 20 286S666 Z 20 2870581 C 20 2878529 P 20 2880265 Z 20 2885794 T 20 2889629 C 20 2893710 C 20 2900068 W 20 2914770 Z 20 2921886 P 20 2931742 P 20 293603« T 20 2940798 C 20 2952277 P 20 2954980 L 20 2959724 C 20 2967616 X 20 2972989 Z 20 2975960 T* 20 2977«'lű P 20 2981'099 P 20 2992666 T 20 2996724 W 20 3001503 Z 20 3004708 T 20 3012933 P 20 3014597 L 20 30L9456 W 20 3027872 L 20 3039501 C 20 3040179 T 20 3041116 P 20 3046053 L 20 3051349 C 20 30-52469 T .20 3053192 T 20 3061284 X 20 3067025 T 20 3075612 P 20 3080892 C 20 3084290 C 20 3084978 Z ‘20 3038296 L 20 3030564 P 20 3094482 Z 20 3105558 T 20 3109494 C 20 3110997 C .20 3111273 C 20 3115338 T 20 3118792 P 20 3123813 L 20 31255H6 D 20 3131436 T 20 3130215 T 20 3138828 C 20_3I40B42 T 20 3144189 Z 20 3152951 W 20 3154648 P 20 3166948 W 20 3168031 T 20 3173589 T ■ 20 3.178859 T 20 3182658 W 20 3193243 D 20 3197748 T 20 3198141 C 20 3204441 X 20 3210288 X 20 3213697 Z 20 3216541 C 20 3219793 P 20 3225629 W 20 322i8605 W .20 3231795 X 20 3235970 X 20 3238326 T 20 3239657 P 20 3254308 T 20 3256593 P 20 3257812 L 20 3259573 L 20 32603182 Z 20 3265239 W 20 3269326 C 20 3272382 P 20 3278989 T A gyorslista ■ közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményé­nek pontos adatait a jú­nius . 4-én megjelenő hiva­talos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fió- kokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetek­ben. A nyertes betétköny­vet vagy az azt helyettesí­tő „Igazolásit a betét­könyvet kiállító takarék- pénztári fióknál, postahi­vatalnál' vagy takarékszö­vetkezetnél kell bemutatni. ADÁSVÉTEL Váchartyánban két különálló. 400 négy­szögöles télek eladó. Érdeklődni: Rákóczi út 29. ________' A lbertirsai, 400 n.-öles tanya, házzal, óllal, olcsón eladó. Villany van. Tel.: 227-932, 18— 21 óra között. * ■ • Szigetszentmikós, Te­leki u, 18. alatt eladó, kertészkedésre' alkal­mas. 1600 n.-ölee terü­let. Két szoba össz­komfortos családi ház, melléképülettel. Ér­deklődni lehet szom­bat, vasárnap egész nap vagy mindennap 16 óra után. ________ G ödöllőn üj. modem, kertes családi ház el­adó. Három szoba, összkomfort, garázs, pince, melléképüle­tek Nyárfa u. 4„ este. __________ G ödöllőn. Szilágyi Er- szébet utcában 460 négyszögöles építési telek, 250 000 forintért eladó, sürgősen, al­kalmi vétel. Érdek­lődni: Stromfeld 11. IÉ 3., az esti órák­ban . ___________________ E ladó szoba, konyha, plusz mellékhelyi­ségből álló fél ház­rész. azonnal beköl­tözhetően. Érdeklőd­ni: Monor. Mátyás kir. u. 38.. délután 4­től 6-ig._______________ E ladó 10 127 4 szín­váltós, motoros sík- kötőgép. árulehúzóval, csíkozóval. Cím: Vil­lányi Lászlóné, Bp„ Széchenyi u. 11, 1039. Sürgősen eladó csalá­di ház vagy tanyáért is cserélnénk, ami a városhoz nem messze Van. Nagykőrös. Csip­vári utca 31, sz, ______ N agykőrösön 320-as Dízel Aró eladó. Ér­deklődni: Urbán Bé­la Zsemberi Gyülä u. 6. II. 8._____________ H áz eladó Nagykő- rös, Hargita u, 7. Törteién, Ernyő dűlő 28. szám alatti, lak­ható tanya, 800 négy­szögöl területtel, jó- szágtartásra alkalmas épülettel eladó, vil­lany, fúrott kút van. Érdeklődni lehét egész nap a helyszínen, Budapesthez 17 km- re, Pilisvörösvár, Sza­badságligeten, 3 szoba összkomfortos, gará­zsok, családi ház el­adó. Műhely, ipari áram van. Megtekint­hető a helyszínen: Dugonics u. 73. Tel.: 179-199, Pintérné, Nysa, hatéves, rend­szám nélkül, olcsón eladó. Érdeklődni le­het: Vác, Művelődési Központtal szemben levő kenyérboltban. Vattacukor- készítő gép és versenykerék­pár eladó, Domony, Bajcsy-Zsilinszky u. 38. sz. ________________ 3 13 négyszögöl telek kis házzal, villannyal el­adó. Albertlrsa, Vécsel út 32. sz. Érdeklődni lehet egész nap. Ai- bértirsa, Vorosilov u. 25. szám alatt._______ 19 nm-es, tehermen­tes. OTP-öröklakás el­adó. Irányár: tízezer Ft/nm. Érdeklődni: Nagykőrös, Gyopár u. 3/C, IV. em. 13. 18 óra után. Eladó Gödöllőn. An- talhegyl út és Szarvas utca sarkán levő, 423 n.-öles építési telek­iker- vagy társasház építésére alkalmas, megosztható, viz. vil­lany van. Érdeklődni lehet: Budapest, Eszék u. 18. 1114. — Tel.: 854-239, Zsámbo­ki Lászlónál. ________ V ácrátóton, az Ady Endre utcában 400 négyszögöles építési telek, sürgősen eladó. Ara: 150 ezer forint. Érdeklődni: Czerovsz- kt. Váchartyán, Fő út _69._________________ S zobon háromszobás, összkomfortos csalá­di ház (vasúthoz kö­zel), eladó. Érdeklőd­ni: Mixtay László, Szob, Köztársaság út 3173. (2628). Telefon­szám : 70-162 (bármi­kori; 2 szobás családi ház. telekkel eladó. Ér­deklődni; Üllő Haj­csár u 5.. szombaton vasárnap Csendet, erdőt kedve­lők figyelem! Nagy­maros felett, tölgyes­ben, természetvédel­mi területtel határos, 550 n.-öl bekérftett telken kétszintes, fűt­hető nyaraló, garázs- zsal. házi vízellátás­sal, villannyal. 1,3 mill. Ft-ért eladó, aszfaltos úton megkö­zelíthető „Gyönyörű kilátás, 177 109" jeligé­re. a Felszabadulás téri hirdetőbe varrv 412-872, este, üzlethelyiség, a város központjában, 3/4 ház. résszel eladó. Érdek­lődni levélben: Sá- rikné, Cegléd, Csen­geti közép dűlő 2. svu-es z,etor. z es i tonnás pótkocsi, esz­tergapad (1500 ■ mm), régi típusú, eiadó. Ér­deklődni lehet 10—17 óráig, Cegléd X., Pes­ti út 61, sz._________ É ladó Z Mll-es, MTZ 59-es," pótkocsi, vizs­gáztatott, tárcsa: eke, fűkasza. Cím: Szeke­res, N-agykáta, Harsfa u, 5. 2760, Fél ház külön bejá­rattal eladó. Monor, Bacsó B. ,'ü. 10, .Ér­deklődni lehet: Bacsó B. u, 14._____________ E ladó: 30-es Szuper, motorhibás, 4 henge­res Perkins dízelmo­tor. — Cím: Dósa, Nagykáta. Linda u. 31, 2760. Kuka központjában, lakóház, üzlethelyi­séggel eladó. Giertl Zoltán, Kóka. Csapás 11, 6._________________ H évízgyürkön 217» n.- öles szőlő, megosztva is eladó, továbbá Vö- rösmartv u. 36. sz. alatti 3 szoba össz­komfortos lakóház is eladó. — Érdeklődni ugyanitt lehet. Raffay Györgynél.__________ K ocséron, főúton, község legjobb helyén 200 négyszögölön, 2 szoba konyha -I- üz­lethelyiség. mely szo­bává alakítható, elha­lálozás miatt, ' örök­áron. eladó. Érdek­lődni: Nagy, Szabad­ság 51. ____________. E ladó, új Skif sátras utánfutó. Érdeklődni: Nagykőrös, Bajcsy-Zs. u. 1.___________________ Friss műszakival 1500 Lada eladó. Nagykő- rös. Mintakert u. 13. 15 ezer paradicsom­paprika-palánta eladó, Nagykőrös, Vági Ist­ván u. 56. Katona ML hályné,__________ G azdálkodásra alkal­mas családi ház el­adó, OTP-re is. Ér­deklődni: Nagykőrös, Hangácsi 62. ______ É ladó GA rendszámú, 3 éves Polski Fiat személygépkocsi. — N agykörös, Kossuth 46. sz, ____________ 4 00 négyszögöl telek eladó .Tászkarajenőn. Érdeklődni: Urbán Béla fuvaros._______ E ladók: szekrénysor, konyhabútor, kárpi­tozott garnitúra, ko­lonial. szobabútor. — Nagykőrös. Csillag u. 13. sz.______________ I R Írsz. Zsijuli, érvé­nyes műszakival, ki­tűnő motorikus álla­potban, másodkézből eladó. Érdeklődni le­het bármikor. Cegléd, öregszőlő 72., Pesti úton, 16. km-nél, a Terménybolt mellett. Cegléd központjában, két generációnak Is alkalmas, komfortos, családi ház, nagy kertben — esetleg megosztva is — eladó, gáz az udvarban. Ér­deklődni: Cegléd, Batthyány u. 12., vagy 10-717 telefonon. Cegléden, a Vett úton. a terménybolt mel­lett 2 szoba, komfor­tos tanya. 8 férőhe­lyes Istállóval és sok melléképületekkel el. adó. (Fúrott kút és ipari áram van). Ér­deklődni lehét egész nap a helyszínen Solti Lászlónál. Eladó Pilis. Erdő u. 2. sz., azonnal beköl­tözhető, tehermentes, új családi ház, mel­léképület és garázs- zsal. — Érdeklődni: Pilis, Erdő u. 16.. hét­végén, szombat, va­sárnap; _______________ 2 db 200-as telek el­adó. Monor, Bajcsy- Zs. úton. Érdeklődni: Monor, Ságvári E. u. 18., egész nap.______ T anya eladó, 800 négyszögöl telekkel, szőlő gyümölcsössel. Víz, villany van. Ér­deklődni lehet min­dennap, este 5 órától. Cím: Papp István Abony, Kerektó dűlő 50. szám. (Nagy já­rás). ____________ B ánki-tónál, jól be­vezetett büfé-falatozó, teljes felszereléssel, eladó. Telefon: 498­715 (8-tól 16-ig), 406­866.______________ Eladó Váchartyánban 2 szobás. komfortos családi ház, 200 n.- öles telekkel 360 ezer kp. + 8o ezer OTP Borosán ylné, 7—14 óra között, 116-444. Monor központjában. Pattermann u. 9. sz. alatt, buszpályaud­var és piactér mellett, beépíthető. 140 négy­szögöl telek, eladó Kereskedelmi és Ipari célra la kiválóan meg­felelő. Ara: 150 000 Ft. Érdeklődni: Ve- csés, Gizella o. B Eladó tanya Nyárs­apát V., Határ út 1. Lakható épület, 1 hold szántóval, kér tészkedésre és állat tartásra alkalmas. — Érdeklődni: Nyá-s apát, Csemő dűlő 16 sz. alatt, Beke Já­nosnál. I műveletes vasesz­terga célgép eladó. Nagykőrös. Kossuth L, u. 38, _____________ C saládi ház eladó. Vác Gábor József ut­ca 6,______________ M onoron, Malomhegy, Nagydiófa utcában 430 négyszögöl építési telek, Téglaházi dűlő­ben borospince eladó. Érdeklődni: Monor, ..Bocskai u. 5. ,2200. SBrbár, _________ M ulticar 24-es mun­kagép, áron alul' el­adó. Cegléd, Sugár u. 37. sz. Gál Ferenc. Hosszúplatós IFA te­hergépkocsi, pótko­csival eladó. Holicza Pál. Ösagárd, Rákóczi u. 44. VEGYES Német juhász kölyök­kutyák. világgyőztes Urán fiától, Arany- vöfrjyi Őrségi Junó- tól, kitűnő KI vizsgás szukától, kaphatók. — Farkas Imre, Bag, Ady Endre u. 8. Syrius motorcsónak, 30 LE. önindítós mo­torral, jó állapotban, utánfutóval, 1989-ig érvényes vizsgával, el­adó. Böngészde, Ceg­léd, Teleki u. 18. Tel.: (06) -20-10-^29. _________ A Böngészde Bizomá­nyi megvételre keres, használt és új tv-ké- szülékeket, video­magnókat., autórádió­kat, hangfalakat, mű­soros videokazettákat, számológépeket, vi­deojátékokat mosógé­pet, hűtőgépet és mindenfajta műszaki cikkeket. Cegléd, Te­leki u. 16. (SZT mel­lett) , ______ V idékieknek! Nyelv- tanítás levelezéssel, száz forinttól havonta. Angolul, németül, franciául, oroszul- ola­szul. spanyolul. (Tele­fonetikával) . Doktor Farkas, külföldi dip­lomás szaktanár, Bu­dapest, Tábornok hu­szonegy, 1149. (835­761)._______, A ntennaszerelést vál­lalok Érden. Budapes­ten és környékén. Rendelésfelvétel levél­ben: Kozma Imre, Érd, Fülemüle utca 5. 2030 címen, telefonon: 251-072._______________ P incét vennék vagy bérelné^ Pesthez kö­zel. Tel.t 551-850 vagy „Borkezelést vállalók előnyben. 175 342” jel­igére. a Felszabadu- lás téri hirdetőbe. Mindennemű építő­anyag, nyílászáró- szerkezetek. fürdő­szobai berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban, iparművészeti csem­pék — mintapéldány alapján — a helyszí­nen megrendelhetők. Várhidiné^ Rákoscsa­ba, Péceli út 153. — Tel.: 486-440. _________ M ozgássérült, ötvenes asszony, külön szobát, fizetést, ellátást bizto­sít, leinformálható, jó lelkű, egyedülálló, hasonló korú, kétsze­mélyes háztartás ve­zetését is vállaló gon­dozónőnek. Szabad­napokkal. hosszú táv­ra. Magányosok vég­leges otthonra lelhet­nek! Hegedűsné, Weú ner 16. 1066. _________ N edves épületek utó­lagos szigetelését vál­lalja a Montinvest. korszerű eljárással, garanciával. Tel.: 885- 044 AUTÖS, MOTOROS ISKOLA, IX.. TOMPA U. 10. Személygépkocsi, motorkerékpár és segédmotor- kerékpár-vezetől. normál és gyorsított tanfolyamaira várja a jelentkezőket. Délelőtti tanfolyamokat is szervezünk. Gyakorló vezetést vállalunk. Min! redőnyök minden színben, import anyagból normál és extra kivitelben 783-769. Bp., Péceli út 111. 1171 Szorgalmas kislány, szeptembertől fodrász, tanulónak elhelyez­kedne. Megkereső le­velet „Szorgalom, <94 241’* jeligére ké­rem, a Hírlapkiadó Váll, kirend,. Cegléd Teleki u. 50. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents