Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-04 / 130. szám

■ Abonyi krónikás Helyzetfelmérés Megőrzendő az egészség Cegléd egészségügyi intéz­ményeinek vezetői, valamint a környékbeli ügyvezető fő- és körzeti orvosok találkoztak a minap Abonyban. Egészségünk védelmezőit és a házigazda abonyi párt-, tanácsi vezetőket Podmaniczki István, a városi pártbizottság titkára köszön­tötte. Elmondta, hogy az ösz- szejövetel egy sorozat nyitá­nya, hasonló találkozók a vá­rosban és vonzáskörzetében is lesznek. Cél, hogy a gyógyítók alaposabban megismerkedje­nek a várossal, s környékével, a helyszínen győződjenek meg, milyen környezetben élnek, dolgoznak az emberek, milyen színvonalon folyik az egész­ségügyi és szociális ellátás. Ha az ember elveszti az egészségét, nem tud dolgozni, kiszolgáltatottá, eltartottá vá­lik. Társadalmunk termelőké­pes tagjainak egészségét job­ban kellene őriznünk, hiszen a nemzeti jövedelem termelése az ő munkájukból származik. Az ilyen és hasonló találkozá­sok során az egészségügyi munka hatékonyságáról és munkakörülményekről is képet kaphatnak az orvosok. Egy 1986-ban nyilvánosságra hozott statisztika szerint euró­pai viszonylatban a halálozási arány hazánkban a legkedve­zőtlenebb. A húsz esztendeje tartó romló folyamatot — a csecsemőhalálozást kivéve — nem sikerült megállítani. 1981—1985 között a férfiak ha­landósága a megelőző öt esz­tendő átlagához képest nyolc százalékkal, ezen belül a 40— 59 éveseké 25 százalékkal nőtt. A nők körében hasonló ten­dencia figyelhető meg, bár mértéke kisebb. A halálozások okai között változatlanul veze­tő helyet foglalnak el a szív­ós érrendszeri megbetegedések, ezt követik a daganatos meg­betegedések, valamint a bal­esetek és az öngyilkosságok. A halálesetek 85 százaléka az említett okokból következik be. Ezek az adatok arra inte­nek, hogy az egészség megőr­zése érdekében minden e célt szolgáló, apró lehetőséget ki kell használni. A lakosság egészségi állapotának javítá­sát célzó programok megvaló­sításában a párt- és társadal­mi szerveknek a következő időszakban növekvő szerepük lesz. Ez a találkozó és a ké­sőbbiek egyaránt ebbe a célki­tűzésbe tartoznak. Haboriy Istvánnak, a nagy­községi pártbizottság titkárá­nak a település múltjáról, je­lenéről szóló tájékoztatója után a látogatók a helyi gon­dozási központot keresték fel, melyet többnyire még idősek klubjaként emlegetnek. A Zalka Máté utcai központi orvosi ügyeletet és az ott mű­ködő körzeti orvosi rendelőt és a laboratóriumot is megte­kintették, és többen elismerés­sel nyilatkoztak az ott látot­takról. Az egészségügyi léte­sítmény szerepéről, a fejleszté­si elképzelésekről dr. Debre- czeni László ügyvezető főorvos tájékoztatta a jelenlevőket. Az egészségügyi szakembe­rek felkeresték a falumúzeu­mot, ahol Győré Pál tartott tárlatvezetést. Olykor-olykor az egészség- ügyiekre a megszokottnál több feladat hárul. Abonyban ezek­ben a hetekben orvoshiány van, és a hiányzókat a meg­levőknek kell pótolniuk. Ezzel összefüggő gond csendült ki Tóth Györgynek, a Mechanikai Művek gyáregysége igazgató­jának köszöntő szavaiból, ami­kor a vendégek oda érkeztek. Mondandóját ezzel kezdte: „Nincs üzemorvosunk”. A majd’ 800 embert foglalkoztató üzemben ez nem elhanyagol­ható körülmény. Az Űj Világ Tsz édesipari üzemében a Négercsók, a Neg- Rolli gyártást szemlélték meg. Érdeklődéssel hallgatták Kecs­keméti István üzemvezető tá­jékoztatóját gyártmányaik népszerűségéről és nyeresé­gességéről. Az orvosok meg­kérdezték. hogy a sok finom­ság gyártása során gondol­nak-e a cukorbetegekre. Van-e diabetikus készítmé­nyük? Kiderült, a jelenlegi technológiával ilyen termék előállítására nincs lehetőség. A nagyközséggel való ismer­kedés Abony legifjabb gyer­mekintézményénél, a Tószegi úton működő bölcsődénél zá­rult. Guti Józsefné, az intéz­mény vezetője vázolta azt a széles körű társadalmi össze­fogást, ami a bölcsőde építése és környezetének csinosítása során megnyilvánult. A. ven­dégek elismerő véleményt nyil­vánítottak: tetszett a berende­zés, a rend és tisztaság. A látogatás végén dr. Túri József, a ceglédi kórház igaz­gató főorvosa mondott köszö­netét a szívélyes vendéglátá­sért, a hasznosan megszerve­zett programért. A jelenlevők újfent kifejezésre juttatták, hogy a lakosság egészségi álla­potának javítása csak hosszú távú egészségpolitikai, társa­dalompolitikai tevékenység ré­vén érhető el. E munka során két nagyon fontos feladatot kell megoldani: az egészség megőrzése, megvédése céljá­ból a helyes életmód megte­remtését, valamint a környe­zeti ártalmak visszaszorítását. Gyuráki Ferenc Az MSZMP XIII. kongresz- szusának határozata szerint: „A párt a politika kimunká­lásában igényli az önállóan működő tömegszervezetek és tömegmozgalmak alkotó rész­vételét, számít kezdeményezé­sükre, épít tapasztalataikra, figyelembe veszi véleményü­ket.” E megállapítást alapul véve vizsgálta az abonyi párt- bizottság a napokban megtar­tott ülésén a helyi tömegszer­vezetek pártirányításának ér­vényesülését, különös tekint- tettel az ott pártmegbízatásu­kat teljesítő kommunisták helytállására. Az előterjesztett jelentés és Habony István titkár szóbeli kiegészítése szerint a nagy­községben jól tömörítik a tö­megeket a párt köré. Ezt igazolják például a település területén elért gazdasági eredmények. Napjainkban a párt tömegkapcsolatainak je­lentősége fokozódik, megnyil­vánulásának feltételei pedig javulnak. Száznyolc kommu­nista vesz részt alapszerveze­te megbízásából a KISZ és a szakszervezeti munka irányí­tásában. Az eddigi gyakorlat szerint a pártszervek az évenként sorra kerülő beszámoló tag­gyűléseken, pártcsoport-érte- kezleteken értékelik a párt­megbízatásokat és meghatá­rozzák a további feladatokat. Jó gyakorlat az is, hogy a tömegszervezetek munkaterve az irányító pártalapszerveze- tekhez eljut, valamint min­denütt van tömegszervezeti patronáló, aki a folyamatos kapcsolatról gondoskodik és a tömegszervezetek rendezvé­nyein részt vesz. Nem közömbös, hogy a te­lepülés egészét érintő felada­tok végrehajtásából miként veszik ki részüket a szerveze­tek és mozgalmak. Ezért a nagyközségi pártbizottság ne­gyedévenként összehívja a helyi tömegszervezeti vezetők értekezletét, így folyamatosan tájékozódik a végzett tevé­kenységről és a következő időszakra szóló feladatok végrehajtásához segítséget ad. HaSonló módon cseleksze­nek ezután is, bár ez önma­gában nem elegendő, a tömeg­szervezetek támogatását min­denütt kiemelten kezeljék és folyamatosan igényeljék segít­ségüket a munkahelyi ‘tenni­valók megvalósulásához. En­nek érdekében gondoskodja­nak a tervszerű káderután­pótlásról és növeljék a szer­vezetekben a pártmegbízatást teljesítő kommunisták létszá­mát. A téma sokakat felszólalás­ra serkentett, s ki-ki személyes tapasztalatait vázolva javasla­tot tett. Bene László például elmondta, hogy a Mechanikai Müvek gyáregységénél a tö­megszervezetek önállóan dol­A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 129. SZÄM 1987. JÚNIUS 4.. CSÜTÖRTÖK Fizetni mindig muszáj Néha a véletlen vezet nyomra — Ha némelyik embert megkérdeznék, tudja-e, hogy elmaradt az ilyen-olyan adó fizetésével, valószínűleg értet­lenül nézne rám. Mert aligha sejtené, hogy mikor mulasztot­ta el a kötelezettségét. — Bizony minden harma­dik-negyedik adózót figyel­meztetni kell, holott az idő­pontról évente adunk tájékoz­tatót — mondja Kovács Jó­zsef, a városi tanács pénzügyi osztályának vezetőhelyettese. Természetesen a legfőbb cé­lunk, hogy minél eredménye­sebb legyen a munkánk. Nem­egyszer az a feladat vár ránk, hogy kiderítsük, ki mért ha­nyagolta el a befizetést. Ez né­mi nyomozással jár, az illető él-e, hal-e, van-e munkahelye? Ha a személy meghalt vagy is­meretlen helyre távozott, nem tehetünk mást, eltöröljük az adót. Fösvények színjátéka Más esetben, például a szo­ciális helyzet indokolja, hogy méltányossági törlést alkal­mazzunk. Viszont annál, aki­nek van jövedelme, nincs par­don, nem tekintünk el a letil­tás különböző formáitól. Min­denesetre az elmúlt egy-két évben javult az adófizetési morál. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az érintettek fele felszólítás nélkül, egyhar- mada felszólításra fizet, s kö­rülbelül egyötöde egyáltalán nem reagál. Nos, miattuk van szükség a többletmunkára. — Kikkel van a baj? — Néhány fiatal kisiparos­sal. őket a nagy jövedelem- szerzési láz, a gyors meggaz­dagodás reménye fűti. S köz­ben szépen elfeledkeznek ar­ról, hogy adó is létezik a vilá­gon. A legnagyobb gond per­sze az, hogy semmijük sincs, amiből be lehetne hajtani az összeget. Ezért aztán nincs mit veszteniük, s jól tudják, hogy egy ideig semmit sem tehe­tünk. Sajnálatos, hogy e pár ügyeskedő magatartása rossz fényt vet a többi kisiparosra goznak, a párt csak elvi irá­nyítást végez, s ügyel a párt- határozatok végrehajtására. Fontosnak látja, hogy a párt­szervek még alaposabban megismerjék a tömegszerve­zetek saját határozatait. Rakitovszki László az Űj Világ Termelőszövetkezet pártszervezetének a mozgalmi munkával összefüggő tevé­kenységét kielégítőnek minő­sítette. Náluk mind a KISZ- nek, mind a szakszervezetnek az újítómozgalom népszerűsí­tését kell szorgalmaznia. Tar­kó Sándor tanácselnök szerint a pártszervek ne csak a be­számoló taggyűlésen értékel­jék a tömegszervezetek mun­káját, hanem év közben is. Balasi Jenőné egyebek kö­zött arról szólt, hogy néhá- nyan az idősebb generációhoz tartozók közül még ma is vál­lalják az ifjúsági mozgalom­ban való közreműködést. Jó lenne, ha ez általánossá vál­na, vagy legalábbis többen csatlakoznának a „veterán” KISZ-esekhez. Szerinte a Jö­vőnk a tét mozgalomról nem elég beszélni, mint ezt sok helyütt teszik, hanem csele­kedni kell. A lelkesedés hiá­nya részben a környezeti ked­vezőtlen példamutatásból ered. Gy. F. és magánkereskedőre, akik zömében időben és pontosan fizetnek. Egykor az sem volt ritka, hogy egyesek bizonyos késlel­tetési színjátékot adtak elő. Eljátszották, hogy az utolsó pillanatban sikerült összeka­parni a pénzt a rokonoktól és szomszédoktól. Ezt persze tu­datosan tették. Tulajdonkép­pen attól féltek, hogy a követ­kező évben magasabb adót ve­tünk ki. Mondván: ha ilyen gyorsan fizet, biztosan több is van a pénztárcájában. Szó sincs erről. Milyen jogon emel­nénk csak úgy? Egyáltalán nem az a célunk, hogy a jól fizetőket elveszítsük. — Mi arra a garancia, hogy önök helyes összeget állapíta­nak meg? — Az adózó által adott be­vallás alapján az adóhatóság kimunkálja az összeget. Ezt betápláljuk a számítógépbe — az kihozza, hogy éves viszony­latban mennyit kell fizetni —, ami garancia a megbízhatóság­ra. Ennek ellenére akadnak reklamációk, amelyek abból adódnak, hogy a honpolgár valamiféle változást nem je­lent be. Csodálkozva kérdi: miért vetettek ki nekem adót, mikor nincs is földem? De volt. Persze, csak már túlad­tam rajta. Bejelentette? Nem, azt hittem tudják. Vajon hon­nan? Kifogások elsősorban az ál­talános jövedelemadó évi mér­tékénél vannak. Az adóalap­megállapítást egyébként a Pest Megyei Adómegállapító Hiva­tal végzi, bevallás alapján. Hol a határ? — Milyen trükkel akarják elkerülni a fizetést? — Nem a tényleges összeget vallják be. Több alkalmazott­ból néhányat elfelejtenek je­lenteni. Előfordul, hogy a szántóföld már régen gyümöl­csös és arról nem értesülünk. Egy-egy üzlet, műhely létezé­séről is a műszaki osztálytól szerzünk tudomást, vagy egyéb ellenőrzéseink során szinte véletlenül bukkanunk rájuk. — Hol a határ,.amikor már nincs türelmi idő? Mivel lehet valakit rákényszeríteni a fi­zetésre? — A kialakult szokás szerint a befizetési határidő március és szeptember 15-e. Ezt kö­vetően az elmaradásért havi egy százalék adópótlékot kell fizetni. Az, aki nem tesz eleget a kötelezettségének, felszólí­tást kap. Amennyiben van munkahelye. — s továbbra sem teljesít — következik a fizetés, esetleg nyugdíj letiltása. Lehet, hogy nincs munkahelye, akkor viszont az ingóságok lefoglalá­sáról jegyzőkönyv készül. Ha nyolc napon belül nem fizet az illető, következhet a végre­hajtás. ötezer forintnál na­gyobb hátralék esetén az in­gatlant foglaljuk le, határozati formában. Visszaeső adóhátra­lékosnál iparmegvonási javas­latot teszünk a hatósági osz­tálynak. — Mekkora összegekről van szó? Mennyi idő után kerül pont egy ügy végére? — Általában a nagy hátra­lékosok 10-től 50 ezer forintig maradnak el. Néhányan ennél lényegesen több pénzzel tar­toznak. Az az igazság, hogy amíg lefoglalhatunk valamit, nincs baj. A gond azoknál kez­dődik, ahol erre nincs lehe­tőségünk. A fizetés letiltása egy hónap alatt realizálódik. Persze létezik ennél jóval hosszabb ügy is, ami másfél évig húzódik el. — Hogyan fogadják önöket? — Gyakran ellenszenv érző­dik a csipkelődésekből, meg­jegyzésekből. Nem véletlen, hogy a női ügyintézőink nem szívesen vállalkoznak erre a feladatra. Egy biztos, mi nem azért megyünk ki valakihez, mert az nekünk szórakozás. Ez á munkánk. Teho-hiány — Es a teho? — Bár a teho nem adó, de adók módjára kell befizetni. Ebből következik, hogy a többi lakossági adóval — ház-, eb-, gépjármű — együtt és nem külön csekken lehet befizetni, március valamint szeptember 15-ig. Ugyanazok a szankciók vonatkoznak rá, mint az együttesen kezelt adónál. A tervezetthez képest 1986 máso­dik félévében másfél millió forint bevételkiesés mutatko­zott. Ez egyrészt abból adó­dott, hogy aki nem értett egyet a tehóval, tudatosan nem fize­tett. Mások pedig a rendelke­zésre álló 30 napos határidőn belül nem éltek a mérséklés illetve a törlés lehetőségével. Fehér Ferenc Vízilabda OB II/A Tipográfia—CVSE 15-10 (5-2, 3- 2. 4-2, 3-4) Budapest, Komjádi uszoda. Cegléd: Konyesnyi, Beck, Kiss, Pap, Bóbis, Kelemen, Ungvári, Ócsai, Tóth, Lakatos, Bálint, Józsa. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Öcsai (3), Bóbis (3), Kelemen (2), Pap, Kiss. Elszenvedte idei második ve­reségét a Vasutas. A mérkőzés első játékrészében már szinte behozhatatlan hátrányba ke­rültek a ceglédiek, akik ezen a napon szétesően, kapkodva játszottak. Az emberelőnyös helyzetek értékesítése tovább­ra is nagy gondot okozott. A minden csapatrészében jobban játszó Tipográfia teljesen meg­érdemelt győzelmet aratott. A csapatból egyedül a csereként beállt Ócsai játéka jelentett üdítő színfoltot. A vereséggel a CVSE együttese a második helyre került. Vízilabda OB II/B MAFC—CVSE II. 14-14 (3-0, 4- 2, 4-6, 3-6) Budapest, Komjádi uszoda. CVSE II.: Sárközy, Tankó, Füle, Tánczos, dr. Beck, Pálin­kás, Csendes, Laky, Vámosi, Zellei, Petneházy, Zakar. Edző: dr. Beck György. Góllövők: Laky (5), Füle (4), Tánczos (2), Pálinkás (2), dr. Beck. Elkezdődött az OB II/B-s bajnokság, amelyben a CVSE II. indul. A szakosztály fenn­állása óta először fordul elő, hogy a felnőtt vízilabda-baj­nokságban két ceglédi csapat szerepel. A CVSE II. játékos- állománya az első csapatból már visszavonult, illetve kevés játéklehetőséget kapott vízi­labdázókból, valamint a ser­dülőbajnokságból „kiörege­dett” fiatalokból áll. A mérkőzés nagyon rosszul indult. Az egyetemisták viha­ros kezdés után hatgólos előnyre tettek szert, de a ru­tinos ceglédiek lelkes játékkal ledolgozták a hátrányt, és az utolsó két játékrészben 12 gólt lőve sikerült egyenlíteni. Jók: Laky, Zakar. Úttörő 1/B Cegléd—BVSC 8-6 (1-0, 3-3, 2-1, 2-2) Helyettes opera Bánk bán A Szegedi Nemzeti Színház­zal való többszöri egyeztetés után megszületett a döntés. Június 11-én 18 órai kezdet­tel a Cosi fan tutte helyett a Bánk bán című opera kerül bemutatásra a ceglédi színház­teremben. Békehónap Röpgyűlés A Ceglédi VSE sportcsarno­kában az edzést tartó sporto­lók a békehónap keretében röpgyűlésen hallgatták meg a népfront helyi munkabizottsá­gi vezetőjének, Krista György­nek beszédét, aki többek között szólt a békehónap jelentőségé­ről, a béke megőrzésének rendkívüli fontosságáról. Az esemény keretében a HNF városi titkára, Kovácsné Sza­bó Veronika az Országos Bé­ketanács emléklapját adta át a CVSE elnökének, Magyar Lászlónak, elismerve' ezzel a CVSE kollektívájának a nem­zetközi kapcsolatok fejleszté­sében elért eredményeit. Nyugdíjasok összejövetele A Vasutasok Szakszervezete ceglédi nyugdíjascsoportja jú­nius 9-én, kedden délután két órakor tartja első félévi ösz- szevont taggyűlését a Teleki utcai vasutas klubkönyvtár­ban. Iskolai ünnepség A Várkonyi István Általá­nos Iskola június 10-én, szer­dán délelőtt 10 órakor jubi­leumi díszünnepséget és kiál­lítást rendez fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Cegléd: Szebenyi, Kónya, Veres, Borsos, Zsoldos, Bende, Revuczky Gy., Zoltán, Proto- vin, Polgár, Csömör. Edző: Pá- kozdi József. Góllövök: Veres (4), Re­vuczky (2), Polgár (2). Jók: Szebenyi, Veres. Úttörő 11 /B Cegléd—Tungsram 10-2 (2-0, 2-1, 3-0, 3-1) Cegléd: Tóth, Mohos T., Kogler, Koch, Csizmár, Dengi, Bartus, Hajdú, Varga, Tabáni. Edző: Pákozdi József. Góllövők: Kogler (3), Csiz­már (2), Dengi (2), Koch, Bar­tus, Varga. Jók: Tóth, Kogler, Dengi. B. M. Túraajánlat Rám-szakadék A törteli Déryné Művelődési Ház túrázó klubja egynapos kirándulást szervez a Pilis hegységbe, a Rám-szakadék- hoz. A vállalkozó természet­kedvelők június 14-én 7.30 órakor találkoznak Cegléden, a vasútállomás pénztáránál. A Rám-szakadék szétrepedt sziklabárkányaival, zúgó víz­eséseivel, hatalmas sziklaka­pujával a pilisi parkerdő egyik legszebb látványossága. A tú­rán bármely érdeklődőt szíve­sen látnak. Ajánóékmyscr Június 13-án, szombaton dél­után 4 órakor az Abonyi Nagy­községi Könyvtár ajándékmű­sort rendez a gyerekeknek Mi- kó István és kisegyüttese, a Pastoral részvételével. Aibertirsa Országos vásár Albertirsán a vásártéren jú­nius 7-én országos állat, éski- r kodó-, valamint autóvásár lesz. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) ^»Sporthírek— Póló Második helyen a Vasutas Cselekedni kel! Jól tömörítik a tömegeket

Next

/
Thumbnails
Contents