Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-29 / 151. szám
1987. JÚNIUS 29., HÉTFŐ A palota helyett a füves területen Maradt a puszta látványosság tavaszi Toldi Miklós-válaszíáson Los ka Sándor bizonyult a legerősebbnek A produkció rendezője: Tu- rián György (Folytatás az 1. oldalról.) Három éve született az ötlet: a visegrádi palota kiválóan alkalmas lenne egy középkort idéző látványos, ugyanakkor nívós történelmi játék bemutatására. A látványosságot a színes jelmezek, a statiszták hada, a lovasbemutatók jelentették. A színvonalat a korhű dalokat éneklő kórusok, a táncosok és a pantomimesek képviselték. Az első előadások még magukon viselték a kísérletezés és a pénztelenség' 'jegyért.'" Taéály' már jóval színvonalasabb, nagyszabásűbb volt a produkció. Igaz, bele is került vagy kétmillió forintba, ami a különböző támogatások ellenére alaposan megterhelte a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár költségvetését Feltehetően ezért döntöttek úgy az idén, hogy kevesebb alkalommal és olcsóbban próbálják meg szórakoztatni a publikumot. Két hétvégen összesen négy előadást tartanak. A költségeket sikerült is lefaragni félmillió forintra. Ennek tetemes hányada — 440 ezer .forint — a különböző támogatásokból folyt be. Áldozott a lovagi játékokra a Közép-Duna Vidéki Intézőbizottság, az Országos Idegen- forgalmi Hivatal, a Pest Megyei Tanács és a Dunatours Idegenforgalmi Hivatal. A takarékosság következtében bizony szegényesebb lett Megalakul az író születésnapján Móricz Zsigmond kör A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Peat Megyei Szervezete és szentendrei vonzáskörzeti elnöksége, Szentendre Városi, valamint Leányfalu Nagyközségi Tanácsok, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, a Pest Megyei Múzeumok Igaz- g ósága, a Hazafias Népfront Szentendrei Városi Bizottsága, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, a leány- fa’ni általános iskola, továbbá Szentendre vonzáskörzetének - rsadalmi szervezetei és kjzn -iódési intézményei — Szabolcs-S-fl'már megye köz- mflvelő-’ésl intézményeinek részvételével — 1987. június 29-én, az író születése napján megalapítják a Móricz Zsigmond kört. Az alapító területeken kívülről Is várják mindazokat, akik a kör céljainak megvalósításához csatlakoznak és a közös munkában részt kívánnak venni. Különös örömmel veszik a nagy író nevét viselő intéz- mén =>'\ egyesületek, szakkörök. brigádok jelentkezését. A kör célja: Móricz Zsigmond szellemi hagyatékának ápolása, az író életművének ébrentartása a mai társadalmi, irodalmi és művészeti életben. Céljainkat az író szelleméhez méltó új formák és keretek között kívánják megvalósítani: találkozók, irodalmi, művészeti, zenei estek rendezésév 1, kiállításokkal, díjak alapításával, kiadványok megjelentetésével és más rendezvények szervezésével. A körnek magyar és külföldi állampolgár vagy jogi gzerrély is tagja lehet. A “agsági iíjat egy évre 100 forintra tervezik. A jogi személyek felajánlás szerint tárr-^athatják anyagiakká! a kör munkáját. A jelentkezéseket a szervezőbizottság címére: 2001 Szentendre, Engels út 7., Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár, Veres János címére kérik megküldeni. A szervezőbizottság nevében: Czine Mihály elnök Kocsordi Károly ügyvezető elnök Rétéi Lajos TIT-titkár Veres János szervező titkár a produkció, alaposan megcsappant a szereplők száma is. Az idén mindössze száztízen öltöttek magukra különböző jelmezeket, s a játék helyszíne már nem maga a palota, hanem a mellette lévő füves terület. A takarékossággal természetesen egyet lehet érteni, a módjával azonban nem mindig. Mert mi maradt ki a játékból? Sikerült a rendezvényről lehántani szinte minden „fölösleges kulturális mázt”, a dalok, a táncok, a pantomim jelenetek zömét. Maradt a puszta látványosság: a bajvívás, az íjazás, a lovaglás. M. N. P. Maga a király is nekiveselkedett a malomkőnek (A szerző felvételei) Befejeződött a XVII. veszprémi tévétalálkozó Válaszolni a jelen kihívásaira A jövő tendenciájaként is felfogható Nem irigylem a Magyar Televízió azon munkatársait, akiknek az a feladatuk, hogy összegezzék az egy héten át tartott veszprémi tévétalálkozó tanulságait. Mert ha netán elégedettségre hajló véleményt alakítanának ki, azonnal az eszükbe kellene jutni a zsűri elnökének záró értékeléséből azoknak a mondatoknak, amelyek erőteljesen hiányolták a tévéjátékok sorából a több mai témát jobban, művészibb igénnyel feldolgozó műveket, meg a humort, a derűt, az iróniát, az élet derűsebb oldalait, s nehezményezték a terjengőssé- get, a dramaturgiai munka pongyolaságát. Viszont, ha az elégedetlenség kerekedne felül bennük, eszükbe kellene jutni annak is, hogy a felvonultatott összesen harmincnégy tévéjáték, zenés mű, operettfeldolgozás és dokumentumjáték meg portréműsor között végül is akad vagy hat-hét, amelynek a művészi rangja vitathatatlan, s rendezői és színészi megvalósításában is dicsérhető. Különösen a magyar irodalom klasz- szikus értékeinek televízióra való feldolgozásában értek el szép eredményeket. És ezzel még nem is értünk a tudathasadásos lelkiállapot összetevőinek a végére, hiszen azt sem feledhetik az illetékesek, hogy a már vetített (repríz) művek sorában volt az egyetlen mai témájú díjazott alkotás, s az új (premier) program két hasonló témájú műve a díjazásoknál szóba sem került Milyen volt hát akkor ez a tévétalálkozó? Olyan, amilyen lehetett. A Magyar Televízió nem ugorhatja át sem a saját árnyékát, sem azokat az árnyékokat. amelyek nem sajátjai, hanem máshonnan — gazdasági, társadalmi, politikai, anyagi szituációink árnyaiként — vetülnek rá. Egyes műsorcsoportjaiban lehet jobb, mutathat kedvezőbb képet, mint amilyen a mai magyar jelen, vagy mutathat kedvezőtlenebbet, sötétebbet is akár — egészében véve mégiscsak olyan ez a mi televíziónk, amilyen az ország, amelynek a számára készül. Hogy a tévé drámai osztályának új s régebbi műveiben ott láthatók a múltunkkal foglalkozó alkotások, s e múlt jobb megértését, s belőle a jelent is jobban megérteni óhajtó szándékot is kiolvashatjuk belőlük? Igaz. Minden éppígy megtalálható az életben is, abban a fokozott érdeklődésben, amely az embereket a múlt (közelebbi s távolabbi múltunk) őszinte feltárását ígérő könyvekhez vonzza. Hogy izgatja a televíziós alkotóműhelyeket a jelen, elemi érdek lévén e jelen feltárása, értékelése, konfliktusainak, ellentmondásainak megmutatása a televíziós művészet eszközeivel is? Hát persze hogy izgatja, hiszen minket magunkat is naponta foglalkoztatnak ezek, életünk naponta tesz fel kemény kérdéseket, s vár rájuk őszinte válaszokat. No és, hogy minden igaz alkotóművészt érdekel a jövő is, és erről is beszélni akarnak műveikben? Csak a mi hasonló érdeklődésünket veszik át, s élik meg talán sűrítettebben, megfogal- mazottabb formában. Televíziós alkotó és televíziós néző érdekei, kívánalmai, gondjai és örömei nagyjából azonosak hát. Egymás nélkül nem létezhetnek, egymást feltételezik és kiegészítik. Az idei veszprémi bemutatósorozatnak mindenesetre az egyik nagy tanulsága, hogy a korábbi évek sok „lila”, mű- vészkedő kísérletezgetése utóit most a hangsúly erőteljesén a széles nézőrétegeket érdeklő műveken volt, lettek légyen azok operettfeldolgozások, klasszikus prózai művek tévéváltozatai vagy éppen a mai magyar életből merített témák. S én azt hiszem, ez az egymásrautaltság, ez a kölcsönösség akár a jövő tendenciájaként is felfogható. És akkor bizony temérdek munka vár a Magyar Televízióra, hogy a fentiekből következő igényeknek, elvárásoknak és kihívásoknak eleget tudjon tenni. Takács István ifTv-FIGYELŐ Karinthy. Születésének századik évfordulója alkalmából kétszer is megidézte Karinthy Frigyes vibráló, lobogó szellemét a televízió. Előbb a Stúdió ’87 legutóbbi adásában emlékeztek meg róla, majd a Férfi és nő című összeállítás szintén az ő műveit fogta csokorba. Noha az előbbi tisztelgés csak egy betét volt a kulturális magazinban, mégis sokkal, de sokkal jobban tetszett. Egyszerűen azért, mert méltóbb volt ehhez a páratlanul modern és társtalanul elkülönülő írói, hírlapírói tá- lentumhoz. Méltóbb, mert leglelkesebb és leginkább értő híve, Szalay Károly irodalom- történész egy olyan kiselőadást sikerített a mindmáig helyére nem tett életművéről, amelyhez foghatót aligha volt még alkalmunk tudomásul venni, ö nem hasonlítgatott, és nem keresgélt skatulyákat, hanem kerek perec kimondta, hogy Karinthy éppen a magány élményének megszen- vedése miatt lett az, aki; tehát azért kapott ide-oda, azért vette fel és dobta le a legkülönbözőbb stílusokat és formákat, mert folyvást kutatott, próbálkozott a kapcsolatépítéssel, a valahova való csatlakozással. Egy heroikus küzdelem volt az egész élete, s tulajdonképpen ez a soha abba nem hagyott hely- és Irány- — azt is írhatjuk kissé archaizálva, hogy irály- — keresés emelte önmagává, tette különössé, s élteti holta után is, Szépen magyarul Előszóban és írásban Napjaink egyik legnagyobb problémája: sokan nem tudnak jól magyarul. Nemcsak kevés az embereknek a szókincsük, hanem még azt a néhány száz szót is rosszul használják. amit valahogyan megtanultak. Ki ebben a ludas? A szülő vagy az iskola? Mindegyik. A mai rohanó életünkben a szülök nem érnek rá, hogy gyermekeikkel megfelelően foglalkozzanak, és sajnos már ők sem tudnak igazán magyarul. Az ok sokkal mélyebb, mintsem egy írásban a problémákra választ tudnánk adni. Részben oka a bajnak, hogy a régi nagycsaládok széthulltak. Az én gyerekkoromban még háromnégy nemzedékes volt a család. A nagyszülők, a szülők és gyermekeik, de gyakran még a dédunokák is egy fedél alatt laktak, s mindig volt, aki foglalkozzon a gyerekkel, tehát volt kitől ellesni a gyönyörű, szép szavakat. Most a gyermekek ki vannak csapva az utcára, s bizony nemigen tudnak kivel társalogni. De az iskolában is gyakran csak a tankifejezi, ahogyan nap mint nap szóban és írásban érintkezünk egymással. A kötetben írásokat találunk az emberi magatartás és nyelvhasználat kérdéseivel kapcsolatos fogalmakról, a köznapi érintkezésről és nyelvi formáiról, valamint a közélet és a hivatal nyelvéről, ifjúságunk nyelvhasználatáról. Az Idegenül vagy magyarul? címszó alatt az idegen szavak használatáról találunk cikkeket. Az élőszóban és írásban pedig a nyelvhasználat egyes kérdéseit tárgyalják. Írnak például arról, hogy milyen hatást váltott ki Péchy Blanka Beszélni nehéz című rádióműsora. Példákat hoznak fel a szerzők az írói magatartásra, idézik a nyelvművelő Arany Jánost és flfóro Ferencet, valamint Móricz nyelvi világát A kötetet mindenkinek őszintén ajánljuk, hiszen az anyanyelv közös kincsünk, a szabatos, tiszta beszéd, a szép magyar nyelv védelme mindannyiunk számára közös érdek és feladat Az írásokat Győri László válogatta, a kötetet Bachát László szerkesztette. Nagyon hasznos és okos könyvet adtak az olvasó kezébe. Érdemes forgatni, lapozgatni. Gáli Sándor míg akad olvasó, aki egy ilyen lélekkel azonosulni tud. És a Stúdió ügyeletes szerkesztője, Érdi Sándor nemcsak Szalayt beszéltette, hanem Kézdy György személyében egy pompás Karinthy-in- terpretátort is fölléptetett Nem túlzás talán azt állítani, hogy ez a lassan érő, de egyre mélyebb és egyre inkább önmagává váló remek színész talán a leginkább jogosult az ünnepeltet közvetíteni. Ha valakiben, őbenne egyesül a fel-felsejdített tragédia, az elviccelt blődli, az a bohóci fájdalom. Most sem kellett csalódni benne. Annál inkább kiábrándító volt a Bán Róbert rendezésében a képernyőre került — föntebb már emlegetett — Férfi és nő elnevezésű mustra. Egyrészt maguk a kiválasztott színészek tévesztették el a hullámhosszot, s bohóckodott az egyik, drámázott a másik, másrészt meg az derült ki ismételten, hogy Karinthy- nak az írásai, ha nem versek és nem direkt poénokra épülő kabarétréfák, igazában idegenek a színpad számára. Az ok: annyi gondolati patron durrog, csattog bennük, hogy csak olvasva élvezhetők igazán; ha ellenben egy-egy színész veszi a szájukra őket, akkor már sokkalta kevésbé követhetők, élvezhetők. Maga az előadás vonja el a figyelmet a tartalomtól. Most aztán igazán elvonta... Oljjä Ilélli. ügy Illene, hogy a Legkésőbb hatkor című tévéjátékról elmélkedjünk a következőkben, lévén ez afféle saját produkciója a Szabadság téri intézménynek, de hát mit tegyünk, ha ennél a pisztolyos párbeszédnél sokkal, de sokkal jobban tetszett az A Bank utcától Ecuadorig című riportfilm, amely egy csodálatos öregasszonyt, nevezetesen Oí- ga Fischt mutatta be. A most 86 éves néni ugyanis tényleg a világ csodája, hiszen annyi, de annyi egzotikus népművészeti tárgyat sze- degetettt össze több kontinens számos országát bejárva, mint egy kisebb múzeum, és nem csupán gyűjtött, szövésre, faragásra, festésre biztatott, hanem maga Is feldolgozta az egzotikus népek motívumait, s azokat egyebek között textíliákon örökítette meg. Uralkodói fogadótermek, elnöki tárgyalók falairól néznek le ezek a hatalmas szövések, hirdetve a több ezer éves ábrák ismételt újjászületését, egyúttal pedig azt, hogy micsoda energiák rejtőztek el abban a hajdani festőnövendékben, aki Olga Fisch volt egykor. A kutatás — pontosabban a felkutatás — elemi ereje testesült meg benne, s ezzel együtt az átörökítésé is. Remek egyéniség ő még ma is; hogy azt ne mondjuk: példakép. Akácz László formáink szegényesek, sen beszélni, sem írni nem tu dunk szépen, választékosat Gondoljunk csak arra, hog; hányszor jövünk zavarbe amikor köszönnünk kell va lakinek; hogyan is köszön jünk, vagy hogyan szólítsa meg az illetőt, akinek ner ismerjük a foglalkozását vág; beosztását. Azt is tapasztal hatjuk, hogy villamoson, autó buszon milyen furcsán, szegé nyesen fejezik ki magukat a emberek. Hovatovább már az újsá gok hasábjait is elfoglalja szürke, semmitmondó nyelve zet, amely azt mutatja, hog mennyire nem törődünk éde anyanyelvűnkkel. Ezért érdé mes ezt a most megjelent fü zetet olvasgatni, mert jó ta nácsokat lelünk benne, hog miképpen beszéljünk, ír junk, hogyan ápoljuk anya nyelvünket. A szerkesztő idé zi az előszóban Illyés Gyűld aki a következőket írta: „A írás és a beszéd módja min denklt leleplez. Jól beszélni é írni magyarul, ez tehát iga zánból: jellemkérdés.’' Égés gondolat- és érzésvilágunka anyagra szorítkoznak, s a gyermeknek nincs is módja, hogy elsajátítsa a társasági nyelvezetet. A szép beszéd és írás elsajátításához nyújtanak segítséget azok az írások, amelyek összegyűjtve a Kossuth Könyvkiadó gondozásában Szépen magyarul — szépen emberül címmel könyvben megjelentek. Az előzménye ennek, hogy még 1981-ben a Hazafias Népfront támogatásával beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó munkacsoport alakult, amelynek tágjai a sajtóban rovatot indítottak. A neves nyelvészek, nyelvművelők és pedagógusok írásaikban fejtették ki véleményeiket a beszéd- és érintkezési, viselkedési kultúránk fejlődésével kapcsolatban. A szerzők szót emeltek a csúnya beszéd, a káromkodás terjedése ellen, s egyben szeretnék megvédeni mindennapi beszédünket az alpári kifejezésektől. Említettem, hogy milyen kevés fiataljaink szókincse Nyilván ez is hozzájárul, hogy a köznapi érintkezési
