Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-03 / 129. szám

8 1987. JÜNIUS 3., SZERDA ÍREK 1987. június 3., szer- • da. Klotild napja. A nap kél 4.30 — nyugszik 20.34 órakor. A hold kél 10.46 — nyug­szik 1.03 órakor. ■VAmiAf^inrtiÁnAsd Időnként megnövekszik a felhőzet, estig azonban még csak futó záporok várhatók. Több-kevesebb napsütés min­denütt valószínű. A szél dél­nyugatira fordul és a Dunán­túlon néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 8 és 13 fok, délután 19 és 21 fok között alakul. Alfonzó temetése A Vidám Színpad közli, hogy Alfonzénak, a Magyar Népköztársaság érdemes mű­vészének temetése június 9-én, kedden délután fél 3 órakor lesz a X. kerület, Kozma utca 6. szám alatti temetőben. Parkszcpítőfc Százhalombatta parkjaiban megsokszorozódott a munka ezekben a napokban. A sok esőzés következtében sűrűb­ben kell nyírni, kaszálni a lüvet, kapálni a virágok, cserjék között a gyomot. Ké­pünkön Vucskovlcs Istvánná, a pázsit Kisszövetkezet tagja, a díszcserjéket ápolja. (Hancsovszki János felvétele) — Nem köt ki. A Mahart értesíti az utazóközönséget, hogy a Budapest—Leányfalu közötti, menetrend szerinti hajójárat .— további intézke­désig — technikai okokból Szentendre belváros megálló­helyen nem áll meg, helyette Szentendre hajóállomáson köt ki. — Diákboltosok. Iskolaszö­vetkezetei alapított nemrég a Szobi Áfész a szokolyai álta­lános iskolában 150 tanuló részvételével. A diákok a szö­vetkezet segítségével napi cikkeket — élelmiszert és tanszereket — árusító boltot nyitottak saját ellátásukra. — Űj hajók. A Pest Megyei Kishajózási és Javító Válla­lat június végére fejezi be annak a két, Szilas típusú du­nai átkelőhajónak a gyártását, amelyet az év elején kezdtek építeni. Az összesen 90 sze­mély szállítására alkalmas, pa­pucstestű hajók körülbelül 8 millió forinttal növelik majd a hajópark értékét. WILLIAM HARVEY HAROMSZAZHARMINC éve halt meg William Harvey (1578—1657) angol anatómus, fi- ziolőgus, a vérkeringés felfe­dezője. Orvosi tanulmányait Cam- bridge-ben kezdte el, 1599-ben a híres padovai egyetemen folytatta. Itt doktorált 1602- ben, majd Londonban kezdett praktizálni. Rövidesen a Bar- tholomew-kórház orvosa, 1615- től a College of Physicians anatómia- és sebészettanára. 1618-tól pedig a király udvari orvosa. Előadásain már 1616- ban beszélt a vérkeringésről, de még hosszasan folytatta kísérleteit és összehasonlító állattani vizsgálatait, mielőtt ezzel kapcsolatos korszakalko­tó könyvét — ez mindössze 72 oldalnyi volt — Frankfurtban 1628-ban kinyomatta. Fordulópontot jelentett ez az orvosi gondolkodás és a biológia történetében; a bírá­ló értelem, a tapasztalás és a kísérlet győzelmét a miszti­fikálás, az évszázadokon át hagyományozódott előítéletek kötelező szolgai ismételgetése fölött. Százmillió forintos beruházással Vegyes vállalat Diósdon Alig ötéves múltra tekint vissza a diósdi Datacoop Szá­mítástechnikai -Kisszövetkezet; 1982-ben egy garázsban kezdte meg munkáját az a néhány vállalkozó szellemű' ember, akik ma már az évi 300 mil­lió forintos termelési értéket előállító kisszövetkezet tagjai. Akik egy kicsit is járatosak a számítástechnikában, az elekt­ronikában, jól ismerik az amerikai Apple céget, mely­nek számítástechnikai beren­dezéseit az egész világon for­galmazzák. A zöld, piros csí­kos almával fémjelzett mo­dern gyártmányok létrehozói valamikor szintén egy garázs­ban kezdték meg munkájukat. Nevüket hamarosan megis­merte az egész világ. Nos, a Datacoop hasonló si­— Közlekedési park. Űj lé­tesítménynek örvendhetnek a jövőben megyénk, pontosab­ban Tárnok gyermekei, ahol pénteken délelőtt 10 órakor birtokba vehetik KRESZ- pályájukat az óvodások. .Tékából is Kockakő, ma kari ám A tanácsi tervek szerint idén mintegy 10 kilométernyi járdát és vízelvezetőt építe­nek Pilisvörösváron, a Fő út mindkét oldalán. A tanács mellett működő kommunális és fejlesztési bizottság előter­jesztése alapján döntött úgy a testület, hogy a település- fejlesztési hozzájárulás össze­gét használják fel erre a cél- ía. m '■■■' ■ - ■ -i Elképzeléseik szerint még az idén sor kerül több utcá­ban kockakő, illetve maka­dámút lefektetésére, amely­hez az ott lakó családok öt­ötezer ; forinttal járulnának hozzá.. A Pilisvörösvári Tanács költségvetéséből 300 ezer fo­rintot fordít az általános is­kolához és a művelődési ház­hoz vezető út építésére. Hatvanhat A vendég: Hámori Csaba Szerdán 21.35-kor kezdődik a televízió 1-es csatornáján a Hatvanhat, a tv szavazógépes vitafóruma. A vendég Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. A műsor szerkesztő­ségének írt levelek alapján nem csupán a KISZ-szel, ha­nem az ifjúságpolitikával kap­csolatos kérdések és feladatok is szóba kerülnek a vitában. Egy esztendővel a KISZ XI. kongresszusa után alkalom kí­nálkozik a mérlegkészítésre, hogy mit sikerült elérni, és mit nem. A fiatalok lakáshoz jutása sok levél témája, csak­úgy, mint a munkahelyi beil­leszkedés és érvényesülés. Az öntevékeny ifjúsági csoportok működéséről, létéről is sokan érdeklődnek. Az, hogy miként váltja be a hozzá fűzött remé­nyeket a Jövőnk a tét! ifjúsá­gi kezdeményezés, ugyancsak napirendre kerül a tv e vita­műsorában, amelyet Bán Já­nos vezet. 18j*7J)4 (Hl IMPESTI HÍVÓ SZÁM) Hétfőn és pontokén IH és I«. szerdán 13 és 18.30 közölt A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER _______ PÁVEL MELINDA I IA KOMIJA VAX ÉS SI.UÍT.VÉKIIE SZOItl I.. • HÍVJA FEL VAGY KFHISSE FEL! iHurittprM V. kerület. Kftssntli táj»* utra J/».. t. emelni-...............- .sssssmsssmess P ozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 19.30: Híradó 20.00: A múlt tanúi. Dokumentum­film 20.15: A csalogányház titkai. Angol bűnügyi filmsorozat. 2. rész 21.03: A szárazföld pereme. Angol természetfilm 2. MŰSOR 16.30: A tizenötéves kapitány. Szovjet kalandfilm ÍA RÁDIÓ'ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: örökzöld dallamok 9.36: Mi ez a gyönyörű? 9.49: „Köszöntsük jó tanítón** kát!” 10.00: Hírek. Időjárás 10.05 : íróvá avatnak 11.08: Francia operettekből 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidöben 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Filmzene 14.35: Operaslágerek 15.00: xNépzenei hangos újság 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Hajósinas kerestetik 17.00: A belpolitikai rovat műsora 17.25: Hanglemez MK 17.30: Cigányok népzenéje 18.02: A költő felel 18.15: Hol volt, hol nem volt. • • 13.30: Esti magazin 19.13: A tárgy 20.13: Hallgassuk együtt! 21.00: Félóra népzene 21.30: A külpolitikai rovat műsora 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Világhírű előadóművészek 22.45: Évmilliók — emberközelben 23.00: Operaest 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Ejfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor C.05: Reggeli csúcs 7.35: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Szaxofonszólisták 12.26: Útikalauz üdülőknek 12.31: A Rajkózenekar játszik 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Üdvözlet az olvasóknak 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 35.05: Diákfoci 35.15: Zenerulett Közben: 17.00: Hírek. Időjárás. Kommentár. Útközben 37.30: ötödik sebesség 18.00: Sport 18.30: Könnyűzene 18.55: Hírek. Időjárás. Útközben 19.00: Magyarország—Svédország labdarúgó olimpiai selejtező mérkőzés (II. félidő) 19.55: Albumajánlat 20.50: Az élő népdal 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Első vizit 21.27: Moszkvából érkezett 22.00: Neveletlenek 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: A mai dzsessz 24.00: Régi fúvószene 0.15: Éjfél után , BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.03: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Boito: Mefistofele 9.00: Világhírű előadóművészek 10.25: Lassus: Lagrime di San Pietro 11.15: Pillanatkép 11.20: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit 11.52: Zongorahangverseny 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Szonda 13.35: Népdalkórusok, hangszer- szólók 14.00: Operaáriák 14.25: Magnósok, figyelem! 15.05: Magyar hegedűművészek 15.31: Operába hívogató 16.01: Cseh zenekarok felvételei 16.55: Marylin Horne (ének) hangversenye 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Iskolarádió 19.35: Új felvételeink 20.00: Külföldi tudósoké a szó 20.15: Kilátó 21.00: Zenekari muzsika 22.32: Rockpódium 23.02: Zsebrádiószínház: Kötél­húzás 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: A varieté világa 10.00: Lapzárta előtt 11.05: Stúdió ’87 12.03: Képújság 15.15: Hármas csatorna 16.20: Hírek 16.25: Kézenfogva 16.30: Sorstársak 16.50: Közönségszolgálat 16.35: Egy szó, mint száz 17.35: Képújság 17.50: Magyarország—Svédország olimpiai selejtező labdarú­gó-mérkőzés 19.45: Esti mose 20.00: Híradó 1. 20.33: Két férfi egy eset 22.25: Népdalkórusok 21.33: Hatvanhat 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR 16.05: Képújság 16.10: Magyarország—Kanada HungarHotels Kupa női kosárlabda-mérkőzés 17.45: Felvételre ajánljuk! 18.15: Digit-alk 18.43: A Napba repülő sas 19.30: Nas ekran 19.50: Tév'átorna 20.00: Képmagnósok. figyelem! 20.30: Budapesti körzeti stúdió 21.30: Híradó 2. 21.50: Képes nóták 22.20: Képújság 18.55: Dánia—Csehszlovákia labda­rúgó EB-selejtező 22.15: Agónia. Raszputyln halála, 2 rész MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar Idő szerint!) 6.05: Az életről, a halálról és a halhatatlanságról 4. kiadás 7.03: F. Abramov müveiből 8.15: Hírek 14.15: Gyermekműsor 14.45: Dokumentumfilmek az át­alakításról 15.20: Hírek 15.35: Fiatal örmény zeneszerzők 16.00: Élet és tudomány 16.45: Világhíradó 17.00: Rajzfilm 17.10: A világ és az ifjúság 17.50: Csak egy kanyar — film 19.00: Híradó 19.40: A. Hacsaturján: Álarcosbál 20.00: Labdarúgó EB Norvégia— Szovjetunió. A szünetben: Világhíradó 21.50: Kosárlabda EB férfiak Szov­jetunió—Jugoszlávia 22.40: Óvoda — film 2. rész 0.00: Hírek 0.05: E. Gabrilovics forgatókönyv­író kerrel veszi a piac akadályait, hiszen egymás után kötik a jobbnál jobb üzleteket. Emlé­keztetőül csak annyit, hogy termékeik közül több díjat is nyert mór a Budapesti Nemzet­közi Vásáron, de az idei évet kifejezetten a fejlesztésnek szentelik. Ennek köszönhető, hogy a szocialista országok közül először dobták piacra az úgynevezett bébi printert, mély mindenfajta számítógép­hez kapcsolható. Hogy szük­sége van-e erre az országnak akkor, amikor lassan dömping­termékké válik a hazai piacon is a Commodore, IBM szá­mítógépek sora, bizonyítja a Datacoop életképessége. Ver­senyezni a nagynevű külföldi cégek által piacra dobott ter­mékekkel csak árban tudnak, hiszen körülbelül feleannyiba kerül a diósdiak gyártmánya, mint a külföldi produktum. Nemrégiben egy nyugat­német vállalattal kötöttek szerződést, mely értelmében gyakorlati nyomtatókat szál­lítanak az NSZK-ba,dea leg­nagyobb figyelmet az a be­ruházás érdemli, amelyet még ebben a hónapban kezdenek meg. Részben hazai, részben külföldi piacra — ugyancsak kooperációban — megkezdik egy 2000 négyzetméteres üzem­csarnok építését. A beruházás értéke 100 millió forint, ame­lyet a két fél vegyes vállalati formában közösen finanszíroz. Kitüntetett pedagógusok 1987. június 2. — A honvé­delmi nevelőmunkában ki­emelkedő pedagógusokat kö­szöntöttek kedden a Magyar Néphadsereg művelődési házá­ban. A Művelődési Miniszté­rium, a Honvédelmi Miniszté­rium, a Magyar Honvédelmi Szövetség és a polgári véde­lem országos parancsnoksága pedagógusnapi ünnepségén Kovács Jenő altábornagy, a Magyar Néphadsereg személy­ügyi főcsoportfőnöke, minisz­terhelyettes méltatta a tanuló- ifjúság hazafias, honvédelmi nevelésében, oktatásában ki­emelkedő munkát végző peda­gógusok tevékenységét. Ezután Kovács Jenő altábornagy, Ga­zsó Ferenc művelődési minisz­terhelyettes, Kéri György ve­zérőrnagy, az MHSZ főtitkára, valamint Sztanek Endre ezre­des, a polgári védelem orszá­gos törzsparancsnokának he­lyettese kitüntetéseket és egyéb elismeréseket nyújtott át 64 tanárnak. AI«>*k I Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői és csütörtöki lapszámainkban Kelet-afrikai expedíció' Isméi a neves előd is íján Centenáriumi emlékexpedí­ció indulását tervezi az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem öt hallgatója egy agrármérnök és egy holland egyetemista társaságában, méltó megün­nepléseként annak, hogy száz évvel ezelőtt indult útjára az az Afrika-kutató csoport, amelynek Teleki Sgájuel volt a vezetője. A magyar kutató Kelet-Af- rika legveszélyesebb vidékét fedezte fel, s övé az egyet­len magyar név Afrika térké­pén. Az emléktúra résztvevői azt tervezik, hogy a nem minden veszély nélküli út során lehe­tőleg a Teleki Sámuel által megtett területeket járják vé­gig és ott természettudomá­nyos megfigyeléseket végez­nek. A célt. az Ikarus széria- autóbuszával, két gyári gépko­csivezetővel kívánják elérni. Az expedíció számos cég és intézmény, köztük a Pest Me­gyei Tanács támogatásával kel útra. Gépkocsi az árokban Nem adói i elsőbbségei Ittasan kerekezett. Monoron Kolompár Tibor 46 éves se­gédmunkás' ittasán hajtotta kerékpárját, és nem adott el­sőbbséget Kisvári János 62 éves nyugdíjas segédmotor­kerékpárosnak, akivel összeüt­között. Kisvári János súlyosan megsérült. Szabálytalanul kanyarodott. Tápiószecsőn Pásztor Gábor 41 éves épületburkoló személy- gépkocsijával szabálytalanul kanyarodott balra és összeüt­között Szabó Péter 20 éves MÁV-dolgozó motorkerékpá­SEGITUNK EPITENI! A Pest Megyei Hírlap új szolgáltatása az ingyenes építési tanácsadás levélben és személyesen. Olvasóink kérdéseire válaszol: Tyroler Endre okleveles építészmérnök. Levélcím: Pest Megyei Hírlap, Budapest, Pf. 311. Irányítószám: 1446 Fogadóóra minden szerdán: du 5-től 6.30-fg Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos u. 2/A, I. em. Várjuk Jelentkezésüket! A ievélborftékra ragasszák fel az újságból kivágott jelszót: SEGÍTÜNK ÉPÍTENI! rossal. Az összeütközésnél Sza­bó Péter megsérült, . % Felborult. Tahitótfalu és Kisoroszi között Sütő Béla Jó­zsef 23 éves kőműves nem óz útviszonyoknak megfelelő se­bességgel vezette személygép­kocsiját, amellyel az útárokba hajtott és felborult. A sze­mélygépkocsi vezetője és utasa, Vigh Gyula 34 éves matróz súlyos sérüléseket szenvedett: A másik utas, Homoki Ottó könnyebben megsérült. Figyelmetlenül vezetett. Vá­con Zsótér Károly 18 éves ta­nuló figyelmetlenül és nem az útviszonyoknak megfelelő se­bességgel vezette személygép­kocsiját, mellyel felborult. A személyautó vezetője könnyeb­ben megsérült. Utasa, Holmid Zoltán 19 éves tanuló súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat 296 Trabant Limousine Combi 97 Trabant Limousine 8 196 Trabant Combi 2 19* Wartburg Standard 2 026 Wartburg Special 2 234 Wartburg Special, tolótetős 10 416 W’artburg Tourist 2 024 Skoda 105 S 11 080 Skoda 120 L 26 301 Skoda 120 GLS 2 202 Lada 1200 4S 226 Lada 1300 S 19 033 Lada 1500 15 354 Lada Combi 9 535 Moszkvics 16 570 Polski Fiat 126 P 945 FSO (Polski Fiat) 1500 6 349 Dacia Limousine 942 Dacia Combi 2 034 Dacia TLX 1 464 Zastava 16 313 Volga Limousine 1 270 Volga Combi ‘ ; 1 089 PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a1 Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta — Főszcrkes-tő ■ sía A»n„< — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST PF 3n irANYItOszam'- 717l Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3 1959. Felelős kiadó: Vágncr Ferenc vezérigazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja- 343-100 és sss-im Z ___________________________________szerkesztőségi titkárság: 335-363. FIOKSZEKKESZTOSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. l9. 2701. Telefon: 11-400. - ÉRDI HÍRLAP Érd Eneels n , , T elefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONOM HÍRLAP, Monor, Kossuth .u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Nagvkőrös HősfiiTtér» s 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-093. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató — Terleszti á Maevar Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesitoknel, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1 — 1900 —' HrtínSí vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal, 1,80 Ft. 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43 — Ft eev negyedévre v>o ' Tk 258,- Ft, egyéni előfizetőknek éves 2Sm*ÍV>‘ ISSN #,JJ-SS0° <Ce*1Wi Hírlap,, ISSN 0209-^« (Érdi Hírlap,'. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-

Next

/
Thumbnails
Contents