Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

Több hitei, solymári kézilabdázók! Pomázi küldetés Kuvaitba Közel jár az igazsághoz, aki azt állítja: Pest megye arany­bánya az utánpótlás-nevelés szemszögéből nézve. Még fo­kozottabban áll ez á kézi­labdázásra, hiszen megyénkből olyan klasszisok emelkedtek ki, mint a két világválogatott: az Abonyból indult Varga Ist­ván és a tököli Szilágyi István. A helyszűke miatt fel nem sorolható játékosok sokaságá­ban egy fokkal hátrébb húzó­dik meg egy érdekes egyéni­ség, Hajdú János. Aktív ver­senyzői pályafutása ugyan nem volt a fentiekhez mér­hető, szakvezetői tevékenysége azonban fiatal kora ellenére is számottevő sikereket hozott számára. A pomázi illetőségű sport­ember a Testnevelési Főiskola befejeztét követően vissza­vonult, s már 25 éves korában teljes mellszélességgel az edzői pálya felé fordult. A mostani beszélgetés apropóját is a szakvezetői munka egyik fon­tos változása, új állomáshelye tette aktuálissá. — A kuvaiti El Sahel klub meghívására egy évre a közel- keleti országba utazom, ahol a 13—15, illetve a 16—18 éve­sekkel fogok foglalkozni — mondta Hajdú János. — Ez a meghívás egy figyelemre méltó, szemléletbeli változás jele. Amint a menedzser, az évekkel ezelőtt a Testnevelési Főiskolán végzett Sala Svai- dan beszámolt terveikről, azt szeretnék, ha sikerülne jó utánpótlást kinevelniük, akik­re azután épülhetne a felnőtt- egvüttesük. Kuvaitban egyébként jól szervezett korosztályos bajnoki rendszer működik: a 13, 15, 16, 18, 19 és 21 évesek külön-kü- lön vetélkednek a bajnoki pontokért. A klubok vezetői nem rettennek vissza az anya­gi áldozatvállalástól sem: az El Sahel klub fiataljai például a hét végétől két héten át előbb Svédországban, majd Dániában szerepelnek a ter- ramóihoz hasonló, nagy mező­nyöket vonzó utánpótlás- toruákon. Azután visszatérnek Magy^yr országra, az újabb két hetet Dunaújvárosban tpltijí edző­táborozással. Kuvaitiba cSáií július végén repülnek, ahol a nagy hőség miatt a bajnoki küzdelmek csak októberben kezdődnek meg. — Edzői pályafutásom során mindig igen tanulságos idő­szakokat tudhattam magam mögött. A budakalászi ifiknél eltöltött három év során meg­tapasztalhattam a fiúk min­dent elsöprő lelkesedését, oda­adását; ezek a benyomások emberileg állítottak talpra. A Testnevelési Főiskola csapatá­nál elsősorban szakmailag je­lentett nagy élményt a munka. A solymári négy esztendő ke­mény körülményei között ed ződtem profi edzővé. Részt ve hettem a magyar ifjúsági vá­logatott felkészítésében, s az elért nagy sikereknek — IBV 2., illetve 1. hely — is része­sének érezhetem magamat. A mindössze 33 éves szak­ember edzői pályafutásának utolsó állomása ugyan az Új­pesti Dózsa volt, a legmarkán­sabb benyomások azonban kétségkívül Solymáron érték. — Úgy érzem, az én mun­kám is benne van a fiúk jelenlegi NB I-es tagságában, amit őszinte megelégedésemre a jelenlegi edző, Behovics Miklós is elismert. Az más kérdés, hogy velem nem ju­tott volna fel a Pemü az él­vonalba, erre kizárólag Beho­vics Miklóst tartottam képes­nek. Ha viszont ott vannak, nem lenne szabad olyan kis- hitűnek lennie a társaságnak. V jleményem szerint a csapat változatlanul képes a 6—8. hely valamelyikének a kihar­colására, de legrosszabb eset­ben sem kell lejjebb végezniük a 10. helynél. Hajdú János szerint ehhez csak a Békéscsabára kellene tekinteniük. A solymáriak ugyanis évekig egy kategóriá­ba tartoztak a viharsarkiak­kal, akik ezután most, gyakor­latilag változatlan összeállítás­ban az NB I élvonalában szorítottak maguknak helyet. Joclia Károly Megyei bajnokság Ifisorrend A Pest megyei ifjúsági II. osz­tályú labdarúgó-bajnokság vég­eredménye. Északi csoport 1. Gödöllői SC 26 20 3 3 96- 19 43 2. Iklad 26 19 2 5 91- 21 40 3. Pomás 26 18 4 4 106- 46 40 4. Pécel 26 17 5 4 71- 26 39 5. Budaörs 26 15 3 8 59- 45 33 6. Szokolya 26 12 2 12 58- 67 26 7. Verőcemaros 26 11 2 13 49- 50 24 8. Aszód 26 7 4 15 43- 62 18 9. Halásztelek 26 7 4 15 32- 59 18 10. Kösd 11. Piliscsaba 12. Dunavars. 26 7 4 15 48- 89 18 26 7 4 15 47- 91 18 26 5 7 14 35- 69 17 13. Törökbálint 26 7 1 18 41- 70 15 14. Perbál 26 7 1 18 44-106 15 Déli csoport 1. Nagykőrös 26 20 2 4 63-24 42 2. Bugyi SK 26 19 3 4 62-19 41 3. Gyömrő 26 14 3 9 62-31 31 4. Monor 2<; 11 8 7 75-43 30 5. Kiskunlacháza 26 12 6 8 57-43 30 6. Tápiószecső 26 11 6 9 67-50 28 7. Tápiószele 26 13 1 12 61-71 26 8. Üllő 26 9 7 10 53-49 25 9. Sülysáp 26 10 4 12 61-70 24 10. Szigetújfalu 26 9 6 11 59-61 23 11. Nagykáta 2« 10 3 13 38-48 23 12. Kakucs 26 6 6 14 34-71 18 13. Örkény 26 5 4 17 38-78 14 14. Hernád 26 3 1 22 22-98 7 7. Ráckeve ősszel tavasszal otthon idegenben 17 12 11 11 46-43 35 17 6 6 5 22-22 18 17 6 5 6 24-21 17 17 8 5 4 30-16 21 17 4 6 7 16-27 14 A mngynr csapat A 3. helyért játszhat Hasonló félévek Az Aranykalász termése A területi labdarúgó-bajnokság Duna csoportjában öt Pest megyei csapat játszott, s szereplésüket a számok tükrében ele­venítjük fel. A sort a ráckevei Aranykalász gárdájával kezd­jük, hiszen ők álltak legjobban helyt. Korábbi teljesítményü­ket is túlszárnyalták. Az 1985—86-os küzdelemsorozaton 32 ponttal a 11., egy esztendővel korábban 29 ponttal a 13. he­lyen végeztek. Ezek után nézzük az 1986—87-es bajnokságot. pán Nyergesújfalun győzött, s ehhez ^az Érden, Mátyásföldön és Esztergomban szerzett pont társult. Az együttes 46 gólja mérkő­zésenként átlagban 2,7 talá­latot jelent. Hét alkalommal nem tudta bevenni az ellenfél kapuját, kétszer hazai pályán volt eredménytelen. Az egy gól dominál, ez tizenhárom alka­lommal fordult elő. Legna­gyobb győzelem a 4-0* volt, a* Nyergesújfalu, valamint a Dömsöd ellenében Született ez az eredmény. Az Előre csapa­tát pedig 4-1-re verte. Az érem másik oldalát a két 5-0-ás ve­reség jelenti. Ősszel a Hévízi úton (III. kér. TTVE), tavasz- szal pedig Kartalon kapott ki ilyen arányban. Az együttes gólszerzői: 15: Weimper, 6: Böröczki, 4: Sza- nyi. Gerendái, Oláh, Ács, 3: Czikora, 2: Zilai, 1: Pető, Ma­rosi, Pánti, László (Várpalota öngól). A 17 otthoni találkozón 6700 néző volt, nagyjából ugyan­annyi, mind a két félévben, ősszel a legtöbb nézőt, nyolc­százat az ESMTK vendégsze­replése vonzotta, tavasszal a Dömsöd elleni meccsen hét-, százan övezték a játékteret. — Reitter — A magyar csapat egyik sak­kozója, Rév Miklós Szentend­rén Szentendrén a vakok és gyen- génlátók írisz Kapa nemzetközi sakkversenyén közeleg a finálé. Az már biztos, hogy a magyar csapat a helyosztók során a bronzéremért látszhat. A-csoport. III. forduló: NSZK— Hollandia 3.5-0.5. Bulgária—Cseh­szlovákia 2-2. IV. forduló: NSZK— Csehszlovákia 3-1, Bulgária—Finn­ország 3-1. A sorrend: Bulgária 10,5, NSZK B, Csehszlovákia 5, Hollandia 4,5, Finnország 5 pont­tal. B-csoport. III. forduló: Jugo­szlávia—Ausztria 3-1, Magyaror­szág—Svédország 3-1. IV. forduló: Svédország—Ausztria 2,3-1,5. Ma­gyarország—Anglia 2,5-1,5. A sor­rend : Jugoszlávia 9,5. Magyaror­szág 9,5, Anglia 5,5, Svédország 4, Ausztria 3,5 ponttal. ★ Továbbra is igen ritka a dön- teilen a bilbaói nemzetközi sakk­tornán. A 7. fordulóban az egyet­len pontosztozkodás Polgár Zsu­zsa nevéhez fűződött, aki — vilá­gossal — a férfi világranglista harmadik helyezettjével, a szov­jet Andrej Szokolovval remizett. 1987. JÚNIUS 27. ELHUNYT KISS ATTILA Kiss Attila, a Csömöri Tsz SK NB II-es kézilabdacsapa­tának fiatal kapusa — aki megyei és országos ifjúsági válogatott is volt — tragikus körülmények között elhunyt. Ma 18 órakor temetik Csö­mörön. •Iiílius elsejétől: önálló az MLSZ Átadták az okiratot A Magyar Labdarúgó-szövetség 1987. július elsejétől ön­álló költségvetési szervként és önálló jogi személyként foly­tatja tevékenységét. Az erről szóló két dokumentumot péntek délelőtt Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke, vala­mint Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke és Páncsics Miklós fő­titkár látta el kézjegyével. ★ Péntek délután az MLSZ tanácstermében az elnökségi tagok és a sajtó meghívott képviselői jelenlétében rövid ünnepség keretében Tibor Ta­más, az ÁISH elnökhelyettese nyújtotta át az okiratokat So­mogyi Jenőnek, az MLSZ el­nökének. Július elsejétől — szintén az ÁISH elnökének jóváhagyásá­val — érvénybe lép a Magyar Labdarúgó-szövetség új műkö­dési és szervezeti szabályzata is. Tibor Tamás a két okirat átnyújtása után rövid beszédet mondott, amelyben rámuta­tott: ha minden részletében még nem is tisztázott, de az eddigieknél jóval világosabb és egyértelműbb felelősség- és munkamegosztás érvényesül majd az ÁISH és az MLSZ között. A magyar sportirányí­tás korszerűsítésében, a sport- mozgalom megkerülhetetlen reformjainak elindításában, a sportélet demokratizmusa ki- szélesítésében kiemelt, kitün­tetett szerepet szánnak az MLSZ-nek. A megújítás elin­dítója az ÁISH volt, s ebben a folyamatban felelős és al­kotó partnerekre talált a ma­gyar labdarúgás vezetőtestü­letének képviselőiben. Képc5*«iTŐm a váci nyitány ? Díjkiosztó — érem Június 22-én 12.30-kor kel­tezték az MLSZ táviratát, amelyben arról értesítették a váciakat, hogy a Kaposvári Rákóczi SE óvást adott be. „Az illetékes szakbizottság csütörtökön tárgyalja az ügyet, s mivel a döntés az NB II sorrendjét megváltoztathatja, a hivatalos tabellát csak a tárgyalás után közlik.” Hason­ló értesítést telefonon is ka­pott a Váci Izzó MTE a fővá­rosból. Ezek is a csütörtöki döntés előzményei. Visszhang Mint ismeretes, a Kaposvá­ri Rákóczi SE megóvta a Nyíregyháza elleni 1-1-re vég­ződött mérkőzést, mert Váczi Béla jogosulatlanul szerepelt. Helyt adtak a beadványnak, a két pontot 3-0-ás gólkülönb­séggel a Kaposvár javára ír­ták. Emellett összesen 10 pon­tot levontak a Nyíregyházától, ugyanis az említett labdarúgó 5 meccsen szerepelt jogosulat­lanul. A döntés, amely a bajnok­nak kikiáltott Váci Izzó első helyébe került, érthetően nagy visszhangot keltett. A váci szurkolók, sportbarátok azt furcsállották, hogy a küzdel­mek befejezése után módosult a sorrend, s nemcsak a vét­kest, de a vétlen Pest megyei csapatot is sújtották. — Nem csinálunk ügyet a dologból, nem engedjük az indulatokat úrrá lenni — vé­lekedett Kékesi István, a Vá­ci Izzó MTE ügyvezető elnök- helyettese. — A pályán mi va­gyunk a bajnokok, örülünk a feljutásnak s mindent megtet­tünk a jó felkészülés érdeké­ben. Terepszemle Tegnap közöltük a labdarú­gó NB I. műsorát, melynek nyitánya Váci Izzó—Bp. Hon­hötchorgi bevezet» Jubiláló atléták A feljutást jelentő első helyre a férfiaknál Francia- ország és Bulgária, a nőknél Románia és Olaszország pá­lyázik az atlétikai Európa Ku­pa szombat—vasárnapi „B” döntőjében. A második vonal Göteborgban lép színre, itt harmadik helyet remél a ma­gyar férfi- és női válogatott, olyan helyezést, amely a két évvel ezelőtti mérleg megis­métlését jelentené. A csapattagok közül hatan már pénteken érmet vehettek át, nem előlegképpen, hanem eddigi pályafutásuk elismeré­séül. A csapat vezetői 35. vá­logatottsága alkalmából kö­szöntötték Pál Ilonát és Her­Túrkcvei auíórross Jó szomszéd ok Kupa Gazdag a hétvégi autós- és motorosprogram. San Marino ad otthont a motocross-világbajnokság újabb futamának, a 250-es géposztályban a kiskunlacházi Gyurászik László képvi­seli a magyar színeket. A dömsödi autócross-viadal után a hét végén újabb orszá­gos bajnoki futam következik Túrkevén, melyen Pest me­gyeiek, így dömsödiek is indulnak. A viadal keretében Jó­szomszédok Kupa elnevezéssel 15 magyar és 15 osztrák ver­senyző méri össze tudását. Sakkrovatunk technikai okok miatt kimaradt, olvasóink el­nézését kérjük. Interiotó Ma raj lobiak Két mérkőzést már lebonyo­lítottak a labdarúgó Intertotó Kupa műsorából. — A 8. cso­portban a két izraeli együttes lejátszotta egymás elleni 90 perceit —■, de az igazi rajt szombaton lesz. A 32 együttes között négy j; magyar is érdekelt. A Vasas és a Videoton a presztízsért küzd, míg az Ű. Dózsa és a Tatabánya nem titkoltan azzal a céllal indul, hogy a közel­gő KEK, illetve UEFA Kupa erőpróbákra minél több ru­tint gyűjtsön, kellő formába lendüljön. A Vasas és az Ü. Dózsa ma otthon kezd, a Tatabánya idegenben. Crossozó dömsödi ikertestvérek: OrMz István és Lajos. Az 54-es rajtszámú gépkocsit Orosz István vezeti. (Reitter László felvétele) czeg Ágnest, továbbá a 30.-ig eljutott Könye Irmát, a 25.-nél tartó Menczer Gusztávot, a 15. válogatottsággal büszkélkedő Vasvári Sándort és a 10 csa­pattagságra visszatekintő Ve- rébné Fazekas Erikát. Minifoei Battai döntő Százhalombattán a sportcsar^ nokban ma délelőtt 10 órakor kez­dődik a minifoei-viadal. A győri , , . ,, bajnokság első két helyezettje, £>es> hogy milyen erem dukál véd találkozót hoz. A sorsolá­son szó esett arról: ezt a mérkőzést a televízió is köz­vetíti. Az illetékesek hétfőn mennek terepszemlére a váci stadionba. Ha véglegessé vá­lik a közvetítés ténye, akkor ez a meccs augusztus 16-án délelőtt 11 órakor lesz. Egyébként az egyesületek­nek joguk van péntektől va­sárnap estéig megrendezni NB 1- es mérkőzéseiket. A Váci Iz­zó azt tervezi: vagy szombat délután, vagy vasárnap dél­előtt lép otthon pályára. A magasabb osztályban ju­nior gárdát is kell indítani. A váci együttesbe környékbeli tehetséges fiatalokból verbu­válják az utánpótlást. A bajnokként köszöntött Váci Izzó labdarúgói nem tud­nak az itthoni fejleményekről, ugyanis kedd óta Finnország­ban Vác testvérvárosában, Jarvänpääben vannak. Tegnap este mérkőztek a helyiekkel, s a 16 labdarúgó, valamint a ve­zetők vasárnap este érkeznek Ferihegyre. Hétfőn 14.30-kor Vácott a városi tanácson köszöntik az NB I-be jutott együttest, majd az évzáró bankett következik. Furcsa módon érem nélkül. Fellebbezés — Addig, amíg el nem dől a fellebbezés kérdésé, addig nem adják át az érmeket — mondotta Csíki Károly, az MLSZ munkatársa, aki koráb­ban megyénkben tevékenyke­dett, a PLSZ főtitkára volt. — A Nyíregyházának 1987 július 2- án 24 óráig kell beadnia ügyiratát, melyet a fellebbvite- li bizottság tárgyal majd. En­nek döntése után lesz végle­va lám int két battai együttes mér­kőzik. A győztes jut a solymári nemzetközi torna mezőnyébe. A július 24—26 között sorra kerülő viadalra nyolc együttes hivata­los, hat külföldi mellett két ma­gyar csapat. Az egyik a Buda- pest-bajnok, a másik pedig a bat­tai továbbjutó. Vasárnap a Margitszigeten az olimpiai sportnap keretében 11 órától minifoci-viadal is várja az Úttörő-stadionban az érdeklődő­ket. A helyszínen is lehet nevez­ni, fél órával a kezdés előtt. a csapatoknak. Ha a Nyíregyháza nem kéri az ítélet módosítását, július 2-a után jogerőssé válik a csütörtöki döntés. Mivel a pontlevonással sújtott egyesü­let bejelentette fellebbezését, ezt a lehetőséget kizárhatjuk, így tehát még egy ideig kell várni, hogy végső pont kerüljön az ügy végére. Reitter László iljántléklubda — aláírásokkal Elmaradt az ismétlés Az NSZK-beli Ludwigsha- fenben a hagyományos nem­zetközi labdarúgótornán vett részt a Pest megyei ifjúsági válogatott. Tavaly ők nyerték a kupát, s azzal a céllal vit­ték vissza, hogy ezúttal is el­hódítják. Nem így történt, öt mérkőzésből ugyan csak egyet vesztett a csapat — a Wein- heim ellen —. de emiatt nem juthatott a döntőbe. Az első­séget a Weinheim szerezte meg, a finálén a Hertha BSC gárdáját legyőzve. A harmadik helyért vívott mérkőzésen biztosan, 2-0-ra nyert együttesünk. Egyébként a tornán nyolc csapat szere­pelt, s Pest megye válogatott­ja elismerést szerzett jó játé­kával. A bronzéremért egy labdát, s egy garnitúra sport­szárat kapott. A legeredmé­nyesebb csatár Kalácska Sán­dor (Halásztelek) volt. Külön- díjat ő nem kapott, s ezért társai a már említett pettyest adták neki ajándékba, aláírá­saikkal ellátva. * A Pest megyei küldöttséggel egy bíró is tartott: Győr Zol­tán. Közmegelégedésre vezet­te a Lichtenstein—Ludwigsha­fen találkozót. Pest megyén kívül Lichtenstein együttes^ érkezett külföldről, a többi résztvevő NSZK-beli csapat volt. Megyénk serdülőválogatott­ja, az 1971-es születésű fiata­lok Ausztriába, Kufsteinbe készülnek. Legutóbbi barátsá­gos mérkőzésükön 5-2-re nyer­tek a Vasas ellen Ferencz (2), Hornyák, Takács és Kecskés góljaival. Az utolsó előkészületi mér­kőzést 30-án, kedden Monoron vívják. Fél háromkor a pá­lyán gyülekeznek a játékosok, majd 15.30-kor a helyi ificsa­pattal játszanak. R. L. Mint látható, az Aranykalász a két félévben csaknem ugyan­olyan teljesítményt nyújtott. Érdekesség, hogy bár ősszel több pontot gyűjtött, 18-at, csak 3. lett, s tavaszi kisebb temtósével egy hellyel előbbre rukkolt. t Hazai ^pályán ősszel csak a “horogtól kapott ki. Egy pon­tot vitt el a Pénzügyőr, az Érd. az Ikarus és az Esztergom. Jó otthoni teljesítményét a haj­rában erősen lerontotta. Utol­só három találkozóját ugyanis egyaránt elvesztette a III. kér., a Dunai Kőolaj és az Oszta- penko SE ellenében. A BVSC 2-2-es döntetlennel távozott. A Pest megyei együttesek közül idegenben a Ráckeve szerepelt a legjobban. Külö­nösen őszi teljesítményére vonatkozik ez, ekkor ugyanis háromszor nyert vendégség­ben: Oroszlányban, Dömsödön | és Százhalombattán. Várpalo­tán és Tatán döntetlent ját- ! szott. Tavasszal viszont csu-

Next

/
Thumbnails
Contents