Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
8 198:. JtNIUS 27., SZOMBAT A nemzeti vagyont gyarapította Megsokszorozódó forintok A nemzeti zászlók és az oklevelek ünnepélyes átadásával a napokban befejeződött az elmúlt esztendőben végzett településfejlesztési munka értékelése. A Hazafias Népfront, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala, a Pénzügyminisztérium, a SZOT, a KISZ és a Vöröskereszt képviselőiből Összeállított zsűri értékelése, a HNF Országos Tanácsa felhatalmazása alapján a népfront országos titkársága az idén 44 településnek ítélte oda az elismerést. Ezúttal 22 község, illetve város kapta meg az országos tanács nemzeti zászlaját, s további 22 településnek elismerő oklevelet nyújtottak át magas rangú párt-, állami és társadalmi vezetők a nemzeti vagyont gyarapító társadalmi munkáért. Országszerte 350-en kaptak társadalmi munkájuk elismeréseképpen emlékérmet és több ezren kiváló és érdemes társadalmi munkáért kitüntető jelvényt. A 44 kitüntetett település képviselői 45 millió forint jutalmat is átvehettek; az összeget helyi településfejlesztési célok megvalósítására fordítják majd. Sokéves gyakorlat már, hogy ily módon e forintok megsokszorozódva jutnak vissza újra a lakossághoz. Az elismerések alapját az értékteremtő önkéntes munka adta ezúttal is. A lakosság 1988-ban 16 milliárd forintnyi munkával, illetve pénzzel gyarapította az országot, elsősorban saját településének fejlesztéséhez hozzájárulva. Különösen jelentős e munka politikai haszna, hiszen az eredmények olyan időszakban születtek, amikor az ország nehéz helyzetben volt; olyan időszakban, amikor a társadalmi munkával szemben bizonyos aggodalom, kétség, hitetlenkedés mutatkozott meg. Olyan vélemények hangzottak el, hogy a lakosság egyre kevésbé vállal ingyen közösségi célú értékteremtő munkát. A hi- tetlenkedők arra hivatkoztak, hogy a nehezedő életkörülmények elveszik az emberek kedvét e tevékenységtől. Az élet megcáfolta a kételkedőket: a településfejlesztési társadalmi munka értéke az elmúlt évben a megelőző időszakhoz képest jelentős mértékben — több mint kétmilliárd forinttal — növekedett. Az orvos segítői Árulkodó ívsugarak Az infravörös-technika fejlődése új lehetőségeket nyitott a tudományos kutatásban, az orvostudományban, az iparban. A szuperérzékeny hősugárzás-ellenőrző műszerek lehetővé teszik a tanulmányozandó tárgy különböző pontjai hőmérsékletének meghatározását kontaktus nélküli távméréssel; és ami a legfontosabb: követni tudják a hőeloszlást a tárgyak felületén. Az emberi test felületi hőeloszlásának „letapogatására” készült termovizorokban az infravörös sugarak láthatóvá alakítása folyamatosan, pontról pontra történik az optikai elemek leképzési irányainak változtatásával, tehát forgó vagy billegő tükrökkel, prizmákkal. A készülékkel kapott hőtérképek — termogramák alapján következtetni tudnak az orvosok a szervezet különböző elváltozásaira, betegségeire. Az onkológiában alkalmasak a termovizo- rok a tejelválasztó és a pajzsmirigy daganatainak, a csont- szarkómának és egyéb daganatos betegségeknek a kimutatására, s a pontos diagnózis megállapítására. A „hőlátás” a törések, a zúzó- dások, az ízületi gyulladás diagnosztizálásában, továbbá az égések és fagyások határainak megállapításában is igen jó eredményeket hozott. A termovíziós módszernek a szív- és érrendszeri rendellenességek kimutatásában, vala*. int a hasi gyulladásos folyamatok észlelésében is jó hasznát veszik. A módszer igen hasznosnak mutatkozik a szülészeti és nőgyógyászati gyakorlatban is. Pilisvörösvár Rózsadombján... Aláírásgyűjtés — kérdőjelekkel A Rózsadombon állunk, Pilisvörösvár Rózsadombján. Nem véletlenül hívják így ezt a dombocskát, amely — mint a fővárosban is — nem is any- nyira földrajzi vagy közigazgatási megnevezés, mint inkább fogalom. Ebből következik, hogy sikk itt lakni, meg az is, hogy nem mindenki engedheti meg magának. Küllemük alapján milliós értékű házak, nyaralók mutatják magukat a lent megcsillanó tónak, amelyet az előkelőnek nem mondható Slötyi névvel illetnek. Partján szinte egybefüggő bódésorral, ami látványnak valóban nem felemelő, ám a horgászoknak nélkülözhetetlen. S ez elegendő is az érdek- ellentétek kiéleződéséhez... Fürdeni tilos Az érdekellentétek pedig olyan nagyok, hogy a napokban gondosan szerkesztett, aláírásokkal megtámogatott levelet visz a postás a Pilisvörös- vári Nagyközségi Tanács, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, a Magyar Országos Horgászszövetség, az Országos Vízügyi Hivatal és a Pest Megyei Tanács címére. Ebben felhívják a figyelmet arra, hogy a tó elalgá- sodik, mocsarasodik, a vízinövényzet elhalóban van, a fenékre vastag iszap rakódott le, veszélyben a természetes vízcsere, s a tóba csapadék- és szennyvíz is jut. És ebben nagy részük van a horgászoknak, akik nemcsak megbotránkoztató bódékat építenek, hanem más módon is károsítják a környezetet. — Elüldözni a horgászokat ..., bocsánat, a bódékat — nyilatkozik az aláírásgyűjtés céljára az egyik ingatlannak a névtelenség homályába burkolózó tulajdonosa. — Kinézek az ablakon és ezeket a bódékat látom. Nem létezik, hogy engedélyt kaptak rájuk. Némelyikbe már a villanyt is bevezették, tüzet raknak, ott főznek előtte, s nem egy horgász napokig, hetekig is kint lakik a parton. Az egyik csücsökben építettek egy nyilvános illemhelyet, de gondolhatja, hogy nem oda járnak, hanem a kertek alá. Lombos faágakat raknak a vízbe, hogy legyen a halaknak búvóhelyük, ami ugyanolyan szerves bomló anyag, mint amit kilószámra hajítanak be etetés gyanánt. Szemtelenek, isznak, az egyik kislány a múltkor belelépett egy törött sörösüvegbe. Az egyik szomszéd megpróbált itt szörfözni, kikergették, mindennek elmondták. Fürdőzők is akadnak szép számmal, de azokkal nincs annyi bajunk. Tilos ugyan fürödni, de biztosan maga is megmártózna, ha itt lenne a telke... Berényi Béla, a helyi horgászegyesület titkára ugyancsak a környéken lakik. — Micsoda, hogy aláírásokat gyűjtenek? — kérdezi hitetlenkedve, s riasztóan összeszűkül mind a két szeme. — Hát ez nem igaz... Na akkor oszlassuk el a félreértéseket! Először is ez egy horgásztó, amelynek az egyesület a gazdája, vízkezelői jogunk van. Ezért a tavon a horgászrend előírásai az érvényesek. Csónakázni. szörfözni sem lehet, mert a vizen csak az egyesület ladikjai közlekedhetnek. Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy szemetelünk, éppen ellenkezőleg! A múltkor is mi szedtünk ki a vízből pontosan 280 darab üveget egy hét végi, fürdőző társaság után. Látnia kellene, mi marad utánuk, hiszen ha jó idő van, két-háromezren is összegyűlnek. A rendtartásunkban benne van: a tagok csak akkor ülhetnek le horgászni, ha előtte rendbe szedik a környéket. A faágaktól, az etetőanyagoktól nem romlik a víz minősége, sokkal inkább a szennyvíztől, ami időnként belekerül, és gondolja el, hogy mit jelent az, ha csak a fürdőzők fele keni be magát napolajjal ... Keszlévt József tanácselnök először el sem akarja hinni, hogy aláírásokat gyűjtenek a faluban. Gyorsan átfutja a négyoldalas beadványt, amelynek egyik példányát valószínűleg hamarosan hivatalosan is kézhez veheti. Engedéllyel épültek — Nem ilyennek látom a tavat, amilyennek itt lefestették, pedig majd 40 éve ismerem. Ügy gondolom, hogy eltúlozzák a gondokat, az ellentéteket. Kétségtelenül vannak problémák, amelyek java része azonban nem most, hanem még a bányásztelep kialakításának az idején keletkezeit. A csatornát akkor eleve úgy tervezték meg. hogy a tóba vigye a csapadékvizet. Ezzel mát nincs mit tenni. Azzal már inkább, hogy ebbe többen is szennyvizet vezettek, amit egyébként a horgászok derítettek fel, s ennek nyomán kezdeményeztünk szabálysértési eljárást. Igazuk van a levél szerkesztőinek abban, hogy a szennyeződéseket is hozó patak korábban elkerülte a tavat, az üdülőterület parcellázása óta pedig beletorkollik. De hát ki ad pénzt arra, hogy másfelé tereljük? No és csökkenne a vízhozam, amibe a horgászok nem egyeznének bele. Márpedig ez horgásztó, és tényleg tflos benne fürödni. Ami a bódékat illeti — nos azok engedéllyel épültek. Valóban nem szép látvány, ahogy ott sorakoznak a parton, ezért nem adunk ki több engedélyt. Egyébként nem hinném, hogy a horgászok szennyezik a környezetet. mert a jelek nem erre mutatnak. Elsősorban az illegális szemétlerakó helyekre gondolok, mert az oda hordott holmik inkább arra utalnak, hogy az üdülők, a környék lakói ott szabadulnak meg a kacatjaiktól. Egy közös pont Mi lesz hát Pilisvörösvár Rózsadombjával? Azzal a tanácselnök is egyetért, hogy a huzakodás, az egymásra mutogatás nem viszi előre a dolgokat. Tegyük hozzá: a békít- getés nem lehet tanácsi feladat. Érdekkülönbségekről beszélhetünk, pedig az ellenkezőjéről van szó . .. Hiszen a környék. a környezet, a természet védelmében egyaránt érdekeltek a horgászok, az üdülők és az ingatlanok tulajdonosai. Talán ebből kellene kiindulni... Kövess László Ez a levegő, ez a környezet... A haszon is, a munka is övék Hatéves lehettem, amikor szüleim, megunva a panelház bezártságát, úgy döntöttek: megtakarított pénzükből telket vesznek. Hamarosan telektulajdonosok lettünk és attól fogva minden szabadidőnket lekötötte a hűvösvölgyi 270 négyszögöl a kis faházzal, ami mindig kínált munkát. Fárasztó volt az utazás, de örömmel vállaltuk. Ma Magyarországon 4,3 millió embernek nyújt kikapcsolódást a telek: ennyi azoknak a száma, akik háztáji és hobbikért segítségével, maguk munkájával gyarapítják az éléskamráikat. •ti. Miközben a telkes járat Solymár felé robogott velem, a kikapcsolódáson elmélkedtem. Mennyi mindent jelent e kifejezés. A mindennapok munkájától, gondjaitól elszakadva, az ember saját kis birodalmában tud pihenni. Vagy inkább dolgozni? A Solymáron látottak a pihenésről és a munkáról egyaránt tanúskodtak. Egy idős bácsi például az eperszedéssel volt elfoglalva. Ahogy elnéztem a rengeteg piros gyümölcsöt, önkéntelenül is felvetődött bennem a gondolat: ennek a gyümölcsnek majdnem száz forint kilója a piacon. Nem nehéz utánaszámolni, hogy ha elad tíz-húsz kilót, mennyi haszna van belőle. Igazat adok ennek az idős embernek, hiszen nyugdíjkiegéKészül a vízakna (A szerző felvételei) szítésnek ez a kis pénz nem is rossz. Ismerek egy 65 éves nénit, akinek van egy telke, rajta kis házzal. Kovács Esztike nyugdíjasként naponta több órát műveli kicsiny kertjét és aztán irány a piac. Trabantját telepakolva, értékesíti a zöldséget, gyümölcsöt és ami nem utolsó: gyermekeinek a háztartásveztését ily módon megkönnyíti. Másnap Cinkota felé — ahol a főváros és Pest megye határa a kiskertekben olvad ösz- sze — vettem az útirányt. Mindjárt a második kerítés mögött betonkeverő gép zúIlazafelé a kiskertből Haiak a medencében Egyelőre vakációzó diákok helyett csupán halak úszkálnak a dabasi strand hatalmas medencéjében. Ugyanis, feltehetőleg szigetelési problémák miatt, talajvíz áll benne, s az Idők folyamán hogy, hogy nem, kopoltyúsok is kerültek a medencébe. A Dabasi Tanács most szeretné rendbe hozatni és újra birtokba adni a szép, hideg vizű strandfürdőt. Ezért felkérték a Vízkutató és Fúró Válallat lajosmizsei üzemét, hogy vizsgálják meg a környék három kútjának vizét — ezek táplálják a medencét. Ha a szakvélemény kedvező lesz, pénz is kerül a régi strand felújítására. Ebben a szünidőben már bizonyosan nem vehetik birtokba a vakációzó gyerekek, de, mint felvételünk is bizonyítja, a srácok nagyon találékonyak ... (Erdősi Ágnes felvétele) gása ütötte meg fülemet. A tulajdonost nem találtam itt. A magyarázatot a szomszéd telken kaptam meg. Sevelia Mihály ugyanis most szomszédjának segít. — Épp a vízaknát falazzuk — mondta a házigazda, Hunyadi György nyugdíjas és újabb téglát nyújtott át az aknában dolgozó szomszédjának. — Ilyenkor bizony szükség van a segítségre, így hát megkértem Mihályt, segítsen nekem. — Az csak természetes — nézett fel az aknából az alkalmi kőműves, Sevelia Mihály —, hogy ilyenkor igent mondok. A kölcsönös segítség nagyon jó dolog. A 'kert hátsó felében gyermekzsivaj. Megkezdődött a szünidő, a gyerekeknek a telek az üdülést is jelenti. — Van munkánk elég — mondta Hunyadi György —, de nem panaszkodunk. Ez a levegő, ez a környezet... Itt mindenki jól érzi magát. — A feleségek segítenek a kerti munkáknál — vette át a szót Sevelia Mihály. — A gyümölcsfák, a zöldséges bőven kínálja a munkát. Gyom- lálás, ásás, palántázás, permetezés. .. De hiszen ezt minden kerttulajdonos tudja. — A gyerekek pedig imádnak itt lenni — mondta Hunyadi György és újabb téglát válogatott a falazáshoz. — Múltkor a szomszédban buliztak a fiatalok. Kisebb tábortüzet csináltak, halászlét főztek. Fiatalok, nekik még könnyű... Sevelia Mihály közben serényen dolgozott az aknában és a téglafal már a föld színéig ért. Pest megyében a kijáró, bütykölő, pihenő és termelő telektulajdonosok száma az összesítések szerint a többi megye átlaga felett van, hiszen a főváros közelsége, a budapesti lakosok kikapcsolódási — és egyre inkább termelési — kedve évről évre növekszik. A telefongyári műszerész Nagykáta közelében vett 400 négyszögölt, adminisztrátor ismerősöm Albert- irsa határában épített takaros hétvégi házat. A kertek haszna részben a városiakhoz jut — a munka is az ő jussuk. Csecsei Zoltán Ki akar szabadulni a városból Nyár a nagymamánál Egy édesanya szinte kétségbeesetten mondta: — Nem értem a fiamat. Peti most tizenkét éves, itthon, a mi városi lakásunkban igazán megvan minden kényelme. Az iskolai napközivel gyönyörű helyen vannak, valóságos kis ligetben. Még uszoda is van ott. Ha pedig rossz az idő, itthon is maradhat. Nemcsak televíziónk, videónk is van. Szórakozhat kedvére, kulturált körülmények között. És ő csak hajtogatja, hogy nem és nem. Mindenáron a férjem édesanyjához akar menni falura. Nem értettem. — Ez miért baj? — Mert ott nincs semmi. Nincs vécé a házban. Lavórban kell mosakodni. A lakás hideg, az udvar poros. Egész nap kint lehet a porban a falusi gyerekekkel. Mire jó ez neki?! Megpróbáltam elmagyarázni, hogy mindez „mire jó”. Hogy öröm, boldogság az egyedül élő nagymamának. Hogy a gyerek ki akar szabadulni a városból. Ki akar szabadulni még a napközistábor fegyelméből is. Hogy igenis a porban akar játszani, hogy kiskacsákat akar etetni, kutyával, macskával játszani. Fára akar mászni, a szomszéd gyerekekkel befutni a vidéket; gyümölcsöt enni a fáról, és este jó fáradtan beülni egy lavór vízbe, és utána a ropogós ágyneműbe, be a takaró alá. És emlékeztettem arra az anyukát, hogy ő is tudja, a nagymama milyen szép meséket mond este Petinek. Hogy az többet ér, mint akármelyik tévémese vagy videós kalandfilm. Peti még tudja azt, amit édesanyja már elfelejtett. Bízom benne, makacs, erőszakos óhaja győzni fog (édesapja is mellette áll szándéka megvalósításában), és elviszik őt a nagymamához, ahol a tévé csak fekete-fehér, ahol video sincs, de annál szabadabb az élet — és hiszem, hogy egészségesebb is. S. M.