Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-22 / 145. szám

1987. JÚNIUS 22., HÉTFŐ Wsr .Mf.tíí/j áfap 5 Adalékok Pest megye történetéhez Sorsfordító esztendők Az a nemzedék, amelyik a felszabadulás pillanatában született, már az ötödik évtizedét tapossa. Vagyis történelemmé vált az az idő­szak, amikor hazánkban megtörtént a fordulat, amikor demokratikus, majd szocialista forradalom zajlott le, s leraktuk a szocializmus alap­ját. Hogyan ment végbe? Rendkívül fontos számunkra, hogy jobban megértsük a mai bonyolult gazdasági-társadalmi helyzetet, a szocia­lista építés holnapját. Ezért rendkívül üdvözlendő a Pest megyei pártbizottság­nak az a kezdeményezése, hogy könyvsorozatot indít, mégpe­dig azért, hogy még az eddi­ginél is jobban megismerjük megyénket. S ahogyan a kiadó a könyv előszavában megfo­galmazta: adalék akar lenni Pest megye felszabadulás utá­ni történetéhez. Most az első kötet jelent meg, de reméljük követi a többi is. A cél az, hogy az olvasó minél mélyebb ismereteket szerezzen a me­gyéről. A sorozat egyben se­gítség a szocialista építőmun­ka évtizedeinek jobb megis­meréséhez, történelmi tapasz­talatoknak a politikai-gazda­sági gyakorlatban és a tudo­mányos kutatásban való fel- használására. „Mindannyiunk­nak fontos — hangzik az elő­szó —, hogy az eredményeket és a hibákat egyaránt látva ismerjük meg a mához vezető utat — a maga összetettségé­ben — az útkereséssel együtt járó nehézségeket és tanulsá­gokat." Hézagpótló mű A kötet három tanulmányt tartalmaz. Hámori Anna az MKP Pest megyei szervezetei­nek kiépüléséről ír. Ezt az idő­szakot 1944. november és 1947. december között számíthatjuk. Oács Andrásné az 1948 és 1952 közötti időt tárgyalja, különös tekintettel az MDP politikájá­nak Pest megyében történő ér­vényesítésére és ez agrárprob­lémák megoldására. A harma­dik tanulmányban Szabó Jó­zsef azt vizsgálja, miként ér­vényesült 1953 júniusától 1955 márciusáig az MDP politikai irányvonala Pest megyében. Mindhárom tanulmány rend­kívül hézagpótló mű, egyben átfogó képet ad az akkori tár­sadalmi és politikai viszonyok­ról. Hámori Anna írásában rá­mutat, hogy a régi — nagy megyében, a Pest—Pilis—Solt —Kiskunban — közigazgatási területen a felszabadító had­műveletekkel egy időben ala­kultak meg a kommunista pártszervezetek. Cegléd példá­ul 1944. november 4-én sza­badult fel, s már 17-én mű­ködött a kommunista szerve­zet. Ismert az is, hogy a fel­szabadító harcok a megyében több mint két hónapig.tartot­tak. s a pártszervezetek nem várták meg a megye egész felszabadulását, hanem már 1944. december 23-án megala­kították első területi bizottsá­gukat Kecskemét székhellyel (akkor Kecskemét még a me­gyéhez tartozott), a december 21-én összeülő nemzetgyűlésbe húsz képviselőt küldött a me­gye, köztük hat kommunistát. Elfogultság nélkül A szerző leírja a további időket, a megye teljes felsza­badulását, a politikai csatáro­zásokat, a választásokat, sazt, hogyan rajzolódtak ki mai kör­vonalai. 1945 decemberében megalakult az Észak-Pest me­gyei bizottság, titkára Lettner Jenő lett, akit 1946 február­jában Bogdán István, majd még az év novemberében Se­bes Imre követte. Az ő veze­tésével a megyei választmány és pártbizottság átfogta a me­gye politikai, gazdasági életé­nek minden alapvető fontos­ságú területét. Hámori Anna tanulmányát az 1947-es vá­lasztásokkal fejezi be. Gács Andrásné már hosz- szabb időt, hat esztendőt te­kint át. Megmutatja, hogy az országos politika hogyan tük­röződött a megyében. Miként törtek felszínre a koalíción be­lüli ellentétek itt is. Hogyan ment végbe a két munkáspárt egyesülése, s milyen szerveze­ti-politikai problémákat jelen­tett az egységes párt megte­remtése. A megyében a két párt kétszáz alap szervezetét nem egészen három hét alatt kellett egyesíteni. Leírja az egyesítő konferenciát, amelyen az SZDP-t Marosán György, az MKP-t Farkas Mihály kép­viselte. A konferencián „nem alakult ki vita” és sok volt „a rendezettség”, „hiányzott a spontán elem”. A szerző azokat a harcokat vizsgálja, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a megyében is megszüntessék a többpárt­rendszert. létrehozzák a nép­frontot. Tudjuk, hogy ez mi­lyen formában történt. Gács- né tanulmányának erőssége, hogy dialektikusán, elfogulás- mentesen mutatja meg ezt az időszakot. Rámutat a szektás időkre, a dogmatizmus el­uralkodására, s hogy az alól a megye sem volt kivétel. Vizsgálja, hogy milyen hatás­sal volt Rákosi Mátyásnak az a jelszava, amelyet a nagy­budapesti pártaktíván adott ki: „Fokozni kell az éberséget". Azt állította, hogy az ellenség mindenekelőtt a pártba befu­rakodott, s ezért elsősorban az MDP soraiban kell keresni az ellenséget. A továbbiakban ás az orszá­gos politikába ágyazva elemzi a megyei helyzetet, idézd a kor dokumentumait, a megyei viszonyokat. Külön részben foglalkozik az MDP agrárpoli­tikájával, a parasztság hely­zetével a megyében, feltárja az elkövetett hibákat, tör­vénytelenségeket, a beszolgál­tatás körüli hercehurcákat. Megírja, hogy a megyében már 1952-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a politika tarzulásai ko­moly, s társadalmi méretű problémákhoz vezetnek. Várjuk a folytatást Szabó József azt az idősza­kot veszi szemütgyre, amikor a politikai hibák, a személyi kultusz következményei fel­színre kerültek, ismert, hogy a pártvezetés 1953 júniusában önkritikát gyakorolt Nagy Imre lett a miniszterelnök, Rá­kosi maradt a főtitkár, s ket­tőjük között hamar kialakul­tak az ellentétek, másképpen értelmezték a kormányprogra­mot, a fő feladatokat, s szem­léletbeli különbségek adódtak egyéb területen Is. Ez a me­gyei vezetésre is rányomta bé­lyegét. A megyei aktíván el­hangzott felszólalások azt bi­zonyították, hogy mindazok a hibák, amelyeket a központi vezetés feltárt, a megyei veze­tők előtt is ismertek voltak. Várjuk a sorozat újabb kö­tetét. A mostanihoz még any- nyit: jól tudják majd haszno­sítani mindazok ezt a könyvet, akiket érdekel a megye közel­múltja, azok is, akik napjaink propagandistái és a mai nem­zedéket tanítják a történelem­re. Egyben történelmi tapasz­talatot nyújt a jelen és a jö­vő jobb megértéséhez is. Az MSZMP Pest Megyei Bizottsága archívumának anyagait jól tudták hasznosí­tani a szerzők. A szerkesztés Sándor Gézánét dicséri, a lek­tori munkát Somlyói Magda végezte. A felelős kiadónak Nagy Sándornénak. az MSZMP Pest Megyei Bizottsága titká­rának pedig a könyv megje­lentetésében segítő szándékát köszönhetjük. Reméljük az első kötetet kö­veti a többi. Gáli Sándor A csend a zenében Éjféli kísértet és kreativitás — Anna! Vár a dobod! A finoman figyelmeztető fel­szólítás Ferenczi Annát, a gö­döllői zeneiskola zongora­szakos pedagógusát hívta — még egy búcsúmuzsikálásra. A filigran nő fölállt és bo- csánatkérően mosolygott rám: — Tudod, ezt nem lehet be­fejezni, legfeljebb abbahagyni! — mondta, s társai közé ült. Pedig a IV. országos zenei tábor tegnap véget ért. Mind­össze egy hetet töltöttek együtt a hazánk legkülönbözőbb ré­szeiből érkezett zenetanárok, zenei szakközépiskolások és főiskolások Gödöllőn. A szerényen ismeretterjesztő jelzőt viselő tábor lakóival együtt átélt rövidke óra is elég volt a meggyőződéshez: itt ke­mény munka folyt. Mégpedig önkéntesen és jókedvvel. Földes Imre táborvezető, a Zeneakadémia tanára csupán néhány számot írt föl a táblá­ra, s a többiek ebből különös hangulatú ritmus- és dallam­játékot rögtönöztek. Mintha az ember egy tibeti lámakolostor gyorsított ütemű zenéjét hal­lotta volna. Parázs vita rob­bant ki utána, de abban mind­egyikük egyetértett, hogy a gyakorlatot megismétlik. Hogy egyikük-másikuk» őszül, a har­madik pedig még csak. tizen­éves? Az egyáltalán nem szá­mított. Az sem. hogy például Po- zsár Andrea kecskeméti lány — zongoraszakos főiskolás Pesten — először volt ebben a táborban, míg Frenczel Ág­nes debreceni zenei szakkö­zépiskolás három társával har­madszor jött el. Véleményük Barta Katalin helyből, Gö­döllőről jött a táborba Nemzetiségi ifjúsági találkozó Gazdag folklórbemutató A hazánkban élő délszláv, német, román és szlovák nem­zetiségek fiataljai — több mint 200-an — találkoztak szom­baton és vasárnap a Pesti Vigadóban a KISZ KB és a Ma­gyarországi Nemzetiségek Szövetségeinek közös rendezvényén. A fórumon — amelyen részt vettek, a nemzetiségek szö­vetségeinek vezetői — a fiatalok elmondták, mit kívánnak tenni a szövetségek támogatásával, hogy az eddigieknél is eredményesebben ápolják anyanyelvűket, nemzetiségi kultú­rájukat, fejlesszék nemzetiségi tudatukat. Az irodalmi mf- sorban hazai nemzetiségi írók és költők műveit tolmácsoltál Bemutatták a Nyelvében él a nemzetiség című filmet. A nemzetiségi „együttesek és énekesek ízelítőt adtak gaz­dag folklórjukból. Közreműködött többek között Pest megyé­ből a Studienka szlovák ifjúsági együttes, a piliscsévi szlo­vák népdalénekesek. Mindkét napon a Vörösmarty téren a nemzetiségi együt­tesek és fúvószenekarok szórakoztatták a sétálókat. egyöntetű: csodálatosak voltak a foglalkozások! — Öí esztendővel ezelőtt részt vettem a tanár úr zenei is­meretterjesztő stúdióján, ame­lyet a Jeunesse Musical szer­vezett fiatal zenetanároknak és végzős főiskolásoknak — mesélte később Ferenczi An­na. — Minden hatodik hét­végét töltöttük együtt mu­zsikálással. Fölvetődött, hogy más formában, de folytatni kellene. Mivel másodállásban itt dolgozom a gödöllői műve­lődési központban, elmondtam elgondolásunkat. Szívesen ad­tak nekünk helyet. Napközben a 29-es terem a miénk, s si­került elérni, hogy éjszakai szállást is a házban kaptunk. — így aztán nyugodtan pró­bálhattunk akár éjfélig — kapcsolódott a beszélgetésbe Szilágyi Istvánná, a hajdú- böszörményi óvónőképző inté­zet adjunktusa. — A tanár úr a kreativitásnak olyan formá­ját gyakoroltatja velünk, amit aligha ismernek mások az országban. A kreativitás egyéb­ként is olyan, mint az éjféli kísértet: mindenki beszél ró­la, de senki sem látja! — ne­vette el magát az energikus asszony, aztán komolyan foly­tatta: — Én egyébként nem­csak az intézet klubjában tu­dom hasznosítani az itteni ta­pasztalataimat, hanem — át­tételesen — még a zenei óvo­dások oktatásában is. — Legizgalmasabb feladat az etűdözés volt — vette át a szót Barta Katalin, a gödöl­lői zeneiskola másik zongora- szakos pedagógusa. — Minden­nap öten tartottunk beszá­molót egy-egy zenei jelenség­ről. Az én témám volt például a csend a zenében. Volt, aki a ritmusról, a fokozásról, a vá­Amphitryon. Egyszer-kétszer elsóhajtottuk már ebben a rovatban, hogy milyen hasz­nos lenne felújítani azt a gyakorlatot, amelyet a hazai televíziózás kezdeteikor ve­zettek be; hogy egy-egy fcts* előadás hangozzék el bizo­nyos színjátékok közvetítése előtt. Egészen icipici referátu­mok, afféle eligazítok, fogó­dzók, hogy tudniillik ki a szer­ző, mikor itta, miért írta, s ha valaki belefeledkezik a lá- tományba, hát mit figyeljen leginkább. Mindez a csütörtökön késő este műsorra tűzött Kleist- darab, az Amphitryon kapcsán mondatja el magát, hiszen ha valami előtt elkelt volna né­hány útbaigazító mondat, ak­kor itt föltétlenül. Mert azt, hogy kit tisztelhetünk ebben a bizonyos Heinrich von Kleistben (1777—1811), legföl­jebb ha azok kapiskálják, akik kollokváltak, netán szi­gorlatoztak a német romanti­kából. ök — fejüket vakar- gatva, a régi tételcédulák be­tűfoszlányait idézgetve — ta­lán el tudnának annyit mon­dani, hogy ez a porosz kato­natiszt úgy meghasonlott ko­rának civilizációjával, hogy Rousseau receptje szerint pa­rasztnak állt. Aztán csavar­gó«, aztán rettenetesen meg­szenvedte Goethe mellőzését, s mindezek után öngyilkos lett. Közben pedig megírt né­rattan fordulatokról, a kezdés fontosságáról, a zenei írás­jelekről tartott előadást. Több haszonnal jártak ezek: időn­ket jól be kellett osztani — hiszen mindegyikünk tanár! — Láthattuk, milyen zenei il­lusztrációval lehet élni egy- egy előadásnál. Sőt, kétfor­dulós felolvasóversenyt is tar­tottunk. S mindezekre már hó­napok óta készülünk... — Remek dolog volt együtt lenni ezzel a társasággal — összegezte Földes Imre. — Ins­piráló, egymásnak ötletet adó munkát végeztünk. Szombaton este saját készítésű műveink­kel is fölléptünk. Az inter­pretáló zenésznek szüksége van ugyanis az alkotói vágy kiélésére. S legfőképp arra, hogy itt szerzett élményeit továbbvigye zenei-pedagógusi gyakorlatába. Vennes Aranka Földes Imre. a tanár úr Egy pillanatnyi szünet hány drámát a hűség és a vad szerelem témaköreiből. Ami pedig ezt a bizonyos Amphitryont illeti? Nos, er­ről a színjátékról sem eredne meg valami hosszú szózuha- tag, hanem csak olyasmi szi­várogna elő, hogy ugyebár egy közismert antik téma többedszeri feldolgozása, amelyben az asszonyi kegyek birtoklásának okán pótleked­nek a földi lények és az ég­ből alászállt istenek. S mindezek után a kérdé­sek kérdése: ugyan mit értet­tek meg ebből a ki tudja, mi­lyen okok miatt stúdióba vitt darabból azok, akik sem nem kollokváltak, sem nem szigor­latoztak a német romantiká­ból? Nyilván vajmi keveset. Annál is inkább, mert ez az Almási Tamás rendezte vál­tozat bizony meglehetősen ku­sza, zavaros volt. A legna­gyobb talánya abból szárma­zott, hogy,— a televíziós rög­zítés technikai lehetőségeit ki­használva — ugyanazokkal a színészekkel játszatta el a négy férfihőst: mind Amphit­ryon, mind Jupiter Sinkó László volt, Sosíasként és Merkúrként pedig egyaránt Garas Dezső tette-vette ma­gát. Gyorsan tegyük hozzá, hogy emez is, amaz is megle­hetősen egyformán; küllemük ugyan vesztett zavarosságából, ha istenként jöttek-mentek, de amúgy nemigen érezhettük, hogy itt egy égi, illetőleg egy földi lény van jelen. Még szerencse, hogy a két asszony, Alkmené és Gharis mindvégig ugyanazok voltak, és Törőcsik Mari meg Pécsi Ildikó alakításában föl tu­dott sejleni mindaz a női sze­szély, az örök asszonyi bi­zonytalanság, amelyet különö­sen Törőcsik Mari játéka éreztetett rendkívül árnyal­tan, tobzódóan, színesen. Tu­lajdonképpen ez a szerepfor­málás mutatkozott egyesegye- dül végiggondoltnak, fölépi- tettnek; mélyebb nyomot ilyenformán csakis ez hagyha­tott ... SÓgUn. Tizenegy este eltel­vén, búcsút kellett monda­nunk az amerikaiak kezén megelevenedett romantikus történetnek, az immár könyv­ben is olvasható Sógunnak. Hogy milyen volt ez a közép­kori Japánba elvezérlő his­tória? Ilyen is, olyan is, amo­lyan is. Komolyabbra véve a szót: a meséje zömmel las­san csörgött, gyermetegen naiv fordulatokkal araszolt előre; a szereplők karaktere megint csak a képeskönyvek meglel­kesített illusztrációira emlé­keztettek; hanem a tárgyi részletek gazdagsága, erede­tisége, a korabeli szokások, rítusok, létezési és halálozási helyzetek lenyűgözően erede­tinek tetszettek. Ezekért volt érdemes nézni az európaiak nagy kalandját a felkelő nap országában. Akácz László i cím fölötti képeken: Szilágyi stvánné debreceni zenepedagógus saját művét tanítja be (balra), 'rábainak: Frenczel Ágnes tikfán átázik, Földes Judit most a kotta­ártó szerepét tölti be (jobbra). (Hancsovszki János felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents