Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-22 / 145. szám
1987. JÚNIUS 22., HÉTFŐ Wsr .Mf.tíí/j áfap 5 Adalékok Pest megye történetéhez Sorsfordító esztendők Az a nemzedék, amelyik a felszabadulás pillanatában született, már az ötödik évtizedét tapossa. Vagyis történelemmé vált az az időszak, amikor hazánkban megtörtént a fordulat, amikor demokratikus, majd szocialista forradalom zajlott le, s leraktuk a szocializmus alapját. Hogyan ment végbe? Rendkívül fontos számunkra, hogy jobban megértsük a mai bonyolult gazdasági-társadalmi helyzetet, a szocialista építés holnapját. Ezért rendkívül üdvözlendő a Pest megyei pártbizottságnak az a kezdeményezése, hogy könyvsorozatot indít, mégpedig azért, hogy még az eddiginél is jobban megismerjük megyénket. S ahogyan a kiadó a könyv előszavában megfogalmazta: adalék akar lenni Pest megye felszabadulás utáni történetéhez. Most az első kötet jelent meg, de reméljük követi a többi is. A cél az, hogy az olvasó minél mélyebb ismereteket szerezzen a megyéről. A sorozat egyben segítség a szocialista építőmunka évtizedeinek jobb megismeréséhez, történelmi tapasztalatoknak a politikai-gazdasági gyakorlatban és a tudományos kutatásban való fel- használására. „Mindannyiunknak fontos — hangzik az előszó —, hogy az eredményeket és a hibákat egyaránt látva ismerjük meg a mához vezető utat — a maga összetettségében — az útkereséssel együtt járó nehézségeket és tanulságokat." Hézagpótló mű A kötet három tanulmányt tartalmaz. Hámori Anna az MKP Pest megyei szervezeteinek kiépüléséről ír. Ezt az időszakot 1944. november és 1947. december között számíthatjuk. Oács Andrásné az 1948 és 1952 közötti időt tárgyalja, különös tekintettel az MDP politikájának Pest megyében történő érvényesítésére és ez agrárproblémák megoldására. A harmadik tanulmányban Szabó József azt vizsgálja, miként érvényesült 1953 júniusától 1955 márciusáig az MDP politikai irányvonala Pest megyében. Mindhárom tanulmány rendkívül hézagpótló mű, egyben átfogó képet ad az akkori társadalmi és politikai viszonyokról. Hámori Anna írásában rámutat, hogy a régi — nagy megyében, a Pest—Pilis—Solt —Kiskunban — közigazgatási területen a felszabadító hadműveletekkel egy időben alakultak meg a kommunista pártszervezetek. Cegléd például 1944. november 4-én szabadult fel, s már 17-én működött a kommunista szervezet. Ismert az is, hogy a felszabadító harcok a megyében több mint két hónapig.tartottak. s a pártszervezetek nem várták meg a megye egész felszabadulását, hanem már 1944. december 23-án megalakították első területi bizottságukat Kecskemét székhellyel (akkor Kecskemét még a megyéhez tartozott), a december 21-én összeülő nemzetgyűlésbe húsz képviselőt küldött a megye, köztük hat kommunistát. Elfogultság nélkül A szerző leírja a további időket, a megye teljes felszabadulását, a politikai csatározásokat, a választásokat, sazt, hogyan rajzolódtak ki mai körvonalai. 1945 decemberében megalakult az Észak-Pest megyei bizottság, titkára Lettner Jenő lett, akit 1946 februárjában Bogdán István, majd még az év novemberében Sebes Imre követte. Az ő vezetésével a megyei választmány és pártbizottság átfogta a megye politikai, gazdasági életének minden alapvető fontosságú területét. Hámori Anna tanulmányát az 1947-es választásokkal fejezi be. Gács Andrásné már hosz- szabb időt, hat esztendőt tekint át. Megmutatja, hogy az országos politika hogyan tükröződött a megyében. Miként törtek felszínre a koalíción belüli ellentétek itt is. Hogyan ment végbe a két munkáspárt egyesülése, s milyen szervezeti-politikai problémákat jelentett az egységes párt megteremtése. A megyében a két párt kétszáz alap szervezetét nem egészen három hét alatt kellett egyesíteni. Leírja az egyesítő konferenciát, amelyen az SZDP-t Marosán György, az MKP-t Farkas Mihály képviselte. A konferencián „nem alakult ki vita” és sok volt „a rendezettség”, „hiányzott a spontán elem”. A szerző azokat a harcokat vizsgálja, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a megyében is megszüntessék a többpártrendszert. létrehozzák a népfrontot. Tudjuk, hogy ez milyen formában történt. Gács- né tanulmányának erőssége, hogy dialektikusán, elfogulás- mentesen mutatja meg ezt az időszakot. Rámutat a szektás időkre, a dogmatizmus eluralkodására, s hogy az alól a megye sem volt kivétel. Vizsgálja, hogy milyen hatással volt Rákosi Mátyásnak az a jelszava, amelyet a nagybudapesti pártaktíván adott ki: „Fokozni kell az éberséget". Azt állította, hogy az ellenség mindenekelőtt a pártba befurakodott, s ezért elsősorban az MDP soraiban kell keresni az ellenséget. A továbbiakban ás az országos politikába ágyazva elemzi a megyei helyzetet, idézd a kor dokumentumait, a megyei viszonyokat. Külön részben foglalkozik az MDP agrárpolitikájával, a parasztság helyzetével a megyében, feltárja az elkövetett hibákat, törvénytelenségeket, a beszolgáltatás körüli hercehurcákat. Megírja, hogy a megyében már 1952-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a politika tarzulásai komoly, s társadalmi méretű problémákhoz vezetnek. Várjuk a folytatást Szabó József azt az időszakot veszi szemütgyre, amikor a politikai hibák, a személyi kultusz következményei felszínre kerültek, ismert, hogy a pártvezetés 1953 júniusában önkritikát gyakorolt Nagy Imre lett a miniszterelnök, Rákosi maradt a főtitkár, s kettőjük között hamar kialakultak az ellentétek, másképpen értelmezték a kormányprogramot, a fő feladatokat, s szemléletbeli különbségek adódtak egyéb területen Is. Ez a megyei vezetésre is rányomta bélyegét. A megyei aktíván elhangzott felszólalások azt bizonyították, hogy mindazok a hibák, amelyeket a központi vezetés feltárt, a megyei vezetők előtt is ismertek voltak. Várjuk a sorozat újabb kötetét. A mostanihoz még any- nyit: jól tudják majd hasznosítani mindazok ezt a könyvet, akiket érdekel a megye közelmúltja, azok is, akik napjaink propagandistái és a mai nemzedéket tanítják a történelemre. Egyben történelmi tapasztalatot nyújt a jelen és a jövő jobb megértéséhez is. Az MSZMP Pest Megyei Bizottsága archívumának anyagait jól tudták hasznosítani a szerzők. A szerkesztés Sándor Gézánét dicséri, a lektori munkát Somlyói Magda végezte. A felelős kiadónak Nagy Sándornénak. az MSZMP Pest Megyei Bizottsága titkárának pedig a könyv megjelentetésében segítő szándékát köszönhetjük. Reméljük az első kötetet követi a többi. Gáli Sándor A csend a zenében Éjféli kísértet és kreativitás — Anna! Vár a dobod! A finoman figyelmeztető felszólítás Ferenczi Annát, a gödöllői zeneiskola zongoraszakos pedagógusát hívta — még egy búcsúmuzsikálásra. A filigran nő fölállt és bo- csánatkérően mosolygott rám: — Tudod, ezt nem lehet befejezni, legfeljebb abbahagyni! — mondta, s társai közé ült. Pedig a IV. országos zenei tábor tegnap véget ért. Mindössze egy hetet töltöttek együtt a hazánk legkülönbözőbb részeiből érkezett zenetanárok, zenei szakközépiskolások és főiskolások Gödöllőn. A szerényen ismeretterjesztő jelzőt viselő tábor lakóival együtt átélt rövidke óra is elég volt a meggyőződéshez: itt kemény munka folyt. Mégpedig önkéntesen és jókedvvel. Földes Imre táborvezető, a Zeneakadémia tanára csupán néhány számot írt föl a táblára, s a többiek ebből különös hangulatú ritmus- és dallamjátékot rögtönöztek. Mintha az ember egy tibeti lámakolostor gyorsított ütemű zenéjét hallotta volna. Parázs vita robbant ki utána, de abban mindegyikük egyetértett, hogy a gyakorlatot megismétlik. Hogy egyikük-másikuk» őszül, a harmadik pedig még csak. tizenéves? Az egyáltalán nem számított. Az sem. hogy például Po- zsár Andrea kecskeméti lány — zongoraszakos főiskolás Pesten — először volt ebben a táborban, míg Frenczel Ágnes debreceni zenei szakközépiskolás három társával harmadszor jött el. Véleményük Barta Katalin helyből, Gödöllőről jött a táborba Nemzetiségi ifjúsági találkozó Gazdag folklórbemutató A hazánkban élő délszláv, német, román és szlovák nemzetiségek fiataljai — több mint 200-an — találkoztak szombaton és vasárnap a Pesti Vigadóban a KISZ KB és a Magyarországi Nemzetiségek Szövetségeinek közös rendezvényén. A fórumon — amelyen részt vettek, a nemzetiségek szövetségeinek vezetői — a fiatalok elmondták, mit kívánnak tenni a szövetségek támogatásával, hogy az eddigieknél is eredményesebben ápolják anyanyelvűket, nemzetiségi kultúrájukat, fejlesszék nemzetiségi tudatukat. Az irodalmi mf- sorban hazai nemzetiségi írók és költők műveit tolmácsoltál Bemutatták a Nyelvében él a nemzetiség című filmet. A nemzetiségi „együttesek és énekesek ízelítőt adtak gazdag folklórjukból. Közreműködött többek között Pest megyéből a Studienka szlovák ifjúsági együttes, a piliscsévi szlovák népdalénekesek. Mindkét napon a Vörösmarty téren a nemzetiségi együttesek és fúvószenekarok szórakoztatták a sétálókat. egyöntetű: csodálatosak voltak a foglalkozások! — Öí esztendővel ezelőtt részt vettem a tanár úr zenei ismeretterjesztő stúdióján, amelyet a Jeunesse Musical szervezett fiatal zenetanároknak és végzős főiskolásoknak — mesélte később Ferenczi Anna. — Minden hatodik hétvégét töltöttük együtt muzsikálással. Fölvetődött, hogy más formában, de folytatni kellene. Mivel másodállásban itt dolgozom a gödöllői művelődési központban, elmondtam elgondolásunkat. Szívesen adtak nekünk helyet. Napközben a 29-es terem a miénk, s sikerült elérni, hogy éjszakai szállást is a házban kaptunk. — így aztán nyugodtan próbálhattunk akár éjfélig — kapcsolódott a beszélgetésbe Szilágyi Istvánná, a hajdú- böszörményi óvónőképző intézet adjunktusa. — A tanár úr a kreativitásnak olyan formáját gyakoroltatja velünk, amit aligha ismernek mások az országban. A kreativitás egyébként is olyan, mint az éjféli kísértet: mindenki beszél róla, de senki sem látja! — nevette el magát az energikus asszony, aztán komolyan folytatta: — Én egyébként nemcsak az intézet klubjában tudom hasznosítani az itteni tapasztalataimat, hanem — áttételesen — még a zenei óvodások oktatásában is. — Legizgalmasabb feladat az etűdözés volt — vette át a szót Barta Katalin, a gödöllői zeneiskola másik zongora- szakos pedagógusa. — Mindennap öten tartottunk beszámolót egy-egy zenei jelenségről. Az én témám volt például a csend a zenében. Volt, aki a ritmusról, a fokozásról, a váAmphitryon. Egyszer-kétszer elsóhajtottuk már ebben a rovatban, hogy milyen hasznos lenne felújítani azt a gyakorlatot, amelyet a hazai televíziózás kezdeteikor vezettek be; hogy egy-egy fcts* előadás hangozzék el bizonyos színjátékok közvetítése előtt. Egészen icipici referátumok, afféle eligazítok, fogódzók, hogy tudniillik ki a szerző, mikor itta, miért írta, s ha valaki belefeledkezik a lá- tományba, hát mit figyeljen leginkább. Mindez a csütörtökön késő este műsorra tűzött Kleist- darab, az Amphitryon kapcsán mondatja el magát, hiszen ha valami előtt elkelt volna néhány útbaigazító mondat, akkor itt föltétlenül. Mert azt, hogy kit tisztelhetünk ebben a bizonyos Heinrich von Kleistben (1777—1811), legföljebb ha azok kapiskálják, akik kollokváltak, netán szigorlatoztak a német romantikából. ök — fejüket vakar- gatva, a régi tételcédulák betűfoszlányait idézgetve — talán el tudnának annyit mondani, hogy ez a porosz katonatiszt úgy meghasonlott korának civilizációjával, hogy Rousseau receptje szerint parasztnak állt. Aztán csavargó«, aztán rettenetesen megszenvedte Goethe mellőzését, s mindezek után öngyilkos lett. Közben pedig megírt nérattan fordulatokról, a kezdés fontosságáról, a zenei írásjelekről tartott előadást. Több haszonnal jártak ezek: időnket jól be kellett osztani — hiszen mindegyikünk tanár! — Láthattuk, milyen zenei illusztrációval lehet élni egy- egy előadásnál. Sőt, kétfordulós felolvasóversenyt is tartottunk. S mindezekre már hónapok óta készülünk... — Remek dolog volt együtt lenni ezzel a társasággal — összegezte Földes Imre. — Inspiráló, egymásnak ötletet adó munkát végeztünk. Szombaton este saját készítésű műveinkkel is fölléptünk. Az interpretáló zenésznek szüksége van ugyanis az alkotói vágy kiélésére. S legfőképp arra, hogy itt szerzett élményeit továbbvigye zenei-pedagógusi gyakorlatába. Vennes Aranka Földes Imre. a tanár úr Egy pillanatnyi szünet hány drámát a hűség és a vad szerelem témaköreiből. Ami pedig ezt a bizonyos Amphitryont illeti? Nos, erről a színjátékról sem eredne meg valami hosszú szózuha- tag, hanem csak olyasmi szivárogna elő, hogy ugyebár egy közismert antik téma többedszeri feldolgozása, amelyben az asszonyi kegyek birtoklásának okán pótlekednek a földi lények és az égből alászállt istenek. S mindezek után a kérdések kérdése: ugyan mit értettek meg ebből a ki tudja, milyen okok miatt stúdióba vitt darabból azok, akik sem nem kollokváltak, sem nem szigorlatoztak a német romantikából? Nyilván vajmi keveset. Annál is inkább, mert ez az Almási Tamás rendezte változat bizony meglehetősen kusza, zavaros volt. A legnagyobb talánya abból származott, hogy,— a televíziós rögzítés technikai lehetőségeit kihasználva — ugyanazokkal a színészekkel játszatta el a négy férfihőst: mind Amphitryon, mind Jupiter Sinkó László volt, Sosíasként és Merkúrként pedig egyaránt Garas Dezső tette-vette magát. Gyorsan tegyük hozzá, hogy emez is, amaz is meglehetősen egyformán; küllemük ugyan vesztett zavarosságából, ha istenként jöttek-mentek, de amúgy nemigen érezhettük, hogy itt egy égi, illetőleg egy földi lény van jelen. Még szerencse, hogy a két asszony, Alkmené és Gharis mindvégig ugyanazok voltak, és Törőcsik Mari meg Pécsi Ildikó alakításában föl tudott sejleni mindaz a női szeszély, az örök asszonyi bizonytalanság, amelyet különösen Törőcsik Mari játéka éreztetett rendkívül árnyaltan, tobzódóan, színesen. Tulajdonképpen ez a szerepformálás mutatkozott egyesegye- dül végiggondoltnak, fölépi- tettnek; mélyebb nyomot ilyenformán csakis ez hagyhatott ... SÓgUn. Tizenegy este eltelvén, búcsút kellett mondanunk az amerikaiak kezén megelevenedett romantikus történetnek, az immár könyvben is olvasható Sógunnak. Hogy milyen volt ez a középkori Japánba elvezérlő história? Ilyen is, olyan is, amolyan is. Komolyabbra véve a szót: a meséje zömmel lassan csörgött, gyermetegen naiv fordulatokkal araszolt előre; a szereplők karaktere megint csak a képeskönyvek meglelkesített illusztrációira emlékeztettek; hanem a tárgyi részletek gazdagsága, eredetisége, a korabeli szokások, rítusok, létezési és halálozási helyzetek lenyűgözően eredetinek tetszettek. Ezekért volt érdemes nézni az európaiak nagy kalandját a felkelő nap országában. Akácz László i cím fölötti képeken: Szilágyi stvánné debreceni zenepedagógus saját művét tanítja be (balra), 'rábainak: Frenczel Ágnes tikfán átázik, Földes Judit most a kottaártó szerepét tölti be (jobbra). (Hancsovszki János felvételei)