Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-19 / 143. szám

Ápolt kert, fényes kapák Holló Ferenc és felesége az idén paprikát ültettek kert­jükbe. Orbán napja már a szabadban találta a gyenge palántákat, de most nem ho­zott rájuk erős hajnali lehű­lést, mint más években az gyakran megesik. Az időjárás kedvükre van a növényeknek, egyre-másra bontogatják sok termést ígérő apró fehér bimbóikat. Persze a paréj is fejlődik mellettük tisztességesen, azaz csak fej­lődne, ha engednék. Feri bá­csi a minap élesre kalapálta a legjobb „járatú” kapákat, s másnap alig pirkadt, neki­láttak a 450 négyszögölnyi földdarabnak. Öreg este lett, mire a fényesre csiszolódott szerszámok és fáradt gazdáik a tisztességgel bevégzett mun­ka után nyugovóra térhettek. (Varga Irén felvétele) Finn együttes hangversenye Finnország Kauhajoki nevű kis falujából ötventagú ifjú­sági ének-zene együttes érke­zett Budapestre a Táncsics Gimnázium vendégeként. Kö­zös szereplésük a gimnázium dísztermében és a kelenföldi református templomban volt az iskola női, vegyes kórusának és reneszánszegyüttesének, vala­mint Faragó Laura (ének) és Nem naponta pecsételnek XXXI. ÉVFOLYAM, 142. SZÁM 1987. JÜNItJS 19., PÉNTEK Ide is begyűrűzött Könyvkötők a komputerpiacon 5; Ha jól megy a kiadóknak, van mit a tejbe aprítaniuk % a könyvkötőknek is — tartja szakmai körökben a mon- % dás. Nagy kár, hogy mostanában éppen a fordítottja £ járja, nemcsak Nagykörösön, hanem szerte az ország- g ban. Gazdasági gondjaink, a közkeletű kifejezéssel él- | ve feltartóztathatatlanul begyűrűztek a nyomdaiparba, $ amit a kiadványok mennyiségének, azon belül is a pél- $ dányszámoknak folyamatos csökkenése jelez már évek * óta. Mindennapos látvány volt még néhány hónappal ezelőtt is az áfész-boltok pénztáránál az a vevő, aki a vásárlás után elővette a vásárlási könyvecskéjét és abba bepe- csételtette az elköltött össze­get. Ez a módszer nem volt valami pontos, ugyanis hol otthon maradt a könyv, s emiatt nem írták be. hol meg akkora volt a forgalom, hogy emiatt kellett elhalasztani a pecsételést. Az idén azonban más egyébbel együtt megváltozott ez a pecsételési rendszer. Ér­demes azzal kezdeni, hogy a valamikori 200 forintos rész­jegyet 300 forintosra változ­tatták. Ez egyúttal azt is je­lenti, hogy a 200 forintot be­fizetőknek még 100 forintot kell hozzátenniük a már be­fizetett összeghez. Azonban a legnagyobb vál­tozás kétségtelenül az, hogy megváltoztatták a visszatérí­tés módját. Az új módszer igazságosabb elosztást biztosít a tagoknak. Ennek a lényege az, hogy az adózatlan nyere­ségből képzett 9 százalékos érdekeltségi alap vásárlási, értékesítési visszatérítési ré­szét három részre osztották. Az első részben — ami 60 százalékát képezi az előbbi pénznek — adják vissza az élelmiszereket és a napi köz­szükségleti cikkeket vásárlók­Szűkebb a mozgástér a gazdálkodók számára se­regnyi dologban. Le a ka­lappal tehát a magára mindig is adó cég előtt, hogy másokkal ellentétben — és ezek a mások egyre többen lelhetők fel a me­gyében — az idén is meg­rendezi nyugdíjasainak ta­lálkozóját. Azon a módon, amiként a korábbi eszten­dőkben, a hírlapíró ugyan­is nem először meghívottja a kedves, kellemes összejö­vetelnek. Ami most is kedves, kel­lemes. Kiskanálnyi hivata­losság, merőkanálnyi ba­rátság. Hiába, sokat számí­tanak az együtt töltött esz­tendők! Ezekre az évekre emlékeztetnek azok a gusz­tusosán elkészített csoma­gocskák is, amelyeket — hagyományosan — a válla­lat által termelt és forgal­mazott árukból állítottak nak az arányos részt. Ehhez tehát nem kell a könyv min­den vásárlásnál, pusztán any- nyi a teendő, hogy ezt egy évben egyszer kell lebélye­geztetni és határidőre kell le­adni. A második rész a bevezető-' ben említett felosztás 20 szá­zalékát érinti. Ide a tartós fo­gyasztási cikkek, valamint na­gyobb összegű ruházati, tüzép- áruk. nehézvegyipari áruk, vas-műszaki stb. cikkek tar­toznak. Az értékhatár általá­ban 500 forint. Ezeket vi­szont már be kell jegyeztetni a vásárlási könyvbe, és ter­mészetesen a bélyegzővel igazoltatni is kell. A harmadik rész — ami szintén 20 százalék — a me­zőgazdasági termékek értéke­sítése után kerül felosztásra. Ebből azok részesülhetnek, akik a megtermelt mezőgaz­dasági termékeiket, állatai­kat a szövetkezet kereskedel­mén keresztül értékesítik. Itt szintén szükség van a könvv- re, abban számmal, betűvel, bélyegzővel igazolják az átvé­tel t­Ezek szerint az áfész vá­sárlási könyvébe csak a na­gyobb értékű cikkeket, illet­ve a felvásárlásokat kell be­jegyeztetni, s adminisztráció­tól mentes, nyugodtabb. gyor­sabb lehet a napi vásárlás. B. O. össze a vendéglátók. Sok­sok esztendeje gyakorolják ezt a gesztust, bizonyos, senkit sem sértett, szívesen fogadták az ajándékot, hi­szen annak értéke jelképes csupán, a nyugdíjas-találko­zóra eljött idősek egyiké­nek sem adományjellegű. Az idén azonban valaki gondolt egyet, s a csoma­gocskák most már a ta­karékosság arcpirító válto­zatának megfelelően, névre szólóak, és nem egyfor­mák ... ! A közkatonáknak szeré­nyebb, a tiszteseknek vala­mivel gazdagabb, a tisztek­nek a korábban megszo­kott tartalmú csomagocská­kat nyújtottak át, úgy vél­ve, az új idők furcsa sze­lét senki sem veszi észre. Az év első négy hónapjában a Budapesti Könyvkötő Szö­vetkezet nagykőrösi üzemének munkával való ellátottságát óvatosan fogalmazva is gyen­gének lehet nevezni. Ha to­vábbra is a nyomdákra, az egykori tekintélyes megrende­lőkre számítanának, aligha re­ménykedhetnének belátható időn belül a fellendülésben. Nyilvánvaló tehát, hogy a könyvkötőknek sem lehet más választásuk, mint kitörni eb­ből a kutyaszorítóból, keres­ni ez újabb piacokat mind belföldön, mind a külorszá­gokban. Ez természetesen csak új termékekkel lehetséges. Vagy 25 féle cikket számol­hatunk össze, amiket méltán nevezhetünk a kis üzem re­ményeinek, hiszen azok fogad­tatásától függ a jövője. A Márton Zoltánná. Agg And­rásáé és Domián Sándor üzemvezető alkotta , kis mun­kacsapat mintadarabjai nem akármilyenek, tavaly elnyer­ték velük az SZVT szövetke­zeti szakosztálya értékelemzé- si pályázatán az első díjat. Ezek egy részét már gyártják, a többi egyelőre még bemuta­tó tárgyát képezi, többek kö­zött a svéd, kanadai és francia üzletemberek asztalán, s vár­hatóan az év vége felé. jövő év elején kerülnek piacra. Az üzemvezető furcsa, de találó kifejezését kölcsönözve A Nagykőrös és Vidéke Áfész kölcsönző boltja áttelepült a Mentovich utca 10. alá, ahol az üzlethelyiség az udvarban található. A helyváltoztatás, részben az árukészlet bővíté­se, o kölcsönzési lehetőségek szélesítése miatt történt. Főleg az építkezéseknél oly fontos betonkeverőkből kíván az áfész nagyobb választékot nyújtani, az elmúlt idők ta­pasztalatai alapján. \ szövet­kezet illetékesei szeretnék megértetni az ügyfeleikkel, hogy a kölcsönzött tárgyak, eszközök a kölcsönzési idő alatt személyi tulajdonként kezelendők és az ennek meg­felelő bánásmódot diktálja az illem is. Mindenki tudott róla! És mindenki, még a tel­jesen kívülről érkezett új­ságíró is, lesütött szemmel ülte végig a csomagocskák kiosztását, mert érezte, va­lami olyasmi történik itt, ami jóvátehetetlen. A je­lentéktelen csomaaocska egyszeriben jelentőssé nőt­te ki magát, az otromba­ság bizonyítéka lett. tárgyi tanú arra, hogy közkato­nákat, tiszteseket és tisz­teket, azaz volt beosztotta­kat és vezetőket miként lehet néhány perc alatt egységbe kovácsolni. A tá­vozók ugyanis „ottfelejtet­ték” az asztalokon a cso­magocskákat. M. O. úgy mondhatjuk két terület, a komputer- és a konferencia­piac az, ahol talán meg tud­nak a körösi könyvkötők ka­paszkodni. Mindenesetre ked­vező jelek már mutatkoznak, az év elejére jellemző pangás megszűnőben van, a komplett konferenciatáskákból 1100 da­rabot készítettek, s az úgyne­vezett floppytartó dobozokból 1500-at kórt a Videoton, de újabb, immár tízezres széria gyártását is rövidesen elkez­dik, hogy csalc egyet-kettőt emeljünk ki a példa kedvéért a jövő munkadarabjai közül. Ügy néz ki, a harmadik ne­gyedévre ellentétes előjelűre vált a munkaellátottság hely­zete, várhatóan 120—140 szá­zalék erejéig le lesz kötve az üzem kapacitása. Ha biztosak lehetnének benne, hogy állan­dósul ez az állapot, akkor valószínűleg a létszámgazdál­kodást is eszerint módosíta­nák. így viszont a jelenlegi, néhány személlyel máris meg­fogyatkozott munkaerőbázisra kénytelenek építeni. Túl nagv a bizonytalanság, s a bizalmat­lanság a közgazdasági szabá­lyozókkal szemben is, emiatt lehetetlen elfogadható alterna­tívákat kimunkálni az elkö­vetkező hónapok, évek egész termelési szerkezetét illetően. A szövetkezetét, s benne a körösi üzemet mardosó gazda­sági bajok persze a munkaasz­A tapasztalatot abból merí­tették, hogy a közelmúltban kölcsönzött tárgyak nem min­dig a megfelelő állapotban kerültek vissza. Ha ugyan visszakerülnek, mert sokan úgy vélik, hogy a bérleti idő életfogytig tart, nem véve tu­domást arról, hogy másnak is égető szüksége lehet ugyanar­ra az eszközre. A kölcsönző bolt külön szol­gáltatásként cipőkellékek áru­sításával is foglalkozik, s ez­zel is változatlanul a lakos­ság szolgálatában áll. falóknál is azonmód lecsapód­nak. Ha másutt keserű szájíz­zel vették tudomásul a dol­gozók a szerény béremelése­ket. akkor itt nem túlzás azt mondani, hogy elégedetlenked­nek, hiszen áprilisban, a bér­stop feloldása után sem kap­tak semmit. Jóllehet ez a gaz­dasági eredmények késésével is magyarázható, ám állítólag a közeli hetekben kilátásba helyezett bérnövelés sem biz­tat valami sokkal. Márpedig ha esztendő vé­géig az előbb körvonalazott biztató tendencia ellenére sem nagyon jutnak egyről a kettő­re, akkor tényleg csak a gaz­daságirányítás további finomí­tásától várható elmozdulás. Bárhogy is lesz. a könyvkötők szerint az a mainál csak jobb helyzetet teremthet — borús hangulatukat mi sem jellem­zi jobban ennél a burkolt ki­jelentésnél. My. J. Körösi szempontból a na­pokban „birkózó nagyüzem” volt a javából. Ezek közül a legmagasabb volt a kétnapos salgótarjáni 1987. évi serdülő kötöttfogású országos egyéni bajnokság, amelyen a 199 sportoló jó küzdelmeket ví­vott. A Nagykőrösi Konzerv­gyár Kinizsi két fiatalja dicsé­retesen szerepelt. A 43 kilo­grammosok súlycsoportjában (19 induló közül): 3. Balogh Antal (még úttörő korú, s ki­emelkedő teljesítményét az is mutatja, hogy a Pest megyeiek közül egyedül ő került do­bogóra). 55 kg-ban (20 fő): 7­8. Tóth Péter (jól helytállt az egész mezőny legerősebb súly­csoportjában). Erős, 90 fős volt a mezőny Szegeden, az országos ifjú­sági B-kategóriás szabadfogású versenyen. 54 kg-ban (6-an voltak): 3. Takács János (ez­zel teljesítette az aranyjel­vényes szintet). 63 kg (10): 6. Töröcsik Zoltán (javuló telje­sítménnyel 1 minősítési pontot szerzett). Dunakeszin 6 csapat kör­mérkőzésével került sor a me­gyei úttörő kötöttfogású csa- vatbajnokságra, amely Pest Megyei Hírlap Kupa-viadal is egyben. A kinizsisek két kulcs­Kovács Endre orgonamüvész közreműköd ésével. Utána Nagykörösre utaztak, ahol az Arany János Gimnázi­um záróünnepségén szerepel­tek, majd este a református templomban, az ország egyik legjobb akusztikájú hang­versenytermében adtak kon­certet, amelyet másnap rövi­dített műsorral megismételtek. (A templom akusztikájára az 1940-es években Kodály Zol­tán is felfigyelt) Terv szerint az Arany Já­nos Gimnázium híres kórusa is részt vett volna, de szer­vezési hiba miatt fellépésük­től ' el kellett tekinteni. Mozi A nagyteremben: Hárman a slamasztikában. Színes, szink­ronizált amerikai bűnügyi filmvígjáték. A stúdióteremben: Éden ak­ció. Színes, szinkronizált szov­jet kalandfilm, fél 6-kor. A kertmoziban: Bounty. Amerikai kalandfilm, 21 óra­kor. emberüket nélkülözték. Az el­ső négy helyezett szoros mér­kőzéseket vívott. A körösiek a Ceglédi VSE elleni 5:5 (jobb tusaránnyal győzelem), az Abonyi Tsz SK elleni 5:5 (ez az eset is hasonló), a Csepel Autó elleni 3:7 (fordított ered­mény is lehetett volna), a Dunakeszi VSE elleni 8:2 és a Szigethalom SE elleni 7:3 után a második helyen végez­tek, a következő fiatalokkal: Urbán Béla, Nagy György (2), Zsigár Ernő, Sárosi Csaba (2), Faragó Tamás, Kudri Zoltán (2), Benyik József (2), Kecskés Sándor (2), Kecskés Győző (2), Lencsés Csaba, B. Deák Zoltán (4), Csapó Zoltán (4), Zöldi László (4), Nagyszomba­ti Zoltán (2) és Hegedűs Zsolt (2). A 4 győzelmesek mellett még Nagy György birkózott kiemelkedően. ŰTTÖRÖ-OLIMPIA Immár negyedszer adott ott­hont városunk a legfiatalab­bak népszerű, lépcsőzetes rendszerű versenysorozatában az országrészi viadalnak. A Pe­tőfi tornacsarnokbeli megnyi­tón Tóth Dénes tanácselnök­helyettes városunk és Túróczi Béla, a megyei párt- és álla­mi, valamint sportvezetés ne­vében köszöntötte a megjelen­teket. Két labdajáték sportág­ban 7 megye 16 csapata szín­vonalas mérkőzéseket vívott, példásan sportszerű légkörben. Fiú kosárlabdában a Nagy­kőrösi Arany J. Ált. Isk. csa­pata (Csengődi Olivér 15, Vé- csei Attila 20, Cseri Gábor 13, Pusztai Péter 36, Patonai An­tal 5, Szendi Attila 25: Bartus Attila 5, Tóth Dénes 57, Kesz­tyűs György 13. Cseri Zsolt 7 és Daru Ambrus) a Kecske­méti Hunyadit 80:42, a Salgó­tarjáni Rákóczit 59:43 és a Nyíregyházi 14. sz. iskolát 57:30 arányban legyőzte — többnyire jó játékkal —, s ez­zel Mocsai László legénysége bejutott az országos döntőbe. A kázilabdások vetélkedője izgalmas volt a Petőfi pálván. S. Z. PÉNTEKI MŰSOR Honvédelmi sport. Szolnok: az összetett honvédelmi ver­seny országos döntője. Kosár­labda. Kecskemét: a 23, nyári úttörő-olimpia országos döntő­je. Tenisz. Paks: országos után­pótlás korosztály versenye. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ----------- ----------»■...........— A Nagykőrösi Építőipari Kisszövetkezet nagykőrösi és kecskeméti munkahelyeire íelwess kőműves szakmunkásokat Kőműves brigádok jelentkezését is várja. Jelentkezni lehet a Nagykőrös, Örkényi u. 13. sz. alatti telephelyen. Ottfelejtett csomagok Kölcsönzők, kellékek Elköltözött az üzlet Sporthírek Birkózóink újabb sikerei

Next

/
Thumbnails
Contents