Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-15 / 139. szám

wcMm 5 hTv-figyeló Gyermekek a gyermekekért Fóton % Hagyományteremtő hangverseny A halványsárga, zöld ablakos műemlék épület kívülről hajdanvolt szépségét őrzi. Nem a másfél évszázaddal ezelőttit, hanem ahogy Ybl Miklós tervei alapján klasz- szicista stílusát romantikusra formálták át 1860 körül. Ma gyermekek lakják. Terebélyes, dús lombú fák övezik, hűsítik a nyáresti meleget. Nemcsak a hatalmas ház, hanem kertje is védett. A muzsika hangjai nem elő­ször csendültek föl az egykori Károlyi-kastély már­ványtermében, Fóton. A Gyermekváros léte óta azon­ban nem esett ez még meg nagy nyilvánosság előtt. Am a hét végén, pénteken erre is sor került: zenei estet rendezett a helybeli Fáy—Vörösmarty Társaság. 1987. JÚNIUS 15., HÉTFŐ Ez a korona Vizsgaremekek Herenden, a Derkovits Gyu­la Művészeti Szakmunkás- képző Intézetben mintegy szá­zan tanulnak a porcelánfestő, a kerámiaformázó és a min- takészítő szakon. A végzősök elkészítették a három év mun­káját megkoronázó vizsgare­mekeket. A szakmunkásvizsgát megelőző vizsgamunka a céh- beli képzést idézi és szerepe még most is az, hogy a jelölt bemutassa, mennyire sajátítot­ta el hivatása, szakmája forté­lyait. A képen: Csornai Agnes porcelánfestő tanuló kínai jel­legű falitálat fest. Űj hazai képzőművészeti és zenei műsorok, nagy sikerű, immár filmtörténeti jelentősé­gű külföldi produkciók szere­pelnek egyebek között a tele­vízió nyári programjában. A Bank utcától Ecuadorig címmel sugározzák június 25- én azt a portréfilmet, amelyet az MTV képzőművészeti osz­tályának forgatócsoportja ta­valy készített a dél-amerikai ország fővárosában, Quitóban, az ott élő magyar származású Olga Fisch műgyűjtőről, sző­nyegtervezőről. A Budapesten született, s 1939 óta Dél-Ame- rikában élő asszony gazdag néprajzi, régészeti gyűjtemé­nye ma Quito egyik nevezetes­sége. A műsor bemutatja Olga Fisch kalandokban bővelke­dő életútját, s elkíséri hajda­ni gyűjtőútjaínak egyik szín­helyére, a kelet-ecuadori ős­erdőbe. ízelítőt nyújt a külön­böző földrészekről származó néprajzi anyagból, amelynek legszínpompásabb darabjai a mai indián népművészet köré­ből kerülnek iri, A közeljövőben haliba tják- láthatják a nézők az 1979-ben elhunyt jeles magyar karmes­ter és zeneszerző, Vaszy Vik­tor egyik, fő művét, a Missa pro Pace című zeneművet. A művész halála előtt másfél hónappal fejezte be az alko­tást, amely sokáig ismeretlen volt: csak öt évvel később, egy róla szóló portréfilm anya­gának gyűjtésekor találták meg a partitúrát. A négy szó­lamra, nagyzenekarra és ve­gyes karra írt misét a tavalyi hangversenyévadban mutat­ták be a szegedi fogadalmi templomban: az ekkor készült felvételt június 28-án sugároz­za a tévé. Nemcsak a zeneszeretőknek, hanem a színvonalas filmek kedvelőinek is várhatóan örö­Kabaré. Van, akinek a Ké­kes teteje is elég magas, és van, aki a Tátra nyúlványait 'is kevesli, mert azokat ugye­bár az Alpok számos csúcsa hajazza. Hogy miért kell elő­hozakodni ezzel a geográfiai példával? Nos, nem másért, mint azért, hogy éppen csak megkezdte működését a Tele­vízió új kabarészerkesztősége, élén az egy szem Farkasházy Tivadarral, s máris hallani — és nyomtatásban olvasni is — a fanyalgásokat, hogy mennyire rádiós a fazon, s hogy mennyire lassú iramnak mutatkozik az a Megengedett sebesség. Szíve joga mindenkinek ki­fogásokat keresni, de az a né­ző, akit oly sokszor háborított fel például a Telepódium avítt szellemiségű és izzadságos igyekezetű poénkergetése, hát az a készüléktulajdonos most lelkesebben csapdossa össze a tenyerét, hogy végre mást ka­pott. Olyasmit például, mint a tévében nagy sokára otthonra lelő Sándor György, aki a szó­ban forgó műsor első jelent­kezésekor is elkápráztatott ab­szurd szolgáltatásaival, ellen­őrzéseivel, de aki most, másod­jára még lehetetlenebb — és még jobban kacagtató — hely­zeteket teremtett, mint híd­mérlegelő és hídpénzszedö hi­vatalnok, hogy arról a Váci ut­cai nyelvészkedésről ne is beszéljünk. Persze hogy nem pesti találmány az ilyen utcai rátörés a gyanútlan járókelők­re, persze hogy nem a mi asz­faltjainkon sarjadt ötlet lehe­tetlen helyzetekben lehetetlen válaszokat, kicsikarni, de az a teljes beleélés, az elhitetésnek az az álnaiv tökéletessége igenis Sándor Györgyé, és hát a jelenetek keretei is jaj de met szerez a televízió az 1945. ben készült amerikai produk­ció, a Kék rapszódia felújítá­sával, A világhírű zeneszerző, George Gershwin életét és műveinek keletkezését feldol­gozó film egyik érdekessége, hogy abban több korabeli ze­neszerző és muzsikus is szere­pel — önmagát alakítva. Gershwin pályájának jelentős állomásait, koncertturnéit, va­lamint tragikusan rövid életé­nek utolsó napjait felelevení­tő produkció főszereplője Ro­bert Aida. A Zenélő filmkockák soro­zat nyári darabja lesz a Jé­zus Krisztus Szupersztár cí­mű színes amerikai produk­ció. A világhírű rockopera filmváltozata a bibliai törté­netet — Jézus életének utolsó 7 napját — dolgozza fel sajá­tos eszközökkel, a modern ze­ne és látvány nyelvén. A bib­liai helyszíneken 1973-ban forgatott produkció rendezője Norman Jewison, több világ­hírű zenés film, egyebek kö­zött a Hegedűs a háztetőn al­kotója. A Német Szövetségi Köztár- saság filmgyártásának két ki­emelkedő alkotásával is meg­ismerkedhetnek a nyáron a tv-nézők. Az 1960-as években megújuló NSZK-filmművószet egyik jelentős darabja volt a Peter Fleischmann rendezte Vadász jelenetek Alsó-Bajor- országból című produkció. A másik NSZK-beli produk­ció a világhírű rendező, Wer­ner Herzog munkája: a Woyzeck. A XIX. századi drá­maíró, Georg Büchner töre­déke alapján készült, s a mo­zikban már nálunk is siker­rel vetített film főhőse egy emberi méltóságától megfosz­tott, végsőkig megnyomorított katona: a drámai történet az ő életét kíséri nyomon. nagyon idevalósiak. Mert ugyan hol gyűjtenek annyi közcélra, mint nálunk, és hol történhet meg, hogy egy óriáshíd teher­bírásának ellenőrzéséhez egy két cipőtalpnyi szerkezet segít­ségét vegyék igénybe — ugye, hogy ez is csak errefelé ... És eddig még csak egy köz­reműködőt dicsértünk, aki mellé Verebes István is jó for­mát mutatva csatlakozott. Ön­magát adta Nagy Bondó And­rás, merészen többértelmű fej­tegetéseivel. Jó irányban tapogatózik ez az új csapat, amikor a Meg­engedett sebesség kitörésének távlatait feszegeti. A gond csak az, hogy ezek az esztrá- dok még valóban hosszacskák; elég lett volna hatvan perc is. MáráUS. Hatvanadik szü­letésnapját már nem élhette meg Márkus László, jelenkori színművészetünk jelentős alak­ja. így hát az eleven gratulá­ció helyett egy emlékműsor tisztelgett neki a képernyőn, de egy olyan válogatás, amely­ben nem csupán az ő szerep­részletei hangzottak el, hanem azok is szót kaptak, akikhez ötvennyolc és fél éven át vala­milyen módon kapcsolódott. Elsőül természetesen az édes­anyját kell megemlíteni, aki messze több volt az ő életé­ben, mint világrahozó és föl­nevelő, mert partnerként, be­szélgető és vitatársként szin­tén nagyon sokat jelentett en­nek a remek komédiásnak. Aztán sorra odatelepedtek a mikrofon elé az ilyen-olyan státusú kollégák, akik szin­te szó szerint ugyanazokat a tulajdonságait emlegették el a jubilánsnak, hogy tudniillik nagyon zárkózott volt, hogy csak a játékban teljesedett ki, s hogy a művészi jelenlétért mindent , de mindent megtett. Márkus valóban a nagy színészek jellemjegyeit visel­te, lévén őskomédiás — s lé­vén olyan szerencsés valaki, akiről meglehetősen sok fel­vételt mondhat magáénak a véle együtt felcseperedő tele­vízió. Bárha más utóportrék összeállításakor is a bőségnek ez a zavara és nem a hiába­való keresgélés kínja jutna a szerkesztők osztályrészéül. Akácz László Közös szórakozás A kovácsoltvas korláttal ke­rített lépcsőíeljáró tetején Szé­kely Lajos, az Orvostovább­képző Egyetem Pedagógiai In­tézetének igazgatója, a társa­ság tiszteletbeli elnöke fogad­ta az érkezőket. — A Gyermekek a gyerme­kekért akció keretében szer­veztük meg ezt a koncertet — magyarázta. — A dunake­szi zeneiskolások ugyanis olyan fellépési lehetőséget ke­restek, ahol családiasabb han­gulatban lehet muzsikálni. Ve­lük is és a Gyermekvárossal-is régóta jó a kapcsolatunk, így kerülhetett sor a mai es­tére. Huszonkét esztendeje mű­ködik a társaság a népfront keretében. Hetvennyolc tagja közt vannak a reformkori iro­dalommal, a község . múltjá­val foglalkozók, akik termé­szetesen kiveszik részüket a helyi társadalmi életből is. — A Gyermekváros és a község fiataljait elzárja egy­mástól ez a kőfal — folytatta —, pedig a benti gyerekeknek sincs hol eltölténiük a hétvé­gi szabadidőt. Szeretnénk va­lamifajta lehetőséget teremte­ni a közös szórakozásra. Vál­tozó helyszínnel, mert egy e célra szolgáló központ létesí­tése egyelőre csak álom. A mai hangversenyre 6záz meghívót' adtunk el, a bevétel összegé­nek egy részét a Gyermekvá­rosnak adjuk. Dr. Baán Károly nyugdíjas közgazdász, a társaság elnöke is végighallgatta a beszélge­tést. — A mai világban nagyon gyakran az anyagiak dominál­nak — mondta —, csökkent a kultúra varázsa. Pedig a XX. század végén is vannak ne­mes igazságok, amik mara­dandók. A muzsika is ilyen. Ezekről nem szabad lemon­dani, inkább több hasonló al­kalmat kell teremteni. Mi ar­ra törekszünk, hogy az ilyen rendezvények hagyománnyá váljanak nálunk. Közben a közönség helyet foglalt. Voltak köztük, akik fellépő gyermekükért, unoká­jukért izgultak, és olyanok is, akik csupán véletlenül szerez­tek tudomást az eseményről. Kádár Jenőné, a Gyermek- város igazgatója is hallgató­ként volt jelen. — Csaknem száz azoknak a gyerekeinknek a száma, akik valamilyen formában foglal­koznak zenével — jegyezte meg. — Fúvószenekarunk is van. Ezzel az estével a kul­turált szórakozásra szeretnénk példát mutatni nekik. A két- szárnyú nyitott ajtón kihallat­szó dallamok odacsalogatták s marasztalták őket. Czigány György, a televízió főszerkesztője is résztvevője volt az estnek. Szívesen vál­lalkozott arra, hogy beszél­gessen a közönséggel, termé­szetesen a zenéről. — A gyerekek egy darabig utánozzák a felnőtteket, aztán már olyat csinálnak, amit nem lehet utánozni — állapította meg mosolyogva. Együtt zenélni A szünetben kis csoportok­ban folytatódott a társalgás. A tizenöt esztendős osztrák művészjelölt, Till Fellner édesapja és tanárnője meghí­vójukkal. dr. Kátay Zsigmond agrármérnökkel beszélgetett. Fia, Kátay Tibor, Hambalkó Erzsébet tanítványa volt, s 1971-ben megnyert egy auszt­riai zenei versenyt. Négy év­vel később azonban egészen fiatalon meghalt. Am a róla készített emlékplakettet min­den esztendőén a győztes kap­ja. A múlt esztendőben Tillt is megillette, ekkor vették föl a kapcsolatot egymással. Feszülten figyelte a szerep­lő zongoristanövendékek min­den mozdulatát B. Domoszlai Erzsébet, a dunakeszi zeneis­kola zongoraszakos pedagó­gusa. — Nemcsak azt szeretnénk elérni, hogy a fiataloknak fel­lépési lehetőségük legyen, ha­nem kialakítani egy közönség­magot — mondta az est vé­gén. Addig érthető módon gye­rekeivel volt elfoglalva. A műsor második részében a váci Musica Humana zene­kar kísérte a zongorajátékot — Nem ez az első alkalom, hogy együtt vagyunk a növen­dékekkel, csak nem a nagy nyilvánosság előtt — tájékoz­tatott Erdélyi Sándor hang­versenymester. — Mindany- nyian zenepedagógusok va­gyunk, számunkra is tanulsá­gosak ezek a szereplések. Nem az számít, hogy gyerekekkel játszunk, hanem az, hogy együtt muzsikálunk. Élmény volt Valóban élmény volt az est Az ötéves Ruszinkó Judit kot­ta nélkül, s jó kedvvel zon­gorázott, Falvai Katalin pedig nagy biztonsággal, Till Fellner pedig hihetetlen könnyedség­gel. Székely Lilla és Morva Péter négykezese — tempó és technika tekintetében — tö­kéletes volt. Waxtzner Adrien és Gáspár Róbert kissé isko­lásán kezdte előadását, de ké­sőbb már valószínűleg kevés­bé zavarta a nagyszámú hall­gatóság. Francsics Richárd jól érzékelhetően mindvégig együtt volt a zenekarral. Bod­rogi Zita egy pillanatra sem szakadt el sem a zenekartól, sem a zenétől, olyannyira, mintha a muzsika bensőjé­ből fakadt volna. Mindannyian ígéretek — mint ahogyan még a hagyo­mányteremtés is az —, de higgyük, hogy beváltják re­ményeinket. Vennes Aranka Pályaképek napjainkban Az utak összefutnak ézem a formás borítót, rajta csupa ismerős név: Apró Alttal, Balogh Károlyné, Benke Valéria, Berki Mihályné, Bognár József, Darvasi István, Földes László, S. Hegedűs Lász­ló, Kárpáti Ferenc, Király István, Kiss Kálmán, Lakatos Éva, Loy Árpád, Ma­rosán György, Péter János, Pulai Mik­lós, Pólyák János, Straub F. Brúnó, Tömpe István és Varga Imre — a köz­életben, a rádióban, a tévében és az újságok hasábjain sokat szereplő sze­mélyiségek. Róluk szól a Kossuth Ki­adó legújabb kötete. Életutak, sorsok. Különböző származású és felfogású, in­díttatású emberek, akik bár más és más életpályát futottak be, de végül is útjaik összeértek. Valamennyien a szo­cialista társadalom elkötelezettjei, akik az életüket tették rá, hogy hazánkban a szocializmus felépüljön. A riportokban, interjúkban család­jukról, szüléikről, gyermekkorukról, neveltetésükről, társadalmi és politikai pályájukról beszélek. Vannak közöttük munkás, paraszt és polgári származá­súak, különböző nemzetiségi család­ban születettek; kommunisták, szociál­demokraták, baloldali népiek és a de­mokratikus polgári ellenzék, a prog­resszió képviselői, legalábbis úgy indul­tak el a családi fészekből. Az élet, a körülmények azonban alakították, for­málták felfogásukat, nézeteiket, emhe- ri magatartásukat. Pályájukat meghatározta a kor. Kö­zülük többen még a monarchiában szü­lettek, de később is úgy alakult a nem­zetközi helyzet, benne a magyar nép élete, hogy gyakran fájdalmas válasz­útok elé állították a magyar társadal­mat. Az első világháborúban legyen­gült, levert forradalmakban — az 1918- as polgári, majd a Tanácsköztársaság — kivérzett, gazdasági és erkölcsi tar­talékait veszített ország, mindezt be­tetőzte az ellenforradalmi szuronyokra támaszkodó Horthy-rendszer, a fasizá- lódó viszonyok, majd a második vi­lágháború, amelyben nemcsak a vér- veszteség volt nagy, hanem a társadal­mi ellentétek is az égig csaptak. Nem­csak megosztották a nemzetet, hanem koncentrációs táborokba, munkaszolgá­latba, börtönökbe vetették az emberek tíz- és százezreit, s szinte teljesen el­pusztult az ország gazdasága. Ilyen előzmények után jött a felsza­badulás, amely megnyitotta az utat a dolgozó emberek, osztályok előtt. Meg­indult az ország a felemelkedés útján. Az új törekvések azonban nem bonta­kozhattak ki szabadon, mert a szocia­lizmus építését törvénytelenségek, klikkharcok, elhibázott döntések nehe­zítették. Csak az utóbbi három évtized az, amikor a magyar nép végleg magá­ra talált és a népfrontban, nemzeti összefogásban, a szocialista nemzeti egységben építi szocialista társadalmát. Ennek az eszmének elkötelezettjei a kötetben szereplő személyek. Mindegyik életút kész regény, érdekes emberi sors. A gyepsorról, a nagygazdai por­táról, a polgári kényelemből, a bányász­kolóniából, a külváros munkáslakások­ból vagy a szatócsüzletből indult sor­sok fordultak egy irányba, és keserves, tanulságos, talán fájdalmas buktatók után végre összefutottak az életutak, hogy végül is együtt építsék a szocia­lista Magyarországot. A kötet olvasásakor betekinthetünk az ismert politikusok, közéleti emberek magánéletébe, megtudjuk, li<jgy miként jutottak idáig, hogy miként véleked­nek napjainkról, a társadalomról, az emberekről, közéletünkről, a magyar­ság jövőjéről. Sokat küzdöttek, sokat tanultak, s nemegyszer maguk is té­vedtek, de egy bizonyos: jobb, embe­ribb életet akartak, s remélik — mint ahogyan Benke Valéria megfogalmaz­ta —, ezután jobb lesz: „Életünk főbb törvényeit elfogadó fiatal generáció lép a helyünkre. A fiataloknak azt kívá­nom, hogy azt az elemzőkészséget és gondolkodásmódot, amelyet a párt ve­zető gárdája két évtizeddel ezelőtt ki­alakított, fejlesztett, sajátítsák el, de persze a meglevő értékeket és tapasz­talatokat is." Van mit elsajátítani a mai fiatal nemzedéknek. Éppen a könyvben sze­replő húsz személyiség életpályája a bizonyíték erre. Mélyről indultak, s magasra jutottak, az élet különböző te­rületein alkottak maradandót. A szo- bafestő-mázoló inasból lett a Politikai Bizottság tagja, a Parlament elnöke, s a magyar szakszervezeti mozgalom harcos egyénisége, miniszter (Apró An­tal); a gyönki szegény kisiparos család lányából a Magyar Rádió elnöke, mű­velődési miniszter, a Politikai Bizott­ság tagja (Benke Valéria); a ragályi református tiszteletes gyermekéből lett egyetemi tanár, a Csillag, a Kortárs című irodalmi folyóirat főszerkesztője, országgyűlési képviselő, akadémikus, ismert közéleti ember (Király István); a budapesti szegény kisemberek — szatócsüzlete volt szüleinek — gyereke korán került a kommunista mozgalom­ba, megjárta a Horthy-börtönöket, majd sokáig a Szovjetunióban élt, volt pártmunkás, propagandista, az Orszá­gos Filharmónia igazgatója (Lakatos Éva). L ehetne sorolni a neveket, mind­egyik egy megismételhetetlen y életút, tanulságokkal, amelyek­ből a mai fiatal nemzedék sokat tanul­hat. Ezért illeti dicséret a Kossuth Ki­adót a kötet megjelentetéséért. A könyvben közölt családi fotók pedig még bensőségesebbé teszik a vallomá­sokat. Gáli Sándor Filmtörténeti érdekességek Nyár a televízióban Olga Fisch kalandos életútja

Next

/
Thumbnails
Contents