Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-15 / 139. szám

1987. JÚNIUS 15.. HÉTFŐ Rendkívüli kongresszus keretében vonult vissza Willy Brandt Megalapozta az A nyugatnémet és a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom kiemelkedő alakja, Willy Brandt búcsúzta­tásának jegyében a bonni Beethovcnhalléban tartotta meg vasárnap rendkívüli kongresszusát a Német Szo­ciáldemokrata Párt (SPD). Az egynapos tanácskozás bevezetőjeként Johannes Rau észak-Rajna-vésztfáliai mi­niszterelnök, az SPD ai elnöke b párt nevében köszönetét mondott a 73 éves Brandtnak, eki 1964-től töltötte be az SPD elnöki tisztét, 1969 és 1974 között pedig az NSZK kancel­lárjaként a szocialista orszá­gokkal való leapcsalatépítés és együttműködés egyik megala­pozója volt. Bau hangoztatta: Brandt mindenki másnál ma­radandóbban formálta a nyu­gatnémet szociáldemokrácia politikáját. A hazai küldötteiken kívül e kongresszus vendégeként je­len volt Franz Vranitzky oszt­rák kancellár, Joop den Uyl volt holland kormányfő és Pierre Mauroy egykori francia miniszterelnök. Megjelent Hel­mut Schmidt, az NSZK volt szövetségi kancellárja is. Willy Brandt nagy hatású, szenvedélyes búcsúbeszédében, amelyet a kongresszusi kül­döttek 10 perces lelkes taps­sal, ünnepléssel fogadtak, be­jelentette, hogy távozik ugyan az SPD hajójának parancsno­ki hídjáról, de tovább fárado­zik a párt javára, és így vál­tozatlanul a fedélzeten ma­rad. Brandt hitet tett a nyugat­német szociáldemokrácia ha­gyományos céljai, a demokra­tikus vívmányoknak, a mun­kásmozgalom értékeinek, a munka becsületének védelme és a munkanélküliség ellen vívott harc folytatása mellett, ugyanakkor szükségesnek mondotta, hogy a pártnak meg kel] becsülnie az úgynevezett kívülállók, a kényelmetlen bí­rálók és másként gondolkodók kritikus rokonszenvét is. Brandt méltatta a nagyha­talmak jelenlegi leszerelési és fegyverzetkorlátozási erőfe­szítéseit, és figyelmeztetett: sú­lyos bűnt venne magára az, aki megkísérelné é kecsegte­tő folyamat akadályozását. Az atomrakéták eltávolítása új mérföldkő lenne a kelet—nyu­gati kapcsolatok történetében, mert megmutatná: a politika képes felülkerekedni a katonai számításon. Ez a józan ész Bonn, Hamburg Nagyszabású Az atomfegyverzet teljes fel­számolását és a szovjet béke­kezdeményezések elfogadását sürgető követelések jegyében szombaton az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású tö­megmegmozdulását tartották meg a nyugatnémet főváros­ban. Az NSZK békemozgalmá­nak kezdeményezésére nem végleges adatok szerint 110 ezer ember gyűlt össze a bon­ni egyetem előtt elterülő Hof- garten nevű zöldövezetben.- Az NSZK minden részéből 13 különvonaton, 1200 autóbu­szon és sok ezer személygép­kocsin érkeztek a résztvevők a bonni gyülekezőhelyekre. Innen a tüntetők feliratos táb­lák alatt három menetoszlop­ban vonultak a Hofgartenbe. Az egyik menet élén Willy Brandt, az SPD elnöke, a nem­zetközi tekintélyű, Nobel-bé- kedíjas politikus haladt. Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti csoportjának ve­zetője, nagygyűlési beszédében síkraszállt a közepes és rövi- debb hatótávolságú atomesz­közök feltétel nélküli eltávolí­tásáért, az atomelrettentés po­litikájának túlhaladásáért és a hagyományos fegyverzet csökkentéséért. A bonni tömegmegmozdu­lással egy időben Hamburgban szintén béketüntetés zajlott le a város központjában az SPD, A szakszervezetek és a sporto­lók a békéért nevű szervezet kezdeményezésére. diadalát eredményezné a fegy­verkezés szörnyű dinamikája felett. Az SPD rendkívüli kongresz­szusa vasárnap délután Willy Brandtot — a párt történeté­ben először és egyhangúlag — az SPD tiszteletbeli elnökévé, a távozó politikus megürese­dett tisztségére pedig — Brandt javaslatára — túlnyo­mó többséggel Hans-Jochen Vogelt választotta. Június végén Moszkvába látogat az ENSZ főtitkára Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára június utolsó har­madában hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban — je­lentették be szombat este Moszkvában. A szovjet köz­lemény hozzáfűzi, hogy a vi­lágszervezet főtitkára ebben az időszakban ugyancsak hi­vatalosan ellátogat az ukrán és a belorusz szovjetköztársa­ságba, amelyek az ENSZ tag­jai. A kulcstárcák élén nincs változás Megalakult ez éj brit kormány Margaret Thatcher asszony választási győzelmét követően szombaton kormányátalakítást hajtott végre. A külügyi, a hadügyi és a pénzügyi kulcs­ITELETHLWETES A párizsi különleges bíróság életfogytig tartó börtönbünte­tésre ítélte Regis Schleichert, az Action Directe nevű terro­rista szervezet tagját, tíz évre Nicolas HaJfent két rendőr meggyilkolásában való bűnré­szességért. Az ifjabb Halfent, Claude-ot felmentette ugyan­ezen vádak alól. Az első nagy Action Directe- perben a bíróság nem tudott cáfolhatatlan bizony ítéko.kat bemutatni arra vonatkozóan, hogy négy évvel ezelőtt a vád­lottak akár csak jelen lettek volna egy balul kiütött párizsi bankrablásnál és az utána ki­tört tűzharcnál, amelyben két csendőr életét vesztette. A fel­vonultatott szemtanúk egyike sem ismerte fel a vádlottakat. Az egyetlen terhelő vallomást az Action Directe egyik „bűn­bánó” fiatal nőtagja tette, aki két éve vallott először a rend­őrségnek, s ezért azóta sza­badlábon, rendőri rejtekhelyen van. Shultz interjúja a szovjet televíziónak Lehetséges a megegyezés A velencei megbeszélések azt mutatják, hogy a genfi amerikai—szovjet tárgyalások­nak jó esélyük van a sikerre, vagyis a közepes hatótávolsá­gú rakéták problémájának megoldására — jelentette ki George Shultz amerikai kül­ügyminiszter a hetek csúcsta­lálkozójának befejeztével a szovjet televízió számára adott interjújában. A beszélgetést, amelyet a külügyminiszter Valentyin Zorin külpolitikai szerkesztővel folytatott, a moszkvai televízió vasárnap délután sugározta Nemzetközi panoráma című műsorában. «A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNTíb Jugoszláviai látogatás «-<*< szlovén kormány meghívására június 11. és 13. között Szlo­véniába látogatott. Ljubljanában vendéglátójával, Dusán Si- nigojjal, a Szlovén Szocialista Köztársaság Végrehajtó Taná­csának (kormányának) elnökével áttekintették a magyar- szlovén kapcsolatok alakulását, és a továbbfejlesztésükkel összefüggő teendőket. Marjai József találkozott Milan Ku- csannal, a Szlovén Kommunisták Szövetsége Központi Bi­zottságának elnökével, valamint Andrej Marinccal, a Szlo­vén Köztársaság álíamelnökségének tagjával. A baráti lég­körű megbeszéléseken kölcsönösen tájékoztatták egymást Ju­goszlávia és ezen belül Szlovénia, illetve hazánk politikai és gazdasági fejlődésének időszerű kérdéseiről. I íhhl klHíSHt JcfStf Elutazott Budapestről dr. Muszta­uiiitói iuiíuuu^ fa Mohamed al ZaidU a UÍ3iai Arab Szocialista Népi Nagy Dzsamahirija egészségügyi általá­nos népi bizottsága titkára, aki dr. Medve László egészség- ügyi miniszter meghívására küldöttség élén hazánkban járt. Megbeszéléseket folytattak a két ország közötti egészségügyi együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. A líbiai egészségügyi szakértők látogatást tettek az Országos Balese­ti Intézetben és az Országos Mentőszolgálatnál. Dr. Muszta- fa Mohamed al Zaidi tárgyalt Székács Imrével, a Tesco ve­zérigazgatójával, s találkozott Stark Antal művelődési mi­nisztériumi államtitkárral is. Munkaügyi tárgyalások Dina Abdrahimova, a Kazah Szovjet Szocialis­ta Köztársaság szociálisügyi minisztere június 8. és 13. kö­zött az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal vendégeként lá­togatást tett hazánkban. Tárgyalásai során megismerkedett a nyugdíjasok foglalkoztatásának tapasztalataival, tájékoztatták nyugdíjrendszerünkről és az új nyugdíjtörvény előkészítésé­ről. A miniszter asszony — aki a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság kazah tagozatának elnöke — felkereste a Magyar—Szov­jet Baráti Társaságot, ahol Bíró Gyula főtitkárral folytatott megbeszélést. — Úgy gondolom, jelenleg kilátás van a megegyezésre a harcászati-hadműveleti, s az ezeknél kisebb hatótávolságú harcászati rakéták kérdésében — mondta Shultz, majd így folytatta: A harmadik, nehézséget oko­zó kérdés az ellenőrzés kér­dése. Nem sokkal ezelőtt az Egyesült Államok az asztalra tette erre vonatkozó javasla­tainak teljes tervezetét. Amikor Moszkvában voltam, Mihail Gorbacsov főtitkár az úgynevezett rövid hatótávolsá­gú rakétákról tartott megbe­széléseink során fontos javas­latot tett. Ügy vétem, most elérkeztünk ahhoz a szakasz­hoz, amikor válaszolhatunk e javaslatra, és azt gondolom, olyan módon, hogy az elfo­gadható lesz a főtitkár szá­mára. tárcákat ellátó miniszterek a helyükön maradtak. A legnagyobb figyelmet ki­váltó változás Cecil Parkin­son visszatérése a kabinetbe. A volt kereskedelmi és ipari miniszter* aki egyidejűleg a Konzervatív Párt elnöke is volt, 1983-ban kirobbant er­kölcsbotránya miatt kénysze­rült lemondani mindkét funk­ciójáról. Parkinson, aki Tha­tcher asszony 1983-as válasz­tási győzelmének építőmestere volt, most az energiagazdál­kodási minisztériumot vette át Peter Walkertől. Ez utóbbi a walesi ügyek minisztere lett, átvéve" a választások előtt le­köszönt Nicholas Edwards he­lyét. Az elbocsátás sorsára jutott John Biffen, az alsóház vezére, aki lordpecsétöri mi­nőségben volt a kabinet tag­ja. Peter Walker mellett Bif- fent tekintették a „thatcheriz- mus” egyik legtekintélyesebb kritikusának a konzervatív ve­zérkarban. Olasz parlamenti választások Előrehozott parlamenti vá­lasztások kezdődtek Olaszor­szágban. Több mint 46 millió állampolgárt várnak az urnák elé, hogy megválasszák a tör­vényhozó testület két házának, a szenátusnak és a képviselő­háznak a tagjait. A választók mintegy 85 ezer körzetben ad­hatják le voksaikat, az urná­kat főleg iskolaépületekben állították fel. Az emberek tizenegy politi­kai párt és néhány más „for­máció”-' között' választhatnak. A képviselőházi listák eseté­ben a szavazó egy adott pár­tot, s azon belül az általa ..előnyben részesített” szemé­lyeket jelöli meg. A szavazás két napig tart, vasárnap reggeltől hétfő dél­utánig várják az embereket az urnáknál. Így az olaszok nagy része, aki vasárnap in­kább a kirándulást választja, hétfőre halaszthatja voksánák leadását. Előtérben a velencei és a reykjuvíki tanácskozás Reagan elnök rádióbeszéde' Világraszóló jelentőségűnek nevezte szombati rádióbeszé­dében Reagan amerikai elnök azt, hogy Reykjavíkban a NATO-tagállamok külügymi­niszterei megállapodásra ju­tottak a közepes és a rövi- debb hatótávolságú európai nukleáris eszközök ■ kérdésé­ről a Szovjetuniónak adandó válaszban. Reagan azt mon­dotta, hogy ez „közelebb hoz­hatja az amerikai és a szov­jet nukleáris fegyverek való­ságos és kiegyensúlyozott csökkentéséről szóló megálla­podás” aláírásának időpontját. Az elnök ezt a lehetőséget a NATO „szilárdságának és egy­ségének? tulajdonította. Reagan csak röviden szólta reykjavíki megállapodásról, s azt ígérte, hogy hétfő este — közép-európai idő szerint kedd hajnalban — esedékes televí­ziós beszédében bővebben foglalkozik ezzel, valamint a hét tőkés ország velencei csúcstalálkozójának eredmé­nyeivel. Ezt az alkalmat is felhasználta arra, hogy kifo­gásolja a képviselőház által már elfogadott, s rövidesen a szenátus elé kerülő új keres­kedelmi törvénytervezetet, amely szerinte protekcionista intézkedéseket tartalmaz és nem segíti, hanem megnehezí­ti az amerikai kereskedelmi mérleg hiányának csökkenté­sét. VENDÉGÜNK: csao ame TungpaJ körzeti pártbizottságnak '/ ' , . a titkárhelyettese, majd a Nan­jang prefektúrai pártbizottságnak a titkára lett. 1949-től, a Kínai Népköztársaság megalakulását követően a KKP Központi Bizottsága dél-kínai iro­dájának több vezető funkcióját töltötte be, majd a Kuangtung tar­tományi pártbizottság titkárságá­nak tagja, másodtitkára, később első titkára volt. Csao Ce-jang pályafutása a bel­ső-mongol autonóm területben folytatódott, ahol a pártbizottság­nak titkára és a forradalmi bi­zottság elnökhelyettese lett, ké­sőbb a Kuangtung tartományi pártbizottság első titkári és a for­radalmi bizottság elnöki tisztét töltötte be. A későbbiekben a Szecsuán tartományi pártbizottság első titkáraként. a tartományi forradalmi bizottság elnökeként, a csengtui katonai körzet első poli­tikai biztosaként tevékenykedett. Csao Ce-jangot ezután megválasz­tották a Kínai Népi Politikai Ta­nácskozó Testület 5. országos bi­zottságának alelnőkévé, s kinevez­ték az államtanács alelnökévé, majd elnökévé. A nagv taoaszt,álatokkal rendel­kező politikus a KKP X. kongresz- szusát követően a központi bizott­ság tagja lett. A XI. kongresszus után a KB politikai bizottságának póttagjává, majd a PB tagjává, röviddel később a testület állandó bizottságának tagjává, s a közpon­ti bizottság VI. plénumán a KB alelnökévé választották. A XII. pártkongresszus után a politikai bizottság és a testület ál­landó bizottsága tagjává válasz­tották. Csao Ce-jang 1987 január­jától a központi bizottság megbí­zott főtitkára. Csao Ce-jang 1919-ben született Honan tartomány HuahsziéVi me­gyéjében. Fiatalon bekaocsolódott a munkásmozgalomba: 1932-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja lett, majd 1938-ban a Kínai Kommunista Párt soraiba lépett. A japán megszállók ellen vívott háború idején fontos tisztségeket töltött be a KKP területi szerve­zeteiben, így Huahszien megyében, később Sszak-Honanban, illetve a Hopej-Santung-Honán terület pre- fektúráiban. Hasonlóan fontos pártmegbíza­tásokat teljesített 1946—1919 között, a felszabadító háború éveiben; a Kínai iapvékmények hazánkról Magas szintre emelt kapcsolatok Csao Ce-jang megbízott pártfőtitkár és miniszterelnök magyarországi látogatása al­kalmából a kínai központi la­pok cikkeket, riportokat és' híreket közölnek hazánkról. A Zsenmin Zsipao, a KKP KB központi lapja vasárnapi számában közli az Üj ■ Kína .jelentését arról, hogy a ma­gyar lakosság éténk érdeklő­déssel tekint Csao Ce-jahg lá­togatása elé, három évtized, óta legmagasabb szinten most találkoznak először a két or­szág vezetői. A kínai vezető Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban és Csehszlovákiában tett láto­gatásáról részletesen beszá­molt a magyar sajtó, a rádió és a televízió. Csao Ce-jang kelet-európai körútja beszéd­téma a magyarok körében,, akik nagy érdeklődést tanúsí­tanak Kína iránt és hívei a magyar—kínai kapcsolatok fej­lesztésének — írja a kínai je­lentés, majd idézi az MTI kommentárját, amely szerint Csao Ce-jang látogatása fon­tos lépésnek ígérkezik a mind szorosabbá váló magyar—kí­nai kapcsolatokban, s a leg­magasabb szintre emeli ezeket a kapcsolatokat. A A Zsenmin Zsipaóban ri­port jelent meg a budapesti Váci utcáról, a Csiefangcsün Paóban, a kínai népi felszaba­dító hadsereg lapjában pedig a Hősök teréről. A Kungzsen Zsipao, a kínai szakszerveze­tek lapja a Tolbuhin körúti vásárcsarnokról közölt ripor­tot. A Csingcsi Cankao című gazdasági lap cikkben számol be azokról az intézkedésekről, amelyeket az MSZMP és a kormány tett ebben az évben a reform továbbfejlesztése és a gazdaságban mutatkozó problémák megoldása érdeké­ben. Szerelcmunka lebegve Két űrséta között a Mir fakói A Mir űrállomás lakói, Ju- rij Romanyenko és Alekszandr Lavejkin űrsétájuk során olyan napelemrendszert he­lyeztek el a világűrben, amely jelentősen növeli az elektro­mos energiát szolgáltató be­rendezés teljesítményét — je­lentette vasárnapi számában a Pravda, s azt is, hogy az űrhajósokra még egy űrséta vár. A Kvant asztrofizikai modulban bekapcsolták a röntgenteleszkópokat. A Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija a repülés irányítójá­val, Viktor Blagovval készített interjút. Elmondta, hogy a napelemek felszerelése telje­sen új feladatot jelentett Ré­A HIBA A KONSTRUKCIÓBAN VAN Az MX-rakéta irányító berendezése nem tökéletes konstruk­ció — állítja az Egyesült Államok új hadászati rakétáját elő­állító váiiaiat három mérnöke. A mérnökök az amerikai kép­viselőház katonai bizottságának illetékes albizottságai előtt tet­ték ezt a kijelentést. A légierő, amely az MX-rakéták gazdája, kénytelen volt elismerni, hogy az eddig már hadrendbe állí­tott 21 rakéta közül hét jelenleg nem lenne használható, s mó­dosításokat kell rajtuk végrehajtani. A gyártó, a Northrop vál­lalat tagadja^ a mérnökök vádját, sőt arra hivatkozik, hogy az eddig végrehajtott 17 kísérleti indítás során az MX mindig nagy pontossággal talált célba. A tíz robbanófcjcs hadászati rakétából a törvényhozás száz­nak a gyártását engedélyezte. Az Egyesült Államok fegyveres erői számára az új rakéta lesz a legfontosabb szárazföldi indí­tású nehezrakéta. A hét végét sikeres kísérletet hajtottak végre a Trident—2 típusú rakétával, amely viszont a nukleáris tengeralattjárók új fegyvere lesz. A háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú rakétát ezúttal nem tengeralattjáróról, hanem a Cape Canaveral-! kísér­leti telepről indították. Az ugyancsak tíz robbanófeje! felsze­relt Trident—2 állítólag nagy találati pontosságú eszköz, s ha­tótávolsága elérheti a 12 ezer kilométert is. A kísérleti célt nem közölték. gen a Szál jutón a kimerülő cellák energiájának pótlása ér­dekében növelték a napelemek felületét, most lényegében egy üzemkész elemekből álló új áramfejlesztő rendszert állítot­tak össze az űrhajósok. A Trud jelenti, hogy a mun­kavégzés megkezdése előtt az űrhajósok engedélyt kértek, hogy a „horgonynak” nevezett szerelőp’ató használata nélkül dolgozhassanak. A központ hozzájárult az új módszer ki­próbálásához, az űrhajósok mindvégig lebegve végezték el a szerelést. WCsakrövTd e n. .. H MANILÁBA érkezett szom­baton George Shultz amerikai külügyminiszter, aki a reykja­víki NATO-tanácsülésről jövet tíznapos ázsiai körút kereté­ben tesz látogatást a Fülöp- szigeteken. Shultz kedden Ma­nilában aláírja az amerikai— Fülöp-szigeteíd segélyegyez­ményt, szerdán Szingapúrban tárgyal az ASEAN -szövetség vezetőivel, a hétvégét Auszt­ráliában tölti, majd Nyugat- Szamoán keresztül tér haza. KÖZFELKIÁLTÁSSAL And­ré Lajoinie-t, a KB titkárát, a kommunista nemzetgyűlési csoport elnökét választotta az FKP köztársasági elnökjelölt­jévé. A nant.erre-i városháza nagytermében tartott kétnapos vitában mintegy harminc dele­gátus szólalt fel és támogatta Lajoinie jelöltségét.

Next

/
Thumbnails
Contents