Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-08 / 107. szám
4 1987. MÁJUS 8., PÉNTEK Nemzedékek sorsa, jövője A felnőtt ember felelőssége Lista, rangsor Döntő után Május első hetében nem jelent meg a Dunakeszi Hírlap. Emiatt pótolnunk kell az elmaradt információkat, melyeket segítőtársaink tettek az asztalunkra. A II. országos munkahelyi, munkavédelmi, közlekedés- biztonsági, elsősegélynyújtási és környezetvédelmi vetélkedősorozat nemrég lezajlott körzeti dön 5je után örömmel újságolták a rendezők azt, hogy az eseménysorozat iránt nagy volt az érdeklődés, közel négyezer ember vett részt valamilyen formában az üzemek versenyein. Mintegy 100 csapat nevezett be, s köztük 12 öt-öt tagú csoport szerepelt a körzeti döntőn. Első helyezést ért el a Duna Menti Építőipari Kisszövetkezet csapata, amely a megyei döntőben is képviseli majd itteni eredményei alapján a város színeit. Második a MÁV Járműjavító Üzem, s ők szoros küzdelmet vívtak a végül harmadik helyre került Mechanikai Laboratórium együttesével. Még egy lista érkezett szerkesztőségünkbe, s egyetértünk azzal a megjegyzéssel, hogy ennek szereplői is méltók a nyilvánosságra. A szakszervezetek szakmaközi bizottsága tavaszi értékelése szerint a szocialista brigádmozgalom legjobbjai között az alábbiakat ismerték el: 1. Ságvári Endre szocialista brigád. (MÁV Járműjavító Üzem), 2. Petőfi Sándor szocialista brigád. (Alagi Bőripari Kisszövetkezet), 3. Kandó Kálmán szocialista brigád. (Mechanikai Laboratórium.) A társadalmi munkában, a termelésben élen járó kollektí vákat a munkahelyeken jutalomban részesítették^ A különös nevű virág at- lantikus klímán él. Nyugat-Eu- rópa tájain található. A nyári szárazságot és nagy meleget nem viseli el. Hazánkban csak a nyugati vidékeken lehet rátalálni. Mindezt Windhager Károly- tól, a kertbarátkor kultúrfele- lősétől tudhatjuk meg, aki új munkatervükről adott lapunknak tájékoztatást. A szép virágot május 23-án reggel 6- kor indulnak el megnézni, a dunakeszi hűtőház autóbuszával. Első állomásuk a Kám melletti arborétum megtekintése lesz, a Szombathely közelében fekvő település körzetében. Aztán magát a várost is megnézik, ahonnét este 7 óra tájban érkeznek haza, miközben útba ejtik és megtekintik a jaki templomot is. Augusztusban vendégeket fogadnak, a már évek óta jó kapcsolatokat ápoló csehszlovák kertbarátok érkeznek Királyhelmecről és három A társadalomtudományok marxista művelői sohasem állították, hogy a szocializmusban nincsenek, nem keletkezhetnek ellentmondások. Mégis mintha az elmúlt évtizedekben szégyelltünk volna némely tünetről beszélni, melyek a mi viszonyaink között nem kibékíthetetlen ellentmondások között keletkeztek. Még idejében Nem kisebb súlyú témát, mint a gyermek- és ifjúságvédelmet tűzte nemrég napirendjére az MSZMP Dunakeszi Városi Bizottsága. — Több tényező kötelez erre bennünket — indokolta meg a döntést Szigeti Sán- dorné titkár, a napirend előadója. — Egyben emlékeztetett arra, ahogy a párt XIII. kongresszusának beszámolójában először jelent meg önálló témaként a beilleszkedési zavarok elemzése, majd azt állapította meg, hogy ezek a tünetek sajátos módon vannak jelen a budapesti agglomerációs övezetben, tehát itt a városban és körzetében is. A politika nem kerülheti meg a kényesnek vélt kérdéseket, mert ebben az esetben súlyos árat fizet a közben állandósulttá váló és egyre növekvő gondokért. Idejében megtett lépésnek tekinthető, hogy a pártbizottság vezetői összefoglalták, legfőbb fórumuk elé tárták azt, ami másokat is aggaszt. Ebben a körzetben is egyre több a szülők hanyagsága, tudatlansága miatt veszélyeztetett helyzetűnek mondható gyerek, akiknek a személyiségük, jövőbeni sorsuk került veszélybe. Beszélnek, úgynevezett napig vendégeskednek (már nem először) a dunakesziek- nél. A helybeliek örülnek annak, hogy sikerült számukra szállást szerezni a Gárdonyi Géza Szakmunkásképző Intézet kollégiumában. A csehszlovák kollégáknak budapesti programokat is rendeznék majd a három nap alatt, hogy megnézhessék a főváros nevezetességeit, de természetesen Dunakeszit és környékét is alaposan megismerhetik a vendégek. Láthatják majd azokat a kerteket, melyeket magyarországi barátaik ápolnak. A régi kapcsolat sok hasznos tapasztalattal gazdagította már a határ mindkét oldalán élőket. Akik azt kérdezik Windhager Károlyiéi, hogy programjaikon, utazásaikon részt vehetnek-e mások is, számukra azt válaszolja: igen. De előbb lépjenek be klubjukba, melynek kapuja mindenki előtt nyitva áll. szenvedélybeteg gyerekekről s e fogalom többféle problémát jelölhet. Akár a korai dohányzást, az alkoholizmust is vagy a még veszélyesebb, csak szipózásnak mondott szenvedélyt. Idegrendszeri sérüléseket jeleznek az orvosok. Öt év alatt hatszor nagyobb lett a fiatalkorú bűnelkövetők aránya, bár túl nagy ijedtségre nem ad okot, ha tudjuk, hogy a viszonyítás az 1983. évi, összesen hat főhöz képest alakult. Tanulmánynak is beillő előadásában Szigeti Sándor- né szólt a kiváltó okokról is, melyek között a letelepedéssel megváltozó életmód, az alacsony iskolai végzettség és általános műveltség, a családok gyakori szétesésében a válások mellett az alkoholizmus is szerepet játszik. Ám még így sem teljes a kép, amit azért kell világosabbá tenni, hogy a kedvezőtlen tendenciák ne erősödjenek fel, a hosszabb távú gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység hatására pedig fokozatosan javuljon a helyzet. Kényes ügy ? Kik és mit tehetnek ezért? A szülők felelősségét mindenesetre első helyen említette az előadó, s ebben egyetértettek vele a felszólalók is. Nem kevesebb az olyan hivatalok, hatóságok dolga sem, mint amilyen a gyámhatóság, amely többek között a pontosabb nyilvántartás készítésével, a kritikus esetek felderítésével szolgálhat jól, alapot teremtve a bajokat megelőző, gyógyítómunkához. Nagy szerepet játszhatnak ebben a gyermek- és oktatási intézmények. Az iskolákban ne legyen részfeladat az ifjúságvédelmi felelősök munkája, hanem segítsék őket a tanári testület tagjai. Az üzemek, a társadalmi szervezetek sajátos szerepük szerint működjenek együtt e nagyon fontos, felelősségteljes munkában, amely minden felnőttnek erkölcsi kötelessége — hangzott az ajánlás. A szülő dolga A gyermek- és ifjúságvédelem szervezeti és tárgyi feltételei már az elmúlt években is kedvezően alakult. — Koncert. 15-én, szombaton 19 órakor a Napóleon BLD nevezetű együttes mutatkozik be a József Attila Művelődési Központ színháztermében. Az úgynevezett álló koncertre megkezdték a jegyek árusítását. — Népszerű ismeretek. Hagymás dísznövények. Dr. Fodor Béla előadása 11-én, hétfőn 18 órakor kezdődik a göd-felsői kertbarátkor ösz- szejövetelén. — Ügyes-bajos dolgaink. Kerekes Gézáné előadása 14- én, csütörtökön 17 órakor a hatósági ügyekről, az idősek dunakeszi napközi otthonában. — Játékkor. A városi könyvtárban 11-én, hétfőn 11 órakor a textilképkészítést gyakorolhatják, a tallérpenge- tő játékot tanulhatják meg a gyerekek. — Nyugdíjas pedagógusok klubja. Kézimunkázással, társalgási délutánra várják kollegáikat 14-én, csütörtökön a városi könyvtár klubtagjai. — Szeptemberig zárva. A városi könyvtár MÁV-telepen működő 1. számú fiókja felújítás miatt átmenetileg zárva tart. — Tömegsport. Futóverseny. A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola 9-én, szombaton reggel 8.30-kor jótékony célú futóakciót indít az iskola előtti térről. Nevezni lehet a helyszínen 7.45 órától. A nevezési díj: 20 forintba kerül. A bevétel felét a sportsegélyalapra, másik felét a mozgásTöbb intézményt alapítottak, társadalmi szervezetek vállalták, mint saját gondjukat, a legfiatalabbak sorsának, nevelésének ügyét. Kialakult a nevelőszülői hálózat. Ez utóbbi azokkal a jó tapasztalatokkal is rendelkezik már, hogy a családoknál felnövő gondozottak társadalmi beilleszkedése zökkenőmente- sebb, mint azoké, akiket intézetekben neveltek. — Egyre mélyebb a felismerés — állapította meg a pártbizottság titkára, hogy a családok szerepét és felelősségét kell növelni. — Egyes, kedvezőtlen jelenségekkel szemben a társadalmi felelősségre vonásnak is gyakoribbá kell válnia. Aktivisták, munkások és hivatásos nevelők dolgoznak felelősen a jövő nemzedékért. A pártbizottság ülésén is nyilvánvalóvá vált, milyen erők fordíthatják hozzáértő, szívós, figyelmes munkával jó irányba gyermekeink és fiataljaink ügyét. Szót kért ezen a megbeszélésen több gazdasági vezető és hatóság képviselője. Elmondta véleményét dr. Gauland Mária gyermekgyógyász, csoportvezető -főorvos, Kádár Jenőné, a Fóti Gyermekváros igazgatója, s elődje, az alapító dr. Barna Lajos. Nagy figyelmet keltett Kádár Jenőné azzal a nézetével, amely általános helyesléssel találkozott, s így hangzott: vissza kell adni a gyermeknevelés társadalmi rangjátl peautó — adta hírül szenzációt keltő címével a Szabad Ifjúság 1955. évi egyik száma. A Morgó nevű márka próbakocsiját akkor Markhot Jenő tervei alapján készítették a Dunakeszi 201. Számú Szakmunkásképző Intézet tanárai és tanulói. A sorozatgyártás ugyan elmaradt, de az alkotószellem nem tört meg, a hagyományok élesztgetése szüntelen törekvés a mai Gárdonyi Géza Szakmunkásképző Intézetben. A Botos Dóra tanár, szakkörvezető irányításával működő, tavaly megalakult honsérült gyerekek nyaraltatására utalják át. — Fogadóóra. Szokásos hétfői fogadóóránk a jövő héten elmarad. Az ezt követő héten ismét a kialakult rend szerint tartjuk meg. A gödi Dunamenti Termelőszövetkezet lapját, a Duna- menti Híradót most kissé késve kézbesítette a postás. Tartalma azonban így is aktuális. A közös gazdaság híradója jól szolgálja a tagság tájékozódását. A szocialista brigádvezetők tanácskozásáról szóló első oldalas cikk szerzője többek között beszámol arról, hogy újabban kilenc munkacsoport érte el az arany fokozatú minősítést. Az Angela Davis szocialista brigád több ízben érdemelte már ki ezt a megtisztelő címet, s ezek után most a termelőszövetkezet kiváló szocialista brigádja elismerésben részesülhettek. ösztönzést érdekeltségi alapon, személyre szabottan. E cím alatt arról szól a tájékoztatás, hogy az idei évitől a Megkülönböztetett figyelemmel vizsgálják manapság vállalataink vezetői a főkönyvi bejegyzéseket. A társadalom intézményeiben is többet foglalkoznak a szokottnál gazdasági kérdésekkel, mivel a gyárakban, a gazdaságig szervezetekben teremtik elő mindennapi élettevékenységünk anyagi forrásait. Kedvező kép Dunakeszin és körzetében kedvező képet mutatnak a gazdálkodás I. negyedévi főbb adatai. Mint azt legutóbb a városi pártbizottság vb-ülésén is megállapították, az MSZMP KB múlt év novemberi határozata, ennek nyomán a városi pártbizottság tavaly december negyedikén elfogadott feladatterve kedvező fogadtatásra talált az üzemekben, s felélénkült a munka. Ipari üzemeink tervezett 102 —1H százalékos értóknöveismereti szakkör a közelmúltban úgynevezett helytörténeti kiállításon tárta a látogató elé intézményük múltját. Jól szerkesztett, tartalmas füzetet is adnak a kezébe annak, aki belép a kollégium földszinti kiállítótermébe. Számítógépes emléklapot is kap a látogató. A már apákká, nagyapákká korosodott egykori hallgatók megilletődve állnak meg az iskola egykori csengője előtt, amely sok izgalmas óra és fe- leltetés kezdetét, végét jelentette. Az öreg iskolapadokon régi és mai tankönyvek pihennek, valamikor egyetlen kötetbe is belefért az egész tananyag, s ennek ma sokszorosa a tanulnivaló. Mozdony metszete, pull- mankocsi modellje emlékeztet arra, hogy itt vasúti szakmunkás-dinasztiákat neveltek. A jelen iskolája pedig videofilmen mutatkozik be, s a hallgatókkal, a látogatókkal megismertetik közelebbről ezt a várost is, amely a munkásnemzedékek nevelője. műszaki termelésirányítók, s egyáltalán a műszaki fejlődésért munkálkodók a prémium egyötöd részének kifizetéséhez külön meghatározott feladatokat teljesítenek majd. Érdemes kézbe venni a lapot annak is, aki a tsz VII. ötéves tervi koncepcióját akarja megismerni, mivel közük az április 15-i elnöki előterjesztés legfontosabb részleteit. Érdekes a háztáji bizottság munkájáról szóló írás, amely Tóth Attilával, a bizottság vezetőjével folytatott beszélgetést tartalmaz és bepillantást enged a szövetkezeti demokráciát formáló testületek egyikének munkájába. Kosok után traktorok. Ezzel a címmel számol be a lap a régi gépek árveréséről, melyről korábbi számunkban mi is hírt adtunk. Huszonegy kedéséhez a piád feltételek az elmúlt évinél kedvezőbben alakultak. Előnyös fogadtatásra találnak az ipari szövetkezetek termékei. A Dukát 114, a bőripari kisszövetkezet 100 százalékra teljesítette a negyedévi tervét. A téli időjárás miatt lemaradás következett be a fóti Építőipari Kisszövetkezetben, az Út-, Vasútépítő Vállalatnál és a Római Tetőcserép Gyárban. Késtek a mezőgazdasági munkák, ezek pótlására a jó idő beköszöntével került sor. A terület gazdasági szervezetei folytatják a piád igényekhez jobban igazodó termékszerkezet átalakítását. A dinamikus jelzővel illetik az első negyedévi exporttevékenységet, s e területen kiemelkedő eredményt ért el az Alagi Állami Gazdaság, a Dunakeszi Konzervgyár, a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet, a gödi Dunamenti Termelőszövetkezet. A gazdasági eredményektől közvetve és közvetlen is függ a településfejlesztés, melynek 1987. évi előirányzatai: Dunakeszin 145,8, Gödön 18,2, Fóton 56.1 millió forint. A városban ebből a pénzből is épül és nyílik meg idén a központi rendelőintézet, bővül a gázvezetékhálózat, elkészül a 2. számú általános iskola tornaterme. Gödön a művelődési központot újítják fel. Megkötötték a földgázvezeték építésére vonatkozó szerződéseket. Fóton a gázvezeték-hálózaton kívül az ivóvíz-szolgáltatással kapcsolatos beruházásokat is folytatják. Cselekvési egység Gazdasági életünk kedvező tendenciái, ha szerény mértékben is, de hozzájárulnak az országos helyzet javulásához. A munkahelyek szakmai vezetői, közgazdász szakemberei sok segítséget kapnak az üzemi pártbizottságok, pártszervezetek vezetőitől, tagjaitól. A politikai eszközökkel nyújtott támogatás, az irányítómunka ma a párttagok és vezetők példamutatásával, a szemléleti és cselekvési egység megteremtésével valósul meg. érdeklődő licitált, három, egyenként 15 éves Zetorra, és három 10—12 éves MTZ-re. A kikiáltási ár 5—20 ezer forint között mozgott. A három traktor és két MTZ a helyszínen elkelt, a vásárlók tsz- dolgozók és „külső” vevők voltak. Teljes oldalt kapott a sport, tükrözve a tsz és a község mozgáskultúrát kedvelőinek programjait. Érdemes idézni a címeket: „Gyere, gyere ki a hegyoldalba”, „Hétszáz horgász vízre indul”, „Néhány szó a fehér sportról”, „Göd őrzi a serleget”. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Vimola Károly Harisnyák a Ramónából Még mindig kelendő cikk a divatos neccharisnya, melyet külföldi piacokra is küld a Ramona Ipari Szövetkezet. A gödi üzem értékét a biztos munkalehetőség jelenti a környéken lakó asszonyok számára, akik a képünkön látható gépeken dolgoznak Virágtúra A kertbarátok munkaterve ■ Péntektől péntekig» Tablók, mozdonyok, vasúti kocsik Emléklap a számítógépről — Ilyen lesz a magyar törEladták a traktorokat a Dunamenti Tsz-ben A jutalmazás új szempontjai Göd őrzi a serleget — Vízre indulnak a horgászok A figyelem központjában Az első hónapok mérlege Politikai segítséggel