Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-07 / 106. szám

Lecke a Ganz<MÁVAG-náI Futballedzők a lelátón A Váci Izzó NB Il-es lab­darúgócsapata a legutóbbi fordulóban a Ganz-MÁVAG ellenfele volt. Pest megyéből azonban nemcsak ők látogat­tak a Kőbányai útra. Itt tar­tották ugyanis a Pest megyei labdarúgóedzők továbbképzé­sének gyakorlati bemutatóját. Gulácsi Sándor, a PLSZ edző­bizottságának vezetője az ösz- szejövetelről elmondta: — Korábban is tartottunk évente tanácskozást, de az meg sem közelítette a mosta­nit. Míg azelőtt egy délutánra korlátozódott az előadás, most egynapos volt. Délelőtt a Pést megyei ISO Steindl Imre ut­cai épületében dr. Lakat Ká­roly ismertette a tudnivalókat az MLSZ irányelvei alapján. Délután minderről a gyakor­latban is meggyőződhettek a résztvevők. A Kőbányai úti pályán a le­látóról figyelték az edzők a helyi labdarúgók gyakorlását, amelyet Antal Péter vezető edző, valamint Komáromi Jó­zsef pályaedző irányított. A söprögető, s a beállós felada­ta, a terület- és vegyes véde­kezés jelentették a témákat Sok kérdést is kapott Antal Péter, s kimerítő választ kap­hattak az érdeklődők. A megyei 1. és 11. osztály felnőttcsapatainak edzői mel­lett azoknak a sportköröknek ifitrénerei is hivatalosak vol­tak, ahol kiemelkedő az után­pótlásnevelés. Utóbbiakat tu­catnyian képviselték az ösz- szejövetelen, amelyen 53-an vettek részt. A létszám önma­gáért beszél, ilyen sikeres elő­adásra még nem volt példa. Közös ebéd zárta a jól sike­rült programot. A* átszervezés jegyében Feljutás és kiesés Az MLSZ keddi elnökségi ülésén elfogadták az 1987 —88. évi bajnoki versenykiírás módosítását. Mint is­meretes, az 1988—89-es bajnoki évtől kezdődően két­csoportos NB Il-t (kétszer 16 csapattal) és hatcsopor­tos NB III-at (hatszor 16 csapattal) hoznak létre. Számokban kifejezve: az 1987—88-as bajnokság be­fejezéséig összesen 136 csapat játszik a magyar labda­rúgás első, második és harmadik vonalában, az azt kö­vető évadtól már 144. Az új rendszerű NB II. és NB III. a következőkép­pen épül fel. Az NB II. 32-es mezőnyét alkotja: — az 1987—88-as NB I-es bajnokság 15., 16. helye­zettje (2 csapat). — a területi bajnokság hat csoportjának 1. és 2. helyezettje (12 csapat), — a területi bajnokság hat csoportjának 3. helye­zettjei és az NB Il-es bajnokság 18—20. helyezett csa­patainak osztályozójából továbbjutók (3 csapat), — valamint az NB Il-es bajnokság 3—17. helyezett­jei (15 csapat). A hatcsoportos NB III. 96-os mezőnye így alakul: Jelenleg a területi bajnokságban összesen 100 csa­pat szerepel... — az 1987—88-as évad végén a 6 csoportból az első két-lcét helyezett (mínusz 12 csapat) feljut az NB II-be, •— a területi bajnokság hat csoportjának 3. helye­zettjei és az NB II. 18—20. helyezett csapatainak osz­tályozójából kiesők (plusz 6 csapat), — kiesik a területi bajnokság hat csoportjának utolsó három-három helyezettje (mínusz 18 csapat), — feljutnak a fővárosi, megyei bajnokok (plusz 20 csapat). Az előkészítésben, a lebo­nyolításban nagy segítséget nyújtott a tanács ifjúsági és sportosztálya, Dálnoki József, Káldy Ferenc és Ambrózy Ist­ván, a PLSZ edzőbizottságá­nak tagjai. Sokat tettek a si­ker érdekében a vendéglátó Ganz-MÁVAG vezetői is. A Pest megyei edzők sorá­ban jó néhány neves, volt NB I-es játékos is van. Így pél­dául Nagy Károly, Rab Tibor, Németh Miklós. Természete­sen ők is ott voltak a tovább­képzésen, ahol a Ganz- MÁVAG NB Il-es keretének mind a húsz játékosa szere­pelt. A tanfolyam megrende­zéséről részletes tájékoztatót küldenek majd az MLSZ-nek. A sportág híreihez tartozik- a Pest Megyei Labdarúgó Szö­vetség legközelebbi elnökségi ülését hétfőn Tápiószentmár- tonban tartja. A délután 5 órakor kezdődő összejövetelen először a helyi sportkör mun­kájával ismerkednek, maid egyéb kérdések szerepelnek napirenden. Reiíter László 1937. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK Megyei toíó Újabb rekord A megyei sportrejtvény-pá- lyázaton újabb rekord szüle­tett. A 24. fogadási héten 1312 darab szelvény érkezett szer­kesztőségünkbe, húsz darabbal túlszárnyalva az eddigi csú­csot (a 19. héten 1292 volt). Csupán egy nyolctalálatos szel­vény akadt, a telitalálatot Rácz Géza (1211, Bp. Sallai u. 21.) érte el. A 100 darab ju­talomszelvényt postán küldjük el. Kosarasok Mttnoron Tízek ceglédi viadala Monoron megyei ifjúsági kosár- Iabdatornát rendeztek. A vég­eredmény a következő. Lányok: 1. Monori Gimnázium, 2. Váci Sztáron G„ 3. Ceglédi Kossuth G„ 4. Monori SE, 5. Mo­nori Szakmunkásképző, 6. Ceglé­di Egészségügyi Szakközépiskola. Fiúk: i. Ceglédi Kossuth G., 2. Ceglédi Mezőgazdasági Szakközép- iskola, 3. Váci Sztáron G., 4. Mo­nori Szakmunkásképző, 5. Mono­ri G., 6. Nagykőrös. A megyei úttörő- és minivia­dal harmadik fordulóját május 16-án tartják. A lányok Szadán, a fiúk Nagykörösön vetélkednek. A befejező, a negyedik forduló június l-jén Monoron lesz. ★ Cegléden a Vasutas Sportegye­sületének csarnokában rendezték meg a megyei újonc, serdülő és ifi tízek bajnokságot. Nyolc sport­egyesület képviseltette magát. A küzdelmek kilenc asztalon foly- tak. Üjonc fiúk: 1. Szabó Norbert (CVSE). 2. Öváry- László (Szent­endre), 3. Solymosy Kornél (Szob). -— Serdülök: 1. Csekő Csaba, 2. Farkas Albert, 3. Gergye Zoltán (valamennyien a CVSE verseny­zői). Ifi: 1. Kuts Nándor (Szentend­re), 2. Plutzer Ferenc (CVSE), 3. Molnár János (Vecsés). Leány ifi tizek: l. Bara Éva (Monor), 2. Füri Szilvia (Monor), 3. Horváth Andrea (Szentendre). Ismét a* MTK-VM vezet Tavaszi beiratkozás A labdarúgó NB I. szerdai 25. fordulóját megzavarta az esős idő. A Tatabánya—Békés­csaba találkozó 0-0 állásná! az első félidőben félbeszakadt. A villámlás, dörgés, s a ziva­tar közbeszólt. A Hungária körúti rangadón 18 ezer néző előtt az MTK-VM nyert, s is­mét a táblázat élére állt, egy ponttal megelőzve az Ú. Dó­zsát, amely csak döntetlent ért el Debrecenben. MTK-VM—BHSE 2-0 (1-0) PMSC—Haladás 1-0 (0-0) Eger—ZTE 1-1 (1-1) TBSC—Békéscsaba félbesza­kadt Dunaújv.—Siófok 0-1 (0-0) DMVSC—Ű. Dózsa 0-0 RÁBA ETO—FTC 4-1 (1-1) VASAS—VIDEOTON 2-0 (1-0) Egerben az előmérkőzésen a magyar újságíró-válogatott 7-4-re győzte le a francia toll- forgatók együttesét. ★ A területi labdarúgó-baj­nokság Duna-csoportjában teg­nap játszották a korábbról el­halasztott megyei rangadót. Érd-D. Kőolaj 2-0 (1-0) Érd, 1000 néző. V.: Radics. ÉVSE: Vigh — Takács, Ka­pa, Németh, Kiss (Molnár), Török, Zeidl, Gálvölgyi, Otro- kócsi (Szalai), Mészáros, Ju­hász. D. Kőolaj: Bodnár — Tép­Európa-ltajnnlti porondokon Barsi László ezüstérme Péntektől vasárnapig a finnországi Tamperében lép szőnyegre Magyarország kö­töttfogású birkózó-válogatottja a fogásnem 34. Európa-bajnok- ságán. Feladata kettős. Egy­részt feledtetni a szabadfogá- súak elmúlt heti, Veliko Tir- novóban mutatott felettébb szerény kontinensbajnoki mér­legét, és ebből fakad a má­sik tennivalójuk: érmet vagy érmeket szerezni. ★ Barsi László, az elmúlt esz­tendő legjobb magyar súly^ emelője 1986. évi összetett vb- bronzérmét kedden este Reimsben EB-ezüstre váltót­A lottótárgy sorsolás gyorslistája A Sportfogadási és Lottóigazgatóság 1987. május 5-én tartotta meg az április ihavi sorsolá­sát, melyen a 15. heti szelvények és az április havi előfizetéses szelvé­nyek vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: Gyorslistánk csak a Pest megyében és Budapesten vásárolt nyertes szelvények számait tartalmazza. A Vásárlási utalv. (3000 Ft) B Lada 1200 S tip. személy- gépkocsira szóló utalvány C Dacia 1310 TX tip. sze­mélygépkocsira szóló utalvány D Saba sztereó színes tv E Philips színes tv Sinc­lair ZX spectrum sze­mélyi számítógéppel (F Fisher 725 tip. videomag­nó G Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány H JVC midi Hi-Fi-torony I Toshiba XR—30/35 tip. lézer lemezjátszó J Bush 9100 tip. music cen­ter K Mikrohullámú sütő L Bej ing 937—IPS tip. szí­nes tv M Sanyo CDP—40 tip. lézer lemezjátszó N Hang-fény ut. (50 000 Ft) O Szerencse-ut. (40 000 Ft) p Otthon lakberendezési utalv. (30 000 Ft) Q Iparcikk-Ut. (25 000 Ft) R Vásárlási ut. (20 000 Ft) S Siemens RM—818 tip. rá­diómagnó T Vásárlási ut.* (10 000 Ft) U Vásárlási utalv. (7000 Ft) V Vásárlási utalv. (5000 Ft) W Vásárlási utalv. (4000 Ft) •8 292 269 T 3 236 976 T »301 683 T » 306 390 U «31S804 R ■8 320 5)lll, N « 3125 2118 S 0 329 9126' U 8 339 339 S 8 344 046 U 8 35» 1IS1T V « 362 874' N 8 372 288 R (8 376 99.5 R a 3®i 7oa o 8 386 499 T 8 395 623 U SWO 530 uVÍ 8 405 237i U 8 409 944 W a 414 6511 W 8 424 065 W 8 14138 772 R 8 433 479 R 8 438 1186 T »447 600 O 8 462 307 R ■8 457 01>1 S 8 VH61 720 P 8 466 42i8 O ,'8 471.135 T 8 475 842 N 8 480 549 M 8 4«5 256 T 8 504 084 U JB 508 791 M 9 5 08 205 O 8 522 «02 ÍR 8 527 6119 U 8 532 326 W 8.537 0313 W « 541 740 W 8 546 447 W (8 53L- 154 W 8 555 861 W 8 560 56-8 T 8 569 932 R 8 574 689 S 8 584 103 Q 18 588 8110 ÍR !8 393 517' P 8 598 224 S .8 60.7 638 T 8 6112 345 U « 61211' 758 V 8 626 466 M 8 645 294 Q 8 650 081 S 8 654 70S U '8 659 405 W •8 664 122 W 8 668 829 R » 673 536 W 8 678 243 R 8 692 364 W •8 697 0711 P 8 701 778 T 8 706 485 O 8 7111 192 Q 8 725 313 W 8 734 727 Q 8 739 434 P 8 744 140 T 8 753 555 V <8 758 262 P 8 762 969 W 8 767 676 W 8 7,72 383 Q 8 781- 787 W 8 800 625 V •8 800 039 W 8 >824 160 O 8 «28 867 O 8 838 281 R 9 021 «54 O 8 842 m R 8 847 695 ß 8 899 4712 R 8 908 886 T 8 913 583 U 8 918 300 P 8 923 007' V ‘8 «9.27 714 V 8 941 835 V 8 946 542 W 8 951 240 ,W 8 960 663 R 8 970 077 IS '8 974 704 L '8 979 491. O 8 '984188 R 8 993 612 S 8 898 319 U 9 003 0,26 W 9 :007 733 Q 9 012 440 T «9 017147 R 9 021 854 O 9 026 561 P 9,031 268 Q ;9 035 875 Q 9 046 309 T 9 050 096 N 9054 803 T 8 064 217 M 9 073 631 P 9 07« 330 T 9 083 045 Ij 8 087 752 Q 9 097,1(66 S 9 RM. 873 V 9 106 580 S 9 111 287, V 9 120 701 V 0 125 40(8, Q 0 ISO 115 V 9 134 822 ÍM 9 144 236 O 9 1418 9(43 Q 9 158 357 Q 9 163 064 S 9 177 185 U 0 1181 692 V 9 1«6 599 V 0 101 306 W .9 1.96 0.13 V 9 200 720 T* 9 205 427 Q 0 214 041) V 9 219 540 ,V •9 224 255 S 9 228 962 U 9 ,233 669: W 9 243 003 W 0 2147 790 M 0 252 497 W 9 257 204 W 9 27,1 325 W 9 280 739 S 9 290 153 S 9 294 060 Q 9 299 567 T 9 304 274 U 9 308 901 V 9 313 688 O 9 318 395 S 9 323 102 S 9 3312 516 P 9 337 223 O 9 346 637 R 0 35,6 051 V 9 384 293 W 9 393 707 P 9 300 4114 W 9 421 949 T 0 426 656 R 0 431 363 U 9 436 070 S 9 445 (484 V 0 450 101 W 9 450 60S L 9 464 312 R 9 460 010 P 9 478 (433 N 9 483 140 Q 9 487 »47 W 9 492 554 O 9 606 675 U 9 511 382 R 9920 796 S 9 530 210 Q 9 534 917 W 9 539 62)4 V 9 549 038 Q 9 553,745 L ft 563 ."i50í P 9 572 573 Q 9 58.1 0187 R 9 506 694 M 9 596 108 L 9 600 «15 M 9 605 522 R 9 610 229 M 9 614 936 S 9 647 885' T 0 662 592 T 9 657 290 R 9 662 006 T 9 666 713 O 9 671 420 N 9 676 127 T 9 680 834 N 9 685 541 T 0 600 2(48 U 9 690 662, U 9 704 360 U 9 ,709 076 U 0 713 783 N 9 718 490 V 9 723' 107 U 9 727, 904 O 9 732 611 V 9 737 318 W 9 742 025, N 9 751 439 S 9 75i6 146 L 9 760 853 Q 9 770 267 T 9 784 388 O 9 789 095 S •9 793 802 V 9 803 216 W 9007 923 W .9 »112 630 T :9 «17 337 N 9 822 0414 N 9 836 U65 T 9 840 872 T 9 845 579 S 9 854 993 M 9 859 700 L 9 864 407 U 9 87:8 5128 Q 9 833 235 V 9 «83 235 V 9 902 063 R 9 9111 477 R 9 ;9Ű0 80iL U 0 925 598 P 0 930 305 M 9 935 0112 P 9 939 719 Q 9 953 040 Q 0 958 547 U 9 967 961 W 01977 375 T 9 986 709 ÍM 9 901 496 M :9 906 203 O 77 607 5511 U 77 612 258 V 77 640 500 R 77 645 207 T 77 649 914 U 77 659 328 S 77 668 742 W 77 673 449 S 77 682 863 N 77 692 277 O 77 606 084 W 77 701 600.' W 77 709 398 Q 77 711 105 T 77 7i20 519 M 77 739 3*7 P 77 744 054 N 77 648 761 P 77 753 468 U 77 75« 175 V 77 762 882 W 77 772 296 W 77 ?77i 003 S 77 786 417 S 77 800 538 P 77 809 952 U' 77 814 650 V 77 819 366 V 77 833 457 S 7 7 ?.Z8 194 W 77 84'2 901 Q 77 861 729 P 77 866 436 S 77 871 143 U 77 875 850' N 77 894 67» P 77 899 385' U 77 908 799 T 77 022 920 T 77 932 334 V 77 037 041 O 77 941 748 S 77 946 455 N 77 951 162 P •77 955 869 V 77 960 576 V 77 965 283 N 77 969 990 W 77 974 697 W 77 970 404 W 77 084 111 Q 77 988 818 N 78 600 728 R 78 60S 435' U 78 614 849 V 7« 024 263 M 78 628 970 R 78 633 677 R 78 638 384 W 78 643 091 S 7« 652 605 N 78 657 212 U 78 061 919 V 78 671 333 T 78 676 040 T 78 68-0 747 S 78 685 454 V 78 690 161 M 78 694 86« Q 78 699 575 M 78 704 282 T 78 708 980 N 78 723 110 Q 78 727 817 S 7® 737.2311 P 78 746 645 V •78 751 332 O 78 756 059 M 78 760 766 T 78 765 473 M 78 770 180 P 78 774 887 T 78 770 594 U 78 784 301 V 78 789 008 L 78 807 836 M 78 »17 230 O 78 826 604 W 78 831 371 R 78 836 07» U 70 «45 492 Q 78 050 190 O 7« 859 613 U 78 864 320 R 78,869 027 T ,78 873 734 R 78 «78 441 L 7« «87 859 T 7« 892 562 T 78 897 269 O 78 906 683 P 78 911 390 O 78 916 097 S 78 920 804 U 78 925 511 P '78 930 21« M 78 934 025 U 7« 939 632 Q 78 944 339 Q 78 949 046 T 78 953 753 O 78 958 460 S 78 963 167 P 78 967 874 V 78 972 581 V 78 977 '2818 V «78 9811 995 T 78 991 409 U 79 603 319 W 79 612 733 N 79 617 440 U 78 631 561 W 79 640 075 V 79_655 006 V 79 .659 803 S 79 064 510 S 70 660 217, S 70 67.8 631 U 79 683 33® Q 79 688 045 M 79 602 752 O 70 697 450 Q 79 702 166 U 70 706 873 U 79 .716 287 N 79 720 904 S 79 730 408 V 79 735 l'lő U 79 744 529 M 79 758 650 Q 79 768 064 S 70 7712 771 T 79 777 47« W 79 »01 013 T 79 805 720 W 79 819 841 O 78 829 255 U 70 838 669 Q 70 843 376 T 70 848 083 T 79 862 204 U 79 ®71 618 T 79 800 860 L 79 904 56:7 P 79 909 274 S 79 913 981 K 79 918 688 Q 70 923 305 U 79 942 223 W 79 956 344 W 79 975 172 R 79 0®4 586 U 70 989 293 V 79 9,98 707 W 80 008121 O 80 022 242 R 80 041 070 P 80 045 7771 M «0 050 484 O 80 059 898 Q 80 064 605 R 80 0G9 312 S 80 074 019 T 80 080 140 Q «0 092 «47 R 80 097 554 R «0 102 261 S «0 1 06 068 P 80 111 615 U 80 116 382 U «0 121 089 M 80 UB 503 V 80 135 210 R 80 109 917 U 80 144 624 U 80 149 331 V 80 154 038' R 80 158 745- U »0 163 452 W 80 168 159 W 80 172 866 T 80 177 573 S 80 182 280 T 60 196 401- P »0 201108 U 80 205 815 M 80 210 522 N 80 215 229 S 80 219 936 U 80 229 350 W 80 252 885 L 80 262 299 T 80 271 710 P 80 276 420 S 80 281 127 U «0 285 834 L 80 290 541 L 80 295 248 N »0 309 360 P 80 314 076 Q 80 318 780 R 80 323 490 M 80 328 197i V 80 337 611 W 80 342 31® L »0 34 7 025 V 80 35 1 732 M «0 375 267 L 80 384 681 N 80 398 802 Q 80 403 509 Q 80 408 21C O 80 412 923' U 80 417 630 O 80 422 337 P 80 427 044 R 80 431 751 N 80 438 453 U »0 441 165 W 80 445 872 W 80 450 570 U 80 455 286 W »0 464 700 T 80 469 407 L 80 474 H4 N 80 483 52® M »0 488 235 Q 80 402 942 M 80 497. 649 L «0 507 063 Q 80 511 770 T 80 516 477 V 80 521 184 V 80 530 598 W 80 540 012 O 80 54d ts.0 W 80 591 789 U 80 601 203 U 80 605 910 V 80 615 324 D «0 620 031 V 80 624 738 S 80 648 273 O 80 652 980 T «0 657 687 A 80 667 101 L 80 671 808 O 80 673 515 O ?0 685 929 V 80 600 636 Q 80 695 343 S 80 700 050 L iJ 704 ‘«Sí M ZZ 709 464 M 80 714 171 T 80 7ib 878 Q 80 7.28 292 P »0 747 120 T 80 76.1 827 V 60 756 534 W 80 7«4 776 P 80 803 604 P «0 80« 311 P 80 813 018 Q 80 817 723 U »0 822 432 S 80 «60 08« O 80 «64 795 R 80 «74 209 P 80 «83 623 R 80 803 037 T 80 897 744 L 80 902 451 T 86 907 198 T «0 921 279 O 80 925 086 R 80 940 107 M 80 954 229 T 80 05« 935 Q 80 963 64)2 P 80 968 349 V 50 973 056 S 80 977 763 S 80 982 470 O 81 608 501 L 81 613 208 V 81 617 015 W 81 627 320 Q 81 632 036 U 81 641 450 M '8.1 683 013 M 81 688 920 17 8 1 693 227 V 81 702 641! P «1 763 032 Q 81 7:21 (iioU T 81 726 170 17 81 740 297' W 81 745 004 M 81 754 418 P 81 712 056 Q 81 777 053 N «1 782 660 T 81 787 36? W «1 «0-1 488 U 81 810 902 P 81 815 609 U 81 825 023 N 81 «29 730 M »1834 437 O 81 «39,144 P 81 943 ©51 R 81 048 556 S 81,872 093 O 81 866 214 U 01 895 620 M 81 900 335 W «1 005 042 R 81)923 870 Q 81 920 577 U 81 933 284 S • 81 937 9011 M 81 942 698 V 81 947 405 T 81 9521112 R 81 956 »19 U «L 961. 526 U «1 066 233 T 81 975 647 V »1 986 0611! V 81 994 475 M 82 013 303 Q 82 018 010 W 82 032 131 M 82 036 838 W «2 055 666 !S 82 065 080 L 82 069 767 S 82 074 494 W •82 088 616 W 82 093 322 V 82 098 029 V .82 102 736 Q 82 107' 443 O 82 112 150 O «2 116 867 S 82 145 099 P 82 149 806 M A nyertes szelvényeket 1987. május 25-ig kell a totó­lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1075 Budapest V., Münních Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorsiista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges számhibákért fe­lelősséget nem vállalunk. ta — nem mindennapi, sze­rencsés körülmények között. Barsi László a magyar súly­emelés 191. és 192. Európá­ba jnoki érmét szerezte (ösz- szetettben ezüst, szakításban bronz). Miután csütörtöktől következnek az erősségek — Balázsfi, Szanyi, Bökfi és Ja- csó — útban van a magyar súlyemelősport a 200. EB-érem felé. ★ Csütörtöktől új lebonyolí­tási rendszerben mérkőznek Európa legjobb cselgáncsozói és női judókái a párizsi Pierre de Coubertin Csarnokban sor­ra kerülő, és vasárnap befe­jeződő 36. kontinensbajnoksá­gon. A magyarok hét sportolóval szerepelnek. Az öreg konti­nens bajnokságán van ma­gyar esélyes, hiszen Hajtós Bertalan (71 kg) címvédőként utazott el a francia főváros­ba. szics, Szigeti, Illés, Fülöp, Ne* mes, Zimonyi (László), Köve- si, Madarász (Ferenczi), Gass, Patai. Zivatar áztatta csúszós ta­lajon nagy lendülettel kezdtek a csapatok. A 25. percben Ot- rokócsit Fülöp „elütötte”. A szabadrúgást 17 méterről Ju­hász a hosszú sarokba csavar­ta. Kimaradt hazai helyzetek után mezőnyjátékkal zárult az első félidő. Szünet után a Kőolaj min­dent egy lapra feltéve táma­dott, igazi gólveszély nélküL Az érdi védelem ugyanis Ka­pa vezérletével jól helytállt A hajrá a helyieké volt. Előbb Mészáros hagyott ki nagy helyzetet, majd a 88. percben a tehetetlen battai védelem mellett Szalai növelte az előnyt. Izgalmas csatában szerezte meg első tavaszi győzelmét az Érd. Gól: Juhász, Szalai. Jó: Ka­pa, Németh. Gálvölgyi, Ju­hász, ill. Fülöp, Kövest Hancsovszki János ★ A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság 21. fordulójában csak a Bugyi SK és a Monor tudott nyerni idegenben. Eredmények. Déli csoport: Tá- piószele—Sülysáp 1-1 (Ifi: 1-3), Kiskunlacháza—Bugyi SK 1-2 (4-3), Gyömrő—Nagykőrös 2-2 (1-2), Örkény—Tápiószecső 2-ü (1-3), Nagykáta—Hernád 2-0 (5-0), Kakucs—Üllő 5-0 (3-3), Szigetúj­falu—Monor 1-2 (2-2). Az élcso­port állása: 1. Bugyi SK 28, 2. Sülysáp 26, 3. Tápiószecső 25. Északi csoport: Pomáz—Szoko- lya 3-1 (5-1), Dunavarsány—Kösd 4-0 (0-3), Törökbálint—Perbál 2-1 (5-1), Gödöllői SC—Piliscsaba 6-1 (6-0). Pécel—Halásztelek 3-2 (2-1), Iklad—Budaörs 1-0 (9-1), Aszód— Verőcemaros 6-1 (3-2). Az élcso­port állása: 1. Gödöllői SC 31, 2. Dunavarsány 30, 3. Szokolya 29. Mai mérkőzés. Halásztelek—Du­navarsány (17.30, Dörnyei). Szacsky Zoltán Diósdi meccs A GSC nyert Az öregfiúk labdarúgó-baj­nokságában a 15. fordulót vív­ták. A Diósd—GSC rangadó vendégsikert hozott. Diósd Gödöllői SC 1-2, Bu­daörs—ÉPFU 0-1, Restimre— Pomázi ICO 0-2, Váci Izzó— Dunakeszi Konzerv 1-0, Tá- pióság—Hungarocamion 0-0, Tápiószecső—Budakalász 1-1, BVSC—Dunakeszi Vasutas 2-1, Vízművek—Göd 1-2, Z. Vall- dus—Erdőkertes 2-0, Testvéri­ség—Fót 1-2, Chinoin—Bag 1-2, RTK II.—Veresegyház 1-5, VOSE—Csőszerelő 0-2, Pemű SE—Telefongyár 2-0, 43. sz. Építők—Szentendre 0-0, Ganz Villany—Nagykovácsi 2-2, Pé­cel—Közterület 2-0, A férfi kézilabda-rangadón Gyömrőipontosztozkodás A megyei kézilabda-bajnokság férfi I. osztályának rangadóján Gyömrőn pontosztozkodás történt, a Veresegyház—Pemü női rang­adón egygólos hazai siker szüle­tett. A forduló legjobb dobói: Na- rancsik (H. Nógrád SE) 14, illet­ve Hájas (GEAC) 13 góllal. Megyei bajnokság I. osztály Férfiak Csepel Autó—Dabas 2-7-21 (12-7). Ld.: Orosz (9), ill. Tóth (7). Gyömrő—V. Izzó 30-30 (18-14). Ld.: Nagy I. (9), ill. Flaskai (6). H. Nógrádi SE—Tököl 24-23. 1M Vasas Iklad—Budakalász 29-14 (11-6). Ld.: Raffai (9), ill. Hor­váth (6). Piiisvörösvár—Nagyma­ros 33-20 (19-9). Ld.: Malnek (11), ill. Kiss (9). Tököl—IM Vasas Ik­lad 22-22 (8-9). Ld.: Szarvas (8), ill. Elter (6). GEAC—Gödöllői SC 23- 23 (13-13). Ld.: Tromposch (7), ill. Szabó I., Szlifka (6-6). Bu­dakalász—Piiisvörösvár 27-21 (14-7). Ld.: Horváth (9), ill. Kovács (7). Gyömrő—GEAC 29-20 (13-10). Ld.: Szél (9), ill. Hegyi (6). Gödöllői SC—Budakalász 22-22 (13-10). Ld.: Horváth (6), ill. Karsai (7). Váci Izzó—H. Nógrádi SE 35-25 (15-14). Ld.: Flaskai (9), ill. Narancsik (14). Ifjúságiak Csepel Autó—Dabas 26-15, Gyöm­rő—V. Izzó 16-28, IM Vasas—Bu­dakalász 21-19, Piiisvörösvár— Nagymaros elmaradt, Tököl—IM Vasas 19-25, Budakalász—Pilisvö- rösvár 21-20, Gödöllő—Budakalász 24- 6. Nők Hernád—Tápióvölgye 22-19 (11-10) Ld.: Bábelné (9), ill. Galambos (8). GEAC—Nagymaros 24-21 (12-9). Ld.: Hájas (13), ill. Kiss- né (7). Gödöllői SC—Veresegy­ház 12-21 (5-10). Ld.: Király (4), ill. Vand, Bokros (5-5). Pemü— Göd 31-14 (14-9). Ld.: Reményinr (7), ill. Tarina (5). Veresegyház— Pemü 13-12 (8-7). Ld.: Tomcsányi (4), ill. Kaposvári (6). Gödöllői SC—Hernád 14-14 (6-7). Ld.: Ur- bánné (6). ill. Krekács (6). Nagy­maros—Gödöllői SC 14-14 (5-7). Ld.: Kissné (7), ill. Szűcs, Ur- bánné (4-4). Ifjúságiak Hernád—Tápióvölgye 4-9, Gödöl­lői SC—Veresegyház 24-10, Pemü —Göd 13-21, Veresegyház—Solymár 5-14, Gödöllői SC—Hernád 17-5, Nagymaros—Gödöllői SC 22-22. II. osztály Férfiak: Kossuth KFSE—Vecsés 26-28, Albertirsa—C. Közgép 25-27, Veresegyház—Domony 38-24, Mag­lód—Erdőkertes 22-24, KKFSE— Tápiószele 32-14. Nők: Abony—Nagykáta 12-15 (ifi: 33-12), Maglód—Vecsés 11-21 (10-18), Isaszeg—Érd 21-18 (12-9), Dány—Tököl 15-9 (12-21), Abony —Isaszeg 25-28 (24-7). Berthóty Attila A Budakalász—Piiisvörösvár találkozón a helybeli Karsai (jobboldalt), a vörösvári Schu- kot igyekszik akadályozni.

Next

/
Thumbnails
Contents