Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
Hazatörekednek a nagykátaiak Pirkadatkor a munkásvonaton Az erőfeszítések sok eljárót már visszahoztak Nagykáta 55 kilométerre fekszik a fővárostól vasúton. A jellegzetes alföldi kisváros arculatát mutató, szépen fejlődő, rendezett település már kívül esik az agglomerációs gyűrűn. Mégis sok ezer ember indul innen is munkába hajnalonként — vagy éppen délben vagy este — a fővárosba. A nagyközség és a körzete jelentős munkaerőbázisa a budapesti gyáraknak, intézményeknek. láttam helyet. Ám alig váltottunk néhány szót a bemutatkozás után, a két legény magunkra hagyott bennünket. Letelepülő ipar — Hogy ez így alakult, annak okai a múltba vezetnek — magyarázta Akantisz Marcell, a városi jogú nagyközségi tanács elnöke. — Településünkön mindig is a mező- gazdaság volt a meghatározó. Ugyanezt lehet elmondani a környező községekről. A tsz-ek megalakulását követően kezdődött meg az átré- tegződés. Az ipari fellendülés a fővárosba .csábította az embereket. Itt csak a tsz-ek stabilizálódásával egy időben, a hatvanas évek második felétől indult meg az ipartelepítés. Egymás után létesültek a községben az üzemek. S bár ez az időszak nem kedvez az ipartelepítésnek, a nagyközség politikai és állami vezetői most is szorgalmazzák azt és folyamatos tárgyalásban vannak a lehetséges partnerekkel. Az erőfeszítések sok eljárót visszahoztak. S pillanatnyilag is vannak reményt kettő tárgyalásaik. — Adataink szerint a jelenleg 13 ezer lelket számláló nagyközségünkben megszűnt az elvándorlás, sőt bizonyos népességgyarapodás tapasztalható. A lakosság fele aktív kereső, akiknek 50 százalékát már helyben tudjuk foglalkoztatni. Ez nagy szó, bár a térségből a számítások szerint még mindig 15-16 ezer ember csak a fővárosban talál munkát, meg Szolnokon és Jászberényben. Tehát ingáznak, és főképt segéd- vagy betanított munkások, Ezért tartom jelentősnek gimnáziumunk és kertészeti szakközépiskolánk mellett a szakmunkásképző intézet működését, ahol már 10-11 szakmát oktatnak, természetesen a helyi — térségi — igényeknek megfelelően. Ilyen körülmények között magitól értetődő, hogy a nagyközség VII. ötéves tervében is szerepel a helyi foglalkoztatási gondok enyhítésére való törekvés. A munkahelyek számának növekedésével együtt nőtt a lakásszám a kereskedelmi hálózat, bővültek á szolgáltatások, a közművek. Teljes a villamosítás, vezetékes ivóvizet fogyaszt a lakosság, nincs gond az óvodai és az iskolai elhelyezéssel. Ugyanakkor a munkásezreket foglalkoztató fővárosi üzemektől nem sok támogatást kapnak. A bejárók helyben jelentkeznek infrastrukturális igényeikké!, mert itt laknak, itt vásárolnak, gyerekeiket itt helyezik e! bölcsődébe, óvodába, iskolába. Mert Nagykáta az otthonuk. Annak is tekintik, és tesznek érte. A tanácselnök hivatali szobáját oklevelek tapétázzák, az elmúlt öt esztendőben egymás után nyertek különböző helyezéseket a településfejlesztési társadalmi munkaversenyben. Tavaly is összejött úgy harmincmillió — ahogy Akantisz Marcell elmondta.— S aki csak teheti, hazatörekszik. Az állomásfőnökkel, Patyi Lajossal — akihez érkezésem után nyomban bekopogtam — egyeztettük a hajnali vonatindulásokat. — Csák helyből tíz vonatot indítunk 3.30 és 6.47 .között. Itt még nem zsúfoltak a szerelvények, pedig az autóbuszok kettesével, hármasával hordják az utazókat a környező községekből. Útközben azután megtelnek. A 4.07-es szolnokit nem ajánlom, az elég kutya vonat. Nagyban megy azon a pálinkamérés. A 4.15-ös igazi munkásvonat.,. Éjszaka múltával csillagta- lah, mélykék, csaknem fekete volt az égbolt. A lámpák sápadt sárga fénnyel világították meg az utcákat. Előrehúzott vállú emberek dider- gősen igyekeztek egy irányba. Ilyen kora hajnalon csak a vasútállomásra vezet az út. Hajnali ébresztő — Szedjük a lábunkat, mert lekésünk! A következővel pedig már híja lesz az érkezésnek — hallottam magam mögött egy hangot, s a következő pillanatban mellém is ért a korosabb munkásember. Beszélgetni kezdtünk, s' útitársam mondta a magáét, hogy megette a fene ezt a hajnali ébresztőt, másfél-két órát elvesz az éjszakai pihenésből. De ha az ember majd 30 éve csinálja, most a nyugdíj előtt, hogyan változtatna? S ha akadna is helyben munkaalkalom, több száz forint odaveszne a cseréért. ' — Hát ennyivel rosszabb szakmunkás vagyok itthon, ■mint a fővárosban? — fakad ki az ősz hajú ember, amikor elhelyezkedtünk az egyik ablak mellett. Nyúzott arccal, karikás szemekkel néztünk egymásra a homályos, füstös vagonban. Pedig nemdohányzó lenne, egy villanásra láttam a jelzést, amikor fölszálltunk. Az emberek morcos képpel néztek föl, hogy megzavartuk alvást pótló szender- gésüket. Űjabb utasok érkeztek. egyikük eiszólította mellőlem kísérőmet. Mondta, üljek nyugodtan, rögvest visszajönnek. Hova mehetnek, töprengtem naivul, s közben a jobbra-balra eldőlt szundikálókat néztem. Nem beszélgetett senki, a láthatóan egymáshoz tartozók sem. A másik ablaknál elnyűtt asszony férje vállára hajtva fejét próbált hozzáiopni valamit az elmulasztott pihenéshez. Múltak a percek, s már el is indult a szerelvény, de kísérőm csak nem jött vissza Átmentem hát a peronon túli dohányzószakaszba. Két huszonévesnek látszó fiatalember és egy bájos arcú nagyon fiatal lány mellett ta— Hová mentek?.— érdeklődtem, s a kislány fogalmam sincs válasza ellenére már rájöttem, hogy bizony ezen a vonaton is mérik a pálinkát. Ütitársaim állhatatosan tagadták ezt, csakhogy az illa-* tot magukkal hozták! Nem voltak túl beszédesek, de készségesen válaszolgattak a kérdésekre. Fejős Tamás és Kálmán testvérek, s Kékesi Krisztina az unokahúguk. Nagykátaiak. Szakmájuk nincs. A két fivér Óbudán dolgozik, a Volánnál kocsikísérők és rakodók. Nyolcadik éve ingáznak Nagykáta és a főváros között, s finoman fogalmazva nem ez az első munkahelyük. Krisztina két éve dolgozik a Maglódi úti konzervgyárban. Havonta ötezret is megkeres, igaz három műszakban, de így is megéri. Még nincs 18 évés. — Jelentkeztem én éppen mostanában otthon, a pelenkagyárban, szóval a Sancellá- nál. Ott most állandó éjszakai műszakra keresnek dolgozókat. Mivel én még nem vagyok nagykorú, azt mondták, nem .vállalják a felelősséget, jöjjek vissza, ha betöltöttem a tizennyolcat — húzta meg a vállát Krisztina. — Még nem tudom, elvállalom-e, hiszen jól megvagyok a konzervgyárban, van már barátnőm is. A munka meg nem nehéz a gépek mellett. A hajnali fölkelést, a bejárást meg lehet szokni. Jobban is szeretem a, délelőtti műszakot... — Persze hogy meg lehet szokni, főleg, ha itthon nem kínálgatják a munkát — mordult közbe rosszkedvűen Kálmán. — Beszédesebbnek ’ Tamás bizonyult, ő mesélte el a munka keresésében szerzett nagykátai tapasztalatait. Fel is adta, inkább ingázik. A kérdésre, hogy nem volna-e célravezetőbb szakmát tanulni — legyintettek. Talán, ha volna olyan üzem, ahová kötődnének, de a bejárókat bizony elég félvállról veszik a fővárosban. Kézből ültizek EcseV után már világosodott. Aztán egy-kettőre Kőbányára ért a vonat. A három fiatal leszállt. A peronon maradtam, s kibiceltem az állva, kézből ultizóknál. Már beért a vonat a Józsefvárosiba, de még befejezték a partit, s csak azután léptek utánam a szerelvényről. A sínek között ügyelni kellett, hová lépünk, mert újabb munkásvonat futott be, s a pályaudvar ontotta magából a hajnali érkezőket. A fővárosi forgalom pillanatok alatt felszívta a tömeget, vagy ahogy nevezik — az ingázókat. Kádár Edit wwwwwwww A képen: Megérkeztek a fővárosba. (Hancsovszki János felvétele) Cancer seperem caprt Ül és csak gombokat nyomkod Kellemes, könnyed feladat az öregedő hírlapírónak. Kézen fog néhány gyermeket, javasolva, barangoljuk be együtt a holnap rétjének egy darabkáját. A kérdés ismétlődően elhangzik. Mit gondolsz, tíz, tizenöt esztendő múlva mit,csinál, hogyan dolgozik majd egy munkás? Á válaszok hallatán azután tétova - ság, ijedelem telepszikrám. Rosszul kérdezek? Kértem egy értelmes, nem kiugró képességű gyereket, akinek a szülei munkások. A negyedikes Balázs Feri maradéktalanul megfelel a kívánalmaknak. Bozontos üstöké alól nyílt szempár néz várakozva rám, csak két kalimpáló lába árulja el nyugtalanságát. Illedelmesen elsorolja, két tesója, azaz két testvére — egy nővére, egy húga — van, apai, anyai nagyszülei is itt, Biatorbágyon élnek, ők saját házukban laknak, édesapja marós, Budaörsre, abba az ipari gyárba — az Ipari Szerelvény- és Gépgyárba — jár dolgozni, édesanyja reggelente az ellenkező irányba indul, Herceghalomra, de mert nincsen tanult szakmája, csak olyan egyszerű munkás. Balázs Ferinek négyesnél nincsenek rosszabb osztályzatai, tanulni hol szeret, hol nem, mert nem minden érdekes, amit föladnak leckének. Olvas könyveket, érdekli a video, a számítógép, kíváncsi az állatvilágra, szeretné, "ha lenne autójuk, a legcsúnyábbnak azt tartja, ha valaki hazudik. Vállát húzva jelzi, fogalma sincsen, milyen pályára szeretne majd menni. Megkapja a kérdést, mit gondol a maga korosztálya majdani munkásairól, nem sokat töpreng, elsőnek azt feleli, azoknak nem lesz már olyan nehéz a munkája. Milyen nehéz? Mini apukámé. Honnét tudod, hogy az ő munkája nehéz? Ő szokta mondani. Icát (a nővérét) ijesztgeti vele, akkor majd jössz a gyárba és megnézheted magad. Miért kell a nővéredet ijesztgetni? Nem tanul rendesen. Ha valaki nem tanul rendesen, akkor az a büntetése, hogy gyárba mehet dolgozni? Hát persze. Akkor majd tíz, tizenöt év múlva, amikor te fiatalember leszel, ha továbbra is jó tanuló maradsz, akkor nem kell gyárba menned? Mondjuk jobb lenne egy szevelő- ség. Autós. Vagy tévé meg videós, ilyesmi. Ami érdekes. A gyárban, a munkásnak nem lehet érdekes az, amit csinál? Nem nagyon. Áll a gép mellett és csinálja, amit mondanak neki. Ezt akarod elkerülni? Ezt. A parancsolást. És ha akkor már nem parancsolásra dolgoznak a munkások? Feri gondterhelt arcot vág, próbálja megérteni a kérdést, nem sikerül. Kihátrálok a zsákutcából, másfelől indulok. Mondjuk autószerelő leszel. Milyennek gondolod a műhelyt, ahol majd dolgozol? Legyen benne minden műszer, ami kell. Meg nagyon világos. Meg sok virág (?!), szóval olyan zöld növény. Legyen szép tisztaság. Es ne kelljen délután is járni, mint apukámnak, hanem a családjával lehessen az ember. De ha sok az autó, akkor délután is javítani kell, nem? Hát akkor építsenek akkora műhelyt, hogy mind beleférjen. Ki építsen? Az állam. Az épít mindent. A ti házatokat sem az építette. Az más. Az a mienk. A műhely nem a tied? Az nem. aaäsmsnzBBnB Több mint kétezer gyermek közül csak úgy rábökni egyre, nem túlzott merészség? Bizonyára az. Hiszen,kétezer gyerek kétezer lehetséges világ. E lehetséges világok egyike Lő- rincz Emeséé. Három esztendeje jeles, rendű, most jut a nyolcadik általános iskolai osztály végére, édesanyja itt helyben, a Mechanikai Művek abonyi gyáregységében dolgozik betanított munkásként, édesapja Ceglédre jár át, a Közúti Gépellátó Vállalat ottani gyárába, Emese pontosan tudja, hogy szakképzettsége szerkezeti lakatos, ám fogalma sincsen róla — pici, fruskás grimasszal jelzi ezt —, mit csinál egy szerkezeti lakatos. Ö középiskolába .jelentkezett továbbtanulásra, egyetlen gyerek, szeretne majd egyetemre menni, hogy melyikre, azt nem tudja, ezen még ráérek töprengeni. A kérdést hallva visszakérdez, milyen munkást képzeljen él a jövő vásznára vetítve. Mert — indokol — sokféle van ma is. akkor meg szerintem még sokfélébb lesz. Miért lesz még sokfélébb? Olyan szakmák is lesznek akkorra, amilyeneket most még elképzelni sem nagyon tudunk. Például? A távközlésben, a biológiában, az automatizálásban ... Ismered, mit fednek ezek a fogalmak? Nagyjából. Olvasok, tévézek, rádiót hallgatok, osztályfőnöki órákon is sok mindenről beszélgettünk. Te lennél munkás? Nem nagyon. Miért nem-? Nincsen semmi önállósága. Előírják neki, mit csináljon. Oda van kötve a gébéhez, a helyéhez. És akkor is így lesz ez, az általad említett esetleges új szakmákban is? Biztos. Csak mondjuk könnyebb lesz, mint most. Nem kell annyi fizikai munka. Automaták lesznek. Leül eléje a kezelő, megnézi a műszereket, és elkezdi nyomkodni a gombokat. Vagy még azt sem, mert helyette ott lesz a számítógép. És akkor már nem is kell munkás? Kevés. Aki felügyel, karbantart, anyagot szállít (?), ilyesmi. Gondolom. Emese édesanyja harmincnégy, édesapja harminckilenc esztendős Lehet, hogy ők is feleslegesek lesznek? Munkát mindenkinek kell kapnia. De mondjuk kevesebbet dolgoznak, majd. Napi négy vagy öt órát. Te milyen munkát szeretnél? Ami érdekes. És a munkás munkája nem lehet érdekes? Biztos van olyan is. A bányászé a föld alatt, az izgalmas. Az nehéz munka szerinted? A, van egy csomó gépük, csak hát ott lent sötét van és rossz a levegő, az a pocsék benne. Annak a majdani munkásnak sok mindent kell majd tudnia, tanulnia? Szerintem nem. Megmutatják neki, mikor melyik gombot nyomja meg és kész. Elég lesz tehát a nyolc általánost kijárni? Szerintem igen. És ha mindenki majd szeretne továbbtanulni? Olyan nem lesz. Sok gyerek van, aki utál tanulni. Alig várja, hogy vége legyen a kötelező iskolának, a nyolc osztálynak. Most. De akkor? Akkor is. Az osztályfőnököd azt mondta, te nagyon szorgalmas vagy. Miért vagy szorgalmas; ha szerinted nem olyan nagyon fontos valami a tudás. Én szeretnék egyetemre menni, olyasmit csinálni, amihez kedvem van. És ilyen munka csakis diplomával érhető el? Azt nem mondtam. Például apukám is szereti nagyon a munkáját. Kiváló dolgozó vagy valami ilyesmi. Amit ő megcsinál, az biztos, hogy oké. De hát nála szóba sem kerülhetett, hogy továbbtanuljon. Hatan voltak testvérek és az édesanyja egyedül nevelte őket. Akkor te szerencsés vagy, hogy kedved szerint tanulhatsz tovább? Á, hát ez most nem olyan, mint apuék gyerekkorában volt. Mi és miért nem olyan? Ez az egész. A világ vagy az ország, az emberek. Szóval nem olyan. Csak a munka, mindig csak a munka. Ennek szerintem vége. A sok munkának? Aha. Van fontosabb. A munkánál? Persze, ezer minden. Némi ódzkodás és pedagógusi ösztökélés után vállalja csak a közszereplést a harmadikos gimnazista. Bakos Zsigmond ugyanis attól tart, -osztálytársai közül néhányan majd kicikizik, mondván-, a Bakos megint pedálo- zott egyet. Ö olyan pedálozó? Elsőben eszméletlenül rosszul tanultam. Éppen csak átcsúsztam. Otthon elővettek. Azt mondták, nem kötelező a középiskola. Megijesztettek? Nem, dehogy. Csak választási lehetőséget adtak. A bátyám abbahagyta. Szó nem érte! Ment dolgozni. Csak látom, egyre rosszabbul érzi magát. Ugyan nem mondja, de gondolom, rájött, kár volt kimaradni. Pedig jól keres. Rakodó. Na szóval másodikban ráhajtottam. Jó rendű lettem. Még nem tudom, jövőre merre, hogyan, de valamihez kell érteni. Szakma, főiskola? Egyetem? Nem tudom. A pelyhes képét zavartan simogató kamasz szülei helyben dolgoznak, édesapja a Montíri Állami Gazdaság gépszerelője, édesanyja a maggyár — azaz a Vetőmagtermeltető Vállalat helyi üzeme — betanított munkásnője. Nem történne tehát tragédia, ha ő is munkás lenne. Lehet, hogy lesz? Mondtam, még nem tudom. Sok minden érdekel, meg van olyanom is, amikor semmi. Még nem vagyok komoly, ezt apám szokta mondogatni nekem, biztosan igaza van, én is érzem. A szülők munkájáról keveset tud, elhullaj- tott morzsák az övéi egy általa nem ismert világról, amiket aligha képes egésszé összerakni. Vonzó, taszító vagy éppen közömbös ez a világ? Azt látom, hogy keményen dolgoznak. Eléggé be kell osztani a keresetet, sok mindenre, amit szerettem volna, nem jutott. Megmondták kerekperec. Akkor tehát te feljebb igyekszel? Szeretném, ha nem lennének olyan gondjaim, mint a szüleimnek. És ha munkás leszel? Akkor se! Jusson, amire kell. Na ne tessék valami luxusokra gondolni, de ami olyan átlagos, az legyen meg. Mi az átlagos szerinted tíz vagy tizenöt év múlva? Egy normális, két-három szobás lakás, kocsi, egy szuper audio- és videorendszer otthon, külföldi utazás, szóval ilyesmik. Ez lesz az átlagos? Szerintem ez. És mennyit kell ezért dolgozni? Hát remélem, kevesebbet, mint ma. És hogyan, milyen környezetben? Gondolom, akkorra nem lesznek azok az ősöreg gépek' meg ilyesmik, amik most vannak, Mi lesz helyettük? Automatika, számítógép-vezérlés, robotok, fehér köpeny,.. Komolyan gondolod? Már miért ne?! Tessék belenézni a Deltába, milyen . helyeket mutat! Hát csináljunk mi is ■ olyanokat. Szerinted kinek kellene ezt csinálni? Hát a gyáraknak, a vállalatoknak, meg hát a kormánynak is. Adjon rá pénzt. Egy ilyen szupergyárban mi lesz a dolga a munkásnak? Nézi a műszereket, a kapcsolótáblákat, ha ráírni nagy zűr van, akkor leállítja az egészet. Ennyi? Persze. Ez ma sem csoda. Van sok ilyen. Igaz, nem nálunk De hát akkor legyen nálunk is. Meg kell venni vagy megcsinálni.■ Például a bátyám mondta, ők trógerolnak, a villás targoncák meg állnak, rosszak. Szólt, miért nem javítják meg. Tudja, mit kapott a képébe? Öcsi, hét rongyot is (hétezer forintot) hazaviszel, ne nyúlkálj ott, amihez nem értesz... Három gyerek, világot néző három szempár, három, sajátos optikájú, mert az életkornak megfelelően beállított lencse. Ma a megye iparában a gépek, berendezések nettó értéke a bruttó értéknek alig a felét éri el, azaz ötvenszázalékos állapotban vannak, fogalmazhatunk úgy is, hogy erősen elhasználódtak. A munkások egyharmada nagy fizikai erőkifejtést igénylő és (vagy) kedvezőtlen környezetű munkakörben dolgozik. Cancer lepo- rem capit, mondották volt az ókori Róma bölcsei, ha arra figyelmeztettek, nyulat akar fogni a rák. Okos mondás. Csak éppen nem tudni, tudja-e a nyúl, hogy nyúl, s a rák, hogy rák?! Mészáros Ottó
