Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
1987. MÁJUS 30.,. SZOMBAT 9 OSTABONTAS VARJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: PEST MEGYEI HÍRLAP BUDAPEST, PF.: 311-1446 Ót esők felnevelte Április 11-én mentőautóval szállítottak haza a kórházból. A betegszállító mentő nem csak engem vitt, hanem több beteget is, akik azonos útvonalon laknak. Amikor megérkeztünk az első beteg házához, jó volt látni, hogy a hozzátartozók milyen nagy örömmel fogadják őt. Ezt követően egy férfit tett le otthonánál a mentőautó, majd elindultunk, hogy hazavigyük a következő beteget, egy 84 éves nénit. A mentősök nem ismerték a települést, kérdezősködtek a cím iránt, de senki sem tudta megmondani, merre van a keresett utca. Végül egy italboltban megadták a szükséges felvilágosítást. Sikerült megtalálni az utcát és a házat. Üj épület volt, a garázsban új autó állt, de a kapu zárva volt, még be is drótozták, hogy látsszon, nincs otthon senki. A mentősök idegesek lettek, mert a cím pontos volt, s a kórház előzetesen kiértesítette a hozzátartozót táviratban, hogy hazaviszik a nénit. Nemsokára előkerültek a szomszédok, s készségesen adtak felvilágosítást a~ hozzátartozó hollétéről. 1 Megmondták; hegy a kocsmában kell keresni. A mentő visszafordult hát, a néni pedig mentegetté a hozzátartozóját, mondván; neki azt . mondták, hogy öregek otthonába viszik, nem pedig a nevelt fiához, aki nem akarja őt visszafogadni. A kocsma elé értünk, éppen akkor jött ki két férfi. A mentősök mondták, kit keresnék, erre az egyik im- b.qtyogva. elindult a másik ped5wWa“5£t,'s T^geá^ptes- rim! Á hozzátafiozó' azonban nem akart megállni. A mentőautóval mentünk utána, s mikor utolértük, a mentősök felszólították, hogy szálljon be. Eleinte tagadta, hogy a néni az ő hozzátartozója lenne. de a?tán már másképp beszélt; azt mondta, nem az édesanyja, hanem csak a nevelőanyja, ugyanis ő már tízéves volt, amikor az apja feleséiül vette az asszonyt. Nem tudja vállalni a gondozását, mert neki dolgoznia kell. Végül kiderült, hogy másfél évvel ezelőtt ő vállalta a néni gondozását. A mentősöket és bennünket, betegeket is nagyon megviselt ez az eset. Meggyőződhettünk arról, hogy ennek a néninek valóban jobb lenne egy szociális otthonban. Illés Károly Lórév ★ Olvasónk pontos adatokat is közölt velünk. Ezek ismeretiében megkerestük az idős asszony lakóhelye szerint illetékes tanács szociálpolitikai előadóját, akitől megtudtuk, hogy a néni visszakerült a kórházba és meg is halt. Az előadó szavait idézve: az élet megoldotta ezt a problémát Is ... ezer forintot meghaladó Ingóság szerepel, illetve ha az örökösök kérik az eljárás lefolytatását. Az azonban minden haláleset után megtörténik, hogy a tanács lel- tárelöadója hagyatéki leltárt készít. Amennyiben az a veszély áll fenn, hogy a hagyatékban valamilyen kár keletkezik, a tanácsi alkalmazott lepecsételi a lakást. Ezt az örökösnek nem szabad sérelmeznie, hiszen éppen az ő érdekében történik mindez, hiszen ha erre, az úgynevezett biztosítási intézkedésre nem kerülne sor, Idegenek is bemehetnének a lakásba, s megdézsmálhatnák az örökséget. A halálesetről szóló értesítés megérkezésétől számított tizenöt napon belül kell a tanács illetékesének elkészítenie a leltárt, s ezt követően öt napon belül megküldenie a közjegyzőnek. Ne nyugtalankodjék tehát olvasónk, hamarosan lezajlanak ezek a formaságok, s bemehet a lakásba. §0 Javít babakocsit? Súlyos mozgássérült vagyok. Két gyermekem van, a kisebbik számára kaptunk kölcsön egy panorámás gyerekkocsit. Sajnos, a nagyobbik gyerek egy óvatlan pillanatban megütötte valamivel a kocsi ablakát, s az elrepedt. Kérem, segítsenek, hol tudnám megjavíttatni az ablakot? Zámbó Istvánná Inárcs ★ A gyermekkocsik gyártásával a Fémbútor Ipari Szövetkezet foglalkozik. A szövetkezetnél Kiss István meós a következő választ adta: az ablak javításával ők nem foglalkoznak ugyan, de ha olvasónk levélben megkeresi őket, küldenek olyan anyagot, ami az ablakhoz szükséges, s olyan kisiparost is tudnak aiánlani, aki a munkát elvégzi. A cfm: Fémbútor Ipari Szövetkezet, Budapest, Mázsa U. 3—5. — 1107. rintosat kellene vennem, aminek árát azonban a vállalatom nem téríti meg. A Pest Megyei Hírlapban szeretnénk megkérdezni a Volánbusz illetékeseit, miért kell nekünk naponta kétszer négy, azaz nyolc forintot fizetnünk azért a két megállóért, amikor más településeken hetven forintos bérlet is létezik? Szőke Lászlóné Aszód ★ Olvasónk kérdésére Sohár István, a Volánbusz Vállalat forgalomirányítási önálló osztályának vezetője válaszolt. Helyi járatnak az minősül, amely egy-egy településen, a közigazgatási határon belül közlekedik, ám amelyik elhagyja a települést, az helyközi járatnak számít. Aszódon helyi járat nincs. Vaunak települések Pest megyében, ahol a helyközi járatokon helyi tarifát is alkalmaznak, de ebben nem a vállalat dönt, hanem azt külön engedélyeztetni kell a felettes szervekkel. Olvasónknak tehát a 190 forintos bérletet kell megvennie, de a 6 1987. (II. 17.) PM számú rendelet érteimében ennek az összegnek 80 százalékát a munkáltató köteles megtéríteni, olvasónkat tehát mindössze 39 forint terheli a bérlet árából. Ez csak a helyközi járatokra érvényes bérletekre vonatkozik, a helyi járatokra szóló bérlet árából a munkáltató semmit sem térít meg. Magasabb nyugdíj? gas kitüntetések, amelyeknek tufelelevenítenénk, s gyakrabban f£em téríti a vállalat —T-'-s," ■ i i , j -X ni . Az aszódi lakótelepen élek. Sokan járunk innen más településre dolgozni vonattal, de a vasútállomásig busszal kell utaznunk. Bérletet szerettem volna venni, de kiderült, hogy a helyi járatra érvényes bérlet nincs, hanem 190 foFérjem 1984-ben, mint vájár, megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Akkor azt mondták neki, hogy ez a kitüntetés a nyugdíjazásakor nagyon sokat fog számítani, azaz magasabb lesz a nyugdíja. 1984 áprilisa óta baleseti rokkantnyugdíjas. A nyugdíja megállapításakor nem vették figyelembe a kitüntetését. Tudni szeretném, megilleti-e őt a magasabb nyugdíj vagy nem?. ...s ■:,£ N agy ÉásZlófié • Kaku c* “k Ha olvasónk férje a nyugdíjazása előtti időben kapta volna a kitüntetést, az azzal járó pénzjutalom beleszámított volna a nyugdíjalapba. így azonban, hogy nyugdíjazása előtt húsz évvel kapta a kitüntetést, ezt a nyugdíja megállapításakor nem vehették figyelembe. Vannak nagyon mavan az ajtón Meghalt a nagynéném. Rajtunk kívül nem volt senkije, így mi temettettük el. Nem maradt utána nagy vagyon, hiszen egy bérelt kis lakásban élt. A temetés után elmentünk a lakásához, hogy rendbe tegyük, amit maga után hagyott, de legnagyobb meglepetésünkre nem tudtunk bemenni, mert időközben azt lepecsételték. Van-e joga a hivatalnak, hogy lezárja előlünk, az örökösök elől a tulajdon nagy- nénénk lakását? N. N. Szigetújfalu ★ Ör. Taruőczy Csaba ráckevei közjegyző az alábbi felvilágosítást adta: a határeset után nem minden esetben kerül sor közjegyzői eljárásra, csak olyankor, te* m hagyatékban ingatlan, «zázEgy ügy keresi gazdáját A sdk bába fc&iöff... N em véletlenül kezdem az eset, az „ügy” felelevenítését a regi mondással, amely szerint a sok bába között elvész a gyerek ... A háromgyermekes Nagy család kálváriájáról van szó, ami kevés híján egy éve tart, mert az ügynek nem akadt egyetlen igazi gazdája sem. A Nagy család három gyermeke közül a ma kilencéves Krisztina, születésétől fogva vak. Nagyék még Székesfehérváron éltek, amikor kislányuk vaksági járadékának megállapítását kérvényezték. Az akkori szemészorvosi vizsgálat után kiadott határozat érteimében 1980-tól kap a család járadékot a gyerek után. Egyben a határozat Krisztina vakságát véglegesnek nyilvánította. Az 1985—86-os tanévben a szülök beíratták kislányukat a Vakok Általános Iskolája és Nevelőotthonába Budapesten. Ám a gyermek rendszeres látogatása, hazavitele a tanítási szünetekben — a Székesfehérvár és Budapest közötti távolság, és az ebből eredően jelentős útiköltség miatt — további terheket rótt a családra. Ezért Nagyék tavaly június 24-én a fővárosba költöztek, de már előbb, június 5-én hazavitték Krisztinát — miniszteri engedéllyel —, mert a vakok iskolája és nevelőotthona sürgős felújításra szorult. Amíg a kislány a nevelőotthonban lakott, arra az időre a székesfehérvári tanács megvonta a vaksági járadékot — az ide vonatkozó rendelet értelmében —, amit persze a család azóta is nehezményez. A júniusi és a júliusi vaksági járadékot pedig azóta sem kapta meg a Nagy család, holott 1986 szeptemberében kislányukat ismét beíratták az iskolába, igaz, akkor már nem volt bentlakó, hanem bejáró. A vaksági járadék újbóli folyósításához azonban a lakóhely szerint illetékes XIII. kerületi tanács újabb szemészorvosi vizsgálatot, illetve határozatot követeit, figyelmen kívül hagyva, hogy az 1980-as határozat egyszer már véglegesnek mondta ki Krisztina állapotát!!). S a megismételt szemészorvosi vizsgálat már nem véglegesnek nyilvánította a kislány vakságát. S bárha ez felcsillant némi reményt, Krisztina jelenleg nem lát! Ennek ellenére Nagyék az elmaradt két hónapi járadék kifizetéséért kérvények, kereseti kimutatások sokaságával voltak kénytelenek a székesfehérvári, a XIII. kerületi és a Fővárosi Tanácshoz, maid a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz folyamodni. Közben bizonytalanná vált az édesanya bedolgozói munkaköre, mert egészségi állapota a hosszú huzavona következtében alaposan megromlott Hogy az ügy kapcsán milyen tortúrákat, megaláztatásokat kellett elviselnie Nagy Lásziónénak — aki lapunk előfizetője —, hadd ne idézzem, hiszen a Magyar Rádió az idén egyik Családi tükör című adásában részletesen taglalta. Am akkor is bebizonyosodott, hogy az újságírók nem intézkedhetnek a hatóságok dolgozói helyett, nem is feladatuk! K özel egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ügy kimozduljon a holtpontról. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság munkatársa, Kőszegi Sándor segítsége szükségeltetett ahhoz is, hogy kiderítsük; az 1980-as határozat szerint az édesapa nevére folyósította az igazgatóság Krisztina vaksági járadékát. Az 1986-os hatáiozat alapján — más törzsszámon — már a kislány nevére folyósítják a járadékot, ám az elmaradt két hónapi járadékot mind a mai napig nem kapta meg a család, holott az első határozat értelmében jogosult arra, mert aszerint Krisztina vak állapota végleges. Vagy mégsem?! (Bar a tavalyi járadék jogosságán ez sem változtat semmit.) Ezek után már csak egy kérdés marad hátra: a sok bába között akad-e végre egy is. aki világra segíti az igazságot? Mert ugye az nem kétséges, hogy a Nagy család boldogan lemondana a kislány vaksági járadékáról ba Krisztina visszanyerné a látását. Aszódi László Antal _ . . . emberek is köszöntötték egy- ,----------------------------------------6 «*^^ mást az utcán ha elhaladtak köszönnénk egymásnak, fohronz fokozata nem tartozik ezek egymás mellett. Sajnos ez gadnank a bennünket udvoz- közé. már csak elvétve fordul elő egy-egy kisebb településen. Jő lenne, ha a régi szokást Leszoktunk volna ? Megelégedéssel tapasztalhatjuk; a közlekedésben dolgozók szinte valamennyien arra törekednek, hogy a lehetőségekhez mérten kulturált körülmények között, kellemesen utazhassunk. Mi, akik naponta utazunk a HÉV-en, örülünk annak, ha a vonatvezető tájékoztat bennünket, melyik állomás következik, vagy ha kellemes utazást kíván. Sajnos mi, utasok nagyon sokszor vétünk az udvariasság legelemibb szabályai ellen is. Példa erre: jön a jegykezelő és köszön, s udvariasan kéri a jegyeket. Mi ezt természetesnek tartjuk, azonban a legtöbben elmulasztjuk, hogy visszaköszönjünk. Sajnos, a köszönés és visszaköszönés egyre inkább hiányzik a közéletből. Nem köszönünk, ha beállunk a lakótelepi liftre várakozók közé, s nem köszönünk vissza, ha minket üdvözölnek. Nem köszönünk, ha belépünk egy üzletbe, vendéglőbe, orvosi várószobába, s nem fogadjuk a bennünket köszöntő eladó, pincér, a belépő ügyfél vagy beteg köszönését. Volt idő, amikor ismeretlen lök köszönését. Balogh Gyula Pomáz GYERMEKREJTVENY Pajtások! Mai rejtvényünkben folytatjuk ifjabb Johann Strauss műveinek bemutatását. \ X 3 H 5 b ü ! I 10 U ii ! (H 15 iá Qű M IX 2b IH VS 26 je 51 1----il VÍZSZINTES 1. Község Kiskőrös szomszédságában. 8. Gyümölcslekvár. 9. Versenylovakat lovagló lovas. 10. Girbe-...; erre-arra kanyargó. 12. Tova. 13. E’lenérték. 14. Aggódik miatta. 16. A nikkel vegyje- le. 18. „Lakodalmas” községünk. 20. ... Montand, híres francia színész. 22. Fejetlen manó! 23. Ezüstös színű keszegfajta. 24 .......... a csodák csodája, mesefilm. 25. Kis Ádám. 26. Költemény. 28. Archeológus. 31. A történelmi korszakok egyike. 32. Ebben pihen a hegedű. FÜGGŐLEGES 1. Híres daljátéka, mely Jókai regénye nyomán keletkezett. 2. Színészek és újságírók évenkénti vetélkedője a zöld gyepen. 3. Tiszti rang rövidítése. 4. Nagy Sári monogramja. 5. Gól angolul. 6. Vajon ők? 7. Egyik népszerű ke- ringője. 11. Másik híres keringöje, német neve: Wiener Blut. 14. Felefele! 15. Férfiénekhang. 17. Utód. 18. ... Marino, törpeállam Olaszországban. 21. Becézett Elemér. 27- Napszak. 29. Japán táblajáték. 30. Csak félig zord! Gyerekek! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését, a többi májusi megfejtéssel együtt — egy levelezőlapon — június 10-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Már egyetlen heti helyes megfejtéssel is lehet nyerni! Az április havi nyertesek névsora: Csete Gergő, Nagykőrös, Gát u. 4., IV/40. 2750; Czéner Anita, Bugyi, Marx Károly út 80 . 2347; Dinka Ágnes, Sződ, Rátóti u. 11. 2143; Ferenc Márta, Vác, Diófa u. 5. 2600; Juricza Éva, Gomba, Bartók Béla u. 25. 2217; Kriston Orsolya és Előd, Budapest, Nagybányai út 17/a. 1025: Lázár Gergely, Rád, Petőfi Sándor út 70. 2613; Matkovits Katalin, Galgahévlz, Ságvári E. u. 10. 2193; Molnár Éva, Iklad, Szabadság út 133. 2181; Morvái testvérek, Pilisvörösvár, Hold u. 2. 2085; ifj. Szabó László, Gödöllő, Balassi B. u. 2. 2100; Szabó Sándor, Cegléd, Csengeri u. 63. 2700; Tóth Annamária, Ábony, Vörös Hadsereg útja 19/9. 2740; Tóth Orsolya, Csömör, Kőhegy u. 3. 2141. A könyvutalványokat postán küldjük el. KÉPES SPORt BUDAI KERÜLET Duna—Tisza köze „Cegléden Dózsa és Kossuth egy percig sem tüzelt hiába...” írja a címben szereplő,:-: versében Bárányt Ferenc. A versldézet folytatása a számozott sorokban szerepel, és ennek beküldési batárideje: egy hét. □ T UTAZÁSI ÚTMUTATÓ □ Pl TERV Hl VATAL SZElHAR FA MINDEN KAPASZKODÓ SZAR ÖSZTÖNZI BELÜL VIRÁG rro OLASZ VAROS KATONAI EGYSÉG LÉTEZIK A NÓTANÁCS ELŐDJE FEUDÁLIS URAU .AZ ARANY EMBER RÓJA ‘IGEN MOSZKVÁBAN KÉZI EMELŐ GÉP HIRES SZOVJET BALERINA (GALINA) REMÉL FEKETE iGcNY GYŐR M.-l FALUBÓL VAU ÁLARC tOK AUTÓJEL A HURKA BURKA IGEN . CSEHÜL BUZGÓ TAG ENGEDÉLY RÖVIDEN HÁZI MUNKA EGY VALAKI SEM MÉRGEZŐ VEGYI ELEM szinusz"-" NO (VERA) GÁMt EGYNEJL) “¥ ANGOL MÉRFÖLO BEIGII TÖLTELÉK FÖLDET FORGAT ROMÁN AUTÓ VRSZ/v--' N$V KEPZ0 FINN rójf ÉKES FŰTŐANYAG RAGASZ-. KODÓ IDEGEN IZSÁK GyÍr M.-l KÖZSÉG VERNE KAPITÁNY/ VÍZI NÖVÉNY RÉGI MLIVÉSZÉTi IRÁNYZAT TISZTÍTÓ "T FRANCIA SZÍNÉSZ BALZSAM DUPLÁN Ml Q MACKÓ ÍRÓJA RÓMAI 501-ES ... PAK0 LÁS GYÖGYMÍC AKÓ.. BETŰI PAJZANKODIK MÉLYBE MALAC LAKÁS HUZAL MIKLÓS □ BŐR ÉS £N VJ. HÖGOLYÓ □ □-v KÖZELI MUTATÓ SZÓ BELGA AU rÓJEl MUNKA ARGÓVAL RÓMAI 51-ES FÉRFINÉV RENDBEN VAN NÉMÁN ARAT RÉZ LOLA T0R1ENÍTl KÖNYV A május 16-1 rejtvény helyes megfejtése: templomokra rávillan az alkony, A kusza város csillog bíborában. Tévesen jelent meg egy definíció, igy a beküldött rejtvényből csupán négyen fejtették meg a ejtvényt. Ezért a definíció alapján elyes megfejtést beküldők közül sorsoltunk még 6 nyertest. A hibás ábráért pedig szíves elnézést kérünk kedves olvasóinktól. 5# forintos könyvutalványt nyertek: Novák Jánosné, Szigethalom. Fiumei u. 52,, dr.. Ats Antal Budapest Kiss János alt. u. 13., Sodró Istvánná. Pilisvörösvár, Hold u. 2., Tóth István, Szentendre, Kovács L. u. 2.. ifj. Parádl István, Ácsa Deák u. 6.. Lajos József, Dabas. III., Martinovics u. 46., Simsik Istvánná, Ráckeve Bajcsy- Zs. u. 80., Ormándy Máténé Ipoly- tölgyes. Petőfi u, 13., Reiner László, Százhalombatta, Rózsa Ferenc u. 64., Kereskényi Ferenc, Csév- haraszt, Kossuth u. 21. 4