Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

8 1987. MÁJUS 16.. SZOMBAT Biogáz, biotrágya, biohumusz Semlegesít és energiát termel Előnyös a cégnek, előnyös a KISZ-nek Vállalkozást segít az iroda Piroska nénit magával ragadta a kor szelleme: vállalkozik. Ha beáll a jó idő, előbukkannak a fűrdőzők, és megjelenik ő is. Takaros fehér kötényben árulja a főtt kukoricát a strandon. Az üzletbe betársult Peti unokája is. ö tologatja a nagymama után az áru szállítására szolgáló kiskocsit. Lehet, hogy a néninek hamarosan kon­kurenciája támad a KISZ-csek személyé­ben? Százhalombattán mindenesetre a ter­vezett KISZ-vállalkozások között a főtt kukorica árusítása is szerepel. Az elképze­lés kétszeresen is rendhagyó. Maga a fo­galom: KISZ-es vállalkozás, azaz hivatalos nevén a KISZ-szervezetek szerződéses kö­zösségi munkavállalása, közismertté vált, különösen a KISZ KB tavaly júliusban ki­adott útmutatójának megjelenése óta. A százhalombattai fiatalok viszont a közeljö­vőben szakértő segítséget kaphatnak majd szerződéseik megkötéséhez a működését hamarosan megkezdő tanácsadó irodától. S amire eddig ugyancsak nem volt példa: lakóterületi KISZ-alapszervezctek is vál­lalkozhatnak majd különféle munkák el­végzésére. Saját pénzüket költik Ez a vállalkozási forma tisz­tábbá teszi az alapszervezetek anyagi ellátottságát — foglalja össze a dolog lényegét Szilágyi István, a városi KlSZ-bizott- ság titkára, akitől a tanácsadó iroda ötlete is származik. — Így ugyanis olyan pénzt köl­tenek el, amelyet saját maguk termeltek meg. A nyereséges vállalatoknál is jelentősen csökkent az utóbbi években az ifjúsági szövetség támogatásá­ra fordítható összeg, a ki­sebb üzemekben, az intézmé­nyekben vagy még inkább a lakótelepeken működő alap­szervezetek pedig még nehe­zebb helyzetben vannak, mini­mális összegből gazdálkodhat­nak. Az iroda szerepe ennek megfelelően kettős lenne. Egy­részt szaktanácsadással állna a vállalati alapszervezetek rendelkezésére szerződésköté­sek esetén, véleményezné a konkrét megállapodási terve­zetet. Másrészt segítséget nyújtana a városi KlSZ-bizott- ságnak az ilyen kedvezőtlen gazdasági helyzetű alapszer­vezetek munkavállalásainak megszervezésében, lebonyolítá­sában. Itt elsősorban alkalmi árusításokra gondoltunk, pél­dául könyvértékesítésre a nyá­ri könyvvásár, vagy a BNV idején. De más cikkek is szó­ba jöhetnek, mivel a városi KISZ-bizottság jogosult nagy­kereskedelmi áron vásárolni. — Miért volt szükség az iroda létrehozására? — Mert az alapszervezetek laikusok. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál például több KISZ- es vállalkozás is működik, tar­tályszigetelést, különféle re­konstrukciókat vállaltak a fia­talok, és a szerződések meg­kötése előtt jogászhoz fordul­tak. Kötelező és keretszabályok Az „irodát” jelenleg ketten alkotják: egy jogász és egy közgazdász, Paróczayné dr. Takács Erika üzemi jogász, és Szűcs Ferenc megbízott gaz­dasági vezető, a Százhalombat­tai Városi Tanács kommunális költségvetési üzemének mun­katársai. Egyelőre még saját működési szabályzatuk és a KISZ-vállalkozásokra vonat­kozó jogszabályok gyűjtemé­nyének összeállításán dolgoz­nak. — A vállalkozási szerződé­sek jogi oldala nagyon kötött — magyarázza dr. Takács Erika. — Sok és sokféle jog­szabályt kell figyelembe ven­ni ahhoz, hogy teljesen sza­bályszerű és a pénzügyi elő­írásoknak megfelelő legyen a tevékenység, és egyik hatóság se köthessen bele. Vannak kö­telező érvényű jogszabályok, ezeken nem lehet változtatni. De vannak keretszabályok, és itt, ahol lehet, megpróbálunk engedményeket elérni, például adókedvezményeket, hogy ne a kisiparosokra vonatkozó elő­írások alapján kelljen adózni. A KISZ-es vállalkozások esetében a bevétel két száza­léka a megyei KlSZ-bizottság- nak jut. Á jövedelem 40 szá­zalékát csak közösségi célokra lehet fordítani, végül a többi pénz szétosztható a résztvevők között, ez után 20 százalékos társasági adót fizetnek. E vál­lalkozásokban tulajdonképpen a társadalmi munka és a jöve­delmező tevékenység kapcsoló­dik össze. — A KISZ-es vállalkozások működési formái hasonlóak a vgm-ekéhez — mondja Szűcs Ferenc —, de ők csak díjra szerződnek. Ez azt jelenti, hogy egy konkrét összegben egyeznek meg a vállalattal egy adott munkára, és ehhez min­den feltételt maga a vállalat biztosít. Abba nem szólhatok bele, hogy elvállalják-e a fel­adatot, ez az alapszervezet döntési joga, csak az összeg- szerűségben adhatok tanácsot. Ha hozzánk fordulnak egy szerződéstervezettel. és én rácsodálkozom, hogy ennyiért ők hajlandók dolgozni, akkor esetleg elgondolkoznak rajta, hogy megéri-e nekik aláírni a megállapodást. Egyébként ezek a szerződések legnagyobbrészt egyszerű munkákra kötődnek és fognak kötődni, mert tisz­tázatlan az anyagi felelősség kérdése, nincsenek úgy szabá­lyozva, mint a vgmk-k eseté­ben. Garancia hiányában pe­dig a vállalat bonyolult dol­gokat nem bíz az alapszerve­zetekre. Ezek nem igazi vállal­kozások, kockázat nincs, és nem is hoznak akkora nyere­séget, mint a munkaközössé­gek. Viszont előnyösek a cé­gek számára is: egyrészt a KISZ-eseknek kifizetett díjat a költség, és nem a munkabér terhére számolhatják el, más­részt esetükben mentesülnek a vállalati különadó megfize­tése alól. A tanácsadó iroda két tagja egyelőre társadalmi munkában és természetesen főmunkaide­jén túl foglalkozik az ifjúsá­gi szövetség vállalkozásainak jogi-közgazdasági problémái­val. Ám a tervek szerint a működési szabályzat egyik pontja az ö érdekeltségüket is meghatározza majd: százalé­kos részesedést kapnának a közreműködésükkel megkötött szerződések nyereségéből. Ahogyan Szilágyi István fogal­mazott: így az ő érdekük is, hogy menjen a bicikli. Százalékos részesedés A KISZ KB útmutatójának megjelenését követően tavaly július 1. és december 31. kö­zött országszerte 121 KISZ-bi- zottság 531 szerződést kötött vállalkozási formában, Pest megyében ugyanebben az idő­szakban 4 ilyen megállapodás született. Az utóbbi hónapok során azonban megyénkben is sikerült előrelépni: az idén 32 újabb KISZ-es vállalkozás kezdte meg működését. A százhalombattai fiatalok most további segítséget kapnak. Az újonnan kialakított tanácsadó iroda előreláthatólag május végétől már megfogalmazott működési elvek és hatályos jogszabályok alapján fogadja a hozzá forduló alapszerveze­teket. akik saját KlSZ-bizott- ságaik, vagy a városi bizottság útján kérhetik az iroda szak­embereinek tanácsait. M. L. Sok kétkedés, sőt ellenérzés fogadta, amikor két évvel ez­előtt a dömsödi Dózsa Tsz a település határában, a szako­sított szarvasmarhatelep szomszédságában megépítette biogáztelepét. Még a szakem­berek is keveset tudtak erről a technológiáról, S annak ellenére, hogy a szakemberek nem kevesebbet ígértek, mint hogy az eddig szabadban évekig érlelt trá­gya helyett alig egy hónap le­forgása alatt gyommagmentes, rendkívül értékes, viszonylag száraz és jól szórható szerves trágyát állítanak elő, kevesen hittek ennek megvalósításá­ban. A négy hatalmas tartály — fermentor — tövében beszél­getünk Gáspár Ferenc telep­vezető-helyettessel, aki kész­séggel elmagyarázza, miként működik a rendszerük. — Az alapanyag a csaknem 1200 férőhelyes, mélyalmos szarvasmarha-istállóból érke­zik, és a betárológaratba ke­rül. A 15 méter magas tar­tályba 650 köbméter anyag fér, ez 400—450 tonna trágyát jelent. Ennyit három nap alatt tudunk betölteni a fermentor- ba. Már a tárolás alatt is leve­gőztetik az anyagot, ettől meg­indul a fokozott baktérium­működés, mikor a tartályba kerül baktériumtartalmú öl­tőiével locsolják meg, és utá­na légmentesen lezárják. Az egész technológia tulajdon­képpen az oxigénben illetve az oxigénmentes közegben dolgo­zó baktériumokra épít. A fo­lyamat hasonlít ahhoz, amely a szarvasmarha gyomrában végbemegy. Itt mindez óriási méretekben játszódik le és a folyamatban naponta 600—800 köbméter gáz keletkezik. Két köbméter fűtőértéke megegye­zik egy kilogramm fűtőolajé­val. És az a tény, hogy gázve­zeték-leágazás készült a hama­rosan átadásra kerülő napele­mes szárítóhoz, illetve egy má­sik, a tervezett vermutüzem irányába, arra enged következ­tetni, hogy nincs messze az az idő, amikor sokkal több gáz­energiát tud majd előállítani ez a telep. — Volt némi igazsága azok­nak, akik kezdetben rossz szemmel nézték ezt az üzemet. A munka során derültek ki a kisebb hibák, amelyek egy ré­sze a mai napig is gondokat okoz nekünk. Például első látásra még egy laikus számára is szem­betűnő, hogy a hatalmas táro­ló tarályból a kisméretű ka­nalak nehézkesen tudják föl­vinni a toronyba a több száz tonna alapanyagot. Nyilvánva­ló azonban, hogy minden olyan műszaki megoldás, ame­lyet először ültetnek át terv­ből valósággá, produkál ilyen tanulságokat. Adódik a kérdés: meddig lesz elég a folyamatos üzem­hez a szarvasmarhatelepről ki­kerülő alapanyag? Vagy el­képzelhető, hogy néhány éven belül a dömsödiek pénzért vá­sárolják majd a környékről a trágyát? A kérdésre a választ Juhász János, a Biotech Közös Válla­lat igazgatója adja meg: — Az állattartó telepeken keletkező anyagoknál is súlyo­sabb gondot jelent a környezet számára a kommunális szenny­víz és szemét. Pedig ezek az anyagok igen alkalmasak arra, hogy táplálják a fermentorok gyomrát. Igaz, a lakossági hul­ladék csak válogatva, a nehe­zen bomló anyagoktól — te­jeszacskók, tejfölös, fagylaltos poharak, műanyagok, zsákok stb. — megtisztítva kerülhet­nek feldolgozásra. Kísérlet­képpen Dömsödön, a Határ ut­cában mi gyűjtjük a szerves anyagokat tartalmazó szeme­tet. Külön tárolóedényt vásá­roltunk valamennyi házhoz. A kommunális szemét fel­dolgozása ma még kísérlet, de úgy tűnik, a sikere elsősorban a lakosság jószándékán mú­lik, azon, hogy felfogják-é, milyen tehertől szabadíthatja meg környezetüket a biogáz­telep. Ügy tűnik, hogy ezt ma még kevesen értették meg. Gáspár Ferenc a tárolótartály aljára mutat, ahol vastagon fehérük a tejfölöspohár, tejes­zacskó és más feldolgozásra alkalmatlan anyag. — Nagyon örülünk, hogy éppen Dömsödön, a mi terme­lőszövetkezetünk kezdett ilyen ígéretes kísérletbe. Mint a leg­több településen, nálunk is gondot jelent a szemét, illetve a kommunális szennyvíz elhe­lyezése — mondja Sietnikie- witz László tanácselnök. — Ezeknek az anyagoknak a bio­gáz-telepen való hasznosítása azonban még igencsak gyerek­cipőben jár és például a vég­leges szeméttelepünk kérdésé­nek megoldásával nem várha­tunk erre a módszerre. Rácke- vével és Kiskunlacházával kö­zösen térségi szeméttelepet szeretnénk létrehozni. A biogáztelepről kikerült anyagot azonnal szét lehet szórni a földeken, ám ígéretes az a tovább feldolgozás is, amelynek főszereplői a gilisz­ták. A tartályoktól alig néhány méterre hosszúkás földkupa­cok találhatók, s bennük leg­alább 10 millió különleges vö­rös giliszta rágja a fermen- torokból kikerült anyagot. így készül a biohumusz, amelyért ma már egyre messzebbről is felkeresik a kertészek a tele­pet. A lehetőségek szinte belát- hatatlanok. Nem nehéz sza­badjára engedni a fantáziát, s elképzelni, hogy talán, a nem is olyan távoli jövőben eltűn­nek a települések környékéről a táj és a környezet számára egyaránt merényletet jelentő szeméttelenek. nem szennye­zik, s változtatják valamiféle borzalmas vízióvá az elhagyott bányagödröket, természetes ár­kokat a szennyvízleeresztő-he­lyek bűzös tavai. Hanem olyan telepekre kerülnek, ahol gyor­sított és veszélytelen formá­ban kerülnek vissza a termé­szet körforgásába, Móza Katalin Takács Tibor: A Dunajec szurdokjában C sodálatos ez a májusi reggel. Már mögöttünk Lubló vára, alaposan körbemászkáltuk a falakat, ráláttunk a kanyargó Pop- rádra. felidéztük a történelmet, a lengyelt és a magyart, amely két gyönyörű selyemszálként fonódik itt össze, s aztán már utaztunk is to­vább a Vörös Kolostorhoz. Még messze az igazi turistaszezon, autó­buszt egyet sem láttunk, az autósok is elkerülik ezt a vidéket, pedig má­jus első vasárnapja van. Ha ismeretlen vidékre utazom, felfokozott érdeklődés ég a szívem­ben, s noha a Tátrát és környékét alaposan összebarangoltam, valahogy a Vörös kolostor és a Dunajec-áttö- rés mindig kimaradt. Most csak ezért a látványért jövök, otthon még a tutajozás élményét is dédelgettem magamban, elképzeltem, milyen fan­tasztikus lesz siklani a Dunajec hullámain, szóval volt álmom erről az útról. De hát mindig más az el­képzelés és más a valóság. Tavaly ugyanilyenkor utaztam a Kazán­szoros festői sziklafalai között, most a Kárpátok északi áttörését kívá­nom megörökíteni a diakockákon és az emlékezetben. Kisiskolásként Fo- nyó András tanító úr mindig úgy beszélt a Poprádról és a Dunajec- ről, mint a hűtlen folyókról, ame­lyek elhagyják a Kárpát-medencét. Hát én látni akarom a hűtleneket És míg ezt végiggondolom, feltű­nik előttem a Három Korona, a Pie- ninek 920 méter magas hegye, de vagy én számolok rosszul, vagy az elnevezők, mert én a három kiug­ró sziklát bizony négynek látom. Fe­hérek, mintha havasak lennének, pedig innen már eltakarodott a hó, fehér mészkősziklák ezek, kibukkan­va a fenyők harsogó zöldjéből. Be­vallom, a kolostor most nem vonz, noha gyerekek várják a múzeum ki­nyitását, rohanunk a tutajkikötőbe és a csalódás végleges és elkeserí­tő: még nem indult meg a forga­lom, itt bizony még nincs turista- szezon, még csak most, elkésve és megkésve javítgatják a tutajokat, ahogyan azt valaki megsúgja a bosz- szankodók közül. Fölöttünk a Három Korona ma­gasba törő sziklafala, előttünk a Du­najec vize, áteüenben Lengyelor­szág, több nyelvű felirat figyelmez­tet, hogy az országhatár a folyó kö­zepén húzódik. Ha nincs tutaj, gya­log vágunk neki az útnak. Turista- jelzések irányítanak, ha mindig a piros vonal mentén megyünk... De nem kell nekünk piros vonal, mikor itt van előttünk a folyó, ezt követ­jük, kedvünk szerint. És tíz perc sé­ta után már a folyó partján va­gyunk. Noha sajnáljuk, hogy nem a Dunajec hátán, de mégis a szebbik oldalon. Azaz, hogy is van ez? Me­lyik a szebbik oldal? Persze hogy a túlsó, a lengyel, de ott, ha akar­nánk, akkor se lehetne sétálni, mert csak e szelíd, kanyargó sétaúton, itt, a szlovák oldalon kísérhető végig a Dunajec. S már elszáll a szívemből a szomorúság, hiszen ilyen szép helyre még sose jutottam el, hiszen ez a keskeny szurdok, a felmaga­sodó hegy sziklafala, a kanyargó fo­lyó más minden eddig átélt hason­ló élménynél. Le kellene ülni, gyönyörködni kel­lene a pillanat varázsában, hallgatni a folyó állandó duruzsolását, hiszen beszél, meséket mond, ahogyan a sziklákon átrohan. Néhol összeszű­kül a meder, szemközt süt a nap, mintha ezüstbe öltözött volna a fo­lyó, olyan a vakító ellenfényben, egy-egy kiálló szikla simára csiszol­va, a fenyőfák nekünk tisztelegnek, álmélkodó magyaroknak, hiszen már egyre többen vagyunk, még hogy nincs ilyenkor idegenforgalmi sze­zon? De hiába van május első va­sárnapja, itt csak nemrég köszön­tött be a tavasz, a jávorfák, a pla­tánok nem mindegyike bontott még levelet, olyan a túlsó oldal, a mere­dek sziklás fal után következő me­nedékes hegyoldal, mintha fenyve­sek ostromolnák a magasságot. Kanyarog a völgy, kanyarog a fo­lyó, ahol összeszűkül, egy kőhajítás- nyi csak, ahol kiszélesedik, van vagy 80—100 méter is. Igazi folyót ját­szik, megcsendesedve, erdőktől kí­sérve. De hirtelen visszanézünk és eláll a lélegzetünk. Tutajok sikla- nak a folyón. Itt egy szikiapad hú­zódik a Dunajec vizébe, berohanok hát, s lelkesen integetek a mind kö­zelebb érő tutajok boldog utasainak. Honnan jönnek? Miféle tutajok? A választ már tudom is: lengyel tu- tajosok érkeztek, náluk már tart a turistaidény, attól kezdve hajóznak, hogy erre igény van. Három tutaj rohan a víz hátán, nem is tutajok ezek, hanem négy összekötött csó­nak, keresztbetett ülésekkel, talán ha tízen-tizenketten élvezik az utazás örömét, a látvány nagyszerűségét és persze nálam is boldogabban in­tegetnek. Kék, díszes, hímzett mel­lények a tutajosokon, csáklyákkal irányítják az úszóalkalmatosságot, s persze evezőjük is van. Azután alig siklanak el, már feltűnik újabb csa­patuk: újra és újra három-három tutaj siklik a vízen, csattognak a fényképezőgépek, legalább megörö­kítem a látványt, a boldog turisták lelkesen integető kicsinyke csoport­ját. Igen. már tudom, hogy ők is, mi is másfajta élmény és látvány részesei vagyunk. A mienk, a par­ton sétálóké, semmivel sem rosz- szabb, csak éppen másabb, az övék talán a lelkesítőbb, noha az lenne az igazi, hogy előbb végigtutajozni a Dunajecet, s azután végiggyalo­golni. Hiszen ők elrohannak, de mi­lyen sebesen, mi pedig milyen las­san élvezzük a természet csodáját: a madarak énekét, a víz tükrözé­sét, az újabb és újabb panoráma szépségét, a köveken megbotló ha­bok fehérségét. Hol előrenézünk, hol visszatekin­tünk. Már rég nem látjuk a Három Korona csúcsait, nem a meredek sziklafal szépségét, helyette a meg- csöndesedett folyón nézzük a ka­nyarban elvesző tutajokat, hogy máris újabbak érjenek utol. Meg­számoltam: 16 tutaj siklott, sietett, vágtatott a célja felé, tizenhatszor szorult össze a szívem s irigyked­tem a lengyelföldi turistákra. Per­sze lehet, hogy ők meg ránk vol­tak irigyek, szerettek volna kiszállni, megmosni kezüket a hóban, mert egy-egy, a folyóig lefutó horhosban gyémánttündöklésű havat találtunk, s aztán, amikor az első nagy ka­nyar után csorgókút állított meg, s hegyi forrás kristálytiszta vizével csillapítottuk szomjunkat, talán a ví­zen utazók is szerettek volna ki­szállni s mellénk szegődni útitárs­ként A kanyarok mindig hívtak, tovább és tovább. Na még a következőig el­megyünk, na. ott biztosan még szebb a látvány. És így megy az ember előre, folyton szebb és újabb él­ményre ácsingózva. Mi majdnem el­mentünk a határig, ahol elfogy a fo­lyó, végleg átmegy lengyel földekre. Mit tehettünk mást, visszafordul­tunk. És még mindig találkoztunk tuta- josokkal, a májusi vasárnap fényé­ben fürdő boldog emberekkel, akik persze a felcsapó Dunajec vizében is fürödtek, mert egy-egy hullám bizony arcon csapta őket. Előre a megismerés utáni vágy vitt, vissza­felé a már ismert szépségek újra átélése hozott. Még két kanyar, már csak egy és feltűnik a Három Ko­rona négyes csúcsa, nini, már itt is a sziklafal, itt szűkül keskenyre a folyó, itt botladozik a víz, itt merí­tettük bele nemrég a kezünket a fo­lyó hideg vizébe. M ost, hogy ezt itthon írom, be­hunyom a szemem és látom az utat Látom a sziklafalat, hallom a boldogan nevető, kiáltozó turistákat, a tutajosok integetését is úgy idézem fel, hogy örökre felejt­hetetlen. Amikor visszatérünk a Vö­rös kolostorhoz azt mondtam ma­gamban: ide visszajövök. De hogy a folyó melyik oldalára, azt nem tu­dom. Gondolom, a túlsóra. Mert azért annyival tartozom magamnak, hogy legközelebb végigtütajozzam a Dunajecet.

Next

/
Thumbnails
Contents