Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

ERŐSÖDJÉK A SZOCIALIZMUST ÉPÍTŐ NÉPEK EGYSÉGE! Bizonyos haladás, áttörés nélkül Szükséges lesz a NA TO beleegyezése is (Folytatás az 1. oldalról.) az NDK-ból kivont harcásza­ti-hadműveleti rakéták fel­számolása után. Shultz ma­gyarázataiból világossá vált, hogy az amerikai kormány­zat és NATO-beli szövetsé­gesei nem hajlandók elmenni a nullamegoldásig a harcásza­ti-hadműveleti rakéták kérdé­sében, s hogy nincs végleges álláspontjuk ebben az ügyben. Néhány fontos kérdésben sikerült jelentős előrehaladást elérni, de korántsem mind­egyikben — mondotta szerdai •moszkvai sajtóértekezletén George Shultz amerikai kül­ügyminiszter, aki termékeny­nek nevezte a szovjet fővá­rosban töltött három napot. Szavaiból kitűnt, hogy láto­gatása nem eredményezett valódi áttörést. Mint mondotta, jelentős ha­ladás elsősorban a közepes hatótávolságú rakéták kérdé­sében mutatkozott: további nehéz tárgyalások lesznek, amelyek mögött talán már láthatók a leendő megállapo­dás távlatai. Shultz elismerte, hogy a szovjet fél kész a szigorú el­lenőrzési intézkedések elfoga­dására. Az arnerikai külügyminisz­ter szerint még nem megol­dott a közepesnél kisebb ha­tótávolságú rakéták kérdése, de mindkét fél egyetért a csökkentéssel. A szövet véle­mény szerint e fegyverfajtá­kat illetően csak nulla lehet a mindkét fél számára elfo­gadható szám. Ha Genfben sikerül ebben a kérdésben is előrehaladást elérni, az előse­gíti a közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozó szerző­dés megkötését. A külügyminiszter rámuta­tott, hogy nem mutatkozott ilyen jelentős előrehaladás a hadászati és az űrfegyverek kérdésében. Amerikai részről egyetértenek a hadászati fegyverek 50 százalékos csökkentesének gondolatával, ezen belül alapnak tekintik a reykjavíki számokat: mind­két fél 6000 robbanótöltetet és 1600 célbajuttató eszközt tarthatna meg. A külügymi­niszter értésre adta, hogy Washington továbbra is ra­gaszkodik a megmaradó fegy­verek fajtánkénti mennyisé­geinek megállapításához, az úgynevezett álszintekhez, mert nézete szerint csak ez ad le­hetőséget kiegyensúlyozott megállapodásra. A hadászati erők 50 száza­lékos csökkentését szerinte hét év alatt kellene végrehaj­tani. Az amerikai javaslat szerint a felek erre a hét év­re vállalnának kötelezettsé­get, hogy nem telepítenek a világűrben védelmi berende­zéseket — mondotta. A világűrre vonatkozóan Shultz közölte, hogy nem volt jelentős előrehaladás. A nukleáris kísérleti rob­bantások kérdésében eltérő ellenőrzési módszert javasol a két fél. A vegyi fegyverek kérdésében az ellenőrzött be­tiltás a mindkét részről elfo­gadott álláspont. A külügy­miniszter — lényegében nyi­tott kapukat döngetve — a kölcsönös és alapos ellenőrzés fontosságát hangsúlyozta. Ugyancsak a lényeget érintő megbeszélések folytak a há­borús kockázat csökkentését célzó elképzelésekről — mon­dotta. Nyikolaj Rizskov miniszterelnök is fogadta Moszkvában amerikai külügyminisztert az Rizskov kormányfővel folytatott tárgyalásait első­sorban gazdasági jellegűek- nek és érdekeseknek minősí­tette a külügyminiszter. Shultz érintette a találkozót megelőzően a kedélyeket bor­zoló kémügyet, hangsúlyozva, hogy a washingtoni szovjet nagykövetségre csak akkor költözhetnek be a diploma­ták, ha a moszkvai amerikai nagykövetséget megtisztították a lehallgatóberendezésektől. Ezt megelőzően szovjet- amerikai egyezményt írtak alá szerdán Moszkvában a világ­űr békés célú kutatásában és kiaknázásában való együttmű­ködésről. Az okmányt Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter, vala­mint George Shultz amerikai külügyminiszter látta el kéz­jegyével. A szerda reggeli fontosabb amerikai lapok első oldalon, nagybetűs címekkel számol­tak be a kedden Moszkvában ismertetett szovjet javaslat­ról, arról, hogy a Szovjetunió az európai rövidebb hatótá­volságú rakéták felszámolásá­ról is kész záros határidőn belül megegyezésre jutni. A je­lentések utalnak arra, hogy a szovjet javaslat meglepe­tésként érte az Egyesült Ál­lamokat és várható, hogy je­lentős ellenállásba ütközik az amerikai kormányzat részé­ről. Az amerikai rádió- és tele­víziós állomások jelentései szerdán azt húzták alá, hogy Moszkvában nem jött létre megállapodás szovjet—ameri­kai csúcstalálkozóról és nem születtek végleges döntések a leszerelési kérdésekben sem. Tokiói tanácskozás Az atomenergetikáról Az atomenergetika fejlődé­sének kilátásairól ,és a nem­zetközi atomenergia-ipari együttműködésről folyik ta­nácskozás Tokióban. Az ülés nyitónapján fel­szólalt Hans Blix, a Nemzet­közi Atomenergia-ügynökség vezérigazgatója, aki kifejtet­te: sürgető szükség lenne ar­ra, hogy a kormányok fokoz­zák közös erőfeszítéseiket az iparág fejlesztése és az atom­erőművek biztonságának ja­vítása érdekében. Gyászszertartás A zeebruggei áldozatokért Nagy-Britanniában a Can­terbury! katedrálisban szer­dán gyászszertartáson emlékez­tek meg a belgiumi Zeebrugge- lél március 6-án történt komp­szerencsétlenség áldozatairól. A szertartáson a királyi csa­lád tagjai, továbbá Margaret Thatcher miniszterelnök, va­lamint a tragédia közel 200 áldozatának hozzátartozói és barátai vettek részt. Lemondott a nicaraguai kontrák egyik vezetője Aktiéban az USA­A The Washington Times szerdai jelentése beszámol a nicaraguai kontrák egyik leg­ismertebb, az ellenforradal­márok között mérsékeltnek te­kintett vezetője, Alfonso Ro- belo lemondásának körülmé­nyeiről. Robeto az ellenforradalmá- rok valaha háromtagú vezető testületének már a második tagja, aki lemond tisztéről: korábban — épperf' á mérsé­keltek nyomására — távozott a testületből Adolfo Calero, a szélsőséges irányzat politikai vezetője. Robelo közölte, hogy lemondása nem jelenti teljes visszavonulását és továbbra is bele kíván szólni a kontrák szervezete politikai irányvo­nalának kialakításába. A lap úgy értesült, hogy a kontrák az eddigi háromtagú vezetés helyett májusban hét­tagú irányító testületet hoznak létre, amelyben az ellenforra­dalmárok valamennyi fonto­sabb csoportosulása képvise­lethez jut. Az amerikai közvélemény képviselői egyébként ezekben Elektronikus blokkot vitt a Kvant Új műszerek az űrállomáson Jurij Romanyenko és Alek- szandr Lavejkin, a Mir űrállo­más szovjet űrhajósai szerdán a terveknek megfelelően folytatták a Kvant modul át­alakítását a pilótavezérlésű repülésre. Az asztrofizikai kutatásokra alkalmas Kvant modult az űr­hajósok világűrben végzett szerelési munkája révén a na­pokban sikerült teljesen össze­kapcsolni a Mir űrállomással. A Kvant modulon a tudo­mányos felszereléseken kívül sok olyan műszer van, ame­lyeket az űrállomás legénysé­ge az elkövetkező napokban bekapcsol a Mir pilótavezérlé­sű fedélzeti rendszereibe, így STRESSZKELTŐ SPEKULÁCIÓ A nyugatnémet környezeti, természetvédelmi és reaktorbiz­tonsági minisztérium kedden tájékoztatást kért az illetékes szovjet szervektől annak megállapítására, hogy nem szovjet területen keresendő-e a radioaktivitás Nyugat-Németország te­rületén még március 10. és 14. között tapasztalt enyhe meg­növekedésének oka. Az NSZK sugárvédelmi bizottsága már jelezte, hogy ez a szokásosnál alig valamivel magasabb érték nem ártalmas az egészségre. A nyugatnémet hírközlő eszközök egyben idéz­ték Gennagyij Geraszimovnak, a szovjet külügyminisztérium szóvivőjének megállapítását, amely szerint a Szovjetunió te­rületén nem észleltek magasabb értékeket. A nyugatnémet szóvivő sajtóértekezletén maga is bizonyít­hatatlan spekulációnak nevezte az NSZK hírközlésének talál­gatásait. Ezek szerint a radioaktivitás enyhe megemelkedését esetleg egy reaktor tisztítási munkálatai, nukleáris kísérlet, vagy üzemzavar váltotta ki. A bajor környezetvédelmi minisztérium szerdai közlése az erősebb radioaktív sugárzást természetes okokra vezeti visz- sza. azok egységes rendszert fog­nak alkotni. Szerdán a két űrhajós a Kvant által szállí­tott egyik új elektronikus blokkot szerelte össze, s ellen­őrizte működését a Mir fedél­zeti számítógépes rendszeré­ben. Az űrállomásról érkezett hí­rek szerint az űrhajósok mun­kájukkal az előre meghatáro­zott ütemterv szerint halad­nak. a napokban újabb akciót kezdtek annak kivívására, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg az ellenforra­dalmárok katonai segélyezését és hagyjon fel közép-amerikai beavatkozásával. A húsvét hetére tervezett tüntetések nyitányaként szer­dán vezető egyházi személyi­ségek — Francis Myrphy és Walter Rullivan katolikus püs- .pökök és Samuel Caldwell, a kvékerek Világi vezetője — közös béke-istentiszteletet tar­tottak az amerikai törvényho­zás épületénél. Az egyházi ve­zetők közölték: húsvét heté­ben nagyszabású megmozdulá­sok lesznek, amelyeken az Egyesült Államok nicaraguai beavatkozásának megszünteté­sét követelik. Tanácskozik a Lenini Komszomol XX. kongresszusa Nyíltság és demokratizmus Moszkvában, a Kreml kong­resszusi palotájában szerdán megkezdődött a Lenini Kom­szomol XX. kongresszusa. A központi bizottság beszámo­lóját Viktor Mironyenko, a KB első titkára terjesztette a szovjet ifjúsági szövetség leg­felsőbb fóruma elé. A tanács­kozás megnyitó ülésén részt vett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A kongresszust nagy vára­kozás előzte meg a Szovjet­unióban, s nemcsak a szerve­zet 40 milliós tagságának so­raiban. Az országban jelenleg folyó átalakítás tevékeny részvevője és támogatója az ifjúság, amelynek szerepe — különösen a kulcságazatokban — folyamatosan erősödik. Az elmúlt időszakban szükségessé vált a Komszomol megújítása is: belső életének demokrati­zálása, az irányítás centrali­zált elemeinek ésszerűsítése, a központi határozatok számá­nak csökkentése, az alapszer­vezetek kezdeményezőkész­ségének, önállóságának erősí­tése. A mostani fórumon 4830 küldött képviseli a tagságot, közülük 4700 első ízben kong­resszusi küldött, és a te­remben helyet foglalók 67 százaléka 25 év alatti. Ahhoz, hogy a Komszomol tevékenyen kivegye részét a Szovjetunióban megindult át­alakítási folyamatból, magának az ifjúsági szervezetnek is meg kell újulnia — jelentette ki kongresszusi beszámolójá­ban Viktor Mironyenko, a Le­nini Komszomol Központi Bi­zottságának első titkára. Hoz­záfűzte, hogy a megújulás már elkezdődött, hozzáláttak a hi­bák elvszerű feltárásához, a formalizmus felszámolásához. A szónok felhívta a figyel­met a Komszomolban kiala­kult káros jelenségekre. A Komszomol egyelőre rosszul védi a fiatalok jogait és érdekeit — állapította meg a szónok, s javaslatot tett a szovjet ifjúsági törvény ki­dolgozására és elfogadására. Viktor Mironyenko végeze­tül a szovjet ifjúsági szövetség nemzetközi tevékenységéről beszélt. Többek között hangoz­tatta. hogy a jövőben erősíte­ni fogják a Komszomol együtt­működését a más ideológiai alapon álló szervezetekkel. HÍRSZERZŐ Jelentős mennyiségű doku­mentumot magával hozva visz- szatért az NDK-ba a határőr­ség egyik főhadnagya, aki ta­valy augusztusban szökött át az NSZK-ba. Mint a szerdai berlini lapok beszámoltak róla, Dieter Mann, aki közben a nyugatnémet hírszerző szolgálattól (UND) az Ulrich Marx fedőnevet kapta, a BND felügyeletét kijátszva április 11-én önszántából visz- szatért az NDK-ba. Az NDK illetékes hatóságai megkezdték az egykori határőr tiszt által áthozott nagy meny- nviségű dokumentum kiérté­kelését. Amin Nosivan a nagyobb kurd autonómiáról Irak több önálló állam legyen? Iráni iszlám gárdisták és az Iránnal szövetséges Kurd Ha­zafias Unió (UPK) harcosai kedden közös akciót hajtottak végre az iraki—iráni front északi részén — közölte szer­dán az iráni ÍRNA hírügy­nökség. A hét elején az Irak­kal szövetséges kurd szerve­zet számolt be két iráni tá­maszpont elleni sikeres táma­dásáról. A szerdai IRNA-jelentés több iraki támaszpont meg­Fanfani megbízatása az olasz kormányalakítás r Átmeneti, ügyvivő jellegű Amintore Fanfanit. az olasz szenátus kereszténydemokrata elnökét bízta meg szerdán Francesco Cossiga államfő egy új kormány megalakításával. Fanfanit mar a múlt héten meg akarta bízni e feladattal az államfő, de akkor nem vál­lalta a megbízatást, s így esett a választás az ugyancsak ke­reszténydemokrata Luigi Scal- farára. Miután a korábbi kormány­alakítási kísérletek sorban ku­darcot vallottak, Fanfaninak az Olasz Köztársaság törté­netében először egy intézmé­nyi kormányt kell létrehoznia. Ez azt jelenti, hogy a szená­tus elnöke nem a pártérdeke­ket szem előtt tartva állítja össze a testületet, hanem ab­ból a célból, hogy az átme­neti jelleggel biztosítsa az in­tézmények működését. Ennek az ügyvivő kormánynak a te­vékenysége gyakorlatilag az előrehozott parlamenti vá­lasztásokba torkollna. Fanfani egyébként ötször volt eddig miniszterelnök. semmisítéséről és az ellenség­nek okozott jelentős ember- veszteségről adott hírt.. Az UPK athéni szóvivője a szer­vezet saját sikereként értékel­te az akciót. Az Irak. Irán és Törökor­szág közös határvidékein élő kurdok függetlenségéért har­coló, s Teherán által támoga­tott szervezetének egyik veze­tője, Amin Nosivan a Le Mon­de című francia napilap szer­dai számában Törökországot tette felelőssé azért, hogy ku­darcba fulladtak Bagdad és az UPK tárgyalásai az észak­iraki kurd tartományoknak biztosiítandó nagyobb autonó­miáról. Az UPK második em­bere élesen támadta a bagdadi kormányt, s olyan sajátos el­képzelésnek adott hangot, hogy Irakot több önálló ál­lamra kellene felosztani. Egy ilyen esetben------jelentette k i — a kurdoknak éppen ka­póra jönne, ha Ankara is be­avatkozna, mert ezzel — sze­rinte — elérhetnék Kurdisz- tán iraki és török részének egyesítését. Csak rövidín... FRANZ VRANITZKY oszt­rák kancellár szerdán magán­jellegű látogatásra Csehszlo­vákiába utazott. A kancellári hivatal bejelentése szerint a szocialista párti kormányfő 2—3 napos tartózkodása során Prágában találkozik majd Lu- bomír Strougál csehszlovák miniszterelnökkel. JAO JI-LIN miniszterelnök­helyettes vezeti azt a kínai küldöttséget, amely részt vesz a kínai—szovjet gazdasági, ke­reskedelmi, tudományos-mű­szaki együttműködési vegyes bizottság májusban Moszkvá­ban sorra kerülő ülésszakán — jelentette be szerdán a kí­nai külügyminisztérium szó­vivője. PERINGBEN megtartotta alakuló ülését a tibeti fejlesz­tési alap előkészítő bizottsága, amelynek vezetőjévé a pan- csen lámát, Tibet második számú vallási vezetőjét vá­lasztották. A fejlesztési alap célja a tibeti autonóm terület társadalmi és gazdasági fej­lődésének meggyorsítása nem­zetközi támogatással. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke jú­nius 3—5 között hivatalos lá­togatást tesz Hollandiában — jelentették be szerdán Berlin­ijén. Az NDK vezetőjét a hol­land kormány hívta meg. CSŐN TU HVAN dél-koreai elnök szerdán közölte, hogy erőszakkal is fenntartja a je­lenlegi választási rendszert 1988-ig, amikor majd az általa kijelölt utódnak átadja a ha­talmat. Tegnap történT Horváth István Moszkvában Horváth István, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára az SZKP Központi Bizottságának meghívására szerdán a Szovjetunióba utazott. Kíséretében van Gál Zoltán, a KB közigazgatási és adminisztratív osztá­lyának alosztályvezetője és Thürner Gyula, a KB külügyi osz­tályának munkatársa. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülő­téren megjelent Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete. Amorilrai VanHÓcrolr MafJ'oi József, a Miniszterta- HlliCi Inul VCIlUCj^Cli nacs elnökhelyettese kedden fo­gadta George Sheldont és Robert Holmest, a World Business Council egyesült államokbeli székhelyű nemzetközi társadal­mi szervezet vezetőit. Az 1970-ben alapított, főként egyesült államokbeli, kanadai és közép-amerikai üzletembereket és po­litikusokat tömörítő szervezet vezetői eszmecserét folytattak elsősorban a WBC és a magyar szervezetek közötti kapcso­latok alakulásáról. PártkiilrlnHcátf A. Dán Kommunista Párt Központi I fll IfYUlUUllaCg Bizottságának a meghívására Kleno­vics Imrének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Somogy megyei pártbizottság első titkárának vezetésével küldöttség utazott Koppenhágába a Dán Kommunista Párt április 16—19. között tartandó XXVIII. kongresszusára. Csémi Károly nyugállományú vezér- ezredesnek, a Tábornokok a békéért és a leszerelésért mozgalom magyar tagozata elnökének ve­zetésével szerdán békemozgalmi küldöttség utazott Moszkvá­ba. A delegáció tárgyalásokat folytat a szovjet partnermoz­galommal kialakított együttműködésről. Békemozgalom

Next

/
Thumbnails
Contents