Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-09 / 57. szám
Tavaszi raji a megyei I. osztályban Elmaradt a váci visszavágás Pályakímélés céljából a Kosdi úton fogadta a Komló együttesét a Váci Iszó. Az ifjúsági sporttelepen csak az egyik pontot sikerült megszerezni a váciaknak. Méghozzá úgy, hogy Jóazerint cl sem kezdődött a találkozó, máris a hazaiak hálójában táncolt a labda... Viel Izzó—Komlói Bányász 1-1 (0-1) Vác, Kosdi út, 2000 nézó, V.: Varga. Vác: Brookhauser — Kosztolnak, Kosa, Gyimesi, Csikós Nagy, Váradi, Hermann — Balog, Mózner, Cseri (Gódor). ősszel az utolsó három fordulóban vereséggel hagyta el a pályát a váci csapat, és így a táblázat első helyéről a hatodikra esett vissza. A tavaszi idénynyitón a Duna-par- tiak a Komlói Bányász együttesét fogadták, kiktől a bányászvárosban 5-1 arányú súlyos vereséget szenvedtek. A hagy reményeket szövögető hazaiak szerettek volna visz- szavágni ezért a súlyos fiaskóért, hiszen álmaik valóra válásához minden pontra égető szükségük van. A vasárnapi kettőből azonban csak egy jött össze, és sokáig úgy tűnt, hogy ez az egy sem sikerül ...- Gyorsan jött & hideg zuhany, jóformán még játékba sem melegedtek a csapatok, amikor a hetedik percben a vendégek gólzsákja, Réfi cselezgetett a hazaiak 16-osa előtt, majd miután kényszerítőzött, ügyesen a bal oldalon felfutó Varga elé csúsztatott. A középpályás két lépést tett a labdával, majd a bal oldali ötös sarkáról az elmélázó Brockhauser mellett élesen a bál alsó sarokba vágta a labdát. Ezekben a percekben úgy tűnt, mintha a komlóiak játszanának hazai pályán. Ügyesen adogattak, taktikus, érett játékukkal megzavarták ellenfelüket. A hazaiak érthetet lenül gyámoltalanok voltak, sok hibával küzdöttek, támadásaikban kevés volt az elgondolás, csupán a technikás Mózner vétette magát észre, de később ő is hozzászürkült társaihozr -&■- ü~ Fordulás után csupán mezőnyjátékot láttunk: a mérkőzés fordulópontja a 73. perc eseménye volt, ekkor kezezés miatt a kaputól 28 méterre szabadrúgáshoz jutott a Vác. Váradi állt a labda mögé, és a sorfal mögött a bal felső sarokba csavarta a labdát. A gól után élénkült az iram, javult a színvonal, feltámadt a váci csapat, egy- re-másra vezette akcióit, több helyzetük is akadt, ám egyet sem sikerült értékesíteniük, így igazságos pontosztozkodás született. Jó: Hermann. Spangel Péter A bajnokság állása 1. Bp. Volán 20 13 2 5 41-25 28 2. Kaposvár 20 12 4 4 25-18 28 , 3. Csepel 20 9 8 3 27-12 26 4. Vác 20 10 4 6 28-24 24 5. Veszprém 20 11 2 7 25-23 24 6. Komló 20 10 3.7 31-27 23 7. Nyíregyháza 20 9 5 6 29-28 23 8. SZEOL-Délép 20 9 3 8 29-19 21 9. Szolnok 20 8 5 7 25-23 21 10. Salgótarján 20 7 7 6 20-20 21 11. Metrlpond 20 7 5 8 28-21 19 12. Ganz-Mávag 20 8 3 9 23-26 19 13. Szarvas 20 7 4 9 27-28 18 14. Ózd 20 7 2 11 27-28 16 15. Baja 20 6 4 10 19-29 16 16. Keszthely 20 4 7 9 20-25 15 17. Nagykanizsa 20 4 7 9 24-34 15 18. Diósgyőr 20 3 9 8 17-29 15 19. Szekszárd 20 5 4 11 31-42 14 20. Budafok 20 5 4 11 18-35 14 ★ Elkezdődött a pontvadászat a labdarúgók megyei első osztályában is. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatokat, a havas, síkos pályákon nehéz volt a kapuba találni. DUNAKESZI VSE— CEGLÉDI VSE 1-1 (1-1) Dunakeszi, 200 néző. V.: Gál. Már a második percben gólt rúgtak a vendégek, és ez 15 percig sokkolta a hazai csapatot. Az egyenlítő gól a 23. percben esett. A találat után a Ceglédi Vasutas többet támadott, de sorra kihagyta helyzeteit. Gól: Kiss, illetve Bagyinszky. Jók: a hazaiaknál senkit sem lehet dicsérni, illetve Szőke, Petró, Csilló. (Ifi: 0-2. Tud.: Buchard Tibor.) Göd—DABAS 3-2 (1-2) Göd, 400 néző. V.: Horváth JV fV. -■-> ■ , .. <úv-v 5 ,* Az első negyedórában tapogatózó játék Volt.'ertyrfé 'gödi fölénnyel. A 18. percben váratlanul jött a vendégek gólja. Nem sokkal később a helyiek büntetőből kiegyenlítettek. A 42. percben ismét a dabasiak szerezték meg a veFoci hóban és fagyban Meglepték a Haladást Tovább folytatódott a bajnoki pontvadászat labdarúgásunk első vonalában. Az időjárás nem kedvezett túlzottan, sem a pályán lévőknek, sem a nézőtéren helyet foglaló szurkolóknak. Folytatta diadalmenetét az MTK-VM, de mivel az Űjpesti Dózsa is bravúrosan szerepelt Pécsett, nem sikerült a kék-fehéreknek megugraniuk a tabella élén. Eredmények: Haladás—MTK-VM 0-2 (0-1). Szombathely, 8000 néző. V.: Molnár L. Gól: Papp (öngól), ill. Oroszki. Az MTK-VM nem brillírozott ezen a találkozón, „csak” megnyerte a mérkőzést. Dunaújváros—Rába ETO 1-1 (0-0). Dunaújváros, 2000 néző. V.: Nagy B. Gól: Menyhárt, ill. Rubold. Az irreális talajú pályán megérdemelt pontosztozkodás született. Békéscsaba—Siófok 2-1 (0-1). Békéscsaba, 6000 néző. V.: Puhl. Gól: Csató 11-esből, Takács, Hl. Jancsika. Dicséretesen küzdött a vendég Siófok, így megérdemelték volna az egyik pontot. PMSC—Újpesti Dózsa 1-2 (0-1). Pécs. 6000 néző. V.: Roxln. Gól: Szabó (öngól), Rostás, Kardos. A nagy hóesésben tudatosabban játszott a vendégcsapat. Eger—Bp. Honvéd 0-1 (0-0). Eger, 4000 néző. V.: Kovács I. L. Gól: Détári. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna a játék képe alapján. Ferencváros—DMVSC 0-0. Üllői út 10 000 néző. V.: Huták. A rohamozó és több akciót vezető hazaiak nem tudtak a jól védekező vendégek ka rmjába találni. Tatabányai Bányász—Videoton 1-0 (0-0). Tatabánya, 4000 néző. V.: Bay. Gól: Vincze I. A közepes színvonalú találkozón helyzetei alapján megérdemelten nyert a Tatabánya. Vasas—Zalaegerszeg 2-0 (1-0). Fáy u„ 3000 néző. V.: Makó. Gól: Szabadi, Farkas. Teljesen megérdemelt a piroskékek győzelme. Tizedik hét Totóeredmények A totó 10. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Eger—-Bp. Honvéd 2 2. Haladás VSE—MTK-VM 2 3. Atalanta—Napoli 2 4. Avellino—Verona x 5. Fiorentina—Corao 2 6. Juventus—Ascoli x 7. Milan—Empoli 1 8. Roma—Torino 1 9. Sampdoria—Internazlonale 1 10. Udinese—Brescia 1 11. Parma—Modena x 12. Lanerossi—Triest ina x 13. Pisa—Bari 1 Pótmérkőzések: Í4. Arezzo—Genoa 1 15. Sambenedettese—Campobasso 1 16. Bologna—Lazio 1 Ökölvívás Megyei érmek A Vasas Fáy utcai termében rendezték meg szombaton és vasárnap az Énekes István ökölvívó-emlékverseny döntőjét. A találkozón 31 egyesület 85 versenyzője képviseltette magát. Pest megyéből a Csepel Autó, a Vecsés és az Óbuda SE vett részt a tornán. A fiú 48 kilogrammosok mezőnyében a második helyen végzett Csipkés Barnabás (Csepel Autó), míg a 60 kilogrammosok kategóriájában Laczkó Attila (Vecsés) a harmadikként állhatott a dobogóra. \ zetést egy kapu előtti kavarodásból. A második félidőben rákapcsolt a Göd és egy^ re-másra vezette támadásait. A 65. perc hozta meg a megérdemelt egyenlítést, majd a 78. percben megszületett a gödi győzelmet jelentő találat is. Gei: Csernák (11-esből), Papp (2), ill. dr. Izsó. Jó: Petró, Varjaczky, Mudri.Papp, ill. Dabasi K., Szolnoki, Kőhalmi. (Ifi: 2-3. Tud.: Nyitrai József.) VERESEGYHÁZ—GEAC 0-1 (0-0) Veresegyház, 200 néző. V.: Kálmán. Rendkívül durva játék jellemezte a találkozót. A mérkőzés során három kiállításra is sor került. Sajnos súlyos sérülés is rontotta a színvonalat. Lukácsi Andrást, a Veresegyház játékosát kellett kórházba szállítani. A találkozó egyetlen gólja a 80. percben esett, ekkor Tóth volt eredményes. Jók: Szabó, Takács K., ill. Tóth. (Tud.: Prokopecz János.) BEM SE—FŐT 1-0 (0-0) Cegléd, 100 néző. V.: Tóth B. A hótól megtakarított, de kőkemény talajú pályán nem alakulhatott ki jó játék. A két csapat bár nagy küzdelmet vívott egymással, mégis az ötletesebben játszó nyert a 83. percben szerzett góljával. A hazaiak megérdemelt győzelmet arattak. Gól: Fehér. Jó: Molnár, Kövér, Hajdú, Keresztúri, ill. Roller, fSzkala. (Tud.: Ungureán László.) SZENTENDRE—BAG 2-1 (0-1) Szentendre, 200 néző. V.: Sómén. Az első félidőben a Bag jobban játszott, de aztán fokozatosan feljött a hazai csapat. A második félidőben rúgott két góljukkal megérdemelten nyertek. (Ifi: 2-1.) SZTK—PILíSVÖRÖSVAR 0-0 Szigetszentmiklós, 150 néző. V.: Bállá. A játék képe alapján igazságos döntetlen született a kedvezőtlen-talajú pályán. Jó: Kend?, ,. Juhász,-,, Szilágyi, fii. Bánki, Király, Harlis. (Ifi: 3-0. Tud.: Váczi István.) DÁNY—VOSE 0-1 (0-1) Dány, 200 néző. V.: Hűvé. Első félidőben a vendégek fölényben játszottak, de a dá- nyi kapus jól védett. A 40. percben Halászi öngólt fejelt. A második félidőben a hazai csapat óriási erővel támadott. Fölénye azonban meddő maradt. Gól: Halászi (öngól). Jó: Hajnal, Péter, llosvai, Crönön, ill. Simon, Andorka, Varga. (Ifi: 2-4. Tud.: dr. Kovács László.) Az összetett verseny eredményhirdetése. Balról jobbra: Mariella Paselieva, Albena Dimitrova, Elisabeth Koleva, Érfalvy Nóra, Popa Cornélia, Éva Lisa Nerhi, Sőregi Krisztina és Linda Örlison. Bolgár siker az Óbuda Kupán Látványos nő ^ E hét végén a Vasas SC 5 Fáy utcai sportcsarnokában jg rendezte meg az Óbuda ^ Tsz sportegyesülete a már ^ hagyományossá váló nem- ^ zetközi ritmikus sportgim- ^ nasztikai versenyét az } Óbuda Nőnapi Kupáért. Ezúttal a rendező hazai versenyzőkön kívül kilenc ország lányai jelentek meg a péntek esti ünnepélyes megnyitón és az azt követő rajton. Eljöttek a sportág élvonalába tartozó bolgár csapat mellett a hagyományos inVarga Ferenc, az Óbuda Tsz elnöke adja át a minden számot megnyerő Albena Dimitrovának a tiszteletdíjat Sőregi Krisztina nagy sikert aratott szép szalaggyakorlatával (Hancsovszki János felvételei) dűlők, az osztrákok, a finnek, a csehszlovákok, a román lányok mellett a görög csapat, sőt megérkeztek a kanadai és NSZK-s lányok is. Az első napon a karika- és kötélgyakorlatok után a bolgár lányok kerültek fölénybe és a szombati folytatásban a buzogány- és szalaggyakorlatok bemutatásakor is ők jeleskedtek. így az egyéni összetett verseny első három helyezését is ők szerezték meg. Nincs okuk azonban pirulásra a házigazdák lányainak sem, hiszen Érfalvy Nóra az összetettben végül is a negyedik helyet szerezte meg, de egy kis szerencsével akár a dobogó valamelyik fokára is felállhatott volna. A csapatban természetesen szintén bolBndaörsi pingpongtalálkozó Fiatalok az asztaloknál */ Budaörsön a 2-es számú ál- g taíános iskola B épületében a-szőr. ---------- *---—" - i' —---í rendezte meg szombaton í Pest Megyei Asztalitenisz-! í vétség a középfokú iskolák £ egyéni asztalitenisz-bajnoksá- 2 gát. A versenyre 29 iskola ( küldte el legjobb ütőforgató- í ját. Mintegy 109 sportoló küzV. dött 12 asztalon a helyezése- í kért. A verseny közben ült össze a Pest Megyei Asztalitenisz-szövetség elnöksége, hogy értékelie az elmúlt év munkáját, meg válaszszák az új elnökséget és meghatározzák az idei év feladatait. Az elnökségi ülésen Ignácz Gyula, a PTSIO versenysport-csoportvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Orgoványi Imre, a megyei szövetség elnökhelyettese mondott rövid beszédet. Ezután a kihelyezett elnökségi ülésen kinevezték az új megyei asztalitenisz-elnököt és -főtitkárt. Az elnök Balogh Sándor, a főtitkár Műk Lajos lett. Ezután Balogh Sándor ismertette az idei év célkitűzéseit. Szólt arról, hogy a megyei elnökség vezetése szaklapot fog megjelentetni. Beszélt az asztaliteniszsport és a diáksportkörök munkájáról, a fegyelmi helyzet javításáról. A kihelyezett elnökségi ülés után a sportvezetők megtekintették a tornateremben folyó versenyt, amelyet két kategóriában — igazolt és nem igazolt versenyzőknek — rendeztek meg. Eredemények. Nem igazolt 1970. szeptember 1. előtt született fiú egyéni: 1. Szlivka Zoltán (Gödöllő. Török Ignác Gimnázium), 2. Kőhalmi Péter (Vác, Sztáron Sándor Gimnázium), 3. Fekete Tamás (Monor. József Attila Gimnázium) és Kelemen János (Szigetszentmiklós. 208-as Szakmunkásképző Intézet). Lány egyéni: 1. Urbán Mária (Péeel. Ráday Pál Gimnázium), 2. Bucherna Erika (Pécel, Ráday Pá! Gimnázium), 3. Hargittai Bernadett (Nagykőrös. -Arany János Gimnázium) és Lőrincz Éva (Vác, Közgazdasági szakközépiskola). Nem igazolt 1970. szeptember t. után született fiú egyéni: 1. Valentin János (Szentendre, 227-es Szakközépiskola), 2. Erhart György (Szentendre, Ferences Gimnázium), 3. Schuck Tibor (Szentendre, 227-es Szakközépiskola) és Schmidt Attila (Pécel, Ráday Pál Gimnázium). Lány egyéni: 1. Bertőtl Rita (Budaörs, Gimnázium), 2. Bánki Teréz (Budakeszi Gimnázium), 3. Láng Mónika (Szentendre, Ferences Gimnázium) és Felsődiósdl Eszter (Dunakeszi Gimnázium). Igazolt 1970. szeptember 1. után született lány egyéni: 1. Zsemlye Gabriella (Szentendre, Ferences Gimnázium), 2. Horváth Andrea (Monor, József Attila Gimnázium), 3. Csatlós Andrea (Monor, József Attila Gimnázium) és Matz Krisztina (Bp., Táncsics Mihály Gimnázium). Igazolt 1970. szeptember 1. előtt született fiú egyéni: 1. Domonkos Balázs (Bp., II. Rákóczi Ferenc Gimnázium), 2. patkós Attila (Bp., Árpád Gimnázium), 3. Kuts Nándor (Bp„ Közlekedés- gépészeti Szakközépiskola) és Balogh Sándor (Bp., 7-es Számú Sazkközépiskola). Igazolt 1970. szeptember I. után született fiú egyéni: 1. Varga Péter (Bp., 31. Számú Szakközép- Iskola), 2. Juhász Attila (Bp„ Makszim Gorkij Szakközépiskola), 3. Spengler György (Bp„ Radnóti Miklós Gimnázium) és Molnár János (Bp., 31. Számú Szak- középiskola). összevont fiú páros: 1. Kuts Nándor—Patkós Attila (Bp., Közlekedésgépészeti Szakközépiskola —Bp., Árpád Gimnázium), 2. Monos Zoltán—Domonkos Balázs (Bp., Pataki Szakközépiskola— Bp., n. Rákóczi Ferenc Gimnázium), 3. Spengler György—Ze- hetmayer József (Bp. Radnóti Giipnázium—Teleki Blanka Szak- középiskola) és Adorján Péter— Jeszenszki János (Vác, Mezőgazdasági Szakközépiskola). Lány páros: 1. Bara Éva—Csatlós Andrea (Monor, József Attila Gimnázium), 2. Horváth Andrea’ —Pál Szilvia (Monor, József AtUrbán Mária, a péceli Ráday Pál Gimnázium növendéke immár négy éve bűvöli a kau- csuklabdát. Korábban az isa- szegi KSK női kézilabdacsapat szuperbeállósa volt. A mostani versenyen a nem igazolt kategóriában első lett (Vimoia Károly felvétele) tila Gimnázium), 3. Llndmayer Eszter—Zsemlye Gabriella (Szentendre, Ferences Gimnázium) és Matz Krisztina—Králik Andrea (Bp., Táncsics Gimnázium—Vác, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola). Vegyes páros: 1. Kuts Nándor —Matz Krisztina (Bp„ Közlekedés- gépészeti Szakközépiskola—Bp., Táncsics Mihály Gimnázium), 2. Patkós Attila—Horváth Andrea (Bp., Árpád Gimnázium—Monori József Attila Gimnázium), 3. Domonkos Balázs—Járó Mária (Bp., II. Rákóczi Ferenc Gimnázium- Nagykörös, József Attila Gimnázium) és Spengler György—Bara Éva (Bp.. Radnóti Miklós Gimnázium—Monor, József Attila Gimnázium). N. P. J. gár siker született, mögöttük azonban a többi nemzet versenyzőit megelőzve a házigazdák A- és B-csapata végzett. A sok szép díjai az, ünnepélyes eredményhirdetéskor Varga Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, az Óbuda Tsz elnök^ adta át a győzteseknek. Vasárnap délelőtt a szerenként! döntőkkel folytatódott a verseny. Itt nyolc egyéni és a legjobb csapatok versenyzői vettek részt. Ezenkívül minden országból két legeredményesebb versenyző is szőnyegre állt. A vasárnapi bemutatót a bolgár lányok labdagyakorlata is színesítette, amely méltán kapott vastapsot. A háromnapos versenyen egyébként gyakran felzúgott a taps egy-egy remek gyakorlat láttán. A szép számú közönség sokszor kifejezte Így tetszését. A versenyen megjelent Mme Jeanne Beaume, az Európai Tornaszövetség technikai bizottságának elnöknője, aki elismerően szólt a rendezésről és a versenyzők tudásáról. Kiemelte, hogy ezen a versenyen a legeredményesebb versenyzőnő a bolgár Albena Dimitrova volt, aki a szeren- kénti döntőben az összes gyakorlatot megnyerte. Eredmények. Egyéni összetett: 1. Albena Dimitrova (Bulgária), 2. Mariella Paselieva (Bulgária), 3. Elisabeth Koleva (Bulgária), 4. Érfalvy Nóra (Óbuda SE), ... 7. Sőregi Krisztina (Óbuda SE). Sze- renkéntl döntök. Szalaggyakorlat I i. Albena Dimitrova (Bulgária), 2. Mariella Paselieva (Bulgária), 3. Popa Cornelia (Románia), 4. Er- falvy Nóra (Óbuda SE), 5. Sőregi Krisztina (Óbuda SE). Karikagyakorlat: 1. Albena Dimitrova (Bulgária), 2. Mariella Paselieva (Bulgária), 3. Érfalvy Nóra (Óbuda SE) ... 7. Szabó Andrea (Óbuda SE). Buzogánygyakorlat: 1. Albena Dimitrova (Bulgária), 2. Mariella Paselieva, 3. Popa Cornelia (Románia), 4. Érfalvy Nóra (Óbuda SE), 7. Sőregi Krisztina (ÓDUda SE). Szalaggyakorlat: 1. Albena Dimitrova (Bulgária), 2. Elisabeth Koleva (Bulgária), 3. Er- falvy Nóra (Óbuda SE), 3. Popa Cornelia (Románia), ...6. Sőregi Krisztina (Óbuda SE). Hancsovszki János — Nagy Péter János Kézilabda Forte-vereség Tovább folytatódott a hét végén a Cséfay Sándor Kupa kézilabda-emléktorna. A nők mezőnyében az Építők SC 34-15 (18-5) arányban legyőzte a Váci Forte együttesét. i