Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-02 / 51. szám

1987. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ válaszadásban az országgyűlé­si képviselő által felvetett té­mákhoz ért, Polgáréi József indulatosan kijelentette, hogy a maga részéről nem kér vá­laszt, mert az eddig elhang­zottak hetven százalékával nem ért egyet. Különösen az­zal nem, hogy leszólja, sem­mibe veszi az állampolgárok tenni akarását. Tény, hogy a dunaharasz- tiak példásan türelmesek vol­tak a falugyűlés harmadik órájában is és a kínos jele­net alatt is. Véleményüket az a fiatalember foglalta össze, aki csendes hangon megkér­dezte: vajon miért tőlük, egy­szerű állampolgároktól várnak egyetértést, amikor a vezetés sem egységes? Megbízott elnök Ezek után szinte már ter­mészetes, hogy a vb-titkár nem válaszolt arra a kérdés­re, mikor remélhetik végre a tanácselnöki poszt betöltését? A levezető elnök már megkö­szönte az aktív részvételt, a falugyűlés résztvevői már sze- delőzködtek, amikor még hoz­zátette: egyébként a délelőtti tanácsülésen bejelentették, hogy Dunaharaszti megbízott tanácselnöke Fodor Antalné. Négyszáz-egynéhány ember morajából két kérdés hallat­szott ki: hol lakik? Hol van? Az elnökség azonban már in­dult a kijárat felé, de a kér­désekre senki sem válaszolt. Két fejkendős néni araszolt előttem az ajtó felé. Akarat­lanul is végighallgattam a párbeszédüket. — Hát, gyereknek néznek ezek minket? — Nem tudom, de hát azt mondják, az új elnöknő csak egy hét múlva lesz beiktatva. Majd megnézi magának a jö­vő évi falugyűlésen. — „ Csakhogy én arra- már nem jövök él ... M. K. Az első lóvontatású mentőfogat 1887-ből és égy magyar mentőautó, a Supersix Special, amelyet 1928-ban építettek MENTŐMÚZEUM Az ezredvég emberének a men­tőautót a szirénázva száguldó fe­hér gépkocsi jelenti. Ám egy év­századdal korábban még harang- szóval riasztották az orvost és az ápolót. A Budapesti önkéntes Mentő- egyesület finom domborításokkal díszített harangján kívül más ér­dekességek is láthatók, Budapes­ten, a Markó utcai Központi Men­tőállomáson, a Kresz Géza Men­tőmúzeumban, melyet május el­sején nyitnak meg. A hazai első­segélynyújtás rekvizítumait kez­detben a Budapesti önkéntes Men­nernek. A különböző kom bájnqk, traktorok felületvé­delméhez alkalmazzák majd azokat. A közeljövőben újabb ex­portszerződés-kötések várha tők. A hosszú lejáratú keret­megállapodások alapján 1990- ig a Chemokomplex csaknem 200 millió rubel értékű festő berendezést szállít majd a Szovjetunióba. Az önkéntes mentőegyesület ha­rangja A kék persely az 1900-as évek ele­jéről M ármost — mondta a magyar fél, aki rendező volt és kis családja szerteült az üvegfalú szobában, amely Mr. John Serres kaliforniai la­kásában terült el, rálátással a strandoló milliomosokra és maffiózókra — épí­teni szeretnék Rád, mint a nagy Ame­rikába szakadt nagy hazánkfiára, a filmipar kiemelkedő személyiségére, amint azt a magyar tévében mondani fogják. Ehhez azonban el kell jönnöd az óhazába. Lapjaink hírül fogják ad­ni, hogy megérkeztél, hogy a tévé kü- lönadásban bemutat és a többi és a többi, csak azt kell mondanod, hogy a lelked mélyén magyarnak érzed magad. — De még mennyire — mondta John, aki máris Jánosomnak érezte magát. — Oké! — erősítette meg új anya­nyelvén. Én vágyom egy nagy vágy a Reiter Ferenc utca felé, ahol Gonda tanár úr mindig azt mondta, hogy fi am, a te fejed olyan őserdő, ahová em béri kéz nem tette be a lábát Mos majd megláthatják. Jövök. A magyar rendező, aki ingyenvendéi volt, tovább fonta a tervét. — örült jól venné ki magát — mond­ta —, ha azt nyilatkozhatnád, hog egy amerikai—magyar koprodukció ké szítésére jöttél ide. Érted? Ez erősíti i nemzetközi kapcsolatokat, különösen ha azt mondod, hogy a magyar film művészettel közösen megtermékenyíthe ti egymást Hollywood és a Lumumbí utca. — Koprodukció? Erre nincs pénzen — felelte John Serres két errel. — Hát éppenséggel azt be lehet kai kulálni a magyar fél költségeibe Mondjuk apparátust, rendezőt, mellék szereplőket mi adunk. Te adjál egy két főszereplőt. Csak akkor kellene né mi idegenforgalmi propaganda. — Hogy képzeled? Gombó Pál: ^J\oproÁulz CIO — Hát mondjuk a sztori hozza be a Hortobágyot. Legyen amerikai főhős egy cowboy, aki tapasztalatcserére megy a hortobágyi csikósokhoz, mert fogadnak vele, hogy a lasszónál jobb a karikás. — Hát cowboyom éppenséggel vol­na, van egy öreg színészem, aki lum- bágót kapott, de hihetően alakítja bár­mikor, hogy fel- és leugrál a lóról, közben két kézzel lő és a statiszták hullanak. — Revolver nem kéne, inkább ba­rátkozzon, mert mi a népek barátsá­gának eszmei alapján filmezünk. A csikóssal értsék meg egymást, végered­ményben a ló az ló, és a ménest közö­sen terelgetik, mondjuk egy préri... akarom mondani pusztatűznél. Akár ki is húzhat lasszóval egy, a Hortobágyon fuldokló csikóst a kilenclukú hídnál. Különben lakhatna a Hotel Hiltonban, a szálloda hozzájárulna a költségek­hez a propaganda miatt. Ja, és kéne még a Lánchíd, meg a Hősök tere, csárda, csárdás, ehetnének gulyást, not dogot. — Na ja — mondta az amerikai —, de mi lenne a film története? Volna még, ha akarod, a kooperáció jelzésére egy félöreg színésznőm is, aki jól tud­ja magát, hogyismondják, markírozni, vagyis átálakítani. — Remek! A történet nem fontos, de legyen. Mondjuk a nő a feleség és féltékeny, ezért a férfi után utazik, ő a Fórumban száll meg, a Lánchíd túl­Mentőegyesületek Jelvényei járműpark is. Például 1928-ban építették a magyar mentőszolgálat akkori büszkeségét* a Supersix Speciál gépkocsit. Az 1954-ben részben elpusztult |tmyag pótlását, kiegészítését 1964-tíen a Rohamko­tőegyesület gyűjtötte össze, de az alapítás éve nem ismert. A múlt század végétől, 1893-tól a mai mentőmúzeum névadója, Kresz Géza folytatta az elsőse- ____________________________________ g éiynyújtás irodalmának és tárgyi csi szocialista brigád vállalta. Töb- anyagának gyűjtését. O őrizte meg bek között az ő munkájuknak kö- azt a kék perselyt is, az 1900-as szönhető, hogy ma is láthatók a évek elejéről, amelyet a vendéglők hazai mentő egyesületek jelvényei, asztalára helyeztek annak idején, használati tárgyai. A kiállítási s ott várta az adakozók aprópén- anyag azonban nem tekinthető zeit. teljesnek, bővítése, dr. Felkai Ta­A motorizáció terjedésével kor- másnak, a múzeum igazgatójának szerűsödött a mentésre szolgáló a vezetésével ma is tart még. Éjjel nem jár a postás... Egy napközi tablójáról Marika néni előttem tapo­gatózott botjával a jeges úton Tőle kérdeztem, -hogy merre van a napközi otthon. Mutat­ta, de nem mondta, hogy ő is oda igyekszik. Vagy tíz perc­cel utánam nyitott be az aj­tón, mosolyogva. Lassan szál­lingóztak a többiek is a bu­daörsi öregek napközi ottho­nába. A terített asztalokon várta őket a reggeli. Kilencen voltak Az élénk szemű Antal néni csupa elevenség, meg nem mondaná senki sem, hogy már nyolcvan telet is megért. Fér­jét tizennyolc éve vesztette el, valamikor mindketten uradal­mi cselédek voltak Szabolcs­ban. Antal néni kilenc gyere­ket szült, ma már csak három van életben közülük. Két lány és egy fiú. Egyik lány Sza­bolcsban maradt, néha küld neki kóstolót, a másik meg kint él Svédországban. Elér- zékenyül, mikor róla beszél. Gyakran telefonál, szeretem hallani a hangodat, édesanya — mondja ilyenkor. Az idén jönnek haza látogatóba. Tud­ja ... hajnalban már lesem a postaládát, jött-e levél, pedig tudom, éjjel nem jár a postás — kuncog, aztán elkomorul. A fiam néha fájdalmat okoz, pe­dig olyan eltartásfélét kötöt­tem velük, a házamért. Mikor volt az a rossz idő, akkor sem segített, magamat ástam ki a hóból. Tudja, a nyugdíj nem sok, és az idén már harmad­szor vettem olajat, meg aztán a villanyt és a gázt is fizet­ni kell. Ha legalább annyit adna a fiam, hogy a téli tü­zelőre fussa...! Még szeren­cse. itt bent megvan minden, estére meg már egy kis tej is elég. Nem egyeztek Egy fiatalos külsejű férfi járkál föl s alá. be-benéz a tévészobába is. de nemigen vált szót senkivel. Aztán elő­szed egy könyvet, és olvasni kezd. Mentegetőzöm, hogy megzavartam, de készséggel beszélget. Hatvannégy éves vagyok — mondja. Sajnos, ki­szorultam otthonró!, a fiam a szó szórás értelmében elvert a háztól. Karácsony éjjel me­nekültem a húgomhoz. — Mit csinál a fia? — Hát épp ez a baj, semmit. Egész nap csel­leng, cimboráikkal járkál, nem szeret dolgozni. És iszik, pe­dig nem szabadna, mert be­teg. Én csak két hete vagyok itt, együtt járunk be a nővé­remmel, de neki most még dolga van. ■ Látta Belgiumot Szinte a végszóra érkezik azután Anna néni, éppen jó­kor, ebédhez terítenek. — Igen, én vagyok itt a legrégibb — mondja büszkén. Tizenkét éve járok ide. Tudja, furcsa dolog az élet. Mi ti­zennégyen voltunk testvérek, nekem meg egy gyerekem sincs. Máir 12 éves koromban dolgoztam, Albertfalvára jár­tam, a Dorogi gumigyárba, majdnem 10 évig Aztán a gyár tönkrement, bennünket pedig elbocsátottak. Akikor kimentem Belgiumba háztar­tást vezetni, ez még a hábo­rú előtt volt. Mikor vissza­jöttem, a pamutiparban foly­tattam a munkáséletet. Később meg kesztyűkikel dolgoztam a háziiparnál, onnan is men­tem nyugdíjba. Ez itt — mu­tat körbe — a második ott­honom. Vagy tán az első...? Nem is tudom, szeretek itt. Segít a többinek Az ebéd végeztével első­ként Regina néni telepszik a tévészoba kényelmes kanapé­jára. Három éve leszázalékol­ták. akkor jött ide ötvenkét évesen. A MOM-ban dolgozott huszonkét éven kersztül. Előkeres egy fényképet, mu­tatja, ott ül az első sorban, akkor már a negyedik gyere­ket hordta, de még kézilab­dázott a PRECO-ban. Török­bálinttal játszottuk az utolsó meccset, mikor megmozdulta gyerek, akkor hagytam abba a sportot — mondja. — Hogy kerültem ide... ? Egyszer ta­lálkoztam Antal nénivel az utcán, és kérdezte, miért nem jövök én is ide. Azóta itt va­gyok. Pedig hívott a fiam is, édesanya, hozzánk is eljö­hetsz. Nem megyek én már senkihez .. .1 — Fészkelődni kezd, az óráját nézegeti. Egy 85 és egy 90 éves öreg néni­nek viszem az ebédet min­dennap — mondja magya­rázatképpen. Antal Piroska Vifíaros falugyűlés Dunaharasztin Ki, kitől vár egyetértést? jf Bizonyos, hogy a hét eleji falugyűlés bevonulna a du- ^ naharaszti botránykrónikába, ha lenne ilyen. Mivel ^ nincs, ezért csak szájról szájra jár majd a hír, a több fr mint húszezres lélekszámú agglomerációs településen, s ^ nem öregbíti a tanács tekintélyét. A rendes évi falugyű- í lés előzménye, hogy tavaly év végén beadta a felmondá- '' sát a tanácselnöknő, s február elseje óta üres az elnöki ^ szék. Az aktuális gondjaikon kívül az utódlás kérdésére is váiaszt vártak tehát az állampolgárok. Éppen ezért ^ példás türelemmel és fegyelmezettséggel ülték végig a ^ csaknem egyórás beszámolót — amelyet Tilinger Imre ^ társadalmi tanácselnök-helyettes olvasott fel — a nagy- í község VI. ötéves tervének teljesítéséről, s az ennek í végrehajtását akadályozó kedvezőtlen világpolitikai és ^ világgazdasági helyzetről, a VII. ötéves tervről és az idei í í i' >. .í 1 vezetőitől kaptak választ, igaz, azt is csak akkor, amikor Pol­gárát József, a nagyközség országgyűlési képviselője fel­szólalásában erre biztatta őket. Így azután a lakosok megtudhatták, hogy a legkri­tikusabb belvízhelyzetű tele­pülésrészek terve már készül. Ennek a csatornahálózatnak a kiépítése helyi elhatározás kérdése, -nem így a szenny- csatorna, amelynek jóváha­gyásához, illetve az anyagi erőforrások megteremtéséhez felsőbb szervek beleegyezése kell. Az országgyűlési képviselő amellett érvelt, hogy el kell készíttetni a település hosszú távra szóló településfejlesztési, illetve rendezési tervét, hiszen ennek ismeretében könnyebb megjelölni a célokat, feladato­kat. Mindezek megvalósításá­hoz pedig nyíltabb település­politikát kért. Nem erről a nyíltságról ta­núskodott viszont a tanács vb-titkárának válasza, amely szinte semmi konkrétumot nem tartalmazott. Ám azt hosszan fejtegette, hogy miért várnak minden gondra meg­oldást az alig huszonöt tagú tanácsi apparátustól az ál­lampolgárok, amikor saját maguk sem tudnak megegye- zésre jutniplyáú. .kis kérdé­sekben, mint az esővíz-elveze­tő árkok tisztítása. Amikor a i Ez aztán a nyesés? A felszólaló állampolgárok — akik több mint négyszázan csúfolásig megtöltötték a mú- /elődési ház nagytermét — a -észletes beszámoló majd nindegyik témájához fűztek iszrevetelt. A legtöbben még- s a belvízelvezetés és a csa­tornázás kérdésével foglal­koztak. Többen annak a véle- nényüknek adtak hangot, íogy a gázprogram megvaló- iítása helyett — ezt is tartal- nazza a nagyközség VII. öt­éves terve — fontosabb len­le a szennyvízcsatorna kiépí­tse, mert míg a gázbekötés :sak viszi a pénzt, a csatorná- lás révén a családiház-tulaj- lonosok havi rezsije csaknem :zer forinttal csökkenne. Az is ,ény viszont, hogy az MO-ás mtóút építése miatt — ennek íyomvonala a település északi ■észét érinti — minél előbb el cell készíteni a gázhálózat ge­rincvezetékét. Sok kérdést, panaszt jegyez- íettek fel az áramszolgáltató >s a víztársulat jelen lévő ve- :etői is. Volt, akik a rendsze­res feszültségingadozások, nások a víznyomás esése niatt szóltak. Az egyik állam- lolgár vandál brigádként em- egette azt a csapatot, amely ra elektromos légvezetékekre íajló fákat nyesegeti, leggyak­rabban a lomb alatt fűrészel­je el a törzset, a fahulladékot ledig a porták előtt hagyva. \z illetékes válaszából káde- •ült, hogy e munkát szakem­berek, rendszerint az erdőgaz- laság dolgozói végzik, meg- ■endelésre. Azt már a mellet- :em ülő tette hozzá, hogy ta- án azért ilyen alaposan, hogy ;öbb gondjuk ne legyen arra ä fára. Nem kért választ Általánosságban elmond­ható, hogy a valóban közérde­kű felvetéseikre az állampol­gárok csak az előbb már em­lített szolgáltatóvállalatok Szerződések szovjet partnerekkel Festősorok exportja •eskedelmi Vállalat a közel- núltban újabb, ezúttal 46 nillió rubel értékű export- izerződést írt alá a szovjet Avtopromimport Egyesüléssel, komplett festősorok szállítá­sára. A berendezéseket a Haj- ;óművek és Éestőberendezé- ;ek Gyára készíti. A festőso- "okat a következő három év­iién. adják át a szovjet part­oldalán, aztán mondjuk kiadja magát magyar táncosnőnek, illetve énekesnő­nek, vagy ha nem tud jól énekelni, presszóslánynak és beleszeretteti magá­ba a férjét. — Ez lehet, végeredményben a kö­zönség mindent megeszik, ha reklá­mozzák. De a nő nem tud magyarul. — Kérlek — húzta ki magát büszkén a magyar —, mi fejlett szinkrongyár­tással rendelkező ország vagyunk. A nő pedig legyen magyar származású. — Igen, igen. Yes, indeed. De ki nézné meg a filmet? Hol itt a biz­nisz? — Hát bemutatná a magyar tévé. Nálatok nem menne? — Tudod mit, van nálunk vagy fél­millió magyar származású ember, ne­kik vetíthetnék Clevelandban, egyszó­val, ahol élnek. — A történetet pedig bízd rám. Majd bonyolítjuk. A lényeg az, hogy vala­hogy lemenjenek a Balatonra is, mert az idegenforgalmi propaganda, és a magyar csikós is beleszerethetne a nő­be, meg vicces lenne, ha a nő autó­busz helyett bust mondana és egyálta­lán. E zekben megállapodtak és megszü­letett a koprodukció, tervszerűen fizették a magyar szervek, a film­gyár adta a stábot és a mellékszerep­lőket, az idegenforgalom, a Fórum és a Hilton ingyen a lakosztályokat és az étkezést, a Balatoni Intéző Bizottság és a hortobágyi szervek Szállítottak lova­kat, a csikóst Rózsa Sándor játszotta a tévé sugárzott, az amerikai—magyar barátság emelkedett. Mindenki jól járt és már készítik a terveket egy újabb koprodukcióra, amelynek középpontjá­ban Los Angeles áll, ahová magyar színészek utaznak, és a Malév száll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents