Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-31 / 76. szám

#V.sY Mvfftfvi íiíriap Kosarasfinálé a rájátszásban Százhalombattai esélyek K?7Z7J7Fa 1987. MÁRCIUS 31., KEDD A Dunai Kőolaj NB II-es férfi kosarascsapata túljutott á bajnokságot követő ráját­szás harmadik fordulóján is. Hazai pályán a Kandó Kál­mán Műszaki Főiskola hallga­tóit fogadták: Dunai Kőolaj—Kandó SC 110-95 (58-39) A Rába ETO és a Békéscsaba jön A Solymári bravúr Ozdon Tavaly kétszer is vereséget szenvedett a Pemü SE a má­sik feljutó Özdtól, így még értékesebb az idegenbeli si­ker. özdi Kohász—Pcmü SE 22-25 (10-13) V.: Begmann. Sziklai. Pemü SE: Kárpáti — So­mogyi (2). Szőke (4), Krasz- nai (4), Tóth (1), Debreceni, Kovács. Csere: Benis, Král (5), Szabadíts (5), Kántor, Gách. Jók: Kárpáti, Krasznai, Tóth, Král, Szabadíts, Kán­tor. Két pemüs góllal kezdődött a mérkőzés, a Kohász a 6. percben kiegyenlített, majd egygólos vezetést szerzett. 4-3-as hazai vezetésnél Král kihagyott hétméterese után Krasznai révén egyenlített a Pemü. Ezután a tavaly még ceglé­di színekben játszó Tiba 5-4- re alakította a mérkőzés állá­sát. 8-8-nál három perc alatt 3 Pest megyei ziccer kima­radt, a hazaiak nem tudtak gólt lőni, következő 3 perc 3 pemüs gólt hozott. A második félidő negyedik percében Szőke révén ismét kimaradt egy Pemü-büntető, a hazaiak egy gólra megkö­zelítették a Pest megyei csa­patot, ennél többre nem futot­ta erejükből. A 42. percben Szabadíts gólja után 3 gólos előnyhöz jutott a Pemü. ame­lyet a mérkőzés végéig meg­tartott. Fegyelmezetten, türelmesen, jól játszott a Tóth által irá­nyított Pest megyei gárda. Ezzel a második idegenbeli győzelmével 5 mérkőzésből 6 pontja van a Pest megyei csapatnak, jelenleg a 8. he­lyen áll. Szerdán 16.15-kor az eddig még veretlen bajnok­esélyes Rába ETO, vasárnap 16.30-kor az idén szintén jól szereplő Békéscsaba csapata látogat az új Pemü-csamok- ba. B. F. A tavaszi első győzelem után Miklós bácsi fodrásznál Egy teljes hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Sebelta Miklós levágathassa a haját. A Váci Izzó NB Il-es labdarúgó- csapatának örökifjú intézője ugyanis a tavaszi rajton meg­fogadta, hogy addig fodrász öt nem látja, míg a gárda meg nem szerzi első tavaszi győzel­mét. Nyomta is az aggódó játé­kosok vállát e nagy teher. Fé­lő volt, hogy Miklós bácsi hosszú hajával bekerül a re­kordok könyvébe. Vasárnap délután azonban a piros-ké­kek jó játékkal nyertek Hód­mezővásárhelyen, s megmen­tették már-már letört intéző­jüket. A sikerben jelentős részt vállalt a váciak közép­pályása. Polbnvi László. Há­rom évvel ezelőtt Both József hívására jött Vácra a szőke játékos, aki az Újpesti Dózsá­ban néhány NB 1-es mérkő­zésen is szerepelt. Az őszi sze­zonban bokasérülést szenve­dett. s mindössze öt bajnoki találkozón vett részt. Polonyi a tavaszi első há­rom fordulóban nem lépett pályára, de vasárnap már a középpálya tengelyében kez­dett. A 17. percben jól elta­lált kapáslövéssel vette be a Matripond kapuját, ezzel m.ea- adva az alnnhannot az igen jó navot. kjfoaő csapatnak. Hosszú idő után először je­lent meg mosoly a szakvezető arcán is. Haász Sándor így ér­tékelt: — Játékunk megfelelő volt, csak nem elég célszerű. Fölé­nyünknek több gólban kellett volna megmutatkoznia, de tá­madóink a kapu előtt bizony­talanok voltak. Ami dicsére­tes, hogy 1-0-ás vezetésünket követően égy fégyelméiétlen- ségből kapott gól után a csa­patnak volt ereje a győzelem kivívásához. Megtört tehát ajég Vácott, megszakadt a hosszú nyeret­lenségi sorozat. A hét végén az Izzó Budafokra látogat, ahol az egyre jobban belelen­dülő Budafoki MTE ellen nem lesz könn'iű kivívni a győzel­met. Mindenesetre Vácott bíz­nak benne, hogy Miklós bá­csinak nem kell majd a haját növesztenie... Széles Tamás A 13. héten Egymillió fölött A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a totó 13. játékhetére összesen 6 109 699 da­rab szelvény érkezett be. 13 plusz egy, valamint 13 találatos szel­vény nem volt. 12 találatos szel­vény 10 db, nyereményük egyen­ként 1 187 726 forint, 11 találatos szelvény 155 db, nyereményük egyenként 30 651 forint, 10 talála­tos szelvény 1411 db, nyeremé­nyük egyenként 5051 forint. D. Kőolaj: Farkas (11), Márton (27), Dani Cs. (17), Dani I. (20), Horváth (8). Csere: Baricza (17), Nagy (2), Starnfeld (3), Szeder (4). Parádésan kezdett a Kő­olaj, szinte állva hagyta el­lenfelét. A vendégek képtele­nek voltak átvenni a hazaiak ritmusát. így cseppet sem volt meglepő, hogy az első félidő végén már tetemes volt a százhalombattaiak előnye. A második játékrészben to­vább növekedett ez az előny, a 30. percben már 90-62 volt a mérkőzés állása. A játék végéhez közeledve magára ta­lált a vendégcsapat, de már nem volt lehetőségé, ideje fordítani. A rendkívül jó do­bóformát nyújtó hazaiak biz­tosan szerezték meg a győ­zelmet. A csoport másik találkozó­ján nem kis meglepetésre a testnevelési főiskolások nyer­tek a Malév ellen. Ezzel az eredménnyel rendkívül érde­kessé és bonyolulttá vált a helyzet a négyes mezőnyben. A Dunai Kőolaj az utolsó fordulóban a TF-nél vendé­geskedik és akár 14 pontos vereséget is „elbír” a tovább­jutás szempontjából. Leg­utóbb Százhalombattán 93-81 arányban győztek a Pesi megyeiek. Bódi István Az első hazai győzelem Segített a sereghajtó A területi labdarúgó-baj­nokság tavaszi harmadik fordulója a nyitányhoz ha­sonlóan ismét megyei rang­adót hozott. Ősszel 1-1-re végződött a Dömsöd—Dunai Kőolaj találkozó, most Száz­halombattán 1-0-ás hazai si­ker született. Ez azonban a Kőolaj-helyzetek alapján na­gyobb arányú is lehetett vol­na, az eredmény a vendé­gekre nézve hízelgő. A százhalombattai gárda a két döntetlené mellé most aratta első tavaszi győzelmét, a jól menetelő Kartal pedig a másodikat. E két együttes­nek 4 pontja van, s ugyan­ennyit könyvelhet el a Rác­kevei Aranykalász is. A ke- veiek 2-1-re verték a Várpa­lotát. Igaz, az egyik hazai ta- lálhathoz a vendégek is hoz­zájárultak, öngól révén. Az Érd és a Dömsöd eddigi ter­mése szegényes. Mindketten egy döntetlent könyvelhetnek el. Szombati számunkban idéz­tük Prokopecz János, a Ve­resegyházi KSK ügyvezető el­nökének véleményét. Egyre jobban formába lendül a veresi gárda, annak ellenére, hogy az első három akadályt ■' .v..- ...... Sokat támadott a Dunakeszi Vasutas a Dány ellenében. Ké­pünkön Herr labdája már útban van a kapu felé. Ebből nem lett gól. (A szerző felvétele) Krasznai János a üungaroringen Kamionosok döntése Végleges: a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon Krasz­nai János, a Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vál­lalat dolgozója képviseli a magyar színeket, fgy már rajthoz au az április 11—12-én Brands Hatch-ben megrendezésre ke­rülő nyitóversenyen is. A tervek szerint indul mind a kilenc EB-íutamon. Amint Sándor István, a májusi Hungarocamion Truck Grand Prix társszervezője arról beszámolt, a Hungarocamionnál már­cius közepén kiválasztott hat legjobb pilótából kijelölték a versenyzői négyest. Krasznai János mellett Balárdi Gyula, Dinnyés László é3 Gojke György kap bizonyítási lehetőséget a magyar futamon. Bukus Zsolt és Wirdling János tartalék­ként áll készenlétben. A kijelölt kamionok gyakorlatilag ver­senykész állapotban vannak, de továbbra is dolgoznak az egy- egy Rába, Volvo, Mercedes és Renault tökéletesítésén. Várnagy József, a Volán Tefu Vállalkozási Iroda vezetője arról tájékoztatott, hogy a Volán Tefunál szintén lezárult a nevezési határidő. A vállalat három kocsival, egy-egy Rábá­val, Liazzal, illetve Kamazzal tervezi a részvételt a május 16—17-én, a Hungaroringen megrendezésre kerülő kamion­gyorsasági EB-futamon. A vállalat dolgozói közül húszán je­lentkeztek, közülük három forduló alapján választják ki a legjobbakat. A Jelöltek először egy tesztlapot töltenek ki, az­tán április első napjaiban házi ügyességi verseny következik, majd a sort, egy próba zárja a Hungaroringen. Az elképzelé­sek szerint a három pilóta mellé két-három tartalékot is ki­jelölnek. A hírek szerint a magyar vállalatok közül csak a Hunga­rocamion és a Volán Tefu indít versenyzőket, de szó van ha­zai egyéni vállalkozók részvételéről is. Szentendrén és Gödöllőn Kitűnő lövészeredmények Szentendrén a Kossuth La­jos Katonai Főiskola rendezte meg a Március 21. lövész em­lékversenyt. A hagyományos találkozón 12 sporíegyesülot vett részt 290 sportlövővel. Szűkebb pátriánkat a Száz­halombatta, a Kossuth KFSE képviselte. A Pest megyeiek helyezései: Standard puska 60 fekvő ifi leány: l. Baricza Judit (Százha­lombatta). 583 kör. 3. Dudás Ti­mes (Százhalombatta) 566. Standard puska 3x20 lövés ösz- szetett ifi leány: 1. Szabó Szilvia (Százhalombatta) 599. Szabad pisz­toly. 60 lövés, junior fiú: ...3. Szerény! Róbert (Kossuth KFSE) 522. Szabad pisztoly. 60 lövés ifi fiú: 3. Papp Zoltán Csaba (Száz­halombatta) 501 Futóvad 30+20 lö­vés fiú: í. Ángyán József (Kos­suth KFSE) 580, 2. Szegedi Róbert (Kossuth KFSE) 260. Női sport- Diszíoly 30+30 lövés junior leány: 3. Bálint Anna (Kossuth KFSE) 527. ★ Az MHSZ Gödöllői Erdész Klub meghívásos Skeet ver­senyt rendezett Gödöllőn az Incső pusztán. A sportlövő versenyre négy klub vitte el versenyzőit. A résztvevők 200 és 75 korongra lőttek. Eredmények: Felnőtt férfi 200 korong: 2. Fülöp László (Gödöllő) 184 korong. 3. Nagy Péter (Gö­döllő), 133. Juniorok. 2. Nagy Le­vente (Gödöllő) 152 . 75 korong, ifi fiú: 1. ifj. Fülöp László (Gödöllő) 58. A helyiek ajándékai Futakeszi tombolával Futás minden mennyiségben. Így is jellemezhetjük a hét végét. Az egyik esemény a Megyénk körül megyünk körül, a másik pedig a Dunakeszin sorra került országos mezei futó­bajnokság, amelyet immár harmadszor kapcsoltak össze a Fu­takeszi tömegversennyel. A célba érkezés után is együtt ma­radtak a résztvevők. Kíváncsiak voltak, hogyan kedvez nekik a szerencse a tombola során, összesen SS kis ajándék talált gazdára. Eze­ket a helyi vállalatok, üzemek ajánlották fel. Burján Attila, a PTISO versenysport-főelőadója mindenes szerepkört töltött be. A tömcgsportviadal lebonyolításában is részt vett, egyben ő konferálta az országos bajnokságot. Itt említjük meg, hogy a Futakeszi viadalon az általános iskolásoknál a fóti Ruzics Mi­hály szerezte meg az elsőséget. Most képekben idézzük a dunakeszi eseményt. Menet közben az országos mezei futóbajnokságon: a serdülő lányok a 3000 méteres távon. A Futakeszi viadalt követő tombolán Burján Attila átadja az ajándékot az egyik nyertesnek, László Csabának. vereséggel vették. Az együttes már aligha menekülhet meg a kieséstől, nincs tehát vesz­tenivalója. Igyekeznek majd meglepni az éllovas gödi együttest. Nos, a jóslat bevált. Va­sárnap kora este, amikor a megyei eredmények iránt ér­deklődnek szerkesztőségünk­ben, a telefonálók alig akar­ták elhinni az eredményt. Már csak azért is hihetetlen, hiszen a veresi gárda a 19. forduló során most aratta második győzelmét, s a Göd elleni 2-0 a csapat első hazai sikere. (Ősszel: Göd—Veres­egyház 8-2!) © A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság szenzációja a Dunakeszi Vasutast az élre segítette. A Dabas lett a má­sodik, az eddigi éllovas Göd pedig a harmadik helyre csú­szott vissza. Korábban jó kabalát jelen­tettünk a dányi labdarúgók számára. Múlt ősszel a Göd— Dány meccsről 1 ponttal tér­tek haza. az idei Cegléd— Dány találkozóról pedig ket­tővel. Vajon jelenlétünk Du­nakeszin Is sikerhez segíti Őket? Nos, sokáig úgy tűnt, most is ponttal gazdagodnak. Bár fölényben volt a Duna­keszi Vasutas, sorra kihagyta helyzeteit, s csak a hajrában tudtak találatot elérni. Igaz, ehhez a vendégek jól védő kapusa is hozzájárult. A Dány kontraakciókkal terem­tett jó néhányszor veszélyt. A kicsit hullámos edzőpá­lyán vívták a szombati talál­kozót, s mivel a vetélytárs Göd labdarúgói csak másnap játszottak, közülük jó néhá- nyan ott voltak a pálya szé­lén. A korábbi fordulóktól eltért a mostani hétvége. Míg eddig jó néhány pont termett a vendégcsapatoknak — 50 szá­zaléknál több is előfordult —, most csupán egyet sikerült szerezni: a Bag 1-1-et játszott Pilisvörösváron. A többi meccs hazai sikert hozott. © A góltermés is nagyobb volt a szokottnál, 28-szor zör- gött a háló, mérkőzésenként átlagban csaknem háromszor. Persze az átlag csalóka, a kedvező terméshez két nagy­arányú győzelem járult hoz­zá. Éspedig a Ceglédi Vas­utas négyese, valamint a VOSE fél tucatja. A soroksá­riak hat találata rekordot je­lent számukra, eddig ugyan­is három gól volt a maxi­mum. A Dunakeszi, a Dobás és o VOSE megismételte őszi idegenben elért győzelmét a Dány, a Bem SE, illetve az SZTK ellen. Négy mérkőzé­sen a hazaiak visszavágtak az első félévben elszenvedett vereségért. A Fóí—GEAC ta­lálkozó például ősszel 2-1 volt, most a GEAC ugyan­ilyen arányban bizonyult jobbnak. A Pilisvörösvár, amely az első félévben 3-0-ra kikapott Bagón, most ottho­nában csak I ponttal kárpó­tolta magát. Reitter László Megyei bajnokság 1. Dunakeszi 19 12 4 3 32-15 28 2. Dabas 19 13 1 5 33-20 27 3. Göd 19 11 4 4 38-18 26 4. VOSE 19 9 7 3 33-21 25 5. Bag 19 8 4 7 38-26 20 6. Pilis 19 7 6 6 28-31 20 7. GEAC 19 8 3 8 35-23 19 8. Szentendre 19 7 5 7 30-29 19 9. Cegléd 19 8 3 8 26-25 19 10. T.-márton 19 7 5 7 24-34 19 ll. Dány 19 7 4 8 22-22 18 12. Fót 19 7 3 9 25-25 17 13. P.-vörösvár 19 5 7 7 13-24 17 14. Bem SE 19 4 7 8 27-35 15 15. SZTK 19 1 6 12 22-46 8 16. Veresegyház 19 2 3 14 19-51 7 Visszatérés dőU Nyilasi már edz örömteli hír: Nyilasi Tibor, az Austria Wien 70-szeres magyar válogatott labdarúgó­jának egészségi állapota egy­re szebben javul: az osztrák fővárosban végzett sebészi beavatkozás sok jóval ke­csegtet. Nyilasi műtétje után másfél hónapot Budapesten is eltöltött, a Thermal Szálló gyógykúráját követően a Margitszigeten már 5 kilomé­tert is tudott futni. — Igaz, eleinte csak kocog­tam, de a mozgás egyre job­ban esett, és a lábam sem zsibbadt már — újságolta a kiváló labdarúgó. — Másfél hete azután abban az öröm­ben is részesedhetem, hogy kijárok az Austria edzéseire. Ügy van, hogy jövő szerdán vagy csütörtökön már edző­mérkőzésen is mezbe öltözők. Szakadó csőben is rögbiztek Hengerelték az érdieket A hét végén megkezdődött a rögbibajnokság. Otthonában fogadta a Tárnok együttese a Pécs csapatát és 17-4 arány­ban legyőzte a Baranya me­gyei együttest. Nem sikerült ilyen jól szerepelnie az Érd csapatának, akik ugyancsak otthonukban látták vendégül a BEAC együttesét. A mérkőzés eredménye nagy meglepetésre 98-0 lett a BEAC javára. — Mi történt Érden ? — kér­deztük Horváth László inté­zőt. — Rendkívül rossz időjárási viszonyok közepette zajlott le a találkozó. Szakadó esőben nagyon kevesen szurkolta]: nekünk. Ráadásul 8 emberünk különböző okok miatt nem vett részt a meccsen, így a tartalék csapatot vetettük be a BEAC ellen. — Április 12-én Esztergom­ban a MIM vendégei lesznek. — Igen, már most megkez­dődött a mérkőzésre az uta­zás szervezése. A szurkolók Horváth Józsefnél az érdi mű­velődési központban jelent­kezhetnek. Az út 100 forintba kerül, külön autóbusszal me­gyünk a találkozóra. N. P. J. Meghalt Kovács József Elhunyt Kovács József, aki a* ötvenes években a világ egyik ki­emelkedő hosszútávfutója volt. Az 1956. évi mclboume-i olimpián 10 000 méteren a második helyen végzett, ö volt az, aki 1954-ben 10 000 méteren, először győzte le a csehszlovák Zatopeket, majd a Népstadionban 1955-ben, egy fe­lejthetetlen versenyen ugyanezen a távon a világcsúcstartó szovjet Kucnál is jobbnak bizonyult. Nyíregyházán kezdett atletizálni, majd a Bp. Vörös Lobogó, illet­ve az MTK sportolója volt. Elég­gé visszavonultan élt. Március 3-án volt 61 évei. /

Next

/
Thumbnails
Contents