Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-24 / 70. szám

1987. MÁRCIUS 24., KEDD Parafa­tömítő A nemes italokat csak paraiadugós palackokban lehet exportálni. A po­rózus dugóalap­anyagot azonban tömítőanyaggal kell átitatni, ké­pünkön Soproni Antal, a Hungaro- kork—Amorim Kft. veresegyházi üzemének műve­zetője elindítja az erre szolgáló be­rendezést. (Vimola Károly felvétele) Tempót és minőséget diktáló külpiac Ceglédről indul vadászni a Puma Az utóbbi öt esztendőben 40 százalékot kúsztak felfelé a ci­pőárak, s bizony sovány vi­gasz, hogy ennek okát a bő­rök drágulásával nyugtázhat­juk. A vásárlók zsebében la­pos a pénztárca: új lábbelit ritkábban húzunk fel, inkább sarkaltatjuk, talpaltatjuk a ré­git — már ha tudunk e mun­kára vállalkozó cipészt —, mert mestert találni csak lám­pással- lehet... Az üzletekben a korábbi évekről jókora készletek hal­mozódtak fel. A belkereske­delmi igények visszaesése erő­teljesen érezteti hatását a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat Ceglédi Cipőgyárában is, ahol 1984—85 között harmincmillió forinttal nőtt, 1985—80 között viszont ugyanennyivel csök­kent az árbevétel. Az évtized elejétől tartó dinamikus7 fejlő­dés megtorpant, s manapság új p'jyán kell mozogni, más­féle módszereket kell követni a talpon maradásért. Hogy a ceglédiek milyen útkeresésbe fogtak, arról Balázs János gyárigazgatóval beszélgetünk: Nincs pardon — Tavaly kötöttünk szerző­dést az NSZK-beii R omica céggel, a nekik végzett bér­munka 12 millió forintos ár­bevételt hozott. Ezt a pénzt is megbecsüljük, noha nem el­sősorban a kereset, hanem a tőkés piacon való megjelenés lehetősége volt az elsődleges szempont — állítja az igazga­tó. — A cég nemcsak a mo­delleket, a megvalósításukhoz szükséges anyagokat szállítot­ta, hanem újfajta munkamód­szereket is. Ezt megkövetelve kényszerített bennünket más szemléletre, a korábbiaktól magasabb színvonalú munká­ra. Már csak ezért megérte az együttműködést. Furcsa volt a tempó, amit a Romica diktált. 8 bizony nem szoktunk hozzá a minőségben pardont nem is­merő szemlélethez sem, de ezentúl tudomásul kell ven­nünk, hogy a piac visszabeszél és el kell fogadjuk a feltéte­leket. ha labdájoa akarunk rúgni. Az első próbálkozást követ­te a többi: holland megrende­lésre, ezúttal már hazai alau- anyagból női cioőket és gyer- mekesizmákat készítenek. A Puma cég ugyancsak megke­reste őket. s a megbeszélés so­rán a formatalpak szállításán túl a késztermék előállításá­nak lehetőségéről is szó ke­rült. Ha a szakembereket fel­készítik és a technológiai fel­tételeket is sikerül megterem­teni, akkor ez év júliusától, de legkésőbb a negyedik ne­gyedévtől megkezdődhet a Pu­ma sportcipők gyártása Ceg­léden. Az elképzelések szerint 2—3 modell nagy szériában készül majd, hiszen a lábbeli­ket a Szovjetunióba szánjáK. Amennyiben^ a hazai gyárak megfelelő minőségű bőrt kí­nálnak elfogadható áron, nincs akadálya annak, hogy a Pe­rmi formatalpjain és bélésein kívül a késztermék teljes egé­szében magvar alapanyagokból öltsön testet. Új Trabantokkal — Az idén 200 millió forin­tos árbevételre, 25 milliós tő­kés exportra és 22—23 millió forintos nyereségre számítunk — szögezi le Balázs János. — Ezek kőbe vésett számok, vi­tatkozni legfeljebb azon le­het, miként, miből hozzuk az eredményt. Bármennyire is hiú zélgő a hollandok vagy a Pu­ma ajánlatai, azt a luxust nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy csak cipőben gondolkozzunk. Fői kell ka­rolnunk minden olyan elkép­zelést, melyet képesek va­gyunk megvalósítani, és a ter­mék kedvező fogadtatásra ta­lál a vásárlók körében. Ha a bőrből kormányvédőt vagy se­bességváltóra gombot kérnek, azt is megcsináljuk, jelenleg próbaként NSZK-megrende- Iésre. A külföldi partnerek persze nemcsak minőségi követelmé­nyeket támasztanak, de adott tempót is diktálnak, e két fel­tételnek pedig csak korszerű gépparkkal lehet megfelelni. A ceglédi cipőgyárnak — mondhatni, sok új Trabantja van. Trabantja, de nem Mer­cedesé. Mennyivel gyorsabban menne a munka, ha az amúgy jó varrógépeken stopmotor és szálelvágó is lenne ... Más kérdés, hogy egy mű­szakbán szalagonként nyolc­száz lábbeli készülhet el a technológiai előírások szerint de egyszer 750. máskor meg 850 pár hagyja el a gyártó­sort. Az átlag megvan, ám az előző eset munkafegyelmi, szervezési hiányosságot takar, az utóbbi viszont a sokat em­legetett minőség rovására megy. A tegnapi lazításért — bármi is az oka —, olyan do­Növekvő pezsgßsxpori Pótmílszakokat szerveznek Az idén újabb létesítmé­nyekkel gazdagodnak a Hun- garovin Borgazdasági Kombi­nát budafoki pezsgőüzemei amelyek ebben a negyedév­ben mintegy 15—16 százalék­kal több pezsgőt palackoznak exportra, mint 1986 hasonló időszakában. A Törley Pezsgőgyárban az alapanyag tisztítására a svéd Alfa Laval cégtől vásárolt legkorszerűbb pezsgőszepará­tort állítják üzembe. A be­rendezéssel óránként mintegy 150 hektoliter italt tisztítanak meg A Hungária Pezsgőgyár­ban az erjesztőkapacitást bő­vítik. A tankpezsgő régebbi gyártóvonalához az NDK-ból három, egyenként 360 hekto­literes erjesztőberendezést vásároltak. Üzembe állításuk­kal növelik a töltő gépsor ki­használását; így az üzem tel­jesítményét 25—30 százalékkal növelik az év második felé­ben. A Hungarovin az első ne­gyedévre egymillióval több, összesen 7 millió palack pezs­gőre kapott exportrendelést, ezért pótműszakok szervezé­sével növelik a termelést. Az exportszállításokat azonban egyelőre a hűtővagonok hiá­nya akadályozza, ezért — át­menetileg' — a palackozott pezsgőt a határhoz közeli bér­tárolókban helyezik el. loggal kell fizetni, aminek ma napság mindennél nagyobb az ázsiója. Sajnos nem mindig sikerül a dolgozókat és a gé­peket optimálisan terhelni, mert mondjuk a bőrgyárak késve szállítanak. Ezért nem szívesen fizettetnek kötbért a feldolgozók, mert holnap me­gint tőlük kell rendelni. A ke­reskedelem viszont közel sem ilyen óvatos: a ceglédi cipő­gyár kétszer annyi büntetést rótt le, mint amennyit szállí­tóival szemben érvényesített. Gúzsba kötve A népgazdasági láncolatban tehát túl sok a kiszolgáltatott, pontosabban valahol minden­ki az. Mert — példánknál ma­radva —, a bőrgyár is tofább tud mutatni: ec, peé, kittte­hetsz —, a segédanyagök szál­lítóira, netán a vágóhidakra, azok meg az állattartókra, ők pedig jobb híján a szabályo­zókra. hogy tudniillik nincs meg az érdekeltségük. Felelőst találni annyi, mint szénaka­zalban varrótűt keresni. , , » Lecsípnek itt, elvesznek ott, és a kereskedelem helyzete sem irigylésre méltó: házal a termékkel, végül saját kocká­zati alapjának terhére kiáru­sít. Erre a szituációra mondja találóan a népnvelv: a fürdő­vízzel együtt kiöntöttük a gyermeket is. Fazekas Eszter P hozzáértők sem értik? Együtt kell tenni a közlőéi t Már annyiszor leírtuk, hogy megváltoztak a körül­mények művelődési életünk­ben! Ezúttal inkább arról el­mélkedjünk, hogy maga a kulturális élet miért nem vál­tozik falvainkban. Példának okáért a közművelődési dol­gozó miért nem ismeri fel a település közéletében való részvétel hasznát? Miért nem fogják össze a helyi gazdasá­gi erőket egy-egy községben? A közművelődésben dolgo­zók közül mindössze hárman tanácstagok a dabasi körzet­ben, igaz, a póttanácstagok között akadnak még népmű­velők, könyvtárosok. Ők is többnyire csak a művelődési témákat tárgyaló összejövete­leken vesznek részt. Másutt sem biztatóbb a helyzet: Ér­den és Cegléden egyetlen népművelőt, illetve könyvtá­rost bíztak meg póttanácsta­gi teendők ellátásával. Pontos információk Félreértés ne essék, nem azért aggodalmaskodunk, mert a népművelők, könyvtárosok önmagukat zárják ki a köz­életből. Sokkal elgondolkod- tatóbb, hogy ezek szerint még ma sem egyértelmű vala­mennyiünk száméra: nincs külön politikai, gazdasági és kulturális életünk. Annyira nincs, hogy egy település mű­velődési házába belépve azon­nal megállapíthatjuk, hogy az intézmény igazgatója milyen viszonyban van a helyi taná­csi testület és a pártszervezet vezetőivel vagy a termelőszö­vetkezet elnökével! Elképzel­hetetlen, hogy bárki is meg tudja tervezni egy könyvtár jövő évi költségvetését anél­kül, hogy pontos információi lennének a helyi tanács anya­gi helyzetéről és leendő pén­zeinek felhasználásáról. Mind­emellett a faluban működő kisszövetkezet termelési ered­ményeit sem árt ismerni, hi­szen csak igy tudhatjuk, hogy mennyit áldozhat(na) a falu művelődésügyére. Lássuk be végre, hogy menedzser-veze­tőkre soha nem volt akkora szükség, mint éppen napjaink kulturális életében! Ha má­sért nem, hát azért, van így, mert a művelődésünk kárára elkövetett hibáink következ­ményei nem érezhetők azon­nal. Akár tiltakozunk, akár nem, kiapadtak azok a csa­tornák, amelyeken keresztül a legkülönbözőbb ötletekre — olykor nevetséges, eleve si­kertelenségre ítélt elképzelé­sekre — százezreket lehetett kérni és kapni. Fogalmazzunk konkrétan Amikor felrójuk a közmű­velődés dolgozóinak, hogy nem vesznek részt a közéleti fórumokon, arról is szólnunk keli, hogy az irányító testü­letek sem állnak minden eset­ben a helyzet magaslatán, amikor a művelődéspolitikai koncepciót megtervezik. Nem fogalmaznak konkrétan. Sok­szor csak lemásolják a fel­sőbb szervek irányelveket tar­talmazó brosúráit és azokat olvassák fel vagy osztják szét a gyűléseken. Idetartozónak vélem azt a Dabason elhangzott megjegy­zést is, amely szerint a poli­tikai és állami vezetők nem minden esetben igénylik köz­életünk demokratizálását. Egyes tanácselnökök úgy vé­lik, hogy évi egy falugyűlés elegendő ahhoz, hogy az ál­lampolgárokkal kicseréljék gondolataikat és véleményez­tessék a közösségre vonatkozó terveket. Holott például nagy- kátal tapasztalatok is bizo­nyítják, mennyire hasznos, ha a tanácsi szervek — a falu­gyűlés mellett — öt-hat fóru­mot is rendeznek évente. A felnőtt lakosság közéleti érdeklődése, művelődési élet­ben való részvételének ará­nyai önmagukban is elgon­dolkodtatóak. A dabasi körzet felmérése szerint a települé­seken lakók húsz százaléka látogatja az intézményeket rendszeresen — nagy részük iskolás korú. Cegléden ugyan­csak húsz, Érden huszonöt százalékra becsülik a köz­életben rendszeresen részt ve­vők számát. Ennek az ered­ménynek (?) csak egyik ere­dője az egyén harca az élet- színvonal megtartásáért, az Fontos az összhang A segíteni akarás lehet a mérce AZ ALANTI TÖRTÉNET — mint a regények és filmek elején nemegyszer láthatta az olvasó, a néző —, „kizáró­lag a szerző képzeletének szü­leménye, s ha bárki magára ismerne, az csupán a véletlen művének tulajdonítható.” Per­sze többről van szó. Matematikaórán gyakran ír­nak a diákok röpdolgozatot. Egyébként a tárgy nagy nép­szerűsítésére a tanárnő nem törekszik; a látszat legalábbis ez. Az osztályt ugyanis vi­szonylag korán két csoportra osztja: az okosokra és a bu­tákra, vagyis. azokra, akik tudnak matematikául, és azokra, akik nem rendelkez­nek ezzel az adottsággal. Az utóbbiak mindenképpen rosz- szul járnak; megaláztatásuk, kigúnyolásuk sorozatos, azt nem mondhatnám, hogy meg­szokott ... 'Megtörtént tehát a röpdol- gozat matematikából. Ezután az elkövetkező órák egyikén az osztály megkapja a javí­tott, jeggyel ellátott példányo­kat. De ez csak az óra végén történik. Az óra végi csenge­téskor a tanárnő egyszerűen leteszi a tanári asztalra a 40 darab röpdolgozatot, s „osz- szátók ki!” felszólítással távo­zik az osztályból. NÉMELY a matematikából „buta” táborba sorolt tanúló, aki merészebb, mint az átlag, kapja a maga papírját a rá­írt kettes, hármas, egyes osz­tályzattal, a tanári szobába tér, s egyenest osztályfőnöke mellett táboroz le, hogy élpa­naszolja bánatát, hogy miért is kettes ez a dolgozat? Az osztályfőnök, aki egyéb­ként a. matematikával közeli rokonságot tartó reál tudomá­nyok elismert, szakértő okta­tója, rápillant a panasz tár­gyát képező dolgozatra, majd utasítja diákját, hogy fordul­jon az illetékeshez — a mate­matikatanárhoz. Csakhogy a szaktanár ekkor már messze jár, hiszen a dolgozatokat az óra végén adta ki... Igaz, az érintett gyerekek már próbál­tak a következő matematika- órán a tanárnő színe elé já­rulni. A tanárnő válasza: De hisz te csaltál, beleírtál, radí­roztál azóta!... De térjünk vissza a tanári szobába. Az osztályfőnök után a gyermek a matematikata­nárnőhöz megy, szót váltanak, majd a tanuló távoztával újabb jelenetre kerül sor. A szaktanárnő kikéri magának az osztályfőnöktől, hogy a ta­nulók reklamáljanak, még­hozzá izgatott hangon. Hivat­kozik arra, hogy nem fukar­kodik az ötös osztályzatokkal a matematikai adottságú tábor részére. Az osztályfőnök nyu­galmát megőrizve csak vala­mi olyasmit kérdez, hogy va­jon kihez, hova forduljanak az osztályzatoknál magyaráza­tért esetenként a diákok, ha nem az illetékeshez... Alig múlik el egy-két pillanat, s megjelenik a színen egy újabb kolléganő, az osztályfőnöknél szintén kikéri magának, ta­nártársai nevében is, hogy az ifjúság ilyen hangon beszéljen nevelőjével. E tanárnő viszont éppen a kérdéses osztályban nem tanít, ahonnan a magya­rázatot kérő diák érkezett. Az ügy a tanári szobában azzal ér véget, hogy megjele­nik a két igazgatóhelyettes kartársnő. A maguk igazának tántoríthatatlan tudatában arra intik a hangoskodókat, hogy ugyan már, ne veszeked­jenek ... MI EBBŐL véleményem szerint a tanulság? Nem is egy kínálkozik. Mindenekelőtt talán az, hogy nem lehet egy­szer s mindenkorra jó és „bu­ta” kategorizáló különbséget tenni a matematikát tanuló gyerekek között sem. Vannak persze matematikai adottságú, kiemelkedő diákok, de a többi nem egyszerűen afféle eleve erre — legalábbis a tanári noteszben — beskatulyázott amolyan massza, akivel nem érdemes vesződni. Kellő türe­lemmel, megértéssel és persze tanítási tapasztalattal sokuk­nál el lehet érni, hogy e szá­mukra nehéz tárgyban is megtegyék a szükséges előre­haladást. A türelemre akkor is nagy szükség van, amikor a tanár megmagyarázza a röp- dalgozati osztályzatokat, s rá­vezeti a diákot, hol követte el a hibákat, s mi a helyes meg­oldás. Ez nélkülözhetetlen a tekintély kialakításához és ah­hoz, hogy összhang legyen egy-egy osztály főnöke és a szaktanárok között. A segíteni akarás, a tudás átadása, a ta­nulóknak a nevelése legyen a fő meghatározó, s akkor a ta­nári szobában nem kerül sor hangos szóváltásra ... Herman Éva anyagi gyarapodásért. A má­sik ok: az intézménytípusok közül legfeljebb az óvodák felelnek meg a mai igények­nek (értsd: amelyek az otta­nihoz hasonlatosak) ... A középületek állaga és techni­kai felszereltsége nem éri el azt a minőségi szintet, amit megszoktunk a lakásunkban: az a fiatal, akinek saját Hi- Fi-tornya van, nem fog egy viharvert lemezjátszót hall­gatni a hideg, piszkos klub­szobában. Ugyanígy nem megy el a magára adó felnőtt egy bűnrossz hakniműsort megnézni a művelődési ház nagytermébe, ahol egyetlen légypiszkos villanykörtével vi­lágítják meg a nyikorgó szín­padot. Akkor már jobb az otthoni színes tv. Megkeresni a módot Azt mondhatjuk, hogy ezek tények, amelyekkel számol­nunk kell. Azonban úgy is megközelíthetjük a problémát, hogy ezek olyan tények, ame­lyek mögé érdemes be­kukkantani! Például azért, hogy megtudjuk, miért éppen az Örkényi művelődési ház működik olyan jól, hogy már az utolsó negyedév elején hozta az éves bevételi tervét 1986-ban. Vagy: miként le­hetséges, hogy új intézményt építenek Öcsán ebben a ne­héz gazdasági helyzetben? Hi­szen egyik helyen sem üze­meinek milliárdos vagyonú vállalatok! Csakis az összefo­gás, az aktív közélet nyomán születhetnek ilyen eredmé­nyek! Egyetlen példa: ott ültem a dabasi körzet párt-végre­hajtóbizottsági ülésén, amikor egy állami gazdaság vezetője majdnem szó szerint ezt mondta: — Elvtársak, ha már megépítjük az ócsai mű­velődési házat és ha már mindannyian azt tapasztal­juk, hogy az ott dolgozó nép­művelő nagyon jól ellátja fel­adatát, méghozzá úgy, hogy több ember helyett tevé­kenykedik, keressük meg a módját, hogy miként adhat­nánk magasabb fizetést neki! A megvalósítás módja nem dőlt el helyben, de a jelenle­vők hozzászólásaiból világo­san kiderült, hogy megoldják a gondot. A gazdasági egységek sor­ra felmondják a közös fenn­tartási szerződéseket, pénz­ügyi nehézségekre hivatkozva. Ennek csak egyik következ­ménye, hogy a művelődési házakról inkább egy bizonyos templombéli egér jut eszünk­be, mintsem az, hogy a köz­élet fórumainak helyszínei­ként szolgálhatnak. Hasznos kézfogó Másfelől az is felötlik bennünk, hogy az érin­tett termelőegységek ho­gyan elégítik ki dolgozóik kulturális igényeit. Hiszen intézmény és szakember nél­kül legfeljebb csak előadáso­kat szervezhetnek a gyári ebédlőben vagy külföldi ki­rándulásokra költhetik a kul­túrára, sportra szánt összege­ket! Nem lenne szerencsésebb — az említett példákat követ­ve — összefogni az erőket és együtt tenni a közjóért? Hi­szen kinek-kinek az érdekei egymást kiegészítik: a testü­letek is jól járnak, ha a köz- intézmények valóban a köz­élet színtereivé válhatnak, amelyekben a lakosság otthon érezheti magát, ahol a tanácsi előterjesztések éppen úgy nyi­tott fülekre találhatnának, mint a hétköznapi töprengé­sek. A gazdasági egységek is hasznot húznának a kézfogó­ból, hiszen minél műveltebb az emberfia, annál jobb ered­ményeket ér el a termelés­ben ! A művelődési intézmé­nyek is győztesen kerülnének ki abból a dilemmából, amit • a talpon maradni vagy vég­rehajtani a funkcióból adódó feladatokat gyötrő alternatí­vája jelent számukra. Szilas Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents