Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-19 / 66. szám
Zászlóbontás Találkozók TJ árom évtizeddel ezelőtt, 1957-ben alakult meg a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. Az évfor. dúló alkalmából országszerte — így szűkebb pátriánkban is — ünnepségeket, találkozókat rendeznek ezen a hétvégén. Monoton a nagyközségi KISZ- bizottságon ma délután baráti találkozóra várják a korábbi járási KlSZ-titká- rokat. A jelenlegi apparátus tagjai, valamint a végrehajtó bizottság látja vendégül őket, s beszélget el velük az if júsági munka tapasztalatairól. Március 21-én, szombaton 13 órakor lesz a körzeti ünnepség a monori Csokonai filmszínházban. Megjutalmazzák a közösségi munkában élenjárókat, majd úttörők köszöntik az ifjú- kommunistákat. A rendezvényen fellép a Victor dara együttes, továbbá Bacsa Ferenc polbeaténekes. G. J. Kis csillagászok Csillagászszakkör beindítását tervezik Vecsésen, a nagyközségi könyvtárban (Somogyi B. u. 12/C, vagy Bajcsy-Zs. u. 28.), ahol várják az érdeklődők jelentkezését a nyitva tartási időben. Tűzoltóknak Közgyűlés A Monori önkéntes Tűzoltó Egyesület éves közgyűlésére március 21-én. szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor a Vetőmag Vállalat Pest vidéki központjának ebédlőjében. Piüsen Országos vásár Március 22-én, vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt tartanak, amelyre vészmentes helyről mindennemű állat felhajtható —kaptuk a tájékoztatást a Pilisi Nagyközségi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szervétől. Vasárnapi Megyei I. osztály: Bem SE— Pilis, Cegléd, 15 óra. (A pilisiek szempontjából fontos mérkőzés, hiszen mindössze három pont választja el egymástól a két csapatot. Pilisi siker esetén a honvédcsapat leszakadna, Gajdosék pedig megerősítenék helyüket a táblázat kö- zéptáján. A Pilis pontszerzése valószínű.? Megyei II. osztály, Déli csoport: Sülysáp—Monor, Sülysáp, 15 óra. (Ősszel a mononak magabiztos, négygólos győzelmet arattak. A tavaszi rajt felemásra sikeredett mindkét együttesnél. A SülysaD váratlan vereséget szenvedett Sziigetújfalun, a monoriak pedig gól nélküli döntetlent értek el otthonukban a Bugyi ellen. A mérkőzésen a hazai csapat minden bizonnyal visz- sza szeretne vágni az őszi vereségért, a vendégek pedig Idegenbeli mé.'"Bükön akarnak javítani. Ha van abszolút há- romesélyes mérkőzés, akkor ez az.) Bugyi—Üllő. Bugyi, 15 óra. (Minkét csapat döntetlennel rajtolt, s mindkettő meglepetésnek számít. Ezen a találkozón viszont lényegesen nagyobb esélye van a hazai csapatnak.) Gyömrő—Kakucs. Gyömrő, 15 óra. (Defenzív játékkal sima vereséget szenvedett a Gyömrő Nagykátán. így a csapat számára létszükségletté vált ez a mérkőzés. Csak a győzelem adhatja vissza az együttes reményeit a bentma- radást illetően. Bátor támadójátékkal ez sikerülhet.) Körzeti bajnokság: Dánszent- mifclós—Űjszilvás, Dánszentmiklós. 15 óra, vezeti: Gavló (P. Szabó); Vecsés—Péteri, Ve esés, 15 óra, Mátyás (Szóró) Ecser—Űri, Ecser, 15 óra, Mi- zsei (Szalai); Abony— Men de, Abony, 15 6 a, Eperjesi (Szu da); Nyáregyháza—Maglód Nyáregyháza, 15 óra, Höröm pő János (Zsuzsandor); Csév haraszt—'Törtei, Csévharászt, 15 óra, Sárosi; Tápiószőlős— A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1987. MÁRCIUS 20., PÉNTEK Közös erőfeszítéssel Az igény sok, az iparos kevés labdarúgás Albertirsa, Tápiószőlős, 15 óra, Bódi (Szarka); Ceglédbercel— Monovi-erdő, Ceglédbercel, 15 óra, Müller. Az ifjúsági mérkőzések mindhárom osztályban 13 órakor kezdődnek. Serdülőbajnokság: Monor li. —Monor I., Pilis—Nyáregyháza, Vecsés II.—Vecsés I., Üllő —Csévharaszt, Maglód—Űri, Gyömrő—Mende, Péteri—Sülysáp. Valamennyi mérkőzés délelőtt 9 órator kezdődik, az elöl álló csapatok otthonában. Tabella A megyei II. osztályú lab- uugó-bajnokság Déli feinött- oportjártak állása: Nagykörös Sülysáp Bugyi Tápiószecső Monor Nagykáta Hernád Tápiószele Örkény Üllő Kiskunlach. Szigetújfalu Gyömrő Kakucs 14 7 4 3 26-22 18 14 7 3 4 28-14 17 14 7 3 4 22-14 17 14 8 1 5 20-17 17 14 fi 3 5 18-17 15 14 fi 2 6 23-20 14 14 4 fi 4 17-15 14 14 fi 2 6 15-24 14 14 5 3 fi 18-19 13 14 4 5 5 13-17 13 14 4 4 fi 20-23 12 14 5 2 7 18-23 12 14 3 4 7 12-17 10 14 2 6 6 11-19 —ér 10 Sakk Biztos győzelem A megyei IB sakkcsapat- bajnoksag legutóbbi fordulójában: Ráckeve II.—Gyömrő 2:8. Nem várt fölényes győzelmet arattak idegenben a a szívósan küzdő gyömrőiek. Fábián Béla. Déri Attila, Kerekes Lajos, Fábián László, ifj. Jóljárt Mihály, Pálinkás János, Pránszki István, Pau- lovics Attila megnyerte partiját. csupán Kiss Tibor és Jakab András vesztett. Legközelebb március 29-én Gyomron a Dunavarsány 11. elleni rangadó következik. rosok száma, a főállásúaké pedig csökken. Az eredeti terv szerint a lakossági szolgáltatások jobb minőségi és meny- nyisegi elátását — mert az igények sokasodnak — elsősorban létszámnöveléssel kívánták biztosítani; 1986-ban már látszott: ez nem valósult meg. Monoron, Péteriben, Mono- ri-erdon az elmúlt két évben a kisipari szolgaitatások terén nem volt előrelépés, holott a lakossági igényt távolról sem elégíti ki például az építőipart gyakorló iparosok szama. Némi javulás a személyi szolgáltatásban Monoron tapasztalható: a fodrászok lettek többen. A kisebb községekben azonoan változatlanul kevesen képviselik e szakmát is, s ez tartósnak látszik, lévén országos jelenség, hogy kisebb településeken nem váltanak ki főállású ipart. Uj szolgáltatási formaként jelent meg az utóbbi időben a tehergépkocsival való fuvarozás. Monoron, Monori-erdőn és Péteriben harmincnégyen keresik teherfuvarozással a kenyerüket, s újabban már öt magántaxis is van. Kizárták őket A hagyományos szolgáltatást gyakorló kisiparosok száma azonban az adókedvezmények megszüntetése és a megnőve^ kedet’t társadalombiztosítási járulék miatt erőteljesen csökkent. Az adórendelet 1986-os újraszabályozása lehetőséget ad ugyan a kedvezmények megadására, ezzel azonban az iparhatóságok alig élnek — vagy már nincs kinél alkalmazni a kedvezményt... Rég: keletű gond, hogy a kontárok visszaszorítására hatásos intézkedés már hosszú évek óta nem történt. Pedig a lakosságnak sem éri meg kontárt foglalkoztatni, hiszen a munka befejeztével a kontárokon nem kérhetnek számon semmit, míg ha netán kisiparos ellen adódik panasz, azt a KIOSZ minden esetben kivizsgálja. 1985-ben a monori közigazgatási területről 15. 1986-ban 12 bejelentés érkezett a KIOSZ-hoz, amely kettős szempont szerint Intézkedik: védi a megrendelő érdekeit, ugyanakkor arra is vigyáz, hogy a vétlen iparos hírén csorba ne essen. Az emV- lített ügyek közül tizennégy, illetve tizenegy végződött megegyezéssel. A KIOSZ helyi szervezetének arra is lehetősége van, hogy az ipar gyakorlására méltatlant súlyos vétség esetén kizárja soraiból. Erre hosszú idő óta mindössze két alkalommal került sor. A törvény arra is lehetőséget ad, hogy az iparhatóság a köztar- tozásaikat nem fizetőktől visz- szavonja az iparjogosítványt. 1985-ben négy, 1986-ban hat alkalommal került sor ilyen intézkedésre. Elfekvő készletek A KIOSZ helyi alapszervezete úgy látja — íródott le a tájékoztatóban —, hogy a VIL ötéves terv időszakára meghatározott szolgáltatási feladatokat helyi viszonylatban is csak közös erőfeszítéssel lehet megoldani. Az MSZMP Városi Jogú Nagyközségi Bizottságának 1984. májusi ülésén elhangzott irányelvek közül ma is megvalósításra vár jó néhány, például újabb szolgáltatóház létesítésének szorgalmazása, a használaton kívüli műhelyek, elfekvő készletek kisiparosok részére át-, vagy bérbeadása, s annak elérése, hogy a szolgáltatásban kontárként tevékenykedők törvényesen, iparosként kapcsolódjanak a munkába. K. Zs. Patenttal kapcsolhatják A képen látható divatos női kabát mintadarabul szolgál a leendő vásárlópartnernek a Pilisi Ruházati Kisszövetkezet munkapadján. Hudoba Jánosné patentkapcsokat erősít a kabátra. (Vimola Károly felvétele) Termire fordulnak Mutatós egzotikumok Jó hírrel szolgálhatunk azoknak. akik szeretik, és van is idejük gondozni az egzotikus növényeket. A dánszentmikló- si—albertirsai Micsurin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ugyanis narancs- és citromfákat kínál olasz importból. A 10 kilogrammos műanyag konténerben nevelt termő oltványok általában háromévesek, magasságuk eléri a 80—100 centimétert. Ahhoz, hogy termőre forduljanak, még néhány évig feltétlenül nagy gondoskodást igényelnek; a megfelelő hőmérséklet, páratartalom, fény és nedvesség mellett jó néhány vitamint is a talajba kell juttatni. Egyszóval igényes növényekről van szó, s ezért a gazdaság csak néhány száz darabot hoz be a nálunk még ritka növényekből. Ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyomron, Ecse- rcn és Maglódon: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70.), Monoron, Monori-erdőn, Csév- haraszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis. Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Űriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1.), telefon: Sülysáp 50.), Üllőn: dr. Végh Sándor, Vecsésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelőben (Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri. Vecsésen a Já. nos utcai, az üllői és a gyömrői. Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 7 órától 13 óráig Monoron. a szakorvosi rendelőben. a vecsési és az üllői beStaf&üs festési eljárás Az exporttermékek java része csak ilyen, műanyagfestési eljárással kerülhet piacra. A Pevdi gyömrői vegyi gyáregységében ezzel a korszerű technológiával végeznek bérmunkát. A festőszalagra a Mirköz hűtőberendezéseinek alaplemezeit helyezi fel Czédulás Vilmosné a hatalmas üzemcsarnokban (Vimola Károly felvétele) tsgeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. Egyéb időpontban, tehát szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig Budapesten a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Ügyeletes állatorvos: dr. Varga Dénes, Pilis, Kossuth u. 49. Beteg állatok bejelentése Monoron a főtéri gyógyszer- tárban, szombat reggel 8-tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. A dánszentmiklósiak korábban már foglalkoztak kiwivel is. de akkor kifejezetten gyümölcsimportként került szóba ez a téma. Terveikben egy együttműködés is szerepel, melynek keretében a Badacsonyi Állami Gazdasággal ki- wiültetvényeket telepítenének és a növényeket Nyugat-Euró- pában. illetve itthon is forgalmaznák. Rendkívüli előnye, hogy 15—20 éves korában is termőképes, a hazai klímát jól bírja, mindössze komolyabb öntözést igényel. Ha sikerül meghonosítani, illetve nagyüzemi rendszerben termeszteni ezt a kúszó jellegű növényt, akkor előreláthatóan komoly valutabevételt jelent- hét a népgazdaság számára. Gyomron Bolhapiac Csereberebörze lesz március 22-én, vasárnap délelőtt 9 órától 13 óráig a gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Házban. Dísztárgyakat, bélyegeket, játékokat, régi pénzeket, érméket, könyveket lehet eladni, cserélni a helyszínen. A rendezők nem tagadták, hogy az ötletet a Petőfi csarnoktól vették át, de bíznak abban, a gyömrői rendezvénynek is sikere lesz. Ha igen, akkor folytatása következik. Kulturális programok Ecseren pénteken 18 órától néptánc, szombaton 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás, 19-től nős—páros bál, vasárnap 14- től a nyugdíjasklub összejövetele. Gombán filmvetítés 17 órától, holnap: Ufó Arizonában (amerikai bűnügyi film), vasárnap: Hosszú vágta (színes magyar—amerikai film). Gyomron ma 14-től ünnepi megemlékezés a Tanácsköztársaság évfordulóján, a 2. sz. általános iskola falán levő emléktábláinál. 15-től TIT-elö. adás a 2. sz. általános iskolában Kocogj, mozogj! címmel, batiksziaiktor az alikoto- bázban, 17-tól karate, 15.30-tól gyermektorna a Pázmány utcai óvodában, 18-tóil bemutat, kozilk Németh Gyula, a 4. számú általános iskola pedagógusa, a Nagy István képzőművészeti csoport tagja. Szómba, ton 10-től balett-tanfolyam, a szabadidős gyermekklub foglalkozása és TIT-előadás Kocogj, mozogj! címmel, 14.30- tól a tini-klub összejövetele, Iától a gyermekszínjátszók próbája. Vasárnap 9-től 13-ig cserebere, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Az úttörőházban ma 15-től a háziállatok gondozásáról tart előadást dr. Laczkó Pál, a bélyeg-, az ügyes kezek és a fotószakkör összejövetele, holnap 10-től játszóház, vezeti Nagy Józsefne, és asztalitenisz-bajnokság, nevezés egyénenként. Filmvetítés, a művelődési házban szombaton es vasárnap 16.30-tól: Mary Poppins (kétrészes, színes amerikai filmmusical). Maglódon ma 16 órakor nyílik a vecsési amatőr művészek — szobrász, grafik akvarelil — kiállítása a Va ■ és Fémipari Kisszövetkezett kultúrtermében, holnap 14-t.. 17-ig látható. Monoron a filmszínházban ma 18-tól és 20-tól: Szent- ivánéji szexkomédia (színes amerikai fiimvígjáték), szombaton és vasárnap 16-tól: Ballagás (színes magyar film), halnap 18-tól: E. T. (színes amerikai sci-fi), vasárnap 13- tól és 20-tól; Elvis Presley (színes amerikai film). Pilisen bútorkiállítás és -vásár, ma 17-től az irodalmi színpad próbája, holnap 12-től a furulyaszakkör összejövetele. Üllőn szombaton 15.30-tól tánciskola. Vecsésen ma 17-től gépko csivezető-tanfolyam és a ga- lambászkör; 19-től a honis méreti kör foglalkozása, 14-tői a Napsugár bábcsoport próbája, szombaton 14-től dzsessí- balett, 15-től rózsametszési bemutató a Szép utca 8. szám alatt, előadó Sárvári József kertészmérnök, tanár, vasárnap 16-tól a MÁS színház próbája. ISSN 0133—2S5I (Monori Hírlap) A héten két alkalomma $ is tárgyalták a KIOSZ mo ^ nori szervezetének tévé ^ kenységét, különös figye ^ lemmel a kisiparosi szol ^ gáltatás helyzetére. Elősző íi a tanács termelési és ellá n tási bizottsága, majd a ta ^ nács végrehajtó bizottsági ^ tűzte napirendjére a témát ^ Az ezeken az üléseken el ^ hangzottakra visszaté- ^ rünk, „laoozzunk” bele ez $ úttal a KIOSZ helyi titká !; rának. Mészáros Károly ^ nak a kisiparról szóló táji jékoztatójába. Kiderül belőle egyebek között, hogy a KIOSZ monor alapszervezetéhez 11 közséf tartozik — s ez öt iparhatóság között oszlik meg, de a mo- n-orin kívül még két alapszer. vezet is működik a körzetben a gyömrői — öt községgel — és a uecsési. Főbb a fodrász A monon alapszervezet létszámának változását a VI. ötéves terv első három évéber az arányos növekedés jellemezte. emögött azonban mái megfigyelhető volt mintegy 2i százalékos fluktuáció. Az 1984- tői megváltozott rendeletel 1985-ben fokozottan éreztettél hatásukat, minden jel szerin nagy terhet róttak a kisiparosokra. Ettől az időszaktól kezdvf bizonyos átrétegeződés történik: egyre több a munkaviszony mellett dolgozó kisipa-