Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-19 / 66. szám
Pesí megye a másmlili lielyen Bizottságról bizottságra A Pest Megye) Természetbarát Szövetség a Gorkij fasorban, a Mechanikai Labor KISZ-kiubjában tartotta hagyományos évzáró-évnyitó összejövetelét. Harmincöt szakosztály vezetőin, küldöttein kívül ott volt Molnár Imre, a Pest Megyei ISO, valamint Magyarszéki Béla, az országos szövetség képviselője. Éjszakai túra Mayer Géza elnök tartotta a beszámolót. Bevezetőben megemlékezett Paraszthy Vilmos, ról, a Dunakeszi Mechanikai Labor váratlanul elhunyt szakosztályvezetőjéről. Megemlítette: megyénk 7015 taggal az országos rangsorban a második helyet foglalja el a listavezető borsodiak mögött. Igaz, minimálisan, 36 fővel emelkedett az elmúlt évhez viszonyítva a létszám, de így is előkelő pozícióban van megyénk. Sorra vették a bizottságok munkáját, megemlítve, hogy ismét van túrakerékpáros bizottság Szirtest János irányításával. A túra- és propagan- nyílt túrák szervezése tartozik, ezek látogatottsága*' elmarad a várttól. Az április 4-i megyei felszabadulási emléktúra végcélja az isaszagf 48-as emlékmű, ahol 10 órakor kezdődik az ünnepség. A motorosok kitűnően szervezték központi találkozójukat, Mo- nor, Maglód és Vecsés jeleskedik. fcyiSäbttSfedicw. íiüafaiv&Mikóné Hósvári Márta és gyermeke Gödöllőről a Karikás Frigyes Általános Iskolából 20 kilométert gyalogolt az olimpiai ötpróba szentendrei nyitányán (Hancsovszki János felvétele) A másodosztályban történt Északon és délen — Jól kezdtük az idei bajnokságot — örömmel újságolta a Tápiószecső Zrínyi SE labdarúgócsapatának technikai vezetője, Lepdófi János. — A megyei II. osztály Déli csoportjában a nyitányon némádon 2-0-ra nyertünk Horváth 111. és Petri góljaival. Még több helyzetünk volt, háromszor a kapufát találták el a játékosok. Az ifi ugyancsak 2-0-ás győzelemmel kezdett. A megyei II. osztály újonca szorgosan készülődött a bajnokságra. Néhány újonnan igazolt labdarúgó is helyet kapott a csapatban, amely az MNK selejtezőjét is beszámítva. tíz előkészületi mérkőzést játszott. A szecsőiek a jó rajt után jó folytatásban bíznak, otthoni mérkőzéseiket a laktanyában tevő pályán vívják. ★ Az Északi csoportban: Iklad—Dunavarsány 2-0 (1-0) Iklad, 100 néző Iklad: Boda — Hruz, Blau- bacher, Zámbó, Rózsa (Varga), Rádeczki, Pesti, Vasas, Mészáros, Rácz, Máyer (Stein). Dunavarsány: Udvarev — Lindwurm, Gál, Szabó, Szá- ger, Kovács, Vanka, Torzsa, Agócs, Balázs, Traubert. A vendégcsapat lépett fel támadólag, de próbálkozásaik nem jártak sikerrel. Egy kapufa és Boda bravúros védései hárították a támadásaikat. Enyhe varsányi fölény jellemezte a mérkőzést. A 40. percben Rácz kiugrott, még szabálytalanul sem tudták szerelni, és így a hálóig kísérte a labdát. A szünet után ott folytatódott, ahol abbamaradt: vendégfölény és hazai gól. Változatos, nagy iramú, igen sportszerű mérkőzésen az eredmény igazságos. Jó: Boda, Zámbó, Pesti, Rácz, ill. Gál, Torzsa. Mád 1 és Verűci páros mérkőzéséről Korszakváltás előtt Túlkapás nélkül korszakalkotónak lehet nevezni a kedden a Fórum Szálló különtermében befejeződött négyjátszmás páros mérkőzést, amely Mádl Ildikó és Veröci Zsuzsa között azt volt hivatott eldönteni: kettőjük közül ki szerepeljen a női sakkviiágbajnoki zónaközi elöntőben. Nem egyszerűen arról van szó csupán, hogy jött egy fiatal, még a 18-on jóval innen járó tapolcai lány, aki félretett minden tekintélyt, előítéletet, számára kedvezőtlen előjátékot, s az ellene szóló részletek dacára meg tudta verni azt a Verőci Zsuzsát, aki lassan két évtizede a női sakkozás egyik világszínvonalú képviselője. A 2,5-1,5 arányú Mádl győzelem tehát semmiképpen sem bagatellizálható • cl, hiszen Ildikó valóban klasszis eilen tudott nyerni. És éppen ez az a tény, amely a sakkbarátokat megállásra s némi gondolkodásra is készteti. Az, hogy Ildikó az átlagot jóval meghaladóan tehetséges sakkozó, már senki előtt nem szorul újabb bizonyításra. Esetében sokkal többről van szó. Egy kiemelkedő képességű fiatal ígéretről, aki ugyancsak szerény felkészülési körülményei ellenére fel tudott kapaszkodni a női sakkozás legjobbjai közé. Tapolcáról indulva — mind a mai napig ott él, ott gimnazista — tört mind meredekebben felfelé, hogy a mostani sikerével pályafutása eddigi legnagyobb bravúrját könyvelhesse el. Pedig valóban nem vattázott körülmények között készül az újabb és újabb erőpróbákra. Egészen a legutolsó időkig évente új edző keze alá került, ugyanis mindig az éppen bevonuló katonák közül vette valamelyik sakkozó a pártfogásába. Akik tudnak sakkozni, csak azok képesek felbecsülni ennek az állandó változásnak, mozgásnak a jelentőségét, hiszen nincs két, egyforma stílust képviselő sakkozó. így Ildikó mindig újabb és újabb irányzatok hatása alá került ahelyett, hogy egyvalaki kereste volna következetes, szívós munkával, éveken át az ő stílusának legjobban megfelelő, megnyitási repertoárt, szükséges harcmodort. Mádl eredményessége fényes bizonyítéka annak, hogy az igazi tehetség elöbb-utcbb utat tör magának a legfelső régiókba is Az más kérdés, ugyan mennyi holtvágányCöl, kellemetlenségtől megmenekült volna, ha mondjuk csak hasonló körülmények között készülhet az évek során, mint a női versenyeket bojkottáló, ám a női világranglista vezető pozíciójára igényt tartó Polgár Zsuzsa. Mádl dicsérete az is, hogy ő — noha fél évvel fiatalabb Polgár Zsuzsánál — soha nem kötötte feltételekhez részvételét a magyar olimpiai sakkválogatottban, ahol előbb Szalonikiben sikerrel mutatkozott be, majd 1986-ban, Dubaiban már a magyar együttes legjobb pontszerzője tudott lenni. Jobb sakkozó lett Mádl a most elért 2,5-1,5 által, mint a páros mérkőzésen nem túl szerencsésen szerepelt Verőci? Erről még korai lenne befejezett múlt időben szólni, mint ahogy nagyon szimpatikus módon Ildikó is úgy nyilatkozott, hogy még újabb eredményekre van szüksége ahhoz, hogy neve jogosan kerülhessen szóba elsőként a magyar válogatott ösz- szeáilításánál. A* viszont kétségtélen, hogy az őrségváltás ezzel az eredménnyé sokkal közelebb került, mint korábban bármikor. S mivel Verődi egyáltalán nem az az alkat, aki csak úgy beletörődne a dolgok Ilyetén alakulásába, így bizonyára ő is igyekszik minden tartalékenergiáját bevetni pozíciója megtartása érdekében, , Valószínű tej^át, bőgy a magyar nők a következő hónapokban több kiugró eredménnyel hívják majd fel magukra a figyelmet. A fpkozódo rivalizálás pedig végső soron a magyar női sakkozás egészébe jótékony hatású lehet. Jocha Károly ★ A Mádl—Veröci páros mérkőzéssel korántsem fejeződtek be á budapesti „Sakknapok”. A hét végén a FIDE egyik bizottságának üléséte a magyar fővárosba érkezik a Nemzetközi Sakkszövetség: Fülöp-szigeteki elnöke, Florencio Campomanes. továbbá a szervezet két alelnöke, a szovjet Krogiusz és a tunéziai BelkacU. Campomanes megtekinti a tavaszi fesztivál sakkversftayének szombati megnyitóját. Étjclzés Bár az ODK-köröR az ösz- szejövetelre nem voltak hivatalosak, Spirk Tibor, az ifjúsági bizottság vezetője mégis beszélt az utánpótlásról. Éspedig azért, mert sok fiatal tagja van a szakosztályoknak. A háromfordulós városismer- tetö verseny váci nyitányán igen sokan, 728-an voltak. Népszerűek az éjszakai teljesítménytúrák, bizonyítva: a fiatatok szeretik a versengést. A technikai bizottssg kevés átjelzést végzett. Az 50 kilométerből negyvenet a Csepel Autó turistái festettek. Felkérték a szakosztályokat, segítsenek az átjelzések felújításában. A társadalmi erdei szolgálat tagjai Mogyoróhegyen a természetvédelmi területen áprilistól szeptember végéig szombati és vasárnapi napokon tartanak ügyeletet. A vízi bizottság is rendszeres elfoglaltságról gondoskodik a tagság részére. A Sobieski- túrán kívül külföldön is vízre szállnak a Pest megyeiek. így Csehszlovákiában, valamint Erdélyben, a Sebes-Kőrösön jártak. Balatonszemesen idén is megnyílik a Pest megyei áltábor július 1. és augusztus 31. között. Minősítések A minősítő bizottság Agócs- né Kiss Teréz vezetésével tevékenykedik. Az elmúlt esztendőben 85-en érdemeltek ki valamilyen fokozatot. A bronzjelvény megszerzéséhez például egy évben 240 kilométer, illetve 15 túranap teljesítése szükséges. , Nyolc minősítési pontot kell érinteni. A tanácskozás keretében többek között Kolozs Ferenc, Máté Judit (Mechanikai Labor), Beke Nándorné (Budaörsi Tex- elektro), Szirtesi János (ISG), Jenei István (GSC) vehette át a jelvényt. Georgiádesz Gábor, i szövetség főtitkára, az elnökség munkájáról tájékoztatta a tagságot, igy a megyei elnökök és főtitkárok összejöveteléről. Vasárnap volt Szentendrén az olimpiai ötpróba nyitánya. amelyen több távot is választhatnak a részvevők. Az esemény lebonyolítását a szövetség segíti, védnökséget vállaltak az aktívák. Reitter László 1987. MÁRCIUS 19. Két nyertes Szelvénycsúcs Rekorddal kezdődött a múlt héten a megyei totópályázat idei tavasza, s a csúcsot most a második héten is túlszárnyalták. Ezúttal 1228 darab szelvény érkezett szerkesztőségünkbe, 122-vel több, mint legutóbb. Telitalálat nem volt. A maximumot a hetes jelentette, amelyet két pályázó ért el. A nyertesek: Jakab Pál (Vác, Palmiro T. u. 29.), linger István (2310 Szigetszent- miklós, Jókai u. 19.). Ötvenötven totószelvényt kapnak. B ubka-rem rklés Torinóban A szovjet fedett pályás és szabadtéri világbajnok rúdugró, Szergej Bubka, kedden Torinóban 597 cm-rel új fedett pályás világcsúcsot ért el. A szabadtéren 601 cm-rel világrelcordot tartó kiválóság újabb nagyszerű teljesítményét az északolasz város sportfilmfesztiváljához kapcsolódó atlétikai seregszemlén érte el. A régi rekordot 596 cm-rel ugyancsak Bubka tartotta idén január 15-től. Ercdménvrsokor Havon, jégen ASZTALITENISZ. A nevelőotthonok országos bajnokságának döntőjét a fővárosban tartották. A fiúk második korcsoportjában Endre (Aszód) második, Demeter (Abony) harmadig lett... Sí. Galyatetőn a Rozmaring— Soitjnvest alpesi serdülőversenyen óriás műlesiklásban a leány első korcsoportot Litter (Rozmaring SE) nyerte klubtársa, Morócz előtt. A fiú serdülők második korcsoportjában: 3. Kaucsek. Morócz az OKGT—BSE viadalán első lett. MŰKORCSOLYA. Az Utánpótlás Budapest-bajnokságon a Budapest Sportcsarnok edzőtermében öt egyesület képviseltette magát, közöttük a Rozmaring SE. A serdülő lányoknál kulcsár második lett. Az újonc fiú viadalon Szö- vényi bronz-, a leányversenyen Hegede ezüstérmet szerzett. TEKE. NB I. Férfiak. SZEOL- Délép—Ceglédi Közgép 5-3 (5190-5129). Pest megyei legjobb dobók: Rimóczi Z. (894). Sándor (884), Pintér (876). Az NB I-es ifimezőnyben Cegléd a második helyen áll. .Márciusi foeimiisor Rajt az öregfiúknál is A BLSZ öregfiúk bizottsága megtartotta a tavaszi szezont előkészítő értekezletét. A megbeszélésen két fontos döntés született. A tavaszi szezon március 30-án, hétfőn indul. Március 23-án 32 csapat csap össze a zöld gyepen az Alkotmány Kupa folytatásában. Az Alkotmány Kupában még 12 Pest megyei együttes érdekelt. A legjobb 16-ban három csapatunk biztos ott lesz, hiszen három megyei rangadó is szerepel a műsorban. Az Alkotmány Kupa műsora (március 23., hétfő, 16 óra): Chi- noin—VOSE, Mogyoród—Nagykovácsi, Pécel—Tápiószecső, Budaörs—BKV Előre. XIV—XVI. kerületi IKV—Bag, Erdőkertes—Ikarus, Csepeli Papír—Váci IzzóMTE, Pom£z—Fóti Tsz SE, Gödi Tsz SK —Vízművek. A bajnoki rajt március 30-án lesz, de itt • már a kezdési idő 17.00. Ny. J. Visszatérlek a középiskolások Mezei futás Dunakeszin Dunakeszin a lóversenypályán rendezte meg a Pest Megyei Atlétikai Szövetség szokásos tavaszi évadnyitónak számító mezei futóbajnokságát. Ugyanitt és ugyanekkor rendezték meg a középiskolások részére is a mezei bajnokságot, amelyet több év óta szüneteltettek. Az „életre keltés” sikeresnek bizonyult, hiszen mintegy 500 középiskolás vett részt a viadalon. Újítás volt még, hogy ez alkalommal a szakmunkástanulók külön kategóriában indultak. Időrendben előbb az egyesületek mezei futására került sor, amely vetélkedés felemás képet mutatott. A gyerek- és serdülő B kategóriákban még elég népes volt a mezőny, de a felnőttek egyes korosztályait nagyon megrostálták a megemelt távok. A Gergely Ferenc emlékversenyt végül is Odor Gábor (GEAC), míg az Orbán Attila emlékversenyt Gázon Ferenc (VOSE) nyerte A középiskolások eredményei: I—II. osztályos középiskolás lányoki ,}. pergel Margit (Dunakeszi Glínn.). 2. Vass Krisztina (Váci EU. Szak.), 3. Rédl Emőke (Vác. ÍSztáron Gimp.). Csapatban: 1. Váci Eü. Szakközépisk. 28 pont, 2. Vác. Sztáron Gimnázium 53 3. Váci Eü. Szakközépisk. B csapata 61 ponttal. Ill—IV. osztályos középiskolás lányok: 1. Németh Noémi (Ceglédi Gimn.) 2. Bokros Barbara (Gödöllői Gimn.). 3. Fekete Judit (Gödöllői Gimn.). Csapatban: I Ceglédi Gimnázium 15 pont, 2. Gödöllői Gimnázium 23, 3. Szentendrei Ferences Gimnázium 27. Szakmunkás lányok: t. Horváth Brigitta, 2. Tánczi Gizella, 3. KoFelkészulés a bajnokságra Ceglédi csapatnévsor A ceglédiek egyik akciója, Cseh Erika a labdával Hat együttes randevúzott Cegléden a Kossuth Kupa női kézilabdatornán. A megyei másodosztályú Abony kivételével, megyei első osztályú együttesek vetélkedtek. A hat részvevő közül, mint ismeretes, a Jászberényi Tanítóképző hódította el a trófeát. A viadal jó felkészülést jelentett a közelgő szabadtéri bajnokságra. íme a három Pest megyei csapat névsora: A második helyezett Ceglédi Vasutas: Les- ti, Nagyteleki, Cseh, Sárik, Bucsik, Lizák, Sipos, Varga, Krizsán, Virág, Balogh, Dudás. Hemád: Harminc —■ Or. szágh. Krekács, Kondics, Kecskés, Presinszkiné, Nagy, Riz- mayer, Juhász, Molnáráé. Abony: Vigh — Vergyák Mónika, Vergyák Erika, Ácsai, Márk, Mádi, Földi, Mészáros. Sportscgcly: először Szótöbbséggel döntöttek Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal tanácstermében szerdán délelőtt sajtótájékoztatót tartott a sportsegély-sportbi- zottság, melynek soros elnöke, dr. Géczi István ismertette, hogy első alkalommal kiket részesítettek sportsegélyben. A bizottság egyszerű szótöbbséggel hozta meg határozatát, s ennek értelmében Sarkadi Sándor motorcsónak-versenyzőt 150 ezer, Gulácsy Ferenc kardvívót pedig 100 ezer forint segélyben részesítette. A sportsegély számláján jelenleg csaknem 2 millió 900 ezer forint van. Sarkadi Sándor (35 éves) a MAFC sportolója (volt világ- csúcstartó, világbajnok és Európa-bajnok csapatban), 1986. szeptember 26-án a kaposvári Deseda-tavon tartott világcsúcs-javítási kísérlet közben bukott és rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett. Az orvosi jelentés szerint eltört a medencecsontja, jobb négyes ujja, bal karja pedig megbénult. Sarkadi jelenleg — az ÁISH anyagi támogatásával — Kínában tartózkodik, ahol akupunkturás kezeléssel kísérlik meggyógyítani béna bal karját. Gulácsy Ferenc (33 éves), első osztályú kardvívó. (A hetvenes években többször szerepelt kitűnően az ifjúsági világbajnokságokon. A nyolcvanas évek kezdetéig volt az A válogatottkeret tagja, balesetéig a DVTK színeiben versenyzett.) Gulácsy tavaly október 22-én a Ferenc körút és a Tompa utca kereszteződésében balesetét szenvedett, egy autó elgázolta. Csaknem három hónapig gyógykezelték az Országos Traumatológiai Intézetben, ahol Öt műtéten esett át. Veretlenül és nyeretlenül Váci fiatalok a pályákon A tavaszi szezonban lejátszott három mérkőzése után a Váci Izzó ifjúsági csapata továbbra is őrzi veretlenségét, míg a serdülők pontot sem tudtak szerezni riválisaiktól. A harmadik forduló eredményei. Serdülők: Váci Izzó—Békéscsaba 1-7 Az első számú kapusukat nélkülöző váciak súlyos vereséget szenvedtek a jó erőkből álló Békéscsaba ellen. Gól: Varga. Ifik: Váci Izzó—Békéscsaba 2-1 A viharsarki gárda szerzett vezetést, amit a félidő hajrájában Márton 11-es góllal kiegyenlített. A második játékrészben a hazai csapat beszorította a válogatottakkal felcsis Tünde (mindhárman a Ceglédi Keresi:. Szakiskolából). Csapatban is a Ceglédi Kereskedelmi Szakiskola végzett az élen 10 ponttal. I—II. osztályos középiskolás fiúk: 1. Bánhegyi István, 2. Halmos Tibor, 3. Szikszai János (mindhárom budaörsi gimn.). Csapatban: 1. Budaörsi Gimnázium 10 pont, 2. Vác, Löwy Szakközépiskola 41, 3: Vác, Sztáron Gimnázium 52. III—IV. osztályos középiskolás fiúk: 1. Kalapács Kornél (Vác, Sztáron Gimn.), 2. Simon Tamás (Vác. Löwy Szakközépisk.), 3. Kasza Tibor (Monori Gimn.). Csapatban: 1. Vác, Löwy „A” 13 pont, 2. Vác. Löwy „B” 32, 3. Vác. Sztáron Gimn. 36. Szakmunkás fiúk: 1. Herczeg Bajos (Péceli Mezőgazd. Isk.). 2. Kosztolányi Csaba (Nagykáta), 3. Guthi Árpád (Péceli Mezfigazd Isk.). Csapatban: 1. Péceli Mező- gazdasági Szakmunkásképző Iskola, 2. fJagykáta. 223. SZ. Szakmunkásképző Isk.. 3. Gödöllői 202 Sz. Szakmunkásképző Iskola. A középiskolás lányoknál 13 iskola nevezett, és az indulóknak 1500 métert kellett lefutniuk, míg a fiúknál 21 együttes nevezett, és a résztvevőknek 3000 métert keh lett megtenniük. Bó. L álló csabaiakat és Öze jóvoltából a győztes gólt is megszerezték. A váci utánpótlás a következő fordulóban Szolnokra látogat. A serdülők ellenfele a középmezőnyben, az ifjúságiaké a Keleti-csoport élén áll. Bravúr lenne a pontszerzés. Széles Tamás Edzőmeccsek A Fáy utcában A Pest megyei labdarúgó-* utánpótlás megkezdi a felkészülést az idei válogatott-erőpróbákra. Két korcsoportban is lesz ma edzőmérkőzés a Fáy utcában. Először 15 órakor az 1971. augusztus 1-je után született fiatalok lépnek pályára, majd 16.30-kor a Pest megyei ifiválogatott ellenfele a Vasas ifi II. lesz. Karate-világkupa A hét végén A Budapest Sportcsarnokban a hét végén sorra kerülő II. IBUSZ karatevilágkupa- . viadalán valamennyi földrész, 45 ország mintegy 400 versenyzője indul. Érdekesség, hogy már a verseny előtt egy héttel 186 sportoló megérkezett Budapestre, akik közös edzőtáborozáson- vesznek részt A pénteken kezdődő összecsapásokon nagyobb lesz a részvétel, mint a legutóbbi őszi ausztráliai vb-n. Különösen fontos ez, hiszen 1988-ban Szenegál a világbajnokság házigazdája, s most olyan nemzetek jelezték indulásukat, amelyek ilyen távoli országokba nem tudnak elutazni.