Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-18 / 65. szám
6 198“. MÁRCIUS 18., SZERDA Jogi tanácsok Ae örökség megváltása • A munkakönyvek kiadásának szabályai • A lakásbérlet felmondása • A nagymama is lehet nevelőszülő • A keresetveszteség megtérítése Szadista anya Megölte hároméves gyermekét Rehák Agnes élt három évet. Idén január 31-cn, amikor a zsámbéki csecsemőotthonból hazaadták a szüleinek, azt írták róla, hogy testi és szellemi fejlettsége korának megfelelő. Stabilan jár és a lépcsőn kapaszkodva lépeget. Figyel a felnőttek beszédére, a szókincse korának megfelelő. Kétszavas mondatokkal közli a kéréseit. Jól alszik és érzelmileg nyugodt, kiegyensúlyozott kisgyermek, önállóan, asztalnál ülve eszik, kezdő fokon szobatiszta. • A lányom tavaly meghalt, tígy gondoltam, hogy a férjével közös tulajdonukat képező öröklakás felét az unokám örökli. A közjegyző azonban úgy rendelkezett, hogy fele-fele aranyban a férj és a gyermek örököl. Hogy lehet ez, hiszen nem volt végrendelet? — kérdezi V. S.-né Dunaharasz- tiról. A törvényes öröklési rend szerint a leszármazó az örökös, házastársa csak akkor örökölhet, ha nincs leszármazott. A házastárs örökli viszont mindannak a haszonélvezetét, amit egyébként nem ő kap. A házastársi haszonélvezet azonban megváltható, ezt akár az örökösök, akár a haszonélvező kérheti. A hagyatéki eljárás során előterjesztett kérelemről a közjegyző dönt. Nem jogosult azonban a közjegyző a megváltást engedélyezni a túlélő házastárs által lakott lakásra és berendezési tárgyakra. E vagyontárgyak megváltására ugyanis csali a felek megegyezése alapján kerülhet sor, ezt pedig a közjegyző döntésével nem pótolhatja. Ha viszont megegyeztek, a haszonélvezet megváltása fejében a túlélő házastársának akkora rész jár, mint amekkorát leszármazóként örökölne. A haszonélvezet megváltása azzal jár. hogy a haszonélvezet megszűnik és a haszonélvező állagörökös lesz. Ez az oka annak, hogy olvasónk unokája és veje is törvényes örökösként van feltüntetve a hagyatékátadó-végzésben. • Munkaviszonyom 1987. január 19-én megszűnt előző vállalatomnál, de a munkakünyvemet csak egy hét késéssel adták oda. van-e valami előírás erre? — kérdezi T. I. segédmunkás Ceglédbercelröl. A megfelelő bejegyzésekkel ellátott munkakönyvét legkésőbb a munkaviszony megszűnésekor, ha pedig a dolgozót a munka alól korábban felmentették. azon a napon kell részére kiadni, amikor a vállalatnál utoljára dolgozik. Ha a munkaviszony megszűnt, a munkakönyvét semmilyen címen nem szabad visszatartani. A munkakönyv visszatartásával okozott kárért a vállalatot anyagi felelősség terheli. Olvasónk tehát kárigényével forduljon volt munkáltatójához, illetve elutasítás esetén a munkaügyi bírósághoz. Káraként nemcsak a kiesett munkabért, hanem minden egyéb költségét is érvényesítheti. tözik ki, a bérbeadó a kiköltözési határidő lejártától számított 30 napon belül pert indíthat. Amennyiben a bérlő a felmondást el sem fogadta, nem kell megvárni a felmondásban közölt határidő elteltét. A bérbeadó azonnal pert indíthat a \ felmondás érvényességének megállapítása és a lakás kiürítése iránt. • T. ít.-né nagykőrösi olvasónk leánya a fővárosban egyetemen fanul, ezért a kétéves unokát a nagymama neveli. Megkaphatom-e a gyermek után járó kedvezményeket? A jogszabályok nem határozzák meg, hogy kit kell nevelőszülőnek tekinteni. A közfelfogással egyezően azonban olyan gyakorlat alakult ki, amely szerint nevelőszülő az, aki a gyermek gondozásáról, neveléséről családja háztartása körében ténylegesen gondoskodik. Nevelőszülő tehát nenicsak idegen személy, hanem a gyermek nagyszülője vagy egyéb rokona is lehet. A részére fizetett gyermektartásdíj a nevelőszülőként fennálló jogosultságot nem zárja ki. Nem lehet azonban nevelőszülőnek tekinteni azt, aki ellenszolgáltatás fejében vállalja a gyermek tartását, gondozását, például a gyermek nappali gondozását ellátó személyt, vagy azt, aki a szülő ideiglenes távollétének ideje alatt a gyermekről ellenszolgáltatáséit gondoskodik. Nem lehet nevelőszülőnek tekinteni azt sem, aki a gyermek gondozásáról annak betegsége alatt átmenetileg gondoskodik. O B. M. szigethalmi villanyszerelőt üzemi baleset érte. Munka- képességét .10 százalékban elvesztette és ezért járadékot állapítottak meg a számára. Régi munkájára azonban alkalmatlan lett, ezért portási állást ajáhlott fel a vállalata. Szívesen elfogadnám az új munkahelyet, de attól tartok, hogy kevesebb lesz a Jövedelmem — írja olvasónk. Ha a dolgozó üzemi balesete miatt a korábbi munkakörét már nem tudja betölteni és olyan beosztásba helyezik át, amelyet a megmaradt munkaképességének, egészségének veszélyeztetése nélkül el tud látni, a keresete rendszerint csökken. Ezért a vállalat köteles a dolgozó teljes kárát, így a sérelem folytán elmaradt jövedelmet is megtéríteni. A keresetveszteség meghatározása tekintetében viszonyítási alapul a baleset előtti átlag- kereset szolgál. Azt kell tehát vizsgálni, hogy az áthelyezett dolgozónak a baleset előtt elért keresetéhez képest van-e keresetvesztesége. A veszteség összegének a megállapításánál figyelembe kell venni a társadalombiztosítás keretében kapott baleseti ellátás összegét is. A keresetveszteséget a munkáltatónak járadék formájában kell megteríteni. • Határozatlan időre szóló munkaszerződéssel dolgozom. Férjem külföldön vállalt munkát, vele szeretnék menni, de nem tudom, kaphatok-e fizetés nélküli szabadságot, vagy fel kell mondanom — kérdi M. T.-né ceglédi olvasónk. A tartósan külföldi szolgálatot teljesítő dolgozó feleségének — amennyiben kéri — fizetés nélküli szabadságot kell engedélyezni, ha a férjével külföldre kíván utazni. A fizetés nélküli szabadságot határozatlan időre kötött munkaszerződés esetén a házastárs külföldi szolgálatának megszűnését követő hazatérésétől számított 30. nap elteltéig lehet engedélyezni. A dolgozó köteles a külföldről való hazatérésnek előrelátható időpontját a munkáltatójával közölni. A fizetés nélküli szabadság munkaviszonyban töltött időnek számít, ha a dolgozó az illetékes külképviseleti hatóság útján igazolja, hogy ez alatt az idő alatt nem tudott megfelelő munkát találni. Ez esetben a fizetés nélküli szabadság idejét a nyugdíj kiszámításának szempontjából is szolgálati időnek kell tekinteni, ha a dolgozó korábbi munkabére havi átlagának 7 százalékát nyugdíjjárulék címén folyamatosan fizeti. A fizetés nélküli szabadság után munkába álló dolgozó munkabérét az azonos, vagy hasonló munkakörben bekövetkezett bérrendezésekre figyelemmel kell megállapítani. Dr. Sinka Imre Olvasóink részére minden csütörtökön 17—19 óra között ingyenes jogi tanácsadást tartunk Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. szám alatt. Leveleikben feltett kérdéseikre pedig folyamatosan válaszolunk. Igaz. mint utótag a szülői háznál tapasztalták, a kislány a jellemzés két utolsó megállapításának nem feleit meg teljes mértékben. Evés közben játszott, maszatolt, és a szobatisztasággal is bajok voltak, de mindez hároméves korban egyáltalán nem meglepő. És ezért kellett meghalnia?! A kislány megdöbbentő bűntény áldozata lett. A színhely Érd, Katalin utca 3. Itt élt albérletben Rehák Sándor segédmunkás a feleségével és két gyermekével. Három évvel ezelőtt kötöttek házasságot, majd rövidesen megszületett a kislányuk, Ágnes, akit hét hónapos korában állami gondozásba adtak. A gyermek (Ugyanis gyomorszűkülettel Született, és orvosi vélemény iszerint otthon nem tudták megfelelően gondozni. Később azonban a házaspár mégis úgy döntött, hogy ismét magához veszi a kislányt. Ebben az elhatározásukban, mint a férfi a rendőrségen vallotta, iaz is szerepet játszott, hogy akkor könnyebben jutnak lakáshoz, és a két gyermek után járó családi pótlékkal a havi jövedelmük is jelentősen emelkedik. Így került sor arra, hogy a kis Ágnest hazavitték a zsámbéki intézetből. ■ A tragédia napja 1937. március 6. A délután 4 óra tájiban. a hívásra saját gépkocsiján azonnal a helyszínre érkező körzeti orvosnőt megdöbbentő látvány fogadta. A vakolatlan falú, egyszoba-kony- ihás lakás konyhájában, a földön félig, töltött vodkasüveg, mosatlan edények, ételmaradékok. és egy vödörben piszkos víz, A szobában bébiéte- les dobozok, sörösüvegek és mindenfelé szétdobált, szeny- nyes gyerekruhák. Az egyik rheverőn piros macskanadrágban, hosszú ujjú fehér pulóverben, begipszelt lábbal feküdt egy mozdulatlan kisgyerek. Az arcán ütések, zúzódá- sok nyomai. Az orvosnő már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrségi vizsgálat során feltárult, hogy mi történt azon a napon a ivata l i n utcai házban, és fény derült az előzményekre is. Rehák Sándorné, aki korábban textilgyári munkásnő volt, gyesen tartózkodott otthon két gyermekével; Ágival és a nyolc hónapos Sándorral. A férje március 6-án. reggel munkába ment. Az asszony, mint a tanúvallomásokból is bebizonyosodott, rendszeresen italozott. Napközben hosszabb ideig magára, hagyta a gyermekeit: elment a kocsmába. A kislánnyal kegyetlenül bánt. mindenért ütötte, verte. Különösen rossznéven vette, hogy nem olyan önálló és szobatiszta. mint ahogy az intézet jellemzésében szerepel. A tragédia napján Ági egy késsel játszott. — Elvettem tőle a kést és arcul ütöttem — vallotta Rehák Sándorné. — A kislány akkor elesett és a fejét az ágy sarkának ütötte. A vállánál fogva felrántottam a földről és úgy vágtam bele az ágyba, hogy a falba verte a fejét. Később nagyon megijedtem, mert nem mozdult és hörögve lélegzett. Le törültem az arcát vizes ruhával, átöltöztettem és betakartam a paplannal. Amikor Rehák Sándor a munkából hazatért, , feltűnt neki, hogy a kislány nemszoAz állandó külföldi lakhely- lyel és magyarországi tartózkodásra jogosító engedéllyel Rendelkezők, az 1987. évi 4. sz. törvényerejű rendelet alapján a lakásra és üdülőre 30 évre használati jogot szerezhetnek. Módosította a gazdálkodó szervezetek jövedelemszabályozásáról szóló jogszabályokat a Minisztertanács 7/1987. III. 10. MT számú rendeletével. Tudomásul vette az Országos Szövetkezeti Tanács alapszabályát és jóváhagyta a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa alapszabályait a Minisztertanács 1017/1978. (ill. 10.) MT számú határozatával. A hagyatéki eljárásról szóló 6/1957 (VII. 4.) IM számú renkott ilyen időben aludni. Megkérdezte. hogy mi van vele. A felesége ekkor is csak any- nyit mondott, hogy lefektette, ■mert nagyon álmos volt. A férfi azonban, mikor közelebb ment, megdöbbenve látta, hogy a gyerek nem mozdul. és orvoséit szaladt. ' Rehák Ágnes halálát az ütésektől származó koponyasérülés okozta. A továbbiakban az is beigazolódott, hogy a korábbi lábtörést sem elesés okozta, ahogy azt az anyja eredetileg állította. Rehák Sándorné elmondta; egy alkalommal úgy húzta fel Ágika csizmáját, hogy nagyot csavart a bokáján, mert nehezen ment az öltöztetés. A hároméves kislány testén a szomszédok gyakran láttak kék foltokat, de az anya ilyenkor azt állította: olyan ez a gyerek, hogy ha hozzányúlnak, mindjárt megkékül. Rehák Sándorné azzal próbál védekezni, hogy a sok házimunka és férje durva bánásmódja miatt nagyon ideges volt, és azért bántalmazta rendszeresen a gyereket. A szadista anya ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot. deletet az igazságügyi miniszter módosította. A gazdálkodó és felügyeleti szervek energiagazdálkodási tevékenységéről, az energetikus! szervezetről szóló jogszabályt módosította a 3/1987. (III. 10.) IPM számú rendelet. A balesetmentes közlekedési érem és oklevél adományozásának szabályait tartalmazza a 3/1987. (III. 10.) KM-rendelet. Az 1987-ben kiemelkedő hatékonyságú vállalatoknak nyúj tható nyereségadókról rendelkezett a 7/1987. (III. 10.) PM-rendelet. A fordítók és a lektorok munkabéréről szóló 17/1983. (XII. 17.) ÁEMH rendelkezést módosította az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke. A jogszabályok a Magyar Közlöny 1987. évi VIII. számából ismerhetők meg. Gál Judit TlZ NAP RENDELETÉI • Több mint 30 éve lakik bérlőnk családi házunk egy részében. öreg nénivel semmi bajunk sem volt, de amióta felnőtt fia a válás után visszaköltözött, kibírhatatlan az életünk. Hogyan tudnánk megszabadulni tőle? — kérdezi M. F. Törökbálintról. — Napirenden vannak ugyanis a veszekedések, rongálja a házat, a kertet, de még a lakbért sem fizeti. Olvasónknak nem kell véglegesnek tekinteni ezt az állapotot, hiszen a bérbeadó a lakásbérleti szerződést — többek között — felmondhatja, ha a bérlő a lakbért a fizetésre megállapított időpontig nem fizeti meg, vagy a lakás karbantartására vonatkozó kötelességét nem teljesíti. Ugyanez a jog megilleti akkor is, ha a bérlő, illetve a vele együtt lakó személyek a bérbeadóval szemben a szocialista együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak, vagy a lakást, a közös használatra szolgáló területet, az épület állagát rongálják, illetve rendeltetésükkel ellentétesen használják. A felmondás közlése előtt a bérbeadónak írásban fel kell szólítani a bérlőt a lakbér megfizetésére, a karbantartási kötelezettség téljesítésére, a botrányos magatartás megszüntetésére, s abban a következményekre is figyelmeztetni kell a bérlőt. A felhívásban közölt határidő elteltétől számított 8 napon belül közölni kell a felmondást, ha a bérlő a felszólításnak nem tett eleget. A felmondási idő 15 napnál rövidebb nem lehet. Ha a bérlő a felmondást elfogadta, de az abban közölt határidőre a lakásból nem kölÄ budakeszi példa Együttműködés a fiatalokért Tapasztalhatóan a kiskorúakat érintő veszélyeztető tényezőkkel a különböző szervek kíilön-külön, sokszor egymástól függetlenül foglalkoznak. Az intézményrendszer irányítása széttagolt, az együttműködés koordinálása hiányos, az erőforrások szétaprózódtak. Nem kielégítő az egészségügyi hálózat, a gyám- hatósági és művelődésügyi ágazat, illetve a bűnmegelőzési és bűnüldöző szervek együttműködése sem. Tíz pontiban Egyértelmű, hogy a fiatalok nevelésében és a bűnözést megelőző tevékenységben valamennyi állami és társadalmi szerv együttműködésére van szükség. Ugyanis a hatékony ifjúságvédelem az egyes állampolgártól kezdve az állami, társadalmi, gazdasági szerveken keresztül az egész társadalom összefogását, tevékeny közreműködését igényli. A kiskorúak veszélyeztetettsége, a fiatalkori bűnözés elleni küzdelem hatékonysága döntő mértékben attól függ, hogy a gyermek- és ifjúság- védelemben érintett szervek milyen színvonalon oldják meg a feladatukat, és hogy milyen eredménnyel tudnak együttműködni. A tapasztalat az, hogy az érintettek közti kapcsolatban hiányzik — epyebek között — az adott település ifjúságvédelmi helyzetéről, gondjairól a kölcsönös tájékoztatás, információik kicserélése. Van olyan is, hogy ugyanazon célok érdekében működő különböző intézmények nem is ismerik egymás törekvéseit, holott erőik koncentrálásával több fiatalt lehetne megmenteni. Azért — ha elvétve is — akadnak pozitív példák. Nemrégiben például Budakeszin — ügyészi ajánlásra — hat különböző szerv részvételével aláírt tízpontos együttműködési megállapodás született. Az aláírásnál ott volt az alkoholizmus elleni állami bizottság klubmozgalmi albizottságának titkára Kordisz Pál is. Az okirat szerint közreműködők — a nagyközségi alkoholizmus elleni Otthon klub, a Hazafias Népfront és az MHSZ titkárai, ezenkívül a gyámügyi előadó, a művelődési ház igazgatója és a fiatalkorúak ügyésze arra vállalkoztak, hogy összehangoltan segítik a fiatalok szabadidős tevékenységének megszervezését, családvédelmi problémáik megoldását. Cstaládgondazás A felmérések szerint Pest megyében a 15 évesnél fiatalabb gyerekek 11 százaléka felügyelet nélkül tölti idejét. Az együttműködési szerződés aláírói Az is jellemző, hogy a bűnelkövető fiatalkorúak mintegy kilencven százaléka nem tagja semmiféle szervezetnek, nincs kapcsolata az úgynevezett formális közösséggel. E megállapítások alól a Budakeszin lakók sem kivételek. Ugyanakkor a bűnelkövetők 41 százaléka az ifjúság köréből kerül ki. Ilyen körülmények között különös jelentősége van annak, hogy az Űttnon klub és az MHSZ rendezvényeire, közösségi összejöveteleire és egyéb szabadidős programjaira szívesen fogadják a fiatalokat, sőt szüleiket, családtagjaikat és más felnőtt érdeklődőt is. Az MHSZ biztosítja például a másik klub fiataljainak, hogy bekapcsolódhatnak a motoros vagy a lövész, rádiós, modellező és ejtőernyős Szakosztály munkájába is. Viszonzásképpen az ifjúkori egészséges életmód megismertetésében vállal szerepet az alkoholizmusellenes szervezet, országos ifjúsági rendezvényeikre meghívják az MHSZ fiataljait. Legutóbb az egyik szakosztály képviselője az alkoholizmus elleni klubok vezetőinek háromnapos országos tanácskozásán vehetett részt Velencén. A gyámhatóság a veszélyeztetett vagy a hátrányos helyzetű tizennégy éven felüli kiskorúakat ösztönzi az MHSZ, illetve az Otthon klubba való belépésre, továbbá segítséget nyújt a klub fiataljainak munkahelyük kiválasztásában. Figyelemre méltó az Otthon klubnak az a vállalása, hogy pszichológusa, orvosa tanácsot ad az MHSZ fiataljai közül azoknak, akik beilleszkedési vagy személyiségzavarral küszködnek. Ezenkívül, rendezetten családi háttér esetén, igénybe vehetik a klub családgondozó szolgálatát. Tapintattal A HNF a helyi gazdasági szerveknél kezdeményezi a szerződésben foglaltak anyagi támogatását, továbbá aktíváikon keresztül figyelemmel kísérik az eredmények érvényre jutását. A fiatalkorúak ügyésze, a megelőzés érdekében, munkája során szerzett tapasztalatainak, információinak átadását, illetve a jog önkéntes követését, a törvénytiszteletet célzó ismeretterjesztő fórumok szervezését vállalta. A megátlapodás aláírói évenként, a nagyközségi tanács által a község ifjúságvédeleméi foglalkozó tanácskozásán értékelik együttműködésük tapasztalatait, s a szerződést szükség esetén módosítják, kiegészítik. A budakeszi példa bizonyítja. hogy lehet a fiatalok érdekében tenni, erre a társadalmi erők mindig mozgósíthatók. A megelőzés ügyészi tapasztalatai bizonyítják, hogy az eredményekhez időre, sok tapintatra, s hozzáértésre van szükség, és csak a felelősségteljes, közös munka hózhatja meg a kedvező hatást. O. F.