Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-16 / 63. szám

1987. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ-FIGYELŐ JllAIUt Nem volt nehéz megjósolni, Juanita, a há­rom estén át a mi képernyő­inken vendégeskedő aridalúz donna végülis elfogadja a ná­la jó egy-két évtizeddel idő­sebb Don Paco közeledését — már csak azért is biztosan tip­pelhettünk, mert a nász be­következését a műsorújság előzékenyen tudatta — ám azt, hogy ez a spanyol soro­zat egészen tűrhető*, mutat­vány lesz, kedden este nyolc óra után még senki sem gondolhatta. (Kivéve a Szabad­ság téri átvevőket és az il­letékes műszaki személyzetet.) Nos, aki valami épkézláb mesét és sok-sok látványbéli szépséget várt, az nemigen csalatkozott. Először is ez a Juan Valera regénye nyomán forgatott múlt századi rege jó tablót festett fel a Córdoba környéki vidék uraságairól, tisztes módban éldegélő sze- gényebbjeiről, és azok a kap­csolódások, családi pro meg kontra kötődések is vibráltak annyi feszültségtől, hogy a né­ző érdeklődése ki ne huny­jon. E jó daramaturgiai ru­tin mellé pedig egy olyan fotografálási művészet páro­sult, amelyhez foghatót ilyen kommersz film szemlélése közben nemigen látni! Az a bizonyos Antonio Cuevas ne­vű operatőr ugyanis, aki Jua­nita leányasszonyt és part­nereit kamerájával végigkö­vette, úgy fényképezett, mint egy született festő. Szinte valamennyi jelenetét apró­lékosan megkomponálta, és az e fénytől izzó spanyol táj úgy tobzódott á harsogó színek­ben, akár a múzeumok legfél­tettebb vásznai. A szűk siká­torok fehérjébe szinte bele­vágtak a ruhák erőteljes kék­jei, barnái, a vizeskorsók bronzvörösei. Amikor pedig á módosán berendezett otthonok faragott bútorcsodáit, omló kárpitjait láttuk, szinte ked­vünk szottyanhatott belekia­bálni a masinába: most áll­jon meg a pergetés, mert ezt vagy azt az interiőrt még bámulni kellene egy kicsikét. Megtörtént tehát az a cso­da, hogy a már-már hiszté­rikus fogadtatásban részesített Isaura meg a nagyjában- egészében igen jó csehszlovák mentőssorozat után megint egy olyan filmtrilógia került elénk, amely ha meg nem is rázott, de nem is untatott, és valóban nagyon de nagyon gyönyörködtetett PéfSi. Könnyeket törölget- ni, a színművészet gyors mú­landóságán búslakodni ott volt az az emlékműsor, ame­lyet a most hatvanöt éve szü­letett Pécsi Sándornak tiszte­legve állítottak össze egy fél évtizeddel ezelőtt, de amely elegyes — dalokkal, szava­latokkal, filmbejátszásokkal megtűzdelt — főhajtást csak most mutatta be a televízió. A maga nemében valóságos remeklés volt ez az esztrád! Springer Márta nagyon ügye­sen váltogatta benne a mű­fajokat, a színészi megjelenés formáit, a közreműködők pe­dig egytől-egyig a legjobb tudásuk szerint szóltak, dalol­tak — kinek mit osztott ki Huszti Péter, a rendező. Nincs rá jobb szó: virtus volt ez a kései sirató a javából. Pódium. g szintén ezt a titulust kell alkalmazni arra a Pódium című összeállításra is, amelynek keretében Cser­halmi György és Cseh Tamás dalolt, szavalt — dehogyis holmi deszkákon, hanem a szépséges Balaton-felvidéken. Ez a várból ki, dombra fel vágta ugyanis nem csupán a lelki azonosulást követelte meg a két közreműködőtől, hanem a lovaglás, a testtel való kifejezés tudományát is, körülbelül úgy, ahogyan azt a régi énekmondóktól elvár­ta a hol nagyon vidám, hol meg nagyon szomorú dalnoki sort. Dicséretére a két 'jóvérű legénynek, ezt az egészen szo­katlan feladatot a jelesnél is jelesebben oldották meg, s Balassi, Zrínyi, Csokonai meg a többi auktor szövegét úgy közvetítették, ahogyan azt a jó fantáziájú rendező, András Ferenc előzetesen elképzelhet­te. A közismerten remek moz­gású Pécsi Sándornak akad­nak hát még a nyeregben is pompásan szolgáló követői... Akácz László Szépen magyarul Nyelvi tévedések Az apróhirdetés minden egyes szavát saját zsebünkből fizetjük. Nem mindegy tehát, hogy mit és hogyan te­szünk közzé, mi kerül a táv­irati stílusban megfogalmazott szövegbe, és hogy nyelvhe­lyességi szempontból milye­nek lesznek monda taink. A következő hirdetést olvas­va azonnal felkapjuk a fe­jünket: „Tőkével, kocsival, 3 szakképzettségei rendelkező, perfekt német nyelvtudású, 27 éves, csinos nő, alakuló vagy már működő vállalkozásba tár­sulna közreműködéssel.” Az, hogy valaki 27 éves, csinos nő, egy házassági hirdetésben nyo­mós érv lehet, itt viszont fur­csa asszociációkat kelt. Egy „24 éves, 182 cm magas, szem­üveges autószerelő minden hozzá hasonló leánnyal szeret­ne megismerkedni házasság céljából.” Ha a mondatot szó szerint értelmezzük, aligha akad széles e hazában sok 24 éves, 180 cm körüli, szemüve­ges autószerelő leány, aki — ráadásul — még a törvényte­len poligámiát is vállalná. Fából vaskarikát fabrikáltak ezzel az egyetlen mondattal is: „Egyedüllétét megoldhatja Bizalom Társkereső Szolgá­lattal.” A megold ige jelenté­se ugyanis: elvégez, megvaló­sít, végrehajt, elintéz. A társ­kereső szolgálat tehát inkább feloldja a magányt, megszün­teti az egyedüllétet. A magyarban a jön ige azt fejezi ki, hogy Valaki felénk, a beszélő felé közeledik. Aki ha­gyatékot vásárol, az nyilván jön is, megy is, azaz: jön­megy, mégsem helyes, ha a hirdetésben így fogalmaz: „Kívánságra házhoz megyek (ez helyes!), készpénzzel a leg­magasabb napi árat fizetek hagyatékért. Azonnal jövök.” (Helyesen: megyek.) Valaki ... idős, beteg édesany­ja háztartásának ellátására „heti . két*f;gr04a^fttfcttloptBtaí1 ’ kisegítőt keres, pedig valójá­ban heti két-három alkalomra keresi a kisegítőt. Az is humoros lehet, ha va­laki az alanyi Vés a tárgyas igeragozás alakjait felcseréli, és. az egész mondatot a rosz- szul megválasztott igealak von- zatában szerkeszti át: „Orvos, nyaralóval, öröklakással kere­si 25—30 év közötti, telt ido­mú, hűséges feleségét.” Nyil­ván nem a már meglevőt ke­resi, hanem a hölgyek közül (egy) feleséget keres. Alulnézetben 1848-49 a gödöllői galériában Közembereknek közemberekről Minden kiállított darab dokumentum értékű A gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban már­cius 14-én, szombaton délután nyílt meg az április 19-ig nyitva tartó 1848—49 közem­berei című kiállítás. Az idő­szaki dokumentumok, hirdet­mények, tudósítások, rendele­tek, felhívások, levelek, fotók, röplapok, fegyverek, litográ­fiák, metszetek azt a sok-sok ezer embert állítják reflektor- fénybe, akik a történelem ala­kítói, szenvedői voltak. A romantikus képzelet szá­mára — írja Száraz György a Történelem jelenidőben című könyvében — a szabadság- harc veressipkások szurony­rohama, kaszás nemzetőrök, szágjildó gerillacsapatok, Nem­zeti i] DaJ és Kóssuíh-vefbunk, csendes imaszó a kápolnai csa­tamezőn és győzelmes triko­lór a budai várfokon ... hal­dokló költő a segesvári földe­ken, zokogó honvédek a vilá­gosi síkon, bujdosók a Sárrét nádtengerében és bitófák so­ra az aradi sáncok alatt. A nemzeti öntudat számára a polgári fejlődés reményét, for­radalmat és függetlenséget, a nemzeti bűntudat számára pe­dig következetlenséget, a nem­zetiségi indulatok iránti érzé­ketlenséget jelenti. Négy évtized tapasztalata A szocialista piacgazdaság É* gy sokat tapasztalt közgazdász ad- ta közre csaknem négy évtizedes tapasztalatát, amelyet a politikai gaz­daságban és a gazdaságpolitikában szerzett. Egy nagyon gazdag alkotó­munka summájának is tekinthetjük Csikós-Nagy Béla legújabb művét, amelyet a Kossuth Kiadó gondozott. A Szocializmus, piac, gazdaság című kö­tet a szerzőnek nagyon kiérlelt, koráb­bi munkáin alapuló mű. Ismert, hogy Csikós-Nagy Béla csaknem harminc éven át az Országos Anyag- és .Árhj- vatal elnökeként tevékenykedett, smint ilyen jelentősen hozzájárult a magyar gazdasági reform kimunkálásához, a szocialista., piacgazdaság elméletének a megaíapo zásáh oz. Könyvében három kérdésre keresi a választ. Elsősorban a szocialista piac- gazdaság modelljének helyes értelme­zését tartja feladatának. Hangsúlyoz­za. hogy a szocialista piacgazdaság nem alternatívája a tervgazdaságnak. Bár egyesek úgy értelmezik a terv-piac vi­tát. Nem lehet senkinek sem vitás a tervgazdálkodás szükségessége, ha a termelési eszközök köztulajdonban vannak. Az sem lehet vitás^hogy mind­addig objektív szükségszerűség a piac- gazdaság fenntartása, amíg áruterme­lés van. Márpedig a szocializmus je­lenlegi szakaszában létezik az áruter­melés.' így a piac létét sem tagadhat­juk. Balga dolog tehát a kettőt szem­beállítani. A szocialista gazdaság nem vitatja a tervszerű vezetést, de tagad­ja a tervdirektíva. egyedül ‘ üdvözítő voltát. Nem vitaija az állami beavat­kozás utastításos formáját, ha ez tár­sadalmi érdek érvényesülésének haté­kony módja. Viszont állást foglal az öncélú utasítgatások. a kicsinyes diri­gálás mindenfajta megnyilvánulásával szemben. A másik tézisben, amelyet Csikós- Nagy megfogalmazott, azt fejti ki, hogy a szocialista társadalmi-gazdasá­gi rendszer sem problémamentes. Ko­rábban volt olyan nézet, ami szerint a kapitalizmus felszámolása után meg­szűnik az „örök” emberi-társadalmi konfliktus. Ez nem más, mint az utó­pista szocializmus gondolatvilágának továbbélése. Ebben a felfogásban az ál­lam úgy jelenik meg, mint tökéletes gazdaságszervező, amely kellő előre­látással, a gazdaság belső bonyolult összefüggéseinek világos áttekintésével problémamentesen fejleszti a gazdasá­got. Ezt az élet nem igazolta. A szo­cialista gazdaságban is előfordulnak ellentmondások, keletkeznek gondok, sőt akadályok is a műszaki-technikai fejlődés útján. Harmadik tézise pedig abban áll, hogy fel kell oldani azt az eszmei zűr­zavart, amely a hagyományos és az új ismeretek együttéléséből fakad. Ugyanis ez ma gátja a társa dal mi-gaz­dasági fejlődésnek. Ez a következő­képpen is kifejezhető lenne — tart­ja a szerző —: a szocialista társadal­mak ma a gazdasági fejlettség magasabb fokán élnének, ha ideológiai konfron­táció nem állított volna évtizedekre visszamenően fizikai korlátot a növe­kedési erők kibontakozásának. Vagyis nem szabad ragaszkodni a megavaso- dott nézetekhez, papírízű elvekhez, hi­szen az élet új kérdéseket vet fel. A továbbiakban mindebből kiindul­va áttekinti a gazdaság alapkérdéseit, a szocialista eszmeáramlatokat, az el­osztás folyamatát, a szocialista áruter­melés klasszikus tantételeit. Ezután a rendszerelemzést foglalja össze, elem­zi a szocializmus és az átmeneti gaz­daság helyzetét, az első és a második gazdaságot, a gazdasági reformot. A gazdaságpolitikát áttekintve foglalko­zik a tervezéselmélettel és a gazdaság- politika tanával, valamint a tervopti­malizálás korlátáival. Bővebben is ki­fejti álláspontját a terv és a piac kap­csolatáról. Megvizsgálja a piac hatókö­rét, a piaci mechanizmus szocializmus­beli korlátáit, ismerteti a vezetési-irá­nyítási intézményrendszert. Könyve második részében a szociál­politika helyzetével, az életsziínvonal- poli ti kával és a pénz szerepével, funk­ciójával foglalkozva . kifejti ezeknek hatásait. Külön fejezetet szentel az ösztönzésnek. Magyarországon az 1968. évi gazdasági reform a nyereségérde­keltséget vezette be. Ez bevált, mert ösztönzik a dolgozókat a jobb munká­ra, a termékek minőségének a javítá­sára. Ez azonban nem elég, szükség van a vagyonérdekeltségre is, amikor a munkás a vállalatát magáénak érzi, amikor a munkás gondjaira van bízva a vállalati vagyon. Ez történt a terme­lőszövetkezetekben, s a vállalati taná­csok megalakulásával pedig az ipar is tett egy lépést efelé. A szerző könyve előszavában hang- ** súlyozza, hogy az általa felvetett gondolatok nem befejezettek, nem le­zártak, mint ahogyan az élő és fejlő­dő szocializmusnak sem lehet valami­lyen befejezett és lezárt elméleti rend­szere. Minden előrevivő gondolat, ta­pasztalat. viszont hasznos lehet a szo­cialista gazdaság fejlődésére. Ezért is üdvözölhetjük Csikós-Nagy Béla köny­vét, amely gazdagította magyar poli­tikai gazdaságtant, illetve a gazdaság- politikát. Gáli Sándor Somogyi Győző: Pest-bndáy alakok (részlet) Valószínűleg hasonló gon­dolatokkal nyitotta volna meg a kiállítást Száraz György író, ha az utolsó pillanatokban nem kell 'lemondania megje­lenését. Helyette Varga Kál­mán igazgatóhelyettes, a kiál­lítás rendezője szólt, az írótól idézve: — Nem véletlen, hogy mind Illyés Gyula, mind Németh László, amikor megragadni kívánta 1848—49 lényegét, a Kossuth—Görgey ellentéthez nyúlt. Németh felmenti Gör- geyt, teszi ezt anélkül, hogy Kossuthot elmarasztalná — de ez inkább csak kényszerű ud­variasság, mint meggyőződés. Illyés radikálisabb, csakúgy, mint választott hőse: felma­gasztalja Kossuthot, de úgy, hogy Görgeyt közben pokolra taszítja. Két ellentétes ítélet. Két írónktól, akik egymással szemben ellenfélként sosem álltak... 1948-ban 457 idős parasztem­bert faggattak sorra a nép­rajztudósok: árulónak tart­ják-e a világosi kapituláció vezérét? 204-en válaszoltak igennel, 194 nemet mondott és 59-en voltak, akik bevallották, hogy nem tudnak ítéletet al­kotni. Az utolsó szót ők sem mondták ki. Kérdés, kimond­hatja-e valaki valamikor. A kiállítás már első látásra is megkapó. Barna vászon fut végig a falak tövében, rende­zetlen redők között helyez­kednek el a vitrinek, az ösz- szerogyott, valaha fatákol­mányon, kerekeken gördülő legegyszerűbb ágyú, sisakok, sapkák, kardok. A látvány a csata utáni tájképet idézi. — Még jobb lett volna — mondta utólagos elégedetlen­séggel Varga Kálmán —, ha lövészárkokkal rakjuk tele a galériát. Az utókor hajlamos átszínezni az eseményeket, ró­zsaszínben feltüntetni a múl­tat. Azt a korszakot, amely ugyanúgy ellentmondásokkal teli világ volt, mint akár a mai, a névteleneknek végig kellett szenvedni. Ezt akar­tuk érzékeltetni. Nem huszá­ros, magyaros tettek fémjel­zik a szabadságharcot, hanem sorstragédiák. — Mdkpr született meg en­nek a kiállításnak a gondo­lata? — kérdeztem. — Már tavaly nyáron meg­volt az alapötlet, de csak ok­tóberben került sor a konkrét tervezésre. Tizennégy mú­zeumtól és tizenkét magán- személytől gyűjtöttük össze az anyagot. Pest megyéből a »nagykőrösi Arany János, a váci Vak Bottyán múzeum, a gödöllői helytörténeti gyűjte­mény, az isaszegi falumúzeum segítette a megrendezést. A kiállításon szinte vonzzák a tekintetet Somogyi Győző múlt századi közemberekről készí­tett fekete-fehér grafikái. Szín- • te igazságtalan a kiemelés, mert minden dokumentum ér­ték a maga nemében és ugyanakkor csak olyan ada­lék, amely nem fogja meg­bolygatni a történelemírást. A kiállítás megnyitását Jan- csó Miklós: Szegénylegények című filmjének vetítése kö­vette. Szintén a névtelenek, a közkatonák mindennapjaiba enged bepillantást Bódy Gá­bor: Amerikai anzix című filmje is, amelyet április 7-én vetítettek a művelődési köz­pontban. Annak idején a forradalmi képviselőház 1849-es debrece­ni ülésén elhangzott: Jaj an­nak a nemzetnek, amelynek a halálra emlékezete nincs. A kiállítás anyaga méltó emléke­zés a múlt század közembe­reire, a szabadságharc tragi­kus eseményeire, de így önma­gában félkarú óriás. Egy be­szélgetéssel, egy tájékoztató közreadásával, vagy akárcsak a bemutatott dokumentumok stencilen felsorolt nyomtatvá­nyával a kívánt hatás eléré­sét eredményesebben szolgál­hatta volna. Különösen a fia­talabb nemzedék figyelmét te­relte volna jobban a néha ró­zsaszínben megvilágított nagy események mögöttes, háttérben meghúzódó valóságos történé­seire. Ujj írisz A cím fölötti képünkön: A sza­badságharc katonái és fegyveresei (Koncz István felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents