Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-12 / 60. szám
Bizonyítási lehetőség a fiatalok előtt Követendő sülysápi példa Kevesen vállalták volna azt a háládatlan feladatot, amely a *84—’85-ös megyei labdarúgó-bajnokság befejezése után jutott Sülysápon Csaba Jánosnak, az egyesület elnökének az I. osztályból kiesett csapat értékelésekor. Ami a bosszúságát enyhítette, az csak az ificsapat jó szereplése volt Ennek ellenére senki nem gondolt arra, hogy a következő bajnokságban egy osztállyal lejjebb kerülve az utolsó percig meg kell küzdeniük a ben tm áradásért. Forrongott a község sport- szerető tábora, ki így, ki úgy. Voltak olyanok, akik hátat fordítottak az egyesületnek, de voltak olyanok is (a többség), akik továbbra is bizakodtak és nekik lett igazuk. Mert ebben a kiegyensúlyozott bajnokságban, ha szerencsével is, az ölükbe hullt az őszi elsőség. —t Ilyen zűrös idők után gondolta-e, hogy a csapat így kitesz magáért? — kérdeztük az egyesület elnökétől. Saját erőből — Annak idején a vezetőséggel elhatároztuk, hogy idegen játékosokkal nem csináljuk tovább. Több tehetséges, fiatal játékos kopogtatott az első csapat öltözőjének ajtaján, akik éltek is a lehetőséggel. Kezdenek beérni, hiszen a legtöbb és a legkevesebb gól (27-12) fűződik a teljesítményükhöz. Sajnos a játékosok idegeivel néha baj van, amit a begyűjtött színes lapok is tükröznek, és ebben a fiatal Fedeles József jár az élen. Reméljük, hogy a tavasz során már higgadtabban fognak szerepelni. — Mennyiben segítették az önök munkáját a községben? — A nézőszám csökkenése' érzékenyen érintett bennünket. A bajnokság elején elszenvedett vereségek nem nagy propagandát jelentettek, de ahogy kezdett magára találni a csapat és ez az eredményekben iS megmutatkozott, úgy tapasztaltuk, hogy egyre többen szurkolnak a lelátóról. A Tá- pió Völgye Mgtsz és a községi tanács támogatása most is jelentős. Az öltöző korszerűsítésének ügyében próbálunk előbbre lépni, de a megoldás sajnos egyre nehezebb. Lcnőüleíbcn — Csak a fiatalok lendülete vitte előre hétről hétre az együttest? — kérdeztük ezután László Ferenctől, a labdarúgócsapat szakosztályvezetőjétől. — A fiatalok hevessége jó is meg rossz is. A rosszat az elnökünk már említette, viszont jó azért, mert a társaikra is ráragad ez a lendület. Az ifiből többen együtt kerültek fel és egy év kellett ahhoz, hogy a régiekkel együtt jó csapat rázódjon össze. Hetente négy alkalommal tartottunk edzést és januártól ismét ugyanígy folytatjuk. Nagy segítség, hogy a játékosok itt élnek a községben, ami 80—90 százalékos edzéslátogatást biztosít. Gondjaink csak ' akkor lehetnek, ha a fiúk nagy mellényt vesznek fel, de nekünk erre idejében oda kell figyelni. Talán dobogó — Beszélne arról, hogy kiknek a teljesítményével elégedett? — Természetesen elégedett nem vagyok, de a csapatkapiEnrópai Kupa-menetrend A Népligettől Kalocsáig ift?k mezéi fú- .getben. az HATLÉTtfcA. -te El «•'versenvén a 'Näbi júsági leányok négy kilométeres táv] ári harmadik lett Szobonya JGEAC). tp ; .. i ASZTALITENISZ. *A fővárosban rendezték az iíjúsági hjiszak bajnokságot. A fiúknál tizedik helyen végzett Halmai' (Ceglédi Vasutas). BIRKÓZÁS. Kalocsán úttörő A- líoresoportös kötöttfogású Versenyen 178 fiatal lépett szőnyegre. Juhász (Csepel Autó) első lett súlycsoportjában, KÉZILABDA. Budapesti terembajnokság. Serdülő A-csoport. Nők.- Váci Forte—Afor 15-9. A felnőtt B-csoportban a Lőrinci Sportcsarnokban. Nők: Pe- mü SE—VOSE 17-17, Csepel Autó —HI. kér. TTVE 21-17, Lőrinci Fonó—Csepel Autó 89-22. Férfiak: Szilasmenti Tsz SK— Húsos SK 38-30. RÖPLABDA. Női junior bajnokság. A 13—15. helyért. Dunavar- sány—Álba Volán 3-0. A varsányiak a 13. helyen állnak. Ugyancsak ennyivel következik a Ganz Danubius és az Álba Volán. Szerdán Bernben az UEFA végrehajtó bizottsága ülést tartott a francia Jacques Georges elnökletével. Különböző labdarúgó-klub- események időpontjait véglegesítették, illetve módosították. Az 1986/87. évi európai kupák döntőit az alábbi helyszíneken és időpontokban rendezik: Bajnokcsapatok Európa Kupája: május 27., Bécs, Práter-stadion. Kupagyőztesek Európa Kupája: május 13., Athén, Olimpiai Stadion. UEFA Kupa: május 6., május 20. (a két döntős otthonában). tény Motolai József és a többiek: Turcsik Ferenc, Győri Antal, Dinnyés Zoltán, Fedeles József és Mércéi Sándor (akit több NB-s csapat is meg-, keresett), ha az őszi játékukat meg tudják ismételni, akkor, azt hiszem, hogy az együttesnek nem lesznek gondjai. Több edzőmérkőzést játszunk a Cegléd, Pilis, Bem SE és Táviószentmárion ellen. Hogy a formát állandósítani tudjuk, a PLSZ által rendezett terem- focitprnát is beleépítettük a felkészülési menetrendünkbe. — Mi az elképzelésük a jövőre nézve? — A célunk az, hogy a középmezőnyben megkapaszkodjunk, de ha a fiúk nem roppannak össze, akkor a dobogó valamelyik fokát szeretnénk elérni. Szacsky Zoltán 19S7. MÁRCIUS 12, Toisinyiíány Amatőröknek Április 3—5. között idény- nyitó amatőr versenyt rendeznek a Club Tihany teniszpályáin. Férfi egyesben és férfi párosban lehet nevezni április 3-án, pénteken 14 óráig. A nevezési díj egyesre 250, párosra 200 forint. A versenyeket szabadtéri és fedett pályán tartják. Tatárszcntgyörgyün is előre lépnek Tornaterem avatás előtt Ma még szabadtéren róják a köröket a tatárszentgyörgyi fiatalok, de nem messze már az idő, amikor birtokba vehetik majd a háttérben látható, jelentős társadalmi összefogással épülő iskolai tornatermet (Vimola Károly felvétele) Síi a junior mezőnyben Budaörsi cselgáncsozók A cselgáncsozó olimpiai reménységek versenyét az Ű. Dózsa Megyeri úti termében bonyolították le. A juniorokFóiiak dunakeszi albérletben Rajt — bírószemmel Télies időben, fagyott játéktereken kezdődött a megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Az már korábban is előfordult, hogy a viadalt megelőző kupafordulót rossz körülmények között vívják. Vajon Volt-e példa a mostanihoz hasonló hideg bajnoki rajtra? NYEREMÉNYJEGYZÉK t* t®87. «nátxslus lfl-én. „30 íves a LOTTÓ” jelmondattal megtartott rendkívüli jutalomsorsolásról. A Lada 1200 S tip. személy- gépkocsira szóló utalvány + 30 000 Ft-os vásárlási utalvány * Vásárlási utalv, (3000 Ft) C Vásárlási utalv. (30 000 Ft) <!t 492 181! C i *10 458 C 9' 528 735 C 1> '547 012 C 3158» 506 C 1 601, 843 G C 620 120 C 3:656 674 C a. 674 asa: c » 633 2 28 C 1-.7l.lt 505 C A 748 059 C 3 784 613 C 1889 444 C 9i 857 721 C 1 930 839 B •I 949 106 C Ji 967 333 C Ű' 985 660 C 2 437 416 C 2*510 693 B 2 533 970 C 5 570 524 C s m 80i, c 2 607 07® C 2 «25 355 C 2 661909 C 2 680 186 C 5 698 463 C 2 716 740 C -2 733 01,7 C 2 753 294 C 2 7T1 m-i c 2 789 84® C 2 80« 125 C 2 8811 233 C Ä 899 510 C Z 954 341 C 3 520 928 C 3 594 036 B 3 612 313 C 3648 867, C 3 667144 C 3 685 424. C 3 795 083 C 3 831 637 C 3 868 .191; C 3 836 468 C 3 977 833 C 4 361 670 C 4 879 947 C 4398 224 C 4 416 SOL' C 4 434 778 B 4 453 055 C 4471)332 C 4 597 686 C 4 326 163 C 4 544 440 C 4 580 994 C 4 599 27,Ü C 4 635 825 C 4 654 102 C 4 818 595 C 4 946 534 B 4 983 088 C 5 421 ,736 C 5 440 013 C 5 476 567 C 3 494 844' C 5 513 121, C «64U060 B 5 6ö9 337 C 5 677 614 C 5 714 168- C 5 732 445 C 5 750 722 B 5 805 553 B 5 842 107 C S 860 384 C 5 878 661i C 5 933 492 C 5 951.769 C 5 97.0 048 C. 8 291! 225 B 8 309 502. C 8 346 056 C 8 364 333 C 8 832 610 C 8 41» 164 B «455 .718 B 8 492 272 C 8 510 540 C 8 52® 826 C 8 54.7,103 C • 8 565380 C 8 583 657 C 8 766 427 B '* 802 SRI- C A 894 366 C 6 912 643 C 8 930 920 G 8 985 TM . C 9 004 028 C 0 022 305 C 9 056 85« C 9 095 413 B Ő 3113 690 B 9 131 967: ,C 9350 244 C »168 521 C 9 186 798 C 9 200 075 C 9 223 352 C 9 250 906 C 9 278183 C 9 296 460 C 9 314 737 C 9 333 014 C 9 351 291! C 0 387 84'5 C 9 406 122 C , 9 424 399 C 9 442 676 C 9 460 953 C 9 473 230 C 9 497 507. C ' 9 515 784 C 9 534 061! C 9 552 33® C 9 570 615 C 9 588 892 C 9 643 723 C 9 698 554- C " 9 ,771 662 C 9 808 216 C 9 844 770*-B 9 863 047 B 9 8®Í324 C 0 899 601' C 9 917 678 C 9 954 432 B 9 07 2 709 C 77 341,731' C. 77 414 639 C 77: 469 670 C 77 634 .163', C : 77 652 440 C ••77 670 71.7, 'C 77 688 994. C 7.7 707 27ll C 7.7 833 487 C 77 890 041- C 77 98142« C ■78 017 980 C .7« 036 257 C 78 054 534 C .78 072 811. C 78 091:.0á8 C .78 100 365 C .78 127 642 C 78 14 5 919 C , 73 182 473 C 78 200 750 C 79 809 326 B «1 .149917 e í78 219 027 c 79 827 403 C ®!> 379 901: C 78 237 304. c 79 843 680 C au 198 178 C ,78 255 581/ c 79 882 234 c 81 216 455 C 7® 273 858 c 79 900 51.1 c 81 234 .732 C •7® 346 066 B 79 937 065 c 81' 253 009 C 78 065 243 B ■79 955 342 c «1 271, 286 c 78 520 C 79 973 61» c M 289 563 c 78 4S6 628 C 79 99; 896 c 61 30.7, «40 c 78 474 905 c 80 010 373 c SÍ 344 394 c 78 Sitii 499 B SO 028 450 B 9V 380 948 c 78 529 736 C 80 046 727 e 31 399 225 c •78 548 013 c 80 065 004 c él: 417 502 c •78 566 290 c 80 083 281.’ c »1, 435 779 c ,7® 584 567 c •8:} 119 835 Q 81 490 616' c 78 602 844 c 80 138 3113 c «1 527 .164 c 78 621 121 c .60 136 389 c SÍ 563 718 c 7® 639 393 c 80 392 948 c 81 618 549 c 78 65? 67ő: c-80 211 220 c 81 635 103 c 78 .675 952 c 80. .229 497. c 81 819 596 c 7« 694. 229 c 80 247 774 c 81 856 15(1 c 78 712' 506 c: 80 266 05.1. c S3' 874 427 c 78 730 763 c 80 284 328 c 81 892 .704' c 7« 749 060 c SO 302 605 c 81929 2 53 c .78 767 337 c • ' 80 357 435 c 81 965 812 c 78 803 891) B 80 393 990 c 82 020 643 c 78 822 .168 c 80 412 267 c 82 0.7.S 920 B •78 840 445 c .80 430 344 c 82 ■357 197 c 78 858 722 c-80 448 8&L c 82 075 #74 c 78 876 999 c n 467 098 c «2 093 751 c .7« 013 553 B «0 485 913 A 82 M2 028 c 78 950 107 c 80 303 652 e 82 130 305 c 78 968 384 c 80 540 206 c «2 148 582 c 79 004 938 c 80 558 483 ,c 82 183 236 c n 023 213 c Síi .576 760 c 82 203 4'13 c 79 04Í 492 B 80 595 037 c 82 258 244 B 79 05? 769 c «0 613 314 c 82 276 521. c 79 078 046 c «0 631, 59lí c 82 313 07* c 79 096 323 c 80 649 968 c 82 »1 352 c , 79 2il4 600' c 80 668 145 c «2 349 629 c 79 ;i32 87.7 c «0 686 422 c 82 3C7 90« c 791311 134 c ») 704 c 82 386 183 c 79 169 431 c 80 905. 746 c 82, 441 014 c 79 ;1I87 708 c 80 924 023 c 82 459 291! c 79 205 G 81) 942 300 c 82 514 122 c 19 260 81« C 80 960 57.7 c 82 532 399 c 79 279 093 c 80 978 854. B 82 568 953 c •79 313 647 c 81,-015 408 c 82 642 051 c •79 333 924 c »1 033 685 c 82 7:5 169 c 79 352 20 li c W 051i 962 c 82 733 446 B 79 461 863 c «1 070 239 c 82 ,731 723 c 79 480 140 c 81 08 S 51« c 82 770 ooo c 79608 079 B 41106 793 c 82 TM 277 c 79 644 633 C 79 662 910 c A i nyertes szelvényeket 79 681' ,187 C 1987- április 6-1 g .kell a to- 79 699 464 C -tó-lottó kirendeltségek, az 7971.7 74,1- C OTP-flókok, vagy posta út- 79 736 01® C .ián a Sportfogadási és Lot- 79,754 295 C tóigazgatóság címére (1875 79 772 372 C -Budapest v., Münnich Fe- 79 7 90 849 C renc u. 13.) eljuttatni. A Pest megyei labdarúgó- játékvezetőkkel beszélgetve kiderült: ha nem is a közelmúltban, de előfordult már fagyos aláfestés. Azt is megtudtuk: a hidegtől eltekintve a vártnál jobb körülmények várták a csapatokat. így például Cegléden a Bem SE sporttelepén és Tápiószent- mártonban is jó talaj várt az együttesekre. Igaz, az utóbbi helyszínen olykor fehér függönyt vont az el-eleredő hózápor. A veresegyházi játéktérről más véleményt hallottunk. Sáros, mély talajon kemény küzdelem folyt. Ahol csak lehetett. a tartalék pályát vették birtokba a csapatok. A hét végi második fordulóban a Főt albérletben szerepelt, pályakímélés miatt Dunakeszin fogadta vasárnap a szentendrei együttest. Március 14—15-ón már teljes lesz a focinagyüzem, a területi bajnokság Duna csoportjában, s a megyei második vonaloan egyaránt megkezdődik a küzdelem. Remélhetőleg a mostaninál jobb időben. A legutóbbi labdarúgó-szövetségi napra belátogutot’ Nagy István, az NB I-es Tatabánya korábbi játékosa, aki tavaly a VOSE együttesében fejezte be pályafutását. Az elmúlt esztendőben végezte el a megyei bírótanfolyamot, s most azzal a kéréssel érkezett: szeretné tudását kams- toztatni. Hogy ezt elkezdje különböző adminisztráción, így az igazolvány kiállításán kell túlesnie. A régi sípmeserek sem tétlenkednek. Azok, akik nem voltak ott a péceli tanfolyamon, s így nem feleltek a tesztkérdésekre, most pótol'á’- a vizígát. — Reitter — , nál 141 induló volt. Bár a budaörsi Friedrich Gábor 1971- es születésű lévén, az ifi II. korcsoportba tartozik, de elindult az idősebbek mezőnyében is és a 95 kg-os súlycsoportban a harmadik helyen végzett. Friedrich Gábor saját korcsoportjában, a plus/. 83 kg- os mezőnyben második lett, mögötte klubtársa, Sélmeczi Péter következett. Az ifjúsági II. kategóriában egyébként 161-en vetélkedtek, Pender Imre ötödik lett (48 kg). Az eredmények bizonyítják; a rangos erőpróbán jól helytálltak a budaörsi sportolók. Elismerés az aíléláksiali Megyei listavezetők Érdekes lista került a napokban a kezembe: a közelmúltban új vezetőséget választóit Országos Veterán Atlétikai Bizottság tette közzé az 1986-os esztendő legfontosabb véterán- törtínéscit tartalmazó eredménylistáját. A svédországi veterán EB-n elért eredményektől kezdve a hazai veterán ob győzteseinek teljesítményén át egészen a fennálló veterán országos csúcsokig, valóban sok minden megtalálható a gyűjteményben. (Talán csak egy negatív észrevétel: a nők nem lánvnevükön szerepelnek, így csak a legbenn- fentcsebbck találhatják ki, vajon ki rejtőzik az általában ismeretlen asszonynév mögött.) Aminek viszont fenntartás nélkül lehet örülni: az egyes számok listavezetői között két Pest megyei atléta is található: mindketten többszörös veterán bajnokok, Szörényi István, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára rúdugrásban, Fe- nyödi Miklós, a Ceglédi VSE atlétikai szakosztályának vezető edzője pedig a 400 méteres síkfutásban korosztálya legjobbja. Szörényi István rúdugrásban 360 cm-mcl. Fcnyödi Miklós 400-on 37,7 másodperccel, ötnróbában pedig 2233 ponttal tartja a korosztályos országos csúcsot. A ceglédi sportember ez utóbbi csúcsot énpen a malmöi EB-n állította fel. Remélhetőleg az 1987-es eredménylistán ismét a mostanihoz hasonló, előkelő helyeken találkozunk a Pest megyei veterán atléták neveivel! . . . (jocba) Dlsnsclllűl Paf réséig A Forma—1 világából Mansell másodszor is második. Angliában egy „Az Év Sportolója” választáson második lett — akárcsak a tavalyi Forma—1 küzdelmei során —. Az első helyet Lloyd Ho- meygham váltósúlyú bokszvilágbajnok szerezte meg. ★ A finn autóversenyzők vadászterepe általában a- rallye, bár Keke Rosberg kivétel volt. Most egy honfitársa, JariNur- minen is Forma—1-es babérokra pályázik. Doningtonban próbaköröket futott egy Arrows A8-cal és két és fél másodperccel (!) gyorsabb volt, mint a most a Zakspeedhez szerződött Christian Danner. Ám szerződést még nem kapott. Eddig. ★ — Három-négy versenyt biztosan megnyerek idén — jelentette ki Gerhard Berger, a Ferrari csapat osztrák újonca, miután jó pár kört megtett az újjávarázsolt tűzpiros torpedóval a gyári próbapályán Fioranóban. Hogy így lesz-e, az még a jövő titka, ám az biztos, hogy nem kis kihívás az ős-ferraris Alboretónak az osztrák szupertehetség. S az sem kétséges, hogy John Barnard személyében az egyik legjobb karosszériakonstruktőr került a Ferrarihoz. A motorok pedig mindig is kiválóak voltak. ★ Fura Forma—1 rekordról érkezett kissé megkésve hír, a dél-franciaországi versenypályán, a Le Castellet-i Paul Ricard-on 1000 kilométert ment a Zakspeed-turbó, s ez több minit kétszer annyi, mint az eddigi házirekord. A vezető a dán Kris Nissen volt. ★ Királyi kitüntetésben részesült két brit autósportnagyság. Frank Williams CBE-t (Commander of the British Empire — a brit birodalom parancsnoka) kapott, Derek Bell pedig MBE-t (Member bf the British Empire — a brit birodalom képviselője). ★ Hol lehet autogramot kérni? — gyakran teszik fel nekünk ezt a kérdést, ezért most közzéteszünk néhány címet. Íme: Prost: McLaren Int. Ltd., Boundary Road, Woking, Surrey GU21 5 BX, England. Mansell és Piquet: Williams Grand Prix Engineering, Ltd., Basil Hill Road. Didcot, Oxfordshire OX11 7HW, England. Senna és Nakajima: Team Lotus Int. Ltd., Ketteringham Hall, Wymondham, Norfolk NR 18 9 RS, England. Fabi és Boutsen: Benetton (Toleman), Unit 9 Witney Trading Estate, Station Lane, Witney, Oxfordshire OX8 S XZ, England. Patrese: Brabham. Motor Racing Developments Ltd., Roebuck House, Cox Lande, Chessington, Surrey KT9 1 DG, England. Roóz Péter Egy nyertes Totórekord Jól kezdődött az idei megyei sportrejtvény-pályázat, 1106 darab szelvény érkezett szerkesztőségünkbe, ötvennel több, mint a korábbi rekord, tehát új megyei csúcs született. Jól kezdődött a tippelés Lőre József (2173 Kartal, Felszabadulás út 99.) számára }s. Egyedül ért el telitalálatot, s így ő kapja a 100 darab jutalomszelvényt. A korábbihoz képest sokkal több levelezőlap érkezett, tehát növekedett az egy-két szelvénnyel játszók száma. Akik borítékban küldik be tippjeiket, azokat ismételten felkérjük, a szelvényekre is írják rá nevüket és címüket. Sződön „felborult” a pálya Júliusi jubileum S Az idén 25 éves jubileumát N ünnepli a Sződi Tsz SK. Ebből § az alkalomból kerestük fel ^ Kelemen Jánost, a sportegye- ^ sülét elnökét, hogr visszaem- ^ fékezzünk a régmúlt időkre, S képet kapjunk a most folyó J munkáról, és a tervekről is szót ejtsünk. — Negyedszázaddal ezelőtt Helembai Ferenc akkori tanácselnök támogatásával kezdtük el építeni a falu közepén a sportpályát Az egységes parasztifjúság szervezete segített ebben. Amikor az idősebbek látták, hogy lesz pálya, bekapcsolódtak ők is az építőmunkába. Ki kocsival homokot hordott, ki egyengette a talajt, mások pedig együtt lapátoltak a fiatalokkal. A pá- lyaavatóra népes szurkolótábor jött össze. Ha jól emlékszem, az első mérkőzést a Váchar- tyán ellen játszottuk. A csapatunk a járási 1. osztályból rövidesen a területi bajnokságba került fel. Ott a középmezőnyben szerepeltünk. Aztán nehezebb napok következtek, és végül kiesett az együttesünk. Ez idő tájt lett az edzőnk Garaba Ferenc. Itt feltétlen megemlítem, hogy a híres focistacsalád sarjai Sz.ődrői indultak De hogy el ne felejtsem, amikor Helcm- bai volt az edzőnk, még a területi bajnokságban szerepeltünk. Az ő nevéhez fűződik az, hogy szinte minden mérkőzésen gólt rúgott, mint játékos- edző. Szóval később kiestünk, és előbb a járási I., majd II. osztályba kerültünk vissza. Ne kérdezze az okokat, ha jól emlékszem, nem volt megfelelő utánpótlás. — Mit hoztak a 70-es évek? — Egyik községből kezdték a másikba csábítani a fiatalokat. Akkoriban Sződligeten is volt csapat (ma is van), és oda is kellett a jó focista. Aztán 1984- ben megszűnt a gárda. Azóta úgy mondjuk: Szódon felborult a pálya. — Most milyen szakosztály működik? — Jól mondta, hogy szakosztály, és nem szakosztályok, mert sajnos csak egy van. A cselgáncsozóink között az óvodás korú gyerektől a gimnazistáig mindenki megtalálható. Éppen a közelmúltban rendeztünk egy országos versenyt Fogassy Gergely edző segítségével. Még köszönőlevelet is kaptam a Magyar Cselgáncsszövetségtől. Szeretnénk a cselgáncsos kollektívánkat fejleszteni, és jó sportolókat nevelni, tele vagyunk tervekkel. Kelemen János sportegyesületi elnök — Hallhatnánk ezekről? — Versenyeket szeretnénk rendezni. A labdarúgócsapatot talpra állítani. Toborozzuk a fiatalokat. Aztán új pályát is építeni kellene. Kért is a tanács támogatást rá. A nyáron pedig jubileumi kiállításon emlékezünk a múltra. Ezért kérem a község lakosságát, hogy akinek a birtokában van a csapat kék-fehér színű zászlója, vagy egykori trófeája, esetleg fényképe, régi újságcikke, tehát olyan tárgya, ami összefügg a sportélettel, adja át ideiglenes megőrzésre nekem, hogy azt a júliusban megrendezésre kerülő kiállításon felhasználhassuk ... Nagy Péter János