Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-07 / 32. szám
1987. FEBRUÁR 7., SZOMBAT ::k MAGAZIN Előbb dolgozni akartak - de hogyan? Engedély nélkül: üzem Érden milyen is — véleménye szerint — az áfész. Mint hamarosan kiderül, nem az üzemben dolgozik, itt illetéktelen, ő csak szeretne ott munkát vállalni. Ezért Csatári Mi- hályné udvariasan megkéri, hogy ne zavarja a munkát és hagyja el á helyiséget. Hor- váthné erre csak többszöri felszólítás után hajlandó. De nem csak ő indul kifelé, a dolgozók közül többen vennék a kabátjukat, amikor a főágazatvezető-helyettes közli: nekik maradniuk kell. Egyikük, akinek nevét munkatársai sem ismerik (!), ennek ellenére elmegy. Búcsúzóul megjegyzi: ő is csak vendég volt itt... Már elkészül az újabb munkavédelmi jegyzőkönyv, mire megérkezik ifjabb Zsitnyánsz- ki Imre. A munkavédelmi felügyelő közli vele, hogy mivel az előző határozatot, amely a tevékenység felfüggesztését rendelte el, nem hajtotta végre, szabálysértési eljárást kezdeményez ellene, s így 10 ezer forintig terjedő bírság szabható ki. A döntésről napokon belül értesítést kapnak. Törvényes úton A fiatalember láthatólag zavarban van. Azt mondja, ők csak dolgozni akarnak. Közben kiderül, hogy már hozzáláttak a baleseti források megszüntetéséhez, s igyekeznek megszerezni az üzemeltetési engedélyt is. Csakhogy mindezt előbb kellett volúa elkezdeni! Az Ócsai Afész — mint kiderült — már a munkavédelmi felügyelők megjelenése előtt az üzem átmeneti leállítását határozta el — erre felszólították Zsitnyánsz- kinét is —, ‘mindaddig, amíg az engedélyeket be nem szerzik. Horváth Endre azt mondja, mindent megpróbáltak, de az utóbbi időben majdhogynem bujkált előlük az érdi asszony. Ügy fogalmaz: kor- mányozhatatlanná vált a hajó. Mbst már csak egy kérdés marad: engedélyek híján vajon hétfőn is újra megsértik-e a törvényt és a gépek mellé ülnek, ülhetnek az asszonyok? Furucz Zoltán Pest megyében kevesebb Otthonteremtők Az Építésügy! és Városfejlesztési Minisztérium legfrissebb adataiból kitűnik, hogy a vártnál kedvezőbb eredménynyel zárult a múlt évi lakásépítés. A népgazdasági terv tavaly 62—65 ezer új otthon felépítését irányozta elő, s az év befejezése előtti hetekben kapott jelzések még azt valószínűsítették, hogy ennek alsó határán valósul meg a terv. A mostani végleges adatokból viszont kiderült, hogy 1986- ban összesen 69 346 új otthon épült az országban, tehát jó 4 ezerrel több, mint amennyi a tervszám felső határa volt. A túlteljesítést elsősorban a magánlakás-építők erőfeszítései tették lehetővé; összességében az új lakásoknak már majdnem 90 százalékához jutottak hozzá az emberek saját erőből. A javuló építőanyag-kínálat, valamint a termékek gyári kiszolgálásának és az építők bolthálózatának fejlesztése is segítette a házi kivitelezést. Sajnos Pest és Veszprém megyékben a tervezettnél kevesebb otthon készült el. Budapesten pedig mintegy ezer lakással maradtak adósok az építők. Az országban ezer lakosonként tavaly átadott 6,6 új lakással hazánk az európai országok középmezőnyéhez tartozik. Az idei népgazdasági terv szerényebb feladatokat, 60—61 ezer új otthon és ezen belül állami erőből 6 ezer lakás építését irányozta elő. A budapesti feladat mintegy 9 ezer új lakás átadása lesz. Valamit másként kellett volna... VI ne emlékezne, milyen torokszorító, várakozással teli a pillanat: osztják a bizonyítványt. Papírból van, tintával írták — mégis tükör. Akár a velencei, ha jelessk- jók az érdemjegyek, de az elvarázsolt kastély görbetükrének tűnik, ha az eredmény gyengébb, ha talán elégséges. Diákgenerációk vitatták: elég-e az ötféle jegy, vagy inkább 10—20^ kellene. Mindegy — véljük felnőtt fejjel —, hiszen a lényeg ugyanaz. A megméretés. És ezt — az ezzel járó feszültséget — élik át most is a gyerekek. Érthetően vegyes érzésekkel léptek be az elmúlt napokban az iskolák kapuin. Ezen a héten nem csak egy napon, hanem folyamatosan az ország valamennyi alsó és fcö-> zépfokú oktatási intézményében megkapták a diákok a félévi bizonyítványt, a tanulásukat, magatartásukat érdemjegyekben kifejező minősítést. Az osztályzatok közvetlenül valóban a tanulók tudásszintjét tükrözik, ám igén gyakran mádról is árulkodnak; arról például, hogy miként gondolkodnak nevelésről, művelődésről, tanulásról a szülők. A felnőtteknek nem ártana ilyenkor elgondolkozniuk azon, hogy mennyivel járultak hozzá a félévi minősítéshez; például milyen lehetőséget biztosítottak gyermekük fejlődéséhez, hol és miben tehettek volna többet, illetve másként? Amikor a kezünkbe vesszük a, jó- vagy kicsit szégyellni való bizonyítványt, tudnunk kell, hogy a személyiség több hónapos munkájának értékeFÉLÉVI MEGMÉRETÉS Öröm az arcokon: ez a bizonyítvány kitűnő! léséhez nagy tapintat szükségéi —f különösen akkor, ha ez a személyiség éppen ka- maszodik ... Éhhez a szülői jó szándék és a szeretet csak részben ad eligazítást. Az elismerés, a jutalmazds, vagy éppen a szidás, a büntetés csak gondos mérlegelés, a körülmények alapos számbavétele után lehet csak igazán eredményes. Képriportunk a nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola 8. b. osztályában készült. A testnevelés tagozatra járó diákok nagy izgalommal várták a félévi értesítő kiosztását. Rétsági Oszkárné öt kitűnő és egy jeles rendű bizonyítványt adott át a sok jó és néhány közepes, illetve elégséges melleit a harminchat tanulónak. Az osztályfőnök értékelte az első félévi munkát Engedély nélkül üzemel egy kis varroda Érden, a , Kálvin tér 1. szám alatt — kaptuk a hírt csütörtökön. | Mégpedig az egyik érintettől, a valaha autószerelő műhelynek tervezett épület gazdájától. Takács Árpád személyesen keresett fel bennünket, s bosszankodva sorolta: apósával kénytelen lesz pereskedni, mert az ő tudta és beleegyezése nélkül kötött az szerződést az Öcsa és Vidéke Áfész nevében fellépő Zsitnyánszk! Im- rénével és fiával. Időközben az is kiderült, hogy az épületre még nincs használatbavételi engedély és természetesen hiányzik az üzemelési engedély is. Ha úgy vesszük, a varroda illegálisan létezik... lehetnek’* — állapították meg a szakemberek a határozatban. Per az apóssal Takács Árpád készségesen magyarázza a részleteket: — Tavaly februárban apósom kérte, hogy az egyik termelőszövetkezetnek hadd adja ki bérbe a műhelyt. A téesz ott autószereléssel foglalkozott volna. Mivel a kis épület eleve erre épült, a tervezett tevékenység ellen nem volt semmi kifogásom. Később azonban a szerződést felbontották, újabb szövetkezet jelentkezett, de az is tovább- állt. Az ősszél végül Zsit- nyánszki Imréné vette bérbe, de arról már senki sem kérdezett meg, hogy mit szólok ahhoz: műhelyemet teljesen átalakítják. Üj bejárati ajtót építettek be, egy elkülönített WC-t alakítottak ki, kibontották a födémet és feltörték az aljzatbetont. Amikor megtudtam, mi folyik Érden — én Budapesten lakom —, azonnal értesítettem a tanácsot, hogy a használatbavételi engedély hiányában, valamint az eredeti építési tervtől való lényeges eltérések miatt én semmilyen felelősséget nem vállalok, főleg egy esetleges balesetért. A helyi tanács nem sokkal később, még tavaly levelet küldött a Pest Megyei Munkavédelmi Felügyelőséghez, megírván: az üzemben folyó munkához semmilyen engedély nincs. Ez alapján január 21- én Csatári Mihályné főmunkatárs, munkavédelmi felügyelő a megyei tanács munkavédelmi főelienőrével együtt a helyszínen vizsgálta meg, hogyan is áll a dolog. Nem mentek hiába, s ez kiderül abból a határozatból, amelyet tapasztalataik alapján másnap, január 22-én adott ki a felügyelőség. Ennek lényege: az üzemben a tevékenységet fel kell függeszteni mindaddig, amíg nem rendezik az ellenőrzés során feltárt hiányosságokat. Hogy melyek ezek? A már említett engedélyek hiányán túl gond volt az érintésvéde- lemmel — az asztalokra szerelt lámpák például a szükséges 24 helyett 220 Volttal működtek —, s több gépnél nem voltak meg a mechanikus részeket védő burkolatok sem. „A fenti hiányosságok kedvezőtlen esetben súlyos, élet- veszélyes balesetek előidézői Lesz fizetés is Hogy tisztázzuk a dolgokat, tegnap reggel Csatári Mi- hálynéval, valamint Horváth Endrével, az ócsai Áfész ipari főágazatának helyettes vezetőjével és 'Horinka József rendésszel mi is útnak indultunk Érdre. Jó néhány percig kellett a »Kálvin tér 1. számú ház kapuja előtt toporognunk, mert a lemezajtó be volt zárva. (Nem véletlenül.) A kis épületben javában folyt a letiltott munka. Sem Zsitnyánszkiné, sem fia, aki felszolgálói végzettséggel — nemrég kapta meg a bizonyítványát — az üzemet vezeti, nem volt ott. Amikor közöltük, hogy miért jöttünk, az asszonyok leállították a gépeket, egyikük pedig elszaladt, hogy előkerítse a főnököt. Horváth Endre: — Tudnak önök arról, hogy Zsitnyánszkiné az egész kollektíva nevében felmondott nálunk? Egyébként ezt külön- külön kell intézniük. A munkakönyveket pedig csak akkor adjuk ki, ha önök rendezték tartozásaikat az áfésznél. Az asszonyok nem válaszolnak. A főágazatvezető-helyettes folytatja: — Vagy 150 ezer forintunkról van szó (utóbb kiderült, pontosan 169 ezer forint a megtérítésre váró ösz- szeg). Ezért rövidesen leltározunk is, hogy tisztában _ legyünk azzal, hogyan is állunk egymással. Az nem megy, hogy most visszatartják a készárut és majd az új gazdánál, valamelyik másik szövetkezetnél számolják el a bevételt. A varrónők egyike bátortalanul megkérdezi: — És a fizetésünkkel mi lesz? Azt megkapjuk? — Az elvégzett munkáért természetesen jár a bér is — válaszolja Horváth Endre. Nem Sokkal később egy fiatalasszony érkezik. Horváth- né vagyok — mutatkozik be a rendésznek meg a főágazat- vezetőnek. Amikor megtudja, kik vagyunk és miért jöttünk, nagy hangon, zsebre dugott kézzel kezdi kioktatni a munkavédelmi felügyelőt arról, Lássuk, jól számolták-e az átlagot! (Hancsovsaki János felvételei) Szabad péntek... AZ IGAZGATÓ elvtárs? Nem. ma nincs benn. A helyettese? Még ebédel, és később se tessék keresni. Az osztályvezető? Ö ma területen tartózkodik. Sajnos, senki sem tud információt adni — szabadkozik egy női hang a vonal túlsó végén. Mi van ma? Rápillantok a naptárra: ja, most már értek mindent. És eszembe jut egy dalocska a gyerekkoromból. Még az óvodában játszottuk, emlékszem: körben jártunk, egymás kezét fogva váltogattuk a párokat, s közben, teljes átéléssel fújtuk a nótát, hogy „szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni." Az oviból régen kinőttünk már, de, úgy látszik, az átélés élménye mélyen rögződött tudatunkban. Nemhiába mondják a pszichológusok, hogy gyermekkorból él a felnőtt. Hát alighanem tényleg élünk belőle. Persze volt idő, amikor a péntek még szentnek számított és sérthetetlennek. Munkanapnak, mint a kedd, szerda, vagy a csütörtök, (a hétfőt szándékosan nem említem). Még véletlenül sem fordulhatott elő hasonló telefonbeszél-, getés pénteken. Csak szombaton. Merthogy akkoriban egy pihenőnap dukált, ezért aztán kettőt csináltunk belőle, hogy kellően felkészülhessünk a vasárnapra. Így hát annak idején szombaton voltak zsúfoltak a boltok, a buszok, az autópályák, és némák a munkahelyi telefonok. De a pénteket, azt ledolgoztuk becsülettel. Csakhogy azóta már törvényadta jogunk a két pihenőnap. Ezért van belőle most három. Lánc, lánc, eszterlánc; jut eszembe egy másik dalocska.. ^ Még szerencse, hogy némelyek fejében elhalványult már a múlt kedves énekemléke arról a szabad péntekről, vagy tán idejük sincs kibogozni a zsenge szöveg bölcsességét. Nem törődye, mit ír a naptár, teszik a dolgukat. Helyesebben tennék ők, de mint ahhoz a gyermekdalhoz, a munkához is társak kellenek. Áru- szállítást megbeszélni, üzletet kötni, előkészíteni a következő hét tennivalóit — ki tudja, mi mindent intéznének ei azon az ominózus napon, ha megtalálnák partnereiket. De minthogy azok péntekenként olyannyira elfoglaltak, hogy még a munkahelyükre se jutnak el emiatt, egyre reménytelenebb lesz próbálkozásuk. Eleinte talán még tesznek néhány kísérletet, aztán begurulnak: ha más se dolgozik, én miért tegyem. Ha a főnök lóg, akkor én is. Lánc, lánc, eszterlánc ... És immáron létrejön a nagy nemzeti egység. A hallgatólagos megegyezés: ne zavarjuk egymást a hét utolsó munkanapján. Épp elég baj, bosszúság jut a többire, legalább péntekenként szabadítsuk meg embertársainkat magunktól. Hadd adassák nekünk is nyu- govás, idő, hogy rendezzük ösz- szekuszálódott idegeinket, mire eljön a szabad szombat. LEGYÜNK hát könyörületesek, elnézők, ha kollégánk, és a felettünk levők csupán vendégként látogatják e napon munkahelyüket, vagy még úgy sem. Mossuk kezeinket, szappannal természetesen, hisz a hóta is ezt mondja. Nem lenne jobb a gyermekdalokat végképp meghagyni a kisóvodásoknak ? Tóth Andrea \
